Zenészkörökben szokás Bach h-moll miséjét úgy jellemezni, hogy az "nem is h-moll, és nem is mise", tehát valójában egyáltalán nem az, amire a címe következtetni enged. A hangneme nem h-moll, hiszen a zárótétel és egyébként a tételek túlnyomó többsége nem h-mollban íródott, és nem is egy önálló, komplett mise, mivel több kisebb, egyházi szertartásokra készült tétel-sorozatból állította össze a zeneszerző.
A nemzetközi, a magyar és az Infosoc-irányelv[1] óta a közösségi szerzői jogi szabályozásban is megtalálható ún. három lépcsős teszt (three-step test, Drei-Schritt-Test vagy Drei-Stufen-Test, test de trois étapes) az elnevezés és a tartalom kapcsolatának vonatkozásában igen hasonlít a h-moll miséhez. Nem minden ezt tartalmazó szerzői jogi dokumentumban három a lépcsők száma, vitatható az is, hogy egyáltalán egymás után következő, egymásra épülő lépcsőkről van-e szó, és mára oda is eljutott a témával foglalkozó szakirodalom, hogy azt is kétségbe vonta, egyáltalán tesztként működik-e. Ettől függetlenül azonban legalább olyan fontos része a szerzői jogi rendszernek, mint a zenetörténetnek a h-moll mise, legalább olyan gyakran hivatkoznak rá, mint amilyen gyakran a h-moll mise elhangzik, és legalább annyira nehezen megfejthető a "mondanivalója", mint amennyire nehéz tisztán játszani a h-moll mise Crucifixus tételének kromatikus menetét.
Az alábbi írás felismerve a háromlépcsős teszt megfelelő értelmezésének kulcsfontosságát abban az időszakban, amikor gyakran a szabad felhasználások valamennyi esetének gyakorlása kérdőjeleződik meg alapjaiban az új műszaki megoldások térhódítása miatt, a három lépcsős teszt elemzésére vállalkozik úgy, hogy röviden bemutatva a szabály nemzetközi dokumentumokban megtalálható szövegeit és ezek egymáshoz való viszonyát (I.), a három lépcső tartalmát (II.), részletesen elemzi szerepét az Infosoc-irányelvben (III.) és ennek fényében értelmezi a szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Szjt.) szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) 33. §-ának (2) bekezdésében szereplő feltétel-rendszernek az Infosoc-irányelv átültetése előtti és hatályos (IV.) jelentését.[2]
1.1. Az 1886-ban aláírt BUE 1967-es stockholmi felülvizsgálatának egyik fő célja volt, hogy a szerzői vagyoni jogok egyik, korábban a BUE-ban nem szabályozott, de a nemzeti szerzői jogi szabályozásokban általánosan elismert alapelemét, a többszörözési jogot is
- 171/172 -
felvegyék az egyezmény szövegébe.[4] Az is általános igény volt, hogy a reprográfiai típusú többszörözésnek ebben az időszakban kezdődött térhódítása miatt lehetővé kell tenni a tagállamok számára, hogy a kizárólagos többszörözési jogot bizonyos esetekben korlátozhassák.[5] Miután abban megegyezés született, hogy a többszörözési jog korlátjaként[6] a 9. cikk (2) bekezdésébe ne több konkretizált eset, hanem csak egy általános feltételrendszer, a három lépcsős teszt kerüljön be, a német küldött, Ulmer javaslatára a három lépcső második és harmadik elemének felcserélésével a következő szöveget fogadták el:
It shall be a matter for legislation in the countries of the Union to permit the reproduction of such works (1) in certain special cases, provided that (2) such reproduction does not conflict with a normal exploitation of the work and (3) does not unreasonably prejudice the legitimate interests of the author.[7]
Ezzel a többszörözési jog korlátozásának nemzetközi jogi megalapozásaként olyan rugalmas és nyitott szabály született, amely egyaránt teret ad a kontinentális szerzői jogi rendszerekben a szerzői jog alóli kivételek és korlátozások taxatív felsorolásának, valamint a rugalmasabb, a törvényben még csak példálózó felsorolást sem ismerő angolszász copyright-rendszert meghatározó fair use érvényesülésének is. A három lépcsős teszt tágan értelmezhető fogalmai olyan rendszert alkotnak, ami funkcionális szempontból általános szűrőszerepet tölt be a nemzeti korlátozások felett, tartalmilag pedig igen széles körben teszi lehetővé ezeket.
1.2. A három lépcsős teszt valamennyi szövegének teljes körű értelmezéséhez szükséges a korlátozások teljes rendszerének áttekintése, ezért itt röviden szólni kell a BUE-ban nevesített, illetve abból levezethető egyéb korlátozásokról is.
A többszörözéshez való joghoz kapcsolódó három lépcsős teszten túl a BUE tartalmaz egyéb, a szerző kizárólagos jogának korlátozására lehetőséget adó, speciális szabályokat is. [2bis Cikk (2) bekezdés: beszédek többszörözése az írott és az elektronikus sajtóban; 10. Cikk (1) bekezdés: idézés és sajtószemle céljára történő felhasználás, (2) bekezdés: oktatási célú illusztrációként való felhasználás; 10bis cikk (1) bekezdés: újságcikkek felhasználása más médiában; 11bis cikk (3) bekezdés: saját műsor ideiglenes rögzítése és archívumokban való megőrzése, 13. Cikk: zenemű hangfelvételének többszörözése].[8]
Mindezeken túl az ún. minor reservations doctrine szerint nyitva állnak a BUE tagországai számára a nyilvános előadás és nyilvánossághoz közvetítés jogára vonatkozó korlátozási lehetőségek is, amelyek nem közvetlenül az egyezmény szövegéből, hanem a BUE egyes szövegeit előkészítő munkabizottságok anyagaiból vezethetők le. Ezek a korlátozások a 11. Cikk (1) bekezdésében, 11bis Cikkben, liter Cikkben, 13. Cikkben, 14. Cikkben meghatározott jogok korlátozását teszik lehetővé vallási, katonai és oktatási célokra.[9]
Ezt a kört tovább bővíti az a szintén az előkészítő jegyzőkönyvekből levezetett korlátozás, amely hallgatólagosan elismertnek tekinti a fordítás kizárólagos jogával kapcsolatban valamennyi egyébként nevesített korlátozást is. Tehát ezek ugyanúgy alkalmazhatók a fordítások tekintetében is, mint az eredeti művekre vonatkozóan (a minor reservations-szel együtt ún. implied exemptions, beleértett korlátozások).[10]
A jegyzőkönyveket a bécsi szerződés 32. Cikke[11] alapján olyan okmánynak lehet tekinteni, amelyet egy vagy több részes fél készített a szerződés megkötésével
- 172/173 -
kapcsolatban, és amelyet a többi részes fél a szerződésre vonatkozó okmánynak ismer el, amiből következik, hogy a szerződést ezekkel együtt kell értelmezni.[12]
A nevesített és a beleértett korlátozások a három lépcsős teszttel együtt a szerzői kizárólagos jogok korlátozásainak egy sajátos, keverék rendszerét alkotják, ugyanakkor a BUE-n belül a többszörözési jog korlátozása tekintetében kialakított általános mérce és a speciális, jobban körülírt és tipikusan célhoz kötött korlátozások viszonya egymáshoz erősen vitatott.
Tekintettel arra, hogy a BUE kifejezetten csak a többszörözési jogra vonatkozóan írta elő a három lépcsős teszt alkalmazását, ebből egyrészt az következik, hogy a szerző egyéb kizárólagos jogai tekintetében bevezethető egyéb nevesített korlátozásokat (a BUE alapján legalábbis) nem kell alávetni a három lépcsős tesztnek, másrészt kiesnek ebből a szűrőből a többszörözési jogon kívüli kizárólagos jogok tekintetében fentebb említett, beleértett korlátozások is. A lex specialis derogat legi generali elvét csak azokban az esetekben lehet alkalmazni, ahol kifejezetten a többszörözés alól, a 9. cikken túl határozott meg a BUE további kivételi szabályt [pl. 2. Cikk (2) bekezdés]. A BUE alapján tehát a speciális szabályok és a három lépcsős teszt egymástól elkülönülten és egyetlen esetben sem kumulatívan alkalmazandók.
Az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) keretében kialakított, a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó Marrakesh-i Egyezmény mellékletét képező, a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás[13] 13. cikke[14] jelentős újítást hozott a szerzői kizárólagos jogok korlátozási rendszerére vonatkozóan. Felismerve a tesztben az eszközt arra, hogy az a szellemi tulajdonvédelemben megjelenő érdekek kiegyensúlyozására általános iránymutatást tud adni,[15] a TRIPS-megállapodás a háromlépcsős teszt alkalmazását - egy átfogó, horizontális mechanizmust létrehozva[16] - kiterjesztette valamennyi vagyoni jogra. (Előre kell bocsátani, hogy az átfogó jelleg csupán abban mutatkozik meg, hogy a szöveg nem korlátozódik kifejezetten egy szerzői jogosultság korlátozásának lehetővé tételére, hanem generálisan fogalmaz, ami azt sugallja, hogy valamennyi szerzői jog korlátozására alkalmazni kell.) A három lépcsős tesztet a TRIPS-megállapodás alapján alkalmazni kell a szomszédos jogok esetleges korlátozásaira, továbbá a szerzői vagyoni jogokra vonatkozó teszthez hasonló rendelkezést tartalmaz a megállapodás a szabadalmi (30. Cikk) és a védjegyoltalom (17. Cikk) korlátozhatósága vonatkozásában.
A BUE-hez képest a TRIPS-megállapodás azonos tárgykört szabályoz, ebből kiindulva pedig a bécsi szerződés 59. Cikke alapján felmerülhetne egy olyan olvasat lehetősége, miszerint a BUE teljes korlátozásrendszerét felülírja a TRIPS-megállapodás 13. Cikke. Ennek az lenne a következménye, hogy valamennyi nemzeti korlátozásnak csak a TRIPS-megállapodásban foglalt három lépcsős tesztnek kellene megfelelnie.[17] Ennek az értelmezésnek viszont amiatt nem lehet létjogosultsága, mivel a BUE 20. Cikke szerint a tagállamok csak a szerzők számára kedvezőbb, illetve a BUE-val nem ütköző megállapodásokat köthetnek,[18] vagyis a védelemnek a BUE-ban biztosítottnál alacsonyabb szintjében nem állapodhatnak meg. A BUE-ban meghatározott speciális kivételek viszont a szerző számára kedvezőbb (a kizárólagos jogot szűkebben érintő) korlátozást jelentenek, mint a három lépcsős teszt. Azaz a TRIPS-megállapodás 13. Cikke jóval szélesebb körben tenné lehetővé a korlátozásokat, és így alacsonyabb védelmi szintet állapítana meg, ebből viszont az következik, hogy a TRIPS-megállapodás BUE-ba ütközne.[19]
A TRIPS-megállapodás 9. Cikkének (1) bekezdése inkorporálja a BUE 1-21. Cikkeit a 6bis Cikk kivételével, tehát nem csak, hogy összhangban kell értelmezni a két szerződést, hanem úgy kell tekinteni azokat, mintha valójában egy szerződést alkotnának.[20] Figyelembe véve azonban azt, hogy a TRIPS-megál-
- 173/174 -
lapodásnak részét képezik a BUE idézett cikkei, ezért a rendelkezések egymással összhangban való értelmezésekor arra a következtetésre lehet jutni, hogy a TRIPS-megállapodásnak a BUE-hoz képest mindenképpen többletelemet hozó, ún. "Bern-plusz" 13. Cikkének szabálya a BUE 9. Cikkében foglalt többszörözési jog alóli általános kivételi szabályt, az eredeti három lépcsős tesztet nem érinti, hiszen ugyanazon korlátozás tekintetében nincs értelme kétszer lefolytatni ugyanazt a tesztet. A TRIPS-megállapodásban meghatározott új kizárólagos jogra (bérleti jog - 11. Cikk) vonatkozóan pedig kizárólag a TRIPS-megállapodásban rögzített három lépcsős teszt alkalmazandó, mivel egyrészt a BUE ezt a jogot még nem tartalmazta, tehát a BUE-ban foglalt korlátozások sem alkalmazandók a bérleti jog tekintetében, másrészt erre vonatkozóan a TRIPS-megállapodásban nincsenek külön nevesített korlátozások sem.[21]
A BUE-ban megállapított külön kivételek és a TRIPS-megállapodásban foglalt három lépcsős teszt viszonyáról megoszlik az irodalom álláspontja: Reinbothe szerint ez a BUE-ban engedett külön kivételeket ez egyáltalán nem érinti,[22] míg Gervais[23] és Ficsor[24] szerint a BUE-ban nevesített korlátozások felett is egy járulékos funkciójú általános értelmező-szabályt vezet be a TRIPS-megállapodás 13. cikke.[25] Megjegyezhető, hogy a BUE-ban nevesített korlátozásokat ebből a szempontból két csoportra lehet osztani: a többszörözési jog alóli nevesített kivételek [2. Cikk (2) bekezdés beszédek többszörözése az írott és az elektronikus sajtóban] vonatkozásában azért nem alkalmazandó a három lépcsős teszt, mivel ezek eleve speciális szabályok hozzá képest. Ha pedig a három lépcsős tesztet általánosabbnak tekintjük, mint a speciális szabályokat, azaz a BUE alapján kizárjuk az alkalmazhatóságát, akkor nem lehet a speciális szabályokra azzal a céllal rátenni ugyanazt a szűrőt a TRIPS-megállapodás alapján, hogy tovább szűkítse azokat.
Továbbmenve a TRIPS-megállapodás három lépcsős tesztje alapján sem lehet a BUE-ban meghatározott, a többszörözési jogon kívüli kizárólagos jogoknak a BUE-ban nem ismert, hanem új típusú korlátozását bevezetni, vagy a BUE-ban szabályozott korlátozásokat bővíteni, mivel egy ilyen szabály kétségtelenül hátrányosabb lenne a szerzők számára, mint amit a BUE megenged.
Így a TIRPS-megállapodásban bevezetett három lépcsős teszt álláspontunk szerint annak ellenére, hogy megfogalmazásából arra lehet következtetni, hogy valamennyi kizárólagos jogra kiterjed, valójában érdemi funkciót csak a bérleti jogra vonatkozó korlátozások tekintetében tud betölteni.
A Szellemi Tulajdon Világszervezetének (World Intellectual Property Organisation - a továbbiakban: WIPO) kezdeményezésére az 1990-es évek elején, eltekintve a BUE húszévenként sorra kerülő, szinte "rendes" felülvizsgálatától, a tagállamok új Szerzői Jogi Szerződés (WIPO Copyright Treaty - a továbbiakban: WCT) elfogadásáról döntöttek, amely a TRIPS-megállapodáshoz hasonlóan inkorporálja a BUE elemeit,[26] és a TRIPS-megállapodással összhangzó módon kifejezetten ki is mondja, hogy szerződés nem csorbítja a Szerződő Feleknek egymással szemben az irodalmi és művészeti művek védelméről szóló Berni Egyezmény alapján fennálló kötelezettségeit.[27] [Ugyanekkor fogadták el az előadóművészek és hangfelvétel-előállítók védelméről szóló szerződést is (WIPO Performers and Phonograms Treaty - a továbbiakban: WPPT), amelynek 16. Cikke szintén tartalmaz egy három lépcsős tesztet.]
A WCT a kivételekre és korlátozásokra vonatkozóan két- illetve három rétegű szabályozást tartalmaz, ami valójában azokat a fenti értelmezési következtetéseket önti kifejezett szabályba, amelyeket már a TRIPS-megállapodás rövidebb szabályából is le lehetett vezetni.
A 10. Cikk (1) bekezdése[28] a WCT belső rendjében ugyanazt a funkciót tölti be, mint a TRIPS-megál-
- 174/175 -
lapodás 13. Cikke a bérleti jog tekintetében: lényegében a szerződésben bevezetett új kizárólagos jog (a lehívásra történő hozzáférhetővé tétel) vonatkozásában teremti meg annak a korlátozásának a lehetőségét valamennyi, így a két újonnan bevezetett műtípus (a szoftver és az adatbázis) tekintetében is.[29] A (2) bekezdés pedig rögzíti, hogy a Berni Egyezményben biztosított jogokra vonatkozó korlátozásokat vagy kivételeket a Szerződő felek olyan különleges esetekre tartják fenn, amelyek nem sérelmesek a mű rendes felhasználására, és indokolatlanul nem károsítják a szerző jogos érdekeit. Vagyis a BUE-ban rögzített speciális korlátozások is csak annyiban megengedettek, amennyiben eleget tesznek a WCT 10. Cikke (2) bekezdésében rögzített feltételeknek[30] azzal, hogy a 10. Cikkhez fűzött közös nyilatkozat utolsó mondatában a felek rögzítették, hogy a BUE-ban megengedett kivételek és korlátozások alkalmazásának terjedelmét a 10. Cikk (2) bekezdése nem korlátozza, és nem terjeszti ki. Ennek értelmében a BUE-ban a többszörözési jog három lépcsős tesztjét nem érinti a 10. Cikk (2) bekezdése, tekintettel arra, hogy ugyanazt a tesztet nem lehet kétszer lefolytatni. A többszörözési jogon kívül meghatározott kizárólagos jogok tekintetében megállapított korlátozások esetében a WCT 10. Cikk (2) bekezdését elvben járulékos szűrőként kellene alkalmazni. Azonban a cikkhez fűzött közös nyilatkozat értelmében ez a szűrő sem szűkítheti, vagy bővítheti a korlátozás terjedelmét. Megjegyezzük, ha a WCT 10. Cikk (2) bekezdésének alkalmazása oda vezetne, hogy tágabb körben tenné lehetővé a korlátozást, mint a BUE, az ellentétes lenne a BUE-val, ha viszont nem is szűkítheti, akkor valójában csak annyi lehet a jelentése, hogy rögzíti azt, ami a TRIPS-megállapodásból szintén levezethető volt, vagyis ha a BUE-ban rögzített korlátozási kereten belül van a belső jogi szabály, akkor az automatikusan megfelel a három lépcsős tesznek is. (Ebből azonban az nem következik, hogy ami a három lépcsős tesznek megfelel, az automatikusan a speciális szabályoknak is eleget tesz.[31])
Itt meg kell jegyezni, hogy a cikkhez fűzött közös nyilatkozat szerint ennek a rendelkezései "lehetővé teszik a Szerződő Felek számára, hogy a saját szabályozásuk szerint fennálló kivételeket és korlátozásokat, amelyek a Berni Egyezmény szerint megengedettek, a digitális technológiára alkalmazzák, és megfelelő mértékben kiterjesszék. Ezeket a rendelkezéseket úgy kell értelmezni, hogy ugyancsak lehetővé teszik a Szerződő Feleknek olyan új kivételek és korlátozások létrehozását, amelyek a digitális hálózatokban megfelelőek." A fentebb kifejtettek értelmében ez a része a közös nyilatkozatnak csak úgy értelmezhető, hogy a BUE meglévő keretei között megengedett korlátozások technológia-semlegesek, tehát egyaránt bevezethetők az analóg és a digitális felhasználásokra is. Vagyis például a digitális többszörözésre is a BUE három lépcsős szabálya alkalmazandó. A "megfelelő mértékben való kiterjesztés" pedig semmiképp sem jelenti a BUE, a TRIPS-megállapodás és (értelemszerűen) a WCT keretein túlnyúló korlátozások bevezetésének lehetőségét, hanem csak a meglévő keretek között a digitális technológiára való alkalmazását, azaz a technológia-semlegesség tényleges megőrzését.
A három lépcsős tesztet tartalmazó, szerzői jogot is szabályozó nemzetközi szerződések áttekintése után levonható az a következtetés, hogy a három lépcsős teszt a közvetlen alapja a BUE szerint a többszörözés, a TRIPS-megállapodás szerint a bérlet és a WCT szerint a lehívásra történő hozzáférhetővé tétel jogának a közösségi és a belső jogban megjelenő korlátozásainak. Ugyanakkor a többi, (kizárólag) a BUE-ban nevesített korlátozás tekintetében csak olyan közvetett, értelmező funkciót tud betölteni, hogy a BUE-ban meghatározott feltételek teljesülése egyben a három lépcsős tesztnek való megfelelést is jelent. Ebből az is adódik, hogy a többi jog tekintetében csak a BUE-ban meghatározott keretekben van csak lehetőség a korlátozásra, annak meghaladására nincs nemzetközi jogi alap.
Ahhoz, hogy a tagállamok számára a három lépcsős teszt által lehetővé tett szabályozási mozgástér pontos keretei megközelítőleg érzékelhetők legyenek, fontos áttekinteni, hogy a szakirodalomban a három feltételnek milyen értelmezési alternatívái alakultak ki. Az egyetlen ügy, amely nemzetközi szinten is értelmezte a három lépcsős tesztet, a Világkereskedelmi Szervezetben e tárgyban egyik oldalon az Amerikai Egyesült Államok, másik oldalon pedig az Európai Közösségek és
- 175/176 -
tagállamai között lefolytatott arbitrációs eljárás volt, ezért a döntésben foglaltak az egyéb szakirodalmi forrásokon túl szintén különös jelentőséggel bírnak a teszt értelmezése tekintetében.[32]
A BUE kihirdetett magyar fordítása szerinti "különleges eset"-re (certain special cases, bestimmte Sonderfälle, certains cas spéciaux) korlátozásnak két értelmezése alakult ki.[33]
Míg Ficsor szerint a "certain" pontosan körülhatárolt (precisely and narrowly determined) eseteket jelent,[34] addig Ricketson szerint ez a kifejezés csak arra utal, hogy nem lehet kiterjesztően értelmezni a korlátozást (a broad kind of exemption would not be justified).[35] Ezt az álláspontot többen is támogatják arra hivatkozva, hogy az amerikai fair use-rendszer a Ficsor-féle szigorúbb értelmezés alapján ellenétes lenne a BUE-val.[36],[37] Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a fent említett arbitrációs eljárásban nem csak az Európai Közösség, hanem az USA által kifejtett álláspont is Ficsor interpretációjával van összhangban (the exceptions must be well-defined and of limited application).[38] Így aligha tartható ezeknek a szerzőknek az a véleménye, hogy a szigorúbb értelmezés meggyengíti a három lépcsős tesztnek a kezdettől fogva jól érzékelhető híd-szerepét a kontinentális és az angolszász szerzői jogi szabályozás között.[39]
Ficsor szerint a korlátozások amiatt kivételesek, mert valamely közérdekű megfontolással indokolhatók.[40] A WTO panel szerint a közérdekű megfontolást nem lehet egyenlővé tenni a "különleges" fogalmával, de ez a szempont is segítheti a nemzeti jogalkotót.[41] Ricketsonra visszautalva Ginsburg szerint a szabály azt kívánja elérni, hogy széles terjedelmű korlátozásoknak ne lehessen teret engedni.[42] Mindenképp meg kell jegyezni, hogy a különleges eset fennforgása folyamatos vizsgálatot igényel: abban az esetben, ha a mű rendes (széles körben elterjedt) felhasználási formájává növi ki magát, meg kell szüntetni.[43]
Bár az első lépcsőfok, az eset különlegességének szempontja a BUE 1967-es stockholmi tárgyalásain nem kapott különösebb figyelmet, egyértelmű, hogy célja, a korlátozások minimumra szorítása alapvető jelentőségű: amely felhasználás ezen a feltételen elbukik, arra vonatkozóan a szerző kizárólagos joga fenn fog maradni. Vagyis ha egy korlátozás nem különleges esetre vonatkozik, hanem egy egész felhasználási módot venne ki a szerző engedélye alól, akkor az nem megengedhető.[44] Mégis egyes szerzők egészen odáig mennek el, hogy három helyett két lépcsős tesztről beszélnek.[45] Dreier vitatja, hogy az Infosoc-irányelvben, ahol - véleménye szerint - a kivételeknek és korlátozásoknak egy részletes és taxatív listája szerepel, szükség van-e egyáltalán ennek az első lépcsőfoknak a feltételként állítására is.[46] [Az Infosoc-irányelvben a három lépcsős teszthez kapcsolódó (44) preambulumbekezdés is ezt a felfogást tükrözi, amikor azt mondja, hogy "E kivételek és korlátozások nem alkalmazhatók oly módon, hogy az károsítsa a jogosult jogos érdekeit vagy sérelmes legyen a mű rendes felhasználására."]
A stockholmi konferencián általánosan, a korlátozás lehetőségének alapelveként szögezték le, hogy a komoly gazdasági, illetve gyakorlati jelentőséggel bíró felhasználások feletti rendelkezés lehetőségét, a mű ilyen ("rendes") hasznosítását a szerző számára fenn kell tartani.[47] Ennek a feltételnek a célja az, hogy az érintett piaci szegmens, amelyben a szerzői mű fel-
- 176/177 -
használása történik, érintetlen maradjon, illetve hogy a meglévő, jelentős gazdasági vagy gyakorlati jelentőséggel bíró, fő felhasználási módok feletti rendelkezés lehetősége megmaradjon a szerző számára.[48] Másként megközelítve a kérdést, a rendes felhasználás sérelméről lehet beszélni akkor, ha a kérdéses korlátozás a jogosult olyan tényleges vagy potenciális bevételi forrását befolyásolja hátrányosan, amely az adott műtípus össz-felhasználásán belül jelentős arányú,[49] a rendes felhasználással versenyezni képes.[50] A jelentősséget tehát legalább két koordináta-rendszerben lehet vizsgálni: az össz-felhasználáshoz és az egyes felhasználási módokhoz képest. Ulmer klasszikus példájával élve egy könyv új kiadása a mű rendes felhasználásának minősül, a mű egyedi fénymásolása azonban nem tekinthető a rendes felhasználás sérelmének, mivel ez még nem befolyásolja döntően a piaci viszonyokat.[51] Egyes szerzők a felhasználás "rendes" jellegének nem csak empirikus tartalmáról, hanem normatív jellegéről is beszélnek. A stockholmi konferencia anyagaiban is az szerepel, hogy minden olyan felhasználás engedélyezését is fenn kell tartani a szerző számára, amely gazdasági vagy gyakorlati jelentőséggel bírhat a szerző érdekei tekintetében. (Ez egybecseng azzal az alapvető elvvel, miszerint a mű valamennyi felhasználása feletti rendelkezést fenn kell tartani a szerző számára.) Az új technikai eszközök kezdetben még semmiképp sem jelentenek versenytársat a korábbi felhasználási módoknak, de az ezekkel megvalósított felhasználás is eredendően engedélyköteles kell, hogy legyen, mivel rövid időn belül versenytársaivá válhatnak a már ismert felhasználásoknak.[52] Ez az álláspont éppen a "rendes"-ség empirikus követelménye miatt még vitatható lenne, tekintettel arra, hogy egy új műszaki megoldás a megjelenését követően még semmiképp sem tekinthető "rendes" felhasználásnak - ehhez megfelelő elterjedtséget kell produkálnia, ugyanakkor a normatív megközelítés ezt kizárja.
Mint azt korábban már megjegyeztük, az utolsó lépcsőfok a három lépcsős teszt eredeti szöveg-javaslatában megelőzte a későbbi másodikat. A BUE-ba végül Ulmer javaslatára bekerült sorrend azonban amiatt mindenképp logikusabb, hogy ha egy felhasználás a mű rendes felhasználását sérti, az semmilyen további feltétel teljesülésével sem lehet megengedett. Tehát csak abban az esetben, ha nem sérelmes az adott felhasználás a mű rendes felhasználására, nyílhat meg a következő szempont vizsgálatának, a jogosult érdekeire való sérelmességnek a lehetősége.[53]
Előre kell bocsátani, hogy a nemzetközi és közösségi jogi jogforrások nem egységesek abban a tekintetben, hogy melyik az a személyi kör, amelynek a jogos érdekeit vizsgálni kell. A BUE és a WCT a szerző kifejezést használja, de a BUE 2. Cikk (6) bekezdése alapján szerző alatt mindkét szerződésben érteni kell a jogutódot is. A TRIPS-megállapodás szerzőt és jogutódot használ, a 13. Cikkben azonban jogosultat említ. (Ezzel kapcsolatban létezik olyan álláspont is,[54] amely szerint a TRIPS-megállapodás a személyhez fűződő jogokra is ki kívánja terjeszteni a tesztet.) Az Infosoc-irányelv szintén a jogosult kifejezést használja, de ezen a szerzői és szomszédos jogi jogosultakat is érteni kell, és csak a vagyoni jogok tekintetében. (A kérdésnek akkor lesz különös jelentősége, ha abból a szempontból vizsgáljuk, hogy a kizárólagos jog díjigényre korlátozásakor kinek kell részesülnie a beszedett díjból.)
A legszélsőségesebb megközelítésben valamennyi korlátozás sérti a szerző jogos érdekét.[55] Ficsor szerint a jogos érdek kétféleképpen is definiálható. Egyrészt jogosnak kell tekinteni azt az érdeket, amelyet az aktuális társadalmi normák és a közérdek ilyennek ismer el. Vagyis azokat az érdekeket, amelyek az adott állam kulturális tradícióinak, gazdasági körülményeinek és a társadalmi szokásoknak megfelelnek. Ebből következően általában véve ilyen érdeknek kell tekinteni azt, hogy a jogosult élvezhesse és gyakorolhassa a törvényben biztosított jogát.[56] Az érdek jogossága azonban önmagában nem mérhető, annak keretét, terjedelmét csak a más jogos érdekekkel való együttes érvényesülés egyensúlya határozhatja meg.
A stockholmi konferencia dokumentumaiból egyértelműen kiderül, hogy a felek szándéka az volt, hogy a jogos érdek indokolatlan sérelme elkerülhető megfelelő díjfizetéssel. (Az érdek jogossága tehát nem abszolút módon érvényesülő szempont: indokoltan korlátozható.) Ezen az alapon a három lépcsős teszt lehetővé teszi nem csak az ingyenes korlátozásokat, hanem a díjfize-
- 177/178 -
téshez kapcsolt felhasználásokat is. Ennek alapján egy, a szerző érdekeire enélkül egyébként sérelmes korlátozás is megengedhetővé válik. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy a díjfizetés útján történő kompenzáció lehetősége csak a három lépcsős teszt harmadik lépcsőjében jöhet számításba, a díjfizetés nem tehet legitimmé egy, a mű rendes felhasználását sértő felhasználást.[57] (Azaz ha egy felhasználás már a korábbi lépcsőfokok alapján sem megengedett - nem tehető megengedetté díjfizetéssel sem.) A WTO panel más megközelítésből ugyanerre a következtetésre jut: a korlátozás akkor sérti indokolatlanul a szerző jogos érdekeit, ha az indokolatlan kiesést okoz a jogosult bevételeiben.[58] Ginsburg hármas modellje szerint, ha a jogosult érdeke az egyéb érdekekkel szemben túlsúlyban van, akkor nem megengedett a korlátozás, ha az érdekek egyforma súllyal esnek latba, akkor a kizárólagos jogot díjigényre kell korlátozni, és ha a közérdek jelentősége olyan nagy, hogy mellette eltörpül a szerző érdeke, akkor teljesen szabad felhasználást kell engedni.[59]
Ricketson[60] és Ficsor[61] szerint a díjazásnak azzal a díjjal kell egyenlőnek lennie, amit a jogosult akkor kapna, ha kizárólagos joga lenne. Álláspontunk szerint azonban a díjigény mértéke inkább csak a szerző engedélyéhez kötött felhasználásért fizetett jogdíj és azon felhasználási mérték közti különbözet kell, hogy legyen, amelynek ingyenessége még nem lenne sérelmes a szerző jogos érdekére.
A magyar szerzői jogi törvényi szabályozásba az 1999-es, új szerzői jogi törvény IV. fejezetében a három lépcsős teszt szövegéhez hasonló fordulatok is bekerültek, további, járulékos feltételekkel kiegészülve. Azáltal azonban, hogy a BUE legújabb szövegét az 1975. évi IV. tvr. kihirdette, illetve a TRIPS-megállapodás szintén kihirdetésre került 1998. évi IX. törvénnyel, a szabály ténylegesen már jóval 1999 előtt, még a régi Szjt. hatálya alatt a magyar szerzői jogi rezsim szerves részévé vált.
A nemzetközi szerződésekben biztosított szerzői kizárólagos jogok mint minimumjogok érvényesülnek, azaz a szerződő felek azt vállalják, hogy ezeket minden más szerződő fél szerzőjének biztosítják, kivéve a saját szerzőiket. Ez tehát a nemzeti elbánás elve alóli kivételként értelmezhető, mivel az érintett jognak a nemzeti szabályozásból való elmaradása esetében a külföldi szerzőnek akkor is védelmet kell biztosítani, ha a saját szerző nem részesül ebben. Tehát előállhat az a helyzet, hogy a saját szerző alacsonyabb szintű védelemben részesül, mint a külföldi. Ez a körülmény késztetheti közvetve az államokat arra, hogy az egyes jogokat legalább a nemzetközi szerződés szintjén biztosítsák a belső törvényben is - a saját szerzőik számára is megteremtve azt a védelmi szintet, ami a külföldieket a nemzetközi szerződés alapján, belső szabályozás nélkül is megilleti.
Abban az esetben, ha a nemzeti jog meghaladja a nemzetközi szerződésben megkövetelt védelmi szintet, akkor a külföldiek tekintetében már csak a nemzeti elbánás elve érvényesül, vagyis külföldi és belföldi szerző egyaránt a törvényben biztosított magasabb szintű védelemben részesül.
Ugyanez azonban nem vonatkozik automatikusan a jogok korlátozásaira: a szerződő felek számára csak egyes korlátozások bevezetését írják elő kötelezően a nemzetközi dokumentumok. Erre nem biztosításuk esetén a kedvezményezettek a nemzetközi szerződés alapján ugyanúgy hivatkozhatnak, mint a szerzők a minimumjogokra. Más korlátozások esetében viszont bevezetésük nem kötelező (ide tartoznak a három lépcsős teszt alapján bevezethető korlátozások is): ezek nem teremtenek a felhasználó oldalán a "minimumjogokhoz" hasonló igényeket, a felhasználók nem hivatkozhatnak a nemzetközi jogi szabályra, ha az állam úgy dönt, hogy nem korlátozza, vagy csak kisebb mértékben korlátozza a szerzői kizárólagos jogot. Tehát a minimumjogok és egyes, alapvető korlátozások biztosítása kötelezettsége az államnak, más korlátozások bevezetése azonban csak lehetősége, és ez csak abban az esetben kérhető számon rajta, ha a szerző számára sérelmes módon biztosítja.
Ennek a következményeként a szerző abban az esetben, ha a belső jog biztosítja az adott jogot a számára, akkor belföldiként a nemzeti törvényre, külföldiként a belföldiekkel azonos elbánás elvére hivatkozva kérheti a védelmet, ha a belső jogból hiányzik a jog biztosítása, akkor a minimumjogra hivatkozhat - de csak külföldiként, mivel belföldiként nem illeti védelem. Ha pedig a jogvédelem alacsonyabb szintű, mint a nemzetközi egyezmény elvárása, akkor a belföldi szerző csak ezen a szinten, míg a külföldi szerző a nemzetközi egyezmény magasabb szintjén követelhet védelmet. A felhasználó a nemzetközi egyezményre csak a benne kötelezően biztosított korlátozásoknak a nemzeti szabályozásból való elmaradása esetén tud hivatkozni.
Álláspontunk szerint jelenleg a nemzetközi szerző-
- 178/179 -
désekben foglalt három lépcsős tesztnek három fő modellben tud megfelelni a nemzeti szabályozás:
1. a belső jog csak azokat a különleges eseteket határozza meg, amelyek fennállása esetén lehetséges a kizárólagos jog korlátozása, és a három lépcsős tesztet a nemzetközi szerződés szövegéből vezeti le;
2. a különleges eseteken túl a másik két feltételt is kifejezetten rögzítve építi be a belső szabályba;
3. a speciális szabályok kialakításánál figyelembe veszi mindhárom szempontot és nem nevesíti külön az egyes lépcsőfokokat (az utóbbi két esetben esetleg további feltételekhez is fűzi a jogszerűséget).
Ezek közül a régi Szjt. az első modellt követte, mivel nem említette kifejezetten a három lépcsős tesztet, a szerzők számára azonban egy túlságosan megengedő korlátozás esetében a többszörözési jog korlátai tekintetében háttérgaranciaként 1975-től, a BUE kihirdetésétől mindenképpen érvényesülhetett.
Az új Szjt. azonban már nem csak a BUE 1975-ben kihirdetett párizsi szövegét, de a közvetlenül előtte kihirdetett TRIPS-megállapodást és a WIPO két, Magyarország által 1996-ban ratifikált szerződésének szövegét is figyelembe vette. Ezen kívül azonban tekintetbe vette a törvény-előkészítő időszakban még csak tervezet formájában lévő Infosoc-irányelvet is. Tekintettel arra, hogy az Szjt. mind a négy normát szem előtt tartotta a kivételek és korlátozások kialakításánál, ugyanakkor a nemzetközi dokumentumokhoz képest a közvetítő szerepet is betöltő Infosoc-irányelv szabályozási struktúrája hozott igazán újat, ezért elsősorban ennek a belső jogban történő leképezését vizsgálják a tanulmány következő fejezetei.
Mivel a WCT és a WPPT szövegének kialakításában fontos szerepet vállalt az Európai Közösség, ezért végül nemcsak a tagállamok külön, hanem a Tanács képviselője is aláírta a szerződéseket.[62] A közösségi jogi szempontból vegyes szerződés ilyen tárgyalását és együttes aláírását az indokolta, hogy a szerzői jog területének szabályozása az Európai Közösségben a megosztott hatáskörök közé tartozik, azaz a szerzői jog egyes kérdéseinek szabályozása a közösségi jogalkotó feladata, másokért pedig a tagállami jogalkotó felel.
A fentiekből kifolyólag az Európai Közösség jogalkotási rendje szerint a WIPO két szerződésének a közösségi hatáskörbe tartozó tárgyaiban szükségessé vált egy irányelv megalkotása is, amelynek átültetésére valamennyi tagállam kötelezett.[63] A tagállamok a közösségi szabályozási hatáskörbe tartozó tárgyakban csak ezen az úton teljesíthetik a WIPO szerződéseiben vállaltakat. A Tanács idézett határozata értelmében a tagállamok egyszerre helyezik el a WIPO Főtitkáránál a ratifikációs okmányokat - aminek így értelemszerűen előfeltételévé vált, hogy valamennyi tagállam átültesse az irányelvet.[64]
Az Infosoc-irányelv részletes szabályozást tartalmaz a többszörözés, nyilvánossághoz közvetítés, a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétel, a terjesztés joga tekintetében, illetve az 5. cikkében rendezi ezeknek a kizárólagos jogoknak a korlátozásait is - abból a megfontolásból, hogy ahol az adott jog szabályozására van hatásköre a Közösségnek, ott a korlátozás tekintetében is kell, hogy kompetenciája legyen.[65] Felvethető ugyanakkor, hogy ha abból indulunk ki, hogy a korlátozás nem lehet sérelmes a mű rendes felhasználására, és nem sértheti a szerző jogos érdekeit, akkor befolyásolhatja-e egyáltalán a belső piac működését? Ugyanis ha egy korlátozás már a belső piacra is hatással van, akkor az aligha nem érinti a mű rendes felhasználását vagy a szerző jogos érdekét - ilyen esetben pedig megengedése sérti a nemzetközi egyezményeket. Ezzel az érveléssel pedig el lehet jutni oda is, hogy a korlátozások megállapítására a Közösségnek nincs kompetenciája.[66]
Meg kell jegyezni, hogy az Infosoc-irányelv nem csak a WIPO két szerződése szűken vett szövegének a Közösség kompetenciájába tartozó elemeit közvetíti a tagállamok számára, de ugyanezt teszi az (egyébként a WCT és a WPPT részévé tett) BUE 1-21. Cikkének szövegével is: különösen abból a tényből lehet erre
- 179/180 -
következtetni, hogy az Infosoc-irányelv a többszörözési jog tartalmát is meghatározza, illetve az ezt korlátozó szabályokat is megadja, amely a WIPO szerződések "törzsszövegében" nem szerepel.
Az Infosoc-irányelv a WIPO szerződéseknek a tagállami jogrendszerekkel való összhangba hozásakor a kivételek és korlátozások szabályozásánál még azzal is megelégedhetett volna, hogy a kizárólagos jogok bármilyen korlátozására általában alkalmazandónak írja elő a három lépcsős tesztet, és minden további részletszabály kidolgozását rábízza a tagállamokra. Azonban éppen a fentebb jelzett megfontolásból, miszerint a belső piac működését befolyásolhatja a jogok korlátozásának terjedelme is, a közösségi jogalkotó ambíciója az lett, hogy a harmonizáció megvalósulása érdekében a kivételek és korlátozások tekintetében is részletes szabályokat adjon.[67]
Az Infosoc-irányelv 5. cikke a Kivételek és korlátozások címet viseli. Tekintettel azonban arra, hogy a preambulumbekezdések is számos értelmező részletet tartalmaznak (amelyek nem ismétlődnek meg a főszövegben), ezért a tagállamok szabályozási mozgásterét az érdekek megfelelő kiegyensúlyozásának megvalósításában[68] is csak a preambulum és a rendelkező rész együttes olvasatából lehet megállapítani. Az irányelv kivételekre és korlátozásokra vonatkozó - minden fentebb elemzett dokumentumhoz képest a legösszetettebb - szabályrendszere három pilléren nyugszik: az 5. cikk (1)-(4) bekezdésében rögzített egyes eseteken, az (5) bekezdésben meghatározott három lépcsős teszten, illetve a preambulumban leírt egyéb szempontokon. A tagállami szerzői jogi szabályoknak ezeknek együttesen kell megfelelnie ahhoz, hogy az irányelv átültetése teljes legyen.
Ez a komplett rendszer azt kívánja szolgálni, hogy a tagállamokban csak olyan korlátozások és kivételek kerüljenek megállapításra, amelyek az irányelvből erednek. Ezt hangsúlyozza a (32) preambulumbekezdés is, amikor kimondja, hogy az irányelv a többszörözés joga, valamint a nyilvános előadás joga alóli valamennyi kivételt és korlátozást kimerítően sorolja fel. Az Infosoc-irányelv összetett szabályozása közvetve azt a célt is szolgálja, hogy a tagállamok vonatkozásában a kivételek és korlátozások ne a nemzetközi szerződések általános, három lépcsős tesztjeiből kerüljenek levezetésre, hanem azokat kifejezetten felülírva kizárólag az Infosoc-irányelv keretei közt megengedett korlátozások jelenhessenek meg a tagállami jogrendszerekben.[69]
Igen nehéz ugyanakkor az 5. cikk (1)-(4) bekezdésében meghatározott feltételcsoportoknak a szabályozási rendszerben való elhelyezése, ezeknek a három lépcsős teszt első elemétől, a korlátozások különleges esetekre való korlátozásának igényétől való elhatárolása. Ezek ugyanis úgy is olvashatók, mint a különleges esetek feltételrendszerei, vagy legalábbis olyan feltételrendszerek, amelyek önmagukban, vagy egyéb, szűkítő szempontokkal kiegészülve megfelelnek a "különleges eset" fogalmának. Ami tovább szűkítve az (5) bekezdésben foglalt teszttel, végül a tagállam által bevezetendő kivétel vagy korlátozás szabályának kereteit eredményezheti.[70] A kizárólagosság fentebb jelzett igényéből az következik, hogy a tagállamok nem állapíthatnak meg olyan esetköröket (valójában: "különleges eseteket"), amelyek nem felelnek meg az irányelvben felsorolt feltételrendszerek egyikének sem.[71]
Ebből az értelmezésből következik, hogy az irányelv 5. cikkének (1)-(3) bekezdésében felsorolt [és a (4) bekezdés utaló szabályával a terjesztési jogra is alkalmazandó] esetek önmagukban nem felelnek meg a BUE és a WIPO szerződések három lépcsős tesztjének, azaz a tagállamok akár meghagyják ezeket az 5. cikk (1)-(4) bekezdésében meghatározott feltételeket, mint "különleges eseteket", akár ennél szigorúbb sza-
- 180/181 -
bályokat állapítanak meg, mint azokhoz képest is különleges eseteket,[72] a további két szempont vizsgálata mindenképpen továbbra is kötelezettségük.[73] Ezt támasztja alá az irányelv (44) preambulumbekezdése is, amely egyes kivételek és korlátozások esetében azok terjedelmének meghatározását a védelem alatt álló művek és más teljesítmények egyes újszerű felhasználásai tekintetében akár szűkebben is megengedi.
Az irányelv 5. cikkének (5) bekezdése de facto felülírja a BUE és a WIPO szerződések három lépcsős tesztjeinek második és harmadik lépcsőjét is, helyesebben megismétli azokat és így a tagállamokat már nem ezek, hanem az Infosoc-irányelv alapján kötelezi a konkrét korlátozások megállapításánál - a belső piac vonatkozásában. (Tekintve, hogy magasabb szintű védelmet állapít meg, mint a nemzetközi szerződések, ezért a belföldiekkel azonos elbánás elve alapján kifelé is ez a szint kötelezi a tagállamokat.)
Ebből következően erősen vitatható a Bizottságnak az a - számos szerzői jogi munkacsoporti ülésen ismételt - elvárása, hogy a tagállamok az 5. cikk (1)-(4) bekezdésében foglaltaktól ne térjenek el. Ugyanis ez csak abban az esetben lehet így, ha az ezekben a bekezdésekben meghatározott különleges eset szó szerinti átvétele ebben a formában nem sérti a mű rendes felhasználását és nem sérelmes a szerző jogos érdekeire sem. Azonban ha a tagállami jogalkotó a különleges esetnek az irányelvben rögzített feltételeit úgy ítéli meg, hogy azok még nem felelnek meg a három lépcsős teszt további két feltételének, az ezeknek való megfelelés céljával további (egyértelműen csak szűkebb) feltételeket is megállapíthat. (Ezt az is erősíti, hogy az irányelvben nincs olyan szabály, amely a védelmi szinttől "lefelé" történő eltérést lehetővé tenne.)
A preambulum bekezdéseivel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy kettős szerepet töltenek be: egyes elemei csak indokolják a rendelkező részben foglalt feltételeket, mások azonban egyértelműen járulékos szabályokat állapítanak meg. Ilyen a (36) preambulumbekezdés, amely rögzíti, hogy a tagállamok a jogosultakat megillető méltányos ellenérték fizetését akkor is előírhatják, ha olyan, nem kötelezően átültetendő kivételeket, illetve korlátozásokat írnak elő, amelyeknek a feltétele ellenérték fizetése.[74] Itt tehát egyértelmű, hogy a tagállamok elmozdulhatnak az 5. cikk (2)-(3) bekezdésében szabályozott különleges esetekre meghatározott részletszabályoktól - szigorítva a feltételeket. (Ugyanez a lehetőség fordítva nem áll fenn: ahol a rendelkező rész díjazást rendel a korlátozáshoz, ott ettől nem lehet eltérni.)[75] Meg kell itt azt is jegyezni, hogy abban az esetben, ha a díjazás kérdése már a különleges eset meghatározásánál eldől, az irányelv három lépcsős tesztjének alkalmazásakor ez a szempont már csak korlátozottan tud figyelembevételre kerülni a korlátozás arányosságának (a harmadik lépcsőben történő) megállapításánál, mivel a közösségi jogalkotó több esetben már eleve eldönti, hogy csak az számít kivételes esetnek, ha egyes korlátozásokhoz díjigény is társul.
A fentebb kifejtettek alapján téves a (37) preambulumbekezdésnek[76] az olyan irányú értelmezése, hogy ez lehetővé tenné az 5. cikk (2) bekezdése a) pontjához[77] képest a felhasználók számára kedvezőbb "kivételek vagy korlátozások" megállapítását. Itt ugyanis nem másról van szó, hogy a reprográfia fogalom kizárólag a többszörözés technikáját jelöli (papíron vagy hasonló hordozón történő, valamely fotómechanikai vagy ehhez hasonló hatású eljárással végzett többszörözés), amelynek engedélyezése fő szabály szerint a szerző kizárólagos joga. Ez alól lehet tehát kivételeket és korlátozásokat megállapítani: ennek pedig az alapfeltételeit a rendelkező rész hivatkozott pontja megteszi. Vagyis ezt a preambulumbekezdést nem lehet az 5. cikk (2) bekezdés a) pontjához képest speciális rendelkező szabályként, hanem csak annak indokolásaként érteni. (Ezt támasztja alá az is, hogy a "kivétel és korlátozás" fordulat szerzői jogi kontextusban mindig a szerzői kizárólagos jog megszorítására utal, a "korlátozás korlátozása" pedig csak a felhasználó számára még kedvezőtlenebb, további megszorítást jelent.)
Összességében tehát el lehet mondani, hogy az Infosoc-irányelv a benne szabályozott kizárólagos jogok és korlátozásaik tekintetében felülírja a nemzetközi egyezményeket, és olyan, széles értelemben vett három lépcsős tesztet kíván megállapítani, ami nem hagy módot arra a tagállamoknak, hogy közvetlenül a nemzetközi egyezményekre alapítsák a szabályozásukat. Valójában az Infosoc-irányelv részletes szabályozása is ugyanazt a három lépcsős tesztet állítja a tagállami jogalkotók elé, amit a nemzetközi egyezmények, azzal,
- 181/182 -
hogy egyes esetekben a különleges eseteket meghatározza, azokhoz többletelemeket rendel, illetve egy (jelentéktelen) esetben a különleges eset meghatározását is a tagállamra bízza. Az 5. cikk (1)-(4) bekezdéseiben szabályozott esetek tehát nem úgy értelmezendők, amelyekre külön tesztként alkalmazandó a három lépcsős teszt, hanem a három lépcsős teszt első elemeként kell figyelembe venni azokat, ami kiegészül az (5) bekezdésben meghatározott, immár ténylegesen csak két lépcsős teszttel.
Itt meg kell jegyezni, hogy az irányelv fogalmilag és külön deklaráltan is azt a célt szolgálja, hogy a korlátozások területén is megvalósuljon a harmonizáció.[78] Ennek a célnak az elérhetőségét azonban a még a fentebb ismertetett összetett szempontrendszer mellett is vitatni lehet. Ugyanis a Bizottság által benyújtott első javaslat - már akkor taxatívnak szánt - listája[79] összesen kilenc különleges esetet tartalmazott, a végső szövegben az eltérő tagállami jogi hagyományok teljes körű figyelembevételére alapozva[80] a módosított bizottsági javaslat[81] tizenegy esetét követően végül összesen 22 különleges eset került meghatározásra, amelyek közül (egy kivételével) ráadásul továbbra is szabadon válogathatnak a tagállamok - ami lehetőséget teremt arra, hogy kevés eltéréssel megtartsák a hatályos rendszereiket és ezzel a különbségeket is.[82],[83]
Meg kell jegyezni, hogy a fentebb bemutatott zárt rendszer egy helyen ráadásul meg is bomlik, ugyanis a felsorolás annak ellenére, hogy az irányelv (32) preambulumbekezdése ezt mondja, és a szakirodalmi források többsége[84] ezt ismételgeti, nem taxatív.[85] Az 5. cikk (3) bekezdés o) pontja szerint a tagállamok más kisebb jelentőségű felhasználást is lehetővé tehetnek, amennyiben a nemzeti jogban már léteznek ezek a kivételek illetve korlátozások, feltéve, hogy azok kizárólag analóg felhasználásra vonatkoznak, és nem érintik az áruk és szolgáltatások Közösségen belüli szabad mozgását, az e cikkben szereplő egyéb kivételek és korlátozások sérelme nélkül. Míg a többi pontban az irányelv meghatározza azt, hogy mit tekinthetnek a tagállamok különleges esetnek, addig ebben a pontban még a különleges eset meghatározását is átengedi a tagállamnak bizonyos keretek között. Ugyan itt is részletesebb az irányelv, mint a nemzetközi szerződések, ennek a szabálynak a beiktatásával azonban megszűnik a különleges eseteket tartalmazó lista kimerítő jellege.[86]
Az irányelv első tervezeteit már az új Szjt. megalkotásakor figyelembe vette a jogalkotó, de tényleges implementációját Magyarország csak az Európai Unióhoz való csatlakozásával megegyező napra vállalta. Az egyes szerzői jogi és iparjogvédelmi törvények módosításáról szóló 2003. évi CII. törvény több helyen is módosította az Szjt. IV. fejezetének szabályait, felemelve a védelmi szintet az irányelvben megadott szempontok teljesítésének érdekében, de a szabályozás alapvető struktúráján nem változtatott.
Az új Szjt. hatályos IV. fejezete a szabad felhasználások és a szerzői jog más korlátai címet viseli. Ez a fejezet a szerzői vagyoni jogok nem minden korlátozásáról rendelkezik, hanem csak egyes, a szerző engedélyétől és a díjfizetési kötelezettségtől is mentes, illetve a szerzői engedélyt törvényi engedéllyel pótló és ahhoz díjigényt kapcsolva megengedett felhasználásokra vonatkozó szabályokat tartalmaz. Ez utóbbiak a magáncélú többszörözés szabályai, amelyekhez kapcsolódva a díjfizetési kötelezettség részleteit rendező szabályok a törvény vagyoni jogokra vonatkozó fejezeté-
- 182/183 -
ben kerültek elhelyezésre. Ezt a szabályozási megoldást az indokolhatja, hogy míg a törvényben szereplő más díjigényeknél a felhasználó maga a díjfizetésre kötelezett személy, addig a reprográfiai és az üres hordozóra történő magáncélú többszörözés eseteiben a többszörözést megvalósító személy valóban közvetlen díjfizetési kötelezettség nélkül teszi ezt, a díj megfizetésére a gyártó, illetve az importőr a kötelezett. (Más kérdés, hogy ez rendszerint áthárítja a díjat a felhasználást megvalósító személyre.)
A szabad felhasználás fogalma olyan elem a törvényben, amely a szerzői vagyoni jog korlátait rendező más nemzetközi és európai közösségi jogforrásokban nem jelenik meg. Az Szjt. szabályainak elemzésével és a nemzetközi rendszerrel való összevetésével legalább három értelmezési rendszer vázolható fel.
2.1. A szabad felhasználás fogalmát ugyan nem találjuk az egyéb forrásokban, viszont a törvényi feltételrendszerből hiányzik a három lépcsős teszt "különleges eset" követelménye. Ebből adódik az a gondolatkísérlet, hogy a szabad felhasználás fogalma valójában azokat a különleges eseteket jelenti, amelyekben megengedett a kizárólagos jog korlátozása.[87]
Ebben az olvasatban különleges esetnek (szabad felhasználásnak) kell tekinteni nem csak az engedélytől és díjfizetéstől is mentes felhasználásokat, de az ebben a fejezetben rendezett, díjigénnyel társított cselekményeket is.
Az ilyen értelemben vett szabad felhasználásoknak a jogszerűséghez meg kell felelniük a 33. § (2) és (3) bekezdésében foglalt további feltételeknek is. A díjtalanság opciója egyúttal azt is jelenti, hogy abban az esetben, ha az adott szabad felhasználás díjfizetés nélkül sérelmes lenne a mű rendes felhasználására, indokolatlanul károsítaná a szerző jogos érdekeit, nem felelne meg a tisztesség követelményeinek, esetleg a szabad felhasználás rendeltetésével össze nem férő célra irányulna, akkor ez kompenzálható díjfizetéssel, és nem eredményezi feltétlenül és automatikusan a felhasználás engedélyhez kötését. A díjfizetés, mint kiegyenlítő eszköz azonban gyakorlatilag csak ugyanazon a szinten tud számításba jönni, mint a nemzetközi egyezményekben, vagyis a szerző jogos érdekeinek sérelmét tudja kiegyenlíteni, de nem alkalmas arra, hogy a tisztességtelen felhasználást tisztességessé, illetve a szabad felhasználás rendeltetésével össze nem férő célt azzal összeegyeztethetővé tegye, esetleg a mű rendes felhasználásának sérelmét kiegyenlítse. Vagyis a díjfizetés a belső jogban is csak a szerző jogos érdekének kiegyenlítésénél jöhet számításba. Ennek mérlegelését azonban elvégezte a jogalkotó maga: ezért kapcsol a magáncélú többszörözésekhez díjigényt. A díjfizetés lehetőségének említése a 33. § (2) bekezdésében emiatt két értelmet is bírhat: egyrészt ha a jogalkotó díjfizetést kapcsolt az adott felhasználáshoz, akkor azzal együtt kell vizsgálni minden további feltételt, ugyanakkor akár még arra a következtetésre is alapot adhat, hogy a jogalkotó a törvényben nem díjigényként szabályozott esetekben is lehetségesnek tartja az esetlegesen okozott hátránynak a díjfizetéssel való kompenzálását.
Ebben az olvasatban elmondható, hogy az Szjt. IV. fejezetének rendszere - nagy vonalakban legalábbis - követi az Infosoc-irányelv rendszerét: a részletes szabályok (szabad felhasználások) csak a különleges eseteket határozzák meg, amelyek a három lépcsős teszt többi elemével [itt: a 33. § (2) és (3) bekezdésével] együtt adják ki a belső jogban megengedett kivételeket és korlátozásokat.
Itt meg kell jegyezni, hogy a régi Szjt. szintén használta a szabad felhasználás kifejezést, de nem tartalmazta a három lépcsős tesztnek semmilyen változatát sem. (Ez történetileg indokolható: a BUE 1967-es felülvizsgálatának eredményei csak 1975-ben, a párizsi szöveg kihirdetésével kerültek be a magyar jogba. Ugyanakkor elmondható, hogy az 1969-es Szjt. későbbi módosításaikor sem vette át a törvény a három lépcsős tesztet.) Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy korábban a jogalkotó úgy határozta meg a szabad felhasználások szabályait, hogy az ezeknek a feltételeknek megfelelő cselekmények minden további feltétel nélkül megengedettek (és így megfelelnek a BUE három lépcsős tesztjének is). A fogalom ilyen tartalmú használatától való eltérésre utaló szándékot pedig az új Szjt. előkészítő dokumentumaiban sem találunk, ami elrelativizálja a fentebb kifejtett értelmezési lehetőséget, miszerint a szabad felhasználás fogalma a különleges eset megfelelője lenne.
Szintén gyengíti a fenti értelmezés megalapozottságát, hogy abban az esetben, ha az új Szjt. a különleges eset feltételét akarta volna a szabad felhasználás fogalmával azonosítani, akkor nem "A szabad felhasználás és a szerzői jog egyéb korlátai" lenne az érintett fejezet címe, hiszen így a szabad felhasználás nem a korlátozás egyik típusa, hanem a korlátozás megengedhetőségének egyik eleme lenne.
- 183/184 -
2.2. Egy a fentitől eltérő olvasatban a szabad felhasználás kizárólag azt a cselekményt jelenti, amelyhez nem kell a szerző engedélye és díjat sem kell érte fizetni. Mint ilyen, a szerzői jog korlátai közé tartozik, annak a szigorúbb változata: a szabad felhasználás maga a nemzetközi dokumentumokban meghatározott kivétel. Ebből pedig az következik, hogy olyan esetekben, ha a felhasználáshoz akár közvetve, akár közvetlenül díjfizetés társul, akkor fogalmilag nem szabad felhasználásról van szó (azaz olyan felhasználásról, amely díjtalan és nem szükséges hozzá a szerző engedélye sem), mivel a szerző ezekért a felhasználásokért díjazásban részesül. [A 33. § (1) bekezdéséből[88] kiindulva is erre a következtetésre lehet jutni, mivel ez azt mondja, hogy a szabad felhasználás körében a felhasználás díjtalan és ahhoz a szerző engedélye sem szükséges. Ebből a contrario következik, hogy ahol a törvény akár közvetlenül, akár közvetve díjfizetést rendel a felhasználáshoz, ott nem szabad felhasználásról, hanem "más korlátról" van szó.] Korlátozás tehát a kizárólagos engedélyezési jog díjigényre szorítása, és kivétel az ingyenes és törvényi engedélyen nyugvó felhasználás.
Itt megjegyezhető, hogy dogmatikailag ebből a szempontból sokkal tisztább volt az 1969. évi III. törvény, amelynek a IV. fejezete "A szerzői jog korlátai" címet viselte, és azon belül külön rendezte a szabad felhasználásokra vonatkozó szabályokat (17-21. §-ok), szólt elkülönítve a szerző hozzájárulása nélkül, díjazás mellett megvalósítható felhasználásokról (22-23. §-ok) és adott lehetőséget a felhasználás engedélyezésére társadalmi érdekből. Itt egyértelmű volt, hogy a 16. §, amely a mai 33. § (1) bekezdésének szó szerinti megfelelője, kizárólag a szabad felhasználásokra vonatkozik.
Eszerint az a fordulat, miszerint "a felhasználás a szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezések alapján is csak annyiban megengedett illetve ingyenes", egyszerűen csak megismétli azt a 33. § (1) bekezdésében írt feltételt, hogy a szabad felhasználás ingyenes és ehhez nem kell a szerző engedélye. Nem kifejezetten szerencsés ugyanakkor, hogy az és/vagy jelentésű "illetve" kötőszót használja a szöveg, mivel a megengedettségnek nem lehet alternatívája a díjfizetés, tekintve, hogy nem egynemű feltételekről van szó.
Ebből azonban az is adódna, hogy a 33. § (2) bekezdése (a három lépcsős teszt töredéke) csak az ingyenes, szabad felhasználások tekintetében alkalmazandó és a díjigények tekintetében nincs egy ilyen, generális, járulékos szűrő a törvényben. (Mindez azonban természetesen nem jelentené azt, hogy a nemzetközi és a közösségi jogi három lépcsős tesztnek ne kellene megfelelnie a magyar szabályozásban lehetővé tett egyes korlátozásoknak, így a díjigényeknek is.)
2.3. Egy harmadik olvasat szerint szabad felhasználásnak tekintendők nem csak a IV. fejezetben rendezett ingyenes, de a közvetett díjigénnyel társított felhasználások is. Ehhez a 33. § (1) és (2) bekezdését egymáshoz képest lex generalis - lex specialis szabályként kell értelmezni. (Az V.2.3. fejezetben a megfogalmazás nem szerencsés voltára utaló megjegyzés ebben az olvasatban is fenntartható.) A kompenzációs esetek megállapítását a törvény ebben az értelmezésben nem bízza a gyakorlatra, hanem maga határozza meg. Így a 33. § (2) bekezdését ebben a logikai rendszerben semmiképp sem lehet úgy értelmezni, hogy olyan esetekben, ahol nem ír elő díjfizetést a törvény, ott is kiegyenlíthető lenne a sérelem díjfizetéssel.
A hatályos törvény taxatív felsorolásban (34-41. §-ok) részletesen rendezi, hogy mely felhasználások minősülnek szabadnak. Az Szjt. 33. § (2) és (3) bekezdése pedig további komplex korlátozás-rendszernek veti alá a későbbi paragrafusokban megengedett szabad felhasználásokat. A járulékos feltételek a következők: a felhasználás
(1) nem sérelmes a mű rendes felhasználására és
(2) indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit, továbbá
(3) amennyiben megfelel a tisztesség követelményeinek és
(4) nem irányul a szabad felhasználás rendeltetésével össze nem férő célra.
(5) A szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezéseket nem lehet kiterjesztően értelmezni.[89]
Itt meg kell jegyezni, hogy ez a rendszer sokkal összetettebb általános feltételeket tartalmaz, mint az irányelvben szereplő három lépcsős teszt. Már amiatt sem lehet a három lépcsős teszt megfelelőjének tekinteni, mert olyan járulékos elemeket is tartalmaz, amelyek miatt még szűkebb körben engedhetők csak meg a szabad felhasználások, mint amit az irányelv lehetővé tesz.
Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy a (3) és a (4) feltétel olyan járulékos feltételek, amelynek akkor is meg kellene felelnie az adott felhasználásnak, ha nem szerepelnének kifejezetten az Szjt.-ben. Ugyanis ezek levezethetők az Szjt. háttérjogszabályát jelentő Ptk. 4-5. §-aiból is, a jóhiszeműség és tisztesség elvéből, illetve a rendeltetésszerű joggyakorlás általános követelményéből. Itt egyetlen érv szólhat a feltételek kifeje-
- 184/185 -
zett szabályozása mellett: a Ptk. jogokról szól, míg az Szjt. rendszerében a szabad felhasználások nem erősödnek önálló felhasználói jogokká, hanem legfeljebb jogos érdekeknek tekinthetők.[90] Ugyanakkor az nem kétséges, hogy a Ptk. általános klauzuláját ezekre az érdekekre is alkalmazni kell.
Felmerül a kérdés, hogy mindezek mellett szükséges-e a 33. § (3) bekezdése, amely a szabad felhasználásra vonatkozó szabályok kiterjesztő értelmezésének tilalmáról szól. Álláspontunk szerint a szabály ugyan párja a szerzői szerződéses kötelmeknél szereplő, a szerző javára való értelmezési kötelezettség szabályának, ugyanakkor a többi szempont megfelelő alkalmazása aligha képzelhető el olyan eset, amelyben erre az elvre kellene hivatkozni a bíróság előtt.
Tehát a magyar jogalkotó úgy teljesítette az Infosoc-irányelv által közvetített nemzetközi szerződésekben megfogalmazott három lépcsős tesztnek megfelelő szabályozás kialakításának kötelezettségét, hogy meghatározta azokat a különleges eseteket, amelyekben egyáltalán szóba jöhet a szerző kizárólagos jogának korlátozása, és hozzárendelte a három lépcsős teszt további két lépcsőjét. Rábízva ezzel a mindenkori jogalkalmazóra azt a feladatot, hogy esetről esetre, az ügy valamennyi körülményének figyelembevételével döntse el, megengedett-e egy korlátozás a felhasználók javára, vagy jogot sértett a felhasználó, amikor ehhez nem kérte a szerző engedélyét. A további megszorító feltételek hozzáadásával pedig elérte azt, hogy a törvényt követő gyakorlat soha ne eredményezhesse a nemzetközi szerződések, illetve az Infosoc-irányelv sérelmét.
A tanulmány a BUE többszörözési jogra vonatkozó korlátozásrendszerétől az Szjt.-ben foglalt ötelemű feltételrendszerig tekintette át azt a módszert, amellyel a szerző kizárólagos jogai egyes esetekben korlátozhatók. Az elemzésből jól látható, hogy az igen tágan megfogalmazott feltételek még abban az esetben is, amikor kifejezetten jogharmonizáció a cél, sem tudnak egységes, minden országban azonosan megfogalmazott és legalább megközelítőleg egyformán működő szabályok alapjai lenni, ami a harmonizáció sikertelenségét is eredményezi.
A tesztnek a belső jogban történt leképzése olyan további kérdéseket vetett fel, hogy a szabály milyen módon teljesítette a jogharmonizáció kötelezettségét, amit a jogalkotó úgy valósított meg, hogy leképezve az Infosoc-irányelv rendszerét a jogalkalmazó számára is kötelezővé tette a teszt egyes elemeinek vizsgálatát amellett, hogy egyéb szempontok vizsgálatát is előírta.
Elmondható, hogy a BUE-ból indult teszt a magyar jogban való kifejezett megjelenésével megszűnt három lépcsős teszt lenni, mivel hat eleművé nőtte ki magát, egyes lépcsői sem egymásra épülnek már feltétlenül, hanem egymás mellett léteznek. Ugyanakkor azt továbbra sem lehet bizonyítottnak tekinteni, hogy tesztként ne működne, mivel éppen a belső jogba való szerves beépülése teszi lehetővé, hogy minden egyes esetben alkalmazandó legyen. ■
JEGYZETEK
[2] A cikk továbbá csak a feltétlenül szükséges mértékben foglalkozik a tesztnek a szomszédos jogi jogosultakat érintő aspektusaival, de nem elemzi részletesen a rájuk vonatkozó, egyébként a szerzőket érintő szabályozáshoz igen hasonló nemzetközi és belső szabályozást.
[3] A továbbiakban: BUE. A BUE Magyarországon jelenleg hatályos szövegét az irodalmi és a művészeti művek védelméről szóló 1886. szeptember 9-i Berni Egyezmény Párizsban, az 1971. évi július hó 24. napján felülvizsgált szövegének kihirdetéséről szóló 1975. évi 4. törvényerejű rendelet hirdette ki. Tekintettel arra, hogy egyrészt a fordítás számos helyen hibás és elavult, másrészt a BUE hivatalos nyelve a francia és az angol, a továbbiakban az angol szöveget vesszük alapul.
[4] Samuel Ricketson: The Berne Convention for the Protection of Literary and Artistic Works. Kluwer, London 1987., 375.; továbbá Records of the Intellectual Property Conference of Stockholm, June 14, 1967. WIPO, Geneva 1967. (a továbbiakban: Records 1967, Stockholm) 111.
[5] Ugyan felmerült a lehetősége egy a többszörözési jog korlátozási lehetőségeit megállapító kimerítő listának is, a viták során érdemi javaslatként a három lépcsős teszt első megfogalmazása mellett a magáncélú, a bírósági és közigazgatási eljárásban való felhasználás érdekében történő többszörözés került megnevezésre. Az angol delegáció azonban még így sem támogatta az egyes speciális szabályok szerepeltetését. A keletkezéstörténethez ld. részletesen: Ricketson: i.m. 375.; Ficsor Mihály: How much of what? The "three-step-test" and its application in two recent WTO dispute seulement cases. In: RIDA, 2002. 111-126.
[6] Tágabb értelemben a szerzői jog korlátai közé sorolható minden szabály, amely bármilyen módon szűkíti a szerző kizárólagos engedélyezési jogát. Ebben az összefüggésben korlátozásnak lehet nevezni nem csak a díjfizetéstől és a szerző hozzájárulásától független felhasználást (másképp kivételt), de azt az esetet is, amikor a szerzőnek bizonyos átalánydíj jár a felhasználásért, továbbá a védelmi idő lejártát, a jogkimerülést, a jogok átruházhatóságát és azok közös jogkezelésben történő gyakorlásának egyes eseteit is. A tanulmány ahol korlátozást említ, az alatt a szabad felhasználást (kivételt) és az engedélyezési jog nélküli díjigényt is kell érteni.
[7] "Az Unióhoz tartozó országok törvényhozó szervei jogosultak arra, hogy (1) különleges esetekben lehetővé tegyék az említett művek többszörösítését, feltéve, hogy (2) az ilyen többszörösítés nem sérelmes a mű rendes felhasználására, és (3) indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit." A szövegben a beszúrt számozás a szerzőtől származik. Itt kell megjegyezni, hogy a hivatalos fordítás több pontosítást is igényel: egyrészt a "törvényhozó szervei" helyett "jogalkotása" kifejezés lenne a megfelelő, és a "különleges" szó elé is be kellene szúrni az "egyes" kifejezést.
[8] A BUE-ban foglalt korlátozásokat többféleképpen lehet csoportosítani: Boytha György [Gyertyánfy Péter (szerk.) A szerzői jogi törvény magyarázata. KJK Kerszöv 2000. 537-538.] tartalmi korlátnak tekinti a 10. Cikk (1)-(2) bekezdését, továbbá a 10bis cikkben foglaltakat, a gyakorlás korlátozását látja a 9. Cikk (2) bekezdésében, a 13. Cikkben, a 11bis Cikk (2) bekezdésében és a 11bis Cikk (3) bekezdésében.
[9] Részletesen a minor reservations doctrine-ről Ficsor Mihály: The Law of Copyright and the Internet. The 1996 WIPO Treaties their Interpretation and Implementation. Oxford University Press, Oxford 2002. 291-294.
[10] Records 1967 Stockholm, 1165.; Ficsor: 9. lj.-ben i.m. 296.; Martin Senftleben: Grundprobleme des urheberrechtlichen Dreistufentests. In: GRUR Int. 2004/3. 24. lj.
[11] A szerződések jogáról szóló, Bécsben az 1969. évi május hó 23. napján kelt szerződés (a továbbiakban: bécsi szerződés), Magyarországon kihirdette a 1987. évi 12. törvényerejű rendelet.
[12] Ficsor szerint közös nyilatkozatnak kell tekinteni ezeket a dokumentumokat, (ld. 9. lj.-ben i.m. 291.) A WTO panel (WT/DS160/R) döntése értelmében viszont kiegészítő dokumentációnak kell tekinteni, így a bécsi szerződés 32. Cikke alapján csak a szerződés értelmezésének eszköze lehet, de nem alkotja a szerződés részét.
[13] A továbbiakban: TRIPS-megállapodás, Magyarországon kihirdette az 1998. évi IX. törvény.
[14] Article 13 Limitations and exeptions Members shall confine limitations or exceptions to exclusive rights to certain special cases which do not conflict with a normal exploitation of the work and do not unreasonably prejudice the legitimate interests of the right holder.
[15] Jörg Reinbothe: Der Schutz des Urheberrechts und der Leistungsschutzrechte im Abkommentsentwurf GATT/TRIPs. In: GRUR Int. 1992/10. 707.
[16] Senftleben: i.m. 202.; Gervais: i.m. 89.
[17] Senftleben: i.m. 203.
[18] Az alacsonyabb védelmi szint tiltása automatikusan következik a szövegből, ugyanakkor az nem derül ki egyértelműen, hogy csak kétoldalú megállapodásokat tilt-e a BUE, vagy a multilaterális egyezmények kötését is. Abból kiindulva azonban, hogy a kétoldalú egyezményeknél hatványozottabb erővel lehet megszorító, és így hátrányos a szerző jogaira a sokoldalú szerződés, nyilvánvaló, hogy ezekre ugyanúgy érvényes a BUE 20. Cikkében foglalt tilalom. Ricketson: i.m. 682-685. és 687., Senftleben: i.m. 203.
[19] Ennek az értelmezésnek a helytelenségét az is megerősíti, hogy a TRIPS-megállapodás 2. cikk (2) bekezdése szerint a megállapodás semmiben sem csorbítja a BUE-ból származó kötelezettségeket, illetve hogy a 9. cikk (1) bekezdésében magukra nézve kötelezőnek ismerik el a BUE-ban foglaltakat (a 6bis cikk kivételével).
[20] Azoknak az államoknak, amelyekre a TRIPS-megállapodás kötelező, két csoportja van: az egyik az eleve BUE-tagországoké, amelyekre eredetileg kötelező a BUE, illetve azon államoké, amelyek nem BUE-tagok: ezekre a BUE a TRIPS-megállapodás közvetítésével válik kötelezővé.
[21] Jehoram szerint ha a BUE is megengedi a korlátozást, annak meg kell felelnie a TRIPS-megállapodás 3 lépcsős tesztjének is, ha azonban a BUE nem ismeri a kivételt, akkor a TRIPS-megállapodás három lépcsős tesztje alapján sem lehet bevezetni, mert ez ellentétes a BUE-val. (Herman Cohen Jehoram: Einige Grundsätze zu den Ausnahmen im Urheberrecht In: GRUR Int. 2001/10. 807.) Meg kell azonban jegyezni, hogy ez csak azzal a kiegészítéssel igaz, hogy olyan esetben, ha a BUE nem is ismert egy kizárólagos jogot, és azt csak a TRIPS-megállapodás vezette be, ennek a korlátozása történhet a TRIPS-megállapodás 13. cikke alapján, hiszen olyan korlátozás nem ütközhet a BUE-ba, amelynek az alapul fekvő kizárólagos jogát a BUE nem is ismerte. (Ez csak abban az esetben lenne indokolható, ha a BUE nem nevesített szerzői vagyoni jogokat ismerne, hanem egy generálklauzulával biztosítaná a szerzőnek a mű valamennyi felhasználásának engedélyezését.) A kizárólagos jogoknak e két csoportjának létére Senftleben is felhívja a figyelmet (i.m. 203.). Ld. még: Daniel Gervais: The TRIPS Agreement. Drafting History and Analysis. Sweet and Maxwell, London 1998. 90.
[22] Jörg Reinbothe: i.m. 711.
[23] i.m. 90-91.
[24] Ficsor: 9. lj.-ben említett i.m. 302-303. és 517.
[25] Mindketten elismerik azonban, hogy a három lépcsős tesztnek csak interpretációs szerepe lehet, mivel a speciális a szabályok betartása mellett a korlátozás nem sértheti sem a mű rendes felhasználását, sem a szerző jogos érdekét. Ficsor: 9. lj.-ben i.m. 303.; Gervais: i.m. 90.
[26] 1. Cikk (4) bekezdés
[27] 1. Cikk (2) bekezdés
[28] A Szerződő Felek nemzeti jogszabályaikban egyes különleges esetekben korlátozásokat és kivételeket írhatnak elő az irodalmi és művészeti alkotások szerzőinek e Szerződés szerint biztosított jogok tekintetében, amennyiben azok nem sérelmesek a mű rendes felhasználására, és indokolatlanul nem károsítják a szerző jogos érdekeit.
[29] Ennek alapján lehetséges például az Infosoc-irányelv 5. Cikke (3) bekezdés n) pontjában meghatározott eset, amelynek értelmében "az adásvételi vagy felhasználási feltételek alá nem eső, a (2) bekezdés c) pontjában említett intézmények gyűjteményeiben nem szereplő műveknek illetve más védelem alatt álló teljesítményeknek a nyilvánosság egyes tagjai számára közvetítéssel, illetve hozzáférhetővé tétellel, kutatás vagy egyéni tanulás céljából történő felhasználása, az említett intézmények helyiségeiben e célra kijelölt terminálokon." A magyar jogba ezt a szabályt az egyes iparjogvédelmi és szerzői jogi törvények módosításáról szóló 2003. évi CII. törvény vezette be [Szjt. 38. § (5) bekezdés].
[30] Ficsor: 9. lj.-ben i.m. 519.
[31] Ezt az érvelést utasította el a WTO-panel is, amikor kifejtette, hogy az USA szabálya hiába felel meg a TRIPS-megállapodás 13. cikkének, ha sérti a BUE vonatkozó szabályait, akkor nem megengedett.
[32] Az eljárásban az USA 1976-os szerzői jogi törvényének a Fairness in Music Licensing Act által módosított 110. cikkének (5) bekezdése volt a vita tárgya.
[33] Itt meg kell jegyezni, hogy a pontos magyar fordítás "egyes különleges esetek" lenne, ami lényegi elemmel járulhat hozzá a fogalom pontos tartalmának meghatározásához, tekintve, hogy az "egyes" kifejezés az eset konkrét meghatározottságára utal.
[34] Ficsor: 9. lj.-ben i.m. 516.
[35] Ricketson: i.m. 482.
[36] Senftleben: i.m. 206-207.; Jehoram: i.m. 807.
[37] Meg lehet jegyezni, hogy a fair use-nak is teret engedő megközelítéssel a két jogrendszer egymáshoz való közeledéséhez is jó alapot lehet találni. Ha elfogadjuk, hogy a fair use-t különleges esetnek tekintsük, akkor ebből következően vitatható az az álláspont, hogy a kivétel vagy korlátozás meghatározásának kötelezettsége mindig a jogalkotónak szólna. (Szinger András - Tóth Péter Benjámin: Gyakorlati útmutató a szerzői joghoz. Novissima Kiadó, Budapest 2004. 53.) A fair use-filozófiára épülő rendszerben a különleges eset fennforgását ugyanis a bíró állapítja meg.
[38] paras 6.103-6.104.
[39] A három lépcsős tesztnek a hídképző szerepét az Infosoc-irányelv kapcsán felveti Gerald Spindler is Urheberrecht in der Informationsgesellschaft c. cikkében. In: GRUR 2002/2. 115.
[40] Ficsor: 9. lj.-ben i.m. 516. Ezt Ginsburg amiatt vitatja, mert a "különleges" kifejezés tartamára nézve nincs a munkaanyagokban semmilyen utalás, így nem lehet egyértelműen állítani, hogy a Stockholmi konferenciának tényleg célja lett volna egy ilyen értelmezés Jane C. Ginsburg: Toward Supranational Copyright Law? The WTO Panel Decision and the "Three-Step-Test" for Copyright Exceptions. In: RIDA 187. 2001. január.
[41] para. 6.111-6.112.
[42] Ricketson: i.m. 482 .; Ginsburg: i.m. 13-14.
[43] Ginsburg: i.m. 15.; Szinger: i.m. 53.
[44] Records 1967 Stockholm. 112.
[45] ld. Gervais: i.m. 144-147.
[46] Thomas Dreier: Die Umsetzung der Urheberrechtsrichtlinie 2000/29/EG in deutsches Recht. In: ZUM 2002/1
[47] Records 1967 Stockholm. 111-112.
[48] A WTO panel szerint ott lehet ütközés a kivétel vagy a korlátozás és a rendes felhasználás között, ha az előbbi gazdasági versenyt indukál azzal a rendes móddal szemben, ahogy a jogosult bevételre tesz szert a felhasználásból, para.6.183.
[49] Senftleben: i.m. 209.
[50] Records 1967 Stockholm. 112.
[51] A magáncélú többszörözés elterjedése igen erős támadásoknak teszi ki évek óta ezt az elméleti megközelítést. Gervais (i.m. 90.) odáig megy, hogy egy egész könyv vagy annak jelentős részének eseti lemásolása is sérelmes a szerző jogos érdekeire, míg Masouyé szerint minden egyes másolat sérelmes. (Claude Masouyé: A Guide to the Berne Convention. WIPO, Geneva 1978. 56.)
[52] Ficsor: 9. lj.-ben i.m. 285.
[53] Records 1967 Stockholm. 1145.
[54] Senftleben: i.m. 209.
[55] Ginsburg említi ezt a lehetőséget, rögtön cáfolva is fenntarthatóságát, i.m. 15.
[56] Ficsor: 9. lj.-ben i.m. 286. Ez a megfontolás köszön vissza a WTO panel előtt az EU érvelésében is. Para. 6.221
[57] Ficsor: 9. lj.-ben i.m. 288.
[58] para 6.229
[59] Ginsburg: 16.
[60] Ricketson: i.m. 520.
[61] Ficsor: 9. lj.-ben i.m. 275.
[62] Jörg Reinbothe: Die EG-Richtlinie zum Urheberrecht in der Informationsgesellschaft In: GRUR Int. 2001/8-9. 734.
[63] A Tanács 2000. március 16-i határozatának értelmében pedig a ratifikációs okmányokat a tagállamok az irányelv átültetését követően, egyszerre fogják elhelyezni a WIPO főigazgatójánál.
[64] Magyarország az Európai Megállapodás (1994. évi I. törvény a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodásról) 65. cikkének (2) bekezdésében vállalta, hogy csatlakozni fog a Megállapodás XIII. Mellékletének (1) bekezdésében szereplő azokhoz a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdonról szóló más sokoldalú egyezményekhez, amelyeknek a tagállamok Szerződő Felei vagy amelyeket a tagállamok ténylegesen alkalmaznak. Mivel a Megállapodást 1991. december 26-án kötötték és 1994. január 1-jén lépett hatályba Magyarországon, ezért ebben Magyarország még nem vállalhatott kötelezettséget arra, hogy a később született WIPO szerződéseket aláírja. Ugyanakkor azonban az általános jogharmonizációs kötelezettségvállalás keretében (Európai Megállapodás V. cím, III. fejezet 67-68. cikkek) a fentebb említett Infosoc-irányelvet átültette. (A 2003. évi CII. törvény nyomán az Szjt. 2004. május 1-jétől az Infosoc-irányelvvel összhangban álló szabályozást tartalmaz.) Ebből következően Magyarország abban a sajátos helyzetben volt, hogy a WIPO szerződéseket még az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt kihirdethette úgy, hogy közben már a WIPO két szerződése által kiváltott harmonizációs kötelezettségeinek is eleget tett.
[65] Infosoc-irányelv 31. preambulumbekezdés
[66] A korlátozások csekély gazdasági jelentőségére utal Jörg Reinbothe is. In: 40. lj.-ben i.m. 737.
[67] A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy a három lépcsős teszt a közösségi jogban nem az Infosoc-irányelvben jelent meg először, ugyanis a számítógépi programok jogi oltalmáról szóló 1991. május 11-i 91/250/EK tanácsi irányelv 6. cikke is megnevez a szerző kizárólagos jogát korlátozó különleges eseteket és ezekhez hozzárendeli a három lépcsős teszt második és harmadik elemét, és ugyanígy tesz az adatbázisok jogi oltalmáról szóló 1996. március 11-i 96/9/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 6. cikke is. Ezek azonban csak az adott irányelv tárgyát képező új műtípust érintő sajátos korlátozások szabályait tartalmazták, de nem az egyes vagyoni jogokra általában vonatkoztak. Az Infosoc-irányelv 11. cikkének (1) bekezdésének b) pontja módosítja a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joghoz kapcsolódó egyes jogokról szóló 1992. november 19-i 92/100/EGK tanácsi irányelv 10. cikkének (3) bekezdését, ami így szintén tartalmazza a bérleti és haszonkölcsönzési jog korlátozásának egyes megengedett különleges esetein túl a rendes felhasználás és a szerző jogos érdeke indokolt figyelembevételének kötelezettségét is.
[68] Infosoc-irányelv 31. preambulumbekezdés
[69] Érdekes megjegyezni, hogy a többszörözés jogának a BUE-ba történő bevezetésekor is felmerült az a lehetőség, hogy a kivételeket és korlátozásokat kimerítő felsorolásban állapítsák meg. (Records 1967 Stockholm 112. 2. lj.) Azonban figyelembe véve azt, hogy minden tagállam azzal az igénnyel lépett fel, hogy a már létező korlátozások mind megjelenjenek, a munkacsoport végül úgy vélte hogy a lista túl hosszú és szükségképpen hiányos lenne, illetve a tagállamokat arra bátorítaná, hogy valamennyit bevezessék, ez végül oda vezetne, hogy kiürítené a többszörözés jogát. Ezzel a megfontolással végül elvetették a kimerítő lista ötletét.
[70] Az Infosoc-irányelv 5. cikkének összességében az a címe, hogy Kivételek és korlátozások. Ebből le lehet vonni azt a következtetést, hogy a cikkben foglalt összes szabály együttes alkalmazásával állapíthatják meg a tagállamok a kivételeket és korlátozásokat Továbbá az egyes bekezdések felvezető szövege is "esetekről" és nem magukról a kivételekről és korlátozásokról beszél.
[71] Ezzel az általánosan elfogadott megközelítéssel szemben áll Rosén, aki szerint csak az van meghatározva az irányelvben, hogy mit vezethetnek be a tagállamok, ebből viszont nem következik automatikusan az, hogy az irányelvből le nem vezethető korlátozásaikat hatályon kivül kellene helyezniük. Jan Rosén: Urheberrecht und verwandte Schutzrechte in der Informationsgesellschaft - Zur Umsetzung der EG-Richtlinie 2001/29/EG in den nordischen Ländern. In: GRUR Int. 2002/3 200
[72] Walter szerint itt olyan típusú különleges esetekről van szó, amelyek tovább specializálhatók, tekintve, hogy az irányelv csak általában vázolja fel őket. Ld. Michael M. Walter: Europäisches Urheberrecht. Kommentar. Springer, Wien 2001. Info-RL Rdnr. 96
[73] A három lépcsős teszt különleges eseteiként értékeli az 5. cikk (1)-(4) bekezdését Walter is. In: i.m. Info-RL Rdnr. 96
[74] Az irányelv összesen három esetben írja elő kötelezően a korlátozás bevezethetőségéhez a méltányos ellenértéket: ez a reprográfia [5. cikk (2) bekezdés a) pont], az egyéb magáncélú többszörözések [5. cikk (2) bekezdés b) pont] és a nem kereskedelmi célú szociális intézmények esetében [5. cikk (2) bekezdés e) pont].
[75] A (35) preambulumbekezdést, amely a megfelelő díjazás kialakításának szempontjairól szól, nem lehet ilyen különös szabályként értékelni, de az kétségtelen, hogy a méltányos ellenérték fogalmának olyan átfogó szempontrendszerét állapítja meg, amelynek ha nem felel meg egy tagállami szabály (azaz a felhasználó számára kedvezőbb szabályt ad), abban az esetben a harmonizáció nem valósul meg.
[76] A reprográfiára vonatkozó hatályos nemzeti szabályozások nem képeznek jelentős akadályt a belső piac működésében. A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy a reprográfia tekintetében kivételt, illetve korlátozást állapítsanak meg.
[77] ...papíron vagy hasonló hordozón történő, valamely fotómechanikai vagy ehhez hasonló hatású eljárással végzett többszörözés tekintetében - a kották kivételével -, feltéve hogy a jogosultak méltányos díjazásban részesülnek.
[78] Infosoc-irányelv 31. preambulumbekezdés
[79] Proposal for a European Parliament and Council Directive on the harmonisation of certain aspects of copyright and related rights int he Information Society COM (97) 628 final (22) preambulumbekezdés
[80] Infosoc-irányelv (32) preambulumbekezdés
[81] Amended proposal for a European Parliament and Council Directive on the harmonisation of certain aspects of copyright and related rights in the Information Society COM/99/0250 final
[82] Berndt Hugenholz a Why the Copyright Directive is Unimportant, and Possibly Invalid c. cikkében (E.I.P.R. 2000/11. 499-505.) éppen emiatt párhuzamot von a Németország kontra Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa közt a dohány-irányelv tárgyában lefolytatott Európai Bírósági ügyre (C-376/98), amelyben a Bíróság kimondta, hogy mivel az irányelv nem valósítja meg a tagállami szabályok harmonizálását, nem segíti az áruk és szolgáltatások szabad mozgását, és nem akadályozza meg a verseny torzulását sem, ezért semmis. Véleménye szerint az Infosoc-irányelvre ugyanezek elmondhatók, ezért a Bíróságnak ezt is semmisnek kellene nyilvánítania egy esetleges eljárásban.
[83] Megjegyzendő, hogy ugyan létezik irodalmi nézet (Walter: i.m. Info-RL Rdnr. 93), amely azt sugallja, hogy a három lépcsős teszt ezt a széles mozgásteret erősen korlátozza, álláspontunk szerint azonban ha nem pontosan kell átvenni a kivételeket és korlátozásokat, akkor éppen abban játszik szerepet a teszt, hogy a tagállami adottságoknak megfelelően minden tagállam "igazítson" rajtuk, ezzel újratermelve a különbségeket.
[84] Lucie Guibault: The Nature and Scope of Limitations and Exceptions to Copyright and Neighbouring Rights with Regard to General Interest Missions for the Trasmission of Knowledge: Prospects for their Adaptations to the Digital Environment E-Copvright Bulletin 2003/10-12. 5., Rosen: i.m. 200., Spindler: i.m. 110.; Reinbothe: 40. lj.-ben i.m. 737.; Dreier: i.m. 28.
[85] Emiatt különösen érthetetlen Reinbothe azon okfejtése, miszerint egy nyílt felsorolás teljesen ellehetetlenítené a terület harmonizációját. In: 40. lj.-ben i.m. 737.
[86] A lista kimerítő jellegének elrelativizálódására egyedül Walter hívja fel a figyelmet, i.m. InfoRL Rdnr. 99
[87] Erre lehet következtetni abból is, hogy az irányelv 5. cikkének (5) bekezdése a jogharmonizáció teljesítéséről a Bizottság számára készített notifikációs táblázatban úgy szerepelt, mint amelynek átültetését Magyarország azáltal teljesíti, hogy szerepelteti a törvényben a 33. § (2) bekezdésében a teszt második és a harmadik lépcsőjét, az 5. cikk (2)-(4) bekezdésében foglaltakat pedig úgy, hogy megadja az egyes szabad felhasználások paragrafus-számait.
[88] A szabad felhasználás körében a felhasználás díjtalan, és ahhoz a szerző engedélye nem szükséges
[89] A számozás a szerzőtől származik.
[90] A felhasználások kedvezményezettjeinek igényei felhasználói jogokká erősítése a legújabb szakirodalom kedvelt témája. Hivatkozások: Geiger: i.m. Cri 2005/1.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD hallgató, Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest).
Visszaugrás
