Szikora Tamás[1]: Koltay András - Sajtószabadság. Egy közös európai eszme szabályozása (IJ, 2024/2. (83.), 53-54. o.)

Koltay András eredetileg angol nyelven megjelent[1] monográfiájának bővített és aktualizált változata a sajtószabadság alkotmányos jogának megkerülhetetlen kérdéseit tárgyalja, a szólás- és sajtószabadságért folytatott, évszázadokon át tartó - és sok esetben véráldozatot követelő - küzdelem fontosabb történelmi állomásainak felvillantása mellett egészen a napjainkban zajló folyamatok elemzéséig. A kötet már a bevezető gondolatok között tisztázza az olvasóval, hogy nem elméleti értekezésként kíván szolgálni, ettől függetlenül a sajtószabadság védelme és korlátozása mögött meghúzódó elméleti és filozófiai kérdések szükségképpen megjelennek a szövegben. Abból az alaptézisből indul ki, hogy a sajtószabadságnak létezik egyfajta közös európai eszméje: ennek igazolására mind az európai (ideértve elsődlegesen az európai uniós tagállamokat és az Egyesült Királyságot), mind pedig az Egyesült Államok uralkodó elvi álláspontjainak bemutatása helyet kap a kötetben.

A tengerentúlon érvényesülő, már az Első Alkotmánykiegészítés (1791) elfogadása óta formálódó doktrínáról értekező tudományos álláspontok becsatornázása a sajtószabadság európai ideájának közös vonásait kutató műben messze nem önkényes döntés eredménye. Az Atlanti-óceán két partján érvényesülő szólás- és sajtószabadság-felfogás számos eltérést mutat, amikre a szerző a kötetben szinte valamennyi részkérdés kapcsán rendre igyekszik rámutatni, átfogó képet nyújtva az egyes narratívák közti eltérésekre. Ellenben, ha meg kívánjuk érteni a számunkra adott esetben akár idegennek is tűnő jogi érveléseket, esetleges (alkotmány)bírósági döntéseket, és kontextusba helyezni azokat, azonnal szembesülnünk kell azzal a ténnyel, hogy a szólás- és sajtószabadság alkotmányos joga nem légüres térben, elszigetelten értelmezendő: azt gyakran komoly külső hatások is érik, és egyúttal egymásra is hatást gyakorolnak. Különösen igaz ez napjainkban, amikor az Egyesült Államokban székelő, de Európában is több száz milliós felhasználói bázissal bíró közösségi platformok kapcsán kívánunk a szólás- és sajtószabadság értelmezéséről, kereteiről diskurzust folytatni.

A kötet, egymással hasonló terjedelmű öt fejezetből épül fel, amelyek mindegyike az érintett kérdésekkel, illetve a szerző relevánsabb megállapításait tartalmazó következtetésekkel zárul. Amennyiben az olvasó azt gondolná, hogy a sajtószabadság európai eszméjének átfogó, szilárd alapokon nyugvó áttekintéséhez és megértéséhez elegendő lehet e következtetések tanulmányozása, téved. A sajtó szabadságának kérdése, különösen manapság sokkal összetettebb és kifinomultabb tudományos megalapozottsággal bíró alapjog, és egyben társadalmi érték is, mintsem hogy néhány tucat összefoglaló gondolattal mélyrehatóan megérthessük gyökereit, fejlődésének folyamatát és stádiumait, majd kiteljesedését.

Az első fejezetben a sajtószabadság fundamentumaként definiált szólásszabadság védelmének elméleti kérdéseiről és annak egyes igazolásairól olvashatunk, ami gyakorlati szempontból azért is nélkülözhetetlen előkérdés, mert ennek hiányában nem igazán lehetne meghatározni, hogy a beszéd milyen elismert és védett értékeket szolgál. Az igazságkeresés, a demokratikus döntéshozatali folyamatokban való részvétel, illetve az egyéni autonómia kibontakozásának igazolása mögött egyaránt komoly elvi megalapozottsággal bíró érvek húzódnak meg, és nem is szükséges közöttük sorrendet felállítani, ugyanis nem egymást kizáró vagy korlátozó tényezők. Ehhez hasonlóan, a véleménynyilvánítás egyes formái nem is kizárólag jogi szabályozás útján korlátozandók, annak kereteket szabnak a társadalmi együttélés normái, továbbá a közösségi platformok magánszabályozása: valamennyi normarendszer más-más érdeket szolgálva, eltérő úton érvényesíthető, és különféle korlátokat szab a beszélőre. A szerző szavaival élve "a nyilvános viták korlátozása nem azonos a viták jogi korlátozásával.".[2] Az elméleti kérdések áttekintése alapján körvonalazható, hogy a szólásszabadság középpontjában a közéleti kérdések (közügyek) nyílt megvitatása áll, amely ilyen módon a legszűkebb körben eshet korlátozás alá, és még ha nem is teljesen egységes módon, de a korlátozás alapesetei európai szinten nagymértékben körülhatárolhatók.

A második, a sajtószabadság jogi fogalmának elemeit vizsgáló fejezetben a szerző a szólás- és sajtószabadság egymástól való elhatárolásának igyekszik körüljárni. A sajtószabadság mint alapjog immanens tartalmának meghatározása mellett szintén fontos kérdés, különösen a digitális technológiák hatására megjelenő "állampolgári újságírás" jelenségének fényében, hogy manapság ki tekinthető a sajtószabadság alanyának, miként definiálható a média fogalma? Szükséges-e a sajtó számára többletjogokat biztosítani közérdekű feladatellátása érdekében, egyúttal terhelik-e többletkötelezettségek? Egyáltalán, megtalálhatóak-e ezek a többletkötelezettségek a tételes jogi normákban, vagy megragadnak csupán a társadalmi igények szintjén? Ezekre a kérdésekre a szerző vizsgálata az alábbi válaszokat adja. A média közérdekű kötelezettségei és társadalmi felelőssége jogszabályban nem szerepelnek, elsődlegesen csupán a tudományos szakirodalomban és akadémiai diskurzusban, illetve a bírósági (jogalkalmazói) gyakorlatban jelenik meg határozott elvárásként - konkrét kivételként a kötetben több helyen is említett, Európa-szerte elismert válaszadási jog tekinthető. Noha, uniós szinten már megjelenik a széles körű, sokoldalú tájékoztatás mint a "közönség joga",[3] mindez az európai szabályozási kereteket figyelembe véve nem több, mint puszta deklaráció; e jog valójában inkább (jogos) elvárásként vagy igényként értelmezhető. Ezzel párhuzamosan a szerző már e fejezetekben előre vetíti, hogy a hagyományos sajtó szabályozásával szemben a médiaszolgáltatások tekintetében jóval szélesebb körben léteznek - akár a tájékoztatási tevékenységet (kötelezettséget) érintő - jogszabályi korlátok. Mindazonáltal, a média számára biztosított többletjogok általánosan elismert formában léteznek.

A sajtószabadság elméleti fejtegetésekben és tényleges jogi szabályozásban megjelenő közérdekű kötelezettségei között jól érzékelhető distinkciók ellenére a szerző megítélése szerint nem szükséges a sajtószabadság jelenlegi szabályozásán változtatni. Noha, e közérdekű kötelezettségeket a szerző többek között a "retorikai díszítőelem", a "retorikai fogás", az "illúzió" vagy az "erkölcsi igény" kifejezésekkel is illeti, ugyanakkor a fejezet következtetése mégis az, hogy az elméletben gyakorta megfogalmazott "vágyak" jogi szabályozásba való átültetése nem lehet célravezető; erre európai mintát/példát sem találunk, következményei ugyanakkor jelen tudásunk szerint beláthatatlanok lehetnek.

A harmadik és negyedik fejezet a sajtó(termékek) és a médiaszolgáltatások szabályozásával kapcsolatos kérdések átfogó tisztázására vállalkozik. Visszautalva a második fejezet kapcsán írtakra, talán nem is oly meglepő, hogy a sajtó szabályozásáról szóló fejezet terjedelmét tekintve jóval elmarad a médiaszolgáltatásokra irányadó kötelezettségeket ismertető résztől. A sajtó szabályozásának általános jellemzői között említést érdemel, hogy a "hagyományos" jogi szabályozás mellett európai léptékben is igen gyakori

- 53/54 -

az ön- és társszabályozás különböző formában való jelenléte. Ezen túlmenően az állam általi kikényszeríthetőséget biztosító jogi előírások mellett a sajtót ez az etikai normarendszer rendelkezései is kötelezik. A tartalmi kérdéseket illetően ugyanakkor inkább kivételesnek mondható a kifejezetten a sajtóban közzétett tartalmakra irányadó szabályozás léte,[4] ezzel szemben gyakoribb a szólásszabadság általánosan elismert korlátainak a sajtóval szembeni kikényszerítése - jellemzően polgári- és büntetőeljárások útján.

A médiaszolgáltatásokat érintő szabályozás kapcsán a kötet rámutat, hogy a sajtótermékeknél európai viszonylatban általánosságban jóval erőteljesebb mértékű az állami beavatkozás. Ez részben a média társadalomra gyakorolt hatásaival hozható összefüggésbe, az európai államok szabályozását érintő nagyfokú hasonlatosság pedig az audiovizuális média több mint három évtizedre visszanyúló, majd azóta is folyamatosan alakuló és a médiát érintő technológiai fejlődés eredményeképpen átalakuló médiafogyasztási szokásokhoz adaptálódó, tárgyi hatályát illetően folyamatosan bővülő közös európai uniós szabályozás következménye. A kötet e fejezetének fontos megállapítása, hogy a szólásszabadság általánosan elismert korlátai mellett a médiaszolgáltatások szabályozása a közönség számára megfelelő formában zajló demokratikus diskurzus kereteinek megteremtése mellett a sokszínű, különféle véleményeknek helyet biztosító médiarendszer fenntartását hivatott elősegíteni.

A médiapluralizmus európai modelljében a tartalmi sokszínűség bizonyos szintű megkövetelése mellett az egyes szolgáltatások piacra lépését támogató intézkedések is helyet kapnak, végső soron a társadalom tájékozódását szolgálva. A szerző rávilágít, hogy ugyan a korábban fennálló (frekvencia)szűkösség korszaka a digitális technológiák széles körű elterjedésével gyakorlatilag végérvényesen véget ért, ez nem hozta magával a médiaszolgáltatásokra vonatkozó pozitív és negatív jellegű kötelezettségeket egyaránt megfogalmazó szabályozáson való enyhítés szükségességét; ehelyett inkább az online platformokra irányadó korlátozások körének szélesebb körét tartja kívánatosnak.[5]

Az utolsó, egyben legterjedelmesebb fejezet a napjaink tömegkommunikációs környezetében elvitathatatlanul egyre meghatározóbb szerepet betöltő online platformok szabályozási kérdéseit tárgyalja. A szerző már a fejezet bevezetőjében előrevetíti, hogy eltérően a korábbiaktól, az online platformok tekintetében a szabályozás útján nem minden felmerült kérdésre sikerült megnyugtató választ találni. E közösségi oldalak a szólásszabadság alkotmányos tartalmát illetően új kérdéseket vetettek fel, ezeket a szerző is nagyfokú alapossággal elemzi. Így például felveti, hogy vajon a szólásszabadságát gyakorolja-e a platform a moderációs tevékenysége során, és ha igen, hivatkozhat-e e jogának védelmére, amikor e tevékenységére nézve kötelező erejű szabályozást fogadnak el? Szerkesztési tevékenység-e a tartalomkezelés, vagyis egyes tartalmak felhasználók számára való sorrendbe állítása, priorizálása? E kérdésekre nem teljesen azonos válaszokat adnak Európában és az Egyesült Államokban: a tengerentúli enyhe szabályozás vitathatatlanul hozzájárult ahhoz, hogy napjainkra a platformok meghatározó gazdasági, társadalmi és akár politikai szereplővé nőhettek.

Szintén újfajta kérdéseket hozott felszínre az online platformokon zajló kommunikáció szabályozása. Ahogy arra a szerző is rámutat, a sajtó és médiaszolgáltatások körében korábban ismert jogszabályi előírások mellett a gyors és hatékony jogérvényesítés egyik alternatívájaként alkalmazott ön- és társszabályozás mellett megjelent a magánszabályozás (private governance) intézménye. A platformok által kialakított, a felhasználók számára kötelezővé tett és a szólásszabadság elfogadott alkotmányjogi tételeinél jóval szélesebb körű korlátozásokat biztosító normarendszereknek nemcsak léte, de alkalmazási módja kezdetben sok esetben önkényesnek és átláthatatlannak tűnt, jogállami garanciák teljes nélkülözése pedig újfajta problémákra világított rá. A kötetben is ismertetett európai uniós szabályozás ezen utóbbi kételyeket kívánja eloszlatni, a felhasználók jogainak megóvását középpontba állítva.

A fejezet egyik fő megállapítása szerint a közösségi oldalak szabályozásának egyik meghatározó kérdéseként aposztrofált moderálási tevékenység kordában tartása önmagában bizonyosan nem jelent megoldást a szólásszabadság gyakorlására rótt terhek csökkentésére. A platformok működésének struktúráját, üzleti modelljét érintő beavatkozások nélkül legfeljebb apróbb intézkedéseket lehet ugyan foganatosítani, de ezek a látszólag, egyes részproblémák megoldását jelentő eszközök nem eredményezik a felhasználók jogainak valódi érvényesülését. A szerző meglátása szerint a platformszabályozást érintően a közeljövőben nem várhatók földrengésszerű változások, ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a kritikus pontok azonosítása mellett ne lenne szükséges további lépéseket tenni, irányokat szabni a felhasználók védelme, szólásszabadságuk magasabb szintű biztosítása érdekében. Ezek egyike mindenképpen a platformok közérdekű kötelezettségeinek növelése irányába mutat.

A kötet sok tekintetben pillanatfelvételt ad a sajtószabadság aktuális kérdéseiről és az azokra adott egyes válaszokról, de ez korántsem kritikaként említendő. Vélhetően a szerző is tisztában volt vele, hogy a papírra vetett gondolatok egy része már a kötet nyomdai előkészülete alatt is veszíthet aktualitásából. Különösképpen igaz ez az online platformok világában, amikor egy milliárdos nagyságrendben mérhető felhasználói bázissal bíró közösségi oldal vezetője bármelyik pillanatban hozhat a tájékozódást korábban soha nem látott mértékben befolyásolni képes döntést, ami - ha nem is változtatja meg alapjaiban a sajtószabadságról alkotott közös európai képet, mégis - érezhető változásokat okozhat a demokratikus nyilvánosság aktuális kereteire nézve.[6]

A recenzió (elsődlegesen terjedelmi) keretei nem tették lehetővé, hogy a monográfia valamennyi elméleti jellegű felvetésére, lényegi megállapítására, vagy a jövőre vonatkozó javaslatokra részletekbe menően kitérjünk. A kötet itt összegyűjtött szemelvényei csupán ízelítőt kívántak nyújtani a sajtószabadság jogának elméleti megalapozásából, a közös európai szabályozási koncepció egyes elemeiből, és némiképpen hangsúlyosabban megjeleníteni a napjaink tömegkommunikációs kihívásait megtestesítő közösségi platformok vonatkozásában felmerülő újfajta kérdésköröket. Miután a sajtószabadság közös európai eszméjének alapos, átfogó megértéséhez nélkülözhetetlen a részletek feltárása, ajánlom mindenkinek szíves figyelmébe a kötetet, aki akár az elméleti kérdések, akár azok (jogalkalmazói) gyakorlati érvényesülése, akár a lehetséges jövőbeli szabályozási irányok iránt mutat érdeklődést. A jelenkor (ahogyan a jövőbeli) szabályozási irányainak gyökerei az elmúlt évszázadok során kiforrott alkotmányos elveken nyugszanak, ezért megértésükhöz nélkülözhetetlen az elméleti alapok és a tudományos háttér ismerete, amely ismeretek elsajátításához e kötet szintén nagymértékben hozzájárul. ■

JEGYZETEK

[1] András Koltay: Media Freedom and the Law: The Regulation of a Common European Idea. Abingdon, Routledge, 2024.

[2] 56. o.

[3] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2024/1083 rendelete (2024. április 11.) a belső piaci médiaszolgáltatások közös keretének létrehozásáról és a 2010/13/EU irányelv módosításáról (a tömegtájékoztatás szabadságáról szóló európai rendelet), 3. cikk.

[4] Ilyen "különös" szabályozási példaként említhető Magyarország, az Smtv. (a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény) 14-20. §-ai alapján a sajtótermékekben megjelenő médiatartalmakra nézve is megfogalmazott előírások érvényesítése során médiahatósági eljárásra is biztosított a jogi lehetőség.

[5] Erről részletesebben a kötet V. fejezete szól.

[6] Itt említhető példaként Mark Zuckerberg, a Meta első emberének 2025 januárjában tett azon bejelentése, ami szerint többek között - kezdetben ugyan még csak az Egyesült Államokban - megszüntetik a tényellenőrök tevékenységét, a korábban háttérbe sorolt közéleti tartalmak ismét előtérbe kerülnek, a közösségi alapelvekben szereplő egyes tartalmi korlátokat eltörlik, illetve az algoritmusok segítségével végzett moderálás a jogszerűtlen tartalmakra fog fókuszálni, a platform által felállított szabályokat sértő tartalmakat pedig csupán bejelentés alapján fogják szűrni. https://about.fb.com/news/2025/01/meta-more-speech-fewer-mistakes/.