a) Hogy a hitelező számára fontos, hogy okirati bizonyítékkal rendelkezzék, az magától értetődő. A perkockázat - azaz annak a kockázata, hogy a bíróság az állított követelést bizonyíték hiányában nem ismeri el - lényegesen mérséklődik, ha a hitelező okirattal tudja bizonyítani követelésének indokát.
A bizonyítékok továbbá általában is jogaink érvényesítésének az eszközei. Nem véletlenül szabályozza tehát az olasz jog a bizonyítási eszközöket és azok bizonyító erejét a Polgári Törvénykönyvben (2699-2739. szakasz), mégpedig külön, a jogérvényesítésnek szentelt VI. könyvben, míg a polgári perrendtartás csupán a perbeli bizonyítékfelvétel részletkérdéseivel foglalkozik. A múlt század negyvenes éveiből származó olasz Polgári Törvénykönyvnek ez a sajátossága jogösszehasonlító szempontból különösnek mondható ugyan, de ez jól átgondolt opció eredménye, amely a bizonyíthatóságot az anyagi-jogi helyzet egyik válfajának tekinti, amely döntő mértékben eleve meghatározza a jogalany perbeli nyerési esélyeit és ezzel egyszersmind annak az esélyét is, hogy a kötelezett önként és peren kívül is teljesíti a követelést. Jóllehet idézhetjük a Code Napoleon-t mint az olasz polgári törvénykönyv eme sajátosságának az előfutárát, a Code Napoleon azonban a bizonyító eszközt nem önálló anyagként szabályozza, hanem a szerződéses és törvényes kötelezettségekhez1 kapcsolva, tehát egészen más rendszerbeli kontextusban.
b) Az okiratok rendelkeznek a legnagyobb bizonyító erővel. A jogszabályok alapján (így a római jogrendszerben, ahol törvény határozza meg az okiratok bizonyító erejét) vagy a common law hagyományos szabályai szerint (az angolszász jogrendszerekben, ahol pl. az ún. best evidence rule uralkodik) a hitelező megerősített helyzetben van, ha okirati bizonyítékkal rendelkezik. Ha egy szerződés vagy egy ígérvény vagy egy kötelezettség indoka okirattal bizonyítható, az szinte garantálja a per pozitív kimenetelét mindaddig, amíg kétségbe nem vonják az okiratba foglalt anyagi-jogi jogügylet érvényét vagy hatályát. Hiszen mind Németországban, mind Franciaországban, mind Olaszországban az az elv van érvényben, hogy egyrészt a közokiratok2, ha a hatóság vagy az okiratkészítő személy előtt tett nyilatkozatot tanúsítanak, csak a hatóság vagy az okiratkészítő személy által okiratba foglalt esemény teljes bizonyosságát alapozzák meg, (lásd Polgári perrendtartás 415. §, olasz Polgári Törvénykönyv 2700. szakasz, Code Napoleon 1319., 1320. szakasz); másrészt viszont a magánokiratok, amennyiben a készítő aláírta őket, vagy közjegyző által hitelesített kézjeggyel vannak ellátva, csak arra nézve alapoznak meg teljes bizonyító erőt, hogy a kiállító megtette a bennük szereplő nyilatkozatot (Polgári perrendtartás 416. §, olasz Polgári Törvénykönyv 2701. szakasz, Code Napoleon 1322., 1320. szakasz).
c) Az okiratok lehetővé tehetik vagy megkönnyíthetik továbbá a bírósági úton történő követelésérvényesítés különleges vagy egyszerűsített módjait. Különösen az egységes európai fizetési meghagyásos eljárásról szóló 1896/2006. sz. EU-rendelet kontextusában az okiratok a fizetési meghagyás kibocsátásának feltételét jelentik. Igaz, a rendelet nem tette magáévá a francia és az olasz jogban hagyományos szempontot, mely szerint a jogosult köteles okiratokkal bizonyítani követelése létezését, és a bíróság csak ezeknek a dokumentumoknak a vizsgálata után ad helyt a kérelmének3. De nem szempontja az európai törvényhozónak a teljesen alakiságmentes német-osztrák álláspont sem, mely szerint a jogosultnak egyáltalán semmilyen bizonyítékot sem kell felmutatnia követelésének indokolására, és a fizetési meghagyás kibocsátása absztrakt módon és automatikusan történik - pusztán a kérelmező állításaira alapozva. Végül a 7. cikk II. bek. e) pontja megkívánja a kérelmezőtől, hogy csatolja legalább a követelés alátámasztására szolgáló bizonyítékok megnevezését. Ily módon sikerül elérni azt a célt, hogy a jogosult európai fizetési meghagyás kibocsátására irányuló kérelmében olyan adatokat közöljön, amelyekből világosan kitűnik az érvényesített követelés és annak indoka, hogy az ellenérdekű fél megalapozott információk alapján dönthesse el, kíván-e fellebbezéssel élni, vagy nem óhajtja vitatni a követelést. És máris világos, hogy a segítségül hívott bizonyítékok rendszerint okiratok lesznek, mert csak okiratokkal lehet bizonyítani a követelésnek mind az indokát, mind pedig az összegét. Ebből következik, hogy az európai fizetési meghagyásos eljárás alkalmazhatósága érdemben a szerződéses vagy mindenképpen jogügyleti követelésekre korlátozódik: ami megfelel a franciaországi és olaszországi jogi helyzetnek, és ami az európai törvényhozó nyilvánvaló szándékának is tekintendő. A rendelet 2. cikk d) pontja, amely a szabályozás alkalmazási területét határozza meg, pontosan úgy is rendelkezik, hogy a rendelet nem alkalmazható szerződésen kívüli kötelmi viszonyokból eredő igényekre, amennyiben ezek nem képezik a felek közötti megállapodás vagy adósságelismerő nyilatkozat tárgyát, vagy nem olyan számszerűen meghatározott adósságösszegekre vonatkoznak, amelyek ingatlanokon fennálló közös tulajdonból erednek.
d) Az okirati bizonyítékokon belül különleges helyet foglalnak el a közjegyzői okiratok. Először is a közjegyzői okirat a fizetési meghagyásos eljáráson belül megkönnyíti és erősíti a hitelezővédelmet: az olasz jog szerint a jogosult javára a kötelezett bármilyen meghallgatása előtt azonnal végrehajtható ideiglenes fizetési meghagyás adható ki, ha közjegyzői okirattal rendelkezik, éppúgy, mintha váltóval vagy csekkel rendelkezne (olasz Polgári perrendtartás 642. szakasz I. bek.). A közjegyzői okiratok mint olyanok közvetlenül felhasználhatók továbbá külföldön is akár bizonyítékként4, akár telekkönyvbe vagy más közhiteles nyilvántartásba való bejegyzés jogcímeként is. Igaz, olykor megköveteli a törvény, hogy az okiratot letétbe helyezzék egy közjegyzőnél vagy közös közjegyzőségi archívumban (így pl. az olasz közjegyzői törvény 106. szakasz 4. pontja). Erre mindenesetre csak a közhiteles nyilvántartásba való azonnali bejegyzés lehetőségének megteremtése végett van szükség, és független a bírósági elismerés bármiféle szükségességétől, míg ahhoz semmilyen letétbe helyezés nem szükséges, hogy az okiratokat perben vagy a saját jogok másfajta érvényesítéséhez lehessen használni5.
a) Mint ahogy már a joghatóságról polgári és kereskedelmi ügyekben, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló uniós egyezmény (50., cikk) is, a 44/2001. sz. rendelet (itt: "Brüsszel-I" rendelet) IV. fejezete külön szabályt tartalmaz az olyan közokiratok végrehajthatóságára vonatkozólag (57. cikk), amelyeket egy másik tagállam illetékes hatósága készített. Ennek az előírásnak az a célja, hogy az okiratok a végrehajthatóság ugyanolyan szabad áramlását élvezzék az Európai Igazságügyi Térségben, mint a bírósági ítéletek: de azért a végrehajtási akadályokhoz kapcsolódó néhány sajátossággal.
Mint köztudomású, ez az egyszerűsített szabály azon az elven nyugszik, hogy a végrehajtási záradék kiadása a bemutatott iratok alaki vizsgálata után és egyoldalú (vagy ex parte) eljárás útján csaknem automatikusan történik anélkül, hogy a bíróságnak lehetősége lenne a rendeletben előírt bármelyik végrehajtási akadályt hivatalból érvényesíteni. Csak a kötelezett esetleges jogorvoslati kérelme alapján válik lehetővé esetleges végrehajtási akadályok fennállásának vizsgálata és a végrehajthatóvá nyilvánítás hatályon kívül helyezése, mégpedig a kötelezett védekezési jogának védelme érdekében és mindkét fél bírói meghallgatásával járó eljárásban.
Míg a külföldi bírósági döntés végrehajthatóvá nyilvánítását a 45. cikk szerint a 34. és 35. cikkben szereplő bármelyik okból hatályon kívül lehet helyezni, a kötelezett jogorvoslatával foglalkozó bíróság csak akkor köteles hatályon kívül helyezni a külföldi közokirat egyoldalúan kibocsátott végrehajthatóvá nyilvánítását, ha az okiratból következő végrehajtás nyilvánvalóan a végrehajtási tagállam közrendjébe (ordre public) ütközne. A külföldi közokiratok vonatkozásában tehát a végrehajtási tagállam csak nagyon korlátozott ellenőrzésre kap lehetőséget.
A közokiratnak a bírósági döntésekkel azonos elbírálását az igazolja, hogy a közokirat egy hivatalosan kinevezett okiratkészítő személy (ennek példája a közjegyző) szellemi és értékelő munkájának az eredménye és ezzel - még ha csak közvetve és az okiratba foglalás céljából is - a közhatalom emanációja. Az egyezmény tehát a különös, a "közokirat" sajátosságát jelentő hatások kibontakoztatását kizárólag e tevékenység jellemzőivel és azzal kapcsolatban írja elő, hogy ezt speciális képzettségű személyek végzik, akik vagy közigazgatási szervek, vagy közhivatal ellátásával megbízott személyek. A közhatalom emanációja keletkezteti annak az állandó pontosságnak és bizonyosságnak a vélelmét, amely a hitelesítésre illetékes, szakosodott hatósági személyek által végzett reprezentatív eljárásokat jellemzi6.
A végrehajthatóvá nyilvánításnak a bírósági döntésekhez képest még előnyösebb szabályozását továbbá az is igazolja, hogy az ilyen okiratok a felek egyetértése alapján és közreműködésével születnek. Egyrészt tehát a felek közvetlenül határozzák meg azt az illetékes jogrendet, amely végrehajthatóságot biztosít az okiratnak anélkül, hogy az okiratkészítés államához való más kapcsolási pont megállapítása is szükséges lenne; másrészt az, hogy a felek közreműködnek az okirat elkészítésében, kizárja a másik fél védekezési jogának bármiféle megsértését, mivel a szándékhiány anyagi-jogi megtámadási és semmisségi perben orvosolható, nem pedig esetleges eljárásjogi jogorvoslatok útján; végül a végrehajtási államnak a közokirattal kapcsolatos valamely korábbi vagy akár későbbi döntésével való összeférhetetlenség sem merülhet fel mint végrehajtási akadály, minthogy az Európai Bíróságnak a Solo Kleinmotoren kontra Boch7 ügyben hozott döntése szerint »a "döntés" fogalma kizárólag azokra a bírósági döntésekre (vonatkozik), amelyeket ténylegesen valamelyik tagállam olyan bírósága hozott, amely megbízatása erejénél fogva maga dönt a felek között fennálló vitás kérdésekben. Ez egyezség esetén még akkor sincs így, ha az egyezséget az egyik szerződő állam bírósága előtt kötötték, és jogvitát zárt le, hiszen a perbeli egyezségek lényegében szerződéses természetűek, mivel tartalmukat mindenekelőtt a felek szándéka határozza meg«. Éppúgy tehát, mint a közjegyző által hitelesített szerződési okirat, »az olyan végrehajtható egyezség, amelyet jogvita során a jogvita rendezése érdekében kötöttek annak az államnak a bírája előtt, amelyben az elismerést érvényesíteni kívánják, e rendelkezés értelmében nem olyan "döntés", amely ugyanezen felek között született abban az államban, amelyben az "elismerést érvényesítik", mely döntés a jelen egyezmény rendelkezései szerint szemben állhatna egy másik szerződő államban hozott bírósági döntés elismerésével és végrehajtásával«. Végül tehát a külföldi végrehajtható közokiratok szabad áramlása útjában csak a közrend megsértése marad meg lehetséges akadályként.
Ebben a kontextusban az elismerő állam bírósága mindig a következőket köteles vizsgálni:
1) nem ütközik-e maga a végrehajtandó igény a másik állam közrendjébe. Mivel a legtöbb végrehajtható okirat pénz megfizetésére vagy más képviselhető dolgok szolgáltatására szól, a végrehajtható igény mint olyan a végrehajtási állam közrendje szempontjából igen nagy valószínűséggel nem ad okot kifogásolásra;
2) nem ütközik-e a végrehajtandó igény alapjául szolgáló jogviszony a másik állam közrendjével. Ez lehet rendszerint az egyetlen olyan eset, amikor igennel lehet válaszolni az anyagi-jogi közrendbe való ütközés kérdésére, pl. ha a felek olyan szerződésben állapodtak meg, amely az antitrust jog magasabb rangú európai szabályozásába ütközik. Ebből következik, hogy az anyagi-jogi közrend a külföldi okiratok végrehajthatóvá nyilvánításán belül még mindig szerepet fog játszani, míg a bírósági döntések elismerése és végrehajtása vonatkozásában rendszerint csupán a perrendtartási ordre public-nek van jelentősége8;
3) végül vizsgálhatja a másodbíró, hogy az első állambeli okiratba foglalási eljárás nem összeférhetetlen-e a másik állambeli ordre public-kel. A közrendbe való ütközés - legalábbis a latin típusú közjegyzőségek területén - nagy valószínűséggel csak igen ritkán állhat fenn.
b) A "közokirat" fogalmát a Luganói Egyezményen belül az Európai Szabadkereskedelmi Társuláshoz (EFTA) tartozó tagállamok képviselőinek megkeresésére pontosították. Ahogyan a Luganói Egyezményhez készült Jenard-Möller-jelentés 72. széljegyzetéből kitűnik, a közokiratnak három feltételt kell kielégítenie ahhoz, hogy a Luganói Egyezmény 50. cikke értelmében ilyennek minősüljön: "Az okiratba foglalást hatóságnak kell végeznie; az okiratba foglalásnak a tartalomra [és] nem csupán pl. az aláírásra kell vonatkoznia; az okiratnak mint olyannak végrehajthatónak kell lennie abban az államban, amelyben készült". Igaz, a joghatóságról polgári és kereskedelmi ügyekben, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló uniós egyezmény és a Luganói Egyezmény 50. cikke az utóbbi idején nem volt szó szerint azonos. A két egyezmény szövegezése azonban ezen a ponton csak annyiban tér el egymástól, hogy az előbbiben a "végrehajtási záradékkal ellátott" fordulatot használták, míg a Luganói Egyezmény a "végrehajthatóvá nyilvánított" fordulatot tartalmazza. Ezenkívül De Almeida Cruz, Desantes Real és Jenard Spanyolország és Portugália harmadik belépési egyezményéhez9 készített jelentésének 29. széljegyzetéből kitűnik, hogy ez az egyezmény azzal, hogy a Luganói Egyezmény 50. cikkében szereplő megfogalmazást szerepeltette az uniós egyezményben, ennyiben harmonizálni akarta a két egyezmény szövegezését, és hogy a fent említett fordulatokat szinte egyenértékűnek tekintették.
A legutóbbi feltétel - nevezetesen, hogy az okiratnak mint olyannak már az okiratkészítő államban végrehajthatónak kell lennie - a rendelet előírásainak általános alkalmazhatósági feltételét jelenti10, de bizonytalanságot teremt azoknak a tagállamoknak a vonatkozásában, amelyek jogrendje a common law-ra épül. Mint Prof. Schlosser Dánia, Írország és az Egyesült Királyság belépési egyezményéhez készült, 1978. 10. 09-én kelt jelentésében kifejtette11, Angliában és Írországban nincs mód végrehajtható okiratok kiállítására, mivel ebben az összefüggésben nincs ekvivalencia a kontinentális európai közjegyző által készített okiratok és az olyan okiratok között, amelyeken az aláírást egy angol notary public hitelesítette. Még Skóciában is csak az olyan közhiteles nyilvántartásokból származó külön kivonatok élvezhetnék a "Brüsszel-I" rendelet 57. cikke szerinti szabad áramlást, amelyekbe azokat az eljárásokat jegyzik be, amelyek bizonyos szolgáltatásokra való jogot alapoznak meg.
Az okiratba foglalást továbbá a készítési állam joga szerint kell megítélni ("Brüsszel-I" rendelet 57. cikk III. bek.). A készítési állam joga határozza meg tehát a joghatóságot és azt, hogy az okirat elkészítéséhez milyen alaki követelményeknek kell eleget tenni; feltételezve azonban, hogy az illetékes hatóság bizonyosságot és bizonyító erőt ad az okiratnak, mégpedig nemcsak az olyan külsődleges feltételeket illetően, mint pl. a dátum és az aláírás, hanem az okirat tartalmi feltételeire vonatkozólag is. Ennek ellenére a Luganói Egyezményhez készült Jenard-Möller-jelentés és az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint még további követelményeket is ki kell elégíteni.
Az Unibank kontra Christensen12 esetben hozott döntésével az Európai Bíróság pontosította, hogy a végrehajtható okiratok szabad áramlásának feltétele, hogy az okiratot hatóság vagy ennek az államnak más erre felhatalmazott szerve készítse, és az Európai Bíróság emiatt nem ismerte el egy dán jog szerint kiállított adóslevél közokirat-jellegét, amely végrehajtható volt ugyan, de nem hatóság vagy ennek az államnak más erre felhatalmazott szerve foglalta okiratba. Váltókat és csekkeket tehát, noha a készítési állam autonóm joga szerint automatikusan és természetüknél fogva végrehajthatók (vö. pl. Olaszországban: Polgári perrendtartás 474. szakasz), külföldön nem szabad az uniós egyezmény és most a 44/2001. sz. rendelet európai szabályozásának egyszerű útján végrehajtani.
Az Európai Bíróság annak a megfontolásnak az alapján jutott erre a következtetésre, hogy az okiratoknak a bírósági döntésekkel azonos elbírálása különös bizonyító erőt feltételez, hogy a végrehajtási állam bíróságai megbízhassanak bennük, és hogy ez a vitathatatlan bizonyító erő csak azzal érhető el, hogy a magánokiratok a származási állam hatóságának vagy más felhatalmazott szervének a készítésben való részvételével válnak közokiratokká (15. széljegyzet)13.
Ebből következik a "közokirat" autonóm és európai fogalma, amelynek lényege nem szorítkozik a végrehajthatóságra, de amely különlegesen képzett személyek, jelesül állami alkalmazottak közreműködését írja elő, akik lehetnek közigazgatási szervek tisztviselői vagy közhivatal ellátásával megbízott magánszemélyek is.
c) Ugyanúgy, mint a döntések végrehajthatóvá nyilvánítási eljárása, a végrehajtható okiratokra vonatkozó végrehajtás engedélyezése is önálló és zárt rendszer14, amelynek az a célja, hogy egyszerű és gyors eljárással megteremtse az ítéletek és a végrehajtható okiratok szabad áramlását abban a szerződő államban, amelyben egy külföldi jogcím végrehajtását kérik. A rendelet ennek megfelelően egyoldalú eljárást ír elő (57. cikk IV. bek.), amelyben a III. fejezet közös előírásait (53-56. cikk) kell alkalmazni. Az illetékes bíróságok, amelyeket minden tagállamnak kötelező megadnia, és amelyek a II. mellékletben vannak felsorolva, haladéktalanul végrehajthatóvá nyilvánítják az okiratot anélkül, hogy a kötelezett az eljárásnak ebben a szakaszában alkalmat kapna esetleges nyilatkozatok megtételére. Hadd emeljük ki ezzel kapcsolatban, hogy a "Brüsszel-I" rendeleten belül a tagállamok, amennyiben közokiratok végrehajthatóvá nyilvánításáról van szó, ezt az illetékességet ráruházhatják közjegyzői hatóságra is. Különösen Franciaország és Németország közölte éppen a rendelet II. mellékletéhez, hogy a közokirat végrehajthatóvá nyilvánítására irányuló kérelmet a 39. cikk szerinti ex parte eljárási szakaszban egy közjegyzőnél (Németország), ill. a chambre départementale des notaires [területi közjegyzői kamara] - elnökénél kell benyújtani - de az utóbbi esetben csak olyankor, amikor közjegyzői okirat végrehajthatóvá nyilvánításáról van szó (Franciaország).
Mint már mondottuk, az egyoldalú eljárási szakaszban nem vizsgálhatóak az elismerés akadályai. A kérelemhez csak az 53. cikkben felsorolt iratokat kell csatolni: tehát annak az okiratnak az egyik kiadmányát, amely eleget tesz a bizonyító erejével szemben támasztott követelményeknek, és amely sem felülhitelesítést, sem egyéb alakiságot, tehát Apostille-t sem igényel (56. cikk)15, valamint a készítési állam illetékes szerve által a "Brüsszel-I" rendelet VI. mellékletében szereplő formanyomtatvány felhasználásával kiállított igazolását (57. cikk, IV. bek.). Ha ezt az igazolást nem terjesztik be, a bíróság vagy egyéb illetékes szerv megszabhatja azt a határidőt, amelyen belül az igazolást be kell csatolni, vagy a bíróság beérheti egy azonos értékű okirattal, vagy akár mentesíthet is az igazolás becsatolása alól, ha további tisztázást nem tart szükségesnek (55. cikk, I. bek.). A dokumentumokat csak akkor kell lefordíttatni, ha a bíróság vagy egyéb illetékes szerv kívánja (55. cikk, II. bek.).
A kötelezett védekezési jogait a "Brüsszel-I" rendelet 43. cikke szerint csak egy esetleges kontradiktorikus jogorvoslati eljárás útján biztosítják, amelyet a III. mellékletben megadott bíróság előtt kell indítani. A jogorvoslatról hozott döntés ellen csak elvből csupán jogi kérdésekre korlátozott jogorvoslati kérelem terjeszthető elő a tagállamoknak a IV. mellékletben felsorolt legfelsőbb bíróságainál.
d) Vitatott kérdés, hogy a jogorvoslati eljárásban vizsgálhat-e a bíróság - a végrehajtási állam közrendjével való összeférhetetlenségen kívül - esetleges olyan kifogásokat is, amelyek az ítélethozatal után történt tényekre támaszkodnak. A joghatóságról polgári és kereskedelmi ügyekben, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló uniós egyezményre vonatkozólag elterjedt vélekedés volt, hogy a kötelezett a külföldi jogcím alapján indított végrehajtás ellen irányuló panaszával magával az igénnyel szembeni kifogásokat is érvényesíthet anynyiban, amennyiben a kifogásokat megalapozó okok csak a származási állam döntésének meghozatala után keletkeztek (ezt Németországban az AVAG [elismerési és végrehajtási törvény] 12. § I. bek. kifejezetten elő is írja). Az uniós egyezmény értelmezésére vonatkozó szakértői jelentések továbbá azt mondják, hogy a kötelezett az uniós egyezmény 36. cikk I. bek.-e szerint olyan tényekre is alapíthatja jogorvoslati kérelmét, amelyek a külföldi ítélet meghozatala után következtek be, ami különösen a címzett követelés teljesítésének a bizonyítására érvényes16. Ily módon tehát a kötelezett panasza kombinálható a végrehajtási ellenkeresettel, ami különösen helytálló a német AVAG esetében.
Az Európai Bíróság ezzel szemben többször is kifejtette, hogy az uniós egyezmény szerinti záradékkiadásra nagyon sommás eljárás van előírva, és hogy a végrehajtási állam eljárási előírásainak az egyezmény végrehajtására való alkalmazása nem csorbíthatja az eljárás egyszerűsítésének a célját és ezzel az egyezmény szabályainak gyakorlati hatályát17. Az Európai Bíróság ezzel kapcsolatban egyik későbbi döntésében kifejezetten aggályainak adott hangot amiatt, hogy az uniós egyezmény 36. cikke szerinti jogorvoslati eljárásban felülvizsgálható, hogy "a fizetésre kötelező ítéletben bíróságilag megállapított tartozás nem szűnt-e meg ennek kiegyenlítésével vagy más okból, pl. jogvesztő határidő lejárta miatt"18. Igaz, az Európai Bíróság a Coursier esetben végeredményben elismerte: a végrehajtási állam bíróságainak dolga, hogy az uniós egyezmény 36. cikke szerinti jogorvoslati eljárás keretében, a nemzetközi magánjogot is beleértve, saját joguknak megfelelően mérlegeljék, milyen joghatásokat fejtsen ki a végrehajtási államban egy felszámolási eljárásban hozott ítélet - és különösen az olyan ítélet, amely vagyon hiányában megszünteti az eljárást, és ezzel természetbeni kötelezettségekre szállítja le a csődbe jutott adós adósságait19. Ezt az ítéletet azonban minden bizonnyal a csőd anyagának sajátossága határozta meg, amely az uniós egyezmény 1. cikk 2. pontja szerint az egyezmény alkalmazási körén kívül esik, mégis az uniós egyezmény rendszeréhez van kötve.
Azt a kérdést, hogy a "Brüsszel-I" rendelet alapján egyáltalán képviselhető-e még ez a felfogás a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárásban, különféleképpen kezelik az ítélkezési gyakorlatban és az irodalomban. A meggyőzőbb nézet éppenséggel kizárja az anyagi-jogi ellenvetések figyelembevételének bármilyen lehetőségét, mert, ahogy e nézet képviselői mondják, azt a "Brüsszel-I" rendelet 45. cikk I. bek. a végrehajtási bíróság vizsgálódási keretét lezáró és semmilyen kiegészítő értelmezésnek helyt nem adó módon szabja meg. A "Brüsszel-I" rendelet 43. cikke szerinti jogorvoslati kérelemmel foglalkozó bíróságok eszerint kizárólag a "Brüsszel-I" rendelet 34. és 35. cikke szerinti elismerési akadályokat vizsgálhatják, a címzett igénnyel szemben támasztott anyagi-jogi kifogásokat semmi esete sem. Ezek a kifogások csak végrehajtási ellenkereset útján (pl. a Polgári perrendtartás 767. §-a alapján) érvényesíthetők. Az ellennézet20 a pergazdaságosságra hivatkozik, ami különösen azokra a szerzőkre áll, akik csupán "folyamatban lévő" kifogásokat engedélyeznének, amelyeket vagy nem vitatnak, vagy jogerősen megállapították őket21, hogy ki legyen zárva a jogorvoslati eljárás bármilyen elhúzódása.
A később keletkezett kifogások figyelembevételének korlátlan megengedhetősége, ahogy a csupán a "folyamatban lévő" kifogások megengedhetőségét képviselő szerzők állítják, valóban a rendelet 45. cikkébe ütközne, amely nagyon tudatosan behatárolja a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás vizsgálódási tartományát annak érdekében, hogy gyorsítási hatást érjen el. Ha ehhez még azt is figyelembe vesszük, hogy a kifogások érvényesítése erre vonatkozó jogvesztéssel jár együtt abban az értelemben, hogy az érintett a határidő lejárta miatt már nem élhet azokkal a kifogásokkal, amelyeket a jogorvoslati eljárásban még előhozhatott volna, világossá válik, hogy szélsőséges kivételként a "folyamatban lévő" kifogások érvényesítésének is helyt lehet adni: és ezért nem az adóst terhelő kötelességként, akit másképp ilyen kifogásokkal már elutasítanának a jogvesztő határidő lejárta miatt, hanem a pergazdaságosság eszközeként, mintha a jogosult a "Brüsszel-I" rendelet 48. cikkének analóg alkalmazásával a nem vitatott vagy jogerősen megállapított kifogásokra vonatkozólag részben visszavonta volna végrehajtási kérelmét. Ebből következik, hogy az adósnak mindenképpen lehetőséget kell kapnia arra, hogy a "folyamatban lévő" és a jogorvoslati eljárás idén keletkezett kifogásokra vonatkozólag is megengedett végrehajtási ellenkeresettel, ill. végrehajtás-elhárító keresettel éljen.
e) A külföldi közokirat végrehajthatóságát végül még az is megnehezítheti, hogy a 46. cikk szerint a jogorvoslattal foglalkozó bíróság felfüggesztheti az eljárást, ha a külföldi okirat ellen rendes jogorvoslatot nyújtottak be a származási államban. Az előírás célja, hogy még nem megváltoztathatatlan jogcímek végrehajtása esetén megóvja a kötelezettet a lehetséges hátrányoktól, és megelőzze ellentmondásos döntések meghozatalát a tagállamokban.
A döntés felfüggesztése a 46. cikk I. bek. alapján és az alternatívának szánt óvadékfizetés elrendelése a III. bek. szerint feltételezi, hogy rendes jogorvoslati kérelmet nyújtottak be az első államban. A rendes jogorvoslat fogalmát az Európai Bíróság akként pontosította, hogy ilyennek tekintendő minden jogorvoslati kérelem, "amely az elismerési és záradékkiadási eljárás alapjául szolgáló döntés hatályon kívül helyezését vagy módosítását eredményezheti, és amelynek benyújtására az ítéletet hozó államban törvényes határidő van megszabva, amelynek számítása magával a döntéssel megkezdődik"22.
Az irodalomban képviselt egyik nézet szerint a "Brüsszel-I" rendelet jogi elgondolásának az felel meg, hogy az első államban benyújtott végrehajtási ellenkereset vagy a külföldi jog hasonló jogorvoslata esetén is lehetőséget adjon a bírónak arra, hogy felfüggessze a belföldi jogorvoslati eljárást, vagy óvadék fizetésétől tegye függővé a végrehajtást23. Feltehetjük tehát a kérdést, hogy még a végrehajtható okiratba foglalt jogügyletet megtámadó olyan keresetet is a "Brüsszel-I" rendelet 46. cikke értelmében vett "rendes jogorvoslati kérelemnek" tekintsünk-e, amely felhatalmazhatja a 45. cikknek megfelelő fellebbviteli bíróságot az eljárás felfüggesztésére.
Bizonyos továbbá, hogy a jogügylet megtámadásának indoka végrehajtási ellenkereset útján is érvényesíthető, hiszen a végrehajtható okiratok keretében nincs megfelelője a döntés végrehajthatósága azon korlátainak, amelyek kizárják a kötelezettnek a döntés meghozatala előtt keletkezett kifogásait, úgyhogy a kötelezett az okiratba foglalt anyagi igény elleni összes kifogását érvényesítheti, függetlenül attól, hogy mikor keletkeztek. Ha tehát azt feltételezzük, hogy a megtámadási indokra támaszkodó végrehajtási ellenkereset a 46. cikk értelmében vett jogorvoslatnak tekinthető, akkor annak is helyt kell adjunk, hogy azonos elbírálásban részesüljön a rendes elsőfokú kereset, amely ugyanezt a megtámadási indokot érvényesíti.
a) A nem vitatott pénzkövetelésekre vonatkozó Európai Végrehajtható Okiratról szóló rendelet is külön szabályozást tartalmaz a közokiratokra és egyezségekre. A rendelet célja, hogy ugyanabban a tárgyi alkalmazási körben, mint a "Brüsszel-I" rendeleté (2. cikk), lehetővé tegye a döntések, bírósági egyezségek és közokiratok szabad forgalmát anélkül, hogy a végrehajtási tagállamban az elismerés és végrehajtás előtt köztes eljárást kelljen indítani. Ez az Európai Végrehajtható Okirat nagy előnye és forradalmi vívmánya: nem vitatott követelésekről szóló okiratok esetén a származási államban kiadott igazolás lép a végrehajtási államban lefolytatandó végrehajthatóvá nyilvánítás helyébe, és ez teheti könnyebbé, gyorsabbá és kevesebb költséggel járóvá a többi tagállamban történő végrehajtást. A Bizottság véleménye szerint ez a szabályozás "igazságos egyensúlyról" gondoskodik a hitelezői érdekek és az adósjogok megfelelő mértékű védelme között.
Egészen biztosan feltűnik, hogy számottevően erősödik a hitelező helyzete. A végrehajthatóvá nyilvánítási eljárásnak - és ezzel a végrehajtási államban a megtagadási indokokra való hivatkozás lehetőségének - az elmaradása az adós szempontjából húsba vágó változás. Az alperes perre viteli terhe tetemesen súlyosbodik, jóllehet a maga részéről védelmet kap azzal, hogy a külföldi okirat Európai Végrehajtható Okiratként történő igazolásának feltétele néhány eljárásjogi minimum-előírás betartása annak biztosítása végett, hogy az adós idejében és megfelelő módon tájékoztatást kapjon az ellene indított eljárásról, az eljárásban való aktív részvétele szükségességéről abban az esetben, ha vitatni kívánja a követelést, továbbá arról, hogy milyen következményekkel jár, ha nem vesz részt az eljárásban, úgy hogy módjában áll intézkedéseket tenni védelme érdekében. Ezek a minimum-előírások a 13-19. cikkben vannak felsorolva.
A rendelet azon az alapelven nyugszik, hogy az elismerés és végrehajtás anélkül történik, hogy végrehajthatóvá nyilvánításra lenne szükség, és anélkül, hogy bármilyen módon vizsgálható lenne a jogcím rendeletszerűsége. Tehát a származási állam bírósága által Európai Végrehajtható Okiratként igazolt döntés vagy okirat a végrehajtás tekintetében olyan elbírálás alá esik, mintha a végrehajtási tagállamban bocsátották volna ki (20. cikk, I. bek.). A határokon átívelő végrehajthatóság előtti ellenőrzés az egyszerűsítés és gyorsítás végett a végrehajtási tagállamból a származási tagállamba helyeződik át.
b) A rendelet 4. cikke egy sor fogalom-meghatározást tartalmaz. Köztük szerepel a "közokirat" fogalmának meghatározása is, amely egyszerűen át van véve az Európai Bíróság fentebb már említett ítéletéből. A 4. cikk 3. pontja szerint tehát ilyennek minősül "az olyan irat, amelyet közokiratként készítettek vagy vettek nyilvántartásba, és amelyben az okiratba foglalás i) az aláírására és a tartalomra vonatkozik, és ii) amelynél az okiratba foglalást hatóság vagy más, a származási tagország erre felhatalmazott szerve végezte".
A nem vitatott követelés 3. cikkben pontosított fogalma - amelyről vita folyik más, bírósági ügyekhez kötött összefüggésekben - egész egyszerűen és problémamentesen alkalmazható a közokiratra. Különösen a 3. cikk d) pontja szerint a követelés akkor tekintendő "nem vitatottnak", ha a kötelezett közokiratban kifejezetten elismerte. A követelés kötelezett általi kifejezett elismerése egyértelművé teszi, hogy ha a közokirat Európai Végrehajtható Okiratként való igazolásáról van szó, nincs szükség a minimum-előírások betartására. A 12. cikk kifejezett megfogalmazása alapján a minimum-előírások csak a bírósági eljárás származási országban történő lefolytatására vonatkoznak, és megfelelő alkalmazásukat a 3. bek. kifejezetten kizárja.
Ahhoz, hogy a közokiratot Európai Végrehajtható Okiratként lehessen igazolni, a 25. cikk I. bek.-e azt nevezi meg egyetlen feltételeként, hogy a közokirat valamelyik tagállamban végrehajtható legyen. Az igazolást a származási ország által meghatározott szervhez intézett kérelemre állítják ki. A 30. cikk I. bek. c) pontja szerint a tagállamok közlik a Bizottsággal a 25. cikkben megnevezett szervek jegyzékét. Közéjük tartoznak természetesen a közjegyzők is, ha egy közokirat Európai Végrehajtható Okiratként való igazolásáról van szó. Az igazolást a 25. cikk I. bek. szerint a III. mellékletben található formanyomtatvány felhasználásával kell kiállítani. Ehhez csupán három feltételt kell vizsgálni: közokirat, pénzkövetelés és végrehajthatóság.
A III. bekezdés határozza meg, hogy melyik rendeleti előírásokat kell analóg módon alkalmazni a közokiratokra. Kiemelendő mindenekelőtt, hogy közokiratokra is ki lehet állítani pótigazolást a 6. cikk III. bek.-e szerint, ha az okiratot, helyesebben az okiratba foglalt jogügyletet - nyilvánvalóan anyagi-jogi jogorvoslatok útján - megtámadták, és e megtámadás folytán a származási tagállamban végrehajtható döntés meghozatalára kell számítani. Továbbá a 10. cikknek megfelelően lehetőség van az Európai Végrehajtható Okiratként való igazolás helyesbítésére vagy visszavonására is.
Megfelelően alkalmazható a végrehajtási eljárásról szóló 20. cikk is, mely eljárás a 20. cikk I. bek.-e szerint mindig a végrehajtási tagállam jogához igazodik; analóg módon alkalmazandó a 20. cikk II. bek.-e is, úgy hogy a jogosult a végrehajtáshoz köteles bemutatni a bírósági egyezség hiteles kiadmányát és az Európai Végrehajtható Okiratként való igazolást, valamint adott esetben egy fordítást. A 21. cikk II. bek. értelmében a végrehajtási tagállamban természetesen nem folytatják le az ügy utóvizsgálatát. Végül pedig a rendelet 23. cikkét megfelelően alkalmazva a kötelezett kérelmére lehetőség van a végrehajtási eljárás felfüggesztésére, ill. óvadékintézkedésekre való korlátozására vagy óvadékfizetés elrendelésére, ha a kötelezett a származási tagállamban jogorvoslati kérelmet nyújtott be a jogcím ellen, vagy az Európai Végrehajtható Okiratként való igazolás helyesbítését vagy visszavonását kérelmezte. ■
JEGYZETEK
1 A "Preuve des obligations et de celle du paiement" [Követelések és kifizetés bizonyítása]-nak szentelt külön fejezetben, amely különös módon mint törvényes vélelmet tartalmazza az anyagi jogerőt is (lásd 1350. szakasz): "La présomption légale est celle qui est attachée par une loi spéciale à certains actes ou à certains faits ; tels sont ... 3. L'autorité que la loi attribue à la chose jugée..."; [A törvényesség vélelme az, amelyet különleges törvény kapcsol bizonyos okiratokhoz, vagy bizonyos tényekhez, amelyek a következők ... 3. Az ítélt dologra törvény által ruházott hatály...] ld. ferner 1351. cikk: L'autorité de la chose jugée n'a lieu qu'à l'égard de ce qui a fait l'objet du jugement. Il faut que la chose demandée soit la même; que la demande soit fondée sur la même cause; que la demande soit entre les mêmes parties, et formée par elles et contre elles en la même qualité. [Az ítélt dolog hatályának csak az ítélet tárgya tekintetében van helye. Szükséges, hogy a követelt dolog ugyanaz legyen; hogy a követelést ugyanarra az okra alapozzák; hogy a követelés ugyanazon felek között álljon fenn, és általuk és ellenük ugyanazon minőségben támasszák].
2 Tehát: az olyan okiratok, amelyeket egy hatóság az illetékességi területén belül, vagy egy közhitelességgel felruházott személy a hatáskörén belül az arra előírt formában készített.
3 Lásd az olasz Polgári perrendtartás 633-634. szakasz; nouveau code de procédure civile [új Polgári perrendtartás] 1405. szakasz: "Le recouvrement d'une créance peut être demandé suivant la procédure d'injonction de payer lorsque: 1º La créance a une cause contractuelle ou résulte d'une obligation de caractère statutaire et s'élève à un montant déterminé; en matière contractuelle, la détermination est faite en vertu des stipulations du contrat y compris, le cas échéant, la clause pénale; 2º L'engagement résulte de l'acceptation ou du tirage d'une lettre de change, de la souscription d'un billet à ordre, de l'endossement ou de l'aval de l'un ou l'autre de ces titres ou de l'acceptation de la cession de créances conformément à la loi nº 81-1 du 2 janvier 1981 facilitant le crédit aux entreprises". [Egy hitel behajtása a fizetési felszólítási eljárást követően kérhető, amennyiben 1. a tartozás szerződésen alapul, vagy valamely törvényes kötelezettségből fakad, és elér egy meghatározott összeget; amelynek meghatározása szerződéses alap esetén a szerződésben foglalt kikötéseknek megfelelően történik, adott esetben a büntető záradékot is beleértve, 2. a kötelezettség váltó elfogadásából vagy kibocsátásából, saját váltó jegyzéséből, ezen értékpapírok forgatásából, azokért kezesség vállalásából, vagy a vállalatok hitelezésének megkönnyítéséről szóló 1981. január 2-i 81-1 sz. törvény szerint átengedett hitelek elfogadásából származik].
4 Lásd pl. Polgári perrendtartás 438. §: "Azt, hogy az okirat, amely olyannak látszik, mint amelyet külföldi hatóság vagy közhitelességgel felruházott külföldi személy készített, minden további nélkül valódinak tekintendő-e, a bíróság az eset körülményei szerint tartozik mérlegelni".
5 Lásd utoljára olasz semmitőszék, 2006. 03. 28., 7089. sz.
6 La Pergola főügyész záró indítványai a C-260/97. sz. Unibank kontra Christensen ügyben, 7. széljegyzet, 1999. évi gyűjtemény, I-3715.
7 Az 1994. június 2-i ítélet, C-414/92. sz. ügy, 1994. évi gyűjtemény, I-2237.
8 Lásd a 2000. 03. 28-i ítéletet a 7/98. sz. Krombach kontra Bamberski ügyben, 2000. évi gyűjtemény, I-1935 és a 2006. 05. 02-i ítéletet a 341/04. sz. Eurofood ügyben, 2006. évi gyűjtemény, I-3813.
9 Amtsblatt 1990, C-189, 35.
10 Lásd minden más helyett - jóllehet az uniós egyezményre vonatkozólag - az Európai Bíróság 1999. április 29-i döntését a C-267/97. sz. Coursier kontra Fortis Bank ügyben, 23. széljegyzet: "A döntések végrehajtására vonatkozó szabályokat a Brüsszeli Egyezmény III. cím 2. fejezete (31-45. cikk) tartalmazza. Mint a hozzá tartozó 31. cikk 1. bekezdéséből kitűnik, az, hogy a döntés az ítéletet hozó államban végrehajtható legyen, feltétele annak, hogy a döntés végrehajtható legyen a végrehajtási államban is".
11 Amtsblatt EK 1979, C-59/71. sz., 226. széljegyzet.
12 1999. június 17-i ítélet, C-260/97. sz. ügy, 1999. évi gyűjtemény, I-3715.
13 Lásd La Pergola főügyész záró indítványait is az Unibank ügyben, 7. széljegyzet: "Ezzel ezek az okiratok bizonyos mértékig ugyanolyan szabad forgalmat élveznek, mint az ítéletek, abban az értelemben, hogy az 50. cikk szerint [uniós egyezmény a joghatóságról polgári és kereskedelmi ügyekben, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról] a többi tagállamban elsőbbségi ügyintézésben részesülnek a végrehajtás tekintetében. Sőt azt lehet mondani, hogy az egyezmény előnyösebb szabályokat ír elő a közokiratokra, mint a bírósági döntésekre: valójában a közokirat végrehajthatóvá nyilvánítására irányuló kérelmet az 50. cikk szerint csak akkor lehet elutasítani, ha az okiratból fakadó végrehajthatóság a végrehajtási állam közrendjébe ütközne, míg ítéletek esetén más indokokat is fel lehet hozni a kérelem elutasítására. Na már most, ha figyelembe vesszük az okirat "közokiratnak" való minősítése következményeit, akkor célszerű óvatosan eljárni e kategória meghatározásakor. [...] Ezért nem tekinthető bármilyen magánforgalomban keletkezett okirat "közokiratnak", hanem ezt a minősítést fenn kell tartani azoknak az okiratoknak, amelyekre olyan különleges hitelesítési eljárás van előírva, amely indokolja, hogy ezt a kategóriát egyenrangúként kezeljük a bírósági döntésekkel. Ezzel szemben nem felelne meg az egyezmény szellemének és céljának, ha a szerződő államoknak a magánforgalomban keletkezett, nem közokiratba foglalt okiratokat is ugyanúgy kellene kezelniük, mint az igazságszolgáltatási szervek döntéseit".
14 Lásd ezzel kapcsolatban az Európai Bíróság döntését a Coursier esetben. FN 10, 25. széljegyzet.
15 Lásd Kropholler, Europäisches Zivilprozessrecht [Európai polgári eljárásjog], 8. kiadás, Heidelberg, 2006, 56. cikk: "ezzel Európán belül lebontják a bürokratikus akadályokat".
16 Vö. Jenard, Jelentés az uniós egyezményhez (német nyelven), Amtsblatt. EK 1979 Nr. C-59/1. sz.; az egyezmény 37. cikkéhez vö. a Schlosser-jelentést is, 220. széljegyzet.
17 Európai Bíróság, 1985.07.02-i ítélet, C-148/84. sz. ügy, Deutsche Genossenschaftsbank kontra Brasserie du pêcheur, 1985., 1987. évi gyűjtemény, 16. és köv. széljegyzet, és 1988.02.04-i ítélet, C-145/86. sz. ügy, Hoffmann kontra Krieg, 1988. évi gyűjtemény, 645, 28. és köv. széljegyzet.
18 Coursier, mint fent, FN 10, 15. széljegyzet.
19 La Pergola főügyész záró indítványai a C-267/97. sz. ügyben, Coursier kontra Fortis Bank, 14-15. széljegyzet, 1999. évi gyűjtemény, I-2543: "Ugyanebből az okból kifolyólag abban az esetben, ha a kérelem benyújtásának pillanatában a külföldi döntés a származási állam jogrendjében - pl. jogvesztés vagy elévülés miatt - elveszítette a végrehajthatóságát, a végrehajthatóvá nyilvánításnak a 31. cikkben szereplő kifejezett feltételét ki nem elégítettnek kell tekinteni"; "A kötelezett eredményesen élhet azzal a kifogással is, hogy hiányzik a jogosult jogvédelmi igénye olyan tények miatt, amelyek a végrehajthatóvá nyilvánított döntés kihirdetése után következtek be (azzal, hogy pl. bizonyítja annak a tartozásnak a kiegyenlítését, amely a külföldi ítéletbeli kötelezés tárgya volt.)".
20 Kropholler, fent FN 15, 43. cikk, 27. és köv. széljegyzet, és 45. cikk, 6. széljegyzet; Schack, Internationales Zivilverfahrensrecht [Nemzetközi polgári eljárásjog], 4. kiadás, München, 2006, 955. széljegyzet; utoljára BGH [német legfelső bíróság], 2007.03.14, JZ 2007, 894, Herbert Roth egyetértő megjegyzésével.
21 Geimer/Schütze, Europäisches Zivilverfahrensrecht, 2. kiadás, 45. cikk, 11. lapszéli jegyzet; Schlosser, EU-Zivilprozessrecht, 2. kiadás., München, 2004, 43. cikk, 14. széljegyzet.
22 Európai Bíróság, 1977. 11. 22., C-43/77. sz. ügy, Industrial Diamond Supplies kontra Riva, 1977. évi gyűjtemény, 2175.
23 Lásd pl. Kropholler, fent FN 15, 46. cikk, 3. széljegyzet.
Visszaugrás
