Igazságtalan műfaj az emlékkönyvé. Míg az ünnepi kötet általában olyasvalakihez és olyasvalakiről szól, akinek még lehetőségünk van személyesen is gratulálni, és köszönetet mondani, az emlékkönyv más. Pálinkás György, hírneves büntetőbíró sajnos nem érte meg, hogy valamelyik kerek születésnapjára készüljön számára egy ünnepi kötet, mint ahogy sajnos azt sem, hogy személyesen vehesse át a neki 2004-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának hallgatói által megítélt Pro Facultate díjat.
Ha végigtekintünk azon, hogy a jogászvilágban kiknek szentelnek a kortársak, vagy kiknek szentel az utókor emlékkönyvet, arra a megállapításra juthatunk, hogy azt szinte kizárólag tudósok, neves egyetemi oktatók érdemelik ki. Ez a kiadvány tehát azért is kivételes, mert olyasvalaki tiszteletére adták ki, aki elsősorban gyakorló jogász volt. Talán maga Pálinkás György
- mindenki Gyuri bácsija - sem sértődne meg azon a kijelentésen, hogy ő mindig is bíró volt, még azután is, hogy az ítélkezést befejezve a joggal való kapcsolata az oktatásra korlátozódott. Manapság, mikor a bíróságokat és a bírákat sokfelől érik támadások, nagy szükség lenne hozzá hasonló bírákra, hiszen Gyuri bácsi már pusztán személyisége, hivatását szolgálatként felfogó mentalitása révén is mindenkiben tiszteletet ébresztett
- nemcsak önmaga, hanem a bírói tisztség iránt is.
A kötet ünnepélyes bemutatójára 2007. december 19-én került sor, élete utolsó munkahelyén, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán, ahol egyidejűleg felavatták a róla elnevezett termet is. Az ünnepségen a családon kívül volt bírósági kollégák, egyetemi munkatársak és volt tanítványok is szép számban képviseltették magukat, ezáltal is kifejezve, hogy Gyuri bácsi mindkét közegben - a joggyakorlatban és a jogi oktatásban - nagy hatást gyakorolt kortársaira és az utána maradókra egyaránt.
A kötet - egy emlékkönyvtől joggal elvárható módon - nem csupán tanulmányokat tartalmaz, hanem az "ünnepelttel" kapcsolatos, személyes hangvételű írásokat is. Az első egység tartalmaz egy beszélgetést (pontosabban különböző interjúk kivonatait) Pálinkás Györggyel, valamint itt kapott helyet egy korábban már megjelent tanulmánya, a halálbüntetés létjogosultságával kapcsolatban.
A második egység a kollégák, barátok, tanítványok visszaemlékezéseit tartalmazza - bár lehet, hogy elegendő lenne csupán utóbbi kategóriát használni, ugyanis azt mondhatjuk, aki hosszabb időt töltött Gyuri bácsi társaságában, az óhatatlanul is előbb-utóbb, kortól függetlenül a tanítványává vált. Erénye a kötetnek, hogy ez a rész nem merül ki néhány oldalnyi "kötelező kűr" lefutásában - az ünnepelt életének különböző dimenzióit felelevenítő, változatos "műfajú" írások ezek: találhatunk itt visszaemlékezést a közös ügyekre, képzeletbeli tudósítást egy tanóráról, ahol Pálinkás Tanár úr a meghívott vendég, sosem feladott "levelet" a volt hallgatótól és későbbi kollégától, egy egyetemi kolléga dicsérő mondatait egy olyan emberről, aki képes volt a gyakorlatot és az elméletet is magas szinten művelni, és más írásokat.
A harmadik fejezet tanulmányokat tartalmaz a büntetőjog-tudomány köréből. Ilyen kiadványoknál jellemző, hogy a tanulmányok megírására felkért szerzők igyekeznek olyan témát választani, amely valamilyen módon kapcsolódik az ünnepelt személyéhez, vagy az általa kedvesnek tartott területekhez - ez erre a kötetre is igaz. Már első pillantásra is szembetűnő, hogy több tanulmány is közvetve, vagy közvetlenül érinti a halálbüntetés kérdését. Nos, ennek okát Pálinkás György maga egy korábbi interjúban már előre elárulta: "Az én halálbüntetés-pártiságom örök vita tárgya lesz".1 Mert ami róla az átlagembernek - ide értve az átlagjogászt is - elsőként eszébe jut, azok a kiemelkedő súlyú ügyekben kiszabott súlyos büntetések. Manapság nem szalonképes dolog a halálbüntetés mellett érvelni, azonban magának az ünnepeltnek a kötetben található tanulmánya is arra indítja az embert, hogy vegye magának a fáradságot, és szembesítse magát az érvekkel és az ellenérvekkel. Mert azt még a legkövetkezetesebben halálbüntetés-ellenes kollégái is elismerték: Gyuri bácsival élvezet volt vitatkozni a témában. Pálinkás György gondolkodásmódját ismerve pedig még az sem tűnik meglepőnek, hogy egy kötetben jól megfér egymás mellett egy a halálbüntetés mellett érvelő és egy, a me-diációval kapcsolatos tanulmány. Manapság ugyanis, amikor egyre inkább előtérbe kerül a sértett helyzete a büntetőeljárás során, érdemes megfontolni Pálinkás György gondolatait: "A kiszabott halálos ítélet a meggyilkolt ember felé egy gesztus, talán ezért is vagyok következetes halálbüntetés-párti. Nevetséges? Talán igen, hiszen így sem lehet egy halottnak már gesztust gyakorolni, hiszen már nem tudja értékelni, ám valahol belül én mindig is úgy éreztem, hogy elégtételt kell adnom valakinek..."2
A tanulmányok elkészítésére felkért szerzők mindenképp elismerést érdemelnek egyrészt amiatt, hogy kivétel nélkül aktuális problémákat dolgoztak fel, másrészt, mert azok is a büntetőjoghoz kapcsolódó tanulmányt írtak a kötetbe, akiknek szűkebb kutatási területe nem ide kapcsolható. Természetesen jelen recenziónak nem lehet célja a kötetben szereplő tanulmányok részletes elemzése, éppen ezért csak az utalás szintjén emlékeznék meg azokról.
Belovics Ervin tanulmánya ahhoz a kérdéskörhöz kapcsolható, amit a jogirodalom a büntethetőséget kizáró okok körében jelenleg "bírói okoknak" nevez. Ezek közül is a szerző a jogszabály engedélyét járja körül részletesebben, melyet a jelenlegi Btk.-kodifikáció során a normaszövegbe beépíteni terveznek.
Busch Béla tanulmánya komplex kérdést vesz górcső alá: meddig terjed a részvénytársaság vezető tisztségviselőinek tájékoztatási kötelezettsége a részvényesekkel szemben, különösen annak fényében, hogy az üzleti titok megőrzése nemcsak gazdasági érdek, hanem annak megsértése büntetőjogi következményekkel is jár. Az elemzett kérdés több jogágat is érint, így a szűkebb értelemben vett büntetőjogi szabályok mellett a szerző a vonatkozó társasági jogi kérdésekkel is foglalkozik.
Horváth Attila tanulmánya az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő megtorlást szisztematikus, világos szakaszokra bontható folyamatként mutatja be, melyben a hatalom következetesen leszámolt - a hivatalosan hangoztatott, ám valójában nem létező "Horthy-fasiszta", köztörvényes bűnöző elemek helyett - a forradalomban valójában tevékeny részt vállaló, legtöbbször a társadalom alsóbb rétegeiből kikerült fiatalokkal.
Koltay András tanulmánya a gyűlöletbeszédként aposztrofált jogi komplexum (közösség elleni izgatás, önkényuralmi jelképek használata, nemzeti jelkép megsértése) egyes kérdéseit járja körül. A vonatkozó Büntető Törvénykönyv-béli tényállások vizsgálata kapcsán elemzi - és ahol szükséges, kritizálja - az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatait, valamint a Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseit, illetve ismerteti a hazai jogirodalomban fellelhető álláspontokat.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
