írásomban azt a tételt szeretném védelmezni, hogy az európai államok és maga az Európai Unió jogalkotási beállítottsága és jogrendszere nincs felkészülve a demokráciára. Ahhoz, hogy érthetővé tegyem, mit kívánok állítani, azt a gondolkodásmódot kell bemutatnom, amely felől nézve alkalmatlan az európai jogszemlélet a demokrácia megalkotására, fejlesztésére vagy ami ugyanaz, stabilizálására. Reményeim szerint e gondolkodásmód bemutatása elegendő is tételem igazolására, nevezetesen arra, hogy Európában nem demokratikus a jogalkotás módja és a jogi gondolkodás.
Mindezt természetesen nem jogászként, hanem filozófusként mondom, ahol filozófus alatt egyszerű, laikus, gondolkodó embert kell érteni, és semmi többet. Olyan demokrataként kívánok itt írni, aki ugyan elszenvedője, eltűrője, elviselője egy törvényes jogrendszernek, amelynek alakításába azonban alapvetően és közvetlenül sem neki, sem többi polgártársának nincs beleszólása. Ezzel meg is jelöltem a legfontosabb deficitjét az európai jogalkotásnak. Nem biztosított, nem előlegezett és nincs lehetővé téve a jogalkotásba való állampolgári beleszólás, miközben a törvény és a jog előírásai mindenkire vonatkoznak. Ha tetszik, a kontinentális-európai jog alkotása és működésmódja még a felülről uralkodás, a diktatúrák jegyeit, működésmódjait viseli magán és nem a demokráciában élő polgárok eszköze, hogy életüket a lehető legnagyobb igazságosság szerint közösen megszervezzék.
Először az általam demokratikusnak tartott gondolkodásmód néhány elemét szeretném bemutatni, hogy aztán egészen röviden utaljak ennek hiányára az európai jogi gondolkodásmódban. A demokratikus gondolkodásmód leginkább a pragmatizmus gondolatrendszerében jelenik meg, ezért ennek legfontosabb jegyeit fogom bemutatni.
A pragmatizmus elve az ókortól napjainkig megtalálható a gondolkodástörténetben, ám kifejezett és kidolgozott filozófiává csak a tizenkilencedik században lett. Leegyszerűsítve, a pragmatizmus gondolkodásmódja számára csak azok a fogalmak, elméletek vagy eszmék tekinthetők igazaknak vagy jóknak, amelyek működnek is a világban, vagyis amelyek arról szólnak, ahogy a tér-időben létező világ van és változik. Immanuel Kant, a legújabb kori filozófia nagy klasszikusa, A tiszta ész kritikája második előszavában azt állítja, és ezzel leteszi a modern pragmatizmus alapkövét, "hogy az ész működéséhez tartozó felismerések kimunkálása a tudomány biztos útját járja-e, azt csakhamar megítélhetjük az eredmény alapján."[1] A gyakorlati ész kritikájában pedig azt hangsúlyozza, "ha az ész tiszta észként valóban gyakorlati, akkor tettek révén bizonyítja önmaga és fogalmai realitását".[2] Csak akkor van tudományunk a világról, ha a benne összefoglalt ismeretek alkalmazhatók, mai szóval a világban lévő folyamatok előrejelzésére és ellenőrzésére használhatók. Az ész akkor válik gyakorlativá [praktisch], amikor fogalmai realitását, a világba való, e fogalmak szerinti beavatkozásának sikerességével demonstrálja.
Ez a felfogás a modern koré, vége a korábbi korok elvont meditációjának, fennkölt gondolathimnuszainak: csak a megvalósítható fogalmak és teóriák számítanak. A többiről egyszerűen nem tudjuk megmondani, hogy miről is szólnak.
A tizennyolcadik század végén, kanti kritikák megjelenésével egy időben alapítják meg alkotmányosan az Amerikai Egyesült Államokat. Az amerikai alkotmány az emberekből kiindulva, az embereknek szól, közérthető nyelven, arról, hogy hogyan alapítsák meg az újkor demokráciáját - először Amerikában. Az alkotmány szövegére és szellemére legnagyobb hatást gyakorló politikai gondolkodó James Madison volt, aki, ellentétben az alkotmány legtöbb megszövegezőjével, nem volt képzett jogász. Mégis, ahogy Garry Wills kiemeli, "törvényeink legnagyobb tanítója: Madison".[3] Nem a jogi szakember, hanem a gondolkodó ember alkotja meg a közösségi együttélés alapelveit, aki szerencsés esetben valamennyi nem-szakember társát képviseli.
Az amerikai alkotmány első mondata így hangzik: "Mi, az Egyesült Államok népe, annak érdekében, hogy tökéletesebb Egységet létesítsünk, Igazságosságot alkossunk, biztosítsuk a hazai Nyugalmat, gondoskodjunk a közös védelemről, elősegítsük az általános Jólétet, biztosítsuk a Szabadság Áldásait
- 7/8 -
magunknak és utódainknak, elrendeljük és létrehozzuk az Amerikai Egyesült Államok ezen alkotmányát".[4] Az európai gondolkodástörténet legjobb fogalmai, legnagyszerűbb eszméi, csupa nagy betűvel írva, Egység, Igazságosság, Nyugalom, Védelem, Jólét, Szabadság mind felsorakoznak ebben a beköszönő passzusban. Van azonban egy lényeges különbség, ami elválasztja ezt a mondatot a hagyományos filozófiai gondolatmenetektől vagy spirituális meditációktól. Ezeken az eszméken nem gondolkodni, meditálni akarnak, hanem meg akarják Őket valósítani, itt a Földön. Az Egységet létesíteni, az Igazságosságot alkotni, a Nyugalmat biztosítani, a biztonságról gondoskodni, a Jólétet elősegíteni, a szabadságot biztosítani akarják. Az alkotmány első mondata a legjobb eszméket tűzi az új - e kitűzés aktusában születő - ország elé, mint megvalósítandó célokat, mint olyanokat, amelyeket itt a Földön kell elérni. Ez az újkori demokrácia, és a demokrácia gondolkodásának, a pragmatizmusnak a nyitánya: a fő cél a nagyszerű elgondolások szabad megvalósítása, miközben garantáljuk a biztonságot és a védettséget.
Az amerikai alkotmánynak, sokak szerint a világ nyolcadik csodájának hatalmas szakirodalma van, és itt nem foghatunk hozzá a szöveg részletes analíziséhez. Elég, ha rögzítjük az alapelvet. Eszméket vázol, és ezek megvalósítását írja elő mindenki számára, miközben tagad mindenfajta eleve adott társadalmi-politikai hierarchiát. Az alkotmány fő részét a politikai hatalom három pillérre (törvényhozó, végrehajtó, bíró) történő szétválasztása és a hatalomátadás mechanizmusának meghatározása adja. Az, hogy az eszmék megvalósítása alkotmányos kötelesség, továbbá, hogy a hatalom megosztott, és a pillérek egymást ellenőrzik, valamint hogy a harmadolt hatalomrészt is csak korlátolt ideig lehet birtokolni, olyan dinamikus rendszert hoz létre, mely példátlan a világtörténelemben. A hivatalokban és a hatalmi ágakban való pozíciók elérésére csak úgy lehet törekedni, ha az alkotmány által kijelölt célokra, eszmékre hivatkoznak. Mivel pedig a hatalmat minden-, ki csak korlátozott ideig birtokolhatja, és az alkotmányos elvek megsértése esetén idő előtt el is veszítheti, akarva-akaratlan kialakul egy olyan politikai gépezet, mely a kijelölt eszmék megvalósításán fáradozik. Az amerikai alkotmány procedurális, állandóan mozgásban tartja a politikai közéletet, és az ellenőrzött hatalomrészhez való jutásra törekvők érvei nem lehetnek mások, mint az alkotmány eszméinek még jobb megvalósításának ígérete és módja. Az ígéretek betartását pedig a másik két hatalmi ág folyamatosan ellenőrzi és szankcionálja.
A " Mi, az Egyesült Államok népe... " első szavak tovább erősítik ezt az eszmék megvalósítása felé irányuló proceduralitást. Nem felülről történik az alaptörvény megalkotása, hanem az emberek, az egyenként megszámolható, és egyenként felelős emberi közösség (people) maga hozza létre azt. Az egyes ember, közösségben hozza létre, alkotja meg felelősséggel, morális elhivatottsággal saját közösségét. A közösen megállapodott, hozott, mindenki öntudatára és szabadságára alapozott alaptörvény ennek megfelelően mindenkire egyenlően kötelező. Az alkotóra, alkotmányozóra kötelező saját törvénye: az alkotmányozó minden egyes ember. Az alaptörvény, mint javító és az ideákat megvalósító folyamat tehát egyrészt a közösségében tételezett morális szubjektumok, individuumok által létrehozott és tételezett, másrészt ez a létrehozás folyamatos, nem lezárt és statikus, hanem minden egyes személy szabadságára és moralitására épül. A tettek, a szabadságból fakadó, és az egyéni, valamint a közjót szolgáló moralitás, alkotó és alkotmányozó folyamat. Amerika a dinamikus szabadság, a demokrácia világa: minden egyes felelős individuumra épül, és az individuumok felelős cselekedetekre komolyan számon is kérhetők.
Az amerikai alkotmány megalkotói úgy értelmezték tettüket, mint az emberiség történelme előtti felelősségből fakadó aktust, és tudták, ha elvétik a legjobb elvekre alapozott igazságos társadalom megalapozását, akkor sötét jövő vár az emberiségre. Hamilton így fogalmaz a föderalista első levelében: "Gyakran hangzott el a megjegyzés, hogy magatartása és példája révén alighanem ennek a népnek jutott osztályrésül annak a fontos kérdésnek az eldöntése: vajon az emberi társadalom képes-e gondolkodás és választás alapján jó kormányzatot létrehozni, vagy pedig örökre arra van ítélve, hogy politikai berendezkedése a véletlentől és az erőszaktól függjön. ... ha rosszul döntünk, akkor döntésünket joggal tekintenék az emberiség egyetemes balszerencséjének".[5] Az amerikai alkotmányozók döntöttek, létrehozták az első modern demokratikus államalapító iratot. Olyan fejlődést indítottak el, mely a legmerészebb képzeletet is felülmúlta.
Az alkotmányozás utáni korszakban politikai, kulturális folyamatok indultak el, melyek máig tartanak, és melynek története elválaszthatatlan az emberiség utolsó kétszáz éves történetétől. A huszadik század világtörténete pedig egészen másképp alakult volna, ha nem létezett volna egy stabil és minden vitán felül álló demokratikus nagyhatalom, mely nem tűrte, hogy a zsarnokság legalább a nyugati kultúra bölcsőjében, Európában eluralkodjék.
- 8/9 -
A tizenkilencedik században alakult ki az a demokratikus gondolkodásmód, amelyet méltán nevezhetünk az emberiség gondolkodástörténete egyik legnagyobb átalakulásának. A pragmatizmus kialakulásáról van szó, mely csak azokat az eszméket fogadja el igaznak, melyek a világban való történésekkel igazolhatók, és csak azokat a szándékokat fogadja el morálisaknak, amelyek legalább is törekszenek a lehető legnagyobb jó megvalósítására.
E gondolkodásmód első nagy képviselője Ralph Waldo Emerson (1803-1882), aki Amerikát kvázi vallásos tisztelet tárgyává teszi. A "Gondolkodó ember", a "cselekvő lélek" az, amelyik Istenre szegezve tekintetét képes a világot teljesen átformálni. Mi, emberek a Teremtő munkatársai vagyunk, ráadásul az egyetlen Lélek mozgat mindannyiunkat, hogy jobb világot hozzunk létre. Amerika, vagy ami ezzel számára egyenértékű, az ígéret földje, vagyis a demokrácia megalkotása az egyéni felelősségre és aktivitásra alapozott vallási esemény, amelyről elmondhatja, "Nemzet születik most először, mivel minden tagja az Isteni lelket érzi magában, mely ott munkál valamennyiünkben"[7] - ahol az Isten Lelkének közvetítője és hordozója Amerika. A dolgok hatásuk mértékében valóságosak, az ember tettei szolgálnak az igazság és az igazságosság forrásaiul.[8]
Emerson az első olyan alkotmányozás utáni gondolkodó, aki vallásos szóhasználatával megnyitja a filozófiát a világban való alkotás, a világ átalakítása felé. A pragmatizmus, e gyakorlati filozófia első nagy filozófusa Ch. S. Peirce (1839-1914), akitől a mozgalom neve is származik. A pragmatizmust a bibliai "gyümölcseitekről ismeritek meg őket" elvre alapozza, és a helyes gondolkodást soha véget nem érő, gyümölcsöző folyamatnak tekinti.[9]
A pragmatizmus alapművét W. James (1842-1910) írta meg, aki egyben az irányzat első nagy népszerűsítője is. A pragmatizmus szerinte arra ad lehetőséget, hogy véget vessünk az értelmetlen metafizikai disputáknak,[10] a fogalmakat pedig gyakorlati következményeik szerint értelmezzük.[11] A fogalom a görög "pragma" kifejezésből származik, amely cselekvést jelent. Peirce-re hivatkozva hangsúlyozza, hogy hiteink valójában cselekvési szabályok, egy gondolat jelentéséhez elegendő, ha meghatározzuk, milyen módon kell eljárnunk, és ez az eljárásmód adja hitünk egyetlen jelentésességét.[12] James állítja, "nem lehet valahol olyan különbség, amely nem eredményez különbséget máshol - nem lehet olyan különbség az absztrakt igazságban, amely nem fejezi ki magát a konkrét tényben és az ezzel a ténnyel kapcsolatos eljárásban".[13] A pragmatizmusban minden egyes szavunkat konkrét értékére [cash value] kell felülvizsgálnunk, hiszen csak igaz hiteket és helyes nyelvhasználatokat érdemes megtartanunk. Eszméink összefüggő egészet alkotnak, és csak azoknak van értelmük, melyek koherens módon illeszkednek a többihez, és következményeikben is harmonizálnak egyéb tapasztalatainkkal, más eszmék következményeivel. Az eszméknek a világban való eligazodást és életünk jobbá tételét, az igazságot és a társadalmi igazságosságot kell szolgálniuk, minden egyéb eszme fölösleges és elvetendő. Az igaz eszmék nem elmélkedések tárgyai, hanem olyanok, amelyeken "lovagolni tudunk", amelyek egyik tapasztalati helyről elvisznek bennünket egy másik tapasztalati helyre, ezáltal munkát takarítva meg nekünk.[14] Az igazság egyben a jó egy formája[15], hiszen jó nekünk az, ha a világgal, a társadalommal való kapcsolatunk segíti életünket és javítja környezetünk állapotát és környezetünkkel való kommunikációnkat. "Nem kellene valaha is inkább hinnünk azt, ami számunkra jobb, hogy hisszük?", teszi föl a kérdést James.[16] Mindebből látható, mennyire demokratikus a pragmatizmus, melynek "szokásai annyira változatosak és rugalmasak, forrásai annyira gazdagok és vég nélküliek, és következtetései annyira barátságosak, mint az anyatermészeté".[17] A társadalmi rossz fogalmát, mely a modern korban a politikai elnyomásban, a politikai pártoskodások vég nélküli acsarkodásában, a társadalmon belüli mesterséges árkok "ásásában", és a társadalmi erőforrások kisajátításában manifesztálódik, a pragmatikus gondolkodók egyszer s mindenkorra maguk mögött kívánják hagyni. A modern demokrácia lehetőséget ad az így értelmezett társadalmi rossznak a társadalom testéből való radikális kimetszésére: a rosszat "teljesen ki kell dobni, ki kell hajítani és túl kell lépni rajta, segíteni kell egy olyan mindenség létrehozásában, amely még helyét és nevét is elfelejti".[18] A pragmatizmus a megvalósíthatóság, az egyéni felelősség, az aktivizmus filozófiája, mely képviselői szerint a leginkább felel meg a demokráciának. Szerintük a pragmatizmus a nyitott, a minden ember felelősségét, szabad véleményét lehetővé tevő és beszámító nyitott társadalom, a demokrácia gondolkodásmódja, mely folyamatosan a társadalom, a politikai kommunikáció és az élet javításán fáradozik.
E filozófia nagy klasszikusa, akit a demokrácia filozófusának is neveznek, John Dewey (1859-1952).[19] Szerinte a demokrácia, melyet a modern korban először az amerikai alkotmánnyal sikerült megalapítani, az emberiség fejlődésének végpontja. Az emberek egyenlőségén, felelősségén, kölcsönös tiszteletén, a szolidaritáson alapuló politikai konstrukció meghaladhatatlan. A politikusok, gondolkodók feladata e társadalom biztosítása, tagolása, és működésének elősegítése. Dewey az amerikai alkotmányt tartja a modern demokratikus gondolkodás, sőt a modern filozófia alapiratának. A filozófusokat,
- 9/10 -
társadalomtudósokat, jogászokat, gazdászokat az alkotmány olvasásába, hatástörténetébe és értelmezésébe kellene tanulmányaik elején bevezetni.
A demokrácia önmagát kormányzó társadalom, ahol egyenrangú emberek megegyeznek az együttélés formáiról, módozatairól, intézményeiről. Nincsenek felsőbb- és alsóbbrendű emberek, és semmiféle kívülről hozott teológiai, koloniális vagy kulturális elvet nem lehet elfogadni a "jó" társadalom megalkotása és működtetése alapelveként. A demokrácia számít az emberi képességek kibontakoztatására, a kreativitásra, elvárja, hogy az erőforrásokat mindenki magában keresse és szabadítsa föl. Ha ezt mindenki megteszi, és egyben felelősséget is vállal közösségéért, akkor egyre szélesebb körben fog elterjedni a Dewey által hangoztatott tétel, mely szerint "a demokrácia az egyéni élet személyes módja",[20] A demokráciában a politikai intézményeket nem mint örök, megváltoztathatatlan és sorsszerű instanciákat kell elgondolni, hanem mint olyanokat, amelyek az emberek mindennapi életének meghosszabbításai, és amelyek arra hivatottak, hogy megkönnyítsék és működtessék az együttélést: "Ahelyett, hogy saját készségeinket és szokásainkat bizonyos intézményekhez alkalmazkodókként fogjuk föl, meg kell tanulnunk, hogy az intézmények szokásosan jellemző személyes attitűdök kifejeződései, kivetítései és kiterjesztései".[21] Ez természetesen nem jelenti a társadalmi intézmények folyamatos átalakítását és megkérdőjelezését, hiszen igényeink, életmódunk sem alakul át és nem kérdőjeleződik meg nap mint nap. De jelenti azt, hogy a demokráciát és intézményeit csak felelős polgárok működtethetik, akik tudatában vannak intézményeik eredetének, akik uralják intézményeik működését, ahelyett, hogy azok uralnák őket, és akik folyamatos éberséggel vesznek részt az intézmények javításában, kritizálásában vagy átalakításában - amikor a közösségi életükben bekövetkezett változások azt követelik, és ha e változások ügyében konszenzusra is képesek jutni.
A Dewey által feltételezett perszonális demokrácia annyira stabil, mint maga az ember. Nincs szükség külső kényszerre ahhoz, hogy az ember fenntartsa önmagát, és ha a környezet olyan, az ember készségesen együttműködik másokkal önmaga és mások fenntartásában. Dewey értelmezése szerint az amerikai társadalom erejét, és példaszerűségét az emberiség számára éppen azt adja, hogy semmi másra nem támaszkodik, mint az önmagát fenntartó emberre. Kiemeli, a demokrácia "életmód, amelyet az emberi természet lehetőségeibe vetett, működő hit irányít.... Ez a hit alaptalan, és jelentés nélküli, hacsak nem egy olyan emberi természet képességeibe vetett hitet jelenti, amely minden emberi lényben megvan, tekintet nélkül fajtájára, színére, nemére, születésére és családjára, anyagi vagy kulturális színvonalára. Ezt a hitet törvénybe lehet iktatni, de papír marad, ha nem ad erőt neki az emberi lények egymás iránti, mindennapi eseményekben és viszonyokban megnyilvánuló attitűdje. Komolytalanságra vezet, ha, miközben a nácizmust leleplezzük türelmetlensége, kegyetlensége és gyűlöletkeltése miatt, mi magunk más személyekhez való viszonyainkban, mindennapi sétáink és beszélgetéseink során faji, bőrszíntől függő vagy más osztály-előítélettől vezettetjük magunkat.... Az emberi egyenlőségbe vetett demokratikus hit annak hite, hogy minden ember, függetlenül személyes adottságainak mértékétől és fokától, minden emberrel egyenlő lehetőségekre jogosult saját képességeinek kifejlesztése érdekében. ...Annak hite, hogy minden ember képes a saját életét irányítani mások kényszerítése vagy beavatkozása nélkül, feltéve, hogy a helyes feltételeket biztosítják.[22] Ha biztosítjuk a formális demokráciát, az emberek nem csak önmagukról, de magáról a demokráciáról is gondoskodni fognak. Nincs szükség gondoskodó államra, hiszen ez a pragmatikusuk szerint fából vaskarika. Mivel az emberek tartják fönn az államot, egyrészt pénzügyileg adóikkal, másrészt törvényalkotásra és megegyezésre irányuló törekvésükkel, ezért teljesen értelmetlen lenne gondoskodó államról beszélni. Gondoskodni magukról és egymásról csak azok az emberek tudnak, akik az államról is gondoskodnak.
A stabil demokrácia feltétele a demokráciára való nevelés, az elemi iskolától fogva. Ez azonban nem indoktrináció, hanem minden ilyen ellentéte. A demokratikus nevelés ugyanis arra tanít, hogy természettől fogva mindenki egyenlő a törvény előtt, és mindenki felelős is a közös társadalomért és annak törvényeiért, őszinte kommunikációra, egymástól tanulásra, türelemre tanít, arra, hogy amellett, hogy mindenki természeténél fogva gondoskodik önmagáról, és ennek során saját eszét használja, használja azt arra is, hogy a másik emberért és a közösségért felelősséget vállaljon. Ha a társadalom egészét erre tanítják, akkor várhatóan nagyobb számban lesznek meggyőződéses demokraták, akik számára fontos annak a társadalomnak a védelme és fenntartása, aminél jobbat nem csak nem találtak ki, hanem aminél jobbat nem is lehet kitalálni. A szabadság nem csak az egyéni morál feltétele, hanem a felelős személyek által fenntartott demokráciáé is. Dewey mindezt így fejezi ki: "Minden, ami korlátozza a szabadságot és a kommunikáció teljességét, olyan sorompókat helyez el, amely csoportokba és klikkekbe osztja az embereket, egymással szembenálló szektákba és frakciókba, és ez által aláaknázza a demokratikus életmódot. A szabad vélemény, szabad kifejezés és szabad gyülekezés polgári szabadságának
- 10/11 -
puszta törvényes garanciája nem sokat ér, ha a szabad kommunikáció mindennapjaiban az eszmék, tények, tapasztalatok adásvételét megfojtja a kölcsönös gyanakvás, visszaélés, félelem és gyűlölködés. Ezek a dolgok hatékonyabban rombolják le a demokratikus életmódot, mint a nyílt kényszer".[23] Olyan szavak, amelyek napjainkig aktuálisak, és nem csak az Egyesült Államokban.
A pragmatizmus legnagyobb kortárs képviselője, Richard Rorty (1931), aki Dewey nyomában járva azt állítja, hogy egyetlen magyarázatra nem szoruló és magától értetődő fogalmunk a demokrácia, és ami ezzel egyenértékű, az igazság és az igazságosság fogalma.[24] A demokrácia önérték és mindent belőle kell magyaráznunk. Rorty az individuumok teljes szabadsága mellett száll síkra, mindaddig, amíg az egyén szabadsága nem sérti mások hasonló szabadságát. A magánéletbe senki nem szólhat bele, a magánjellegű időtöltés fölött csak az egyén rendelkezik, amennyiben ezzel nem sérti mások magánéletét. A magánélet nyelvhasználata idioszinkratikus, nem kell, hogy sokan megértsék. A művészet, az irodalom is magánjellegű nyelvet használ. Ezzel szemben a közösségi, nyilvános élet igényli a közös nyelvet, mely viszont pusztán az együttélés formáit szabályozhatja, de tartalmi kérdésekbe nem szólhat bele.
Rorty szerint a filozófiát a teológia szolgálóleányának nevezték, mára azonban a demokrácia szolgálóleányává kell válnia. Hangsúlyozza, "önellentmondás azt gondolni, hogy a demokráciát inkább erővel, semmint meggyőzéssel kellene terjeszteni, hogy az embereket kényszerítem kellene a szabadságra. Ha nekünk, filozófusoknak van még szerepünk, akkor az éppen ez a fajta meggyőzés. Egykoron, amikor többet gondolkodtunk az örökkévalóságon és kevesebbet a jövőn, mint ma, az igazság szolgáiként határoztuk meg magunkat. Az utóbbi időben viszont kevesebbet beszélünk az igazságról és többet az igazmondásról, kevesebbet arról, hogy az igazságot hatalomra kellene segíteni, és többet arról, hogy a hatalmat becsületességre kell szorítani. Azt hiszem, ez egészséges változás. Az igazság örökkévaló és tartós, csakhogy nehéz megbizonyosodnunk arról, mikor birtokoljuk. Az igazmondás, akár a szabadság, időbeli, esetleges és törékeny. De föl tudjuk ismerni valamennyit, amikor birtokoljuk. Valójában azt a szabadságot értékeljük a legtöbbre, ha becsületesek lehetünk egymással anélkül, hogy ezért büntetésben részesülnénk. Egy alaposan temporalizált intellektuális világban, amelyből a bizonyosság és változatlanság reménye teljesen eltűnt, mi, filozófusok az ilyen szabadság szolgáiként, a demokrácia szolgáiként fogjuk magunkat meghatározni, úgy fogjuk magunkat meghatározni, mint ezen fajta szabadság szolgáit, mint a demokrácia szolgáit. [...] Ha így gondolkoznánk magunkról, akkor elkerülnénk a skolasztika, az avantgárdizmus vagy a sovinizmus veszélyeit. Egyetértenénk Dewey-val abban, hogy 'a filozófia csak hipotéziseket kínálhat, és hogy ezek a hipotézisek csak akkor értékesek, ha érzékenyebbekké teszik az emberek tudatát a körülöttük levő élet iránt'.[25] Egy alaposan temporalizált intellektuális világban egy ilyenfajta érzékenység elősegítése ugyanolyan tiszteletreméltó célja volna egy egyetemi szaktudománynak, mint a megismerés elősegítése."[26] A filozófia fő feladata immár nem az igazság keresése, hanem az igazságosságra való érzékenység kialakulásának támogatása.
A pragmatikus gondolkodásmód egyszerű, mint maga a demokrácia: a kérdés az, hogy miért oly nehéz ezt az egyszerű gondolkodásmódot a gyakorlatba átültetni, miért oly nehéz valódi, ténylegesen működő demokráciát létrehozni, miért oly körülményes az igazságosság gondolatát nem elfogadtatni, de elérni, hogy az emberek azt mindennapi életükben is gyakorolják - és nem csak Európában vagy annak keleti felében, de a világ más részein is. Enélkül pedig, legalább is Dewey szerint nincs és nem lesz működő, valóságos demokrácia, hanem rejtett osztálytársadalmak, uralmi struktúrák maradnak fönn.
Az eddigiek alapján, azt hiszem, nem nehéz elgondolni, hogy milyen is a demokrácia jogalkotása, az a rendszer és működésmód, amilyennel az Egyesült Államokban találkozhatunk. Az amerikai-angolszász jogalkotást nemritkán szembeállítják az úgynevezett "kontinentális" joghagyománnyal. Gyakorló jogászok ritkán vetik föl, hogy miután mindkét jogrendszer emberi alkotás, ezért megváltoztatható, és a javítás irányába meg is változtatandó. Az pedig feltehetőleg szentségtörésnek számít, ha azt állítjuk, és én most ezt kívánom állítani, hogy az amerikaipragmatikus jogalkotás alkalmas leginkább demokratikus törvények kialakítására ugyanúgy, mint a demokratikus állampolgári gondolkodás és hozzáállás kialakítására is.
Ahogy az amerikai alkotmány tartalmát döntő módon egy nem jogi képzettségű ember befolyásolta, ugyanígy a jog alkotását a demokráciában nem lehet jogi szakértőknek vagy akár választott képviselőknek átadni. A jogászok a törvények végső megformálásának mesterei, de a tartalmakat demokráciában nem ők határozzák meg. A formába öntés mestereiként a tartalom meghatározását át kell engedniük azoknak, akik a törvény valódi alkotói és "betar-
- 11/12 -
tói" : az embereknek. A képviselők pedig azért alkalmatlanok a törvényhozásra, mert a demokráciában a jog kizárólag az igazságosságra és a morálra alapulhat, és nyilvánvalóvá vált, hogy a megválasztott képviselők képtelenek elvonatkoztatni pártérdekeiktől. Az egyéni és pártérdek pedig minden, csak nem a morál vagy az igazságosság megjelenítése.
A nyugati filozófiának majd kétszáz évet kellett várnia, hogy az igazságosság fogalmáról megszülessen az első valóban szisztematikus mű, John Rawls, Az igazságosság elmélete című munkája.[27] Ez a mű új annyiban, hogy a társadalmi igazságosság első rendszeres megfogalmazása a demokratikus politikai rendszer számára. Nem új viszont abban, hogy amikor Rawls azt mondja, hogy "[a]z igazságosság elveit a tudatlanság fátyla mögött választják ki",[28] akkor valójában a társadalom számára, az igazságosság "felől", újrafogalmazza Kant kategorikus imperatívuszát. Megfogalmazása egyben a képviseleti demokrácia kritikája is; a nyugati demokráciák példái mutatják (hogy az újabb kelet-európai kezdetleges állapotban lévő demokráciákról most ne is beszéljünk), hogy a pártokhoz tartozó és azok érdekeit képviselő küldöttek döntéseik és szavazataik során gyakorlatilag nem eresztik le elméjükre a "tudatlanság fátylát".
Ha a demokráciát hosszabb távra, több generációra szeretnénk biztosítani, akkor ez túlságosan sokáig nem maradhat így. A jogalkotásnak egyszerre kell elvileg és gyakorlatilag az egyes emberből kiindulnia, továbbá a demokrata polgárt annak szabadságában, morális felelősségében formálnia. A jogalkotásnak lehetővé kell tennie az egyes embernek a konkrét jogok megalkotásában való részvételt. Ennek gyakorlati megvalósítása egyre inkább lehetségesnek tűnik az új kommunikációs technológiák korában. Ugyanakkor el is kell várnia a közösen megalkotott törvény szigorú betartását és betartatását. Aki jár a klasszikus-modem nagy demokráciákban, az Egyesült Államokban vagy Svájcban, annak feltűnik a törvényhozásban való részvétel nagyvonalú lehetősége mellett a törvények betartatásának szigora. Nem mások hozzák a törvényt, hanem maguk a polgárok, "mi magunk", magunknak. Ha ez így van, vegyük is komolyan magunkat, és tartsuk be a békés együttélés érdekében közösen hozott törvényeket. Az Egyesült Államokban a figyelmeztetés, a "törvény által tiltva" (forbidden by law) egyenértékű a klasszikus hivatkozással, hogy "Isten parancsa", vagy azzal, hogy "a természet törvényei ilyenek". A törvényhozás felelőssé tétele, individualizálása, morálissá tétele, tehát demokratizálása egyben nevelő hatású: a demokrácia polgárává avat és nevel. Ettől lesz stabil a demokrácia, mint semmilyen más politikai rendszer. A tömeg, a csőcselék fogalma (masse, foule) a ténylegesen működő demokráciában egyre inkább jelentését veszti, mert nem lesz, mit leírjon, és egyre nagyobb szerepet kap a közösségileg és morálisan, tehát politikailag tudatos polgárok véleménye és gondolkodása (public opinion, citoyen),[29] A leginkább demokratikus berendezkedésű országokban is képviseleti demokrácia működik, habár alapítóik tudatában voltak, hogy a demokrácia valójában csak közvetlen lehet. Az egyéni morális felelősség ugyanis nem ruházható át senkire. Arról nem is beszélve, amikor egy képviselőt csak a választók egy része választott meg, és az bizonyos érdekeket képvisel, és távol van attól, hogy a tudatlanság fátyla mögött a legigazságosabb törvényeket próbálja megalkotni. Az amerikai jogrendszerben a bírósági gyakorlatban az esküdtek szerepe valójában az, hogy az egyes emberek lelkiismeretét jelenítsék meg a tárgyalt ügyben. A bíróság határozata (sentence) valójában az esküdtek, mint jogi értelemben laikusok döntésére (verdict) épül. A bíróság ítélete pedig törvény és törvényt alkot. Nyilvánvaló, hogy az esküdtek intézménye az egyének, a polgárok lelkiismereti és morális döntéseinek folyamatos "input'-ja lehetőségét jelenti a jogrendszerben, amely ily módon kívánja fönntartani működő demokratikusságát és demokratikus legitimációját. A jognak mint folyamatnak a felfogása, amely nem elgondolt, teoretikus értékekből, hanem a köz véleményéből és akaratából alakul, alapvetően demokratikus, szemben minden olyan elvekből eredeztetett szakértők által kidolgozott jogrendszerrel, amely továbbra is fenntartja az "idegen" elvek - legyenek ezek akár egy tudományos képzettség vagy metodológia összefüggései - uralmát és kolonializációját az állampolgárok és lelkiismeretük fölött.
A tagoltnak hitt és művelt jogászi törvényalkotással szemben a demokratikus és pragmatikus törvényhozás banálisnak és egyszerűnek tűnik, Rorty szavaival "a pragmatizmus banális a törvényre való alkalmazásában."[30] Annyira banális és egyszerű, amennyire banális és egyszerű lehet az egyes ember élete a tudományos emelkedettséggel szemben. Ugyanakkor éppen Rorty Deweyt követő hozzájárulásával, Amerikában is meg kell vívni a csatát a jogi realistáknak (ahogy a pragmatikusuk időnként nevezik magukat) a formalistákkal. Richard Posner szerint a formalizmus annak "eszméje, hogy a törvényi kérdések megválaszolhatók a fogalmak közti viszonyok kutatásával".[31] Rorty állítása szerint a jogi realisták (legal realists) Dewey által vezetett harca a
- 12/13 -
formalistákkal szemben lényegileg a realisták győzelmével végződött. A viták azonban újra feléledtek, amikor is a formalizmus Unger tágabb definíciójával határozta meg magát, mint "elköteleződés ... a jogi igazolás olyan módszeréhez, amely a társadalmi élet alapvető fogalmairól szóló nyíltvégű vitákkal áll szemben, olyan vitákkal, amelyeket az emberek ideológiainak, filozófiainak vagy vizionáriusnak hívnak."[32] Rorty azonban úgy véli, hogy még e tágabb definíciót figyelembe véve sem könnyű a jog teoretikusai között a formalizmus mellett elkötelezettet találni. Ronald Dworkin azt állítja, hogy a jog még inkább egyenlőségalapú működésének elősegítését nem a "jog birodalmának hercegei" tudják elérni, hanem inkább a filozófusok, akik e birodalom "látnokai és prófétái".[33] Ha ehhez hozzávesszük, hogy Rorty szerint a filozófusok valójában mindenben laikusok, és a többi embertől csak az különbözteti meg őket, hogy olvasták és olvassák a gondolkodástörténet nagyjainak műveit, akkor azt mondhatjuk, hogy az egyébként magát a jogi formalizmushoz soroló Dworkin számára is az inkább egyenlőségalapú működés feltétele az emberek részvétele a jogalkotásban.
Posner szerint a realizmus gyengesége, hogy nincs módszere, a jogi formalizmusnak viszont éppen ez az egyik középponti témája és gondja. A módszer fogalmának azonban a huszadik században igen nagy támadásokat kellett kiállnia; a hatvanas-hetvenes években a tudományelmélet (Kuhn Feyerabend), a hatvanas-kilencvenes években a posztstrukturalizmus (Foucault, Lyotard, Deleuze) és a dekonstrukció (Derrida), valamint az analitikus filozófia Quine és Davidson által képviselt vonulata részéről. Kuhn szerint a tudományos elméletek paradigmákban szerveződnek, és a paradigmaváltások egyben módszerváltások is, és még a legkeményebb természettudományokban sem adhatók meg olyan normatív metodológiai kritériumok, melyek mindig, minden körülmények közt a tudományhoz sorolt valamennyi paradigmára érvényesek lennének. Feyerabend híres mondata, a "valami megy", "bármi mehet" (anything goes) a kuhni elmélet végsőkig vitt konzekvenciája. A dekonstrukció a módszer, tárgyát uraló és konstruáló jellegének tarthatatlanságára mutat rá. A helyes módszer választásához már eleve ismernem kellene a vizsgálandó tárgyat, ami magát a vizsgálatot tenné értelmetlenné. Ha viszont egy még ismeretlen entitást közelítek egy eleve választott módszerrel, akkor már meg is határozom, tehát uralmam alá vonom a módszer által előírt módon azt az entitást, amely a módszeres közelítés hatására már nem az lesz, mint a közelítés előtt, hanem a módszer által valami ottlévő valóságdarabbal együttkonstruált jelenség. Az analitikus filozófia olyan avantgárdjai, mint a Harvard-professzor Quine és a Berkeley-professzor Davidson pedig az igazság és a megismerés fogalmát a módszer "elé" helyezik, és megszüntetik annak igazságfeltáró funkcióját. Végső soron az értelmező beállítódásától függően a "módszer" fogalma különféleképpen reagált a kritikákra, felszámolódott, meggyengült, vagy akár, mint néhány legújabb kezdeményezés jelzi, meg is erősödhetett. Napjainkban mindenesetre kevés filozófus és tudományteoretikus van azon az állásponton, hogy a módszer fogalmának néhány alapelven túl bármiféle leírható vagy normatív összetevője lenne.
A Rorty által képviselt neopragmatizmus mindezeket a fejleményeket támogatóan köszöntötte, James és Dewey (de nem Peirce) munkájának széles körű beérését látta mindebben, James genetikus igazságfogalmát ugyanúgy, mint Dewey személyes szabadságra alapozott demokráciafogalmát érvényesnek fogadta el, még akkor is, ha Dewey ma már érthetetlen módon, saját gondolkodásmódját "tudományosként" fogta föl, vagy legalább is a módszeres tudományos gondolkodásnak olyan episztemológiailag privilegizált státust tulajdonított, amellyel mára már senki szerint sem rendelkezik. Rorty a pragmatizmus felszabadító, demokratizáló erejét hangsúlyozza, mely megszabadítja a jogalkotókat a tudományosságért való aggódástól. Pragmatikusnak érezni magunkat Rorty szerint annyit jelent, hogy túlléptünk a fikció és a realitás, a képzelet és az ész dualitásán. Bár a pragmatizmus jó érveket szolgáltatott a formalizmusok ellen, legalább annyira fontos volt a képzelőerő használata. Rorty szerint a jövő demokráciájának legalább annyira van szüksége képzett szakemberekre, mint képzelőerővel megáldott látnokokra, akik a filozófiatörténet és tudománytörténet óriásainak vállán állva, a szabadság és a kreativitás merész álmait vázolják föl embertársaiknak. Nem feltétlenül lesznek ezek az álmok mindig megvalósíthatók, de talán néhány közülük érdekesebb, gazdagabb és még inkább felszabadító demokráciához és jogalkotáshoz fog vezetni, olyanhoz, amelyet ma még elképzelni sem tudunk. Ha nem álmodunk, nem fogunk előrehaladni, még ha sok álmunkat nem is fogjuk megvalósítani és megvalósítani tudni.
A jog és a demokrácia alkotásában és alakításában a képzelet, és ennek feltétele, a műveltség, legalább olyan fontos szerepet játszik, mint a szaktudás. A demokratikus jog, melynek a folyamatként felfogott igazságosság folyamatszerű letéteményesének kell lennie, alkotóin keresztül állandóan nyitott azokra a változásokra, amelyek egy valóban szabad társadalomban folyamatosan zajlanak. Mindaddig, amíg vannak kisebbségek, amíg vannak a társadalomnak olyan rétegei, melyek bármilyen okból ki vannak zárva - legyenek azok betegségben szenve-
- 13/14 -
dők, vagy érdekérvényesítésben nem képzettek -, addig a jog alkotóinak, ha demokraták és az igazságosság társalkotói akarnak lenni, folyamatosan figyelniük kell azokra a hangokra, melyek a kisebbségek, az elnyomás alig látható formáira hívják föl a figyelmet. A kisebbségek leírását csak a képzeletgazdag írástudók tudják elvégezni, már a demokrácia e talajmunkájában sem nélkülözhető a nagyfokú intellektuális kreativitás. A jogalkotást a demokrácia polgárainak kell nyitottként meg- és fenntartaniuk, egy zárt és fejlődni képtelen vagy csak lassan fejlődő, formáiba, metodológiájába vagy fogalmaiba, fogalmi analíziseibe zárt jogrendszer nem szolgálhatja a mindennap megújuló demokráciát. Rorty egyetértően idézi Grey-t, amikor az azt mondja, "A pragmatizmus visszautasítja a maximát, hogy egy elméletet csak jobb elmélettel lehet megdönteni... Egyetlen racionális Isten sem garantálja eleve, hogy a gyakorlati aktivitás lényeges területeit elegáns elméletek fogják irányítani",[34] A pragmatizmus felszólítás, hogy a társadalmi életet nyitottnak tekintsük, és ne teóriák megvalósítóinak, kiszolgálóinak vagy gépszerű és szegényes időbeli kivetülésüknek.
Azt hiszem, az Európai Unió megalkotói és a magyar alkotmány létrehozói is jobban tették volna és jobban tennék a hosszú távú demokrácia biztosítása érdekében, ha a nyitott, nem-elméleti, procedurális jogalkotás lehetőségein gondolkodnának, és ezt próbálnák átültetni a gyakorlatba. Az Európai Unió ratifikálásra váró alkotmánya minden, csak nem a demokratikus, saját fejlődésére nyitott Európa megalkotása, egy olyané, mely magát az európai ember, az európai polgár felől értelmezi. Az Európai Unió Alkotmányának azzal a mondattal kellene kezdődnie, hogy "Mi, Európa népe, ilyen és ilyen eszmék megvalósítását szeretnénk kontinensünkön, és ezért létrehozzuk az alkotmányt." Egy ilyen kezdetű alkotmányt hozna létre az európai ember mint európai emberiség, egyenként és együtt, és egy ilyen kezdetű alkotmány hozná létre ezzel az aktussal egyszerre és a maga folyamatában évszázadokra megelőlegezve az európai demokrata polgárt, aki majd hosszabb távon fenntartja és gazdagítja ezt a világot. Ehelyett az európai alkotmányt felülről diktálják nekünk, és elvétik a demokrácia valódi, felőlünk, európai individuumok - mint felelős és fejlődni vágyó morális lények - felőli alkotmányozását.[35]
Az aktuális magyar alkotmányhoz való hosszabb és részletesebb megjegyzések helyett hadd idézzem a régi mondást, utalva az Európai Alkotmányról mondottakra, "lányomnak mondom, menyem is értse". Hosszabb elemzés helyett azért egyetlen pillanatra tekintsünk hazánk politikai alapító iratába. A magyar alkotmány első mondata így hangzik: "A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés - hazánk új Alkotmányának elfogadásáig - Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg." Majd pedig a második paragrafus második pontjában ez áll: "A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja". Talán alkalmam lesz később ezt a szöveget alaposabban elemezni, most csak néhány előzetes, ugyanakkor e dolgozatot lezáró megjegyzés. Az Országgyűlés állapít meg egy szöveget, és nem az ebben az országban élő emberek vállalják egyenként a morális felelősséget, egyenként, saját országukért, úgy, ahogy az amerikai alapításkor azt az amerikai emberek teszik, "Mi, az Egyesült Államok népe" ezt és ezt akarjuk és megalapítjuk... Nem beszélve arról, hogy amikor parlamenti demokráciát alapít felülről az Országgyűlés, akkor saját magát alapítja meg, mint a demokrácia letéteményesét. Ráadásul, melyik Országgyűlés az alapító? Az akkori? A mostani? A mindenkori? Mindez fölvet olyan további kérdéseket és fogalmakat, amelyekről Derrida az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozatról tartott előadásának elején így fogalmazott: "[A]z ígéretről, a szerződésről, az elköteleződésről, az aláírásról, és arról, ami különös módon feltételezi mindig ezeket, a mentségek bemutatásáról... fogok Önöknek beszélni",[36] Talán egy legközelebbi alkalommal, egy másik írásban, hiszen a demokrácia valójában végtelen, nyitott beszélgetés. ■
JEGYZETEK
[1] I. Kant: A tiszta ész kritikája. (Fordította Kis János) Atlantisz, Budapest 2004.27, Β VII.
[2] I. Kant: A gyakorlati ész kritikája. (Fordította Papp Zoltán) Ictus, Szeged 1998. 9.
[3] G. Wills: Bevezetés. Hamilton-Jay-Madison: A föderalista. Európa, Budapest 1998. 14.
[4] Számtalan kiadás, magyarul olvasható, pl. a Hamiltom-Jay-Madison: A föderalista. 643-670.
[5] Hamilton: New York állam népéhez. 1787. október 27., A föderalista. 39.
[6] A pragmatikus filozófiáról és beállítódásról mind történeti, mind szisztematikus értelemben részletesebben foglalkozom két könyvben: Boros János: Pragmatikus filozófia. Jelenkor, Pécs 1998. és A demokrácia filozófiája. Jelenkor, Pécs 2000
[7] R. W. Emerson: Az amerikai tudós. Beck A. (szerk.): A filozófus az amerikai életben. Tanulmány - Pompeji, Pécs -Szeged 1995. 33.
[8] Vö. Emerson: Tapasztalat. A filozófus az amerikai életben. 62.
- 14/15 -
[9] Ch. S. Peirce: Hogyan tegyük világossá eszméinket? (Fordította Fehér Márta) Szabó A. Gy. (szerk.): Pragmatizmus. Gondolat, Budapest 1981. 46.
[10] W. James: Pragmatism. Hackett, Indianapolis 1981 (első kiadás 1907), 25. "The pragmatic method is primarily a method of settling metaphysical disputes that otherwise might be interminable."
[11] W. James: i.m. 26. "The pragmatic method ... is to try to interpret each notion by tracing its respective practical consequences."
[12] Vö. uo. "beliefs are really rules of action... to develop a thought's meaning, we need only determine what conduct is fitted to produce: that conduct is for us its sole significance".
[13] W. James: i.m. 27. "There can be no difference in abstract truth that doesn't make a difference elsewhere - no difference in abstract truth that doesn't express itself in a difference in concrete fact and in conduct consequent upon that fact".
[14] Vö. W. James: i.m. 30. "ideas (which themselves are but parts of our experience) become true just in so far as they help us to get into satisfactory relation with other parte of our experience ... Any idea upon which we can ride ... any idea that will carry us prosperously from any one part of our experience to any other part, linking things satisfactorily, working securely, simplifying, saving labor; is true for just so much, true in so far forth, true instrumentaliy."
[15] W. James: i.m. 37. "truth is one species of good".
[16] Uo. "Ought we ever not to believe what it is better for us to believe?"
[17] W. James: i.m. 39. "you see, how democratic she [pragmatism] is. Her manners are as various and flexible, her resources as rich and endless, and her conclusions as friendly as those of mother nature."
[18] W. James: i.m. 132. "It is by dropping it [the evil] out altogether, throwing it overboard and getting beyond it, helping to make a universe that shall forget its very place and name."
[19] John Dewey demokráciafilozófiájáról részletesen írok említett könyveimben.
[20] J. Dewey: The Later Works. Carbondale, Illinois, 14.226. "democracy is a personal way of individual life".
[21] Uo. "Instead of thinking of our own dispositions and habits as accomodated to certain institutions, we have to learn to think of the latter as expressions, projections and extensions of habitually dominant personal attitudes".
[22] Dewey: i.m. 226-227. "Democracy is a way of life controlled by a working faith in the possibilities of human nature.... That belief is without basis and significance save as it means faith in the potentialities of human nature as that nature is exhibited in every human being irrespective of race, color, sex, birth and family, of material or cultural wealth. This faith may be enacted in statutes, but it is only on paper unless it is put in force in the attitutes which human beings display to one another in all the incidents and relations of daily life. To denounce Naziism for intolerance, cruelty and stimulation of hatred amounts to fostering insincerity if, in our personal relations to other persons, if, in our daily walk and onversation, we are moved by racial, color or other class prejudice ... The democratic faith in human equality is belief that every human being, independent of the quantity or range of his personal endowment, has the right to equal opportunity with every other person for development of whatever gifts he has. The democratic belief... is [a] belief in the capacity of every person to lead his own life free from coercion and imposition by others provided right conditions are supplied."
[23] Dewey: The Later Works. 14.227-228. "everything which bars freedom and fullness of communication sets up barriers that divide human beings into sets and cliques, into antagonistic sects and fractions, and thereby undermines the democratic way of life. Merely legal guarantees of the civil liberties of free belief, free expression, free assembly are of little avail if in daily life freedom of communication, the give and take of ideas, facte, experiences, is choked by mutual suspicion, by abuse, by fear and hatred. These things destroy the essential condition of the democratic way of living even more effectually than open coercion".
[24] Richard Rorty, a Stanford egyetem professzora, a Pécsi Tudományegyetem díszdoktora. Művei magyarul: Esetlegesség, irónia és szolidaritás. (Fordította Boros János és Csordás Gábor) Jelenkor, Pécs 1994., Heideggerról és másokról. (Fordította Barabás András, Beck András, Bujalos István, Kelemen István, Vitézy Zsófia) Jelenkor, Pécs 1997., Megismerés helyett remény. Jelenkor, Pécs 1998. Rortyról is részletesen írok említett két könyvemben.
[25] Dewey: Reconstruction in Philosophy. The Middle Works of John Dewey, 1899-1924, Ann Boydston (szerk.), Carbondale, Southern Illinois University Press, 1976-1983. 91-92. (Rorty idézése).
[26] R. Rorty: Megismerés helyett remény. Jelenkor, Pécs 1998. 121-122.
[27] J. Rawls: Az igazságosság elmélete. (Fordította Krokovay Zsolt) Osiris, Budapest 1997
[28] J. Rawls: i.m. 32.
[29] A tömeg és a nyilvánosság, a politikai hatékonyság kérdéseihez ld. a hivatkozott szakirodalmakkal együtt, J. Habermas: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. (Fordította Endreffy Zoltán) Gondolat, Budapest 1971. 320-359.
[30] R. Rorty: Philosophy and Social Hope. Penguin Books, London 1999. 93. "pragmatism is banal in its application to law". A formalizmus-realizmus vitát Rorty írása alapján foglalom össze.
[31] R. Posner: What Has Pragmatism to Offer Law? Southern California Law Review, 1990, vol. 63. 1653, 1663. (idézi Rorty) "formalism ... the idea that legal questions can be answered by inquiry into the relation between concepts".
[32] R. Unger: The Critical Legal Studies Movement. 1986. vol. I. (idézi Rorty)
[33] Vö. R. Dworkin: Law's Empire. 1986.176-275. (Rorty: i.m. 94.)
[34] T. Grey: Holmes and Legal Pragmatism. Stanford Law Review, 1989. vol. 41. 814-15. (idézi Rorty). "Pragmatism rejects the maxim that you can only beat a theory with a better theory ... No rational God guarantees in advance that important areas of practical activity will be governed by elegant theories".
[35] Az Európai Unió Alkotmánya demokratikus deficitjéről részletesebben írtam: Boros János: Felülről irányított demokrácia. Az európai alkotmánytervezet a demokrácia félreértése. Magyar Tudomány 2004. május 610-618.
[36] J. Derrida: Otobiographies. Galilée, Paris 1984. 14. "II reste que j'entends bien vous entretenir... de la promesse, du contrat, de l'engagement, de la signature et même de ce qui les suppose toujours d'une étrange facon, la présentation des excuses."
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, PTE BTK Filozófia Tanszék.
Visszaugrás
