"Rekordösszegű, 497 millió eurós bírsággal sújtotta szerdán meghozott döntésében az Európai Bizottság[1] a Microsoft amerikai szoftvercéget, amiért uralkodó piaci helyzetével visszaélve megsértette a közösségi versenyszabályokat. (...) Az EU végrehajtó intézménye kötelezte továbbá a társaságot, hogy 90, illetve 120 napon belül hozza meg a tisztességes versenyfeltételek helyreállításához általa szükségesnek nevezett intézkedéseket.[2]" - adta hírül 2004. március 24-én, és azt követően a külföldi és hazai elektronikus, illetve nyomtatott sajtó.
Mivel a Microsoft nevét szinte minden, személyi számítógéppel közvetve vagy közvetlenül kapcsolatba kerülő, az informatikáról akár csak csekély ismeretekkel bíró ember ismeri, ezért sokakban felmerülhetett a következő kérdés: vajon mit követett el ez a cég?
Mindenesetre az ügy hordereje már első látásra komolynak tűnhet, hiszen "ez a legnagyobb összegű bírság, amelyet Brüsszel egyetlen vállalatra valaha is kiszabott a versenyszabályok megsértése miatt.[3]" Másrészt maga Mario Monti[4] vélekedett úgy a döntésről, hogy az "helyreállítja a tisztességes verseny feltételeit az érintett piacokon, és világos elveket határoz meg az ilyen uralkodó piaci pozícióban lévő vállalatok jövőbeni viselkedésére nézve".[5] Az ügyben szintén érintett Sun Microsystems[6] pedig egyenesen precedens értékűnek[7] nevezte a bizottsági határozatot, mely álláspontja szerint nem csak az európai fogyasztók számára lehet jelentős, hanem világméretekben is fontos a fejlesztések és a verseny ösztönzése szempontjából.
Jelen írás lezárásakor az ügy - a Microsoft fellebbezése folytán - az Elsőfokú Bíróság[8] előtt van folyamatban, a szerzőnek azonban nem célja, hogy - akár csak körvonalaiban is - megpróbáljon elébe menni a majdani bírósági döntésnek. Célja ugyanakkor, hogy döntően leíró jelleggel bemutassa az esetet és azt a közösségi versenyjog környezetében elhelyezve megpróbáljon választ adni a címben megfogalmazott kérdésre, azaz véleményt alkosson a bizottsági döntésről,[9] akár mellette, akár ellene.
Megítélésem szerint a lehetőségekhez mérten megalapozott álláspont kialakításához és az eset megértéséhez nélkülözhetetlen a téma, illetve hátterének rövid elméleti megalapozása, kezdjük tehát ezzel!
Ahogy arra már a bevezetésből is lehet következtetni, a Bizottság által a Microsoft terhére rótt cselekmények az EK szerződés[10] 82. cikkének alkalmazási körébe tartoznak, így a Microsoft - döntés elemzéséhez és megértéséhez szükségesnek látszik annak rövid bemutatása, hogy az EK szerződés 82. cikkének hatálya alá tartozó magatartások esetén melyek azok a lénye-
- 91/92 -
ges szempontok, amelyek a vonatkozó versenyhatósági, illetve bírósági eljárások megkerülhetetlen, fontos kérdései. E tényezők egy részét maga a jogszabály tartalmazza, másik részét pedig a gyakorlat munkálta ki és töltötte meg tartalommal.
Az EK szerződés 82. cikkének központi kategóriája a domináns piaci pozíció fennállásának releváns piacon való megállapítása, mely értelemszerűen a dominancia és a releváns piac külön-külön vizsgálatát jelenti. Logikailag az előbbi kérdések megválaszolását követi az esetleges visszaélés (angol kifejezéssel:"abuse") feltárása. A fentiek mellett természetesen figyelembe kell venni, hogy az EK szerződés 82. cikkének személyi hatálya a vállalkozásokra terjed ki, szintén követelmény a tagállamközi kereskedelem érintettsége vagy annak legalábbis a lehetősége, valamint az, hogy a versenyt sértő magatartás, illetve annak hatása a közös piacon, vagy annak jelentős részén menjen végbe.
Az "erőfölényes" jogesetek gyakorlatának tükrében az előbbi felsorolásból a releváns piac meghatározása, a dominancia kérdése, valamint a visszaélést megvalósító magatartás azonosítása tűnik sarkalatos kérdésnek, ezért e kritériumokra véleményem szerint szükséges kicsit részletesebben is kitérni.
Az EK szerződés 82. cikkének alkalmazásakor kiemelendő, hogy a verseny és annak esetleges megsértése nem általában jelentkezik a gazdaságban, hanem mindig adott áru vagy szolgáltatás piacán, meghatározott földrajzi területen.[11] Ezért nyugodtan kijelenthetjük, hogy a releváns piac fogalma az erőfölényes helyzettel való visszaélést megvalósító jogsértések vizsgálatakor (de ugyanígy a versenykorlátozási jog[12] további szegmenseiben is) központi kérdés, kiindulópont mind a piaci hatalom, mind a visszaélést megvalósító magatartás behatóbb vizsgálatakor. Ha már ilyen kulcsfontosságú kérdéssel van dolgunk, akkor felmerülhet a kérdés: tulajdonképpen hogyan lehet megállapítani az érintett piacot?
Elsőként nagyon fontos kitérni a helyettesíthetőség kérdésére. "A helyettesíthetőség a közösségi versenyjog szerint[13] minden olyan áru és szolgáltatás esetében fennáll, melyek tulajdonságaik, áruk, továbbá felhasználási céljuk tekintetében olyan közel állnak egymáshoz, hogy a józan módon gondolkodó fogyasztó ezeket saját speciális igényeinek kielégítésére alkalmasnak, valamint egymás között szabadon kicserélhetőnek találja."[14]
A helyettesíthetőség tovább differenciálható keresleti és kínálati szempontok mentén:
A kereslethelyettesíthetőség feltárásához azt szükséges megállapítani, hogy adott esetben a fogyasztók milyen mértékben képesek helyettesíteni a kérdéses terméket vagy szolgáltatást más termékkel vagy szolgáltatással.[15]
Ezzel szemben a kínálati oldal helyettesíthetőségének vizsgálatakor azt kell elemezni, hogy vajon az olyan szolgáltatók, melyek az adott piacon nem kínálnak fel terméket vagy szolgáltatást, át tudnának-e állni az adott termék előállítására vagy adott szolgáltatás nyújtására - ezzel megteremtve vagy akár fokozva a keresleti helyettesíthetőséget - anélkül, hogy az jelentős többletköltségeket igényelne tőlük.
Az érintett termékpiac kategóriáját azok a termékek, illetve szolgáltatások képezik, melyek - a fent kifejtettek figyelembe vételével - elégségesen kicserélhetők, vagy helyettesíthetők egymással, méghozzá nemcsak objektív jellemzőik alapján, hanem a kereslet és a kínálat szintjén is. Ezt pontosítva elmondható, hogy olyan termékek vagy szolgáltatások is felcserélhetőek lehetnek egymással, melyek fizikai jellemzőiket tekintve egyáltalán nem hasonlítanak, viszont ugyanazt a célt szolgálják.[16]
Mindebből az is következik, hogy azok a termékek, illetve szolgáltatások, melyek csak kis mértékben helyettesíthetőek, nem lesznek részesei ugyannak a piacnak.
A releváns piac meghatározásának következő stádiuma a földrajzi piac határainak megvonása. Ez azt a területet foglalja magában, amelyen belül az érintett vállalkozások a releváns termékeket, illetve szolgáltatásokat nyújtják/igénylik, és amely területen a versenyfeltételek hasonlóak, vagy homogének, azaz eltérnek a környező területektől, melyeken így a versenyfeltételek számottevően különbözőek.[17]
A fentiekből következően az érintett földrajzi terület meghatározásához három feltételnek kell teljesülnie:
1. a vizsgálódás körébe vont vállalkozások az adott piacon ténylegesen nyújtsák az adott szolgáltatást, illetve forgalmazzák az adott terméket,
2. azonosak, vagy kellőképpen homogének legyenek a verseny feltételei az adott területen,
3. a szomszédos területen fennálló versenyfeltételek
- 92/93 -
nagy mértékben különbözzenek az elemzett területen fennálló körülményektől, így a két terület elhatárolható legyen egymástól.
A termékpiac és a földrajzi piac az esetek többségében nem állandó, hanem időről időre változik, folyamatosan alakulhat, mozgásban lehet. A versenyfeltételek olykor egyik pillanatról a másikra módosulhatnak, a fogyasztók szokásai megváltozhatnak, felléphetnek szezonális hatások is. Bár az érintett piac kapcsán eddig "érintett" fogalmakhoz képest az időtényező vizsgálatának kisebb a jelentősége, olykor nem lehet figyelmen kívül hagyni bizonyos időbeli szempontok megfelelő vizsgálatát. "A piaci hatalom ugyanis akkor jelent versenyjogi értelmében domináns pozíciót, ha az értékelhetően jelentős időtartamban fenn tud állni.[18]" Egy átmeneti ideig létező piaci erőfölény általában nem jár azzal a lehetőséggel, hogy az illető vállalkozás gazdasági-piaci lépéseit és döntéseit a "többiekre" tekintet nélkül, azaz a versenytársaktól, fogyasztóktól számottevően függetlenül határozza meg.
Témánk szempontjából különös jelentősége lehet az időbeli tényezők vizsgálatának, hiszen az informatika rohamos tovafejlődése miatt egy-két év elteltével egy-egy adott piac szereplői akár ki is cserélődhetnek, sőt, az sem elképzelhetetlen, hogy maga az adott piac is megszűnik létezni.
A meghatározó piaci pozíció vizsgálatakor a legfontosabb tényező az illető vállalkozás részesedése (lásd később) a releváns piacon. Az viszont már most kiemelendő, hogy önmagában a piaci részesedés nem perdöntő szempont. Adott esetben az igen magas piaci részesedés sem eredményez szükségszerűen domináns helyzetet (pl.: ha szinte önköltségi áron értékesítve ér el ilyen pozíciót egy vállalkozás, akkor az árak akár csak kis mértékű emelése a konkurensek azonnali piacra lépését vonná maga után.) Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy az igen magas piaci részesedés - különleges körülmények hiányában - a domináns pozíció létének elsődleges bizonyítéka. Mindazonáltal az igen nagy piaci részesedés[19] léte - a gyakorlat szerint - 40-45%-os részesedés esetén már megállapítható, de 20-40% közötti piaci részesedés esetén sem zárható ki. A piaci részesedést érintő gondolatok összegzéseképpen idézhetjük a Bíróság[20] álláspontját, miszerint "az igen nagy piaci részesedés a vizsgálódásnak nem állandóan szükséges, döntő szempontja, és fontossága piaconként változhat, a releváns piac struktúrája, a szereplők száma és jellegzetességei, a keresleti-kínálati jellemzők szerint."[21]
Az előzőek már előrevetítették, hogy annak esetenkénti vizsgálata is fontos, hogy a releváns piacon mekkora a lehetősége új szereplők megjelenésének. Elmondható, hogy a piacra lépés akadályait a gyakorlat mostanáig definíciószerűen nem dolgozta ki, azonban jellemző piacra lépési akadályt képeznek például - témánknál maradva - a szellemi tulajdon különböző formái, valamint némely vállalkozás magasabb technikai szintje, kiemelkedő technológiai előnye. Ennek kapcsán szükséges megjegyezni, (egyenlőre az általánosság szintjén) hogy a technológiai előny, mint piacra lépési akadály megítélése ellentmondásos, következményei pedig messzire vezetnek. Belátható ugyanis, hogy a fejlesztés mindenkinek (tehát minden fejlesztőnek) kiadásokat jelent, az esetleges szabadalmak lejárta, vagy kényszerengedély megadása pedig az újonnan piacra lépő helyzetét, fejlesztési lehetőségeit könnyíti, összességében pedig vélhetően fokozódik a verseny, mely további innovációt gerjeszt a versenyzők oldalán. Ugyanakkor az is tény, hogy az innovációba fektetett - gyakran nem csekély és olykor meg sem térülő - költségek és eredmények önmagukban nem lehetnek elítélendőek, hiszen a dominancia megállapítása visszaélési elem nélkül nem jár hátránnyal a technológiai előnye okán meghatározó hatalommal rendelkező vállalkozás számára.
A fenti tartalmi kritériumok alapos vizsgálata után juthat arra a megalapozott következtetésre a Bizottság, vagy akár a Bíróság, hogy a releváns piacon valamely vállalkozás erőfölényben van. Tulajdonképpen a dominancia mibenlétét találóan úgy lehet megfogalmazni, hogy a domináns pozíciót élvező - vagy éppen a domináns pozíciótól "sújtott" - vállalkozás a versenytársaktól, üzleti partnerektől és a fogyasztóktól számottevő mértékben függetlenül teheti meg az egyes piaci lépéseit. Ennek eddigi talán legtalálóbb kifejezését a klasszikusnak mondható United Brands - ügy[22] egyik hozadékaként olvashattuk. Az erőfölényben lévő vállalkozásról ugyanis (aki nem mellesleg "a kö-
- 93/94 -
zép-amerikai banánköztársaságokban élet és halál ura[23]" volt), megállapítást nyert, hogy a "saját képére és hasonlatosságára formálta a piacot[24]".
A visszaélés kapcsán ki kell emelni azt, hogy a hagyományos versenyjogi szemlélet alapja az, hogy a releváns piacon fennálló esetleges erőfölény léte nem váltja ki automatikusan az EK szerződés 82. cikkének alkalmazhatóságát, hanem szükséges egy visszaélést kimerítő magatartás egyértelmű azonosítása is. Természetesen a visszaélést nem lehet általános érvénnyel definiálni, ennek meghatározásakor - mint eddig már oly sok esetben - a versenyhatóság gyakorlata, valamint a Bíróság döntései irányadók. Mindenesetre tilalmazottak lehetnek olyan lépések, amelyek a működő verseny feltételei között rendszerint elfogadhatóak, azonban nem egy erőfölényben lévő vállalkozástól, akinek a tevékenysége a versenynek általában, míg a piaci szereplőknek konkrétan hátrányokat okozhat. Ilyen értelemben tehát a domináns pozícióban lévő vállalkozásnak "különleges felelőssége van".
"Koncepcionálisan a visszaélés alatt azt az objektív megítélést kell érteni, ami a domináns pozícióban lévő vállalkozás piaci magatartására vonatkozik, ami a dominancia jelenléte miatt a piac struktúráját befolyásolja, a verseny működését vagy terjedelmét csökkenti. Teszi ezt azzal, hogy olyan eszközei vannak, amelyek versenyfeltételek esetén nem lennének, és amelyek hatása a még létező verseny visszaszorítása vagy a verseny kibontakozásának megakadályozása."[25]
"Az EK szerződés 82. cikke szerinti visszaélések két kategóriáját szokás megkülönböztetni, az első az ún. kihasználásos jellegű visszaélés, a második pedig a kiszorításos visszaélés. Ez utóbbi kategória lényege egy olyan magatartás, amelynek célja a versenytársak piacról való kiszorítása vagy versenypozíciójuk lényeges megnehezítése.[26] Témánk szempontjából a kiszorításos visszaélésnek van elsősorban jelentősége, ugyanis tipikusan ilyen versenyellenes magatartás lehet a harmadik fél ellátásának vagy hozzáférésének visszautasítása, valamint a versenyellenes árukapcsolás is.
Tekintettel arra, hogy a versenyjogban a hozzáférés engedélyezésének megtagadása sokszor vonja maga után a "nélkülözhetetlen eszközök"[27] doktrínájára történő hivatkozást, így az alábbiakban ismerjük meg ezt az elvet közelebbről.
Mindenekelőtt szükséges annak rögzítése, hogy az Egyesült Államok esetjogából[28] átvett, viszonylag régi, de már a Sherman Act[29] hatályba lépését követő időkből származó doktrína nem rendelkezik önálló létjogosultsággal, citálása mindig az EK szerződés 82. cikkének gyakorlati alkalmazásához kötődik.
Általában akkor kerül terítékre a doktrína alkalmazása, amikor az erőfölényben lévő vállalkozás egyoldalúan megtagadja a piaci partnereivel, vagy a potenciális piaci partnereivel való szerződéskötést, jelesül az eszközhöz való hozzáférés megadását. Abban az esetben, amikor az üzletkötés tárgyát képező eszköz más forrásból nem, vagy ésszerű keretek között nem teremthető elő, az eszköz pedig más termékkel vagy szolgáltatással nem helyettesíthető, akkor nyilvánvaló, hogy a szóban forgó eszköz "nélkülözhetetlen", az azzal kizárólagosan rendelkező vállalkozás pedig visszaél az eszköz birtoklásából fakadó előnyével.
Fontos kiemelni, hogy a doktrína alkalmazása mindig valamilyen különleges körülmények fennállása esetén lehet indokolt, mint például az olyan esetekben, ahol a harmadik fél ellátásának vagy hozzáférésének megtagadása az EK Szerződés 82. cikk b) pontjába ütköző módon korlátozná, vagy gátolná új piacok vagy új áruk keletkezését. Lényeges az is, hogy nem létezik általános kötelezettség a nélkülözhetetlen eszközhöz való hozzáférés biztosítására, hanem az említett különleges körülmény kell, hogy indokolja az engedélyezés megtagadásának versenyellenességét.[30] A gyakorlatban számos esetben került sor a "nélkülözhetetlen eszközök" doktrína alkalmazására. Ilyen eszköznek minősültek például kikötői felszerelések, TV-programok listái, számítógépes foglalási rendszerek, repülőterek, telekommunikációs hálózatok, elektromos vezetékek, földgáz szállítására alkalmas csővezetékek és szellemi tulajdonjogok is.[31] A doktrína alkalmazási körébe eső ügyek közül emeljük ki a mérföldkőnek számító Magill, Bronner és IMS Health ügyeket, melyeken keresztül kirajzolódnak az "essential facilities" elv alkalmazhatóságának feltételei, vagyis milyen esetben kényszeríthető a jogosult a versenyjog által felhasználási engedély adására?
- 94/95 -
Ebben az esetben[32] az egyesült királyságbeli és írországi televíziós állomások gyakorlata volt terítéken. Történt ugyanis, hogy az Ír Rádió és Televízió [Radio Telefis Eireann (RTE)], a Független Televízió [Independent Telivison Publications Ltd. (ITP)] és a BBC kizárólag maguk adták ki saját heti műsoraikat. Az említett televíziós szervezetek egyúttal megtagadták Magill TV Guide Ltd. nevű cégtől - az egyébként szerzői jogi védelem alatt álló - saját televízió műsoraik listáinak, műsorfüzeteinek kiadását. A televíziós szervezetek így tulajdonképpen megakadályozták azt, hogy létrejöhessen egy olyan - hiányt pótló - kiadvány, mely a sugárzott programokat egy, az összes műsort tartalmazó műsorújságban tette volna közzé.
A Magill cég panasza folytán 1986-ban indult ügyben a Bizottság 1988-ban megállapította, hogy a három televíziós szervezet magatartása az EK szerződés 82. cikkébe ütközik és elrendelte az összesített heti műsorok kiadásának az arra vállalkozók megkülönböztetése nélküli lehetővé tételét, ellenszolgáltatáshoz kötés esetén ésszerű jogdíj ellenében.
A bizottsági döntés ellen az RTE és az ITP fellebbezett, azonban a Bíróság 1995. április 6. napján meghozott ítéletében - megerősítve az Elsőfokú Bíróság döntését - elutasította a fellebbezéseket. Rámutatott továbbá a Bíróság - és ez az eset igazi hozadéka, hogy a szellemi tulajdon önmagában ugyan nem eredményez piacuralmi helyzettel való visszaélést, a szerzői jogra hivatkozás azonban bizonyos körülmények között az EK szerződés 82. cikkébe ütközhet. A televíziós szervezetek a tv műsorok összeállításához szükséges információk szolgáltatása terén tényleges monopóliumot élveztek, és abban a helyzetben voltak, hogy kizárják a heti összesítő tv magazinok piaci versenyét. Ezáltal a programokat összesítő kiadvány nem állhatott a fogyasztók rendelkezésére, holott arra állandó igény mutatkozott, azonban kénytelenek voltak valamennyi televíziós szervezet heti műsorát megvásárolni. Az új kiadvány megjelenésének megakadályozását nem indokolták sem a televíziós működés követelményei, sem az érintett szervezetek saját magazinjai kiadásának lehetővé tétele. Az eljárás alá vont tv-szervezetek a verseny kizárásával másodlagos piacot biztosítottak maguknak,[33] mégpedig a műsorkiadás piacát, ezzel megvalósították az EK szerződés 82. cikkének b) pontjában írtakat, azaz a szerzői jogi hozzájárulás megtagadása a termelésnek a fogyasztók kárára történő korlátozásában testet öltő visszaélésnek minősült.[34] Az eset hozadéka, azaz a hozzáférést kikényszerítő rendkívüli körülmények:[35]
- az elutasítás egy terméket érint (a műsorokról szóló információ),
- a szóban forgó termék szolgáltatása elengedhetetlenül szükséges, kikerülhetetlen valamilyen tevékenység gyakorlásához (összesítő műsorújság kiadása),
- az elutasítás egy új termék megjelenését akadályozza meg,
- az új termékre potenciális kereslet van,
- az elutasítás objektív megfontolásokkal nem indokolható és
- az elutasítás minden versenyt kizár a másodlagos piacról.
Nézzük meg, miként alakult a fenti gyakorlat az Oscar Bronner v. Mediaprint ügyben, mely eset előzetes döntéshozatali eljárásban került a Bíróság elé.
A tényállás a következő: az osztrák Mediaprint (amely az együttesen kb. 47%-os piaci részesedést elérő "Neue Kronen Zeitungot" és a "Kurier" című napilapot adta ki[36]) megtagadta a hozzáférést Oscar Bronnertől (aki a 6%-os piaci részesedéssel bíró "Der Standard" című napilap kiadója volt[37]), a napilap forgalmazási hálózatához, mint az egyetlen országos kézbesítési hálózathoz. Oscar Bronner az általa kiadott napilap kis példányszáma miatt képtelen volt akár önállóan, akár más kiadókkal közösen saját újságszállító-hálózatot kiépíteni, legalábbis a gazdasági ésszerűség keretei között.[38]
A Mediaprint az ügyben azzal érvelt, hogy nincsenek meg azok - a Magill ügy kapcsán korábban bemutatott - kivételes körülmények, amelyek miatt a hozzáférés megtagadása minden versenyt kizárt volna a másodlagos piacon. Ezzel együtt a Mediaprint állította, hogy léteznek más, alternatív forgalmazási rendszerek (pl.: postai kézbesítés, vagy pavilonokban történő árusítás). Mindehhez azt is hozzáfűzte a cég, hogy egyébként sincsen elég szabad kapacitása Oscar Bronner igényének kielégítésére.
A Bíróság - természetesen meghagyva a jogvita tényleges eldöntését a hozzáforduló nemzeti bíróságnak - lényegileg azt mondta ki, hogy a tényállásban írt magatartás nem ütközik az EK szerződés 82. cikké-
- 95/96 -
be. Ezt azzal indokolta: nem elegendő az, hogy egy kis példányszámú, kevésbé tőkeerős vállalkozás számára gazdaságilag irracionális egy második országos lapterjesztő hálózat kiépítése. A nélkülözhetetlenség megállapításához az szükséges, hogy egy olyan hipotetikus befektető számára, amely az erőfölényben lévő vállalkozással azonos hatalommal bír, ne legyen kifizetődő egy újabb hálózat létesítése. Ezen túlmenően azt is megállapította a Bíróság, hogy a Mediaprint által üzemeltett hálózat nem az egyedüli lehetőség a napilapok terjesztésére.
A fenti megállapításokról összefoglalóan elmondható, hogy a Bíróság megszorítóan értelmezte a Magill -ügyben felállított, "elengedhetetlenül szükségesség" követelményét, szűkítve ezáltal a "nélkülözhetetlen eszközök" doktrína hatókörét.
A "nélkülözhetetlen eszközök" doktrína tovább formálódott a viszonylag újkeletű IMS Health ügyben.[39] A Bíróság a Bronner esethez hasonlóan ebben az ügyben is előzetes döntéshozatali eljárásban fejtette ki álláspontját 2004. április 29. napján kelt döntésében, mellyel a frankfurti Landgericht hozzá intézett kérdéseit válaszolta meg.
Az ügyben résztvevő IMS egy olyan német cég volt, amely gyógyászati eladási mutatókat (adatbázist) értékesített egy 1860 szegmenset tartalmazó földrajzi térképhálózaton alapuló területi szerkezet ("brick structure") alapján. Ez a rendszer az adott piacon a fogyasztók részéről olyannyira elfogadottá, szinte szabvánnyá vált, hogy az ennek használatára vonatkozó engedély megtagadása más piaci szereplők megjelenését nagymértékben megnehezítette, vagy lehetetlenné tette.[40]
Az előzetes döntéshozatali eljárás sajátosságainak megfelelően a jogvita érdemi elbírálása ebben az esetben is a kérdést feltevő nemzeti bíróság feladata maradt, melyhez a Bíróság természetesen megadta a kellő iránymutatást. Ennek keretében egy ponton finomította a "nélkülözhetetlen eszközök" elv alkalmazásának korábban kialakult mércéjét. Ezt a pontosítást azonban jobbnak látszik az alábbiakban, a doktrína alkalmazásakor figyelembe veendő összes szempont összefoglaló bemutatása során ismertetni.
A hozzáférés megtagadása egy erőfölényben lévő piaci szereplő részéről önmagában nem ütközik az EK szerződés 82. cikkébe, mely jogszabály alkalmazhatóságát csak kivételes körülmények alapozhatják meg. Az EK szerződés 82. cikkének alkalmazhatóságánál meg kell határozni az (akárcsak hipotetikus) elsődleges és másodlagos piacot. Elsődleges piac azon termék (a Magill -ügyben műsorinformációk, a Bronner esetben újságházhozszállítási rendszer, az IMS esetében pedig az ún. "brick structure") piaca, amelyre a jogosult kizárólagos engedélyezési joga alapján monopóliummal rendelkezik.
A másodlagos piac pedig az a piac, amelyre való belépéshez az adott szellemi alkotás felhasználása más gazdasági szereplők számára szükséges - vagy szükségesnek tűnik. A Magill-ügy másodlagos piaca az összesített heti televíziós műsorújságok piaca, a Bronner ügyben a napilapok piaca, az IMS esetben pedig a gyógyászati termékek eladására vonatkozó adatok piaca volt. Amennyiben az adott szellemi alkotás felhasználása a másodlagos piacra történő belépéshez nélkülözhetetlen (ennek eldöntése az egyedi esetekben különböző ténybeli körülmények figyelembevételével történhet), akkor a jogosult az engedély meg nem adása esetén visszaél piacuralmi helyzetével, mivel az elsődleges piacon fennálló uralmi pozícióját a másodlagos piacra kívánja kiterjeszteni. A visszaélés azonban csak akkor valósul meg, ha a jogosult által tanúsított magatartás az alábbi három, kumulatív feltételnek megfelel:
- az a gazdasági szereplő, amely a hozzáférési engedélyért folyamodott, olyan új terméket vagy szolgáltatást kíván bevezetni, amely iránt potenciális fogyasztói igény mutatkozik és amely terméket vagy szolgáltatást a jogosult nem kínál (utóbbi feltétel az IMS Health - döntés nóvuma);
- a visszautasítást objektív megfontolások nem indokolják;
- a visszautasítás alkalmas arra, hogy az adott piacot a jogosult számára tartsa fenn, azáltal, hogy a másodlagos piacon a versenyt teljes egészében kiküszöböli.
Tekintettel arra, hogy a Bizottság egy árukapcsolással megvalósított versenysértést is a Microsoft terhére rótt, szükséges kitérni arra, hogy az ilyen magatartás által indukált versenyhatósági eljárások során vizsgálandó kulcsfogalmak némiképp eltérnek az eddigiektől. Ezért a következő distinkciókat szükséges megtenni:
Bár az árukapcsolásra vonatkozó általános jogszabályi hátteret szintén az EK szerződés 82. cikke képezi, fontos, hogy ugyanennek a jogszabálynak a d) pontja fogalmazza meg azokat a különös szempontokat, ame-
- 96/97 -
lyeket egy árukapcsolásos tényállás minősítése során egyaránt alkalmazni kell.
A fentieket is figyelembe véve az árukapcsolás lényege, hogy egy adott piacon erőfölényben lévő vállalkozás egy másik piacon befolyásolja a versenyt, azáltal, hogy az adott piacon meglevő erőfölényét kihasználva egy másik piacon az adott piacra vonatkozó fogyasztói döntésektől függetlenül szerez magának piaci részesedést. Árukapcsolás esetén tehát legkevesebb két termék létezik: az egyik termékhez (kapcsoló termék) kapcsolnak egy másik árut (kapcsolt termék). Belátható, hogy a korábban bemutatott kulcsfogalmak közül a dominancia, valamint a releváns piac kategóriája szintén szerephez jut, azonban vizsgálatuk nem a kapcsolt termék, hanem a kapcsoló termék vonatkozásában követelmény.
Az árukapcsolás mind a fogyasztók, mind a vevők/beszállítók, mind a versenytársak érdekeit sérti. A fogyasztók számára az árukapcsolás korlátozza az adott piacon elérhető választási lehetőségeket, mivel így nem csak saját preferenciáik alapján döntenek, nem feltétlenül a leghatékonyabban hajtják végre fogyasztói döntéseiket. A vevőkre/beszállítókra ugyanezek vonatkoznak, azzal a különbséggel, hogy ők az így elszenvedett veszteségeiket majd a fogyasztók révén igyekeznek kompenzálni. Ami a "kapcsolt termék" piacán tevékenykedő versenytársakat illeti, az ő sérelmük is nyilvánvaló, hiszen az árukapcsolást alkalmazó cég a domináns termékhez kapcsolt termék tekintetében - mivel az nem a piac törvényszerűségei alapján kerül értékesítésre - csökkenti a keresletet, ezáltal kedvezőtlenebb helyzetbe hozva az ezen a piacon tevékenykedő vállalatokat.[42] Mindezekből pedig az következik, hogy árukapcsolásos tényállás esetében megkerülhetetlen annak megállapítása, hogy az árukapcsolás leszűkíti, illetve megszünteti a fogyasztók választási lehetőségeit, ezáltal ténylegesen vagy potenciálisan kizárja a piaci versenyt. Végül ki kell emelni, hogy árukapcsolás esetében azt is vizsgálni kell, hogy a kapcsolt áru sem természete, sem a kereskedelmi szokások alapján nem áll-e szoros kapcsolatban a szerződés tárgyával, azaz a kapcsoló termékkel.
A közösségi versenyjog egyik klasszikus "árukapcsolásos" esetében, a Hilti - ügyben a Bíróság világosan nevesítette a fenti - vastagon szedett - kritériumokat, mint olyan szempontokat, amelyeket egy árukapcsolás EK szerződés 82. cikk d) pontja szerinti minősítéséhez vizsgálni kell. Erre tekintettel nézzük meg vázlatosan az említett jogesetet!
Ennek az esetnek[43] a fúrógépeiről is ismert Hilti cég volt a főszereplője. A Hilti nemcsak fúrógépeket gyártott, hanem szögbelövő pisztolyokat is, valamint az ahhoz tartozó szögeket, illetve egyéb tartozékot. A Hilti természetesen azt szerette volna elérni, hogy a szögbelövő pisztolyait megvásárlók az előbb említett szögeket és tartozékokat is tőle szerezzék be. Ennek érdekében különböző magatartásokkal (viszonteladókkal és fogyasztókkal szembeni üzleti fogásokkal) ugyan, de tulajdonképpen összekapcsolta a nevezett termékeket. Emiatt a Bizottság elmarasztalta, mely döntés ellen az eljárás alá vont fellebbezéssel élt.
A Bíróság a fellebbezés elbírálásakor megállapította, hogy a Hilti domináns pozícióval rendelkezett a szögbelövő pisztolyok piacán, melytől elhatárolta a szögek és egyéb tartozékok piacát. Végül megállapította, hogy a cég az árukapcsolás "elkövetésével" az első piacon fennálló erőfölényét kívánta kiterjeszteni, átvinni a másik piacokra, ezáltal az általa uralt piachoz kapcsolódó piacokon a fogyasztók választási lehetőségei csökkentek, csakúgy, mint a piaci verseny lehetősége. A Hilti - többek között - azzal védekezett, hogy a gépek biztonságos működéséhez volt szükséges a termékek összekapcsolása - ezt azonban a Bíróság nem fogadta el.
Ezzel a végére értünk annak az elméleti okfejtésnek, ami óhatatlanul szükséges volt a Microsoft döntés hátterének és jogi alapjainak megértéséhez. Így hát kellőképpen felvértezve a következőkben próbáljuk meg értelmezni a Bizottság Microsoft határozatát!
Az Európai Bizottságnak a Microsoft Corporation[44] (a továbbiakban Microsoft) elleni eljárása a Sun Microsystems, Inc.[45] (a továbbiakban: Sun) 1998. december 10. napján emelt panasza alapján indult meg. A Sun sérelmezte, hogy a szerver számítógépeken futó - általa fejlesztett - Sun Solaris operációs rendszert nem lehet teljes mértékben együttesen működtetni az asztali számítógépeken futó Windows operációs rendszerekkel, mivel a redmondi szoftveróriás visszatartotta az ehhez szükséges információkat és ezzel a Sun álláspontja szerint visszaélt erőfölényes pozíciójával. A Bizottság 2000. augusztus hónapban küldte meg nyilatkozatát (statement of objections[46]), azaz első kifogásait a
- 97/98 -
Microsoftnak, melyben megállapította a cég terhére az információk visszatartását.
Időközben, a fenti eljárás ideje alatt a Bizottság 2000. februárjában saját maga is eljárást kezdeményezett a Microsoft ellen. Ennek az eljárásnak a tárgyát egyrészt a Microsoft által gyártott "Windows 2000" családba tartozó operációs rendszerek képezték, másrészt a Bizottság vizsgálat alá vonta a redmondi cég azon magatartását, miszerint az általa kifejlesztett "Windows Media Player" (a továbbiakban WMP) elnevezésű, hang- és kép lejátszására alkalmas számítógépes programot integrálta a szintén általa gyártott operációs rendszerszoftverekbe.
2001. augusztusában a Bizottság kiadta második kifogást közlő nyilatkozatát, melyben mind a szerveroperációs rendszerek vonatkozásában folytatott vizsgálat, mind a WMP-vel kapcsolatos árukapcsolást illetően elmarasztalóan foglalt állást a Microsoftra nézve, ahogyan megtette azt a 2003. októberében közétett - immár harmadik - kifogást közlő nyilatkozatában is.
A Bizottság ezt követően 2003. júniusáig egy szélesebb, kiterjesztett piaci vizsgálatot folytatott le. Ennek keretében az ún. együttes működtethetőség (angolul: "interoperability") vonatkozásában folytatott eljárásban 71 EGT-beli székhelyű cégtől, a WMP miatti eljárásban pedig 33 érintett cégtől szerzett be információkat. Ezek eredményét összegezte a Bizottság a 2003. augusztusában kiadott "összefoglaló" kifogásában. Ezt követően 2004. novemberében, illetve decemberében volt lehetősége a Microsoftnak álláspontja szóbeli kifejtésére.
A Microsoft - a megegyezést keresve - különféle megoldási javaslatokat dolgozott ki és ajánlott fel a Bizottságnak, sőt, a világ legnagyobb szoftvercége az utolsó pillanatban is azon fáradozott, hogy elhárítsa a Bizottság akkor már borítékolhatóan elmarasztaló döntését - ennek érdekében Steve Ballmer, a Microsoft elnöke személyesen fel is kereste Mario Montit, aki azonban 2004. március 18. napján egyértelműen közölte, hogy nem lehetséges a megegyezés.
A Bizottság végül 2004. március 24. napján hirdette ki ügydöntő határozatát, lezárva ezzel a majd hat és fél éve tartó versenyhatósági eljárást. Mindenekelőtt szeretném előrebocsátani, hogy a határozat egyebek mellett 1080 preambulumbekezdésből áll, az interneten elérhető formában[47] 302. oldal terjedelmű, ezért a következőkben csupán a döntés igazán lényeges elemeinek tömör ismertetésére vállalkozom.
A későbbi fogalmi összevisszaságot elkerülendő mindenekelőtt ismerjünk meg néhány, az informatika világából származó és a továbbiakban rendre visszaköszönő kifejezést,[48] - abban az értelemben, ahogy azokat a határozatban a Bizottság használta.
Asztali számítógép: egy számítógépes hálózathoz csatlakoztatott pc, melyeket a Bizottság rendre "kliens" számítógépként emleget a határozatában.
Munkacsoport-szerverek[49]: munkacsoport-szervereknek nevezik egy számítógépes hálózatban azokat a gépeket, amelyek közvetlenül felelősek a mindennapi hálózati feladatokért, mint például a felhasználók hálózatba történő bejelentkezésének engedélyezése, a nyomtatási feladatok irányítása, nyomtatómegosztás, a "kliens" pc-ket használók által létrehozott adatállományok központi adattárolón való megőrzése és a többi felhasználó számára hozzáférhetővé tétele. Mindazonáltal a munkacsoport szerverek kis- és közepes nagyságú hálózatokat szolgálnak ki, tehát az előbbi feladatokat viszonylag csekélyebb számú "kliens" gépből álló rendszer számára végzik el.[50]
Operációs rendszer: operációs rendszernek azokat a szoftvereket tekintjük, amelyek a számítógép alapvető funkcióit kezelik és irányítják, lehetővé téve ezáltal a felhasználónak, hogy működtesse, használja a számítógépet, azaz programokat, alkalmazásokat futasson rajta. Az asztali pc / munkacsoport szerver kategóriáknak megfelelően megkülönböztethetünk asztali számítógépen futó, valamint munkacsoport szerver számítógépen futó operációs rendszert.
Együttes működtethetőség, azaz interoperabilitás: Az utóbbi fogalom tartalmának megadásakor a Bizottság az ún. "szoftver-irányelv"[51] preambulumában írtakhoz kanyarodott vissza és a következőket emelte át a Microsoft-döntésbe.
A számítógépi program kódjának jogosulatlan többszörözése, feldolgozása, fordítása, vagy megváltoztatása ugyan a szerző kizárólagos jogának megsértését jelenti, azonban kétségkívül előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor a kód lefordítása elengedhetetlen 3. szükséges információ megszerzéséhez annak érdekében, hogy az önállóan megalkotott program más programokkal együttesen működtethető legyen. Ezért figyelembe kell venni, hogy kizárólag ilyen kivételes
- 98/99 -
esetekben a számítógépi program példányát jogszerűen felhasználó személy által végzett fordítás, többszörözés jogszerű, és nem szükséges hozzá a jogosult engedélye. E kivételnek egyik célja az, hogy lehetővé tegye a számítógépes rendszer elemeinek összekapcsolását - beleértve a különböző gyártóktól származókat is, annak érdekében, hogy a programok együttesen tudjanak működni.
Médialejátszó alkalmazások: Ezek az alkalmazások lehetővé teszik a digitális formátumú audió- és videó adatállományok dekódolását, kitömörítését, lejátszását. Az alkalmazások némelyike "tudja" a "streaming" technológiát, azaz már az internetről való letöltéssel egyidejűleg le tudja játszani az éppen letöltés alatt lévő digitális médiát. Ilyen alkalmazás a Windows Media Player (WMP) is.
A fogalmak kapcsán meg kell jegyezni a következőket: a munkacsoport szervereknek "természetüknél fogva kompatibilisnek, azaz más számítógépekkel való kölcsönös együttműködtetésre alkalmasnak kell lenniük. Mivel a Windows operációs rendszer a PC-k 95%-án fut, ez azt jelenti, hogy egy másik munkacsoport szerver csak akkor lehet versenyképes, ha képes a Windowszal való együttműködtetésre. Az interoperabilitás feltétele pedig az, hogy a versenytársak hozzá tudnak-e férni bizonyos interfész[52] specifikációkhoz (kommunikációs protokollokhoz), melyek alapján a nem-Microsoft munkacsoport-szerverek tökéletesen együttműködtethetők Windows operációs rendszerekkel és munkacsoport-szerverekkel."[53]
A szúk értelemben vett bizottsági döntés 2. cikke szerint a Microsoft Corporation megsértette az EK szerződés 82. cikkét, azaz erőfölénnyel való visszaélést valósított meg azzal, hogy
a) 1998-tól a döntés meghozataláig elzárkózott az általa előállított Windows szerver operációs rendszerekben található interfészekre és protokollokra vonatkozó információk versenytársak részére történő megadásától, mely információk a különböző operációs rendszerek együttes működtetéséhez szükségesek. Szintén megtagadta az említett információk olyan célból történő felhasználásának engedélyezését, mely lehetővé tette volna versenytársai számára, hogy a szükséges információk birtokában szerver operációs rendszereket fejleszthessenek és azokat terjesztessék;
b) 1999. májusától a döntés meghozataláig függővé tette az általa gyártott és kliens számítógépeken futó operációs rendszerének elérhetőségét a szintén általa gyártott Windows Media Player (WMP) szoftver egyidejű megvásárlásától - azaz összekapcsolta a két terméket.
A fentiek miatt a Bizottság a már korábban írt összegű pénzbüntetést szabta ki a Microsofttal szemben[54] és az elkövetett jogsértések orvoslásaként kötelezte többek között arra, hogy diszkriminációmentesen hozza versenytársai tudomására a szükséges interfész, illetve protokoll olyan precíz és teljes leírását, melyek ismeretében a piacon lévő cégek versenyképes munkacsoport szerver szoftvereket fejleszthetnek ki. Amennyiben a közölt információ szellemi tulajdonjog tárgyát képezi, a Microsoft jogosult ésszerű ellenértékre.
A Bizottság továbbá arra is kötelezte a redmondi céget, hogy a döntés kézbesítésétől számított 90 napon belül piacra kell dobnia a kliens számítógépeken futó Windows operációs rendszer Media Player nélküli változatát, azzal, hogy a Microsoft megőrzi a jogát arra, hogy csomagban hozza forgalomba az operációs rendszerét és a Media Playert.[55]
Eddig már többször említésre került, hogy a Bizottság két magatartás miatt marasztalta el a Microsoftot: egyrészt az interoperabilitás akadályozásában, másrészt a WMP Windowsba történő integrálása miatt. Közös ugyan a két versenyt sértő magatartásban, hogy általánosságban az EK szerződés 82. cikke alapján lehet fellépni velük szemben, ugyanakkor a fenti magatartások versenyjogi megítélésének folyamata számos ismérvében eltér egymástól. Ilyen különbség például, hogy az első magatartásra az EK szerződés 82. cikk b) pontjában írt különös szabály, míg a WMP integrálása kapcsán megállapított visszaélésre az EK szerződés 82. cikk d) pontjában rögzített különös szabály vonatkozhat.
A bizottsági döntés alábbi, eddigiekhez képest részletesebb ismertetése is megőrzi ezt a kettősséget, azaz egymástól elválasztva próbálom bemutatni röviden a versenyhatóság határozatának interoperabilitással foglalkozó részét, majd az árukapcsolásra vonatkozó megállapításokat.
Mindezt szem előtt tartva a határozat elemzését célszerűnek látszik azzal a módszerrel elvégezni, hogy a Bizottság határozatának indokolásában megpróbáljuk visszakeresni és azonosítani azokat a gyakorlat által kimunkált kulcsfogalmakat, illetve szempontokat, melyeket jelen írás 2. fejezetében kísérletem meg érintőlegesen bemutatni.
- 99/100 -
A Bizottság a releváns piac meghatározásakor kettő piacot azonosított.
A Bizottság előbb megállapította, hogy a kliens pc-ken futó operációs rendszereket sem a munkacsoport szerver operációs rendszerek, sem az olyan alternatív eszközökön, mint kézi számítógépen (PDA) vagy "okostelefonon" (intelligens mobiltelefon) futó rendszerszoftverek nem helyettesíthetik. A kínálati helyettesíthetőség vonatkozásában arra jutott a Bizottság, hogy azok az informatikai cégek, akik pillanatnyilag nem fejlesztenek és kínálnak ilyen terméket, azok az erőforrásaikat csak számottevő többletköltség, kockázat és idő igénybevételével tudnák átállítani arra, hogy megjelenjenek ezen a piacon. A kockázati tényező kapcsán a Bizottság utalt arra, hogy egy szoftver - különösen egy operációs rendszer - piaci sikere nagy mértékben függ attól, hogy kompatibilis-e a futtatandó alkalmazásokkal (pl: irodai szoftverek, játékok, stb.), míg arra is felhívta a figyelmet, hogy egy korszerű operációs rendszer megalkotása korántsem egyszerű feladat, hiszen például a Windows XP szoftver is több tízmillió kódsorból áll. Mindezekből pedig a Bizottság azt a következtetést vonta le, hogy az asztali gépek operációs rendszerei önálló piacot alkotnak - ez tehát az egyik termékpiac. A Microsoft egyébként az ellene folyó eljárás idején a következő termékeket forgalmazta ezen a piacon: Windows Millenium Edition, Windows 2000 Professional, Windows XP Home Edition és Windows XP Professional Edition.
A Bizottság részletesen vizsgálta, hogy vajon a munkacsoport szerver operációs rendszerek önmagukban, azaz önállóan képeznek-e egy piacot. A kínálati helyettesíthetőség kapcsán azt állapította meg, hogy ugyan léteznek "csúcskategóriás szerverszoftverek",[56] de azok más feladatokat látnak el, mint a munkacsoportot kiszolgáló rendszerprogramok. Az is megállapításra került, hogy, ezek a "magasabb kategóriájú" programok "egyszerű lebutítással", azaz bizonyos funkciók száműzésével és esetleg újabbak programba integrálásával nem alakíthatók át munkacsoport szerverprogramokká. Tehát ha valamely cég meg akar jelenni a munkacsoportokat irányító szoftverek piacán, akkor új termékkel kell előhozakodnia. (Ennek alátámasztására a Bizottság hivatkozott arra, hogy magának a Microsoftnak is 4-5 évébe és nem kevés anyagi ráfordításába került, mire a mostani pozícióját elfoglalta a munkacsoport szerver operációs rendszerek piacán).
Összefoglalóan azt lehet mondani, hogy speciális jellemzőik okán a munkacsoport szerverek rendszerprogramjai különböznek az egyéb szervereken futó rendszerektől, valamint - természetszerűleg - a kliens gépeken futó operációs rendszerektől is, azaz valódi helyettesíthetőség sem kínálati, sem keresleti szempontból nem áll fenn. Tehát a munkacsoport hálózatot irányító szerveroperációs rendszerek egy önálló, saját piacot alkotnak. Ez a második termékpiac, melyen a Microsoft a Windows 2000 Server és Windows 2003 Server Standard Edition elnevezésű termékeivel képviseltette magát.
A releváns földrajzi piacról a Bizottság tömören annyit mondott, hogy az ügyben az egész világ érintett piacként veendő figyelembe. Erre tekintettel az EK szerződés 82. cikkében írt feltételek, azaz a közös piac, valamint a tagállamközi kereskedelem érintettsége további vizsgálatot nem is nagyon igényelt, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a Microsoft az unió valamennyi tagállamának piacán jelen van.
Ezt követően vizsgáljuk meg, hogy vajon domináns pozícióban volt-e a Microsoft a fentiek szerint feltárt, releváns piacokon!
A "kliens" pc operációs rendszerek piacán a Microsoft az 1980-as évek elejétől van jelen. Az MS-DOS nevű operációs rendszerszoftverének számos változatát a Windows 3.0 és 3.1 követte, mely az MS-DOS-ra épült, csak "megfejelte" azt egy grafikus kezelői felülettel. A sort a Windows 95, a Windows 98, a Windows 98 "Second Edition" és a Windows "Millenium Edition" követte, melyek - bár egyre kisebb részben, de még az MS-DOS technológiára épültek. A felsorolást a 2001. október 25. napjától kapható Windows XP zárja.
A fenti termékek által fémjelzett és a bizottsági eljárás idején fennálló Microsoft dominanciára kár sok szót vesztegetni, ezen a piacon ugyanis a redmondi cég 90% feletti "szuper-dominanciával[57]" rendelkezik. Ezt jól szemlélteti az 1. táblázat,[58] melyben a Microsoft által gyártott Windows és a versenytársak termékeinek piaci részesedése látható.
Hozzáfűzendő a fentiekhez, hogy a táblázat ugyan csak a 2000. évtől kezdve tartalmaz adatokat, azonban a Microsoft piaci részesedése már 1996-ban is 76,4% volt, 1997-től pedig folyamatosan a piac több, mint 80%-át mondhatta magáénak.[59] Mindezek alapján a Bizottság megállapította, hogy a Microsoft különböző Windows termékeivel nemcsak domináns pozícióban volt az asztali számítógépek operációs rendszereinek a piacán, hanem a Windows "de facto" a pc-k operációs rendszerének tekinthető. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a felhasználóknak írt programok - utalva a korábban már említett kompatibilitási követelményre - szinte
- 100/101 -
| Operációs rendszer | 2000. év | 2001. év | 2002.év |
| Piaci részesedés az eladott darabszám alapján | Piaci részesedés az eladott darabszám alapján | Piaci részesedés az eladott darabszám alapján | |
| Windows | 92% | 93,2% | 93,8% |
| Apple | 3.9% | 3.1% | 2,9% |
| Linux | 1.7% | 2,3% | 2,8% |
| Mások | 2.4% | 1,4% , | 0,5% |
| Összesen: | 100% | 100% | 100% |
1. táblázat
| 1999. okt. | 2000. okt. | 2001. okt. | 2002. okt. | 2003. aug. | |
| WMP | 22% | 19% | 28% | 40% | 45% |
| REAL PLAYER | 50% | 35% | 33% | 24% | 19% |
| QUICK TIME | 15% | 12% | 13% | 12% | 11% |
2. táblázat
kizárólag Windows alapúak, azaz ezen a piacon szinte leküzdhetetlen piacra lépési akadályok vannak.
A Bizottság a szerver operációs rendszerek piacának vizsgálatakor számos számítási módszert alkalmazott, melyeket összegezve arra jutott, hogy a Microsoft piaci részesedése a munkacsoport szerver operációs rendszerek piacán legkevesebb 60%-os.[60] Ebből következik, hogy a redmondi vállalat ezen a piacon már nincsen ellenfél nélkül, fő vetélytársa a Novell (az általa forgalmazott termék neve: NetWare), mely cégnek 10-25% közötti piaci részesedést becsült az Európai Bizottság. A másik versenytárs a LINUX-ot fejlesztő csoport, ez a termék hozzávetőlegesen 5-15% közötti piaci részesedést ért el a Bizottság felmérése alapján. Ugyanilyen eredményt határozott meg a versenyhatóság a UNIX alapokon nyugvó termékekre is. (Ebbe a körbe tartozik a Microsoft ellen panaszt tevő SUN terméke is; UNIX alapú operációs rendszerének neve: Sun Solaris) A teljesség kedvéért a Bizottság feltüntette további gyártóként az Apple-t (terméke a MAC OS X), valamint az IBM-t (terméke: OS/2 Warp szerver), azonban e termékek lényegében semmilyen konkurenciát nem támasztanak a korábban felsoroltaknak, még kevésbé a Microsoftnak. Ezt összegezve a Bizottság azt fejtette ki, hogy a NetWare nevű termék gyenge pozícióban van, a UNIX és LINUX piaci jelenléte pedig korlátozott.
A piacra lépési akadályok kapcsán a Bizottság úgy foglalt állást, hogy ezen a piacon ugyan kevésbé kell számolni olyan akadályokkal, mint az asztali pc operációs rendszerek piacán, azonban a korlátok mégis jelentősek. Elméletileg ugyanis nincs komoly akadálya annak, hogy egy gyártó meghódítsa ezt a piacot, vagy legalábbis megvesse rajta a lábát, ténylegesen azonban csak úgy van értelme betörni erre e piacra, ha kellőképpen biztosítható a kliens számítógépekkel való együttes működtetés, hiszen ennek hiányában nyilvánvalóan nem veszi meg senki az új terméket. A két piac tehát nagyon erősen kapcsolódik egymáshoz.
Összegezve a Bizottság kifejtette, hogy a Microsoft ezen a piacon is domináns helyzettel bír, különös tekintettel az eddig elemzett két piac közötti szoros kapcsolatra.
A visszaélést megvalósító magatartást vizsgálva a Bizottság előbb részletesen elemezte a "nélkülözhetetlen eszközök elv" közösségi esetjogban kialakult gyakorlatát (ezzel kapcsolatban lásd a 2.3.1. részben írtakat), majd kifejtette azt, hogy esetünkben az "interoperabilitáshoz" szükséges információkhoz más forrásból (pl.: a szoftver visszafejtésével) nem lehet hozzáférni. Az említett információk ennélfogva nélkülözhetetlennek minősülnek.
Mindezek alapján a versenyhatóság arra jutott, hogy Microsoft visszaélést követett el, mikor megtagadta a szükséges protokollokról és interfészekről szóló információ megadását - többek között - a Sun részére. Ennél azon-
- 101/102 -
ban a Bizottság továbbment. Rögzítette ugyanis, hogy a Microsoftnak ez a magatartása nem egyedi eset volt, hanem folyamatosan részét képezte a versenytársaival folytatott üzletpolitikájának. Ezt, valamint a fejezetben írt többi megállapítást figyelembe véve a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a Microsoft magatartása arra irányult, hogy kiiktassa a versenyt a szerveroperációs rendszerszoftverek piacán, melyre a kliens számítógépek operációs rendszereinek piacán meglévő "quasi -monopóliumát" kívánta kiterjeszteni. Ezzel pedig leszűkítette a fogyasztók választási lehetőségeit, megpróbálta magához láncolni őket. Egy szó mint száz, a Bizottság megállapította, hogy a Microsoft elkövette az EK szerződés 82. cikkének b) pontjában írtakat.
A Bizottság határozatának vonatkozó részében nevesítette[61] azokat az előfeltételeket,[62] amelyek fennállása esetén az árukapcsolás az EK szerződés 82. cikk d) pontjának hatókörébe tartozik:
- a kapcsoló és a kapcsolt termék két külön termék,
- a vállalkozás domináns pozícióban van a kapcsoló termék piacán,
- a vállalkozás elzárta a fogyasztók elől annak lehetőségét, hogy a kapcsoló termék nélkül juthassanak hozzá a kapcsolt termékhez,
- az összekapcsolás kizárja a piaci versenyt.
Vizsgáljuk meg, hogy mire jutott a Bizottság a fenti kritériumok elemzése során!
A Bizottság két piacot határozott meg. Az egyik már ismert, nevezetesen a kliens pc-ken futó operációs rendszerek piaca. Ettől a piactól elválasztva különálló termékpiacként azonosította a versenyhatóság a média lejátszó alkalmazások piacát, pontosabban a különálló piac nem általában a média lejátszó alkalmazások piaca, hanem a "streaming" technológiával is felvértezett média lejátszó alkalmazások piaca. (Ennek indokolása az, hogy csak azok az alkalmazások tekinthetők a WMP versenytársainak, amelyek hasonló képességekkel rendelkeznek. Ezt figyelembe véve pedig jelen határozat kontextusában csak a "streaminget" tudó média lejátszó termékek jöhetnek számításba, azok alkotnak egy termékpiacot.)
A "streaming" technológiával is "elboldoguló" média lejátszó alkalmazások piacán egyébként a Microsoft az eddig oly sokszor említett WMP-vel van jelen, egészen pontosan annak 9-es sorozatával. Ez a termék amellett, hogy lehetővé teszi audió- és videó adatállományok (akár letöltés közbeni) lejátszását, többek között internetes rádióhallgatásra, dvd lejátszására, valamint audió cd szerkesztésére is alkalmas. A Microsoft termékének versenytársa a Real One Player (gyártó: Real Networks), a Quick Time Player (gyártó: Apple) és részben az egyébként ingyenesen elérhető Winamp (gyártó: Nullsoft).
A 2. táblázat azt mutatja be, hogy a fogyasztók mekkora tábora használta a legszívesebben az adott terméket.
A fentiek szerint a versenyhatóság tehát azonosította a kapcsoló terméket, azaz a pc-k számára kifejlesztett Windows operációs rendszert, és a kapcsolt terméket, azaz a Windows operációs rendszerbe integrált Windows Media Playert. Ismételten hangsúlyozandó, hogy a Bizottság álláspontja szerint egymástól különálló termékpiacokról van szó.
A külön piac koncepciójának alátámasztására a Bizottság átemelte határozatába a korábban már érintett Hilti eset kapcsán tett bírósági megállapításokat, miszerint a Hilti ügyben is léteztek olyan vállalkozások, amelyek kifejezetten csak a tartozékot (pl.: a szögbelövő pisztolyhoz szükséges szöget) gyártották, a kapcsoló terméket nem. Ebből következően külön a tartozékok iránt is volt fogyasztói igény, azaz kereslet, tehát a két termék külön piacot alkot.
Hivatkozott továbbá a versenyhatóság arra is, hogy a kliens pc operációs rendszerek, valamint a média lejátszó alkalmazások funkciójukban és az ellátandó feladatuk alapján is különböznek egymástól. Ennek kapcsán a Bizottság azt is kifejtette, hogy van olyan fogyasztó, akinek csupán az operációs rendszerre van szüksége, a média lejátszó alkalmazásra pedig nem.
Érdekességként hozzá lehet fűzni a fentiekhez, hogy a Bizottság vizsgálta a média lejátszó szoftverek és az ún. asztali CD/DVD lejátszó berendezések közötti helyettesíthetőség lehetőségét is, azonban a kérdésre nemleges választ adott.
Ezzel kapcsolatban elég csak utalni a 4.3.1.2. pont alatt kifejtettekre, miszerint a Microsoft szinte monopol helyzetben volt az adott piacon, tehát uralmi helyzete megállapíthatóságához kétség sem férhet.
A Bizottság ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a Microsoft nem tette lehetővé azt, hogy a Windows operációs rendszerből a fogyasztók eltávolíthassák a WMP-t, így nem volt választási lehetőségük: ha Windows-t vettek, akkor megkapták/vették a WMP-t is.
A verseny kizártságát a Bizottság egyrészt azáltal látta bizonyítottnak, hogy a fogyasztók számára a mé-
- 102/103 -
dia lejátszó szoftverek beszerzésének tulajdonképpen egyedüli forrása a Microsoft Windows rendszerének megvásárlása. Tehát a Bizottság álláspontja szerint a Microsoft kliens pc-k piacán fennálló "quasi monopóliuma" miatt a tőle különböző médialejátszó-alkalmazásokat fejlesztő cégek számára nem áll rendelkezésre igazán komoly, alternatív csatorna termékeik forgalmazására.
A Bizottság azonban tovább is ment a fentieknél: széleskörű vizsgálatot[63] folytatott annak feltárása érdekében, hogy az internetes tartalomszolgáltatók és a szoftverfejlesztők milyen formátumban kódolják az alkalmazásaikat, azaz melyik média lejátszó részére fejlesztenek[64]. Az adatok étékelése után a Bizottság megfogalmazta abbéli félelmét, miszerint a jövőben fennáll annak a lehetősége, hogy a tartalomszolgáltatók és a szoftverfejlesztők mindenekelőtt a WMP-vel való kompatibilitást tartják szem előtt és csak erre a platformra fejlesztenek. Ezt egyébként a Bizottság a médialejátszók piacán fennálló (közvetetett) hálózati hatásként értékelte.
Összegzésképpen a Bizottság kifejtette, hogy a Microsoft a Windows operációs rendszerét az árukapcsolás révén tulajdonképpen egy értékesítési csatornaként használta, amellyel versenyellenesen kívánt előnyhöz jutni a médialejátszó alkalmazások piacán. Felhívta a figyelmet a Bizottság arra is, hogy az EK szerződés 82. cikkét az EK szerződés 3. cikk g) pontjának fényében kell értelmezni, tehát tekintettel kell lenni arra, hogy az EK szerződés 82. cikkének az a célja, hogy biztosítsa az akadályok nélküli versenyt az egységes belső piacon. Végül a Bizottság rámutatott, hogy a WMP - Windows árukapcsolás a verseny lanyhulásához fog vezetni, ezáltal a Bizottság nem látta biztosítottnak azt, hogy a kapcsolt termék piacán meglévő hatékony, működőképes verseny a közeli jövőben is fennálljon.
A Bizottság döntése és annak indokai ismertek, ezt követően hallgattassék meg a másik fél is, azaz nézzük meg a Microsoft által a bizottsági döntés ellen az Elsőfokú Bíróságához benyújtott fellebbezést[65] közelebbről!
A Microsoft, mint felperes a következő döntés meghozatalát kéri az Elsőfokú Bíróságtól: - semmisítse meg a Bizottság 2004. március 24-i határozatát, másodlagosan semmisítse meg, illetőleg jelentősen csökkentse a kirótt bírságot; - kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.
A fellebbező Microsoft kérelme alátámasztásaként kifejtette, hogy a Bizottság tévedett, amikor arra a megállapításra jutott, hogy a felperes megszegte az EK szerződés 82. cikkét azáltal, hogy megtagadta az információs protokoll átadását a versenytársak részére és annak engedélyezését, hogy ezt a technológiát hálózati operációs rendszereken használják.
Álláspontja szerint az európai bíróságok gyakorlata által kimunkált és megkövetelt feltételek, melyek alapján egy erőfölényben lévő vállalkozás köteles engedélyezni szellemi alkotásaihoz fűződő jogainak felhasználását, jelen esetben nem állnak fenn. A Microsoft szerint a technológia, mely használatának engedélyezésére kötelezték, nem elengedhetetlen a Microsoft pc operációs rendszerekkel való együttes működtetéshez, a technológia átadásának - állítólagos - visszautasítása pedig nem akadályozta meg az új termékek megjelenését a másodlagos piacon, ahol nem is volt versenyt kizáró hatása.
Állította továbbá a Microsoft, hogy a Bizottság döntésben előterjesztett egy új és jogilag hibás mérlegelési tesztet, mely a közérdekre hivatkozik a hozzáférés megadása tekintetében.
Sérelmezte továbbá a redmondi cég, hogy a Bizottság az EK szerződés 82. cikkének az eset tényeire való alkalmazásakor nem vette figyelembe azon kötelezettségeket, amelyek az Európai Uniót a Szellemi Tulajdonjogok Kereskedelmi vonatkozásairól szóló WTO egyezményben (TRIPs) foglaltak szerint terhelik.
Másodsorban a fellebbező Microsoft állította, hogy a Bizottság tévedett annak meghatározásakor, hogy a cég megsértette az EK szerződés 82. cikkét azzal, hogy a pc operációs rendszerek hozzáférhetőségét feltételessé tette a Windows Media Player multimédia lejátszó egyidejű megvételétől.
Álláspontja szerint a támadott döntés azon a feltételezett kizárási elméleten alapul, miszerint a Windows rendszerben található multimédia lejátszók széleskörű elterjesztése, a jövő egy meg nem határozható időpontjában ahhoz a helyzethez vezethet, hogy a tartalomszolgáltatók és a szoftverfejlesztők szinte kizárólag Windows
- 103/104 -
Media formátumban fogják kódolni a programjaikat. Ezzel kapcsolatban a szoftveróriás többek között megjegyezte, hogy ez az elmélet összeegyeztethetetlen azon bizonyítékokkal, melyek szerint a tartalomszolgáltatók a jövőben is többféle formátumban fognak kódolni.
A Microsoft előterjesztette továbbá, hogy a vitatott határozat figyelmen kívül hagyta a vállalati modelljéből fakadó előnyöket, amely maga után vonta az új alkalmazás, azaz a Media Player beilleszkedését a Windows operációs rendszerbe - válaszként a műszaki fejlődésre és a fogyasztói igények változásaira.
A Microsoft megítélése szerint a bizottsági határozat nem teljesíti az EK szerződés 82. cikk d) pontja szerinti versenysértés megállapíthatóságához szükséges feltételeket. A Microsoft álláspontja szerint a Windows és annak multimédia lejátszója nem különálló termékek. A Microsoft szerint a Bizottság határozata nem mutatja be azt sem, hogy az állítólagos kapcsoló áru és a kapcsolt áru természetüknél fogva kapcsolódnak vagy a kereskedelmi szokás alapján. Ezen felül a redmondi cég újfent állította, hogy a megtámadott határozat az EK szerződés 82. cikkének eset tényeire való alkalmazása során nem volt tekintettel az Európai Uniót a TRIPs megállapodás alapján terhelő kötelezettségekre.
Utolsósorban a Microsoft előadta azt, hogy a visszaélésre vonatkozó határozat újszerű jogi mivolta miatt
- megítélése szerint - a Bizottságnak nem volt alapja bírságot kiszabni, melynek összege mindazonáltal eltúlzott.
Ezt követően - félretéve az írás eddigi leíró jellegét
- nézzük meg a Bizottság és a Microsoft indokait - szemtől szemben!
Ismételten azzal kezdeném, hogy a Bizottság két magatartás miatt marasztalta el a Microsoftot, melyek közül az egyik az interoperabilitás akadályozása volt.
Mindenekelőtt észre kell venni, hogy a munkacsoport szerverekkel kapcsolatos döntés a hálózat, illetve a hálózathoz történő hozzáférés kérdését veti fel. Természetesen "a szoftver iparágban a hálózati hatás nem egy tényleges fizikai hálózat birtoklása folytán keletkezik, mint ahogy ezt a vezetékes távközlő hálózatok példája jól illusztrálja, hanem bizonyos technikai információkhoz való hozzáférés szellemi tulajdonjog által biztosított védelme indukálja azt.[66]
Jelen esetben a szellemi tulajdonjog által védett bizonyos információk azok a protokoll specifikációk voltak, amelyek ismeretével, felhasználásával megvalósítható a Microsoft riválisai által gyártott szerverszoftverek és a Microsoft által értékesített kliens pc operációs rendszerek, illetve szerver operációs rendszerek együttes működtethetősége. Amennyiben ez nem jön létre, akkor "bármely versenytárs abban a végfelhasználói-bázis szempontjából igen kedvezőtlen helyzetben találná magát, hogy a piacon kínált terméke nem kompatíbilis."[67] A probléma lényege tehát az, hogy a Microsoft konkurensei nem jutnak hozzá ahhoz a gyártói oldalon fennálló eszközhöz, amelynek felhasználása "helyzetbe hozná őket"[68] a fogyasztói oldalon. Ha mindezt összevetjük a nélkülözhetetlen eszközök kapcsán kifejtettekkel, akkor a következő megválaszolandó kérdéseket kapjuk:
- nélkülözhetetlen-e jelen ügyben az említett eszköz,
- ha igen, akkor fennállnak-e olyan kivételes körülmények, amelyek miatt az eszközhöz való hozzáférését a Microsoftnak engedélyeznie kell vagy van-e olyan objektív indok, amely megalapozza a hozzáférés megtagadását,
- a hozzáférés megtagadása minden versenyt kizár-e az érintett piacon?
Az első kérdésre adható válasz vélhetően igen. Már többször szóba került, hogy a szoftverek, sőt az egész informatika világában szinte mindenek feletti szempont a kompatibilitás. Jelen esetben ez a követelmény azt jelenti, hogy egy munkacsoport szerver operációs rendszernek képesnek kell lennie együttműködni a szerver által kiszolgált kliens számítógépekkel, egészen pontosan azok operációs rendszereivel. Önmagában ez azonban még nem emeli az együttes működtethetőséghez szükséges információkat a nélkülözhetetlenség kategóriájába. Nem szabad megfeledkezni azonban jelen eset többlettényállásáról, azaz a Microsoft mindent elsöprő piaci hatalmáról, melyet a kliens pc-k operációs rendszereinek piacán ért el. (Tulajdonképpen alig képzelhető el személyi számítógép valamely, a Microsoft által fejlesztetett és értékesített operációs rendszer nélkül.) Belátható, hogy e gigantikus mérvű dominancia miatt az interoperabilitáshoz szükséges információk hiányában nemcsak az a helyzet állhat elő, hogy a kapcsolódó piacon szerepelni kívánó vállalkozás kevésbé sikeresen, vagy nehezebben tudja kifejteni tevékenységét, hanem egyenesen értelmetlenné válik minden erőfeszítése. Nem nyugtathatja magát azzal, hogy ugyan a Microsoft Windows termékével nem valósítható meg az áhított interoper-
- 104/105 -
abilitás, de sebaj, majd létrehozható lesz a szerver operációs rendszer és (például) a LINUX rendszer között. Ha ezt el is érné a képzelt vállalkozás, akkor sem lenne jobb helyzetben, hiszen a személyi számítógépek döntő többségén Microsoft Windows operációs rendszer fut, nem pedig - a példánál maradva - LINUX. Ezzel arra szeretnék rávilágítani, hogy a Microsoft utolérhetetlen dominanciája az, amely miatt az általa visszatartott információk nélkülözhetetlenné váltak.
Hivatkozott arra is az eljárás alá vont szoftveróriás, hogy a versenytársak által kívánt információkhoz más forrásból is hozzá lehet jutni, nem kell feltétlenül saját magának felfednie azokat. Ezzel kapcsolatban azonban védhetőnek tűnik a Bizottság álláspontja, miszerint a Windows operációs rendszer visszafejtésével valóban megismerhetők a kívánt csatoló felületek, azonban ennek megvalósítása "hihetetlen időbeli és technikai kihívást"[69] jelentene az erre vállalkozó számára, hiszen maga a Windows XP több tízmillió kódsorból áll.
A második kérdés vonatkozásában a Microsoft hivatkozott szellemi tulajdonjogára, mint objektív indokra. Önmagában a szellemi tulajdonjog nem lehet akadálya egy versenyjogi jogsértés megállapításának, jó példa volt erre a korábban bemutatott klasszikusnak számító Magill - ügy. Természetesen tisztában van ezzel a Microsoft is, ezért arra hivatkozik, hogy jelen ügy tényállásában nem találhatók meg azok a "különleges körülmények", amelyek lerombolnák az oldalán fennálló és a szellemi tulajdonjog által biztosított védelmet, mint a hozzáférés megtagadásának objektív indokát.
Felidézve a Magill esetet, abban a különleges körülményt az képezte, hogy a visszaélést elkövető televíziós szervezetek egy új termék piacra lépését akadályozták meg a kapcsolódó piacon, mely termék hiányában egy létező fogyasztói igény maradt kielégítetlenül, azaz volt rá potenciális kereslet.
Esetünkben azonban a Microsoft maga is jelen volt a kapcsolódó, másodlagos piacon és véleményem szerint megdönthetetlenül az sem állítható, hogy a fogyasztóknak igénye lett volna másik termékre. Szintén észrevehető az is, hogy a feltárt tényállásnak nem feltétlenül része az "essential facilities" doktrína gyakorlatban (lásd az IMS Health - eset kapcsán leírtakat) kialakult további kritériuma, miszerint a hozzáférést igénylőnek valamilyen új termékkel kell előrukkolnia a másodlagos piacon, nem elegendő pusztán a már piacon lévő termékek "lemásolása". Álláspontom szerint emiatt a "nélkülözhetetlen eszközök doktrína" egy az egyben nem húzható rá a Microsoft ügyre. Erezte ezt feltehetően maga a Bizottság is, és "egyfajta egyensúlyteremtő nézőpontból közelítette meg a kommunikációs protokollokhoz való hozzáférésnek a szellemi termék tulajdonosának innovációs hajlandóságát csökkentő tételét, és utasította el a Microsoft által felhozott objektív indokokat arra hivatkozással, hogy a hozzáférési kötelezettség pozitív, az egész szoftver iparágra gyakorolt ösztönző hatása megfelelően ellensúlyozza az eljárás alá vont Microsoft innovációs potenciálját fékező negatív hatást."[70]
Feltéve azt, hogy a Bizottság által újonnan felállított mérce és az azon alapuló döntés védhető célokat szolgál, meg kell jegyezni, hogy az említett mérce alapján nem feltétlenül dönthető el - különösen nem a jövőre nézve, hogy hol is húzódik az erőfölényben lévő vállalatok által birtokolt nélkülözhetetlen eszközökhöz való hozzáférés megadására vonatkozó kötelezettség kényes határa.
A harmadik kérdés. A "minden verseny kizárása" kritériumot igazolni látszik az a körülmény, hogy a szerveroperációs rendszerek piacán - legalábbis a Microsoft viszonylatában - csak látszólag van verseny. Tekintettel arra, hogy az interoperabilitás támasztotta követelménynek csak a Microsoft termékei felelnek meg, a fogyasztók egyre inkább Microsoft operációs terméket vásárolnak a munkacsoportot irányító szervergépeikhez. Ha tehát a Microsoft visszatartja az együttes működtetéshez szükséges információkat, akkor magatartásában bennerejlik annak kockázata, hogy megszűnjön a verseny.
Az ügy "együttes működtethetőséggel" kapcsolatos részét érintő álláspontom összegezve az, hogy a Bizottság - bár maga az eset nem illeszkedik maradéktalanul a nélkülözhetetlen eszközök doktrína tartalmát kialakító közösségi jogesetek sorába, érzésem szerint helyes, védhető célokat tartott szem előtt. Ugyanakkor felvállalta a versenyhatóság annak kockázatát, hogy egy kiszámíthatatlan mérce felállításával bizonytalan helyzetbe hozhatja a bizonyos piacokon nagy befolyással és innovációs potenciállal bíró vállalkozásokat, amelyek sokszor el nem ítélhető módon meg akarják őrizni a saját maguk által megteremtett piaci pozícióikat. Mindazonáltal meglátásom szerint a Microsoft érezhetően "másképp" viselkedik a Bizottság döntése óta, mely számomra azt jelzi, hogy a szoftveróriás nem feltétlenül volt "ártatlan" a versenyhatósági eljárás során ellene felhozott "vádakban".
Ékes bizonyítéka mindennek az, hogy a Microsoft paktumszerű megállapodást kötött a Sunnal,[71] mely megállapodás számtalan eleme közül az egyik az, hogy a "Sun - a Microsoft Kommunikációs Protokoll Prog-
- 105/106 -
ramja keretében - aláírta a Windows asztali operációs rendszer kommunikációs protokolljainak licencét." A Sun egyébként kijelentette, hogy a "szerződésekkel teljesülnek azok a céljai, amelyet a Microsofttal szemben az EU által foganatosított intézkedések révén kívánt elérni."[72] Ehhez Steve Ballmer azt fűzte hozzá, hogy a "szerződés azon a felismerésen alapul, hogy a számítástechnikai iparág növekedése és sikere a kutatás-fejlesztéstől, illetve a szellemi tulajdon védelmétől függ. Határozott előrelépést jelent mind a Sun, mind a Microsoft számára, de a valódi nyertesek a termékeinket és kutatásaink eredményeit használó ügyfelek és fejlesztők."[73] Reméljük így lesz!
Az operációs rendszer és a médialejátszó "házasítása" kapcsán a kulcskérdést - meglátásom szerint - tulajdonképpen a két piac koncepció igazolhatósága/cáfolata jelenti. A kérdés megnyugtató megválaszolása korántsem tűnik egyszerű feladatnak.
A Bizottság megingathatatlan volt a két piac koncepció helyességét illetően, a Microsoft pedig, mint ahogy azt korábban olvashattuk, fellebbezésében is élesen bírálta azt. Megkerülve az egyértelmű állásfoglalást, személy szerint az időtényező jelentőségére hívnám fel a figyelmet - bár nem pontosan abban az értelemben, ahogy az időbeli hatások szerepét a 2.1.4. pont alatt érintettem. Kicsit érthetőbben kifejtve arra gondolok, hogy az informatikában néhány év leforgása alatt korábban forradalminak hitt technológiák tűnnek el a süllyesztőben, mert létrejön egy újabb, egy jobb, egy gyorsabb, egy sokkal többet tudó termék, legyen az akár szoftver, akár hardver. Ez egy folyamat, és ennek a folyamatnak köszönhető, hogy a WMP fokozatosan, egyre bővülő szolgáltatásokkal egyfajta bónusza lett a Windows szoftvernek. Meg kell jegyezni, hogy a Microsoft hivatkozott arra, hogy nem 1998-tól, hanem jóval régebb óta képezi részét a médialejátszó alkalmazás a Windows operációs rendszernek - ezzel nyilván arra kívánt utalni, hogy tulajdonképpen a WMP integrálása az operációs rendszer evolúciójának folyománya, sőt a cég innovációjának vívmánya. A Bizottság ugyanakkor ezt elvetette, és kifejtette: az a körülmény, hogy a Microsoft a terhére rótt időtartamnál huzamosabb ideje folytatja árukapcsolásos magatartását, nem legitimálhatja azt.
Véleményem szerint azonban jelen esetben nem arról van szó, hogy a Microsoft gondolt egyet és egy csapásra "beletette" az operációs rendszerébe a WMP-t, hanem az a szoftverek - de az egész informatika - szerves fejlődésének eredménye. Ez pedig megkülönbözteti a tényállást a Bizottság által is felhívott Hilti esettől, ahol is kétség sem férhetett hozzá, hogy a szögbelövő pisztoly és a szög csak külön termékpiacot képezhet - akár csak a puska és a töltény. De játszunk el a gondolattal, mi lenne a helytálló álláspont akkor, ha például a kéziszerszámok piaca - és vele együtt a szögbelövő gépek - abba az irányba fejlődnének, hogy a szögbelövő pisztoly egyúttal egy akkumulátoros csavarhúzó eszköz funkcióit is ellátná? Érezhető, hogy ebben az esetben már korántsem lenne olyan könnyű elhatárolni a két piacot, mint a szögbelövő és a szög párosa esetében. "Vagy álljon itt egy korszerűbb példa. Egyetértenénk-e azzal, hogy a mobiltelefonokból szereljék ki az ébresztő funkciót, mert az egybeépítés zavaróan hat a vekkeróra gyártóinak piacán?"[74]
Ha a fentiek nem is adnak választ egyértelműen arra a kérdésre, hogy a WMP kapcsán valójában hány termékpiac azonosítható, azt azért reményeim szerint sikerült bemutatni az előzőekben, hogy nem feltétlenül kell mereven ragaszkodni a "két piac" koncepcióhoz. Lehet, hogy ami ma két piac, holnapután már egy piac, a jövő héten pedig már egyik piac sem létezik - persze csak képletesen.
Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy ha fenntartjuk azt, hogy a WMP a Windows rendszertől különálló piacon szerepel, akkor elmondható, hogy a Microsoft tulajdonképpen ingyen kínálta-kínálja a WMP-t. Bár lehet, hogy elvetélt gondolat, de ez akár felvetheti a Microsoft árképzési politikájának behatóbb versenyfelügyeleti elemzését is.
Ki kell még térni arra is, hogy a Bizottság hangot adott annak a félelmének is, hogy a tartalomszolgáltatók és szoftverkészítők a jövőben a WMP platformra fognak fejleszteni. Ezzel kapcsolatban az az észrevételem, hogy a Bizottság azzal, hogy egy hipotetikus hatást is a döntése indokai közé emelt, nem feltétlen maradt az EK szerződés 82. cikke és a közösségi versenyjog adta keretek között, ugyanis az említett jogszabály "ex post" fellépést tesz lehetővé a versenyhatóság számára. Ennek fényében jogos lehet a kérdés: vajon egy jövőben esetleg bekövetkező hatás kezelésére ad-e lehetőséget a hivatkozott jogszabály, mely alapvetően valamely versenyellenes magatartás kifejtését követően alkalmazandó?
Hozzáfűzném még az eddigiekhez, hogy az a felhasználó, aki a "streaming" technológiát rendszeresen használja, az nyilvánvalóan gyakran és viszonylag több időt internetezik. Ezt feltételezve viszont a konkurens média lejátszó szoftverek fejlesztőinek nem lehetetlen feladat az, hogy a világhálón keresztül akár
- 106/107 -
egy ingyenesen elérhető próbaverzióval "megszólítsák" a fogyasztót, aki ezek után el tudja dönteni, hogy melyik terméket akarja használni: a WMP-t, vagy például a Quicktime-ot. (Szándékosan nem a "stream-ing" - lehetőség nélküli lejátszókat hoztam fel példának, mivel azok piacán manapság is rengeteg ingyenesen letölthető változat érhető el, például az interneten.)
Végül azt nagy bizonyossággal ki lehet jelenteni, hogy a Bizottság által előírt kötelezettség,[75] miszerint piacra kell dobni a WMP-től megfosztott Windows rendszert is, nem feltétlenül szolgálja a fogyasztók érdekeit. Ugyanakkor az intézkedés vélhetően a kívánt célt sem éri el, mivel megítélésem szerint csekély lesz azoknak a száma, akik - egyező árért - a kevesebbet tudó, WMP-t nélkülöző "Windows XP Reduced Media Edition"[76] terméket fogják választani.
Mindezek után, az árukapcsolás témakörét lezárva meg kell jegyeznem, hogy az eset feldolgozása során nem tudtam elszakadni attól a szűnni nem akaró gondolattól, hogy miért baj az, ha a Windows a WMP-t is tartalmazza? (Bár lehet, hogy mindez a laikus fogyasztói nézőpontnak köszönhető.)
Ugyanakkor tény, hogy a Microsoft a személyi számítógépek operációs rendszereinek piacán egyedül van, erőfölénye folytán a Windows tulajdonképpen egyenlő az "operációs rendszerrel". A cég tehát olyan helyzetben van, hogy szinte kizárólag rajta, és közvetetten a versenyhatóságon múlik annak eldöntése, hogy egy operációs rendszer milyen jellemzőkkel bírjon. Ha tehát a redmondi cég valamilyen alkalmazást beilleszt az operációs rendszerbe, akkor az onnantól kezdve része lesz annak, és ugyanez áll az ellenkezőjére is. Amíg azonban ezt a fogyasztók javára teszi, addig véleményem szerint nem feltétlenül indokolt a folyamatokba történő beavatkozás.
Nem maradt más hátra, mint röviden megválaszolni az írás címében feltett kérdést. A válasz az, hogy tulajdonképpen minden bajnak az okozója az a dominancia, amelyet a Microsoft az asztali számítógépek operációs rendszereinek piacán elért. Ha ez nem így lenne, akkor vélhetően nem is került volna a versenyhatóság látókörébe. A cég innovációs, technológiai, versenybeli és méretgazdaság-szempontú előnye olyan mértékű ezen a piacon, hogy az már egyúttal hátrány is számára. Hátrány, mivel számára sokkal "kevesebb" engedtetik meg, mint más - kisebb - cégeknek, sőt, olykor aktívan a maga kárára kell cselekednie, hogy helyzetbe hozhassa versenytársait, illetve potenciális konkurenseit.
A nyitott kérdést, nevezetesen hol húzódik e kötelezettség határa, nem feltétlenül azonosan válaszol meg egy versenyhatóság és egy bíróság,[77] hiszen a két szervezetnek eltérőek a prioritásai. A versenyhatósági eljárás - nomen est omen - hatósági eljárás, melyben az eljárás alá vont vállalkozás "elszenvedi" a felette álló hatóság ténykedéseit, melynek gyakori eredménye a büntetőjogias szankciókiszabás.[78] Ez rávilágít egyszersmind arra a sajátosságra, hogy a versenyhatósági eljárás célja a megsértett versenyviszonyok folytán előállt helyzet ex post módon való helyreállítása a működőképes verseny megteremtése, illetőleg fenntartása érdekében. E szent cél pedig az EU esetében egyet jelent a (verseny)korlátok nélküli, egységes belső piac léte feletti őrködéssel. Nyilvánvalóan rendjén van ez így, egészen addig, amíg a szereplők, adott esetben a Bizottság és a Bíróság a rájuk osztott és részben maguk által statuált szerep szerint viselkednek. Jelen esetben, azaz a Microsoft ügyben a Bizottság már megtette azt, amit jónak látott, a továbbiakban a Bíróságnál és persze a feleknél van a labda. Kíváncsian várjuk a folytatást!
Az Európai Közösség kereskedelmi joga (Berke Barna, Burián László, Boytha György, Dienes-Oehm Egon, Király Miklós, Martonyi János, Mádl Ferenc) Bp., 1999. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó
Az Európai Közösség kereskedelmi joga (Berke Barna, Boytha György, Dienes-Oehm Egon, Király Miklós, Martonyi János) Bp., 2003. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó
Bodócsi András: Az érintett piac meghatározásának egyes kérdései, Jogtudományi Közlöny 1994/2.
Boytha Györgyné: Versenyjogi ismeretek Bp., 1998. Szent István Társulat
Courtois, Jean-Philippe: An open letter from Jean-Philippe Courtois on the European Commission decision; Online elérhető:
- 107/108 -
http://www.microsoft.com/emea/EuropeanCommissionDecision.mspx
Csörgits Lajos: "A Microsoft elvesztett minden csatát, mégis megnyerte a háborút!" Avagy a Microsoft-per
Online elérhető: http://iroga.hu/internet&politika/csorgits.htm
Kabai Eszter: Adatbázis mint a sui generis védelem tárgya A jogértelmezés lehetőségei;
Online elérhető: http://www.artisjus.hu/downloads/aszerzoijogrol/adatbazisjog.pdf
Kaszainé Mezey Katalin - Miskolczi Bodnár Péter: Kézikönyv a versenyjogról Bp., 2000. HVG ORAC Kiadó
Koppányi Szabolcs: Hírközlési jog az Európai közösségben és Magyarországon, Bp. 2003. OSIRIS Kiadó
Microsoft EU Press Office Information; Online elérhető:http://www.microsoft.com/emea/microsoftEMEAProfile/emeaPressCentre/ecCaseBackgrounder.mspx
Mihályi Péter: Ellenség-e a monopólium? - Heti Világgazdaság XXVII. Évfolyam, 1.
Sopov Ildikó Éva: Hozzáférési kötelezettség: ízig-vérig kényszerhelyzet a közösségi versenyjogban és az elektronikus hírközlés szektorspecifikus szabályozásában. Jogtudományi Közlöny 2005. 7-8.
Sopov Ildikó Éva: A hálózat csapdájában: a Microsoft ügy hozzáférési kérdései, Jogtudományi Közlöny 2005. 4.
Tóth Tihamér: Az Európai Közösség versenyjoga Szeged, 1999. JATEPress
Versenyjogi esetek - az Európai Bíróság gyakorlata (szerk.: Boytha Györgyné, Hargita Árpád, Sárai József, Tóth Tihamér) Bp., 2000. Osiris Kiadó
Vörös Imre: Az európai versenyjogok kézikönyve Bp., 1996. Logod Bt.
Vörös Imre: Verseny, kartell, ár Bp., 1991. Triorg Kft.
Internetes források:
Felhasznált fontosabb jogszabályok, normák:
- Az Európai Közösséget létrehozó szerződés (kelt Rómában, 1957. március 25-én)
- A Tanács 1962. február 6-i 17/1962/EK Rendelete a Szerződés 81. (régi számmal 85.) és 82. (régi számmal 86.) cikkének végrehajtásáról
- A Tanács 2002. december 16-i 1/2003/EK rendelete a Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról
- A Bizottság közleménye a közösségi versenyjog alkalmazásában az érintett piac meghatározásáról (97/C 372/03)
- Közlemény a versenyszabályoknak a távközlési ágazat hozzáférési megállapodásaira való alkalmazásáról - keret, érintett piacok és elvek (98/C 265/02)
- A Tanács 91/250/EGK irányelve (1991. május 14.) a számítógépi programok jogi védelméről ■
JEGYZETEK
[1] A továbbiakban "Bizottság"
[2] http ://www.origo.hu/techbazis/20040324felmilliard.html
[3] http ://www.origo.hu/techbazis/20040324felmilliard.html
[4] Mario Monti volt az EU versenyügyekért felelős biztosa a döntés meghozatalakor
[5] http ://www.origo.hu/techbazis/20040324felmilliard.html
[6] A Microsoft elleni versenyhatósági eljárás a Sun Microsystems panasza alapján indult meg, 1998-ban
[7] http://index.hu/eu/ms0324/
[8] Az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága
[9] COMP/C-3/37.792 számú ügy
[10] Az Európai Közösséget létrehozó szerződés (kelt Rómában, 1957. március 25-én)
[11] Koppányi Szabolcs: A hírközlés szabályozása az Európai Közösségben és Magyarországon; Osiris Kiadó, Bp., 2003. 138.
[12] ideértve az EK szerződés 81. cikkének hatókörét, valamint a fúziókontrollt is.
[13] Commission Notice on the definition of relevant market for the purposes of Community competition law, HL 97/C372/03, 1997. 12. 09.
[14] Koppányi Szabolcs-. A hírközlés szabályozása az Európai Közösségben és Magyarországon; Osiris Kiadó, Bp., 2003. 142.
[15] Koppányi Szabolcs: A hírközlés szabályozása az Európai Közösségben és Magyarországon; Osiris Kiadó, Bp., 2003. 142.
[16] uo. 145.
[17] uo. 145.
[18] Berke Barna - Boytha György - Dienes-Oehm Egon - Király Miklós - Martonyi János: Az Európai Közösség Kereskedelmi Joga (KJK -KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Bp., 2003.) 216.
[19] Ennek a fogalomnak a megfelelője a "jelentős piaci erő" kategóriája a sok szempontból rokon távközlési szektorban
[20] Az Európai Közösség Bírósága, továbbiakban "Bíróság"; szövegkörnyezettől függően az Elsőfokú Bíróságot is érteni kell alatta
[21] Berke Barna - Boytha György - Dienes-Oehm Egon - Király Miklós - Martonyi János: Az Európai Közösség Kereskedelmi Joga (KJK -KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft, Bp., 2003.) 217.
[22] C-27/76 számú eset, United Brands kontra Bizottság
[23] Vörös Imre: Az európai versenyjogok kézikönyve Bp., 1996. Logod Bt. 148.
[24] Vörös Imre: Az európai versenyjogok kézikönyve Bp., 1996. Logod Bt. 148.
[25] Berke Barna - Boytha György - Dienes-Oehm Egon - Király Miklós - Martonyi János: Az Európai Közösség Kereskedelmi Joga (KJK -KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Bp., 2003.) 221.
[26] Sopov Ildikó Éva: Hozzáférési kötelezettség: ízig-vérig kényszerhelyzet a közösségi versenyjogban és az elektronikus hírközlés szektorspecifikus szabályozásában. Jogtudományi Közlöny 2005. július, 318.
[27] angol nyelvű kifejezéssel: "essential facilities" doctrine
[28] United States kontra Terminal Rail Road Association of St. Louis (1912). Erre nézve a forrás: http://www.jftc.com/news&publications/Publications/PDF%20DOCUMENTS/09Economic%20Criteria%20of%20the%20Essential%20facility%20doc.pdf
[29] Az U.S.A. 1890-ből származó trösztellenes törvénye
[30] Sopov Ildikó Éva : im. 319.
[31] Sopov Ildikó Éva: im. 319.
[32] C-241/91 és C-242/91. számú RTE Magill egyesített ügyek
[33] Erre nézve lásd a Magill ítélet 56. bekezdését, melyben egyébként a Bíróság hivatkozik a szintén mérföldkőnek számító 6/73 és 7/73. számú egyesített ügyekre, azaz a Commercial Solvents kontra Bizottság esetre.
[34] Berke Barna - Boytha György - Dienes-Oehm Egon - Király Miklós - Martonyi János: Az Európai Közösség Kereskedelmi Joga (KJK -KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Bp., 2003.) 364-365.
[35] Ilyen összefoglalást tett a Bíróság a Bronner ügyben hozott döntésében, lásd erre nézve a C-7/97. számú ügy 40. bekezdését.
[36] C-7/97. számú ügy 6. bekezdés
[37] uo. 4. bekezdés
[38] Sopov Ildikó Éva: im. 320.
[39] C-418/01 számú ügy, IMS Health GmbH & Co. kontra OHG v. NDC Health GmbH & Co. KG.
[40] Kabai Eszter: Adatbázis mint a sui generis védelem tárgya. A jogértelmezés lehetőségei; http://www.artisius.hu/downloads/aszerzoijogrol/adatbazisjog.pdf 10.
[41] Az összefoglalás Kabai Eszter: Adatbázis mint a sui generis védelem tárgya. A jogértelmezés lehetőségei; című munkájának 10. oldalán írtakon alapul; feltalálási helyére lásd a 40. számú lábjegyzetet.
[42] http://www.gvh.hu/index.php?id=2541&l=h#4.6.
[43] T-30/89. számú ügy
[44] A Microsoft Corporation (székhelye: U.S.A., Washington Állam, Redmond) hangsúlyosan szoftverfejlesztéssel és értékesítéssel foglalkozik, termékeivel a számítástechnika szinte minden területén jelen van; a cég forgalma a 2002. júliusától 2003. júniusig tartó üzleti évben 30,701 millió euró volt; 55.000 alkalmazottja van, az Európai Gazdasági Térség valamennyi államában jelen van, melyekben tevékenységét Párizsból irányítja
[45] A világviszonylatban 36.100 alkalmazottat foglalkoztató Sun Microsystems, Inc. (székhelye: U.S.A., Kalifornia, Palo Alto) hálózati számítástechnikai eszközöket, szoftvereket és hardvereket állít elő; a cég forgalma a 2002. júliusától 2003. júniusáig tartó üzleti évben 10,906 millió euró volt, a vállalat az Európai Gazdasági Térség valamennyi államában jelen van.
[46] "kifogást közlő nyilatkozat"
[47] lásd: http://europa.eu.int/comm/competition/antitrustycases/decisions/37792/en.pdf
[48] A Bizottság döntésének 298. oldalán, a tulajdonképpeni rendelkező rész 1. cikkében maga is összefoglalóan megadja ezeknek a fogalmaknak a döntés kontextusában használt tartalmát
[49] A kifejezés angol megfelelője: workgroup servers.
[50] A bizottsági döntés 53. preambulumbekezdése.
[51] A Tanács 91/250/EGK irányelve (1991. május 14.) a számítógépi programok jogi védelméről
[52] Az interfész csatlakozási felületet jelent, azaz olyan eszközt, illetve illesztési felületet, amelynek segítségével két különböző hardvervagy szoftvereszköz közötti kommunikáció megvalósulhat.
[53] Sopov Ildikó Éva: A hálózat csapdájában: a Microsoft ügy hozzáférési kérdései. Jogtudományi Közlöny, 2005. április 172.
[54] Lásd a döntés rendelkező részének 3. cikkét.
[55] Lásd a bizottsági döntés rendelkező részének 6. cikkét.
[56] Lásd a bizottsági döntés 395. preambulumbekezdését.
[57] Sopov Ildikó Éva: A hálózat csapdájában: a Microsoft ügy hozzáférési kérdései 172.
[58] Lásd a bizottsági döntés 434. preambulumbekezdésében az 5. számú táblázatot.
[59] Lásd a bizottsági döntés 433. preambulumbekezdését.
[60] Lásd a bizottsági döntés 499. preambulumbekezdését.
[61] lásd a bizottsági határozat 794. preambulumbekezdését
[62] az árukapcsolás előfeltételeinek általános tartalmi követelményeire lásd a 2.3.2. pontot
[63] Ennek eredménye többek között a 4.3.2.1. pont alatt található táblázat.
[64] Ezzel kapcsolatban szükséges emlékeztetni arra, hogy a szoftverfejlesztők nyilvánvalóan el is akarják adni termékeiket, amelyre összehasonlíthatatlanul jobbak az esélyeik, ha termékük azzal a lejátszó programmal, illetve annak kódolási mechanizmusával kompatíbilis, amelyik a piacon nagy népszerűségnek örvend.
[65] A Microsoft által benyújtott fellebbezés az Európai Unió Hivatalos Lapjának 2004. július 10. napján megjelent C 179. számának 18. és 19. oldalán olvasható
[66] Sopov Ildikó Éva: A hálózat csapdájában: a Microsoft ügy hozzáférési kérdései, 171.
[67] Sopov Ildikó Éva: A hálózat csapdájában: a Microsoft ügy hozzáférési kérdései, 172.
[68] uo.
[69] Sopov Ildikó Éva: A hálózat csapdájában: a Microsoft ügy hozzáférési kérdései, 173.
[70] Sopov Ildikó Éva: A hálózat csapdájában: a Microsoft ügy hozzáférési kérdései, 173.
[71] Meg kell jegyezni, hogy a Microsoft a Novell céggel is kötött (2004. november 10. napján ) egy megállapodást, melynek értelmében "A Novell lemond a Netware-rel kapcsolatos trösztellenes keresetéről, és visszavonul az Európai Bizottság Microsoft ügyében folyó eljárásában való részvéteitől"; erre nézve forrás: http://www.microsoft.com/hun/news/041110_hir02.mspx
[72] A Microsoft és a Sun Microsystems széleskörű együttműködési szerződést írt alá, és peren kívül megállapodásra jutottak a vitás kérdésekben forrása: http://www.microsoft.com/hun/news/040405_hir01.mspx
[73] uo.
[74] Mihályi Péter. Ellenség-e a monopólium? - megjelent a Heti Világgazdaság XXVII. évfolyam, 1. számában, 2005. január 8-án.
[75] Ezzel kapcsolatban vessünk egy pillantást a Microsoft tengerentúli helyzetére. Bár a cég ellen "hazai pályán" folyó trösztellenes per -fellebbezés folytán - még folyamatban van, az elsőfokú ítéletet hozó Colleen Kollár-Kotelly bírónő szerint "A szoftverkód erőszakkal történő eltávolítása a Windows operációs rendszerből sem a független szoftvergyártók (...), sem a vásárlók érdekeit nem szolgálná."; erre nézve forrás: http://iroga.hu/internet&politika/csorgits.htm
[76] Ezen a néven forgalmazza a Microsoft a WMP-től megfosztott Windows rendszerét.
[77] Ehhez hozzá kell fűzni azt, hogy az Elsőfokú Bíróság 2004. december 22-én elutasította a Microsoft által a bizottsági intézkedésekkel szemben benyújtott, végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmet, ugyanakkor azt is kifejtette, hogy a szoftvercég meggyőző érveléssel támasztotta alá álláspontját az ügy mindkét fontos kérdésében.
[78] Ezért is szükséges az eljárás rendjének és az eljárás garanciáinak olyan mértékű jogszabályi rögzítése, ahogyan azt korábban a 17/62 EK Rendelet, 2004. május 1. napjától pedig az 1/2003. EK Rendelet, valamint a 773/2004/EK Rendelet teszi.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző bírósági fogalmazó, Komáromi Városi Bíróság (Komárom).
Visszaugrás
