dr. Farkas Erika, Magyar Jog, 2011. 12. szám
Az ügyvéd szerző arra a sokszínűségre figyelt fel, ami a bírósági gyakorlatban tapasztalható a per perakadály miatti megszüntetése [Pp. 157. § a) pont] esetén a perköltség-viselésről való rendelkezés terén.
A Pp. 157. §-a szerint a bíróság a pert megszünteti: a) ha a keresetlevelet már a 130. § (1) bekezdésének a)-h) pontja alapján idézés kibocsátása nélkül el kellett volna utasítani. A 130. § (1) bekezdése szerint pedig: a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja, ha megállapítható, hogy a perre a magyar bíróság joghatósága kizárt; a felperes követelésének érvényesítése más bíróság vagy más hatóság hatáskörébe tartozik, vagy a perre más bíróság illetékes, de áttétel nem alkalmazható; a pert más hatósági eljárásnak kell megelőznie; a felek között ugyanabból a ténybeli alapból származó ugyanazon jog iránt - akár ugyanazon bíróság, akár más bíróság előtt - a per már folyamatban van (128. §), vagy annak tárgyában már jogerős ítéletet hoztak (229. §); a félnek nincs perbeli jogképessége (48. §); a felperes követelése időelőtti, vagy bírói úton nem érvényesíthető; a pert nem a jogszabályban erre feljogosított személy indítja, vagy a per csak jogszabályban meghatározott személy ellen indítható, illetve meghatározott személyek perben állása kötelező, s a felperes e személyt (személyeket) - felhívás ellenére - nem vonta perbe; külön jogszabály a keresetindításra határidőt állapít meg, ezt a felperes elmulasztja, és igazolási kérelmet sem terjeszt elő, vagy azt a bíróság elutasítja; a felperes a hiánypótlás végett neki visszaadott keresetlevelet a kitűzött határidő alatt nem adta be, vagy újból hiányosan adta be, és emiatt a keresetlevél nem bírálható el.
Mint a szerző megállapítja, a Pp. 157. § a) pontja szerinti megszüntetési ok sajátossága, hogy a megszüntetés a felperes alkalmatlan pereskedésének eredménye, ugyanakkor a perakadályt a bíróságnak már a perindítás hatályainak beállta előtt, a keresetlevél első vizsgálata alkalmával észlelnie kellett volna; a per megszüntetése tehát csak részben vezethető vissza a felperes hibájára, részben az a bíróság felelőssége, hiszen ha észlelte volna a perakadályt, a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül el kellett volna utasítania. Az is előfordulhat, hogy a perakadály észlelése csak jogorvoslati szakaszban merül fel, és akkor kerül sor a per megszüntetésére, amikor az alperesnek már komolyabb mértékű költségei merülhettek fel a perrel kapcsolatban.
- 97/98 -
A bírósági gyakorlat abban egységes, hogy a költségek viselésével kapcsolatban a perköltségviselés főszabálya - a pernyertes fél költségeinek megfizetésére a pervesztes felet kell kötelezni - nem alkalmazható. Azt ugyanis, hogy a felek közül ki lesz pervesztes, az ügy érdemében hozott határozat alapján lehet megállapítani. A per megszüntetése esetén azonban nincs érdemi határozat, így nincs pervesztes és pernyertes fél sem, legfeljebb megszüntetésre okot adó és megszüntetésre okot nem adó félről beszélhetünk. Így tehát a perköltségviselés főszabálya alapján nem dönthető el, hogy ki köteles viselni a felmerült költségeket a Pp. 157. § a) pontja szerinti permegszüntetés esetén; mindenképpen a Pp. valamely speciális szabálya alapján kell határozni a perköltség viseléséről. Problémaként merül fel azonban, hogy az eljárási törvény nem tartalmaz kifejezetten erre az esetre vonatkozó speciális rendelkezést. E két tényezőből kiindulva a bírósági gyakorlat ellentétes következtetésre jut: az egyik nézet szerint a határozathozatal mellőzhető, a másik szerint rendelkezni kell az alperes költségeinek megtérítéséről.
Ezt követően a szerző sorra veszi e két bírói nézetet.
A mellőzést képviselő nézet szerint a Pp. csak az elállás esetén történő permegszüntetés körében rendelkezik kifejezetten a perköltség viseléséről, ezért mellőzhető a határozathozatal. Ez a logika - tévesen - azt feltételezi, hogy a per megszüntetésére vonatkozó szabályok körében létezik olyan rendelkezés, amely alapján a per megszüntetése esetén a perköltségviselésre vonatkozó rendelkezést mellőzni kell; azonban ilyen szabályt a Pp. nem tartalmaz. Sőt, a Pp. 77. §-a úgy szól, hogy a bíróság a perköltség viselése felől az ítéletben vagy az eljárást befejező egyéb határozatban dönt. Mindenképpen határozni kell tehát a perköltségek viselése felől, és nincs olyan szabály a törvényben, amely a permegszüntetés esetére általánosságban felülírná a 77. § előírását. Mint a szerző rámutat, a perköltségről való rendelkezés mellőzése súlyosan méltánytalan eredményre vezethet az alperes tekintetében, akinek a célszerű és jogszerű pervitellel kapcsolatban költségei merülhettek fel, mégpedig a felperes megalapozatlan, szakszerűtlen perlekedésének eredményeként[1].
A bírói gyakorlat másik része arra a következtetésre jut, hogy a per megszüntetése esetén nem mellőzhető a költségekről szóló rendelkezés. A Legfelsőbb Bíróságnak a cikkben idézett eseti döntése pontosította, hogy a perindítás hatályainak beállta előtt nem, utána viszont - permegszüntetés esetén is - az alperes alappal tarthat igényt perköltségeinek megítélésére. Idézés kibocsátása nélküli elutasítás esetén még nem merülhettek fel az alperesnek költségei, a keresetlevél vele való közlése után azonban már igen.
Nem egységes ugyanakkor a gyakorlat, hogy milyen jogcímen kell a költségek megtérítéséről rendelkezni: a Pp. 160. § (1) bekezdésének analóg alkalmazása útján, vagy pe-
- 98/99 -
dig a Pp. 77. § és 78. § (2) bekezdése mint főszabály alkalmazásával a 80. § (2) bekezdése mint különös rendelkezés alapján.
A Pp. 160. § (1) bekezdése szerint elállás esetén a felperes köteles az alperesnek a keresetindítás folytán felmerült költségeit megtéríteni. Ezen szabály analógiaként való felhasználása ellen szól, hogy a Pp. a költségviselés főszabálya alól csak akkor enged kivételt, ha maga a törvény így rendelkezik. Márpedig a per megszüntetése kapcsán a törvény kizárólag az elállás esetére tartalmaz speciális szabályt. (Arról már nem is beszélve, hogy ilyen esetben legalább annyira kézenfekvő analógiaként a költségviselés főszabályát alkalmazni.) Mint a szerző helyesen rámutat, más is szól e jogértelmezés ellen: analógia alkalmazása csak joghézag esetén indokolt, azaz akkor, ha a jogszabály valamely esetre egyáltalán nem tartalmaz rendelkezést. Ebben az esetben azonban nincs joghézag, mert az alperes költségei a Pp. 80. § (2) bekezdésében foglalt kivételes szabály alapján meghatározott körben megtéríthetőek. (Ezen jogszabályhely alkalmazását tartja a szerző legmegfelelőbbnek a tárgyalt tényállás esetén.)
A Pp. 80. § (2) bekezdése szerint ugyanis az a fél, aki egyes perbeli cselekményeket sikertelenül végez, [...] vagy más módon felesleges költségeket okoz, ebből származó költségei megtérítését pernyertessége esetén sem igényelheti, illetőleg az ellenfél ebből eredő költségeinek megtérítésére a per eldöntésére való tekintet nélkül kötelezhető. A másik nézet tehát a kérdést nem analógia segítségül hívásával, hanem e § segítségével oldja meg. Emellett szól, hogy ezáltal nem sérül az a jogszabályi előírás, amely szerint csak törvényben meghatározott esetben van lehetőség a főszabálytól való eltérésre. Nem tisztázott viszont, hogy mely költségek megtérítésére kötelezhető a felperes. Amíg a 160. § (1) bekezdés analógia útján történő alkalmazása esetén a felperes a keresetindítás folytán az alperes oldalán felmerült valamennyi költség megtérítésére kötelezhető, addig a 80. § (2) bekezdése alapján csak az általa sikertelenül végzett perbeli cselekmények által, vagy egyébként feleslegesen okozott költségek megtérítésére kötelezhető. Elméleti kérdésként visszatér a szerző a cikk korábbi részében már megpendített körülményre, nevezetesen, hogy maga a bíróság is "ludas" a dologban: jogszerű és hatékony eljárása mellett a felperes keresetlevelének érdemi tárgyalása meg sem kezdődhetett volna. Szűk értelemben véve tehát a felperes részéről csak maga a keresetindítás tekinthető sikertelen perbeli cselekménynek. Amennyiben a per megszüntetésére például csak jogorvoslati szakaszban kerül sor, a 80. § (2) bekezdésének helyes alkalmazása mellett a felperest nem lehetne kötelezni az alperes oldalán felmerült valamennyi költség megfizetésére. Fontos megállapítása a cikknek, hogy a fellelhető bírósági gyakorlat sajnálatosan nem ilyen módon értelmezi a Pp. 80. § (2) bekezdésében foglalt szabályt, és a felperest - a 160. § (1) bekezdésében foglalt szabállyal azonos végeredménnyel - az alperes valamennyi költségének megtérítésére kötelezi.
F. E.
- 99/100 -
Újváriné dr. Csűrös Gyöngyi, Jogi Fórum publikáció
A szerző bírósági titkárként a végrehajtási nemperes ügyek gyakorlatának jó ismerője. Dolgozatában a foglalás alóli feloldással kapcsolatos legfontosabb szabályokat foglalja össze, kitérve az ehhez kapcsolódó két jogintézmény - a végrehajtási kifogás és a végrehajtási igényper - közötti lényeges különbségekre.
A gyakorlatban rendszeresen felmerülő probléma, hogy a felek nincsenek tisztában azzal, hogy az adóssal szemben indult végrehajtási eljárás keretén belül lefoglalt vagyontárgy foglalás alóli feloldását végrehajtási kifogás előterjesztése útján vagy végrehajtási igényperben érvényesíthetik. A kérdés azért jelentős, mert a tévesen előterjesztett végrehajtási kifogás miatt az érdekelt fél elveszítheti a halasztó hatályú igényperhez fűződő, a végrehajtási törvényben szabályozott azon kedvezményét, hogy a lefoglalt ingó, ingatlan vagyon értékesítése iránt a végrehajtó csak az igényper jogerős befejeződése után intézkedhet. A végrehajtási eljárás felfüggesztésének hiányában a végrehajtás alá vont vagyontárgy értékesítésre kerül, az árveréssel való tulajdonszerzéssel pedig a jóhiszemű árverési vevő a dolgon a vételár kifizetésével olyan tulajdonjogot szerez, amelyet az árverés megsemmisítése sem érint.
A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) szerint amennyiben az adós a végrehajtható okiratban foglalt kötelezettségét önként nem teljesíti, úgy a végrehajtó köteles az adós vagyonát végrehajtás alá vonni, lefoglalni. A végrehajtó ezen intézkedésével szemben két jogorvoslat vehető igénybe, a Vht. 217. §-a szerinti végrehajtási kifogás, valamint a Pp. 371. §-ában szabályozott végrehajtási igényper. Végrehajtási kifogás előterjesztésének a végrehajtó törvénysértő intézkedése, vagy intézkedésének elmulasztása miatt van helye, azaz a lefoglalt vagyontárgy foglalás alóli feloldása a kifogás eszközének igénybevételével csak abban az esetben lehetséges, ha a végrehajtó intézkedése törvénysértő volt, vagyis a rá vonatkozó törvényi szabályokat nem tartotta be. Végrehajtási igénypert az indíthat, aki a lefoglalt vagyontárgyra tulajdonjoga vagy más olyan joga alapján tart igényt, ami a végrehajtás során történő értékesítés akadályát képezi.
A szerző továbbiakban azt vizsgálja cikkében, hogy a Vht. az egyes dolgok lefoglalása terén milyen kötelezettségeket ír elő a végrehajtó irányába.
A munkabért, egyéb járandóságot a végrehajtó a munkáltató, illetve a járandóságot folyósító egyéb szerv felé kibocsátott letiltással foglalja le. Mivel itt kizárólag az adós javára folyósított ellátás foglalása történik, jogorvoslatként a végrehajtási igényper nem jöhet számításba. A végrehajtási kifogás előterjesztésének alapja az lehet, ha a végrehajtó
- 100/101 -
a jogszabályban előírtnál nagyobb mértékben foglalt, nem a Vht.-ban meghatározott követelések fejében eszközölt letiltást, a Vht. szerint mentes juttatást foglalt le, illetve nem a Vht. 7. §-a szerinti munkabérre vezetett letiltást.
A pénzforgalmi szolgáltatónál az adós javára kezelt pénzeszközök lefoglalása a végrehajtói letéti számla javára benyújtott hatósági átutalási megbízással történik a Vht. 79/A. §-a alapján. A foglalás törvényességéhez ebben a körben a törvény azt kívánja meg, hogy az a pénzforgalmi szolgáltatónál az adós javára kezelt pénzösszegre nézve történjen meg, ne lépje túl a mindenkori öregségi nyugdíjminimum összegét, és ne essen a Vht. 79/D. §-a szerinti korlát - ügyleti biztosíték céljára elkülönítve kezelt összeg - alá. Kérdésként merül fel, hogy ez a jogintézmény miként egyeztethető össze a Vht. végrehajtói letiltásra vonatkozó szabályaival. A szerző által részletesen elemzett, ehelyütt terjedelmi korlátok miatt nem ismertethető lényeges eltérések adódhatnak a levonás mértéke tekintetében attól függően, hogy a végrehajtó letiltás vagy hatósági átutalási megbízás útján vezet végrehajtást az adósi munkabérre, egyéb juttatásra, és ezen eltérések kapcsán jogszabály-módosításra volna szükség a szerző szerint, mert egyértelművé kellene tenni a két jogintézmény egymáshoz való viszonyát. Konkrét jogesetként merült fel a Nyíregyházi Városi Bíróságon, hogy az adós azért nyújtott be végrehajtási kifogást, mert a végrehajtó az adós bankszámláján kezelt pénzeszközök közül olyan összeget is végrehajtás alá vont, amely más személyt (házastársat) illet meg, illetve a több számlatulajdonos javára kezelt összeget teljes egészében végrehajtás alá vonta. Ezzel kapcsolatban következetes a bírói gyakorlat, hogy az adós nem indíthat igénypert azon az alapon, hogy más személynek van a lefoglalt vagyontárgyon olyan joga, ami a foglalásnak akadálya, illetve a vagyontárgy más tulajdonában áll (BH 1998.493). Azaz az adós saját személyében kizárólag végrehajtási kifogással élhet a foglalással szemben. Az adósi kifogás ugyanakkor csak nagyon szűk körben vezethet eredményre, mert a bíróságnak a tulajdonjogra vonatkozóan nincs lehetősége bizonyítás felvételére a végrehajtási nemperes eljárásban. Hasonló a helyzet akkor, ha kizárólag az adós a tulajdonosa a bankszámlának, amit a hatósági átutalási megbízás érint: végrehajtási nemperes eljárás keretében nem lehet bizonyítani, hogy az azon kezelt pénzösszeg nem minősül a Vht. szerint lefoglalható pénzösszegnek. Adott esetben itt belép az a szabály is, hogy a házastárs által kötött ügyletért harmadik személlyel szemben a közös vagyonból rá eső rész erejéig a másik házastárs felelőssége fennáll. Annak eldöntése pedig, hogy az adós által hivatkozott pénzösszeg külön- vagy közös vagyon, meghaladja a nemperes eljárás kereteit, az egyéb érdekelt tehát a végrehajtási igényper eszközét veheti igénybe a bizonyítást igénylő kérdések elbírálásához (amennyiben az igényt érvényesítő fél egyben az adós házastársa is, a Pp.-ben külön nevesített házastársi vagyonközösségi igénypernek lehet helye).
Takarékbetétek esetében nemcsak a Vht. szabályaira kell figyelemmel lennie a végrehajtónak, hanem a betétek és takarékbetétek végrehajtásáról szóló 180/2001. (X. 4.) Korm. rendelet szabályozására is. Ebben az esetben a betét a betétessel, a betét felett rendelkezővel, illetve a betétokirat birtokosával, mint adóssal szemben fennálló pénzkövetelés
- 101/102 -
kielégítésére vagy biztosítására használható fel. A betétet a végrehajtó a pénzügyi intézményhez intézett felhívással vonja végrehajtás alá. A szerző által idézett jogeset szerint a takarékbetétkönyv végrehajtás alóli feloldását végrehajtási kifogás előterjesztése útján kérték arra hivatkozással, hogy abban nem az adós javára szóló megtakarítás került elhelyezésre. A bíróság a kifogást elutasította azzal, hogy a végrehajtó a foglalásnál a rá irányadó rendelkezéseket betartotta. Mégis lehetőség volt a takarékbetétkönyv foglalás alóli feloldására, mivel a végrehajtást kérő a kifogásra benyújtott észrevételében a foglalás alóli feloldáshoz hozzájárult; a bíróság pedig úgy foglalt állást, hogy a végrehajtást kérőnek a végrehajtás megszüntetésére, korlátozására vonatkozó rendelkezési joga nem csak magára a végrehajtási eljárásra, hanem a foglalással érintett egyes adósi vagyontárgyakra is vonatkozhat.
Ingók végrehajtása során a Vht. nem követeli meg, hogy a foglaláskor kifejezetten igazolva legyen az adott ingóság tekintetében az adós tulajdonjoga, elegendő, ha valószínűsíthető, hogy az adott vagyontárgy az adós tulajdonában van. Nem foglalható le azonban az az ingóság, amellyel kapcsolatban a rajta lévő jelből vagy más körülményből kétséget kizáróan megállapítható, hogy nincs az adós tulajdonában, valamint amely a Vht. erre vonatkozó szabályozása alapján mentes a végrehajtás alól. A végrehajtás alól mentes ingó vagyontárgyak esetén a szerző több gyakorlati problémát is felhoz, ezek például: adott szakterület szakkönyvei tekinthetők-e a szellemi foglalkozású adós foglalkozása gyakorlásához nélkülözhetetlennek, rendszeres tanulmányok folytatásához nélkülözhetetlen eszköznek tekinthető-e a számítógép, mi tekinthető nélkülözhetetlen konyhai és háztartási eszköznek, az egyéni vállalkozót a mentességi szabályok szempontjából természetes személynek kell-e tekinteni, vagy a Ptk. értelmében gazdálkodó szervezetnek. A Vht. továbbá biztosítja a vetőmag, mezőgazdasági gép mentességét, ha az a föld megműveléséhez szükséges, de magának a földterületnek a mentességét nem. Végül nem határoz meg a jogszabály olyan mértéket, amelynek alapján a betakarított termés egy része mentes lenne a végrehajtás alól; ami őstermelők esetében gyakorlatilag a teljes jövedelem végrehajtás alá vonásával egyenlő. Megállapítható tehát, hogy az ingó dolgok mentességi szabályozása a Vht.-ban a jogalkotó részéről felülvizsgálatra szorul.
A fentiekből az is kitűnik, hogy az ingóságok körében is igen szűk a lehetőség a végrehajtási kifogás sikeres előterjesztésére, az mentes vagyontárgyak lefoglalása esetén vezethet eredményre; továbbá a túlfoglalással érintett ingóságok foglalás alóli feloldása is szóba jöhet a Vht. 87. §-ára hivatkozással, amely ingóságok esetében kimondja, hogy a végrehajtó a foglalást addig folytatja, amíg a követelés - ideértve az eljárás befejezéséig előreláthatóan felmerülő végrehajtási költséget - nincs teljesen fedezve.
Mivel a bíróságra a legtöbb foglalás alóli feloldásra irányuló végrehajtási kifogás lefoglalt gépjárművek vonatkozásában érkezik, a szerző ezt a kérdést külön vizsgálja. Gépjármű kétféleképpen foglalható le: az adós lakásán a forgalmi engedély és a törzskönyv egyidejű lefoglalása mellett, illetőleg a gépjárművek nyilvántartásában szereplő adatok alapján akkor, ha aszerint a gépjármű az adós tulajdonát képezi. Mivel a törzs-
- 102/103 -
könyv közokirat, a járműnyilvántartás pedig közhiteles nyilvántartás, azok adatain túlmenően a végrehajtónak nem kell további bizonyítást folytatnia. Kérdés: mikor oldható fel a gépjármű a foglalás alól végrehajtási kifogás, és mikor kizárólag igényper alapján. A szerző által idézett jogesetben egy pénzintézet végrehajtási kifogás keretén belül kérte a lefoglalt gépkocsi foglalás alóli feloldását, amelyet a bíróság jogerősen elutasított arra hivatkozással, hogy a végrehajtó eljárása nem volt törvénysértő; a gépjármű törzskönyve és a járműnyilvántartás adatai közhitelesen tanúsítják a bennük foglalt adatok valóságát, így - ha ezekben az adós van a gépjármű tulajdonosaként bejegyezve - a végrehajtó jogszerűen foglalhat. A végrehajtónak ugyanis nem jogszabályi kötelezettsége, és nem is folytathat le arra vonatkozó bizonyítást, hogy a jármű-nyilvántartáson kívül harmadik személy az érintett gépkocsi tulajdonjogát megszerezte-e. Erre vonatkozó bizonyítást a végrehajtási kifogást elbíráló bíróság sem foganatosíthat (BDT.2002.690. és BDT.2000.292. számú eseti döntések). Az opciós jog jogosultjának - opciós jogára alapítottan - végrehajtási igényperben kell érvényesítenie a gépjármű foglalás alóli feloldására vonatkozó igényét. Ha igazolja, hogy jogszerűen élt a vételi jogával, pernyertes lehet, hiszen a vételi jog közlésének időpontjában a tulajdonos rendelkezési joga megszűnik a dolog felett, a jogosult egyoldalú jognyilatkozatával a szerződő felek között létrejön egy olyan kötelmi jogviszony, amelynek alapján az adós rendelkezési joga az ingóság felett megszűnik, azaz a dolog kikerül a tulajdonos adós végrehajtható vagyonának a köréből (BDT. 2005.1218), így a pénzintézet keresete a foglalás alóli feloldást eredményezheti. A gépjármű tulajdonjogra, opciós jogra hivatkozással történő foglalás alóli feloldása tehát csak igényperben, bizonyítás felvételét követően történhet meg. A bírói gyakorlat szerint az adós nevére kiállított forgalmi engedély nem feltétlenül igazolja a gépjármű tulajdonosát, az igényper felperese bizonyíthatja a bekövetkezett tulajdonosváltozást. Gépjármű foglalás alóli feloldása végrehajtási kifogás keretein belül a Vht. 103. § (5) bekezdésére alapítottan kerülhet sor (természetes adós foglalkozásának gyakorlásához nélkülözhetetlen gépjármű feloldása).
Ingatlan foglalása minden esetben a közhiteles ingatlan-nyilvántartás adatai alapján, a végrehajtási jog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésével valósul meg, ezért foglalás alóli feloldás végrehajtási kifogás segítségével nagyon ritkán érhető el. Ilyen eset, ha a végrehajtó végrehajtás alól mentes ingatlanvagyont von végrehajtás alá. Mentes az az ingatlan, amelyet a felszámolási eljárás során nem lehet az adós vagyonához tartozóként figyelembe venni; ezeket a Csődtörvény sorolja fel (pl. műemlék ingatlan, állami tulajdonban álló erdő, természetvédelmi oltalom alatt álló földterület). További ilyen eset, ha a végrehajtási kérelemből egyértelműen az állapítható meg, hogy a végrehajtást kérő nem kérte az adós ingatlanának végrehajtás alá vonását (a kérelemhez kötöttség ebben a vonatkozásban is érvényesül a végrehajtási eljárásban), ennek ellenére azt a végrehajtó lefoglalta. Ebben az esetben - mint a szerző megállapítja - az adós eredményesen kérheti a foglalás alóli feloldását az ingatlannak végrehajtási kifogás keretében.
- 103/104 -
Aránytalanul nagyobb értékű foglalásra (túlfoglalásra) hivatkozással ugyanakkor a foglalás alóli feloldásra ingatlan esetében - a fentebb említettek szerint szemben az ingókkal - nincs mód, a Vht. ugyanis ingatlanoknál az ún. túlfedés tilalmát nem ismeri, a fokozatosság elve kizárólag az értékesítésre irányadó. A szerző ezzel ellentétbe állítva idézi az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvényt, amely kimondja, hogy ingatlan-végrehajtásnak akkor van helye, ha az adótartozás együtt az ötszázezer forintot meghaladja. Ezt figyelembe véve meggondolandó annak a szabályozásnak változatlanul hagyása, amelynek alapján a Vht. nem teszi függővé attól az ingatlan végrehajtását, hogy milyen a végrehajtandó követelés nagysága, és a követelés-arányos foglalást sem írja elő az adós ingatlanai tekintetében.
Végrehajtási igényperben arra hivatkozással kérhető például az ingatlan foglalásának feloldása, hogy a felperes ingatlan-nyilvántartáson kívül megszerezte az ingatlan tulajdonjogát (bizonyítást igénylő kérdés). Ebben az esetben kötelmi jogi igény lesz a kereseti kérelem alapja, ami akadálya az ingatlan értékesítésének. A bizonyítás során annak lesz jelentősége e perben, hogy az adásvételi szerződést a végrehajtást kérő végrehajtási jogának ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése előtt megkötötték-e, azaz a kötelmi igény korábban keletkezett-e, mint a végrehajtást kérő végrehajtási joga (BDT 2001.463); a bizonyítás terhe természetesen az igény előterjesztőjén van. Fontos megjegyezni, hogy még végrehajtási igényperben sem kérhető az ingatlan foglalás alóli feloldása arra alapítva, hogy az ingatlanon az igényérvényesítőnek ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett joga van: a haszonélvező, használati jog jogosultja az ingatlan feloldása iránt igénypert nem indíthat.
Az ingatlan-végrehajtással kapcsolatban még néhány érdekességet említ a szerző. Az épület alól nem hajtható végre a föld, és az épület nem értékesíthető a föld nélkül. Ha tehát a földtulajdonos ellen folyik végrehajtás, a földre jogosulatlanul épületet emelő is elveszíti az épületet, mert annak tulajdonjogát a földtulajdonos szerezte meg (természetesen perelheti a földtulajdonost kártérítésért). Ugyanez a helyzet a földtulajdonossal, ha a ráépítő az adós, és a ráépítéssel a ráépítő szerezte meg a föld tulajdonjogát. A földdel szerkezeti kapcsolatban nem álló vagy a földön az ügy természeténél vagy szerződésnél fogva átmenetileg, ideiglenesen álló építmény (bódé, pavilon) a bírói gyakorlat szerint nem alkotórész, ezért erre nem az ingatlan-végrehajtás, hanem az ingóvégrehajtás szabályai az irányadók. A földön lévő még el nem vált (be nem szedett) termés is a végrehajtás tárgya; az adós a végrehajtás során a földön tulajdonjogot szerző személlyel szemben megtérítési igénnyel nem lephet fel (BH 1997.400).
A végrehajtási kifogás és a végrehajtási igényper jogintézménye közötti lényeges különbség mutatkozik a foglalás alóli feloldás kezdeményezésének határidejében. Míg a végrehajtási kifogást a végrehajtó intézkedésétől számított tizenöt napon belül lehet kérni, és a jogvesztő határidő hat hónap, addig a - halasztó hatályú - igénypert a foglalástól számított (ingatlan esetében a végrehajtási jog bejegyzéséről szóló ingatlan-nyilvántartási határozatnak a végrehajtó részére történt kézbesítését követő) nyolc napon belül kell
- 104/105 -
megindítani. Igényper a fenti határidőn túl is előterjeszthető az elévülési időn belül, azonban a nyolc napon túl megindított igényper nem halasztó hatályú, a végrehajtás a per alatt folytatódik. Itt egyetlen korlát a vagyontárgy értékesítése, amelyet követően igényper természetszerűleg nem terjeszthető elő. Különbség mutatkozik a két jogintézmény között abban is, hogy a kifogást a végrehajtást foganatosító bíróságnál kell benyújtani, míg az igénypert a foglalás helye szerinti bíróságnál, s e kettő nem feltétlenül esik egybe (illetékesség). Végül természetesen a kezdeményezők köre is eltér, a végrehajtási kifogást az adós, a végrehajtást kérő, és más érdekelt is előterjesztheti, a végrehajtási igényper felperese pedig az lehet, aki a lefoglalt vagyontárgyra tulajdonjoga, vagy egyéb, olyan joga alapján (bérleti jog, használati jog, haszonélvezeti jog) tart igényt, amely a végrehajtás keretében történő értékesítés akadálya - azzal, hogy ingatlan haszonélvezője, és használója a haszonélvezeti, használati jogra alapítottan nem élhet igényperrel; az a házastárs, akinek a felelőssége csak a közös vagyonból rá eső hányad értékéig áll fenn, a lefoglalt külön vagyonára; a nem adós házastárs, ha különvagyonát, valamint a házassági vagyonközösséghez tartozó vagyonát lefoglalták, a különvagyoni tárgy foglalás alóli feloldása érdekében; az adós, kivételesen, ha örökösként meghatározott vagyontárgyakkal felel (cum viribus felelősség) és a foglalás ezt a mérteket meghaladta; a közös tulajdonban álló vagyontárgy bármelyik tulajdonostársa önállóan (mely esetben nemcsak a saját tulajdoni hányadának a feloldását kérheti, hanem az egész vagyontárgyét, feltéve, hogy az adósnak nincs tulajdoni hányada a vagyontárgyban). Kiemelendő, hogy a végrehajtást kérő nem lehet felperes, mert ha bármely vagyontárgya az adós birtokában van, előzetesen, vagy a foglalásnál jeleznie kell a végrehajtónak ezt a tényt.
A dolgozat végén a szerző rögzíti, hogy mely területeken lenne célszerű a Vht.
Elsődlegesen a végrehajtói letiltás és a pénzügyi intézménynél az adós javára kezelt összeg végrehajtás alá vonása szabályainak összhangba hozatala, másodlagosan a végrehajtás alól mentes ingóságok pontosabb meghatározása, aktualizálása, végül az ingatlan-végrehajtás esetén az Art. szabályai átvételének megfontolása lenne fontos.■
- 105 -
JEGYZETEK
[1] a szerző itt nem teszi hozzá, de érdemes rögzíteni: és a bíróság megalapozatlan, szakszerűtlen eljárása folytán....
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőhelyettes.
Visszaugrás
