1. Az európai integráció témájával foglalkozó szakértők időről időre hozzáfognak, hogy bemutassák a napjainkban is zajló folyamat éppen aktuális állapotát. Az ismertetésre kerülő mű az európai integráció következményeit vizsgálja a tekintetben, hogy az Európai Unió és tagállamai miként alkalmazzák a nemzetközi közjogot. A könyv fejezeteit alkotó tanulmányok eredetileg egy konferencia anyagát képezték, amely 2005. szeptember 2-án került megrendezésre az amszterdami, a leuveni, a ljubjanai és a pécsi egyetem közreműködésével az Amszterdami Egyetem nemzetközi jogi kutatóintézetében.[1] Az előadók 2006-ban leadott kéziratait három szerző: Jan Wouters,[2] André Nollkaemper[3] és Erika de Wet[4] szerkesztette egy könyvvé.
A címben szereplő európaizálódás (europeanisation) kifejezés arra utal, hogy az európai integrációs folyamat során a nemzetközi jog az uniós jogrend részévé válik. A könyv tanulmányai azt mutatják be, hogy ez a folyamat miként érezteti hatását az Európai Unió tagállamainak jogrendszereiben, vagyis hogyan alakul a nemzetközi jog, az uniós jog és a nemzeti jog viszonya. A kötet célja, hogy a hármas viszonyrendszerből adódó kérdéseket kritikai szempontból elemezze.
2. A bevezető első fejezet általánosságban foglalkozik az európaizálódás jelenségével, amely már évszázadok óta megfigyelhető a jog világában. Az európai államok mindig is jelentős befolyással bírtak a nemzetközi jog fejlődésére, az utóbbi évtizedekben azonban egy új, speciális és egyre erősödő európai hatás jelentkezett, amelyben nagy szerepe van az 1950-es évek óta zajló európai integrációnak. Ennek a folyamatnak természetes velejárója, hogy az uniós tagállamok belső joga és politikai döntéshozatala egyre inkább az Unió jogának befolyása alá kerül, azaz európaizálódik (europeanised). Ez a jelenség egyébként nem csak a jogtudomány területén figyelhető meg, hanem más társadalomtudományok (szociológia, politikatudomány, történettudomány) szakirodalmában is előfordul. Azt mondhatjuk, hogy az európaizálódás nem más, mint történeti, kulturális és intézményi átalakulással járó politikai folyamatok összessége. Az általános ismertetést követően az európaizálódás és a nemzetközi jog kapcsolatát szemléltetik a szerkesztők, amely tulajdonképpen kölcsönhatásként fogható fel. Előrebocsátják azt a megállapítást, hogy az Európai Unió és a nemzetközi jog kapcsolatára az a jellemző, hogy az Unió szabályozó uralma érvényesül. Ennek oka, hogy az uniós jog szabályozza, hogy a nemzetközi jogot miként kell alkalmazni a tagállamok belső jogában. Emellett az Unió fennhatósága alatt a nemzetközi jog újabb jellemvonásokkal gazdagodik. A kötet első fejezete röviden felvázolja a további tíz fejezetet alkotó tanulmányok tartalmát, amelyek alapvetően két tengely köré szerveződnek. Az első csoport kifejezetten az európaizálódás jelenségére fókuszál.
Rainer Wahl[5] Europeanisation beyond Supremacy, azaz Európaizálódás a szupremácián túl címet adta tanulmányának, amellyel előrevetíti azt a gondolatot, miszerint az európaizálódás jelensége túlnyúlik az uniós jog szupremáciájának elvén, és alaposan átalakítja a tagállamok jogrendszereit, nehezen áttekinthető helyzetet okozva ezzel a belső jogban. A szerző érdekes hasonlattal él: szerinte a nemzetközi, az európai és a nemzeti jog egy olyan három rétegű torta, amelyben a szintek nincsenek egymástól elhatárolva, hanem egymással összekapcsolódnak. Tanulmányában a jogásztársadalom felelősségére is ráirányítja a figyelmet, ugyanis a jogászok feladata, hogy az európai integráció belső jogra gyakorolt hatását magyarázzák és értelmezzék. Ennek kapcsán problémásnak látja, hogy a kontinentális - itt elsősorban a német jogrendszerről beszél - és az angolszász jogértelmező módszerek eltérnek egymástól. Az előbbi dogmatikai, míg az utóbbi gyakorlatias szemléletű. Ez az eltérés egyébként a jogi oktatásban és a szakirodalomban is szembetűnő. Értekezését azzal a megállapítással zárja, hogy az európaizálódás jelensége tulajdonképpen a jog új, második generációját hozza létre.
- 439/440 -
3. A nemzetközi jog európai rendszerének kialakulása kapcsán The Emergence of a European System of Public International Law: the EU and its Member States as Strange Subjects címmel Bruno de Witte[6] azt vizsgálja, hogy a nemzetközi jog eltérő módon fejlődik-e az Európai Unió tagállamaiban, mint a világ más részein. Az Európai Közösség - és fokozatosan az Európai Unió -egyre terebélyesedő szerződéses gyakorlatából kiindulva úgy látja, hogy az Unió tagállamai többé már nem szuverén államok, legalábbis nem olyan értelemben, mint a világ más államai, mivel cselekvési szabadságuk korlátozott. Arra a megállapításra jut a szerző, hogy az Unió és tagállamai a nemzetközi jog "idegen alattvalóivá" (strange subjects) váltak, amely kategória nem egyezik meg egyetlen korábban ismert jogi fogalommal sem.
4. A következő három tanulmány az Európai Bíróság esetjogát alapul véve szemlélteti a nemzetközi jog Európai Unión belüli helyzetét.
Christian Tietje[7] The Status of International Law in the European Legal Order: The Case of International Treaties and Non-binding International Instruments című tanulmányában az Európai Közösség szerződéskötő tevékenységét vizsgálja. A nemzetközi szerződések közösségi joghoz fűződő kapcsolatát szabályozó jogi keret bemutatása után három problémát vet fel. Olyan jogeseteket mutat be, amelyek alapját a WTO joga és az Európai Unió joga közötti kapcsolat adja. Értékeli azokat az ügyeket is, amelyek olyan vegyes megállapodásokhoz köthetőek, amelyeknek mind az Európai Közösség, mind a tagállamok részesei, és a felelősségi viszonyrendszert a nemzetközi jog szabályozza. Végül az Európai Közösségre nézve nem kötelező nemzetközi dokumentumok hatását elemzi. A szerző az általa megállapítottakból levonja a következtetést, hogy a közösségi jog szabályozó hatáskörei sokszor maguk is nemzetközi kötelezettségekké válnak, hiszen azok a nemzetközi megállapodások, amelyekben az Európai Közösség is szerződő fél, hatással vannak a közösségi jogra és ezáltal a tagállamok nemzeti jogára. Az Európai Bíróság szerepét abban látja, hogy egyensúlyoznia kell a közösségi érdekek és a nemzetközi joghoz fűződő barátságos viszony között.
Allan Rosas[8] The European Court of Justice and Public International Law című értekezésének elején röviden összefoglalja az Európai Bíróság létrejöttének történetét és főbb tevékenységét. Vázolja az Unió jogforrási rendszerét, és előrevetíti a Lisszaboni Szerződés tartalmát, illetve hatályba lépésének várható dátumát, amely - ma már tudjuk - nem helytálló.[9] A nemzetközi jogi normákat - a szerződéseket és a szokásjogi természetűeket egyaránt - a közösségi jog forrásai között helyezi el, amelyekre az európai bíróságoknak, mint "puha jogra" (soft law) kell figyelemmel lenniük. Rámutat az Európai Unió bírósági rendszerének különös vonásaira, amely alapján az nem sorolható be sem a tradicionális nemzetközi jogi intézmények, sem a nemzeti intézmények közé. Kiemeli az Európai Bíróság értelmező módszereinek jelentőségét, továbbá a Bíróság fő feladatát, hogy értelmezze és alkalmazza az elsődleges és másodlagos uniós jogot. Az előadó azt is bemutatja, hogy a Bíróság hogyan fejlesztette ki védekező mechanizmusát a nemzetközi bíróságok és törvényszékek esetjogával, nevezetesen az Emberi Jogok Európai Bírósága és az ENSZ Nemzetközi Bíróságával szemben. Nézőpontja szerint az Európai Bíróságnak feltétlenül hozzá kell járulnia a nemzetközi jog betartatásához és fejlesztéséhez. Ezt azonban anélkül kell megtennie, hogy "bíró alkotta" nemzetközi közjogot fejlesztene ki, hiszen a nemzetközi jogfejlesztés elsősorban az Unió politikai testületeinek a feladata.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
