Köszöntöm az Olvasót abból az alkalomból, hogy a 2014-2018-as törvényhozási és parlamenti ciklus utolsó Fontes Iuris számát veheti kezébe. Voltaire írta egykor: Ha untatni akarod az olvasót, mondj el neki mindent. Ezért most csak pár sorban szeretném megköszönni azt a figyelmet, amellyel megtisztelte lapunkat.
Ennek a folyóiratnak az alapításával kettős célom volt. Egyrészt ösztönözni szerettem volna a kollégákat arra, hogy írjanak. Az írás - a beszédhez hasonlóan - nem pusztán a gondolat lejegyzése, hanem visszahat rá, alakítja, sőt, teremti, szüli is a gondolatot. A mi munkánk leginkább a törvény-előkészítéshez kapcsolódik, amelynek nagy része gondolkodás és írás: reflexió a valóságra, amelyet meg akarunk őrizni, vagy meg akarunk változtatni - a szabályozás mindenkori célja szerint. Az Igazságügyi Minisztériumnak szellemi műhelynek is kell lennie. A műhely ajtaját, ablakát másrészt azonban időnként ki kell nyitni, hogy az érdeklődők is bepillantást nyerhessenek az itt folyó szakmai munkába, és akár bele is szólhassanak. Az utóbbi kétszer négy évben alapjaiban újult meg a magyar jogrendszer - az új Alaptörvény talaján és szellemében. Meggyőződésem, hogy az Alaptörvénynek kultúrává, jogi kultúrává kell válnia. Ez hosszabb folyamat. Lehet, hogy még az elején tartunk - semmiképpen sem a végén. Úgy érzem, az önálló Igazságügyi Minisztérium az én irányításommal - és korábban Navracsics Tibor vezetésével a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium - nem keveset tett ennek érdekében. Hogy milyen eredménnyel, annak megítélése nem az én feladatom. Ha a jogkövető és jogkereső közönség, a jogot alkalmazó hivatásrendek tagjai úgy érzik, hogy a jogszabályok az igazságosság szolgálatában állnak, hogy a bíróságok ítélkezése gyors, pontos és igazságos, akkor jó bizonyítványt állítanak majd ki a munkánkról. Akkor teljesül az, amit miniszteri megbízásom kezdetén vállaltam: erősödött az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom. Arról, hogy mindezért mit tettünk, az Ügyvédek napján tartott - e lapszámban a Négy év a jog szolgálatában címmel közölt - beszédemben jelenik meg.
A záróakkordhoz méltó hangok szólalnak meg a lapban. Olvashatják például Orbán Viktor miniszterelnöknek a Magyar Tudományos Akadémián a Igazságügyi Zsebtörvénytár újbóli kiadása alkalmával elmondott beszédét, amelyben hitet tesz a nemzeti jogalkotás, jogi és alkotmányos identitásunk értéke és megőrzendő volta mellett. Az ünnepi könyvbemutatón elhangzott, összegző jellegű saját előadásomat szintén közli a lap.
A kormányzati ciklus utolsó Fontes Iuris számában a szokásos rovatokkal találkozhat az olvasó. Interjúalanyunk ezúttal Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, aki olyan új keletű dilemmákról nyilatkozik, mint az alkotmányos identitás, valamint a bíróságok közötti párbeszéd akár tagállami és uniós fórumok között. (Az egymásnak esetleg ellentmondó esetjogok között nincs mindig döntőbíró - van olyan ellentmondás, amit csak folyamatos dialógussal lehet feloldani.) A tanulmányok a jól bevált felosztást követik, és a közjog, a büntetőjog és a magánjog területeiről merítenek kiváló, az Olvasó előtt részben jól ismert szerzőink: Salgó László Péter, Kara Ákos, Bodzási Balázs. A többiek, a szintén kiváló Domaniczky Endre, Szentmihályi-Soós Viktória, az egyetemről éppen kikerült, tehetséges ifjú Lapu Árpád, Bendik Tamás, Galambos Gábor e lap hasábjain most debütálnak. Különös módon ugyanez igaz Martonyi Jánosra is, aki most tiszteli meg a Fontes Iurist és szólal meg egy olyan témában, amelyben aligha akad nála avatottabb és mértékadóbb szerző: Változatok az európai integráció jövőjére... Ezúton is köszönöm neki, hogy az elmúlt négy évben az igazságügyi miniszter tudományos tanácsadó testületét elnökölte.
Mint ahogyan köszönöm a lapot szerkesztő és író kedves kollégáim munkáját és - végül, de korántsem utolsósorban -az olvasók érdeklődését és hűségét. A fontes iuris, a jog forrásai nem mi vagyunk: de felelősségünk őrködni afelett, hogy ebből a forrásból mindenkor világos, tiszta, érthető és éltető normák fakadjanak. ■
Visszaugrás