Megrendelés

Harsági Viktória: A modellválasztás dilemmái a kollektív igényérvényesítés hazai szabályozásánál[1] (ESz, 2016/1., 24-30. o.)

A kollektív igényérvényesítés gazdag külföldi jogirodalmának áttekintése után megfogalmazható, hogy alapvetően egyetértés alakult ki a szakmán belül az intézmény célja, szerepe tekintetében, ami az általánosságokat illeti. Ekképpen legtöbb szerző említi, hogy az abban a kollektív igényérvényesítés különböző formái az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést, a perhatékonyságot és az alperesi jogsértő magatartás[1], illetve a gazdaság szereplői viselkedésmintáinak változását mozdíthatják elő, a verseny tisztaságának fenntartásához hozzájárulhat. Ha a részleteket nézzük, már közel sem ennyire egységes a kép. Jelen tanulmány célja ennek a differenciáltságnak bemutatása, de nem egy mindenre kiterjedő elemzés az intézmény funkcionalitása tekintetében, hiszen az csak monografikus igénnyel volna megvalósítható, hanem csupán egy nagyvonalú áttekintés, melyet az összehasonlító jog eszközeivel kíván a szerző megtámogatni.

A hatékonyság szempontjából vizsgálva a kérdést, a kollektív igényérvényesítési mechanizmusok célja alapvetően a bíróság és a felek erőforrásainak kímélete. Lehetővé teszik ugyanis, hogy a bíróságok a párhuzamos, illetőleg lényeges átfedésben levő ügyeket hatékonyan, gyorsan, következetesen és a véglegesség igényével bírálják el, s egyúttal csökkentsék az eljárás(ok) összköltségét. Ezáltal elkerülhetővé válik az ügyek megtöbbszöröződése, egyúttal az esetlegesen egymásnak ellentmondó határozatok hozatala is. Problémaként merül fel azonban, hogy az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés, tisztességes eljárás, alaposság és a pergazdaságosság konfliktusba kerülhet egymással. A kollektív igényérvényesítési mechanizmusok a csoport erejének egyesítése által javítják az esélyegyenlőség el-

- 24/25 -

vének érvényesülését, és segíthetik helyrebillenteni az erőforrások esetleges egyenlőtlenségét. A többalanyú perek külföldi szabályozásában a felperesi csoport a jellemző. Az alperesek a külhoni tapasztalatok szerint gyakran kollektív entitások, az ebből fakadó előnyöket élvezik, amelyek elsődlegesen a nagyobb erőforrásaikból, méretgazdaságosságukból, tudásukból, az információhoz való hozzáférésükből és a befolyásukból származnak. A felperesi oldalon az egyének kérelmeik "egy csokorba fűzésével", egy erre a célra kialakított eljárásban erőiket és tapasztalatukat egyesítik, megosztva a pereskedés kockázatát, nagyobb nyilvánosságot és jobb tárgyalási pozíciót nyerve. A bíróság is számos tekintetben nyer ezzel a megoldással, hiszen az eljárás megtöbbszöröződése, a konfúzió, a felek nagy száma gátolhatja a hatékonyságot.[2] A kollektív igényérvényesítési mechanizmusok az alperes számára is számos előnyt hozhatnak, egyfelől a költségek mérséklése terén, másfelől pedig azáltal, hogy esetleg nem szükséges újabb és újabb eljárásokkal szembenézniük, azaz "tiszta lappal" tekinthetnek a jövőbe. A megfelelő menedzsment és ellenőrzés szükségessége a nagyszámú felperes esetén jól látható. Ezeket a pereket nem lehet másként lefolytatni, mint hogy világosan, határozottan (csak) "egy hang" beszél az összes felperes érdekében és ennek a "hangnak" legyen tapasztalata az ilyen ügyek vitelében.[3]

1. Fejlődéstörténeti kitekintés

A class action amerikai formájának távoli történelmi gyökerei vannak, az angol equity gyakorlatot exportálták az Újvilágba, lényegében a reprezentatív eljárásokra vezethető vissza.[4] Az Egyesült Államokban régen felismerték az értékét annak az eljárásnak, amelyik lehetővé teszi a személyek számára, hogy az érdek azonossága nélkül, de az ugyanazokból, hasonló vagy összefüggő körülményekből eredő igények tekintetében osztályt alkossanak, és együtt érvényesítsék az igényüket egy eljárásban. 1966-ban inkorporálták a class action szabályait az Federal Rules of Civil Procedure-ba.[5]

A kollektív igényérvényesítés célját illetően a fejlődés dinamikája nagyon különböző a common law (különösen az USA) és a kontinentális jogrendszerekben. Mindkét rendszer elmozdult a kiindulópontjából, de ezek a változások majdnem ellenkező irányúak. Az USA class action klasszikus példáját nézve ennek a funkciója, 1938-as megalkotásakor az volt, hogy kompenzációt biztosítson sok relatív csekély összegű kár esetén, és megnyissa az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést azon emberek csoportja részére, aki feltehetően nem hajlanának a jogorvoslat keresésére az egyéni perek eszközeivel. A következő évtizedekben, főként a '60-as, '70-es években, a dolgok alapvetően megváltoztak. A fent írt cél természetesen megmaradt, de a gigantikus kártérítési eljárások relatív új élménye messze túlmutatott a class action eredeti modelljén. E dimenzióbeli növekedésnek jelentős következményei vannak. Ilyen pl. a nagyobb adminisztrációs teher vagy a büntető kártérítés (punitive damage) útján a károkozó jövőbeli magatartásának befolyásolása. Mindez természetesen visszahat a célokra is. Szélesebb lett az eljárás alkalmazási területe, nagyobb az ügyek sokfélesége. Új célok jelentek meg (amely tükröződik a jogi nyelvezetben is), a class action új kollektív és általános értékek érvényre juttatása felé orientálódik. Ez a pluralitás visszahat az eljárásjogi eszközre magára is. Az általános class action több altípusra bomlik, amelyek speciális célok felé orientálódnak és mindegyik - további konzekvenciaként - eltérő jellegzetességeket vesz fel és különböző gyakorlati eredményre vezet. A kontinentális jogrendszerben a helyzet teljesen különböző. Először is meg kell jegyezni, hogy az ún. kollektív, diffúz vagy fragmentált érdekek védelme az igazságszolgáltatás eszközeivel lassan kezdett el felmerülni a '60-as évek vége felé és a '70-es évek folyamán. Először ez a fejlődés is mindössze néhány országban indult meg, sok helyen csak későbbi időpontban kezdődött. Legtöbb európai jogalkotó által követett cél specifikus és relatív szűk terület szabályozására vonatkozott. Németországban az ún. Verbandsklage vagy az olasz jog kínálta eszközök a fogyasztók védelmét szolgálják, de nem a gyengébb fél kárának megtérítését, hanem a tisztességtelen szerződési feltételek mellőzését. Szabályozási és nem kompenzációs célt valósítanak tehát meg. Az utóbbi évtizedeket elég sokirányú változás jellemezte. Mindamellett az uralkodó európai trend nem a class action irányába látszik elmozdulni. Habár akadnak olyan európai kommentátorok, akik a szélesebb, modernebb megközelítés mellett törnek lándzsát és az amerikai class action bevezetését javasolják, ezzel szemben a kontinentális jogalkotók a szűkebb és óvatos, restriktív alkalmazást preferálják.[6]

Az egyesült államokbeli class action eljárás az Federal Rules of Civil Procedure R. 23 alkotói által előre nem látott kérdésekkel szembesült az idők folyamán. Arra tervezték eszközül, hogy alapjában véve hasonló ügyeket oldjanak meg, egyesek csodaszert látnak benne azon igényekre nézve, melyben számos felperes érintett. A class action eljárásban egyetlen kérelmező van felhatalmazva arra, hogy képviselje a kérelmezők osztályát, azon az alapon, hogy minden egyedi ügy lényeges elemeiben ugyanolyan, így az egyedi ügy eldöntése az intézmény természetéből adódóan a többi ügy elbírálását is jelenti.[7] A tapasztalatok azt mutatják, hogy

- 25/26 -

míg a class action betölti a célját bizonyos ügyekben, addig más típusú alkalmazása kontraproduktív. A gyakorlatban a mass tort ügyek, különösen a termékfelelősségi ügyek alkalmatlannak bizonyultak az osztály szintű kezelésre. Ezekben az ügyekben számos olyan ténybeli kérdés jöhet fel, ami lehetetlenné teszi az egy ügykénti tárgyalásukat. Gyakran vonzzák a gyengébben megalapozott kérelemmel bíró felpereseket, akik magukban nem perelnének, de egy kikényszerített egyezség az "igényeik felülértékelését" eredményezi a többiek hátrányára.[8]

Számos ponton tapasztalható kiegyenlítetlenség, aránytalanság a class action eljárásokban. Sok ügy végződik úgy, hogy a bíróságra sem került, magas ugyanis az egyezségi ráta. Ez első látásra pozitívnak tűnhet, ám meg kell vizsgálni, mi áll a hátterében. Ennek ugyanis az Egyesült Államokban több oka van. Egyrészt, mivel a költségeket nem téríti meg a pervesztes fél, így legtöbbször olcsóbb megegyezni, mint sikerrel védekezni. Az amerikai rendszert sokan támadják amiatt, hogy az ezzel foglalkozó ügyvédi irodák dollármilliárdokat keresnek olyan ügyeken, amelyek bíróság elé sem jutnak. Második okként az esküdtszék kiszámíthatatlanságát jelöli meg a szakirodalom. Harmadsorban a class action egyezség lényeges előnyöket jelenthet az alperes számára, aki így "szabadulva" tiszta lappal nézhet a jövőbe. Sokan tartják úgy, hogy az amerikai típusú class action rendszer nem megfelelő Anglia számára, mert ott esküdtszék tárgyalja a kártérítési ügyeket, míg Angliában nem ez a helyzet. Ráadásul jóval jóval magasabb kártérítési összeget ítélnek meg, mint Angliában, így egy esetleges adaptálás következtében Angliában sokszorosába kerülne a kártérítési rendszer. Az Egyesült Államokban az opt-out class action kéz a kézben jár a sikerdíjjal. Az angol szerző, Zuckerman szerint azonban a class action rendszer működhet sikerdíj nélkül is. Szerinte valójában az eljárásnak class actionkénti vagy group litigationkénti, illetve opt-in vagy opt-outkénti leírása nem feltétlenül fed fel sokat a gyakorlat működéséről. Az sem mindegy, hogy milyen jogrendszerbe kerül beültetésre a class action.[9] Az ügyvédek jelentik a hajtóerőt a class action mögött. "Vadásznak a reprezentatív felperesek után és finanszírozzák az ügyet: valójában ezáltal érdekeltségük van az ügyben, mivel sikerdíj alapján dolgoznak, ezért nagyon komoly gazdasági ösztönző van arra nézve, hogy "felépítsenek" egy ilyen eljárást."[10]

Hodges a következőkben látja az amerikai rendszer előnytelen vonásait. A rendszer a következő nem kívánatos következményeket tudja előidézni: "a) az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés túl könnyűvé válik, b) nincs költség-haszon vagy más racionalitási kontroll a felperes részétől, ill. ellenőrzés az ügyben hozott döntések felett, c) rendkívül nagy mennyiségű per indul, különösen sok a megalapozatlan kérelmek száma, d) "zsákmányszerzés" az ügyvédek és más közbenső személyek által, akik a pert üzleti befektetésnek tekintik, amely az ő saját hasznukról szól, e) érdekellentét az ügyvéd és az ügyfelek között (különösen az egyezségkötés terén, és sok fogyasztói class action szerény hasznot hajt a fogyasztóknak, úgymint az ún. "coupon settlement"), f) eljárások, amelyek természetüknél fogva drágák, g) aránytalan ügyvédi díjak, és ebből eredően nagyon magas tranzakciós költségek, h) a "vesztes fizet" elvvel össze nem kapcsolt class action eljárásban, ahol nagyon magasak az ügyvédi költségek egy óriási nyomás van az alperesen, hogy az ügy érdemére (a pernyertesség esélyére) tekintet nélkül megegyezzen (blackmailing), i) a nyomást a punitive damage rendszere csak fokozza". A Class Action Fairness Act (2005) valamit próbált javítani a helyzeten.[11] Bizonyos megszorításokat tett a sikerdíj és pl. a class action hatálya tekintetében (szűkítette a lehetőségét).[12]

2. Európai modellek

Megfigyelhető a jogirodalomban egy sajnálatos tendencia, hogy az amerikai "class action" terminológiát használjuk olyan eljárási formákra is, amelyek valójában nem azok, de amelyek hordozzák ennek bizonyos elemeit.[13] Ugyanis csak kevés ország vette át a class action eszközt akár korlátozott mértékben is, és számos más ország - főként a kontinentális jogrendszerhez tartozó európai országok - erősen rezisztens e jogintézmény irányában,[14] meglehetősen általános az USA rendszerének elutasítottsága ("not-in-my-back-yard").[15] Ennek számos oka lehet, egyik minden bizonnyal az intézmény céljában ragadható meg. A modern amerikai társadalom individualista, versenyző és perlekedő. Első pillantásra ezért következetesnek tűnik, hogy az amerikai jogalkotás és a bíróságok alapvetően a privát iniciatívában bíznak a kollektív igényérvényesítés kialakítása során.[16]

A sokalanyú eljárásokkal kapcsolatos európai trendek elemzése során célszerű két típusú mechanizmus között különbséget tenni, amelyek funkciójukban térnek el egymástól. Habár a két funkció egyre inkább megtalálható egy adott mechanizmuson belül, különböző jogpolitikai indokok állnak a háttérben, és a funkcionalitás közelebbi vizsgálata különböző konklúziókhoz vezethet, ami az adott mechanizmus szerepét és hatékonyságát illeti. Megvan annak a veszélye, hogy a

- 26/27 -

két funkció összekeverése egy elégtelen mechanizmust eredményezhet.[17]

Óvatosnak kell azonban lenni akkor, ha éles különbséget akarunk tenni a közérdekű és az ún. "private enforcement" között. A public enforcement legtöbbször sokkal hatékonyabb a jogsértések megszüntetése, illetve megelőzése iránti perek esetén, mint a kártérítés területén.[18] A közérdekű pernek számos sajátossága a kontinentális európai modellhez kötődik[19], amelyet általában az aktív bíró és a bírói case management jellemez, nem koncentrál akkora erőt a bíróra a kollektív perekben. Az eljárási kezdeményezésének jogát sok esetben nonprofit szervezetekre (egyesületekre) helyezi. Ezek főként privát szervezésű szervezetek és arra vannak kitalálva, hogy törvényben rögzített érdekeket szolgáljanak. Privát kezdeményezés eredményeként jönnek létre, habár gyakran közpénzekből támogatják őket és hatóságok által kontrollálják.[20] A jogsértések megszüntetésére irányuló eljárások jellemzik azok az országokat, ahol hagyományosan az egyesületek által indított perek a gyakorlat (pl. Németország, Ausztria, Olaszország). Ezekben az országokban az egyesületeknek van joga pert indítani. Mindamellett egyes országokban ez a keresetindítási jog csak a fogyasztóvédelem területén létezik, ilyenformán a fogyasztóvédelmi egyesületek jogosultak indítani. Más országokban egyéb szervezetek is fel lettek ruházva ezzel, úgy mint a különféle érdekképviseleti szervezetek, környezetvédelmi egyesületek és kereskedelmi kamarák. A skandináv országokban előforduló megoldás esetén, amikor a fogyasztói ombudsman jut szerephez az eljárásban szintén a jogsértések megszüntetése iránti perek a jellemzőek, az ombudsman nem indíthat pert kártérítés iránt. Az ombudsman formálisan független a kormányzattól, mentes annak ellenőrzése alól, de működése lényegében a kormány finanszírozásától függ, s így a politikai autonómiája valamelyest korlátozott lehet.[21]

Ennélfogva fontos különbséget tenni a kollektív igényérvényesítés különböző formái között, megjegyezve és rögzítve, hogy az európai kollektív igényérvényesítési formák változásokon mennek keresztül (jelenleg is).[22]

Elterjedt kollektív igényérvényesítési forma Európában az ún. Verbandsklage. Ennek jellegzetessége, hogy a pert indító egyesület nem a tagjai jogait és érdekeit képviseli, hanem közérdekeket képviselnek.[23] Ennek lényegéről fentebb már szóltunk. Németországban a Verbandsklage hagyományos rendszerét egészítette ki utóbb a KapMuG[24] néven ismert törvény, mely a pénzügyi befektetésekre kiterjedő hatállyal vezetett be egy új eljárást. Ez lényegében egy mintaper, melynek alapjául legalább tíz egymással - a ténybeli és jogi kérdések tekintetében összefüggő - ügy kell hogy szolgáljon. A KapMuG rendszerét egy négyfázisú eljárás jellemzi. Először a károsultak valamelyikének kérelmére megindul a mintaper, ebben arra lehet hivatkozni, a kibocsátó hibázott, vázolva, miért jogos a kártérítés és miért hasonlóak a jogi kérdések, illetve miért érint más kérelmezőket is [1(2) KapMuG]. Másodszor a bíróság ellenőrzi, hogy az eljárásindítási feltételeket teljesítették-e és dönt arról, hogy mely szempontok hasonlóak más kérelmezőkéhez. Nyitnak egy regisztert a közös jogi és ténybeli kérdéseknek, a kérelmezők neveivel és ezt nyilvánosságra hozzák, a bíróság meghatározza azokat a kérdéseket, amelyeket semmi esetre sem vizsgálhat felül más bíróság utána. Harmadszor - Európában eléggé egyedülálló módon - az elsőfokú bíróság egy határozatot hoz, melyet a másodfokú bíróságnak címez, mely tartalmazza az összes jogi és ténybeli kérdést, amelyet meg kell válaszolni az összes egyedi kérelemmel kapcsolatban. Erre a rendelkezésre alapozva a másodfokú bíróság kiválaszt egy vagy néhány ügyet, amelyek alkalmasnak tűnnek arra, hogy vezető ügy(ek)ként választ adjanak az összes többi a perrel érintett ügyben felmerülő jogi és ténybeli kérdés tekintetében. Erre az időre a többi eljárást felfüggesztik. A negyedik fázisban a másodfokú bíróság megküldi a határozatát az elsőfokú bíróságnak, amely az összes eddig felfüggesztett ügyet egyenként letárgyalja a vezető ügyet követve [16(1) KapMuG]. Végül hangsúlyozni kell, hogy az opt-out nem megengedett, tehát a vezető ügyben a másodfokú bíróság által hozott határozat köti az elsőfokú bíróságot a többi ügyre nézve.[25]

Látjuk tehát, hogy az európai perjogi rendszerek következetesen kínálnak mechanizmusokat, amelyek ügyek együttes elbírálását teszik lehetővé, ám a számos igény különálló marad egymástól. Minden egyes kérelmező fél marad az eljárásban, teljesen védve eljárási garanciákkal, úgy mint a meghallgatáshoz való jog és a szóbeli tárgyaláshoz való jog. A félnek megmarad a joga arra nézve, hogy autonóm módon döntsön a per további menetéről, pl. hogy köt-e egyezséget, folytatja-e az eljárást, nyújt-e be fellebbezést.[26]

Teljesen más alapokon áll a holland jog, ahol az alapvetően a tömeges károkozású ügyekre íródott[27] WCAM-

- 27/28 -

ben[28] szabályozott eljárás egy kollektív egyezség elérését tűzi ki célként. Egy olyan egyezséget, amely olyan károk megtérítésére vonatkozik, amelyet egyfelől egy vagy több hasonló esemény okozott, és amely egy vagy több fél [aki(k) az egyezséggel arra kötelezi(k) magát/magukat, hogy kártérítést fizet(nek)], másfelől a károsultak érdekeit képviselő szervezetek között köttetett. Az egyezségnek meg kell határoznia például, hogy a személyek mely csoportjával köttetett. Az egyezségben kategorizálják a károsultakat a károk természete és mértéke alapján.[29] Az egyezségben meg kell határozni a csoporttagok számát, amilyen pontosan csak lehetséges, a kártérítési összeget, amelyet felosztanak a károsultak között, valamint azokat a feltételeket, amelyek teljesítése szükséges ahhoz, hogy a károsultak a kompenzációért kvalifikálják magukat. Ha az egyezség megszületik, az azt megkötő felek benyújtják a bírósághoz, hogy nyilvánítsa kötelező erejűvé.[30] Ha a bíróság helyt ad a kérelemnek, a károsultak teljes csoportját köti az egyezség, hacsak nem élnek az opt-out lehetőségével. Az egyezség meghatározza, hogy a károsultnak kit kell értesítenie az esetleges kilépéséről, a bíróság nyilatkozata határozza meg a kilépésre rendelkezésre álló időt. A kilépők fenntartják maguknak a perindítás jogát.[31]

A holland jog a WCAM-ben foglalt eljáráson felül biztosít egy kollektív keresetindítási jogot tömeges károkozási ügyekben. A holland alapítványok és egyesületek, amelyeket érdekképviseleti célra alapítottak, kezdeményezhetnek eljárást annak érdekében, hogy egy csoport közös érdekét védelmezzék. Ám ez a per az érdekelt személyek javára meghozott megállapításra, illetve a jogsértések megszüntetésére korlátozódik és az ítélet csak a szervezetet és az alperest köti (Burgerlijk Wetboek art. 3:305a).[32]

Az angol megoldás kombinálja az opt-in és az opt-out rendszereket. Anglia az egyik legnagyobb gyakorlattal rendelkező ország e téren:[33] a képviseleti eljárások (representative proceedings) több mint két évszázados múltra tekintenek vissza.[34] A reprezentatív eljárások különböznek a többitől, mert a reprezentatív felperes a pert saját és mások (azaz a képviselt osztály) nevében indítja, ő az egyetlen felperes, a képviselt osztály tagjai nem tekinthetők feleknek a perben. Mindazonáltal ezek a csoporttagok élvezik a jogerős határozatból származó előnyöket.[35] Az eljárásnak ezt a formáját ezért opt-out rendszerként jellemezhetjük. Az újabb angol esetek mutatják, hogy ennek az eszköznek a szerepe lehet a megállapítási keresetek esetén.[36] A reprezentatív eljárások előnye a hatékonyság és az access to justice jobb érvényesülése. Az eljárást jellemzi, hogy a követelt teljes összeg megállapítható és az egyes károsultak közötti elosztásának világos kritériumai vannak. Ennek intézését gondosan ellenőrzés alatt kell tartani és monitorozni, mert az indokolatlanul erőteljes és dinamikus kollektív igényérvényesítés problémás lehet.[37]

A csoportos perlés (group litigation - GL) a Woolf reform nyomán került be az angol jogrendszerbe. Lord Woolf a jelentésében[38] három alapvető kritériumot határozott meg a csoportos perlési rezsim tekintetében.[39] A GL lényegében az ügyek egy csokorba fogása a közös kérdésekben (common issues) való döntésig. Minden felperesnek magának kell eldöntenie, hogy csatlakozik-e a csoporthoz, mely gyakorlatilag a csoportregiszterbe való felvétellel valósul meg. Az aktív kezdési folyamat (opting-in) különbözteti meg a reprezentatív eljárásoktól.[40] Bármelyik fél kezdeményezheti, nemcsak a felperes, hanem az alperes is, hogy az ügyet GL-ként tárgyalják.[41] Akkor alkalmazható, ha számos eljárást indítanak hasonló vagy összefüggő tények tekintetében. Függetlenül a csoportot alkotó egyének számától, minden egyes eljárásjogi cselekményt csak egyszer kell megtenni a perben. Ez nemcsak a csoporttagok javát szolgálja, hanem azét is, akivel szemben az eljárást megindították.[42] A reprezentatív eljárásoktól eltérően a bíróság szigorú felügyelete jellemző.[43] Generális szabályozással állunk szemben, a tárgyi hatálya tekintetében nincs korlátozás, általánosan alkalmazható eszközről van tehát szó. Csoportos pereket az eddigi gyakorlat szerint indítottak termékfelelősségi ügyekben, pszichikai és szexuális visszaélések esetén, nyaralások és pénzügyi szolgáltatások tekintetében.[44]

3. Opt-in, opt-out dilemma

A külhoni szabályozásokban számos megjelenési formája ismert ezeknek az eljárásoknak. Az egyik alapvető különbség az opt-in és az opt-out rendszerű modellek között tehető. Míg az előbbi a részvétel kinyilvánításán alapul, vagyis belépéssel lehet a csoport tagjává válni, addig az utóbbi eleve a csoport (ennél az eljárástípusnál

- 28/29 -

jellemzően osztálynak szokták nevezni) tagjainak tekinti azokat, akik az osztály pontosan körülhatárolt meghatározásának megfelelnek; ők aktivitásukat akkor kell hogy kifejtsék, ha nem szeretnének az osztályban maradni.[45]

A kollektív igényérvényesítési mechanizmusok legismertebb formája az amerikai class action eljárás. Mára a kollektív igényérvényesítés koncepciója elterjedt az USA határain túl számos más országban gyökeret vert mind az angolszász, mind pedig a kontinentális jogrendszerekben.[46] A kollektív igényérvényesítés tehát mára már realitás az Európai Unióban is. Európában kevés ország engedett teret a radikálisabbnak tartott opt-out modellnek, és ezek az országok is többnyire korlátozták a hatályát (mint pl. Dánia és Norvégia). Számos európai állam elutasítja az opt-out mechanizmust alkotmányossági szempontból. Az elfogadásával kapcsolatos vonakodás, ezeknek a mechanizmusoknak az értékére vonatkozó alapvető vitán, illetve a visszaélések lehetőségén alapul. A kritikusok többnyire azt sérelmezik, ha az osztálytag nem kap tájékoztatást a megindult eljárásról és emiatt nem él az opt-out lehetőségével, az inaktivitását úgy tekintik, mint hallgatólagos hozzájárulást ahhoz, hogy a reprezentatív felperes által képviseltessenek. Ez sértheti az osztálytag meghallgatáshoz való jogát, illetve a rendelkezési jogát.[47] Európában az amerikai típusú class action modelltől való félelem főként azon alapul, hogy nem kívánatos hatásoknak engedhet teret, mint pl. a túlzott mértékű perlekedés, túlzott költségek, következetlenség és átfedések vannak közjogi szabályozókon alapuló (a közjogi kontroll körében született) határozatok és a polgári perben született ítéletek között.[48]

Az opt-in rezsimnek számos előnye van, így pl. a tagság biztossága, javára írható továbbá, hogy a felek szabad akaratukból csatlakoznak a csoporthoz, éles ellentétben az opt-out rendszerrel. A legfőbb problémája azonban éppen az ösztönzés: az érintettek megfelelő részvételi hajlandósága és részvételi arányának kérdése. Emellett fel szokták még hozni, hogy az alperes részére nincs meg a lehetőség a "globális béke" elérésére az eljárás eredményeképpen (vagyis arra, hogy rendezett kérdésként maga mögött tudja az ügyet).[49]

Ezzel szemben az opt-out eljárások előnyeként említhető az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés jobb érvényesülése, a követelések összértéke megállapítható és egyes károsultak közötti elosztásának világos kritériumai vannak. Létjogosultságát rendszerint a hatékonysággal és a későbbi jogsértésektől elrettentő hatásával szokták igazolni. A külföldi gyakorlati tapasztalatok szerint hasznosnak bizonyulhat különösen csekély pertárgyértékű ügyekben, elaprózódó, szórványos veszteségek esetén. Olyan esetekben, melyekben számos egyén érintett egy jogellenes magatartás tekintetében, de nem olyan mértékig, hogy bármelyikük motivált lenne pert indítani, ahol az egyedi károk nem számottevőek, de az egész összeg illetőleg a jogosulatlan profit tekintélyes. Felmerülhet az opt-out rendszerrel szembeni kifogásként, hogy nem jelentenek teljes kompenzációt a felperesnek, illetve nem veszik figyelembe az egyedi ügyek közötti releváns különbségeket, illetve elmaradhat azok adekvát vizsgálata. Az opt-out rendszerek előnye továbbá, hogy nem nevesített osztálytagok juthatnak végrehajtható határozathoz - a megnevezett képviselők cselekményei által - anélkül, hogy időt kellene tölteniük vele vagy forrásokat mozgósítaniuk. Nagyobb számú fél részére biztosítja ezt a kompenzációt, mivel jellemzően a kilépők után is többen maradnak, mint ahányan egy opt-in eljárás esetén csatlakoznának.[50] Egyúttal biztonságot jelent az alperes számára, hiszen tudja a kitettség mértékét. Figyelemmel kell lenni arra a tényre, hogy az opt-out rendszer adminisztrációja kisebb, amely a negatív elvárt értékű ügyeknél fontos szempont lehet.

4. Tanulságok a magyar jogalkotó számára

A hazai jogirodalomban Gáspárdy László az anyagi jogi jogviszonyban alanyként nem szereplő személyek perindítási jogosultságának kérdéseit taglaló írásában a más érdekében történő perindítás céljait a következőkben jelölte meg: a "jogszerű állapot megvalósítása, a gyengék segítése, a csoportérdek, a diffúz és kollektív érdekek legitim demonstrálása, a közérdek védelme", melyek érdekében "többféle, egyre bővülő lehetőség nyílott és nyílik más érdekében, illetve mások érdekében kezdeményezhető perre, főleg a XX. század második felétől kezdődően glóbuszunk nyugati féltekéjén. A hazai vidékre tájolt visszapillantó tükrünkben természetesen elsősorban az ügyész alakja jelenik meg."[51] Ez a közérdekű keresetre vonatkozó megállapítás valójában az a kiinduló alap, ahonnan a magyar jogalkotónak most ki kell indulnia a magyar szabályozás fejlesztése, bővítése során.

A korábban tárgyaltakból kiderül, hogy a kollektív igényérvényesítés esetében nem megfelelő a "one size fits all" gondolkodásmód. Ha azokat az igényeket vesszük sorra, ahol a jelenlegi rendszer nem biztosít hatékony igényérvényesítési lehetőséget, lényegében két alapszituációt kell elkülönítenünk egymástól: a) egyfe-

- 29/30 -

lől a nagyobb főként kártérítési ügyeket, ahol nagyszámú károsult próbál egyenként is "életképes" igényt érvényesíteni, és b) másfelől pedig az ún. "szórványos igények", melyek esetében az egyéni követelés triviális, ám az aggregált igény jelentős lehet.[52] Ezek túl messze vannak egymástól ahhoz, hogy lehetővé tennék az egységes megközelítést, kezelést. Ennélfogva egy kompromisszumra van szükség, mely a mindkét ügytípus problémáira megfelelően reagál. A létrehívott új eljárásjogi mechanizmusok kialakításánál a differenciálás a célravezető.

Az új Polgári perrendtartásnak egy kifinomultabb megközelítéssel élve kellene vegyítenie a két eljárási rendszert annak érdekében, hogy a fent említett mindkét típusú problémakörre választ találjunk. Ennek érdekében azt az Európában sem gyakori megoldást választani, amely a két modellt (opt-in és opt-out) ötvözi. A szabályozásában a differenciálás alapja a következő. Ahol az egyéni kártérítési igény várhatóan magas, a törvényhozó az opt-in rendszert preferálja, megkívánva, hogy a csoport tagjai nevesíthetők legyenek. Az önállóan "nem életképes" ügyek tekintetében jellemzően nagy az inaktivitás a potenciális felperesek oldalán. Erre tekintettel ezekben az ügyekben egy opt-out alapú megoldás vélhetően nem sérti a fogyasztók alkotmányos jogait, akik a pertárgyértékre tekintettel önállóan általában nem érvényesítenék az igényüket. Így két eljárástípus egészíthetné tehát ki a jelenlegi rendszert (lényegében az actio popularis intézményét). A közérdek érvényesítésére szánt actio popularis fenntartása mellett jelennek meg a fent vázolt új eljárásjogi eszközök. A régi és az új egymás mellett élve, alapvetően jól elválasztható módon jelenhetne meg a Pp. rendszerében. Az új Polgári perrendtartásba új eljárási rendekként betagozódó új kollektív igényérvényesítési megoldásokkal szemben az actio popularis elsőbbséget élvez.

Rendszerezés alapja az lehet, hogy az eljárás inkább a közérdek és az aggregált magánérdek érvényesítését szolgálja-e, a régi és az új szabályozás alapvetően a fogalompáros mentén válik szét. Míg közérdekű igényérvényesítés már meglevő szabályrendszerén lényegében nem kellett sokat változtatni, ám célszerű volt a Pp. szabályai közé emelni, addig az aggregált magánérdek érvényesítése kapcsán újabb eszközökkel bevezetése szükséges. Az erre vonatkozó részletes javaslatait a szerző vezetésével a "Felek és más perbeli személyek, kollektív igényérvényesítés, közérdekű kereset" elnevezésű III. számú Polgári perjogi kodifikációs munkabizottság - az igazságügyi miniszter részére 2015. október 30-án előterjesztett Szakértői Javaslat[53] részeként - kidolgozta, ennek publikussá tétele 2016 tavaszán nyarán várható.■

JEGYZETEK

[1] WALKER, Janet: General Report. (Session 5. - Cultural Dimensions of Group Litigation) In: MALESHIN, Dmitry (ed.): Civil Procedure in Cross-cultural Dialogue: Eurasia Context, Moscow: Statut Publishing House, 2012, 420.

[2] ZUCKERMAN, Adrian: Zuckerman on Civil Procedure. Principles of Practice. London: Thomson Reuters, 2013, 664, 676.; ANDREWS, Neil H.: Multi-party proceedings in England. Representative and Group Actions. Duke Journal of Comparative & International Law. 2001, 263.

[3] HODGES, Christopher: Multi-party Actions. Oxford - New York: Oxford University Press, 2001, 73.

[4] MURRAY, Peter L.: Class Action in a Global Economy. In: STÜRNER, Rolf / KAWANO, Masanori: Current Topics of International Litigation. Tübingen: Mohr, 2009, 97.

[5] ZUCKERMAN 2001, 675.

[6] TARUFFO, Michele: Some Remarks on Grroup Litigatiion in Comparative Perspective. Duke Journal of Comparative & International Law. 2001, 409-413.

[7] HODGES, Christopher: The Reform of Class and Representative Actions in European Legal Systems. Oxford: Hart, 2008, 119.

[8] HODGES 2001, 218.

9] ZUCKERMAN 2013, 666, 685.

[10] SILVESTRI, Elisabetta: The difficult art of legal transplants: the case of class actions. Revista de Processo, 2010, 109.

[11] Lásd MARCUS, Richard: The Big Bad Wolf: American Class Action. In: HARSÁGI, Viktória - VAN RHEE, CORNELIUS HENDRIC (eds.): Multi-party Redress Mechanisms in Europe: Squeaking Mice? Cambridge: Intersentia, 2014, 42-49.

[12] HODGES 2008, 131-132, 135.

[13] LLEWELLY, Paul: Europe becomes class act. European Lawyer, 2004, 40.

[14] ROWE, Thomas D.: Debates over Group Litigation in Comparative Perspective. What can We Learn from Each Other? Duke Journal of Comparative & International Law, 2001, 157-158.

[15] WALKER, 414.

[16] STÜRNER, Rolf: The Role of Judges and Lawyers in Collective Actions, Equality among Parties, Conflicts of Interest. In: Procesos colectivos - class action. I.International Conference & XXIII Iberoamerican Procedural Law Convention, Buenos Aires, 2012, 87-88.

[17] HODGES, Christopher: Europenization of Civil Justice: trends and issues. CJQ, 2007, 114.

[18] ROWE, 158.

[19] FOWKES, James: Civil procedure in public interest litigation: tradition, collaboration and the managerial judge. Cambridge Journal of International and Comparative Law, 2012, 241-242.

[20] STÜRNER, 88.

[21] KOCH, Harald: Non-class group litigation under EU and German law. Duke Journal of Comparative & International Law, 2001, 359-360, 362.

[22] LLEWELLY, 40.

[23] KOCH, Harald: Prozeßführung bei komplexen Verfahren in Europa. In: STORME, Marcel (ed.): Procedural Laws in Europe. Towards Harmonisation. Antwerpen: Maklu, 2003, 374.

[24] Gesetz über Musterverfahren in kapitelmarktrechtlichen Streitigkeiten, BGBl. I S. 2437

[25] CUPA, Basil: Scattered Damage: A Comparative Law Study About the Enforcement Deficit of Low-Value Damage and the Class Action Approach. European Review of Private Law, 2012, 530-531.; lásd részletesebben: BAKOWITZ, Michael: The German Experience with Group Actions - The Verbandsklage and the Capital Markets Model Case Act (KapMuG). In: HARSÁGI, Viktória - VAN RHEE, CORNELIUS HENDRIC (eds.): Multi-party Redress Mechanisms in Europe: Squeaking Mice? Cambridge: Intersentia, 2014, 153-165.

[26] WAGNER, Gerhard: Collective redress - categories of loss and legislative options. Law Quarterly Review, 2011, 66.

[27] KRANS, Bart: The Dutch Class Action (Financial Settlement) Act in an international context. The Shell case and the Convernium case. CJQ 2012, 141.

[28] Wet Collectieve Afwikkeling Massaschade (WCAM) 2005 júliusában lépett hatályba.

[29] KRANS, 142.

[30] CUPA, 533.

[31] KRANS, 141-143.; VAN RHEE, Cornelius Hendric - TZANKOVA, Ianika: Collective Redress in the Netherlands. In: HARSÁGI, Viktória - VAN RHEE, CORNELIUS HENDRIC (eds.): Multi-party Redress Mechanisms in Europe: Squeaking Mice? Cambridge: Intersentia, 2014, 209-222.

[32] WALKER, 417-418.; KRANS, 142.

[33] LLEWELLYN, 40.; ANDREWS, Neil H.: Multi-party Litigation in England. In: HARSÁGI, Viktória - VAN RHEE, CORNELIUS HENDRIC (eds.): Multi-party Redress Mechanisms in Europe: Squeaking Mice? Cambridge: Intersentia, 2014, 111-123.

[34] PARSONS, Michelle: European Class Action. South Carolina Journal of International Law and Business, 2008, 39.

[35] A képviseleti eljárások részletes bemutatása nem célja jelen írásnak. A szerző "Sokalanyú eljárások az angol jogban - képviseleti eljárások és a csoportos perlés. (Jogtudományi Közlöny, 2015/1, 16-26.) c. tanulmányában részletesebben foglalkozott e kérdéskörrel.

[36] ANDREWS, Neil H.: Contracts and English Dispute Resolution. Tokyo: Jigakusha, 2010, 328.

[37] ANDREWS, Neil H.: Fundamentals of Multi-party or Collective Litigation: Reflections from the Perspective of England. Legal Studies Research Paper Series, Paper No. 21/2014, February 2014, [online] [2014.05.03.] <http://www.law.cam.ac.uk/ssrn> 1.

[38] Final Report Access to Justice Report (July 1996) 17.

[39] DWYER, Déirdre: Introduction. DWYER, Déirdre (ed.): The Civil Procedure Rules Ten Years On. Oxford: Oxford University Press, 2009, 11.

[40] ANDREWS, Neil H.: The Modern Civil Process. Tübingen: Mohr, 2008, 298.

[41] HARBOUR, Laurel - EVANS, John: The United Kingdom. In: KARLSGODT, Paul G.: World Class Action. Oxford: Oxford University Press, 2012, 179. A csoportos perlés részletes bemutatása nem célja jelen írásnak.

[42] ZUCKERMAN, 677.

[43] PARSONS, 40.

[44] Lásd részletesebben: HARSÁGI, (lásd 34. lj.)

[45] Lásd HARSÁGI, Viktória - VAN RHEE, Cornelius Hendric: Collective Redress in the European Union - Comparative Perspectives. In: HARSÁGI, Viktória - VAN RHEE, CORNELIUS HENDRIC (eds.): Multi-party Redress Mechanisms in Europe: Squeaking Mice? Cambridge: Intersentia, 2014, XIX-XXXVI.

[46] Lásd részletesebben: UDVARY Sándor: Pro actione collectiva. Budapest: Patrocinium, 2015.

[47] STADLER, Astrid: Mass Tort Litigation. In: STÜRNER, Rolf - KAWANO, Masaroni (eds.): Comparative Studies on Business Tort Litigation. Tübingen: Mohr, 2011, 172.; GRACE, Stefano M.: Strenghtening Investor Confidence in Europe: U.S.-style securities Class Actions and the Acquis Communautaire. Journal of Transnational Law & Policy, 2006, 258.

[48] HODGES, 125, 372.

[49] ISSACHAROFF, Samuel - MILLER, Geoffrey P.: Will Aggregate Litigation Come to Europe? Vand. L. Rev, 2009, 202.

[50] HAUSFELD, Michael D. - RATNER, Brian A.: Prosecuting class Actions and Group Litigation. In: KARLSGODT, Paul G.: (ed.) World Class Action. Oxford: Oxford University Press, 2012, 547.

[51] GÁSPÁRDY László: Kritikai észrevételek a fél jogállásának szabályozásához a polgári perben. In: MISKOLCZI BODNÁR Péter (szerk.): In memoriam Novotni Zoltán. Miskolc: Novotni Alapítvány, 2003, 82-83.

[52] WAGNER, 78.

[53] VARGA István - ÉLESS Tamás (szerk.): A polgári perjogi kodifikációról szóló 1267/2013. (V. 17.) Korm. határozat által elkészíteni rendelt munkabizottsági szakértői javaslat normaszöveg- és indokolás tervezete.

Lábjegyzetek:

[1] A tanulmány a K 105559 nyilvántartási számú OTKA-kutatás keretében készült.

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére