A vallás- és közoktatásügyi miniszterek időről időre nagy súlyt fektettek az oktatásügy megreformálására, ez a dualizmus időszakában nem sokkal a kiegyezés után kezdődött el. Az első, 1874. évi felsőoktatási reformot megelőzte az 1868. évi közoktatási törvény, mivel előbb a népiskolák átalakítása vált szükségessé, erre épülhetett rá a felsőoktatás átalakítása, ez úgymond az "aluról építkezés" felfogását tükrözte. Mindezeken túl a felsőoktatást nem csak kizárólag a kultuszminiszter reformjai befolyásolták, mert ezzel hol ellentétesen, hol kiegészítően a teljes igazságszolgáltatást érintő átalakulás is zajlott. Az ezek közül tárgyalt, a jogászságot érintő változások két részre bonthatók: az egyik az egyetemi oktatási reform, amelyet megelőzött egy egyetemalapítás Kolozsvárott (1872); a másik pedig a korszakban jelentős kritikai sortűz alá vett jogakadémiák reformja. Tanulmányomban e két témát mutatom be.
Az egyetemi képzés megújítása az 1848. évi XIX. tc.-n, vagyis a tanszabadságról szóló törvényen alapult. Ehhez kapcsolódott báró Eötvös József kultuszminiszter álláspontja is, aki szerint az állam elsődleges kötelessége, hogy a teljes tanszabadság elve alapján egyetemet állítson fel azért, hogy elkerüljék a hallgatók kivándorlását. Eötvös nem tudta a tudománnyal összeegyeztetni azt, ha valakit azért neveztek ki egyetemi tanárrá, mert bizonyos rendszert követett és nem azért, mert a tudomány művészetében magas helyet foglalt el. Az állam gondoskodott a tanulási szabadság biztosításáról, de nem tévesztette szem elől az oktatási fő célt sem, ezért mindegyik karon megállapította azokat a tárgyakat, amelyeket valamely szakpályára készülőnek mindenképpen hallgatnia kellett. Az egyetemi oktatás tekintetében inkább csak kötelessége volt az államnak, joga kevés, mert e fokon a tudomány uralkodott. A tanszabadság egyedül az egyetemen érvényesült a maga egészében; nemcsak azt dönthette el mindenki, hogy akart-e abban részt venni, hanem azt is, hogy mily mértékben és milyen céllal. Eötvös álláspontja szerint is az államnak az a kötelessége, hogy a tanszabadságot mindegyik fokon a szükséges mértékig biztosítsa, de egyúttal ügyeljen arra, hogy a kitűzött szakmai cél elérését sem a tanszabadság téves értelmezése, sem az azzal való visszaélés ne veszélyeztethesse.[1]
Az első jelentős reformra 1874-ig várni kellett, azonban a jogakadémiák színvonalának folyamatos csökkenése addigra tarthatatlanná vált. Ezzel kapcsolódott össze az ügyvédekről és a özjegyzőkről szóló törvények elfogadása (1874), amelyek az igazságügy körébe tartoztak, de kihatottak a jogi oktatásra is.
1867-ben a közoktatási tárca megszervezte a jogakadémiák igazgatóinak értekezletét, amelyen döntöttek a jogakadémiai tanszékek vezetéséről: azon személyek bírtak katedrajoggal, akik alkalmasak voltak az egyetemi oktatásra és ezért egyetemi magántanári habilitációval is rendelkeztek. Már ezzel a lépéssel az egyetemihez akarták közelíteni a jogakadémiai képzést.[2]
Az akadémiák és ezáltal a jogászok száma folyamatos növekedésben volt, amelyet nehezen fogadott el az országgyűlési ellenzék, és egyre nagyobb támadás alá vonta őket, különösen a felekezeti fenntartásúakat. A vitát végül az
- 346/347 -
1870. évi jogászgyűlés zárta le, amelyben elhatározták a jogászképzés megreformálását: a jogakadémiák megszüntetése és helyettük az elnevezésükben jogi karok felállítása volt a többségi álláspont, azonban az állam érdeke inkább a szakhivatalnokok képzése volt.[3]
Különösen jelentős, hogy ezzel ellentétben végül nem az akadémiák megszüntetésével és átreformálásával kapcsolatos vélemények mellett tette le a garast a minisztérium, hanem a támogatásuk és továbbfejlesztésük mellett.[4] Sajnálatos módon a jogakadémiai reform egységességre irányuló törekvését megakasztották a kultusz- és az igazságügy-miniszterek ellentétes törekvései.[5] Az igazságügyi tárca az ügyvédi törvénnyel ért el sikereket, amelyben kimondták, hogy ügyvédi vizsgára azt lehet bocsátani, aki egyetemen szerzett jogtudorságot. Az indoklásban megtalálható, hogy a jogtudori végzettség az "egyedüli" garancia arra, hogy ténylegesen a teljes jogi tudás birtokában volt a jelölt. Ezzel a lépéssel kizárták a jogakadémián végzetteket, hogy a legnépszerűbb jogi pályára, vagyis ügyvédnek menjenek, miközben pont a minőségi fejlesztésük zajlott.[6]
Már 1869-ben felmerült a jogi "tanodák" összevonásának a terve, a Jogtudományi Közlöny hasábjain közölték a vitaindító cikket, amely jelentős diskurzust generált a szakmán belül. Az anonim cikk tartalma alapján az állami fenntartású intézmények két intézménybe való csoportosítását javasolták, ebből az egyik Erdélyben lett volna, a másik Pozsonyban. Ezzel együtt az ország egyetlen pesti egyetemének a jogászképzését is át akarták alakítani, ugyanis a nyolc rendes egyetemi tanárt kevésnek tartották, mert a nyugati egyetemeken ennél rendszerint sokkal több volt kinevezve. Erre számszerű példa, hogy Innsbruckban 150 joghallgatóra 11 rendes tanár jutott, addig Pesten 1200 joghallgatóra csak 8 professzor. Ráadásul tantermi problémákkal is küszködtek: a legnagyobb terem 200 fő befogadására volt alkalmas, és közben volt olyan kurzus, amelyet 450 hallgató vett fel.[7] Hasonló álláspontot képviseltek a folyóirat szerkesztői: "tanügyünk pangásának egyik legfőbb oka a jó tanerő hiánya, helyesebben mondva a tanárság nagy részének alkalmazhatatlan volta". Ezen álláspontjuk leginkább a jogakadémiák esetében állta meg a helyét.[8]
Bozóky Alajos, a nagyváradi jogakadémia tanára válaszolt a fentiekre, kifejtve az akadémiák állapotát. A jogakadémiák két jogi karba való összevonását nem támogatta, megítélése szerint mindez érdeksérelmet vont volna maga után, ugyanis a pozsonyi jogakadémia már ekkor a legnépesebb volt hazánkban, és ha oda irányították volna a hallgatókat, akkor egy oly hatalmas intézménnyé nőtte volna ki magát, amelyet nem biztos, hogy kellő szakmaisággal tudtak volna működtetni. Ráadásul Buda-Pest és Bécs közelsége révén amúgy is értelmetlennek látta a pozsonyi jogi kar létrehozását. Bozóky indítványozta, hogy emeljék fel valamennyi jogi líceumot jogi fakultássá, ezzel a tanfolyam egyaránt 4 évben lett volna meghatározandó, valamint az egyetemnél szokásos 3 államvizsga bevezetését is javasolta, illetve felvetette - amit később az ügyvédi törvényben vezettek be -, miszerint a jogtudori fokozat elnyerését kellene feltételül szabni az ügyvédi diploma megszerzéséhez. Továbbá a későbbi kolozsvári egyetem lehetőségét is felemlítette: "Erdély számára egyelőre két jogi fakultást indítványoznék, amelyeknek egyikét (ti. a kolozsvárit) idővel teljes egyetemmé is átalakíttathatnék."[9]
Bozóky cikkére a vitaindító reagált, amely szerint azért nincsenek betöltve a pozíciók az egyetemi katedrán, mert ezzel a tudomány érdekében cselekszik a jogi kar. Ha a végső szükség nem kényszeríti rá, nem tölteti be az egyetem az üres katedrákat olyan tanárokkal, akiknek tudományos foglalkozására és hivatására a tiszti névtáron kívül "semmi egyéb bizonyíték nincs a világon".[10]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
