Noha a fenti cím az azonos nemű párok együttélésére utal, a cikk tartalma heteroszexuális párokra egyaránt vonatkozik, mivel az élettársi kapcsolatok tekintetében az észt törvények nem tesznek különbséget a homo- és a heteroszexuális élettársi kapcsolatok között.[1] Ennek megfelelően, a jogi problémák ugyanazok. Az esetek többségében a legnagyobb problémát a párok vagyonjogi helyzete jelenti, köztük az együttélés alatt szerzett vagyontárgyak tulajdonjoga. A vagyontárgyakkal kapcsolatos másik probléma akkor merül fel, amikor a pár valamelyik tagja elhalálozik, mivel az észt törvények értelmében a pár másik tagja csak érvényes végrendelet vagy öröklési szerződés megléte esetén örökli a közös vagyont[2]. Ha az élettársak közösen gyermekeket nevelnek, gyakran felmerül az igény a gyermekekkel kapcsolatos problémák szabályozása iránt, például az élettársak különválása vagy az élettársak valamelyikének elhalálozása esetén.
Házasságkötéskor a házastársaknak egyértelmű döntést kell hozniuk a jövőbeli vagyontárgyaikat illető tulajdonjogaik és kötelezettségeik tekintetében. A házasságkötési szándék bejelentésekor a házasulók választhatnak, hogy melyik vagyonjogi rendszer a legmegfelelőbb a számukra: a házassági vagyonközösség, a vagyonelkülönítés vagy a vagyongyarapodás megosztása. Házasságon kívüli együttélés esetén az élettársak vagyonjogi viszonyai korántsem ennyire egyértelműek. Másrészt viszont a helyzet egyszerű is lehetne: tekintettel arra, hogy a családjogi törvényben meghatározott vagyonjogi rendszerek a házasságon kívül életközösségekre nem terjednek ki, mindenkinek saját magának kellene rendelkeznie a maga különvagyonával, amelyet
- 4/5 -
önállóan és a saját költségén kezelhet. A valóságban azonban az élettársi kapcsolatban élő párok anyagi szempontból is szoros közösséget alkotnak, például, még ha a pár állandó lakhelyéül szolgáló ingatlan csak az egyik fél tulajdonaként is szerepel a földhivatali tulajdonlapon, az életközösség mindkét tagja közös vagyontárgyakat vásárol a háztartás számára, együtt fizetik a lakáshitelt vagy más közös kötelezettségeket vállalnak mindkettejük érdekében. Gyakran nem jön létre olyan szerződés az élettársak között, amely egyértelműen meghatározná, hogy az egyes vagyontárgyak vagy kötelezettségek melyik fél tulajdonát képezik, vagy melyik felet terhelik. Különösen fontos ez akkor, amikor az élettársi kapcsolat megszűnésekor a közös vagyon, és a feleknek a vagyongyarapodáshoz való hozzájárulásának megosztása tekintetében vita alakul ki a felek között. Az élettársi kapcsolatok tekintetében a bírói gyakorlatban gyakran a polgári jogi partnerségre ("seltsing"[3]), vagy a szerződéses kötelezettségekről szóló törvényben a jogalap nélküli gazdagodásra vonatkozó rendelkezések kerülnek alkalmazásra, amelyek (bizonyos feltételezések mellett) lehetővé teszik a közös vagyon létrehozását, vagy az életközösség megszűnésekor az egymással szembeni anyagi jellegű követelések benyújtását. Ez a gyakorlat bizonyos mértékben előmozdíthatja a gyengébb fél anyagi helyzetét. Ingatlan tulajdonjogát érintő ügyek esetében azonban a partnerségi szerződés meglétének visszamenőleges igazolása, és ezzel együtt az adott ingatlan tulajdonjogának egy olyan félre való átruházása, aki a földhivatali tulajdoni lapon tulajdonosként nem került bejegyzésre, szinte lehetetlen. Az ingatlanszerzéshez kapcsolódó valamennyi tranzakciót közjegyzővel kell hitelesíttetni.
Ennek megfelelőn, a viták elkerülése érdekében ésszerű lenne egy közjegyző által hitelesített szerződés megkötése, amely rögzíti, hogy mely vagyontárgyak képezik az élettársi közösséget alkotó felek különvagyonát, illetve a partnerek közös vagyonát, és amely meghatározza a meglévő és a jövőbeli jogok és kötelezettségek megosztását. A szerződéses kötelezettségekről szóló törvény lehetővé teszi az élettársi tartás meghatározását az élettársi közösség fennállása alatt és annak megszakítását követően is. Ennek megfelelően kijelenthetjük, hogy ha szükséges, lehetőség van egy házassághoz hasonló vagyonjogi helyzet létrehozására.
Ha az életközösséget alkotó partnerek közösen gyermekeket nevelnek, úgy ugyanazon szerződés rendelkezései a gyermekeket érintő problémák tekintetében is irányadóak. Bizonyos esetekben a felek a szerződésben kikötik, hogy az a partner, aki az adott gyermeknek nem a biológiai szülője, ugyanazokkal a jogokkal és kötelezettségekkel bír, mint a családjogi törvény értelmében a szülőt megillető jogok és kötelezettségek a felek élettársi közösségének fennállása során és annak megszakítását követően is. Például, ezek a jogok magukban foglalják a gyermekneveléshez, a gyermekgondozáshoz, a gyermekkel való időtöltéshez/együttéléshez, valamint a gyermekekkel kapcsolatos problémák megoldásához fűződő jogokat is. Hasonlóképpen, a gyermekneveléssel
- 5/6 -
kapcsolatos költségek kiszámítása/megosztása egyaránt képezheti a megállapodás tárgyát, mint ahogyan az is, hogy a másik fél az élettársi kapcsolat megszakítását követően élettársi tartásdíjat fizessen a gyermek biológiai szülője részére. Néha még az az időkeret is meghatározásra kerül, amely során az adott fél az élettársi kapcsolat megszakítását követően a gyermekkel együtt élhet. Ezen felül, olyan igény is felmerült, amely szerződésben kötné ki, hogy amennyiben az azonos nemű párok általi közös örökbefogadás legalizálásra kerül, úgy a felek az örökbefogadásra vonatkozólag szándéknyilatkozatot tehessenek. Vagy ha a törvényhozó a fenti lehetőség legalizálása vagy annak elutasítása mellett dönt, és az ilyen helyzetek jövőbeli szabályozása érdekében inkább egy alternatív megoldást (pl. a kommunikációhoz való jog biztosítását a biológiai szülő élettársa számára az élettársi kapcsolat megszakítását vagy a biológiai szülő elhalálozását követően) javasol, úgy az érintett felek ezt az alternatív megoldást választhassák.
Ilyen esetekben azonban a közjegyzőknek tájékoztatniuk kell az érintett feleket a tekintetben, hogy ezek a szerződések összhangban vannak-e a jó erkölccsel, figyelembe véve, hogy Észtországban az azonos nemű párok együttélése és gyermekvállalása még mindig nem elfogadott. A közjegyzőknek arról is tájékoztatást kell nyújtaniuk, hogy egyetlen szülő sem kötelezhető arra, hogy megengedje, hogy egy "harmadik fél" időt töltsön a gyermekével. Ennek megfelelően, az ilyen kölcsönös megállapodások végső soron nem nyújtanak egyértelműen a szerződéses feleknek olyan jogokat, amelyek más esetben jogszabály által védett jogok lennének, és a bíróságok mindenekelőtt a gyermek jólétét szem előtt tartva kötelesek eljárni.
Végrendelet (vagy öröklési szerződés) megléte esetén, a szülő kikötheti, hogy a biológiai szülő elhalálozása esetén a vele együtt élő élettársát nevezzék ki a gyermek törvényes gyámjává. A bíróság azonban az ilyen szerződésre csak, mint véleményezésre tekint, ami azt jelenti, hogy az abban foglaltaktól eltérő döntést is hozhat.
Tekintettel arra, hogy az élettársi közösségben élő partnereknek (a házastársaktól eltérő módon) törvényes öröklési jogaik nincsenek a másik vagyonának öröklése tekintetében, célszerű lenne egy végrendelet vagy egy öröklési szerződés létrehozásának a lehetőségét megfontolni. Máskülönben előfordulhat, hogy például azon élettárs elhalálozása esetén, aki az állandó lakhelyként megjelölt ingatlan tulajdonosaként van bejegyezve, a másik fél otthontalanná válik, mivel az adott ingatlan törvényes örököseiként az elhunyt rokonai egyszerűen kidobják őt a lakásból. Ezen felül, abban az esetben, ha az élettársak közös vállalkozás (pl. vállalat) tulajdonosai, úgy a vállalkozó jogai (a vállalat részvényeit is beleértve) annak elhalálozása esetén a törvényes örökösökre szállnak, így a másik fél öröklési szerződés hiányában komoly bajba kerülhet.
Öröklési szerződés megléte esetén, az élettársak többek között kölcsönösen megnevezhetik egymást, mint törvényes örökösüket, de azt is meghatározhatják, hogy kire szálljon a túlélő fél tulajdonában lévő ingatlan tulajdonjoga annak elhalálozása esetén (például a gyermekekre). Míg a végrendeletet bármelyik fél bármikor módosíthatja és törölheti, az öröklési szerződés kizárólag a felek együttes megegyezésével módosítható vagy szüntethető meg, így az egymással kötött megállapodás tekintetében nagyobb biztonságot jelent.
- 6/7 -
Összefoglalva kijelenthetjük, hogy az élettársi közösségben élő párok egy közjegyző segítségével a vagyonjogi viszonyok tekintetében kialakíthatnak egy olyan helyzetet, amely hasonlít a házastársakat megillető jogviszonyhoz. E cél érdekében meg kell fontolni, hogy mely területeket kívánják szabályozni, és hogy milyen jellegű megállapodást kívánnak egymással kötni; emellett célszerű lenne átgondolni egy kedvezőtlen forgatókönyv - az élettársi kapcsolat megszűnése vagy valamely fél elhalálozása - esetén választandó alternatív megoldások lehetőségét is.
A fenti probléma az Észtországban jelenleg hatályos szabályozásokra is vonatkozik. Mindezek ellenére, az élettársi kapcsolatok törvényi szabályozása terén új szelek fújnak. 2014 áprilisában negyven parlamenti képviselő benyújtott egy olyan törvényjavaslatot, amely szabályozni kívánja az élettársi közösségben élő párok (nemre való tekintet nélkül) vagyonjogi és örökléssel kapcsolatos problémáit, valamint az ilyen családokban élő gyermekek gondozására és láthatására vonatkozó jogokat. Például, a törvényjavaslat értelmében az együtt élő pár kiválaszthatja a családjogi törvényben meghatározott vagyonjogi rendszerek valamelyikét: a házassági vagyonközösség, a vagyonelkülönítés vagy a vagyongyarapodás megosztásának lehetőségét. A regisztrált élettársi kapcsolatban élő párok ugyanakkor egymás örökösei is lehetnek. A fenti kérdésekben való döntéshozatalhoz azonban a feleknek egy közjegyző által hitelesített szerződést kell aláírniuk (amennyiben az élettársak legalább egyike észtországi lakos). Az élettársi szerződést regisztrálni kell, amely így bekerül a népesség nyilvántartásba és a házassági/élettársi vagyonjogi szerződések nyilvántartásába. Más szavakkal, a törvényjavaslat jelenlegi tervezete más helyzetet teremtene azok számára, akik az élettársi kapcsolatukat regisztrálják, mint azoknak, akik csupán együtt élnek, de nem tesznek további lépéseket kapcsolatuk regisztrálása érdekében. Ennek megfelelően, a törvényjavaslat értelmében a közjegyzőknek is fontos szerep jut. A törvény hatályba lépésének tervezett időpontja 2015. január 1-je, bár a törvényjavaslat heves vitát váltott ki - az észtországi keresztény és konzervatív erők, akik a törvényjavaslat megfogalmazóit a hagyományos családi értékek aláaknázásával vádolják, népszavazást követelnek - így bizonytalan, hogy a tervek mikor válnak valóra, és hogy egyáltalán sor kerül-e minderre.■
JEGYZETEK
[1] A fő különbség abból származik, hogy a hatályos észt törvények nem teszik lehetővé az azonos nemű párok házasságkötését - a családjogi törvény 1. paragrafusának 1. bekezdése értelmében, a házasság egy férfi és egy nő között jön létre.
[2] A törvényes örökösök az örökhagyó házastársa és rokonai - az öröklési törvény 11. paragrafusának 1. bekezdése értelmében.
[3] Egy partnerségi szerződésben egy vagy több fél (partner) vállalja, hogy együtt egy közös cél megvalósításáért küzdenek, és hogy valamennyien hozzájárulnak a szerződésben meghatározott közös cél eléréséhez. A partnerek hozzájárulása és a partnerség számára beszerzett eszközök és vagyontárgyak a partnerség közös tulajdonát képezik (partnerségi vagyon). A partnerségre vonatkozó szerződések tekintetében a szerződéses kötelezettségekről szóló törvény 7. részének rendelkezései (580. paragrafus stb.) az irányadók.
Visszaugrás
