Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2001. december 10-én nyújtotta be keresetlevelét Abdirisak Aden, Abdulaziz Ali és Ahmed Yusuf, valamint az Al Barakaat International Foundation. A felperesek az Európai Közösség létrehozásáról szóló Szerződés (továbbiakban: EKSZ) 230. cikke alapján megsemmisítési eljárás keretében kérték az Elsőfokú Bíróságtól (továbbiakban: Bíróság) a vagyonuk befagyasztását kimondó közösségi rendeletek[1] megsemmisítését. A svéd bejegyzésű Al Barakaat Alapítvány egy olyan nonprofit szervezet, amely alapszabálya alapján kulturális, szociális és oktatási tevékenység végzése mellett Svédország és Szomália között folytat a hawalához[2] hasonló alternatív pénzátutalási tevékenységet az Egyesült Arab Emirátusokban alapított Al Barakaat Bankon keresztül.[3]
A Yusuf-ügy megértésének elengedhetetlen feltétele a nemzetközi szankciók egyik leggyakoribb formájának, a vagyoni korlátozó intézkedéseknek a megismerése. A megtámadott közösségi rendeletek vagyoni korlátozó intézkedések, amelyek alapján a felperesek tulajdonában lévő vagyont be kellett fagyasztani, azaz a vagyon feletti rendelkezési jogot adminisztratív eljárás keretében fel kell függeszteni. Vagyoni korlátozó intézkedések alkalmazására a nemzetközi vagy az emberi jogokat sértő cselekmények, illetve a jogállamiságot tiszteletben nem tartó anti-demokratikus rezsimek ellen, továbbá egy a nemzetközi közösséget, biztonságot jelentős mértékben veszélyeztető állam vezetői, katonai, félkatonai, terrorista csoportok, szervezetek elleni fellépés végett kerülhet sor. Célja valamely a nemzetközi közösség által elítélt politikai tömörülés, katonai csoport vagy valamely szervezet gazdasági elszigetelése.[4]
A vagyoni korlátozó intézkedések az "okos szankcióknak" (sanctions intelligentes/smart sanctions) nevezett rendelkezések közé tartoznak, amelyek az ENSZ gyakorlatában az 1990-es években jelentek meg.[5] Az ilyen szankciók esetén a valamely állam ellen irányuló általános embargós intézkedések helyébe célirányosabb és személyválogató intézkedéseket léptetnek, amelyek révén csökkentik az érintett ország polgári lakossága által elviselt szenvedéseket. Az "okos szankciók" célja, hogy a szankció listáján szereplő természetes és jogi személyeket, szervezeteket gazdasági szempontból ellehetetlenítse, vagy más valódi szankcióval sújtsa.[6]
A vagyoni korlátozó intézkedések tartalmát tekintve két típusú szankció együttes megjelenéséről beszélhetünk. Egyrészt olyan erga ómnes korlátozásról van szó, amely alapján a korlátozó intézkedés hatálya alatt álló természetes és jogi személyeknek, szervezeteknek tilos pénzeszközöket vagy gazdasági erőforrásokat rendelkezésre bocsátani. Másrészt azt a kötelezettséget határozzák meg, hogy minden a korlátozó intézkedés hatálya alatt álló természetes vagy jogi személy, szervezet pénzeszközeit és gazdasági erőforrásait be kell fagyasztani. A vagyoni korlátozó intézkedések kötelezettségként és szankcióként is értelmezhetőek, hiszen minden jogalany számára kötelezettséget, a vagyoni korlátozó intézkedés hatálya alatt álló jogalanyok számára pedig szankciót jelentenek. Ez a kötelezettség is minden jogalanyra vonatkozik, azonban életszerűen csak a pénz- és tőkepiaci, biztosítási szolgáltatást nyújtó intézmények, valamint a konstitutív hatályú hatósági nyilvántartások esetében áll fenn.
A nemzetközi terrorizmus elleni harcnak fontos részét képezi a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem. A 2001. szeptember 11-i terrortámadás után a terrorizmus finanszírozás megelőzésének és megakadályozásának egyik legjelentősebb büntetőjogon kívüli eszközeivé váltak a pénzügyi tranzakciók folyamatos figyelemmel kísérése és szűrése, valamint a pénzeszközöknek és a gazdasági erőforrásoknak az ENSZ Biztonsági Tanácsa (továbbiakban: BT) által elfogadott vagyoni korlátozó intézkedések alapján való befagyasztása.[7]
A terrorizmus finanszírozása elleni legjelentősebb vagyoni korlátozó intézkedésnek a Tálib Rezsim, az Al-Kaida és Oszama Bin Laden elleni szankció tekinthető, amely a jelenleg vizsgált jogvita közvetett tárgyát is képezi. A BT 1999. október 15-én fogadta el az 1267(1999)-es számú határozatát[8] (továbbiakban: 1267-es határozat), amely vagyoni korlátozó intézkedéseket vezetett be terrorizmus tárgyában.[9]
E korlátozó intézkedések olyan negatív tartalmú nemzetközi kötelezettségeket jelentenek, amelyek alapján az ENSZ tagállamok kötelesek az 1267-es határozatnak megfelelő belső jogi normákat kialakítani.
Az 1267-es határozat 6. cikkében foglaltak szerint a BT a tagjaiból létrehozott egy bizottságot: a Szankcióbizottságot.[10] A Szankcióbizottság feladata egyrészt, hogy őrködik az 1267-es határozat befagyasztást elrendelő intézkedéseinek az államok általi betartása felett, másrészt azonosítja a befagyasztással érintett természetes és jogi személyeket, szervezeteket ("listázás"). A "listázás" az ENSZ tagállamok információi és jelölései alapján azon természetes és jogi személyek, szervezetek meghatározását jelenti, amelyek pénzeszközeit és gazdasági erőforrásait - akár azok felett tulajdonjoggal bírnak, akár más politikai vagy gazdasági kapcsolatban állnak azzal - be kell fagyasztani.[11] Mindez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ENSZ tagállam a természetes vagy jogi személy, szervezet listára való jelölésével a listának a bővítését kezdeményezi.
A Yusuf-ügyben a felperesek kereseti kérelmüket egyrészt arra alapították, hogy az Európai Unió Tanácsának nincs hatásköre vagyoni korlátozó intézkedések megalkotására az Unió polgáraival szemben, másrészt pedig arra, hogy a vagyoni korlátozó intézkedések sértik a közösségi jogrend által védett alapvető jogaikat.
Az Európai Unió vagyoni korlátozó intézkedései elsősorban a BT határozatainak átfogó európai szintű végrehajtását jelentik. A pénzeszközök befagyasztását elrendelő BT határozatok az EU második pillérének, a Közös Kül- és Biztonságpolitikának (továbbiakban: KKBP) a kereteiből kiindulva, de az első pillérbe tartozó közösségi rendelet által - az EKSZ 60., 301. és bizonyos esetekben a 308. cikkei alapján[12] - kerülnek végrehajtásra, amely ezáltal hozzájárul az Unió tagállamai körében a korlátozó intézkedések végrehajtásának egységes megközelítéséhez.[13]
A Tanács a KKBP keretén belül harmadik országokkal, szervezetekkel vagy természetes személyekkel szemben vezethet be korlátozó intézkedéseket, azonban ezen intézkedéseknek összhangban kell állniuk a KKBP célkitűzéseivel.[14]
A felperesek kereseti kérelmükben arra hivatkoztak, hogy az EKSZ 308. cikke önmagában nem ad, vagy az EKSZ 60. és 301. cikkeivel együtt nem adnak hatáskört a Tanácsnak az Unió polgáraival szembeni közvetlen vagy közvetetett szankciók elrendelésére. A Bíróság a felpereseknek a hatáskör hiányára való hivatkozásának nem adott helyt.
A Bíróság ítéletének indokolásában a felperesek hatáskör hiányára való hivatkozásának a vizsgálatát két részre osztotta: a hatáskör meglétének a vizsgálatára a Tálib Rezsim fennállása alatt és a Tálib Rezsim összeomlását követően. A Tálib Rezsim fennállása alatt az Unió polgárai vagy az Unió területén bejegyzett jogi személyek elleni korlátozó intézkedések nem zárhatóak ki, amennyiben az ilyen intézkedések ténylegesen az egy vagy több harmadik országgal fenntartott gazdasági kapcsolatok teljes vagy részleges korlátozására irányulnak. Ebben az esetben harmadik országnak Afganisztánt kell tekinteni, hiszen az ország döntő hányada a Tálib Rezsim ellenőrzése alatt állt.[15]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
