A főként az (élelmiszer-)kiskereskedelemben még mindig tartó koncentrálódási folyamat és következményei, mint például a kis- és közepes méretű kereskedelmi vállalkozások fizetésképtelenné válásának megnövekedett veszélye, jogi szempontból még akkor is az érdeklődés előterébe állítják a beszerzési együttműködéseket és a német, valamint az európai versenyjog alapján történő értékelésüket, ha az egymással oly élesen ütköző nézetek, mint amilyenekkel elsősorban a 70-es és a '80-as években találkoztunk, már alig állnak a versenyjogi vita reflektorfényében.[1] Ennek oka nem utolsó sorban abban keresendő, hogy a német törvényalkotó azzal, hogy a versenytörvény ötödik módosítása alkalmából megalkotta a GWB[2] 5c §-át, és annak tartalmi szabályozását a versenytörvény hatodik módosításával átemelte a GWB mostani 4. § (2) bekezdésének tényállásába, a téma robbanóerejét némileg lefojtotta.[3] A vita azért még ma sem ült el teljesen; mint mindig, az ördög most is a részletekben lakozik. Sok részleti kérdés még mindig kisebb csetepaték tárgya,[4] amelyek mögött adott esetben - ha halványabban is - felsejlenek a régi elvi kérdések. Első helyen említendő, hogy a beszerzési társaságok a GWB 1. §-ában kimondott kartell-tilalom alól való messzemenő mentesítésének makro- és mikroökonómiai összefüggéseiről folytatott versenyelméleti vita még koránt sincs lezárva.[5] Ehhez járul, hogy a beszerzési cégek az EK Szerződés 81. cikke alapján történő versenyjogi értékelése egészen a közelmúltig messzemenően nyitott kérdés volt, mivel az EU Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) a múltban feltűnően visszafogottan járt el.[6] Tekintettel az európai versenyszabályoknak a német versenyjoggal szemben élvezett normatív elsőbbségére,[7] itt egy a résztvevő vállalkozások szempontjából nem veszélytelen "behatolási hely" körvonalai rajzolódtak ki. Csak a Bizottságnak "az
- 349/350 -
EK Szerződés 81. cikkének a horizontális együttműködési megállapodásokra való alkalmazhatóságáról"[8] kiadott iránymutatása csillapította le egyelőre némileg a kedélyeket. Mindez elegendő indítékot nyújt arra, hogy a versenypolitikai és jogi vita jelenlegi állását áttekintsük és annak során a normatív szabályozási terület szerkezetét, amennyire csak lehetséges, egyértelműen felvázoljuk.
A GWB 4. §-ának (2) bekezdése értelmében a GWB 1. §-ában kimondott kartelltilalom nem terjed ki "azokra a megállapodásokra és döntésekre, amelyeknek tárgya áruk vásárlása vagy szolgáltatások beszerzése, anélkül, hogy a résztvevő vállalkozások számára az egyedi eseten túlmenő beszerzési kényszert alapoznának meg, ha az (1) bekezdés 1. és 2. pontjában előírt feltételek teljesülnek". Ezzel a kereskedelemben és a kisiparban elterjedt, (megállapodásokon alapuló közös beszerzéseket megvalósító) beszerzési társulások messzemenően mentesülnek a kartell-tilalom megszorításaitól, ha alapvetően kis- és közepes méretű vállalatok állnak mögöttük.[9] A közepes méretű vállalatok beszerzési kooperációinak kifejezett privilegizálása mögött a törvényalkotónak az a feltevése áll, hogy az áruk és szolgáltatások beszerzése során az egyéb nagybani forgalmazási formákkal szemben jelentkező strukturális hátrányokat csak a résztvevő vállalatok által beszerzett volumenek egyesítésével lehet kiegyenlíteni.[10] Más szóval: a kereslet összefogásával a méretnagyságból adódó gazdaságosságnak (economies of scale) lehetővé kell tennie az együttműködő felek számára, hogy beszerzési ügyleteiket nagy piaci erejű versenytársaikhoz hasonló feltételek mellett bonyolítsák le annak érdekében, hogy a termelési-értékesítési lánc következő fázisában lévő értékesítési piacokon folyó versenyben helyt tudjanak állni. Ennek a koncepciónak az alapját végső soron a "countervailing power" filozófiája képezi,[11] amely szerint a nagyvállalkozások dominanciája által jellemzett piacokon a verseny erősítésének eszközeként csak a szervezett "ellenerő"-képzés tűnik eredménnyel kecsegtetőnek. A versenynek a piaci erő következményeként fennálló korlátozásával a kis- és közepes méretű versenytársak koordinált együttműködését kell szembeállítani.[12] A versenyelmélet mai ismeretszintjének tükrében az itt felismerhető "ellenméreg-tézisnek", amely szerint a versenybeni vezérlési és allokációs folyamat meglévő deficitje egy további versenykorlátozás következményeként kiegyenlíthető, messzemenően hiányzik a gazdaság legitimációja, a tapasztalati megalapozás hiányáról nem is szólva. Ez a legkevésbé sem befolyásolta azt, hogy a közepes méretű kooperációk versenyjogi előnyben való részesítésének gondolata a német versenyjogra már a GWB hatálybalépésének időpontjában jelentős mértékben rányomta a bélyegét. Persze a "közepes méret" gondolata élharcosainak fáradozása kezdetben inkább arra irányult, hogy bebizonyítsák, hogy a GWB 1. §-a - és ezzel a kartell-tilalom - a kisipar vagy a kereskedelem beszerzési társulásaira per se nem alkalmazható.[13] Ez véleményük szerint mindenesetre igaz ott, ahol nem áll fenn az együttműködő felek jogilag bebiztosított "beszerzési kötelezettsége", és így a felek megtehetik, hogy beszerzési ügyleteiket "beszerzési társulás" bekapcsolásával vagy harmadik személyek - például tőlük független nagykereskedők - közvetítésével valósítják meg.[14] A kartell tényállás itt kivilágló "teleologikus restrikciója" általános érvénnyel tükrözte vissza a kezdetben uralkodó jogtárgy-elmélet dogmatikus megközelítését, amely szerint csak az olyan versenykorlátozások esnének a GWB 1. §-ának hatálya alá, amelyek a kartell megállapodásnak a jogügylet szerint kötelező "tárgyát" képezik.[15] Ezzel szemben, a gondolat szószólói szerint, nem elegendő, ha a versenykorlátozás a létrejött megállapodásnak csupán "következménye".
- 350/351 -
Bármennyire észszerűnek tűnik is ez az érvelés az immár túlhaladott jogügyletelmélet fényében, mégis tévesen ítéli meg a kartell-tilalom központi gazdasági és politikai legitimációját, hiszen itt nem annyira a magukat önként elkötelező kartell-tagok védelméről, mint inkább a kartell-megállapodáshoz kapcsolódóan a piaci ellenoldalra, vagyis a beszerzési társulás által keresett szolgáltatások kínálóira gyakorolt hatásokról van szó.[16] Valójában az a kérdés vetődik fel, hogy az olyan piacon, amelyre erőfölényben lévő, illetve jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozások jelenléte nyomja rá a bélyegét, a piaci erőnek kartellek révén bekövetkező további "elhatalmasodása" képes-e a versenybeli történés intenzívebbé tételére.[17] Ezzel alapjában véve a versenyjogi szabályok koncepcionális kialakítása a maga összességében kerül a középpontba: hamarabb elvezethetnek-e a törvényalkotó vagy a versenyhatóságok közreműködésével megtett strukturális beavatkozások a versenybeli "felfedező eljárás" eredményeihez és ha igen, mennyiben? Azoknak az empirikus vizsgálatoknak a tapasztalatai, amelyeket olyan piacokon folytattak, amelyeken több jelentős piaci erő működik, inkább egy ilyen tézis ellen szólnak;[18] hiszen a - nagyvállalkozásokhoz képest - rugalmasabb és innovációbarátabb középszint bevonása a kartell-megállapodásokba még inkább alkalmas arra, hogy a résztvevők innovációs erejére bénítólag hasson és ezzel a piaci "hézagok" kihasználására törekvő produktív stratégiák (Nischenstrategien) kialakítását megakadályozza.[19]
De akárhogyan legyen is, a törvényalkotó már a versenytörvény ötödik módosításával és a GWB 5c §-ának az e módosítás által teremtett külön szabályozásával[20] átfogóan mentesítette a kartell-tilalom alól azokat a társulásokat, "amelyeknek célja áruk közös vásárlása vagy szolgáltatások közös beszerzése", amennyiben "ez nem okozza a piaci verseny jelentős korlátozását és a szerződés ...a kis- és közepes méretű vállalatok versenyképességének javítására szolgál". Mindazonáltal ez csak azokra a versenykorlátozásokra vonatkozott, amelyek nem alapozták meg a résztvevő vállalkozások beszerzési kényszerét. A versenytörvény 1999. január 1-jén hatályba lépett hatodik módosításával a törvényalkotó az addig önálló szabályozást a GWB 4. § (2) bekezdéseként a kis- és középvállalatok közepes méretű kartelljeinek (Mittelstandskartell) kontextusába illesztette be[21] és tartalmilag a közös beszerzésre vonatkozó olyan megállapodásokra is kiterjesztette, amelyek "... a résztvevő vállalkozások számára az egyedi eseten túlmenő beszerzési kényszert" nem alapozzák meg.
A GWB 4. §-ának (2) bekezdése és így a tárgyát képező beszerzési együttműködéseknek a kartell-tilalom alóli mentesítése a 4. § (1) bekezdésének 2. pontja értelmében csak akkor alkalmazható, ha az egyesülés alkalmas rá, "hogy kis- és közepes méretű vállalatok versenyképességét javítsa". Azt, hogy a beszerzési társulás résztvevői kis- vagy közepes méretű vállalatnak minősülnek-e és mikor, elsősorban az "érintett piac" szerkezete határozza meg. Ezzel pedig a tagok viszonylagos helyzete, különösen viszonylagos piaci részesedése[22] jut bizonyos szerephez. E tekintetben mindenekelőtt a versenyjogi fúzióellenőrzés normatív küszöbkövetelményei (a GWB 35. és rákövetkező §-ai) bizonyulnak gyümölcsözőnek.[23] A 25 millió eurónál kisebb forgalmat bonyolító vállalatok [vö. GWB 35. § (1) bekezdés 2. pont] így rendszerint a GWB 4. §-a szerinti "kisvállalatnak" tekinthetők. Ezzel szemben az 500 millió eurót meghaladó világméretű forgalmú vállalkozás [GWB 35. § (1) bekezdés 1. pont] rendszerint nagyvállalatnak minősül. Ha "egymáshoz kapcsolódó" vállalkozásokról van szó, akkor a konszernkötelékben lévő vállalatok forgalmát a GWB 36. § (2) bekezdésének és a részvénytörvény 17. és 18. §-ának megfelelően össze kell adni.[24] Kivételes esetekben az sem akadálya a
- 351/352 -
mentesülésnek, ha a társulásban egy nagyvállalat is részt vesz.[25] Ennek mindazonáltal előfeltétele, hogy ez a részvétel a kis- és közepes méretű együttműködő felek versenyképességének javításához szükséges legyen.[26] Ha ez az oksági összefüggés nem áll fenn, akkor a GWB 4. § (2) bekezdése szerinti legalizálásra nincs lehetőség.
A beszerzési társulás jogi természetének a GWB 4. § (2) bekezdésének alkalmazása szempontjából nincs jelentősége.[27] Következésképpen önálló gazdasági tevékenység nélküli "laza" eseti (ad hoc) kooperációk éppúgy figyelembe vehetők, mint a társasági jog szerinti közös vállalatok, például beszerző szövetkezetek. Egyébként sem az a mérvadó, hogy a résztvevő vállalkozások teljes beszerzésüket vagy annak csak egy részét valósítják-e meg az együttműködésen keresztül. Ez már abból a körülményből is adódik, hogy a versenyjogi privilegizálás az átfogóan integrált beszerzési társulásoknál nem terjedhet messzebb, mint a versenyjogi szempontból kevésbé aggályos "részkooperációknál".
Mindenesetre figyelembe kell venni, hogy a GWB 4. §-ának (2) bekezdése szerint mentesítő hatás kizárólag az áruállomány beszerzésében folytatott vállalkozási együttműködésre vonatkozik, vagyis a keresleti versennyel összefüggésben áll fenn.[28] Kibővített értelmezéshez a norma szövege nem ad fogódzót.[29] Ez a törvényalkotó intencióinak ismeretében is igaz. Noha a törvényalkotási eljárás során a Parlament (Bundestag) Gazdasági Bizottsága még szót emelt annak érdekében, hogy a beszerzési együttműködés keretében folytatott bizonyos koordinált értékesítési tevékenységek is mentesüljenek,[30] ezt azonban a szövetségi kormány nyomatékosan visszautasította.[31] A szakirodalom,[32] valamint a Német Kartellhivatal (Bundeskartellamt) közigazgatási gyakorlata[33] bizonyos körülmények között mégis fontolóra veszi, hogy ha a piacravitelre vonatkozó megállapodások alkalmasnak és szükségesnek tűnnek a kis- és közepes méretű kooperáló partnerek számára a nagybani forgalmazási formákkal szembeni hátrányok kiegyenlítésére. Ez esetben azt vizsgálják, hogy versenyjogi privilegizálás a résztvevő vállalkozások értékesítési piacával kapcsolatos hatásokra kiterjed-e és mennyiben. Ez mindenekelőtt a marketing tevékenységeket érinti, valamint a választékra vonatkozó üzletpolitika egyeztetését, ha a résztvevők számára fontos, hogy a csoport bizonyos mértékig egységes arculatát és fellépését az értékesítési piacon is biztosítsák.
A norma ilyen "átnyúlása" a jogszabályalkotó által követett cél (ratio legislatoris) figyelembe vételével és tekintettel a hozzá kapcsolódó versenybeli implikációkra több mint problametikusnak tűnik.[34] Persze némileg más a helyzet ott, ahol a versenykorlátozó megállapodás hatásai a versenyjogi "érzékelhetőségi küszöb" alatt maradnak. Akkor a beszerzési együttműködés számára - mint ahogyan a többi piaci résztvevő számára is - természetesen nyitva áll a lehetőség arra, hogy a forgalmazási koncepció franchise modellként való kialakításával[35] a "vertikális" versenykorlátozásoknak a "horizontális" megállapodásokkal szembeni, a német versenyjogrendre jellemző privilegizálásából részesedjenek (vö. a GWB 14. és rákövetkező §-ait). A termékértékesítés ennél messzebbre menő koordinálása a GWB 4. §-ának (2) bekezdése alapján azonban nem vehető figyelembe. E tekintetben nincs más lehetőség, mint hogy a GWB 9. § (1) bekezdése alapján "kifogásolási eljárásban" kapjanak mentesítést a versenyhatóságtól, vagy hogy a GWB 22. § (2) bekezdésének megfelelően egy közepes méretű vállalkozások által tett ajánlással (Mittelstandsempfehlung) a résztvevők értékesítési piaci magatartásának önkéntes koordinációját hozzák létre.[36] A résztvevőknek az értékesítési magatartással kapcsolatos korlátozott koordinációja alapvetően abból a körülményből adódhat, hogy a kooperáló tagok egy "egyedi esetre" vonatkozó árubeszerzési kötelezettsége tényszerűen a választékpolitika bizonyos egységesítését vonja maga után. A kérdésre az alábbiakban még visszatérünk.
- 352/353 -
A kooperáció résztvevőinek beszerzési politikájuk keretei közötti versenyjogi mentesítése a GWB 4. §-ának (2) bekezdése szerint kényszerűen feltételezi, hogy a tagok nem állnak az egyedi eseten túlmenő beszerzési kényszer alatt és így szükségletüket választásuk szerint elégíthetik ki más módon vagy más beszerzési forrásokból. Ebből a szempontból közömbös, hogy a beszerzési kooperáción keresztül való beszerzési kötelezettség jogilag rögzített-e vagy csupán azokból a gazdasági hátrányokból fakad, amelyek a résztvevőket az általuk igényelt áruk vagy szolgáltatások harmadik személyektől való beszerzése esetén érik.[37] Egyébként nem az a döntő tényező, hogy a beszerzési kötelezettség közvetlenül az együttműködés társasági szerződésben rögzített szabályaiból adódik-e vagy pedig a beszerzőhely és az egyes tagok közti kötelmi jogi "párhuzamos megállapodásokból", az ún. "csillagszerződésekből" (Sternverträge.[38] Ezzel szemben a beszerzési együttműködésekből kiinduló "szívóhatás" - vagyis az a körülmény, hogy a társulás révén megvalósuló közös beszerzés a résztvevő vállalkozások számára gazdaságilag általában kedvezőbb, mind az önálló beszerzési tevékenység - nem jelent a GWB 4. §-ának (2) bekezdése szempontjából releváns "beszerzési kényszert".[39] Ha nem így volna, akkor éppen a hatékonyan működő beszerzési társulásokat zárná ki a törvényalkotó a privilegizálásból.[40]
Ami azután a "gazdasági" beszerzési kényszer aspektusát illeti, e tekintetben mindenekelőtt a "koncentrációs rabattok" tűnnek aggályosnak.[41] Ha a beszerzését együttműködés útján megvalósító tag számára a bekerülési ár a meghatározott referencia-időszakon belül elért összforgalomtól függ, akkor ebből, ha a rabattlépcsőzés kialakítása megfelelően vonzó, rendszerint egy tényleges beszerzési kötelezettség adódik. A tagságnak a résztvevők forgalmi minimumával való lekötése, viszont a vélemények döntő többsége és a versenyjogi gyakorlat szerint is elfogadhatónak látszik, ha a beszerzési együttműködés gazdasági egzisztenciájának biztosítása céljából van arra szükség. Ezen túlmutató forgalmi minimum kikötések ezzel szemben nem részesednek a GWB 4. § (2) bekezdése által biztosított privilegizálásából.[42] Ugyanez vonatkozik az elterjedt "költségfedezeti kikötésekre", amelyek a kartell-tagok méltányos hozzájárulását kívánják biztosítani a költségek fedezéséhez.[43] Ez alapjában véve abból az általános elvből következik, hogy az árucsereszerződések és a társasági szerződések versenykorlátozó járulékos kötelezettségei versenyjogi szempontból annyiban megengedhetőek, amennyiben a szerződések végrehajtásához szükségesnek bizonyulnak.[44]
Az elmondottakat alapul véve szükségszerűen merül fel a kérdés, hogy a GWB 4. § (2) bekezdése szövegének fényében mikor és milyen körülmények között vonatkozik a versenykorlátozás csupán az "egyedi esetre". Kétségkívül ez a helyzet akkor, ha a tagok olyan áruk vagy termékcsoportok beszerzése mellett döntenek, amelyekre meghatározott beszerzési folyamat - pl. egy importügylet - keretében rögzített beszerzési kvóták vonatkoznak.[45] Persze ennek a tényállásnak a szabályozása nem igényelt volna kifejezett törvényi mentesítést. Itt a beszerzési folyamat kartell-mentesítése már szabályszerűen következik a "munkaközösség gondolatából",[46] tehát abból a körülményből, hogy a beszerzési intézkedést az egyes vállalkozások korlátozott gazdasági és személyi teljesítő képességük miatt az elfogadható feltételek melletti társuláson kívül maradva nem tudták volna megtenni; valójában tehát - gazdasági szempontból tekintve - csak a társulás nyitja meg számukra a piacrajutáshoz az utat.[47] Ha figyelembe vesszük azt a körülményt, hogy a GWB 5c §-ának a törvény hatodik módosítása keretében az eredetileg kialakított megfogalmazással szemben a GWB 4. § (2) bekezdése a norma alkalmazási területének egy tárgyszerű változtatását is megcélozta,[48] akkor nyil-
- 353/354 -
vánvaló, hogy a változtatás szabályozási céljának a munkaközösségek keretében lehetségesen túl kell lépnie. A kiszélesítés terjedelmét illetően érthetően vita van. Csupán az tűnik egyértelműnek, hogy a kooperáció egyes tagjaival szemben meghatározott beszerzési kötelezettségek pl. ott támaszthatók, ahol a beszerzési társulás az "egzisztenciájukat megalapozók" startjához - akár kölcsön formájában, akár azzal, hogy bérleti szerződések keretében kedvező körülmények között üzlethelyiségeket között biztosít számukra - segítséget nyújt, és beszerzési kötelezettségek támasztásával biztosítja, hogy a kedvezményezettek a kapott szolgáltatásokat "visszatérítsék".[49] Sokkal problematikusabbnak tűnik, hogy az értékesítési ügyletek területén elfoglalt piaci pozíció megerősítéséhez az értékesítési akciók (külön rendezvények) megvalósításához vagy egy bizonyos "alapválaszték" biztosításához kapcsolódó beszerzési kötelezettség is megengedhető-e és adott esetben milyen feltételek mellett.[50] A törvényalkotás előkészítő anyagai e tekintetben kevés támpontot adnak és általánosan amellett szólnak, hogy a résztvevő törvényalkotó szerveknek a szabályozás ehhez kapcsolódó intencióját illetően meglehetősen "diffúz" elképzeléseik voltak. Ettől függetlenül a múltban a Német Kartellhivatal (Bundeskartellamt) közigazgatási gyakorlata engedélyezte a csoportspecifikus alapválaszték bebiztosítását célzó beszerzési kötelezettségeket, legalábbis ott, ahol az a "csoport megjelenési arculata, illetve létezése szempontjából szükséges" volt.[51] Ugyanez vonatkozik arra a kötelezettségre, hogy a fogyasztókra tekintettel meghatározott reklámeszközöket alkalmazzanak, ha ez a kötelezettség egyedi értékesítési akciókra korlátozódik és nem teszi ki egy-egy tag értékesítést szolgáló hirdetéseinek túlnyomó részét.[52] Megengedhetetlennek bizonyul ezzel szemben a bizonyos - a beszerzési társaság létezéséhez nem kényszerítően szükséges - beszerzési kvóták betartására vonatkozó kötelezettség, továbbá a választékpolitika messzemenően teljes egyeztetése.[53]
A GWB 4. § (1) bekezdése 1. pontjának megfelelően a beszerzési társulás kartell-tilalom alóli mentesítése szükségszerűen feltételezi, hogy az együttműködés "a piaci versenyt jelentősen nem korlátozza". E tekintetben nem csak a beszerzési piacra gyakorolt hatások mérvadóak, hanem az értékesítési verseny lehetséges korlátozása is.[54] Nem szükséges, hogy a társulás a beszerzési vagy az értékesítési piacon erőfölényes helyzethez vezessen; elegendő viszont annak konkrét veszélye, hogy a kooperáció nélkül fennálló verseny nem jelentéktelen korlátozására kerül sor.[55]
Amíg a GWB 5c §-a hatályban volt, a beszerzési kooperációk per se kikerültek a GWB 1. §-ának alkalmazási köréből és mentesültek a versenyhatóságnak való bejelentés kötelezettsége alól. Ezzel szemben a törvény hatodik módosításával a törvényalkotó a beszerzési együttműködésekkel kapcsolatos eljárásjogot kismértékben módosította. Noha a per se mentesítés lehetősége változatlanul fennmaradt[56] - nem a versenyhatóság (akár ellentmondási eljárásban hozott) közigazgatási határozatán múlik tehát a mentesítés -, a beszerzési társulásokat azonban a versenyhatóságnál mégis be kell jelenteni [GWB 9. § (4) bekezdés]. Ez áttekintést biztosít a versenyhatóságnak a meglévő beszerzési társulásokról, és lehetővé teszi a visszaélések feletti felügyelet hatékony gyakorlását (GWB 12. §) az együttműködések felett. Következtésképpen a kooperáció bejelentése nem előfeltétele a versenyjogi mentesítés hatályosságának. Vagyis ez akkor is fennáll, ha a GWB 9. § (4) bekezdése előírásainak ellenére a bejelentés elmaradt.[57] Mindazonáltal a résztvevők, ha a bejelentés elmarad vagy nem teljes, megsértik a törvény előírását, amit a versenyhatóság bírsággal sújthat [GWB 81. § (1) bekezdés 3. pont].
A német GWB-től eltérően az Európai Közösség versenyszabályai között nincsenek a beszerzési kooperációk versenyjogi kezelésére vonatkozó külön szabályok. Kü-
- 354/355 -
lönösen hiányzik a beszerzési együttműködések az EKSz 81. cikkének alkalmazása alóli kifejezett mentesítése. A vertikális értékesítési korlátozásoktól eltérően e tekintetben megfelelő csoportmentesítési rendelet sincsen. A "horizontális" együttműködések körében érvényesülő, a szakosítási megállapodások[58], illetve a kutatási és fejlesztési megállapodások (K+F)[59] meghatározott formáira vonatkozó csoportmentesítési rendeleteknek a közös beszerzési tevékenység vonatkozásában nincs hatályuk. Így legfeljebb az EKSz 81. cikkének (3) bekezdése szerinti egyedi mentesítés jön számításba, ha a beszerzési együttműködés" a fogyasztóknak a keletkező nyereségből való méltányos részesedése mellett az áruelőállítás vagy - forgalmazás javulásához ..." is hozzájárul. Egyébként az, hogy az EKSz 81. cikke kis- és közepes méretű vállalatok beszerzési együttműködéseire nem alkalmazható, esetenként - a piaci részesedést figyelembe véve (5 %-ot meg nem haladó!) - a Bizottság "bagatellkartell-közleményéből"[60], valamint az együttműködésből kiinduló piaci hatásnak a mindenkori nemzeti értékesítési és beszerzési piacra korlátozódásából is következik; más szóval: abból, hogy az EKSz 81. cikkének (1) bekezdésével összevetve az együttműködés nem alkalmas arra, hogy "a tagállamok közti kereskedelmet" befolyásolja.[61]
Ha ettől eltekintünk, akkor a beszerzési társulások, figyelembe véve, hogy az EKSz 81. cikkének tényállását a Bizottság és az Európai Bíróság (EB) szélesen értelmezi, egyáltalán nem mentesek a kartell-tilalom alól. Ahhoz, hogy az EKSz 81. cikkének alkalmazási körébe essenek, éppoly kevéssé van szükség jogi vagy gazdasági beszerzési kötelezettségre, mint a német jogrend alapján. Ehelyett elegendő, ha a társulásban résztvevő vállalkozások beszerzési magatartásukat ténylegesen koordinálják és ezáltal a piaci ellenoldal, vagyis a szállítók választási lehetőségeit korlátozzák.[62] Ez rendszerint már abból a körülményből is következik, hogy a résztvevők számára a kooperáción keresztül megvalósuló beszerzés kedvezőbb, mint szükségleteik önálló kielégítése.[63] Tehát éppoly kevéssé múlik a megítélés azon (mint ahogyan a GWB 1. §-a esetében sem) hogy a versenykorlátozás kooperációs megállapodás tárgya-e, ha az együttműködésben résztvevők piaci magatartásukat, hacsak ténylegesen is, koordinálják.[64] Ennek megfelelően az EKSz 81. cikkének (1) bekezdése szövegének megfelelően a résztvevők közötti minden összehangolt magatartásra kiterjed, amely "a közös piacon belül folyó verseny ... korlátozását vagy torzítását célozza vagy idézi elő".
Az EKSz 81. cikkének itt kivilágló, messze nyúló tartalma ellenére a Bizottságnak a beszerzési társulásokkal szemben követett politikáját már a múltban is egyértelmű visszafogottság jellemezte.[65] A Bizottság az általa olykor alkalmazott struktúrapolitikai megközelítésnek megfelelően a beszerzési kooperációk közül elsősorban a kis- és középvállatokét tolerálta messzemenően, a belőlük a résztvevőkre háruló versenyelőnyök alapján, anélkül, hogy ennek a megtűrésnek az alapját képező versenyelméleti és versenypolitikai megközelítést szisztematikus módon feltárta volna. Ehelyett annak a megindoklása, hogy az EKSz 81. cikkének alkalmazásától miért tekintenek el, a mindenkori ügyben fennálló kiinduló helyzettől és a Bizottság által feltételezett, a versenyre gyakorolt hatástól függően változott. Így például míg az esetek egy részében tagadták az érintett piacra gyakorolt korlátozás érzékelhetősége[66] addig más esetekben a határozat indokolása alapvetően arra hivatkozott, hogy a megállapodásból túlnyomórészt a versenyt segítő hatás adódik.[67] Noha a Bizottság metodikai koncepcióját egyetlen esetben sem hozta nyilvánosságra, tényleges gyakorlata - legalábbis ami az eredményt illeti - az USA versenyrendjére jellemző ésszerűségi szabály (rule of reason) koncepciónak az európai versenyszabályok területére való messzemenő átültetéséről tanúskodik.[68] Következésképpen az európai határozathozatali gyakorlat fényében egyértelműen versenyellenes "per se kartellek"[69] olyan versenykorlátozó magatartásokkal álltak szemben, amelyeknek az EKSz 81. cikkével összeegyeztethetetlen jellegét e Szerződés céljaihoz igazodó érdek- és érdemmérlegeléssel kellett kideríteni. Ebben a keretben bizonyos kívánatos versenyelőnyök legalábbis részben alkalmasak voltak arra, hogy a kooperációs megállapodás versenykorlátozó következményeit kompenzálják.
- 355/356 -
Ez a - már a múltban kirajzolódó - versenypolitikai koncepció a Bizottság 2001. január 6-i közleményében, "az EKSz 81. cikkének a horizontális együttműködési megállapodásokra való alkalmazhatóságáról" szóló iránymutatásban is visszatükröződik. A tanácsadási praxisnak az átláthatatlan és - néha - inkonzisztens határozathozatali gyakorlat láttán egyre fokozódó "orientáció vesztése" végül nyilván a Bizottságban is aggályokat ébresztett, amelyeket "a horizontális együttműködésre vonatkozó megállapodások az EKSz 81. cikke szerinti értékeléséről" szóló Iránymutatás kidolgozásával kívánt eloszlatni. Az immáron közzétett elvek csak azokra az esetekre vonatkoznak, amikor a kooperáció alkalmas a tagállamok közti kereskedelem befolyásolására (az Iránymutatás 14. pontja), és háttérbe szorulnak a bagatellkartell-közlemény elvei mögé.[70] Következésképpen az Iránymutatás csak azokra a megállapodásokra terjed ki, amelyek alkalmasak arra, hogy "a verseny jelentős korlátozását célozzák vagy idézzék elő" (vö. 15. pont). A résztvevők szempontjából persze figyelembe kell venni, hogy a közlemény, mint (jogi természetét illetően) a Bizottság közigazgatási gyakorlata számára szolgáló iránymutatás csupán magának a hatóságnak a számára jelent belső kötelezettségvállalást, és nem prejudikál abban a tekintetben, hogy akár az EB, akár az Elsőfokú Bíróság hogyan értelmezi és alkalmazza az EKSz 81. cikkét horizontális megállapodásokra (lásd a 16. pont 2. mondatát is).
A Bizottság számára a horizontális kooperációk értékelésekor az a megfontolás képezi a kiindulópontot, hogy a globalizáció folyamán a horizontális együttműködés "különösen a kis- és közepes méretű vállalatok számára ...a változó piaci feltételekhez való alkalmazkodás fontos eszköze" (3. pont). A kockázatok megosztásának, a költségtakarékosságnak, a know-how együttes felhasználásának és az innováció gyorsításának általánosan járt útját jelentheti. Az EKSz 81. cikke ennyiben jogi keretet kínál "a kiegyensúlyozott értékeléshez, amely a versenyellenes hatásokat a gazdasági haszonnal szembeállítva mérlegeli" ... (4. pont). Ilyenkor a szükséges mérlegelés keretében meg kell különböztetni egymástól az olyan megállapodásokat,
a) amelyek általában nem esnek az EKSz 81. cikke (1) bekezdésének hatálya alá,
b) amelyek csaknem mindig az EKSz 81. cikke (1) bekezdésének hatálya alá esnek,
c) amelyek az EKSz 81. cikke (1) bekezdésének hatálya alá eshetnek.
A versenykorlátozó megállapodások valamelyik meghatározott esetcsoportba való besorolása szempontjából egyrészt a versenykorlátozás jellege, vagyis minősége, másrészt a kooperáló feleknek a mindenkori érintett beszerzési vagy értékesítési piacokon megszerzett abszolút és relatív piaci részesedésének összege, továbbá a piaci ellenoldal versenystruktúrája a meghatározó. Az együttműködő felek piaci részesedéséhez igazodó szabályozási koncepciójában - ha a szabályozás technikájában nem is - a Bizottság azt a már a vertikális korlátozások csoportmentesítéséről kiadott rendeletének is alapjául szolgáló koncepciót követi, hogy azokat a versenykorlátozó megállapodásokat, amelyek csak viszonylag csekély piaci volument érintenek, szabály szerint kiveszi az EKSz versenyszabályainak alkalmazási köréből és ezzel a résztvevőket, de saját magát is eljárásjogi vonatkozásban tehermentesíti.
Míg az a) esetcsoportba tartozó kooperáció a versenykorlátozó magatartás és a kooperációban résztvevő felek piaci részesedése alapján rendszerint nem alkalmas arra, hogy a mérvadó versenyparamétereket érzékelhetően befolyásolja, addig a c) esetcsoportban elvileg az EKSz 81. cikk (3) bekezdésének előírásaihoz igazodó mérlegelésre és ezzel egy (egyedi) mentesítési eljárás lefolytatására van szükség. Ennek során döntő szempont, hogy a megállapodás hozzájárul-e termékek gyártásának vagy forgalmazásának javításához és ugyanakkor biztosítja-e a fogyasztók méltányos részesedését a keletkező haszonból, anélkül, hogy a benne résztvevőkre az említett célok eléréséhez nem nélkülözhetetlen korlátozást róna és anélkül, hogy az érintett áruk jelentős része tekintetében lehetővé tenné a verseny kiiktatását.
A kis- és középvállalatok beszerzési kooperációinak versenypolitikai értékelésében a Bizottság a kooperációkra vonatkozó koncepció általánosan pozitív értékelését követi (115. pont és utána). A kis- és középvállalatok között létrejött beszerzési megállapodások rendszerint elősegítik a versenyt, mivel lehetővé teszik a résztvevők számára, hogy nagy versenytársaikhoz hasonló beszerzési mennyiségeket vagy rabattokat érjenek el. Ha létre is hoznak bizonyos mértékű piaci erőt, "ezt a méretnagyságból adódó gazdaságossági előnyök kiegyenlítik, ha a felek a részükre beszerzendő mennyiségeket valóban összefogják" (116. pont). A versenyjogi értékelés szempontjából a kooperáció által érintett releváns piacok összességén uralkodó viszonyok a döntőek - mondja az Iránymutatás. Ez a megállapítás - kényszerűen - igaz a kooperáló felek beszerzési piacára, de azon túl is, az értékesítési piacra is, amennyiben a résztvevők - amint az általában a helyzet - itt is versenytársként állnak egymással
- 356/357 -
szemben. Ha az együttműködési megállapodás a közös beszerzés mellett a forgalmazásra vonatkozó vertikális kötelezettségekre is kiterjed, akkor rendszerint "kétlépcsős" elemzésre van szükség, amely a vertikális korlátozások tekintetében a rájuk vonatkozó csoportmentesítési rendelet elveihez igazodik (117. pont) Ami az EKSz 81. cikkének (1) bekezdése szerinti értékelést illeti, e tekintetben a Bizottság Iránymutatása (közleménye) szerint a jövőben a következő előírások érvényesülnek:
a) Ha az együttműködő felek - amint az a kiskereskedelemben gyakori - földrajzilag eltérő vonzáskörzetük alapján az értékesítési piacokon nem versenytársai egymásnak, akkor az EKSz 81. cikkének (1) bekezdése általában nem alkalmazandó. Ennek következményeként mentesítő határozatra nincs szükség. Kivételesen némileg más a helyzet ott, ahol a kooperációban résztvevő partnerek helyzete a beszerzési piacokon annyira erős, hogy megalapozott a veszélye annak, hogy a kooperáció más piaci résztvevők - akár szállítók, akár vevők - versenyhelyzetét kedvezőtlenül befolyásolja (1. 123. pont).
b) Ha az együttműködésben résztvevők együttes piaci részesedése mind a beszerzési, mind az értékesítési piacokon 75 % alatt marad, akkor általában abból kell kiindulni, hogy a megállapodás nem esik az EKSz 81. cikke (1) bekezdésének hatálya alá (130. pont), de legalább az EKSz 81. cikk (3) bekezdése szerinti mentesítési feltételek rendszerint teljesülnek.
c) Ha viszont a kooperációban résztvevő vállalkozások piaci részesedése egyértelműen meghaladja a 15 %-os határt, akkor a megállapodás rendszerint az EKSz 81. cikke (1) bekezdésének hatálya alá esik és csak az EKSz 81. cikkének (3) bekezdése szerinti mentesítés jöhet számításba. Vagyis mentesítés csak a kartell-tilalom alóli közigazgatási mentesítési eljárás keretében szerezhető. A mentesítési feltételek teljesítése tekintetében a bizonyítási teher a résztvevőket terheli (131. pont).
Ami a fentiekből a vállalatok gyakorlatára - különösen pedig a kis- és közepes méretű vállalatok együttműködési készségére - háruló végkövetkeztetéseket illeti, a német és az európai jogrend értékelései - legalábbis eredményeik tekintetében - messzemenően egybeesnek. A metodikai megközelítés mindazonáltal általában eltérő. Ez a megállapítás mindenekelőtt a Bizottságnak erőteljesebben a piaci részesedésekre alapozó szemléletét, valamint az egyedi esetben rugalmasabb "rule of reason" eszköztárát illeti. Mindkét esetben megmutatkozik - mind dogmatikailag, mind versenyelméletileg - az az aligha üdvözölhető tendencia, amely a kartell-tilalom alkalmazásának szabadságát az empirikusan megkérdőjelezhető piacszerkezeti és piaci eredmény prognózisok javára háttérbe szorítja. Hogy a "tudás dölyfe" (A. v. Hayek), amely ebben megnyilvánul, képes lesz-e a versenyt az érintett beszerzési és értékesítési piac vonatkozásában hosszú távon biztosítani, az az eddigi tapasztalatok alapján meglehetősen kérdésesnek tűnik. ■
JEGYZETEK
* A Magyar Versenyjogi Egyesület meghívására a Gazdasági Versenyhivatalban 2002. június 25-én tartott előadás, lábjegyzetekkel bővítve, (szerk.)
[1] A vita átfogó értékelését illetően lásd Fritzsche: Die Auslegung des § 1 GWB und die Behandlung von Einkaufsgemeinschaften im Kartellrecht, 1993; Baumann: Einkaufsgesellschaften und -Genossenschaften im Kartellrecht, 1981; u. a. szerző, ZfG 1985, 229. és utána; u. a. szerző, ZHR 148 (1984), 278. és utána, Beuthien: Einkaufsgenossenschaften und Kartellverbot, DB Beilage 5/1977; u. a. szerző, ZRP 84, 317. és utána; Ebenroth, DB 1985, 1925. és utána; Köhler: Wettbewerbsbeschränkungen durch Nachfrager, 1977; u. a. szerző, ZfG 1983, 105. és utána; u. a. szerző, DB 1984, 2022. és utána; Krimphove in: Müller-Henneberg/Schwartz/Benisch/Hootz: Gemeinschaftskommentar, 4.A. 1995, § 5c; Säcker: Archiv für öffentliche und freigemeinnützige Unternehmen, Bd. 9, 1971, 193. és utána; Sandrock: Kartellrecht und Genossenschaften, 1976; Schulte, WuW 1980, 227. és utána; Schulz, ZfG 1984, 52. és utána; Steindorff: Sind Handelsgenossenschaften Kartelle?, 1978; Veelken, ZfG 1993, 328. és utána; Wilhelm, WuW 1987, 965 és utána
[2] Gesetz gegen Wettbewerbsbeschränkungen (Versenykorlátozások Elleni Törvény), itt és a továbbiakban: "GWB", "versenytörvény" vagy " törvény" [a fordító megjegyzése]
[3] V. ö. Dittrich, DB 1990, 98. és utána; Emmerich, AG 1989, 261. és utána; Gerlach, WRP 1989, 289. és utána; Möschel, NJW 1990, 793. és utána; u. a. szerző, ZRP 1989, 371. és utána; Olesch, WRP 1990, 217. és utána; Wilhelm, WuW 1987, 965. és utána; 1. legutóbb Lutz, WRP 2002, 47. és utána
[4] V.ö. Immenga in Immenga/Mestmäcker: GWB, Kommentar zum Kartellgesetz, 3. kiadás 2001, § 4 RN 74. és utána, 94. és utána
[5] Lásd Emmerich, Kartellrecht, 9. A. 2001, 73. és utána, 74. oldal
[6] V.ö.. Emmerich: Kartellrecht, 421. és utána, 425. oldal; Fritsche, ZHR 160 (1996), 31. és utána; v. Stoephasius in Langen/Bunte: Kommentar zum deutschen und europäischen Kartellrecht, Bd. I, Art. 81 EGV RN 188, 119. és utána; Emmerich in Immenga/Mestmäcker, EG-Wettbewerbsrecht, Bd. I 1997, Art. 85 Abs.1 RN 52, 196.
[7] Emmerich: Kartellrecht, 376. és utána; u. a. szerző, Jus 1969, 413. és utána; Groß, AG 1990, 326. és utána; Klaue, in: FS Steindorff, 1990, S. 979. és utána; Walz: Der Vorrang des europäischen vor dem nationalen Kartellrecht, 1994; Niederleithinger, in: FS Lukes 1989, 511. és utána; Rehbinder, in: FS Mestmäcker, 1996, 711. és utána.
[8] AB1 C 3/2, 2001. 1.6.
[9] Lásd legutóbb Lutz, WRP 2002, 47. és utána; továbbá Pfeffer/Dietrich, WuW 2001, 245. és utána
[10] A szabályozás célját illetően lásd Immenga in, Immenga/Mestmäcker: GWB § 4 RN 86. és utána.
[11] V. ö. Galbraith:, American Capitalism - The Concept of Countervailing Power, 2. kiadás 1961; továbbá Krimphove: Gemeinschaftskommentar, § 5c RN 12.
[12] Lásd a Német Kormány indokolását az 5c §-hoz, BT-Drucks. 11/4610, 12. oldal
[13] Bieling: Das Verhältnis von Kartellen und Genossenschaften, 1953, 55. és utána; Ewald, WuW 1956, 253. és utána, 257. és utána; Westermann: Einkaufszusammenschlüsse und Kartellgesetzentwurf, 1956, 15. és utána; Günther, MA 1957, 35. és utána, 43. és utána; Beuthien: Handbuch des Genossenschaftswesens, 1980, 110. és utána; Olesch: Das Kartellrecht der Einkaufszusammenschlüsse, 1983, 9. és utána; lásd továbbá a Bundestag Gazdaságpolitikai Bizottságának állásfoglalását, BT-Drucks. 2/3644, 15.
[14] Beuthien: Einkaufsgenossenschaften und Kartellrecht, DB 177, Beilage 5, 1. és utána; Baur: Genossenschaften und Kartellrecht, in: Genossenschaften - Demokratie und Wettbewerb, Verhandlungsberichte und Diskussionsergebnisse der VII. Internationalen Genossenschaftswissenschaftlichen Tagung in Münster, 172, 497. és utána, 513. és utána, 517.
[15] L. Kolbe: Eingetragene Erwerbsgenossenschaften im Hinblick auf § 1 GWB unter besonderer Berücksichtigung des Tatbestandsmerkmals ""Beschränkung des Wettbewerbs", 1979, 60. és utána; Köhler, ZfG 1983, 105. és utána, 112. oldal; v. Uckermann: Die Einkaufsgenossenschaften im System des GWB, 1976, 31. oldal; a joggyakorlatot és a közigazgatási gyakorlatot illetően lásd: WuW/E BGH 519. és utána, 520. -"Kino"; WuW/E BGH 486. és utána, 493. - "Spar"; WuW/E BkartA 575. és utána, 576. - "Freiwillige Ketten"
[16] Benkendorff, WRP 1962, 113. és utána, 138. és utána; Sandrock, BB 1973, 101. és utána, 104. oldal; Mahlmann: Genossenschaftsrecht und Wettbewerbsordnung, 1971, 61. és utána; Säcker: Archiv für öffentliche und freigemeinnützige Unternehmen 1972/73, 193. és utána, 198. és utána. A kérdéssel kapcsolatban kialakult joggyakorlatot illetően 1.: WuW/E BGH 1367. és utána, 1371. - "ZVN" (Verkaufsgemeinschaft); KG WuW/E OLG 2745. - "HFGE"; KG WuW/E OLG 3737. - "Selex & Tania".
[17] Kritikusan: Emmerich: Kartellrecht, 73. és utána, 75.
[18] V.ö. Dauner: Einkaufsgemeinschaften im Kartellrecht, 1988, 89. oldal; Immenga in Immenga/Mestmäcker § 4 RN 91; Monopolkommission, Hauptgutachten VII, TZ. 44; Möschel, ZRP 1989, 371. és utána; 375.
[19] Immenga in Immenga/Mestmäcker, § 4 RN 92; Möschel, i. m., 375.
A "Nischenstrategien" (a piac "kis hézagait" kereső stratégiák) alkalmazása azt jelenti, hogy a kis- és középvállalkozások a rájuk jellemző rugalmasság alapján képesek olyan piaci stratégiák kialakítására, amelyek a nagyvállalkozásoknál rendszerint csődöt mondanak. Példaként említhető az élelmiszerkereskedelem területén a különösen friss vagy minőségileg nagyértékű kínálat létrehozása vagy az egyedi vevői igények kielégítése. Az e területeken csekélyebb keresletet figyelembevéve beszél a német szaknyelv rendszerint a piaci kis hézagokról, amelyek olyan szűkek, hogy a nagyvállalkozások számára a behatolás nem kifizetődő.
[20] Lásd ehhez: Dittrich, DB 1990, 98. és utána; Gebert/Janicki, WuW 1987, 447. és utána; Emmerich, AG 1989, 261 és utána; Gerlach, WRP 1989, 289. és utána; Martinek, NJW 1990, 793. és utána; Möschel, ZRP 1989, 371. és utána. A törvényalkotás történetét illetően lásd: Immenga in Immenga/Mestmäcker, GWB, 2.A. 1992, § 5c RN 6 és utána
[21] Ehhez lásd: Immenga in Immenga/Mestmäcker, 3.A. 2001, § 4 RN 73 és utána, 74
[22] Immenga in Immenga/Mestmäcker § 4 RN 71; Emmerich: Kartellrecht, 70; részletesen 1. Teichmann: "Kleine und mittlere Unternehmen" - eine Zauberformel im GWB? in: FS Großfeld, 199, 1227. és utána
[23] Teichmann, i. m., 1230.
[24] BGHZ 99, 1. és utána, 5. oldal; KG WuW/E OLG 3663. és utána
[25] WuW/E BGH 2321. és utána, 2325. - "Mischguthersteller"; WuW/E BkartA 2384., 2388. "German Parcel Paket-Logistik"; kritikusan: Immenga in Immenga/Mestmäcker, § 4 RN 71; Emmerich: Kartellrecht, 70. és utána; Salje: Die mittelständische Kooperation zwischen Wettbewerbspolitik und Kartellrecht, 1981, 83.; Herresthal: Die Praxis der Mittelstandskooperationen nach § 5b, 1983, 56.
[26] WuW/E BGH 2321. és utána, 2325. - "Mischguthersteller"
[27] V.o. Bechthold, GWB, 2.A. 1999, § 4 RN 5
[28] Ezzel kapcsolatban lásd: Emmerich: Kartellrecht, 76.
[29] Immenga in Immenga/Mestmäcker § 4 RN 75, 103.
[30] Bericht 1989, 19, kritikáját illetően lásd: Immenga in Immenga/Mestmäcker § 4 RN 102. és utána; továbbá Kiecker in Langen/Bunte: Kommentar zum Kartellrecht, 9.A. 2001, § 4 RN 45
[31] Begründung zum Regierungsentwurf, BT-Drucks. 13/9720S. 32. és utána; v. ö. még BkartA TB 1995/96, 35. és utána
[32] Lásd Kiecker in Lange/Bunte § 4 RN 45
[33] Lásd Merkblatt des BkartA über die "Kooperationserleichterungen für kleine und mittlere Unternehmen" Stand Januar 1999 17. és utána
[34] Emmerich: Kartellrecht, 76.
[35] V.ö. BKartA, i. m., 18.; részletesen lásd: Kiecker, in Lange/Bunte, § 4 RN 45 és utána; lásd még: Schulte, WRP 1990, 217. és utána
[36] Immenga in Immenga/Mestmäcker § 4 RN 76
[37] Emmerich: Kartellrecht, 77.; Kiecker in Lange/Bunte § 4 RN 48; Immenga in Immenga/Mestmäcker § 4 RN 116 és utána
[38] V.ö. Beuthien, GenG, 13.A. 2000, § 1 RN 118
[39] Emmerich: Kartellrecht, 77.; Fritsche: Die Auslegung des § 1 GWB und die Behandlung der Einkaufsgemeinschaften im Kartellrecht, 1993, 159. és utána; Kiecker in Lange/Bunte § 4 RN 48; Immenga in Immenga/Mestmäcker, § 4 RN 116. és utána; BKartA, TB 1987/88, 25. és utána
[40] Bechthold § 4 RN 6
[41] Immenga in Immenga/Mestmäcker § 4 RN 129; 1. továbbá Kiecker in Lange/Bunte § 4 RN 48, 53; Martin, WuW 1984, 534. és utána, 545. oldal; v. Einem: Kartellcharakter von Einkaufskooperationen, 1988, 145.
[42] Kiecker in Lange/Bunte § 4 RN 52; Immenga in Immenga/Mestmäcker § 4 RN 121
[43] Immenga in Immenga/Mestmäcker § 4RN 120, 125; Köhler: Wettbewerbsbeschränkungen durch Nachfrager, 1977, 176; Olesch: Das Kartellrecht der Einkaufszusammenschlüsse, 1983,59.; visszafogottan: Kiecker in Lange/Bunte § 4 RN 53; v. ö. még BkartA TB 1978, 74.; TB 1979/80, 31.
[44] Lásd ehhez: Emmerich: Kartellrecht, 46. és utána; Hübner: Außerkartellrechtliche Einschränkungen des Kartellverbots, 1971.
[45] Bechthold, § 4 RN 7
[46] Ehhez a dogmatikus koncepcióhoz lásd: Emmerich: Kartellrecht, 51. és utána, Immenga, DB 1984, 385. és utána; Maasch, ZHR 150 (1986), 657. és utána; Möschel: Recht der Wettbewerbsbeschränkungen, 1983, 120. és utána, a joggyakorlatból: OLG Stuttgart, WuW/E OLG 3108. és utána, 3109.; KG WuW/E OLG 3115. és utána; KG WuW/E 3737. és utána, 3745.; KG WuW/E OLG 5565. és utána, 5575. és utána
[47] Így kifejezetten: Bechthold, § 4 RN 7
[48] V.ö. Begründung zum RegEntwurf, BT-Drucks. 13/9720, 33., ehhez Emmerich: Kartellrecht, 78.; Bechthold, § 4 RN 7; Immenga in Immenga/Mestmäcker § 4 RN 113 és utána.
[49] Immenga in Immenga/Mestmäcker § 4 RN 123; lásd továbbá: Lutz, WRP 2002, 47. és utána, 51. és utána; BkartA TB 1995/96, 37.; Begründung zum RegEntwurf, BT-Drucks. 13/9720, 32.; v. ö. már: Beschlußempfehlung des Ausschuß für Wirtschaft zur 5. GWB-Novelle, BT-Drucks. 11/5949, 19.
[50] Lutz, i. m., 52. oldal; és nyilván még Bechthold, § 4 RN 7, Immenga in Immenga/Mestmäcker § 4 RN 122
[51] BkartA TB 1995/96, 37.
[52] Lutz, i. m.; 1. továbbá Kiecker in Lange/Bunte § 4 RN 54 és utána
[53] Lutz,i. m.; Kiecker, i. m.
[54] Bechthold § 4 RN 8; Kiecker in Lange/Bunte § 4 RN 57; Lutz, i. m., 54.; Immenga in Immenga/Mestmäcker § 4 RN 132 és utána
[55] A kormány indokolása az 5b §-hoz (eredeti változat) e tekintetben 10-15 %-os piaci részesedésről beszél (lásd u. ott a 16.); lásd még: Merkblatt des BkartA, 21. (10-15%).
[56] V.ö. Bechthold, § 4 RN 11; Pfeffer/Dietrich, WuW 2001, 245. és utána, 246.; a bejelentésről, mint a hatályosság előfeltételéről lásd: Emmerich: Kartellrecht, 79.
[57] Bechthold, i. m.; Pfeffer/Dietrich, i. m.
[58] 2000. november 29-i 2658/2000 (EK) rendelet, AB1 L 304, 2000. 12. 5., 3.
[59] 2000. november 29-i 2659/2000 (EK) rendelet, AB1 304, 2000. 12. 5., 7.
[60] AB1 C 372, 1997. 12. 9., 13. = WuW 1998, 159. és utána
[61] Erről a szempontról lásd: Emmerich: Kartellrecht, 374. és utána; Klaue, BB 1983, 2019. és utána; Koenigs, in: FS Pfeiffer, 1988, 569. és utána
[62] V.ö. Beuthien: Handelskooperationen und europäisches Wettbewerbsrecht, 1993, MarbSchriftengenW Bd 89; u. a. szerző GenG, 13.A.2000, RN 123 és utána; Fritsche, ZHR 169 (1996), 31. és utána; Kirchoff, WuW 1995, 361. és utána.
[63] AB1 1968 L 201/14, 15 - "Socemas"; HL. 1975 L 212/23, 25 - "Intergroup"
[64] V.ö. Emmerich: Kartellrecht, 395. és utána; [1991] ECR I-977 (984,13. bekezdés és utána) - "Delimitis"; EuGH, WuW/E EuR 381 Tz. 25 és utána -"Neste Markkinointi Oy"
[65] Lásd pl. Beuthien, GenG az idézett helyen, RN 124
[66] ABL 1980 L 51/19 - "Lab"; HL. 1980 L260/24 - "National Sulphuric Acid Ass."
[67] Ezt a tendenciát lásd: AB1 1968 L 201/6 - "Socemas"; HL. 1975 L 212/25 - "Intergroup"
[68] Lásd ehhez: Ackemann, EuZW 1997, 271. és utána; Bahntje, WuW 1993, 825. oldal; Emmerich: Kartellrecht" 397. és utána; Everling, WuW 1990, 95. és utána, Fritzsche, ZHR 160 (1996), 31. és utána; P. Ulmer, RIW 1985, 517. és utána; Wils, CDE 1990, 19. és utána.
[69] V.ö. [1992] ECR II-1155 (1246 és utána) - "Montedipe"; [1995] ECR II-1063 (1107 és utána, 109. bekezdés) - "Tréfilunion"
[70] AB1 C 3/2Vagyis a bagatellkartell-közlemény "elsőbbséget élvez". Az iránymutatásban kifejtett elvek alkalmazására csak akkor kerül sor, ha a bagatellkartell-közleményben foglalt feltételek a piaci részesedési küszöbök túllépése miatt nem teljesülnek.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző Prof. Dr. Berlin/Bristol (Egyesült Királyság).
Visszaugrás
