Kónya Imre sok-sok év után - láthatóan több megszakítással - befejezte "történeteinek" megírását a rendszerváltástól napjainkig. Tulajdonképpen rendszerváltoztatásról kellene beszélni, hiszen Kónya könyvéből egyértelműen kiderül: a magyar jogászság igen aktív közreműködésével, a jogfolytonosság és a jogállamiság alapján váltottunk politikai-társadalmi-gazdasági rendszert. Ebben a folyamatban, mint a Független Jogász Fórum "kitalálójának" és első vezetőjének, Kónya Imrének kimagasló szerepe volt.
Az igen jól szerkesztett és élvezetes stílusban megírt könyvnek a rövid "családi bevezető" és a szerző által sem túl jelentősnek minősített féléves belügyminiszteri időszak között két fő része van, az egyik a Független Jogász Fórum és az Ellenzéki Kerekasztal tevékenysége 1990 előtt, illetve az a három és fél év, amit Kónya Imre ügyvédi tevékenységét szüneteltetve politikusként, a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakcióvezetőjeként töltött el. A mű ezen részei valóságos emlékkönyvet képeznek, nevezetesen egyéni beszámolót a magyar jogászság rendszerváltoztató tevékenységéről. Az pedig valódi szerzői bravúr, hogy a történeti sorrendben készített leírásba, amelyben egyes sarokpontok kiemelésre kerülnek (pl. "Jeszenszky ügy", a "Kalasnyikov botrány"), a szerző későbbi történeteket is belesző az MDNP-ben való ellenzékieskedés szerencsétlenkedéseitől kezdve egészen a harmadik Orbán-kormány néhány jelenlegi intézkedésének értékeléséig. A történetekben persze vannak néha kisebb tévedések, de a lényeg leírása valós, bár pártos, de alapvetően tárgyilagos és reális. Azok a karakterek, amelyeket Kónya megrajzol, persze szubjektívek, de találóak - lásd a Torgyán Józsefről vagy Csurka Istvánról szóló emlékképeket. Látható, hogy kit szeretett Kónya Imre (a feleségén kívül, mondjuk Antall Józsefet, Szabad Györgyöt, Csengey Dénest és Horváth Balázst) és kit nem (például Lezsák Sándort, Balsai Istvánt, Füzessy Tibort vagy Göncz Árpádot).
A könyvben ugyanakkor felvonul az akkor igen aktív szerepet játszó jogászság szinte minden képviselője. Kónya érdeme, hogy a szocialista rendszer önlebontásában szerepet játszó jogászokat, éppúgy nevesíti, mint az ellenzékhez csatlakozókat (voltak, akik felváltva mindkét oldalon küzdöttek). Nagyon kevés, szerintem jelentősebb szerepet játszó jogász maradt ki vagy csak említésszerűen szerepel a könyvben - én főleg Kulcsár Kálmánt, Gálszécsy Andrást keveslem, vagy nem említi a könyv Kiss Elemér szerepét, vagy Szabó Győzőt, utóbbi pedig a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyetteseként fejezte be gazdag jogászi pályáját, és rövid ideig 1990-ben rendőrfőkapitány is volt. Míg a szocializmus megreformálására irányuló "mozgalom" (? - talán sok ez a kifejezés) közgazdasági-szociológiai többségű indíttatású volt, az 1989-90-es "megállapodásos forradalom" szerintem szakmailag elsődlegesen jogászi alkotás. Tulajdonképp ezért is tudott ennek élére a Magyar Demokrata Fórum jobban állni, mint a Szabad Demokraták Szövetsége, pedig az SZDSZ korábban jóval keményebb ellenzéki erő volt a '80-as évek elejétől, mint a később a Fórum élére került, a szocialista rendszerrel egyet nem értő, de abban szakmai karriert befutó vezetőinek többsége (Antall József, Jeszenszky Géza, Mádl Ferenc, Sólyom László, Szabad György és sokan mások az MSZMP hatásköri listáján szereplő egyetemi tanári állásokat töltöttek be a Kádár rendszerben és az MDF a szocialista korszak parlamentjéből még Szentágothai professzort is átvette). Az SZDSZ azonban Tölgyessy Péter "vendégszereplésétől" eltekintve továbbra is inkább közgazdasági-szociológiai természetű maradt. (Hack Péter, Dornbach Alajos talán a kivétel.) A Független Jogász Fórum - amelynek önállóságát a könyv tanulsága szerint Kónya Imre mindig védte - azért is kötődött végül is (bár kiállt a "négyigenes" népszavazás mellett) inkább az MDF-hez, mint az SZDSZ-hez, bár elnevezéséhez hűen igyekezett nemcsak a szocialista kormányzattól, hanem az alakuló polgári pártoktól is független maradni (persze Kónya Imre, Horváth Balázs és ügyvéd társaik zöme is jól menő ügyvédek voltak, nem olyan "kitaszítottak", mint az ugyancsak jogot végzett SZDSZ-es Demszky Gábor).
Kónya Imre írásából kiderül, hogy minden későbbi fanyalgás ellenére a rendszerváltozás 1988-1994 között végbement, mert
a) nemzetközileg a Varsói Szerződésből és a KGST-ből a NATO-ba és az Európai Unióba kerültünk, a szovjet csapatok pedig 1991-ben elhagyták Magyarországot,
b) közjogilag az egypártrendszerű diktatórikus (bár a Kádár-rendszerben szoft) szocialista államból átmentünk egy többpártrendszerű parlamentáris demokrácia jogállamába. Ez Kónya könyvének központi témája, amelyet kiválóan elemez.
c) gazdaságilag a nagy nehezen már indirekt tervgazdaságot és szocialista piacgazdaságot (a végén már vegyes gazdaságot) működtető szocialista rendszert felváltottuk egy kapitalista piacgazdaságra (az eredeti szándék szerint szociális piacgazdasággá, bár a szociális jelleg jórészt nem sikerült). Erről a gazdasági rendszerváltozásról azonban a könyvben legfeljebb egy-két bekezdés olvasható. Véleményem szerint az MDF politikai vezetőinek nem nagyon
- 253/254 -
volt ehhez affinitásuk, a népnemzeti mozgalmi szárny pedig kifejezetten kapitalizmus ellenes volt, valamilyen homályos harmadik magyar út 1945 előttről örökölt romantikája jegyében.
A rendszerváltozás pedig tudatosan történt (sokunknál persze csak féltudatosan, sodródva) mégpedig - és ebben volt óriási szerepe a magyar jogászságnak - jogfolytonosan, az 1946-os köztársasági alapeszméhez (és nem a magyar történelmi alkotmányhoz, mint 2011-ben!) visszatérve. Aligha vitatható, hogy ebben a folyamatban az alaplökést a világpolitikai erőviszonyok megváltozása okozta (Reagan csillagháborújának sikere, a gorbacsovi glasznoszty, a Szovjetunió felbomlása - egyébként a nemzetközi vonatkozásokról Kónya könyve alig beszél), de ehhez belső erő is kellett. Az 1988 végén 1989 elején feléledő polgári ellenzék - és főleg a Független Jogász Fórum és az Ellenzéki Kerekasztal - nagy érdeme, hogy a Kádár-rendszer bomlását, az önlebontó tendenciát felerősítették és ideológiailag a teljes értékű polgári átalakítás felé nyomták, mégpedig a nyugati nagyhatalmak fékezési törekvései ellenére (128. oldal). Nem engedték, hogy csak szocialista modellváltás (demokratikus szocializmus - vegyes gazdaság) legyen belőle, hanem teljes értékű polgári átalakulást követeltek. A szocialista rendszer keretein belül dolgozó jogászoknak köszönhető a szocializmus önlebontása, jogi kereteinek kialakítása, a polgári ellenzék jogászaié pedig, hogy tárgyalásos úton, békésen, jogfolytonosan eljuttatták ezt az önlebontást a rendszerváltozásig. Mindez persze politikai folyamatok keretében ment végbe, politikussá téve korábbi szakjogászokat, illetve törvényalkotóvá azokat, akik korábban nem foglalkoztak kodifikálással, hanem elméleti jogászok, vagy jogalkalmazók, ügyvédek voltak. És ebben a közjogi kodifikációban sok segítséget kaptak azoktól, akik formálisan a másik táborba tartoztak, nevezetesen a Németh Miklós kormányzati apparátusában dolgozó szakjogászoktól.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
