A Creative Commons (a továbbiakban: CC) ötlete és kivitelezése Lawrence Lessig, stanfordi jogászprofesszor nevéhez fűződik. Lessig célja a CC létrehozásával az volt, hogy érvényre juttassa azon, az USA Legfelső Bírósága által elutasított álláspontját, amelyet az Eldred v. Ashcroft[1] ügyben képviselt. Az amerikai Kongresszus által állandóan meghosszabbított szerzői jogi védelmi idők ugyanis gúzsba kötik az alkotókat, mivel egyre kevesebb mű válik a diszfunkcionális és tulajdonképpen alkotmányellenes szabályozás miatt közkinccsé. (Az USA-ban 1920-as évekből valók a legújabb közkincsek, minden más szerzői jogvédelem alatt áll, annak ellenére, hogy a művek 98%-nak védelem alatt tartásából nem származik kereskedelmi haszon).
Fontos megjegyezni, hogy Lessig miért is találta alkotmányellenesnek a Kongresszus kör-
- 47/48 -
ében kialakult, a védelmi idő kiterjesztésére irányuló gyakorlatot. Az amerikai Alkotmány 1§ (8) 8. pontjában található az alábbi klauzula: "A Kongresszus elősegíti a tudomány és a hasznos művészetek előrehaladását azzal, hogy korlátozott ideig kizárólagos jogot biztosít a szerzőknek és a feltalálóknak a saját írásaik, illetőleg találmányaik hasznosítására."[2] Mivel a Kongresszus feladata ebben a pontban a haladás elősegítése a szerzői jogok terén, ezért ezt a klauzulát haladási záradéknak is nevezik (Progress Clause). Ha jobban megfigyeljük, a záradék korlátozza a szerzői jogvédelem időtartamát, mégpedig azért, hogy ne a kevesek tartsák "kezükben a kultúrát azáltal, hogy aránytalanul nagy mértékben ellenőrzésük alatt tartják a könyvkiadást."[3] A szerzői jogok a szerzőket illették, a kiadók hatalmát pedig visszafogták ezzel a szabályozással.
Az amerikai jogfejlődés a XX. századig a checks and balances (fékek és egyensúlyok) rendszerére épült, de a hatalom központosításának megindulásával ezek a biztosítékok gyengülni látszanak. A Kongresszus oly mértékben a lobbicsoportok kezébe került, hogy lassan minden döntését a pénz határozza meg - állítja Lessig a Szabad kultúra c. művében. Mivel az angolszász jogalkotási szisztémába n a lobbicsoportok jelentős helyet foglalnak el, a fékek és egyensúlyok sérült rendszerében felülkerekedtek a hagyományos törvényhozó bizottságok szerepén, és a Kongresszus olyan törvényt hoz, amely a legtöbb pénzt folyósító lobbi érdekének megfelel. A szomorú igazság az, hogy "amíg a törvényhozást meg lehet venni, mindig meg fogják vásárolni tőlük a szerzői jog védelmi idejének további meghosszabbítását."[4]
A tőke koncentrációja az amerikai piacokon magas, a multinacionális cégek felvásárolják a független kisvállalatokat, a szabad piac egyre inkább beszűkül. A keretek közé feszített piacon a kultúra sem marad szabadon: az alkotóknak egyre kevesebb lehetőségük van függetlenekhez szerződniük, mindenképpen keresniük kell egy nagyobb céget, amivel szerződést tudnak majd kötni, elsősorban érvényesülésük miatt. Egy nagyvállalatnak azonban szigorú üzletpolitikája van, nem köthet felhasználási szerződést mindenféle feltételek nélkül a szerzővel. Emiatt a szerző gyakran abba a helyzetbe kerülhet, hogy mások (a vállalat, és annak szakemberei, jogászai) határozzák meg, milyen is lehet a már elkészült műve ahhoz, hogy egyáltalán piacra kerüljön. A szerző kijavítási kötelezettsége erőteljes formát ölt ezekben az esetekben. Az alkotó azonban nem tud másképp érvényesülni, így elfogadja a fennálló helyzetet. Ez azonban nem serkenti a kreativitást, nem szül őszinte gondolatokat, nem visz előre az alkotói fejlődésben, hacsak nem abban, hogyan feleljünk meg tökéletesen a nagyvállalatok ízlésének, amit azok "a közönség ízléseként" aposztrofálnak.
Azonban csak az lehet az igazán szabad kultúra, amelyben a fogyasztók és a szerzők kezébe kerül a döntés. De ez a döntés a szerzők részéről annak a meghatározásából is kell, hogy álljon, meddig kívánják alkotásukra érvényesíteni a szerzői jogvédelmet. A régi amerikai szerzői jogi törvény fakultatíve megújítható jogvédelmet biztosított a szerzőnek művével kapcsolatban, ha az eltelt 14 év után újra meg kívánta hosszabbítani annak idejét. Amely alkotásnak a védelem meghosszabbítása nélkül lejárt a védelmi ideje, közkinccsé, vagyis szabad felhasználás tárgyává vált.
Manapság a szerzők nem dönthetnek a védelemről, a jogvédelem automatikus, arról a szerző a modern szabályozás szerint - egyébként éppen a szerző védelmében, annak érdekében, hogy a felhasználók ne kényszeríthessék lemondásra - nem mondhat le. Ameddig a szerzői jogvédelem fennáll (ráadásul a Digital Millenium Copyright Act-nek köszönhetően már lassan a szerző halálától számított 100 évig), addig a mű nem válhat közkinccsé, a felhasználás engedély- és díjköteles, s a szabad felhasználás kategóriája sem kellően körülhatárolható az amerikai szerzői jogi törvény alapján. Azok a szerzők, akik (a 20. századból származó nyersanyagból készült) származékos vagy gyűjteményes művekkel állnak elő, csak nagyon sok pénzzel érvényesülhetnek, ugyanis az alapul vett művek jogtulajdonosait és ügyvédeit mind fel kell keresni ahhoz, hogy jogtiszta anyagot tudjanak a nyilvánosság elé tárni. Ha a Kongresszus időről időre újból kiterjeszti a szerzői jogvédelem idejét, azzal megingatja a jogállamiság egyik legfontosabb elvét, a jogbiztonságot, és a származékos és gyűjteményes művek alkotóit szorítja sarokba, megfosztva őket az alkotókedvtől. Milyen szabad piacról beszélhetünk ott, ahol csak a "hatalmasok és gazdagok"[5] tudnak érvényesülni?
Az Eldred contra Ashcroft perben szereplő Eric Eldred annak érdekében tevékenykedett, hogy egyes amerikai írók és költők, többek közt Nathaniel Hawthorne és Robert Frost, műveit minél több ember megismerhesse, ezért létrehozott egy ingyenes internetes könyvtárat. A digitalizálás nagy szerepet játszhatna korunkban az ismeretterjesztés terén, azonban az USA-ban a gondolatok közvetítésének ezen formáját teljesen gúzsba köti a szerzői jogi szabályozás. Ugyanis, amikor Frost műveiből Eldred egy gyűjteményt szeretett volna felvenni digitális könyvtárába, megszületett a Sonny Bono törvény (Copyright Term Extension Act, 1998), amivel az éppen közkinccsé vált Frost művek újra jogvédelem alá kerültek a védelmi idő Kongresszus általi meghosszabbítása következtében. Az a tény, hogy "ha minden alkalommal, amikor a védelem lejárna, a Kongresszus növelheti annak (t.i.: a szerzői jog) időtartamát, akkor a Kongresszus elérheti azt, amit az alkotmány egyértelműen megtilt: azt, hogy a szerzői jog örök időkre szóljon, csak egyfajta részletfizetési terv szerint növelik az időtartamát."[6]
Lessig felkarolta Eldred ügyét és alkotmányossági panaszt nyújtott be a férfi érdekében a Washingtoni Szövetségi Kerületi Bíróságon azzal, hogy a bíróság mondja ki a Sonny Bono törvény alkotmányellenességét. A panasz arra terjedt ki, hogy egyrészt a már meglévő szerzői jogok időtartamának meghosszabbítása sérti az Alkotmány korlátozott időről való felfogását, másrészt a védelem újabb húsz évvel való megtoldása sérti az Alkotmány első kiegészítését. A Kerületi Bíróság meghallgatás nélkül, a Fővárosi Kerületi Fellebbviteli Bíróság egyik bizottsága már meghallgatás mellett utasította el a panaszt; a Fellebbviteli Bíróság teljes ülése előtti tárgyalás iránti kérelem szintén elutasításra került. A bizottság egyik bírájának, D. Santelle bírónak az ellenvéleménye azonban életben tartotta a keresetet. A különvélemény szerint a Kongresszus azon joga, hogy a védelmi időket szabadon meghosszabbíthatja a végtelenségig, a Kongresszus korlátlan hatalmát fogja eredményezni a Haladási Záradékkal kapcsolatban, a bíróságnak éppen ezért a záradékban meghatározott korlátozott időt kellene értelmeznie. A megfelelő értelmezés az lenne, ha a Kongresszus nem lenne felhatalmazva a védelmi idő kiterjesztésére. Ehhez az érveléshez csatlakozott D. Tatel bíró is, s végül meglepő módon a Supreme Court elé került az ügy, pedig ritka egyrészt az, hogy a Legfelső Bíróság felülvizsgálná egy fellebbviteli bíróság döntését, másrészt az is, hogy egy olyan jogszabályt támogatna, "amelyet még egyetlen bíróság sem marasztalt el."[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
