Megrendelés

Konferencia-összefoglaló (Fontes, 2019/3., 46-47. o.)

Nemzetközi igazságügyi partnerségi konferencia az Igazságügyi Minisztérium és az Európai Közjogi Szervezet rendezésében

2019. június 20-án az Igazságügyi Minisztérium az Európai Közjogi Szervezettel (EPLO) közösen nemzetközi igazságügyi partnerségi konferenciát rendezett Budapesten.

A nagyszabású, igazságügyi minisztereket és az igazságügy számos területén komoly szakmai múlttal rendelkező professzorokat vendégül látó eseményen Libanon, Marokkó és Tunézia, valamint Bosznia-Hercegovina, Grúzia, Ukrajna és Moldova, illetve Luxemburg egyaránt képviseltette magát.

A rendezvény fővédnökei, Trócsányi László igazságügyi miniszter és Spyridon Flogaitis, az EPLO igazgatója üdvözlő szavait követően a résztvevők meghallgathatták Johannes Hahn európai szomszédságpolitikáért és csatlakozási tárgyalásokért felelős biztos videóüzenetét, majd ezt követően a konferencia két párhuzamos ülésre oszlott. A miniszterek és a magas rangú kormányzati tisztviselők részvételével tartott ülésen az igazságügyi együttműködés stratégiai kihívásait vitatták meg, emellett értékelték a jelenlegi politikai és jogi keretet, valamint a területre vonatkozóan új kezdeményezéseket t erjesztettek elő. A párhuzamos ülés a bírósági tisztviselők és az igazságügyi képzési intézmények képviselőinek részvételével igyekezett azonosítani azokat a projekteket és formátumokat, melyek révén a bírósági infrastruktúrával és az igazgatással, az ügykezeléssel, az informatikai és statisztikai támogatással, valamint az emberi erőforrás-tervezéssel és az igazságügyi képzéssel kapcsolatos segítségnyújtás legjobban megvalósítható.

Trócsányi László miniszter és Spyridon Flogaitis igazgató köszöntőbeszéde

Trócsányi László igazságügyi miniszter arról beszélt, hogy az Európai Unió polgárai ma már szabadon eldönthetik, melyik tagállamban kívánnak élni, dolgozni, tanulni vagy éppen házasságot kötni. A személyek szabad mozgása pedig kikényszeríti az államok együttműködését a bűnüldözésben csakúgy, mint az igazságszolgáltatás területén.

A gyors jogsegély kölcsönös biztosítása nélkül az igazságszolgáltatás "elnehezülne", pusztán azért, mert a vádlottak, a tanúk más tagállamban tartózkodnak, vagy mert a külföldön keletkezett bizonyítékok beszerzése akadályba ütközne.

A büntetőjogi együttműködés területei közül kiemelte a terrorizmus finanszírozása ellen hozott szabályozásokat, a nemzetközi polgári jogi ügyek területéről pedig különösen fontosnak nevezte a nemzetközi családi jogviszonyok rendezését.

Beszédében kitért arra is, hogy az elmúlt évtizedekben ugrásszerűen megnőtt a globális adatmegosztás és -gyűjtés mértéke, és e megváltozott körülmények között garantálni kell a személyes adatok védelmét. A feladat azért is sokrétű, mert egyidejűleg kell biztosítani az adatok szabad áramlását és figyelmet fordítani arra, hogy a gazdasági szereplőket ne sújthassák aránytalan terhekkel, ezért is rendkívül fontos az uniós adatvédelmi reform kidolgozásában való magyar részvétel.

Ugyancsak jelentős eredménynek nevezte a 2018-ban hatályba lépett adatvédelmi rendeletet (GDPR) is, hozzátéve, hogy minden egyes helyi vagy nemzetközi cégnek, amely az unióban üzleti tevékenységet folytat vagy uniós polgárok személyes adatait kezeli, meg kell felelnie az új szabályozásnak.

Véleménye szerint az EU-nak az a célja, hogy úttörő szerepet töltsön be az adatvédelmi szabályozás területén, és mintául szolgáljon a nemzetközi sztenderdek kialakítása során.

Mint kiemelte, a mobilitás ugrásszerű növekedése és a digitalizáció korábban elképzelhetetlen térnyerése miatt a földrajzi határok fizikai védelme, valamint az emberek, az áruk, a szolgáltatások, a tőke és az adatok áramlásának szabályozása és ellenőrzése jelenti mára az állam egyik legfontosabb, meghatározó feladatát. Az EU ezért nem zárkózhat be elefántcsonttornyába, meg kell hallgatnia az EU-n kívüli partner-

- 46/47 -

országokat és közösen kell kialakítaniuk az együttműködés kereteit.

Spyridon Flogaitis, az EPLO igazgatója kiemelte, hogy az oktatással és kutatással, valamint nemzetközi együttműködéssel foglalkozó szervezet munkájában 17 ország képviselői vesznek részt. Felidézte, hogy a szervezetet harminc éve azzal a szándékkal hívta életre, hogy tagjai megoldást találjanak Európa jövőjére, nemcsak az EU tagállamai, hanem a kontinens valamennyi lakója számára, és párbeszédet kezdeményezzenek az Európán kívüli társadalmakkal.

Megállapodások parafálása

A konferencia margóján lehetőség nyílt magyarmarokkói relációban a kiadatásra és az elítéltek átszállítására vonatkozó megállapodások parafálására, valamint a korábbi eredményes partnerségi kapcsolat további erősödését szolgáló, 2019-2020. évre vonatkozó cselekvési terv, illetve magyar-tunéziai relációban az igazságügyi együttműködési megállapodás aláírására.

Budapest Declaration

A konferencia záró momentumaként a résztvevők aláírták a Budapest Declaration nyilatkozatot, melyben Bosznia-Hercegovina, Libanon, Magyarország, Marokkó és Tunézia igazságügyi miniszterei kifejezték azon meggyőződésüket, miszerint a nemzetközi igazságügyi együttműködés és segítségnyújtás hatékony eszközt jelent az EU-tagállamok és a tagjelölt és szomszédos államok igazságszolgáltatása minőségének és hatékonyságának növelésében. Felhívást intéztek egyúttal az Európai Unióhoz, hogy folytassa a párbeszédet minden érdekelt féllel a tagjelölt és szomszédos államokkal folytatott igazságügyi együttműködés stratégiai irányairól, valamint biztosítson megfelelő eszközöket és finanszírozást a következő többéves pénzügyi keret időszakában e tevékenységek támogatásához.

A felek megerősítették az EU-tagállamok szerepét az Unió tevékenységeit kiegészítő és támogató, valamint a közös régiós célokat előmozdító segítségnyújtási projektek meghatározásában és kialakításában, és kifejezésre juttatták azon szándékukat, hogy a tagjelölt és szomszédos államok igazságszolgáltatásait olyan projektekkel támogassák, melyek igyekeznek feltárni a segítségnyújtásra fordítható humán és pénzügyi erőforrásokat. ■

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére