A korrupció a különböző jogrendszerek számára nem ismeretlen fogalom. A jelenségre vonatkozó tényállásokkal már az ókori társadalmak jogában is találkozni lehet. "Manu törvényei (...) büntetést helyeznek kilátásba azokkal szemben, akikre a közügyek vannak bízva, de elhanyagolják az ügyes-bajos emberek dolgait, mivel égeti őket a pénzvágy tüze. Ez a rendelkezés a korrupció megjelenését és büntetőjogi fenyegetettségét igazolja. A római jogban több törvény rendelkezik a korrupcióról."[1]
Az európai államok jó része már a XIX. századtól büntető kódexekben rendelte büntetni az állami adminisztráció tisztességessége és tiszta eljárása elleni bűncselekményeket. A francia Code Penal szigorú szankciók kilátásba helyezésével kísérelte meg felvenni a harcot a közéletet megfertőző bűncselekmények ellen, s ezzel mintegy "jogi vezérfonalat" adott a modern, XIX. századi államoknak, annak felismeréséhez, hogy a hivatalos személyeket érintő visszaélések igen súlyos támadások a közhatalom feddhetetlenségébe és részrehajlásmentességébe vetett bizalom ellen. Hazánkban a Csemegi Kódex (1878. évi V. tc. a bűntettekről és vétségekről) XLII. fejezetében, "A hivatali és ügyvédi bűntettek és vétségek" között a 465-470. §-okban, valamint az ügyvédek tekintetében a 483. §-ban rendelkezett a vesztegetési cselekményekről. Súlyosabban rendelte büntetni az ún. igazságszolgáltatási vesztegetés esetét mind aktív, mind passzív oldalon, amennyiben a vesztegető az ajándékot, jutalmat bírónak, vizsgálóbírónak, vagy esküdtszéki tagnak adta vagy ígérte azért, hogy e személy kötelességét megszegje,
- 85/86 -
illetve passzív vesztegetés tekintetében, amennyiben az elkövető bíró - akár polgári, akár büntető ügyben -, vagy vizsgálóbíró volt.
Tény, hogy a közélet tisztaságát támadó bűncselekmények szabályozása nemzeti keretek között létezett és csupán a nemzeti közhivatalnokokat/bírákat érintette. Ez nem meglepő, hiszen az államok a büntetőhatalom gyakorlását szuverenitásuk egyik legfőbb megnyilvánulásának tekintették, (sőt tekintik még ma is) mely csupán az országhatárokon belül értelmezhető.
A huszadik század második fele gyökeres változást hozott a bűnözés szerkezetében és ezen belül a korrupció vonatkozásában is. A nemzetközi szervezetek életrehívásával az érintett államok ezen szervezetek saját intézményrendszerét is létrehozták. Sajátos példa erre az Európai Unió. Az Európai Közösségek közös szerveinek felállításával olyan újfajta fellépést igénylő bűncselekményekkel kellett a tagállamoknak szembe nézniük, mint a közös pénzügyi érdeket érintő csalás, sikkasztás, vagy korrupció. "A legfontosabb politikák elfogadásával és főként saját erőforrásainak létrehozásával az Európai Közösségeknek szembe kellett néznie a költségvetése ellen irányuló bűncselekményekkel..."[2]
A korrupció azonban nem csak a közszférát érintette, és a hagyományos büntetőjogi szabályozás a gazdasági életben is kétségtelenül már régen jelenlévő korrupciós tevékenységet sokszor még nemzeti szinten sem mindig fedte le. Ugyanakkor a nemzetközi gazdasági szervezetek létrejötte és a kereskedelmi kapcsolatok bővülése új megvilágításba helyezte a korrupció elleni fellépés szükségességét a magánszférában is. Már nem csupán egy adott ország belső döntéshozó és erőforrás elosztó rendszerének, valamint gazdaságának biztonságos és megbízható működése igényelt büntetőjogi oltalmat.
Hosszú évtizedeknek kellett eltelnie ahhoz, mire az államok felismerték, hogy a szóban forgó bűncselekménytípus elleni kűzdelem, csak a közös erőfeszítések által lehet eredményes, mivel a jelenség országhatárokat nem ismerve hálózta be a világot. A nemzeti jog eszközrendszere nyilvánvalóan elégtelennek bizonyult, így módot kellet találni a korrupció elleni összehangolt harc megvalósítására, melyre a nemzetközi eszközök mutatkoztak a legpraktikusabb, és az egyetlen hatékonynak tűnő megoldásnak.
Az erőfeszítések gyümölcse a 90-es évek második felére érett be. 1996-ban az Amerika-közi Egyezmény a Korrupció Ellen (a továbbiakban OAS Egyezmény),[3] 1997 júniusában az Európai Közösségek, illetve az Európai Unió
- 86/87 -
tagállamainak hivatalos személyeit érintő korrupció elleni kűzdelemről szóló egyezmény (a továbbiakban EU Egyezmény),[4] majd ugyanezen év novemberében a nemzetközi üzleti kapcsolatokban a külföldi hivatalos személyek megvesztegetése elleni küzdelemről szóló egyezmény (továbbiakban OECD Egyezmény),[5] 1998-ban az Európai Unión belül együttes fellépés a magánszektorban jelentkező korrupció ellen (a továbbiakban együttes fellépés),[6] majd 1999-ben az Európa Tanács korrupció elleni büntetőjogi egyezménye (a továbbiakban ET Egyezmény) került elfogadásra.[7]
A tanulmány célja, hogy felvázolja a korrupció ellen az utóbbi évtizedben tett nemzetközi erőfeszítéseket és bemutassa az ezen a területen született nemzetközi dokumentumokba foglalt jogi szabályozást, végül pedig megvilágítsa, milyen mértékben harmonizál ezekkel a magyar jog.
Már 1979-ben az ENSZ égisze alatt megszövegeztek egy nemzetközi egyezményt az érintett tárgykörben, amelyet azonban soha nem fogadtak el. Ennek magyarázata, hogy a hidegháborús helyzet nem kedvezett a probléma nemzetközi szintű kezelésének.
Jónéhány állam az ENSZ tervezetet úgy tekintette, mint arra tett kísérletet, hogy az Egyesült Államok saját, külföldi tisztességtelen eljárásokról szóló törvényét[8] nemzetköziesítse, és eszközül használja az amerikai expanziós törekvésekhez, valamint a nemzetközi kereskedelmi szigorításokkal a maga számára előnyt kovácsoljon.
A hidegháborús időszak lezárulásával a különböző politikai rendszerek közötti feszültség csökkent. Ismét megnyílt az út a téma gyümölcsözőbb tárgyalása felé. A szocialista rendszerek összeomlása után a kommunizmus
- 87/88 -
mint ellenség eltűnt, helyette azonban új jelentkezett, egészen más minőségként, a szervezett bűnözés. Az 1990-es évek kezdetétől az erőfeszítések megsokasodtak a szervezett bűnözés és az ehhez kapcsolódó korrupció visszaszorítására,[9] illetve a szervezett bűnözéstől független korrupciós cselekmények széleskörű üldözésére.
Az ET egyezmény magyarázata is megállapítja, hogy "A 90-es évek elejétől a korrupció problémája rendszerint vezércikként szerepelt a sajtóban. Bár az emberiség történetét a jelenség végigkísérte, napjainkban hírtelen, valósággal kirobbant az újságok hasábjairól és a jogi jelentésekből a világ minden táján, függetlenül a gazdasági vagy politikai rezsimektől."[10]
Az Európai Igazságügyminiszterek XIX. Konferenciáján[11] a résztvevők úgy ítélték meg, hogy a korrupció igen súlyos fenyegetést jelent a jogállamra, a demokráciára és az emberi jogokra egyaránt. A miniszterek kifejezték meggyőződésüket, hogy a probléma leghatásosabban multidiszciplináris eszközökkel közelíthető meg, és mihamarabb megfelelő jogi eszközöket kell elfogadni annak kezelésére. Az igazságügyminiszterek javaslatot tettek a Miniszteri Bizottsághoz egy Korrupció Elleni Multidiszciplináris Munkacsoport (GMC)[12] létrehozására, a Bűnügyi Problémák Európai Bizottsága (CDPC) és a Jogi Együttműködés Európai Bizottsága (CDC)[13] felügyeletével.
A munkacsoport feladata a javaslat szerint, hogy vizsgálja meg mely intézkedések lennének megfelelőek a nemzetközi szintű cselekvéshez, valamint tekintse át a lehetséges szabályozási modelleket, beleértve az e tárgykörben született nemzetközi egyezményeket is.
Az ajánlás alapján 1994 szeptemberében a Miniszteri Bizottság felállította a GMC-t és feladatául tűzte ki, hogy 1995 végéig dolgozzon ki javaslatot a legfontosabb feladatokat illetően, valamint tervezze meg a munkamódszert, figyelembe véve más nemzetközi szervezetek munkáját. A GMC
- 88/89 -
1995 márciusában megkezdte működését, és elkészítette a Korrupció Elleni Akcióprogram tervezetét, melyet a következő év januárjában a Miniszteri Bizottság elé is terjesztett. 1996 novemberében a Miniszteri Bizottság - a CDCP és a CDC véleményének kikérése után - elfogadta a munkatervet, és a GMC feladatául határozta meg, hogy azt 2000. december 31-ig valósítsa meg. A döntéshozó szerv a GMC szándékai közül, különösen azt üdvözölte, miszerint kerüljön kidolgozásra egy vagy több nemzetközi egyezmény a korrupció tárgyában, valamint megfelelő ellenőrző rendszer kísérje figyelemmel azok megvalósítását.
A GMC-re vonatkozó hatásköri szabályok szerint, minden jogi szöveg tervezetéről a CDCP-vel és a CDC-vel kell konzultálni és ezek véleményét kikérni. A GMC hatáskörébe tartozott többek között a korrupció tárgyában a nemzetközi egyezmények előkészítése, ezek, valamint az egyéb jogi eszközök átvételének ellenőrzése, egy európai kódex tervezetének elkészítése a hivatalos személyek magatartási szabályairól, megfelelő egyeztetések után kutatási projektek, fejlesztő és továbbképző programok kezdeményezése és megszervezése a nemzetközi és nemzeti gyakorlati tapasztalatok kicserélésére és kutatására.
1997 júniusában Prágában az Európai Igazságügyminiszterek XXI. konferenciáján a résztvevők aggodalmuknak adtak hangot a nemzetközi bűnözés új irányai, így különösen a szervezett bűnözés egyre kifinomultabb formában való jelentkezése miatt.
Kinyilvánították, hogy a transznacionális jelleget hordozó szervezett bűnözés elleni harc részét képezik a korrupcióra adott megfelelő válaszok, és nyomatékosan hangsúlyozták, hogy ez a jelenség jelenti az egyik legnagyobb veszélyt a jogállamra. Javasolták a Korrupcióellenes Akcióprogram megvalósításának felgyorsítását - és az abban foglaltakat szem előtt tartva - a Korrupció Elleni Egyezmény mielőbbi elfogadását. Az 1997. október 10-11-én Strasbourgban az Európa Tanács tagállamai állam- és kormányfőinek második csúcstalálkozóján a résztvevők elhatározták, hogy közös válaszokat keresnek a növekvő szervezett bűnözés és a korrupció kihívásaira. Elfogadtak egy Akció Tervet, melyben - figyelemmel a korrupció elleni harcban szükséges kooperációra, a pénzmosással és a szervezett bűnözéssel való összefüggésekre - többek között felkérték a Miniszteri Bizottságot olyan vezérelvek elfogadására, melyek a nemzeti törvényhozás és gyakorlat fejlesztésére alkalmasak. A nemzetközi egyezményekkel összefüggésben szorgalmazták, hogy a vezérelvek érvényesülésének és a nemzetközi eszközök megvalósításának ellenőrzésére hatékony rendszer kerüljön felállításra.
- 89/90 -
1997. november 6-án a Miniszteri Bizottság 20 vezérelvet fogadott el a korrupció elleni harccal összefüggésben.[14]
1998. május 5-én a 102. ülésen elfogadták, az ajánlást a Korrupció Elleni Államok Csoportja elnevezésű szevezet (GRECO)[15] létrehozására, részleges s bővített formában. Ez a testület azért jött létre, hogy kölcsönös és egyenrangú feltételrendszer alapján működő értékelési eljáráson keresztül ellenőrizze a Korrupció Elleni Vezérelvek érvényesülését és a nemzetközi szinten megfogalmazott szabályok átvételét, melyek a Korrupció Elleni Akcióterv alapján kerültek elfogadásra.
1998 novemberében a Miniszteri Bizottság elfogadta a korrupció elleni büntetőjogi egyezmény tervezetét[16] és kinyilvánította, hogy az 1999. január 27-től nyitva áll az aláírásra.
A Gazdasági Együttműkődési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 1994 és 1997 között számos ajánlást fogadott el a külföldi hivatalos személyek nemzetközi, üzleti kapcsolatokban történő megvesztegetése témájában. Egy 1996-os ajánlás[17] felhívta azon tagállamokat, amelyek joga nem tilalmazta a külföldi hivatalos személyeknek juttatott vesztegetési összegek levonását az adóból, hogy e tekintetben vizsgálják felül szabályozásukat. Egy másik 1996-os ajánlás arról szólt, hogy az államok építsenek be egy ún. anti-korrupciós klauzulát kétoldalú jogsegélyszerződéseikbe. 1997. május 23-án elfogadták a C (97) 123 FINAL számú módosított ajánlást a vesztegetés elleni küzdelemről a nemzetközi kereskedelmi ügyletekben, amely többek között a külföldi hivatalos személyek nemzetközi üzleti tranzakciókban történő megvesztegetésének hatékony intézkedésekkel való megakadályozására, megelőzésére, illetve az e jelenséggel szembeni harcra ösztönzött.
Az Európai Unió keretein belül is, (a szervezet jellegéből adódóan) részben eltérő indokok alapján, folytak a vesztegetési cselekmények kriminalizálásával kapcsolatos előkészületek.
- 90/91 -
1994. december 6-án az Európai Tanács ajánlásokat fogadott el a Közösségek pénzügyi érdekeinek jogi védelméről, amely tartalmazta, hogy: "a tagállamoknak hatékony intézkedéseket kell tenniük, hogy büntetendővé nyilvánítsák a közösségek pénzügyi érdekeivel kapcsolatos olyan vesztegetési cselekményeket, amelyek az EK tisztségviselőit érintik."[18]
Az EU részéről az első választ a nemzeti kereteken túlnyúló korrupcióra és a fenti ajánlásra 1996-ban az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezményhez fűzött első jegyzőkönyv adta (a továbbiakban Első vagy Korrupciós jegyzőkönyv).[19]
Az 1995-ös, az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény[20] az Unió költségvetését fosztogató csalási cselekmények tárgyában jött létre. Az ehhez fűzött és fentebb már megemlített Első Jegyzőkönyv a korrupció elleni összefogás kezdeti terméke az EU-n belül, mely szerint a tagállamok bűncselekménnyé nyilvánítják mind az aktív, mind a passzív vesztegetést a tagországok és a közösségek hivatalos személyeit illetően, amennyiben e cselekmények, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeit sértik, vagy veszélyeztetik.
Az alap egyezmény szellemének megfelelően ez dokumentum tehát mindössze annyit kívánt meg a tagállamoktól, hogy csak bizonyos vesztegetési magatartásokat kriminalizáljanak, mégpedig azok eredményétől függően (vagyis amelyek sértik vagy veszélyeztetik a közösségek pénzügyi érdekeit, közelebbről, amelyek az EK sérelmére elkövetett - az egyezmény értelmében vett - csalási cselekményekhez kapcsolódtak.)
Még ugyanebben az évben az olasz kormány terjesztett elő egyezmény tervezetet, mely azt célozta, hogy általában biztosítsák valamennyi, akár a tagállamok, akár a közösség hivatalos személyeit érintő korrupciós cselekmény büntetőjogi üldözését, ne csupán a közösség anyagi érdekeihez kapcsolódóakat. Bár nagyrészt azokon a meghatározásokon és rendelkezéseken alapult, amelyekre nézve az Első Jegyzőkönyv elfogadását megelőzően a de-
- 91/92 -
legációk megállapodtak, ez mégis olyan önálló és általánosan alkalmazandó egyezményre tett javaslat volt, amely a bűnügyi együttműködésre és az Európai Bíróság joghatóságára nézve is tartalmazott szabályokat. 1997-ben született meg végül a regionális egyezmény a korrupció elleni harcról az Európai Közösségek és az Európai Unió tagállamai hivatalos személyeit érintően.[21]
A nemzetközi egyezmények egyes rendelkezéseinek áttekintése előtt szükséges néhány alapvetést tenni magát a korrupciót illetően. A fogalom meghatározására már számtalan kísérlet történt ami nem meglepő, mert a jelenség szinte az állami lét kezdeteitől ismert.
Hosszú időn át, egészen a XX. századig a korrupciót, csak, mint politikai jelenséget határozták meg, közelebbről az állami közélet szereplőinek megvesztegetését értették alatta.
J. J. Senturia meghatározása szerint a korrupció visszaélés a közhatalommal, egyéni haszon érdekében.[22]
Ez a fogalom kétségtelenül tartalmazza a vesztegetés egy formájának meghatározásához nélkülözhetetlen elemeket, azonban nem alkalmazható a korrupció valamennyi fajtájára.
Egy másik definíció a vesztegetést, mint olyan bűncselekményt említi, amely bizonyos bizalmi pozícióban lévő emberek nem megfelelő befolyásolásával kapcsolatos.[23]
A GMC 1994-ben megfogalmazta a korrupció munka definícióját, eszerint a korrupció a vesztegetés és egyéb olyan magatartás, mely olyan személyekkel van kapcsolatban, akik bizonyos felelősséggel vannak felruházva a köz- illetve a magánszektorban, és akik működésükkel kapcsolatban megszegik kötelességüket, mint pl. hivatalos személyek, munkavállalók, vagy független ügynökök, és ez a magatartás azt célozza, hogy jogtalan előnyt érjenek el a maguk, vagy mások számára.[24]
- 92/93 -
Az ENSZ Kilencedik Bűnmegelőzési és az elkövetőkkel való bánásmód tárgyában tartott kongresszusának főtitkári jelentése szerint: "jelenleg úgy tűnik, hogy a kérdés inkább a jelenség megjelenési formáinak/terjedelmének, mintsem a fogalmának meghatározása, vagyis, hogy a jelenséget magát tágabban, vagy szűkebben kell-e meghatározni."[25]
Annak ellenére, tehát, hogy a korrupció hosszú történetre tekinthet vissza, illetve, hogy a jelenség nyilvánvalóan elterjedt, úgy tűnik, mégis nehéz rá közös és pontos fogalmat találni. Tulajdonképpen nincs is jelenleg olyan fogalom, amely valamennyi nemzet számára elfogadható lenne. A lehetséges definíciókról mint a fentiekből is kitűnik, különböző fórumokon évek óta folyik a tanácskozás, de a nemzetek közössége eddig még nem tudott egy homogén meghatározásban megállapodni.
A nemzetközi szervezetek ezért inkább arra koncentrálnak, hogy a korrupció bizonyos formáit definiálják, így az ENSZ a tiltott kifizetéseket, az OECD a külföldi hivatalos személyek megvesztegetését a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokban, az EU a tagállamok és az Európai Közösségek hivatalos személyeit érintő korrupciót.[26]
Mégis a jelenség vizsgálatához valamilyen meghatározásra feltétlenül szükség van, s talán első lépésként a kriminológiai fogalomból érdemes kiindulni.
Kriminológiai megközelítésből a korrupció nagyjából úgy definiálható, mint valamilyen visszaélés az eljárással, vagy bármilyen más szabálytalanság a döntéshozó eljárással összefüggésben jogtalan előny fejében. Ez a fogalom számtalan olyan elemet tartalmaz, mely a büntető anyagi jogi illetve eljárásjogi elemzés számára bázist szolgáltathat. Így először is megmutatja, hogy a korrupció minimálisan két felet tételez, az egyik a vesztegető, aki valamilyen befolyást akar gyakorolni a másik a megvesztegetett személy tevékenységére. A második ilyen lényeges elem a jogtalan előny. A harmadik pedig a "visszaélés az eljárással illetve más szabálytalanság megvalósítása". "A két utóbbi elemet tekintve a nemzeti jogok tartalmukat elérően tölthetik ki, eldöntve, hogy a kriminológiai értelemben vett korrupciós cselekmény vajon büntetendő-e."[27]
- 93/94 -
Végül igen lényeges, ugyancsak a fenti meghatározásból folyó megállapítás, hogy a korrupció nem csupán a közszféra jelensége, hanem a magánszektoré is.
A közös definíció hiánya ellenére, vannak a korrupciós cselekményeknek olyan elemei, melyet az államok nagy része elfogad, ezért a - későbbiekben bemutatásra kerülő - nemzetközi egyezmények is ezek mentén szabályoznak.
Szükséges még rögzíteni, hogy a tanulmány abból indul ki, hogy a korrupció fogalma szélesebb kategória, mely magában foglalja a vesztegetés minden a büntetőjog által értékelt formáját és ezen felül a befolyással üzérkedést is. Nem használja azonban a korrupció definícióját olyan széles körben, mint ahogy teszik ezt pl. az USA-ban.[28]
A korrupciós cselekménynek általában két fő formáját különbözteti meg, az elmélet és a gyakorlat, az elkövetési magatartás alapján, az aktív és a passzív formát. Míg az előbbi a korrumpáló oldalára eső elkövetési magatartásokat fedi le, addig az utóbbi a korrupt személy felől teszi meg ugyanezt. Bár e megkülönböztetés helyességét néhányan vitatják, azzal érvelve, hogy idejétmúlt és hamis képet közvetít a "jó" köztisztviselőről akit a gonosz vesztegető korrumpál.[29] Ezen érvelés második felének bizonyos megközelítésben van igazságtartalma, azonban a hagyományos megkülönböztetés helyett helyesebb szabályozási technika még nem került meghatározásra, ráadásul e felosztás a gyakorlat tükrében és a szabályozással elérni kívánt célokat tekintve is helyeselhető, ráadásul több, a későbbiekben megjelölésre kerülő szempontból is jól használható. A közelmúltban született nemzetközi egyezmények ugyancsak ezen az alapon építik fel szabályozási modelljüket.
Ismeretes még a korrupció hivatali, és a magán gazdaságban jelentkező fajtája, illetve a befolyással üzérkedés. Ez utóbbi szintén jellemezhető úgy, hogy a közszféra, illetve a magánszféra területére esik-e. Szokás a hivatali vesztegetésen belül vagy önállóan igazságszolgáltatási korrupciót is elkü-
- 94/95 -
löníteni (ez, mint láttuk, a hazai jogunk történetében sem példa nélkül álló). Vannak szerzők, akik a közszféra korrupciós formái között önállóan szerepeltetik a jogalkotási vesztegetést.[30]
A közszolgálati korrupciót az USA-ban egyes szerzők igen szélesen értelmezik. Eszerint a kifejezés olyan bűncselekményekre vonatkozik, amelyet köztisztviselők követnek el munkájukkal kapcsolatban. Ide tarozik a vesztegetés, az összeférhetetlenség (az ezzel kapcsolatos törvények megtiltják a köztisztviselők, illetve egyes rokonaik számára, hogy pénzügyi érdekeltséget szerezzenek olyan ügyletekben, amelyre a köztisztviselő döntéseivel hatást gyakorolhat, vagy amelyekkel kapcsolatosan munkája során információkat szerez), a hivatali csalások, végül a hatóságok felé tett hamis nyilatkozatok.[31]
Minden típusú korrupció jellemezhető olyan ismérvvel, hogy az nemzeti/hazai, nemzetközi/transznacionális jellegű-e. 1994-ben a GMC négy ismérvet fogalmazott meg az ezirányú megkülönböztetést segítendő. Ezek: 1. az érintett személyek, 2. a megvesztegetett által nyújtott szolgáltatás, 3. a felajánlott jogtalan előny és 4. azok a körülmények, melyek között az előny felajánlásra került. E paraméterek bármelyike tartalmazhat idegen/külföldi elemet, mely alapján a korrupciós eset nemzetköziként, illetve transznacionálisként jellemezhető.
A tipizálásnak ezzel nincs vége, mert egyes szerzők - inkább kriminológiai jellegű elhatárolással - intézményesült és operatív változat között is határvonalat húznak. Eszerint: "a szervezett bűnözői csoportok alkalmazzák mind az intézményesült, mind az operatív korrupciót. Az első olyan személyek korrupciójával van összefüggésben, akiknek intézményesült pozíciójuk van, illetve akik képesek befolyásolni az intézményes eljárásokat és cselekményeket. Az intézményes korrupció a célzott korrupció egy formája azonban megkülönböztetésül használjuk egy másik specifikusabban célzott formához, az operatív változathoz képest. Az operatív korrupció sokkal praktikusabb, és speciális cselekményekkel, vagy célokkal van kapcsolatban. Sokkal kevésbé előre látható mert alapjában véve alkalomszerű. Mind az intézményesült, mind az operatív korrupció célozhat magánszemélyeket,
- 95/96 -
akik intézményes pozíciót birtokolnak, vagy olyanokat is, akik nem, így a demarkációs vonal közöttük homályos és a legjobb esetben is csak körvonalazható."[32]
Mindenesetre a továbbiakban a korrupciós cselekmények elemzése elsősorban a hagyományosnak tekinthető osztályozások használatával történik.
A bűncselekmények jogi tárgya a (hazai vagy nemzetközi) közélet tisztasága, a közszféra területén tevékenykedő szervek tisztességes működésébe vetett bizalom. (A gazdasági vesztegetésnél a jogi tárgy szélesebb körű, kiterjed a gazdasági és társadalmi kapcsolatokra, valamint a versenytársak egyéni érdekeinek védelmére is.)
E tárgykörben négy nemzetközi egyezményt szükséges analízis alá venni az OAS, az ET, az EU és az OECD egyezményeket.
Bár, mint említésre került, számos előkészület volt szinte egyidejűleg folyamatban, az 1990-es években az Amerikai Államok Szervezete volt az első, amely nemzetközi dokumentumot hozott tető alá speciálisan a korrupció elleni harc területén. Itt kell megjegyezni, hogy hosszú időn át kizárólag az USA gondoskodott arról, az 1977 évi FCPA-ban, hogy jogellenessé nyilvánítsa a külföldi hivatalos személyek korrupcióját. Az amerikai vállalkozások gyakran panaszkodtak amiatt, hogy ezért a gazdasági életben hátrányos helyzetbe kerülnek azokkal szemben, akik országában az ilyen magatartás nem tiltott. Az Amerika-közi Korrupció Ellenes Egyezményt (a továbbiakban OAS) 1996. március 29. napján Caracas-ban kötötték meg. Ebben szabályozásra kerültek mind az államokon belüli, mind a transznacionális korrupció esetei, valamint a szerződő felek rendezték a kiadatás, a bűnügyi jogsegély problémáit és kifejezetten eljárási természetű kérdéseket is.[33]
Az OAS "Korrupciós cselekmények" címszó alatt rendezi a közéleti vesztegetés kérdéseit. Eszerint a bűncselekményt megvalósítja,
(a) Az a kormányzati tisztviselő vagy más köz-funkciót ellátó személy, aki hivatali feladata ellátásáért vagy az ennek elmulasztásáért cserébe, bármilyen pénzbeli értékkel bíró dolgot vagy más juttatást, különösen ajándékot, szívességet, ígéretet vagy előnyt, közvetlenül vagy közvetett módon, a maga vagy más személy vagy szervezet számára kér vagy elfogad.
- 96/97 -
(b) Aki kormányzati tisztviselőnek vagy más köz-funkciót ellátó személynek vagy rá tekintettel más személynek vagy szervezetnek, hivatali feladata ellátásáért vagy az ennek elmulasztásáért cserébe, közvetlenül vagy közvetett módon, bármilyen pénzbeli értékkel bíró dolgot vagy más juttatást, különösen ajándékot, szívességet, ígéretet vagy előnyt ajánl vagy juttat.
Emellett az egyezmény hatálya alá tartoznak a passzív és aktív hivatali vesztegetéshez kapcsolódó részesi cselekmények is.
A 8. cikk "Transznacionális vesztegetés cím" alatt tartalmazza, hogy a szerződő államoknak alkotmányaikkal és alapvető jogelveikkel összhangban tilalmazniuk és büntetniük kell a más állam kormányzati tisztviselőjét érintő aktív vesztegetési cselekményeket, amennyiben azt saját állampolgáruk, a területükön szokásos lakóhellyel rendelkező bármely személy, vagy ottani székhelyű vállalkozás követi el, bármilyen kereskedelmi vagy gazdasági ügylettel kapcsolatban.
E cikk utolsó bekezdése alapján bármely állam, amennyiben azt nemzeti joga lehetővé teszi, kettős inkrimináció hiányában is - vagyis, ha a transznacionális korrupciót nem nyilvánítja bűncselekménnyé - segítséget nyújt és együttműködik e bűncselekménnyel kapcsolatban más államokkal, az egyezmény vonatkozó rendelkezései szerint.
Az ET egyezmény[34] valamennyi konvenció közül a legrészletesebben rendezi a hivatali vesztegetést, a következő címek alatt és módon:
Hazai köztisztviselők aktív vesztegetése: Minden szerződő fél megteszi azon jogalkotási és egyéb intézkedéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy nemzeti joguk szerint bűncselekménnyé nyilvánítsák, ha bárki szándékosan hivatalos személynek vagy rá tekintettel másnak - közvetlenül vagy közvetítő útján - bármilyen jogtalan előnyt ígér, ajánl vagy ad, azért, hogy a hivatalos személy hivatali feladatának teljesítése során valamit tegyen, vagy valamilyen tevékenységtől tartózkodjon.
Hazai köztisztviselők passzív vesztegetése: Minden szerződő fél megteszi azon jogalkotási és egyéb intézkedéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy nemzeti joguk szerint bűncselekménnyé nyilvánítsák, ha egy hivatalos személy szándékosan, közvetlenül vagy közvetítő útján, a maga vagy más személy részére, bármilyen jogtalan előnyt kér, elfogad, vagy ilyen előny ígéretét vagy felajánlását elfogadja azért, hogy hivatali feladatának teljesítése során valamit tegyen, vagy valamilyen tevékenységtől tartózkodjon.
- 97/98 -
Ugyanilyen modell alapján szabályozza az egyezmény a hazai közgyűlések tagjai, a külföldi hivatalos személyek, a külföldi közgyűlések tagjai és a nemzetközi szervezetek tisztségviselői, a nemzetközi parlamenti közgyűlések tagjai valamint a nemzetközi bíróságok bírái és tisztviselői által elkövetett és az irányukban megvalósított vesztegetési cselekményeket. Ezen cikkekben a tényállási elemek már nem kerülnek megismétlésre, pusztán a vesztegetés megfelelő formáit terjesztik ki bizonyos személyek csoportjai. Így pl. a hazai, illetve külföldi közgyűlés tagja elnevezés magában foglalhatja a parlamenti képviselőket, a helyi és regionális önkormányzati testületetek tagjait, illetve bármely állami szervet, amelynek tagjai jogalkotó vagy közigazgatási hatalommal vannak felruházva. A nemzetközi parlamenti közgyűlések fogalma alá tartoznak pl. az Európa Parlament illetve az Európai Parlament tagjai.
Az EU Egyezmény[35] 2. cikke tartalmazza a passzív vesztegetés modell tényállását.
1. E szerződés alkalmazásában passzív vesztegetést képez annak a hivatalos személynek azon szándékos cselekménye, aki közvetlenül vagy közvetítő útján bármilyen előnyt kér vagy elfogad - akár a maga, akár más személy részére - vagy ilyen előny ígéretét elfogadja azért, hogy feladatkörében, vagy funkciója gyakorlása során, hivatali kötelességét megszegve valamit tegyen vagy valamely tevékenységtől tartózkodjon.
2. Valamennyi tagállam megteszi a szükséges intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy az 1. bekezdés alá tartozó magatartás bűncselekményt képezzen.
A 3. cikk az aktív vesztegetést rendezi.
1. E szerződés alkalmazásában aktív vesztegetést képez annak a szándékos cselekménye, aki azért, hogy egy hivatalos személy feladatkörében vagy funkciója gyakorlása során hivatali kötelességét megszegve valamit tegyen, vagy valamely tevékenységtől tartózkodjon, neki, vagy rá tekintettel másnak bármilyen előnyt ígér, ad, akár közvetlenül vagy közvetítő útján.
2. Valamennyi tagállam megteszi a szükséges intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy a 1. bekezdés alá tartozó magatartás bűncselekményt képezzen.
Az EU Egyezményt vizsgálva látható, hogy az sok rendelkezést átvett a Korrupciós jegyzőkönyvből, csakhogy azokat már sokkal szélesebb területre alkalmazta, nevezetesen nem csupán a csalással összefüggő, és az EU pénzügyi érdekeire kiható vesztegetésre. Szemben viszont az Első Jegyzőkönyvvel,
- 98/99 -
az egyezmény kiterjed a nemzetközi bűnügyi jogsegély formáira, így a kiadatásra és joghatósági kérdésekre is. Ilyen változtatásokkal ez a dokumentum bár az államok szűkebb körére vonatkozóan, de az ET egyezményhez hasonlóan a hivatali korrupciót általában üldözi.
Az OECD Egyezmény[36] a hivatalos személyek korrupcióját, csak szűk területre vetítve rendezi, megalkotva "A külföldi hivatalos személy megvesztegetésének bűncselekményét". E szerint:
1. Mindegyik Szerződő Fél megteszi azokat az intézkedéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a saját jogában bűncselekménynek minősüljön - szándékos elkövetés esetén - külföldi hivatalos személynek a maga vagy harmadik személy számára - közvetlenül vagy közvetítők útján - bármely személy által bármilyen jogtalan pénzbeli vagy egyéb előny felajánlása, ígérete vagy adása azért, hogy a hivatalos személy hivatali kötelezettségei gyakorlásával kapcsolatban valamit megtegyen vagy attól tartózkodjon azért, hogy a nemzetközi kereskedelemben valamilyen üzlet vagy más, őt meg nem illető előny megszerzése vagy megtartása lehetővé váljék.
2. Mindegyik Szerződő Fél megteszi azokat az intézkedéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a bűnrészesség, ideértve a felbujtást és a bűnsegélyt is, a külföldi hivatalos személy megvesztegetése esetében bűncselekménynek minősüljön. A külföldi hivatalos személyek megvesztegetése esetében a kísérletet és a megvesztegetésre irányuló bűnszövetséget olyan mértékben kell bűncselekménnyé nyilvánítani, amilyen mértékben a hazai hivatalos személyek megvesztegetése esetében az.
A szövegezésből egyértelműen megállapítható, hogy az USA 1977-es FCPA-jének már hivatkozott rendelkezése emelkedett e dokumentum által nemzetközi szintre.
Valamennyi egyezmény tartalmaz rendelkezéseket az aktív korrupcióra nézve, külföldi hivatalos személyeket érintően, szűkebb vagy tágabb körben. Ez a megállapítás az EU egyezményre csak bizonyos korlátozásokkal igaz, mert regionális jellegéből adódóan cikkei csak a Közösségekre és a tagállamokra alkalmazhatók, s így külföldi hivatalos személy fogalmat kifejezetten nem is tartalmaz.
Az elkövetési magatartás meghatározása a dokumentumokban nagyjából azonos vonal mentén mozog, ezek a: felajánlás, ígéret, adás/juttatás.
- 99/100 -
Az egyes magatartások tartalma némileg eltér. Az ígérés lefedheti az elkövető egyoldalú ténykedését, pl. annak kinyilvánítását, hogy egy későbbi időpontban adja majd a jogtalan előnyt, illetve azt az esetet is, mikor a két fél az ilyen előny későbbi átadására vonatkozóan megállapodik. Bindingtől ered az a megállapítás, hogy a törvény türelmetlen, mert "a büntető szankció alkalmazhatóvá válik, mihelyt valamelyik fél a bűnös megállapodás felé az első lépést megteszi".[37]
Az ajánlás általában annyit jelent, hogy a vesztegető kifejezi, hogy kész bármikor jogtalan előnyt juttatni. Az adás lefedi azon magatartásokat, mikor az előnyt a vesztegető a célzott személynek továbbítja. Abban az esetben, mikor a jogtalan előny ajánlása, stb. nem a hivatalos személy, hanem harmadik személy részére történik, erről - az ET Egyezmény kommentárja szerint - a hivatalos személynek tudomással kell bírnia.
Az lényegtelen, hogy a jogtalan előnyt ki élvezi, vagy a haszon kinél jelentkezik, mint ahogy az is, hogy harmadik személy közbenjárt-e.
Mindenütt a tárgyi oldal eleme az előny/jogtalan előny/bármely előny. Az ET egyezményhez adott magyarázat központi jelentőségűnek tartja a jogtalan előny meghatározását, a nemzeti kriminalizáció szempontjából.
Megállapítható, hogy minden olyan előny ide tartozik, amelynek felajánlása stb. nem jogszerű. Általánosságban a megszövegezők célja az volt, hogy e körből kirekesszenek minden a jog, illetve az adminisztratív szabályok által megengedett előnyt, továbbá a társadalom által egyébként elfogadott kisebb ajándékokat.
Az EU Egyezményhez fűzött magyarázat is foglalkozik a jogtalan előny fogalmával eszerint a definíció szándékosan került szélesen meghatározásra, nemcsak az anyagi dolgokat fogja át (pénz, bizonyos tárgyak, szolgáltatások), hanem bármit, ami csak közvetetten előnyös, mint pl. adósság rendezése, a hivatalos személy részére valamilyen munka elvégzése. Természetesen a felsorolás nem lehet kimerítő. Röviden, az előny akár anyagi, akár eszmei természetű lehet.
Az aktív vesztegetés valamennyi eleme az egyezményekben általánosan elfogadottan úgy került meghatározásra, mint a passzív vesztegetés tükörképe.[38]
Ennek ellenére két különálló bűncselekményről van szó, amelyekkel kapcsolatban egymástól függetlenül lehet a büntetőeljárást (eljárásokat) lefolytatni. Másrészt az aktív vesztegető nem a passzív vesztegetés részese.
- 100/101 -
A hivatalos személy cselekményének, a "közfunkció teljesítése során", a "funkció gyakorlása során, vagy feladatkörében", illetve a "hivatali kötelességei gyakorlásával kapcsolatban" kell megvalósulnia. E meghatározások tartalma, mint arról a későbbiekben szó lesz, eltérő. Az ET egyezmény magyarázata utal arra, hogy "Vannak olyan tagországok, melyek vesztegetésre vonatkozó jogszabályai megkülönböztetést tesznek azon az alapon, hogy a kért magatartás a hivatalos személy feladatkörébe tartozik-e vagy azon kívül esik" (az utóbbi a hatáskör túllépés esete).
A bűncselekmények valamennyi dokumentum szerint csak szándékos elkövetés esetén büntetendőek. Természetesen a szándéknak valamennyi tényállási elemet át kell fognia. A vesztegető szándékának kapcsolatban kell állnia a jövőbeli "következménnyel" vagyis hogy a hivatalos személy az ő szándékának megfelelően fog cselekedni, vagy ettől tartózkodni. Az természetesen lényegtelen, hogy a megvesztegetett ténylegesen e szándéknak megfelelően fog-e tevékenykedni vagy valamit elmulasztani. E körben az EU Egyezmény magyarázata kifejti, hogy a vesztegető szándékának arra kell irányulnia, hogy a hivatalos személy a közszolgálathoz tapadó kötelességével szembehelyezkedve tevékenykedjen. "Abban a kérdésben pedig, hogy bűncselekménynek tekinti-e valamely állam azon esetet, mikor a vesztegető szándékosan cselekszik ugyan, de tévedésben van arra nézve, hogy az általa feltételezett hatáskörrel a hivatalos személy valóban rendelkezik-e vagy sem, a tagállamok nemzeti jogának kell állást foglalnia."[39]
Aktív vesztegető egyébként bárki lehet. Amennyiben azonban az elkövető a jogi személy megbízásából vagy annak képviseletében cselekszik, egyéb feltételek fennállása esetén az ET Egyezmény a jogi személy felelősségének megállapítására is tartalmaz modell tényállást. Az EU Egyezmény pedig felhívja a tagállamokat, hogy jogelveikkel összhangban az alkalmazott által megvalósított aktív vesztegetés esetében teremtsék meg a vállalati vezetők, illetve más - az üzleti tevékenységgel kapcsolatos döntéshozatalban vagy a felügyelet gyakorlásában résztvevő - személyek büntetőjogi felelősségét, amennyiben az irányításuk alá tartozó személy a nevükben járt el.
A bűncselekmény azonban csak hivatalos személy vonatkozásában követhető el.[40]
A közszféra területén megvalósuló aktív és passzív vesztegetésre nézve - az OECD egyezményen kívül - az összes egyezményben találunk rendelkezéseket, mégpedig mind nemzeti, mind nemzetközi szintre nézve. A nemzet-
- 101/102 -
közi közszféra területére eső vesztegetés kriminalizálását tekintve az ET és az EU egyezményhez sem fűzhető fenntartás.
Mivel az aktív oldal fentebb, a külföldi hivatalos személyek vonatkozásában már kifejtésre került, és ugyanazon megállapítások a nemzeti és a nemzetközi szintre is igazak, az ismétlések elkerülése végett a következők csak a passzív oldal elemeinek részletes bemutatását tartalmazzák.
A passzív vesztegetés lényegében az aktív oldal visszatükrözéseként nyert az egyezményekben megfogalmazást. Az elkövetési magatartás a "kérés", "elfogadás", a "jogtalan előny ígéretének, vagy felajánlásának elfogadása".
A kérés lefedhet egyoldalú aktusokat is, pl. mikor a hivatalos személy közvetett, vagy közvetlen módon a másik személy tudomására hozza, hogy ténykedéséért, vagy mulasztásáért fizetni kell. Ez esetben is lényegtelen, hogy a kérésnek megfelelő magatartás realizálódik-e vagy sem.
Az elfogadás valamifajta megállapodást feltételez a hivatalos személy és a jogtalan előnyt adó között. A bűncselekmény a hivatalos személy beleegyezésével befejezett, még akkor is, ha a hivatalos személy utólag felmondja a megállapodást, vagy visszajuttatja amit kapott. Itt kell kiemelni azonban, hogy az egyezmények szerint az egyoldalú kérés, illetve a korrupciós megállapodás időben meg kell előzze a hivatalos személy szándékolt cselekvését vagy mulasztását. "így az (ET) Konvenció alapján nem képez bűncselekményt, amennyiben a hivatalos személy az előnyt cselekménye után kéri, vagy fogadja el, anélkül persze, hogy erre előzetes megállapodás vagy ajánlat lenne. Ráadásul az elfogadás estébe nem férnek bele azon ügyek, mikor az előnyt a hivatalos személy nem kérte, azonban mégis megkapta, de az ajándékot stb. azonnal visszaküldi."[41]
Az EU egyezmény hasonló tartalmú. "A kérés illetve az elfogadás időben meg kell előzze a hivatalos személy tevékenységét, vagy mulasztását (...) Ezen rendelkezés értelmében ezért, a tagállamok nem kötelesek büntetőjogi felelősséget alapítani arra az esetre, ha az előnyt a kifejtett cselekmény után kapja a hivatalos személy, anélkül, hogy erre nézve előzetes kérés vagy elfogadás állna fenn."[42]
Mindemellett egyik nemzetközi dokumentum sem tartja vissza a szerződő államokat attól, hogy korrupciós cselekményként kriminalizálják az előny utólagos elfogadásának vagy kérésének esetét, ha a hivatalos személy kötelességét megszegve járt el.
- 102/103 -
A passzív vesztegetésre egyébként az aktív formánál kifejtettek megfelelően irányadók.
A hivatali vesztegetéssel meghatározott aspektusból foglalkozik az OECD egyezmény. Már a címből is meg lehet állapítani, hogy kizárólag a külföldi hivatalos személyeket érintő aktív korrupciót érinti, tehát a tisztán nemzeti vesztegetési esetek kriminalizálását nem tárgyalja. Az egyezmény viszont más irányból is korlátozott, hiszen a deliktum csak a nemzetközi kereskedelemmel összefüggésben valósulhat meg, egyéb aktív korrupciós cselekményeket nem von hatókörébe.
Az egyezmények között a "hivatali kötelezettségei gyakorlásával kapcsolatban" (OECD) "funkciója gyakorlása során" (ET), illetve a "feladatkörében, vagy a funkció gyakorlása során" (EU) kifejezések tartalma között eltérés van, s ezek feltárása azért jelentős, mert más-más korrupciós cselekményeket fednek le. Az OECD egyezmény 1. cikkének 4. pontjában szerepeltetett értelmező rendelkezések c) alpontja szerint "a hivatali kötelesség gyakorlása tekintetében a tevés, illetve nem tevés" magában foglalja a hivatalos személy tisztségének bármilyen felhasználását, tekintet nélkül arra, hogy hivatali hatáskörén belül vagy azon kívül jár el. Eszerint, aki a külföldi hivatalos személynek nem a hatáskörébe tartózó cselekményéért ígér stb. előnyt, hanem például azért, hogy másik hivatalos személyt befolyásoljon, szintén elköveti az egyezményben foglalt bűncselekményt. Ez a magatartás több nemzeti jog szerint is a befolyással üzérkedés és nem a vesztegetés tényállásába tartozik, ami természetesen nincs kihatással a kriminalizálási kötelezettség teljesítésére. Azt még egyszer hangsúlyozni szükséges, hogy az egyezmény az aktív oldalon tevékenykedő magatartásának büntetendővé nyilvánítását követeli csak meg.
Az ET egyezmény megszövegezői másként közelítettek a probléma felé, külön tényállást alkottak a befolyással üzérkedésre, tehát a hatáskörön, feladatkörön, stb. kívül eső magatartás nem a vesztegetés tényállásába illeszkedik. Másrészt pedig - hasonlóan az OAS Egyezményhez - a vesztegetési cselekmények tekintetében nem tették tényállási elemmé a kötelességszegést.
Ebben az összefüggésben említi a magyarázat, hogy figyelmet kell fordítani, a GMC keretében folyó, a hivatalos személyek működésével kapcsolatos európai modell kódexet érintő munkára, közelebbről ennek a korrupció megelőzését szolgáló hivatali kötelezettségekre és standardokra vonat-
- 103/104 -
kozó részére. "Ami a büntetőjog területét illeti, amennyiben egy hivatalos személy jogtalan előnyt kap, a kötelességének megfelelő tevékenységért cserébe, ez már önmagában véve is bűncselekmény. Ha ráadásul tiltott, vagy önkényes módon cselekszik, súlyosabb bűncselekményért felel. Az Egyezmény tehát olyan plusz elemet, mint a »kötelességszegés«, a bűncselekmény megvalósulásához nem kíván meg. A dokumentumban nem az a döntő elem, hogy a hivatalos személynek van-e valamilyen diszkrecionális joga a vesztegető által kért cselekmény teljesítésére nézve, hanem, hogy a felajánlott, ígért, vagy adott dologért stb. cserébe valamit elérjen a vesztegető számára. Teljesen irreleváns az is, hogy a vesztegető tudta-e, hogy a hivatalos személynek van-e mérlegelési joga vagy sem.
Az egyezmény célja, hogy védje a polgároknak, az állami adminisztráció tisztességes működésébe vetett bizalmát. A demokratikus államokban a hivatalos személyeket a költségvetésből díjazzák, nem vállalatoktól vagy a polgároktól kapják a fizetésüket. A kötelességszegés ráadásul olyan plusz elemmel bővítené a tényállást, amely még bonyolultabbá tenné az eljárást a vesztegetési ügyekben, hiszen azt is bizonyítani kellene, hogy a hivatalos személytől a vesztegető vajon azt várta-e el, hogy hivatali kötelezettségei ellenére járjon el, vagy csupán csak arra számított, hogy a megvesztegetett diszkrecionális jogát az ő javára fogja gyakorolni.[43]
Ezzel szemben az EU Egyezmény mind az aktív, mind a passzív vesztegetési cselekmények büntetendőségét a kötelességszegéshez köti. Az egyezményhez fűzött magyarázat ezt megerősíti, miszerint, "az egyezményt olyan magatartásokra kell alkalmazni, amelyek kapcsolatban vannak a hivatalos személy funkciójával vagy kötelezettségeivel. Az egyezményt kell alkalmazni bármely a hivatalos személy jogszabályon, vagy más szabályon alapuló hatáskörébe vagy feladatkörébe tartózó cselekmény teljesítésére, vagy nem teljesítésére, amennyiben a cselekményt hivatali kötelességszegéssel követik el. Néhány tagállam joga ugyancsak kiterjed azokra az esetekre, amikor a hivatalos személy szemben a pártatlanság kötelezettségével, előnyt fogad el, azért, hogy feladatának megfelelően járjon el (például az eljárás meggyorsítása, vagy felfüggesztése útján kedvezményes elbánást biztosít). Ezeket az eseteket is lefedik a vonatkozó cikkek rendelkezései." Úgy tűnik, hogy az EU egyezmény kötelességszegés fogalmát szélesen kell értelmezni, mert a pártatlan eljárás követelményébe ütköző magatartások is ilyennek minősülnek. Másrészt a hivatalos személy tevékenységének a hatáskörébe, feladatkörébe stb. kell esnie. Visszautalva itt a befolyással üzérkedésre, az EU
- 104/105 -
Egyezmény passzív vesztegetésre vonatkozó cikke tehát biztosan nem fedi le a korrupció e formáját.
Az EU Egyezmény másik speciális vonása, hogy alkalmazási köre igen kis sugárral került megrajzolásra. Ez az egyezmény nem vonatkozik az EU-n kívüli külföldi hivatalos személyekre. Példaként lehet említeni az emiatt esetlegesen felmerülő problémákra az adócsökkentés gyakorlatát az EU-n belül. Az adóköteles jövedelem kalkulációjában több tagállamban is megengedett bizonyos üzleti kiadások levonása. Ez a széles körben alkalmazott elv azonban nem minden üzleti kiadást érint. Néhány állam egyértelműen tiltja az adott ország joga szerint illegálisnak számító kifizetések és a szórakoztatás körébe eső költségeknek az adóból levonását. Csak egynémely ország adótörvénye tartalmaz kifejezett tilalmat a külföldi hivatalos személyek részére fizetett vesztegetési összegekre nézve. Ugyanakkor nem egy olyan ország van, amely kifejezetten megengedi az ilyen "kiadások" levonását az adóból, amennyiben a vesztegetési összegek kifizetése a kérdéses területen bevett gyakorlat. Az ilyen hozzáállás hosszú távon nem tartható, hiszen arról van szó, hogy egy állam kedvezményt garantál egy olyan magatartással összefüggésben, ami a másik államban bűncselekmény. "Ez kétségeket ébreszthet a csatlakozni kívánó, és harmadik államokban, az Unió valódi céljait illetően, amikor az EU-beli vállalkozások úgy tűnik, az üzlet utáni hajszában kedvezményeket kapnak ezen országok hivatalos személyeinek megvesztegetéséért."[44]
Az ET Egyezménynek még egy speciális rendelkezésére szükséges rávilágítani, a nemzetközi szervezetek tisztségviselőinek korrupciójával foglalkozóra. Az ilyen esetek kriminalizálása azért bír különös jelentőséggel, mert ezeket a nemzeti jogok egyáltalán nem büntették korábban. A tárgyalt 9. cikk "nemzetközi vagy szupranacionális szervezet"-ről rendelkezik. Ezeket a szervezeteket kormányok állították fel, nem magánszemélyek, de nem is magán szervezetek. Ez a megfogalmazás ugyanakkor azt is jelenti, hogy a nem-kormányzati szervek (NGO-k) kívül esnek az alkalmazási körön, bár bizonyos esetekben az NGO-kat érintő korrupció az egyezmény egyéb rendelkezései alá tartozhat, így a magánszektor területén szabályozott vesztegetés alá (7-8. cikkek). Az e cikk alkalmazási körébe tartozó nemzetközi szervezetek köre igen széles, de jelenleg csak egy szupranacionális szervezetet érint, ez pedig az EU. A kriminalizálási kötelezettség természetesen csak akkor terheli az szerződő államot, ha a szóban forgó szervezetek valamelyikének tagja és csak azon szervezet vonatkozásában.
- 105/106 -
A hivatalos személy fogalma
Történetileg a vesztegetést hagyományosan a közszféra területén nyilvánították bűncselekménnyé. A deliktumok központi figurája a hivatalos személy maga. A nemzetközi egyezmények tekintetében is meg kell tehát vizsgálni azt, ki is tekinthető hivatalos személynek. Az utóbbi évtizedekben megjelentek azok a korrupciós bűncselekmények, melyekben a vesztegető és a megvesztegetett személy állampolgársága eltért, illetve szembe kellet nézni a nemzetközi szervezetekre vetített hivatali vesztegetés problémájával is, ezért bár más-más körben, de valamennyi egyezmény megkívánja, hogy a külföldi - más tagállambeli - hivatalos személyek vesztegetése is büntetendő legyen a hazai korrupciós esetek mellett.
Nemzeti hivatalos személyek
A nemzeti hivatali vesztegetés kriminalizálása az OAS, az EU, és az ET egyezmény szerint egyaránt kívánatos. Ehhez természetesen definiálni kell a nemzeti hivatalos személy fogalmát. Az leszögezhető, hogy az egyezmények általában nem tesznek különbséget azon az alapon, hogy az érintett választás, kijelölés, kinevezés stb, alapján került-e pozíciójába.
Az OAS Egyezmény alkalmazásában "hivatalos személy", "kormányzati tisztségviselő" vagy "köztisztviselő" alatt kell érteni az állam illetve szerveinek tisztviselőit vagy alkalmazottait akár választással, akár kijelöléssel akár válogatással kerültek posztjukra, akik tevékenységüket vagy funkciójukat az államszervezet bármely szintjén az állam nevében vagy az állam szolgálatában végzik. Itt kell megjegyezni, hogy ugyanez a fogalom alkalmazandó a transznacionális korrupciós esetekre is. A köztisztviselő kategóriájába tartozik, a három hatalmi ág valamelyikében, minden szövetségi, állami vagy helyi kormányzati szférában dolgozó személy. "A végrehajtó ágban: az elnök, az államok kormányzói, a városok polgármesterei és a vezetésük alatt, illetve az önkormányzati szerveknél dolgozó személyek. A törvényhozási ágban: a Kongresszus vagy az állami törvényhozás képviselői és alkalmazottaik. A bírói ágban: a bírák és a bírósági dolgozók."[45]
Az EU egyezmény szerint a hivatalos személy fogalmába tartozik valamennyi közösségi és nemzeti hivatalos személy. A "nemzeti" jelző az értelmező rendelkezés szerint sajátos értelmet takar, mert bele kell érteni a más tagállam nemzeti tisztségviselőjét is. Tehát a külföldi hivatalos személy
- 106/107 -
kategóriáját ez az egyezmény nem használja. A tág meghatározás egyes elemeinek tartalmát maga az Egyezmény adja meg a további definíciókban.
A nemzeti hivatalos személy fogalmának értelmezésében, azon tagállam nemzeti joga szerinti, annak büntetőjoga alkalmazásában használatos meghatározás irányadó, ahol a kérdéses személy feladatát ellátja. Viszont abban az esetben, ha egy tagállam által indított büntetőeljárásban egy másik tagállam hivatalos személye érintett, az eljáró állam nem köteles a másik tagállam "nemzeti hivatalos személy" fogalmát alkalmazni, kivéve azt az esetet, ha ezt a definíciót a saját joga szerinti, meghatározással össze tudja egyeztetni. Mindebből látható, hogy a hivatalos személy hazai joga elsőbbséget élvez. Nincs is értelmezési probléma akkor, ha a tagállam saját hivatalos személye ellen folytat eljárást, mert akkor automatikusan a saját, nemzeti hivatalos személy fogalom kerül alkalmazásra. "Amikor az eljárásban egy másik tagállam hivatalos személye érintett, ez azt jelenti, hogy az eljáró állam annak a tagállamnak a hivatalos személyre vonatkozó meghatározását kell alkalmazni, amelynek a kérdéses személy a tisztségviselője."[46]
Viszont előállhat az az eset, hogy az eljárás által érintett hivatalos személynek az eljáró állam joga szerint nincs hivatalos személy minősége. Ilyenkor az érintett saját nemzeti jogbeli státusza nem lehet döntő. "Ez egyenesen következik az egyezmény 1 cikke c. pontjának második bekezdéséből, ami szerint egy tagállam nem köteles alkalmazni a másik tagállam 'nemzeti hivatalos személy' fogalmát", kivéve a fent említett összeegyeztethetőség esetét. Ezért az eljáró tagállam hozhat olyan döntést, hogy azon korrupciós bűncselekményeket, amelyekben másik tagállam hivatalos személye is érintett, csak olyan hivatalos személyekre vonatkoztatja, akinek hazai státusza összefér a saját joga szerinti hivatalos személy definícióval. Bár a tagállamoknak nem kötelessége, de bármelyik úgy is határozhat, hogy általánosságban él azzal a lehetőséggel, hogy alkalmazza a másik tagállam nemzeti büntetőjogának definícióját.
Azt meg kell jegyezni, hogy aki meghatározott nemzeti környezetben közhivatalt lát el, azt általában a másik tagállamban is hivatalos személynek tekintik.[47]
Figyelemre méltó, hogy a parlament tagjai, a miniszterek és a legfelsőbb bíróságok illetve a számvevőszék tagjai automatikusan nem vonhatók a fogalom alá, Ez persze a tagállamokat nem korlátozza abban, hogy ezen személyeket saját nemzeti büntetőjoguk szerint a hivatalos személynek tekintsék.
- 107/108 -
Az ET Egyezmény 1. cikkének a pontjában szereplő "köztisztviselő" definíció lefedi azon állam nemzeti jogában meghatározott, és büntető jogában alkalmazott hivatalos személy, köztisztviselő, polgármester, miniszter vagy bíró fogalmat, amely államban a hivatalos személy funkcióját gyakorolja. A bíró meghatározásba az ügyészek és a igazságügyi tisztségviselők is beletartoznak, ugyanakkor a választottbíróságok tagjai nem. Ugyan nem az alapfogalmak között szerepel, de a nemzeti köztestületek tagjaira is kiterjedhet az egyezmény hatálya.[48]
Amennyiben egy szerződő államban egy másik szerződő állam hivatalos személye is érintett, az eljárást folytató állam csak olyan mértékig alkalmazhatja az egyezmény köztisztviselő fogalmát, amennyiben az a saját nemzeti jogával összeegyeztethető.
Külföldi hivatalos személyek
A közelmúltban és manapság is az volt a tendencia, hogy a közszféra területére eső korrupciós cselekmények, amennyiben azokban külföldi hivatalos személy szerepelt, nem képeztek bűncselekményt. Ha egyáltalán sor került az ilyen korrupciós ügyben büntetőjogi felelősségrevonásra, az nem vesztegetés, hanem más tényállás alapján történt. Két oldalról is kívánatos volt külföldi hivatalos személyeket érintő a kriminalizálás. Az egyik a nemzetközi üzleti élet valamint a verseny tisztaságához fűződő közös érdek, a másik pedig az az igény, hogy az államok egymás részére segítséget nyújtsanak az állami adminisztráció becsületességének és átláthatóságának megőrzésében. E tekintetben az EU Egyezmény némi csalódást okozott, mert a védelmi kört az EU területére szűkítette. Ezzel szemben a más szintén regionális szervezetek ilyen korlátozást nem vezettek be.
Az már az előző pontban kifejtésre került, miként is fedi le az EU és az ET Egyezmény a külföldi hivatalos személy fogalmat. Eszerint a nemzeti meghatározásoknak jut a főszerep. Ugyanez mondható el egyébként az OAS Egyezményről is, annak a transznacionális vesztegetésre vonatkozó cikke alapján.
D. Flore szerint sem az EU Egyezmény szövegéből, sem az ahhoz fűzött magyarázatból nem lehet megállapítani, hogy vajon mindkét állam hivatalos személy fogalmát kumulatívan vagy esetleg alternatívan kell-e alkalmazni. Ez utóbbi interpretáció lehetővé tenné, hogy egy EU tagállam megbüntessen egy külföldi (azaz másik tagállambeli) hivatalos személyt, akkor is, ha az a személy nem lenne hivatalos személy a saját nemzeti joga szerint.
- 108/109 -
Az egyezmény e tekintetben valóban nagyon szűkszavú. A magyarázatból lényegében az állapítható meg, hogy a tagállam döntésétől függ, miként fog eljárni a külföldi hivatalos személlyel szemben, ha a fogalom nem összeegyeztethető a saját nemzeti jogával. Ugyanakkor viszont kitér a magyarázat arra az esetre, mikor az eljáró állam saját joga szerint nincs hivatalos személy státusza az érintettnek (ld. fenn). E szerint pedig igenis lehetőség van arra, hogy ha valaki az eljáró állam joga szerint nem minősül ugyan hivatalos személynek, de saját nemzeti joga alapján igen, az eljáró állam e jog szerint vonja őt felelősségre. A helyzet tehát kaotikus, valószínűleg helyesebb lenne a kumulatív alkalmazás teóriája, azonban egyelőre a magyarázatból pont az ellenkező értelmezést lehet kiolvasni.
Az egyezmények közül az OECD-é az egyetlen, amely direkten külföldi hivatalos személy fogalmat alkotott. Ennek alkalmazásában "külföldi hivatalos személy" a jogalkotási, közigazgatási vagy igazságszolgáltatási tisztséget viselő, akár kijelölt akár választott személy egy külföldi országban; külföldi országban közhatalmi tisztséget ellátó személy, ideértve a köztestületben vagy az állami vagy önkormányzati vállalkozásban tevékenykedő személyt; valamint a közcélú nemzetközi szervezetek tisztviselői, illetve ügynökei.
A külföldi ország magában foglalja a kormányzat minden szintjét és szervezeti egységét az országostól a helyi szintig.
Ezen önálló fogalom alapján a külföldi hivatalos személyek aktív vesztegetése büntetendő, a szerződő feleknek nem kell leképezniük az adott hivatalos személy hazai jogának definícióját. Viszont saját jogukat úgy kell alakítaniuk, hogy a hivatalos személy korrupciója büntetendő legyen. A külföldi hivatalos személy ilyen módon való definiálása alapján az olyan korrupciós cselekményeket is büntetni lehet, amelyeket korábban nem kriminalizáltak a nemzeti jogok.
Hivatalos személyek a nemzetközi és szupranacionális szervezetekben
Elsőként egy speciális kategóriát, a közösségi tisztségviselő fogalmát kell tisztázni.
Az EU Egyezmény részletesen meghatározza a mely személyek tartoznak a "közösségi hivatalos személyek" kategóriájába. Kiemelést érdemel, hogy nem csupán az EK tisztviselőire vonatkozó Szervezeti Szabályok alá tartózó egyének esnek e körbe, hanem az egyéb alkalmazottak foglalkoztatási feltételeit tartalmazó dokumentum hatálya alá tarozók, illetve az olyan nemzeti - az EK rendelkezési állományába helyezett - szakértők is, akik az egyéb tisztviselőkkel azonos, vagy hasonló feladatot látnak el. Ezen felül - az előbbi kategóriákba nem tartotó - az EK alapító szerződése szerint
- 109/110 -
felállított testületek tagjai és az egyéb testületek (pl: az Európai Befektetési Alap, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség vagy a Európai Központi Bank) olyan tagjai akik a közösségi tisztviselőkkel egy tekintet alá esnek.
Ugyanakkor nem tartoznak e meghatározás alá a közösségi intézmények, a Tanács, az Európai Parlament, az Európai Bíróság és a Számvevőszék tagjai. (Az ő tekintetükben a 4. cikk tartalmaz rendelkezéseket.) Ezen személyek korrupciós cselekményeit a tagállamok büntetőjogának ugyanúgy kell szabályoznia, ahogyan ezt nemzeti keretekben a megfelelő személyekre nézve teszik.
A kifejezetten a korrupció tárgyában létrejött legfrissebb egyezmény, az ET Egyezmény az, amely valamennyi említett nemzetközi eszköz közül a korrupciós cselekmények legszélesebb körét igyekszik lefedni.[49] Intézkedéseket tartalmaz a nemzetközi szervezetek tisztségviselőinek, nemzetközi parlamenti közgyűlések tagjainak, a nemzetközi bíróságok bíráinak és tisztviselőinek aktív és passzív vesztegetésére nézve. Ezek közül a tagállamoknak fenntartás nélkül kell bűncselekménnyé nyilvánítaniuk a nemzetközi szervezetek tisztségviselőinek vesztegetését, olyan nemzetközi és szupranacionális szervezetek és testületek tekintetében, amelyeknek az érintett tagállam tagja, illetve a nemzetközi bíróságok bíráinak és tisztviselőinek vesztegetési magatarásait is. A nemzetközi szervezetek tisztségviselőit érintő korrupciós cselekmények büntetendővé nyilvánítása azért kiemelkedő fontosságú, mert enélkül ezek a magatartások teljes bizonyossággal megtorlás nélkül maradhatnának.
A korrupció kriminológiai fogalmából levezethető volt, hogy az nem korlátozódik a közszféra területére. Mint döntéshozó rendszer, a gazdasági döntési mechanizmus is torzulhat az elkövetett szabálytalanságok vagy a jogtalan előnyök felbukkanása következtében. A liberálkapitalizmus korában a jogalkotó szinte semmi érdeklődést nem mutatott a gazdasági korrupció irányában. Úgy gondolták, hogy az állam nem avatkozhat be olyan döntésekbe, amelyek a magánszférában születnek. Azon esetekben, melyekben a magánszektor döntési eljárása jogtalan előny felajánlása, illetve elfogadása stb. miatt sérelmet szenvedett, az érintett polgári eljárást indíthatott a vesztegető ellen. A gazdasági korrupciót tehát sokkal inkább a polgári, esetleg a mun-
- 110/111 -
kajog területére tartozónak, mintsem a büntetőjog körébe eső jelenségnek vélték. A büntetőjog a gazdasági élettel csupán a vagyon elleni bűncselekmények útján érintkezett. A magánszférában jelentkező korrupciós cselekmények büntetendővé nyilvánítása tehát a hivatali vesztegetés pönalizálásához képest jóval későbbre tehető. A kezdetek csak a XX. század elejére nyúlnak vissza. Az 1906-os brit korrupció megelőzéséről szóló törvény szolgáltatta a mintát az európai országok számára.[50]
E témával egyébként a húszas években a Népszövetség és más nemzetközi szervezetek is foglalkoztak. A gazdasági élet szereplői is hamar rádöbbentek arra, hogy a verseny tisztaságának és a piac megfelelő működésének megóvása büntetőjogi eszközök nélkül nem lehetséges. A tisztességes verseny gondolatának megjelenése, valamint azon eszme felbukkanása, hogy az állam, mint ennek őre lép fel, magával hozta azt az igényt, hogy a büntetőjog bevonuljon a gazdasági korrupció, mint a tisztességes versenyt aláásó jelenség területére. Ugyancsak ezt az igényt erősítette az a felismerés, hogy a határvonal a hivatali és a gazdasági vesztegetés között sokszor igen halvány. A XX. század végére a privatizációs folyamatok lényegében lezárultak, s ez nagyban átrendezte a gazdasági élet palettáját. Számtalan gazdasági funkciót a magánvállalkozások vettek át, és ez a folyamat megakadályozta azt, hogy azon korrupciós cselekmények, amelyek klasszikus hivatali vesztegetés keretében nyertek korábban elbírálást, most az átrendeződés után is ezen az alapon kerüljenek megítélésre. Ilyen helyzetben a magánszektorban jelentkező korrupció büntetendővé nyilvánítása égető szükségszerűséggé vált. "Ezt a vonatkozást a nyugati államokban lejátszódó privatizációs folyamatok élesen meg is világították. Amint a korábbi állami funkciók, mint az oktatás az egészségügy vagy a közlekedés magánkézbe kerültek, ezek költségvetése és szabályozásuk is a magánszférába tevődött át. Logikus tehát, hogy a büntetőjogi védelmet a társadalom azonos módon igényelte a magán, mint a közszférában. Ez az érvelés annál is inkább igaz, mert a növekvő privatizáció ellenére az állam továbbra is ellát olyan funkciókat, amelyet magáncégek is ellátnak (pl. állami kórházak üzemeltetése)."1[51]
A gazdasági élet ugyanakkor rég áttörte a nemzeti kereteket, s ez természetszerűleg együtt járt a szóban forgó korrupciós cselekmények nemzetközivé, illetve transznacionálissá válásával. A nyugati országokban a magánszektorban jelentkező korrupció büntetendővé nyilvánítása nemzeti szinten is újkeletű, méginkább az nemzetközi szinten. Mi sem mutatja ezt nyilván-
- 111/112 -
valóbban, mint hogy erre vonatkozó szabályozást még nem találunk sem az 1996-os OAS, sem az 1997-es EU, illetve OECD egyezményben. Először az Európai Unió tagállamai által 1998. december 23-án aláírt együttes fellépés, majd az ET Egyezmény foglalkozott a kérdéssel.
A gazdasági vesztegetés kriminalizálása tekintetében két fő megoldási mód különböztethető meg. Az egyik különösen a tisztességes gazdasági verseny elvén nyugszik és a fair verseny szabályainak megsértésére koncentrál. Ezt az elgondolást nevezhetjük "verseny-koncepciónak".[52]
A másik mód szoros összefüggést mutat a megvesztegetett személy kötelességszegő magatartásával, a szabályozásnak ezen útját "kötelességszegési koncepcióként" lehet említeni. A nemzeti jogok jó része és a nemzetközi egyezmények is ez utóbbi alapon állnak. A "kötelesség-szegési koncepció annak a vállalkozásnak - gazdasági társaságnak - a védelmét állítja fókuszba, amelynél a megvesztegetett személy dolgozik. Ezzel szemben a verseny-koncepció a megvesztegető versenytársainak védelmére koncentrál elsősorban, valamint a versenyre, mint a társadalom általános érdekére.
A két szabályozási elv között a gyakorlati különbség csupán abban az esetben észlelhető, amikor a munkáltatónak tudomása van az alkalmazott korrupt magatartásáról és az arra jogosult személy abba bele is egyezik. Ez esetben ugyanis a kötelességszegés nem állapítható meg, következésképp az elmélet szerint tényállási elem hiányában a bűncselekmény sem jön létre.
A két szabályozási elvből magától értetődően ered azután a kérdés, milyen társadalmi érdeket, értéket - jogi tárgyat - véd a korrupció ellenes szabályozás a magánszektorban. A kötelességszegési koncepció inkább annak a vállalkozásnak az egyéni érdekét védi, ahol a megvesztegetett személy tevékenykedik, míg a verseny koncepció a társadalom kollektív érdekére koncentrálva elsődlegesen a piac működését védi. A kérdés megfogalmazható úgy is, vajon a verseny és a piac védelme legyen-e a bűncselekmény elsődleges jogi tárgya. A válasz ugyan vita tárgya lehet, mégis igenlően érdemes a kérdéssel kapcsolatban nyilatkozni. A hidegháború befejeződése és a volt kommunista rezsimek összeomlása óta szinte minden nemzet gazdasága visszatért a kapitalista modellre, a szabad piacgazdasághoz. Mint köztudott ezt a modellt a gazdasági verseny jellemzi. Ha egy vállalkozás pl. bizonyos árukat nem azok minősége miatt, hanem amiatt rendel meg, mert az ezt a feladatot ellátó személyt megvesztegették, a megvesztegető partnereinek, bár mégoly jó minőségük árujuk legyen is helyzete hátrányossá vált,
- 112/113 -
sőt akár a piacról is kiszorulhatnak, s ez az áruk és szolgáltatások minőségének rosszabbodásához vezet. Amennyiben erre a korrupt magatartásra a gazdaság többi résztvevője is hasonló módon reagál, a szolgáltatások és termékek minőségének változatlansága ellenére az ár nőni fog, mivel a kalkulációnál a vesztegetési összegeket is figyelembe kell venni, ezek az összegek beépülnek a termékek és szolgáltatások árába. Ez a jelenség természetesen sehol sem kívánatos. A gazdasági vesztegetéssel szembeni nemzetközi fellépés azért is szükségszerű, mert ezen a területen a nemzeti jogok rendkívül tarka képet mutattak és mutatnak részben még ma is, s ez igen megnehezíti nemzetközi szinten a tisztességes verseny védelmét.
Az Európai Unióban 1998. december 22. napján került aláírásra az Európai Bizottság által, a gazdasági vesztegetés tárgyában elhatározott együttes fellépés. Ez a jogi eszköz az Amszterdami Szerződés előtt hatályban volt Európai Uniós szerződés K. 3 cikkén nyugodott. Az Amszterdami szerződés óta ilyen elnevezésű jogi eszköz már nem létezik többé, helyét a kerethatározat (framework decision) vette át. A már említett együttes fellépés az EU hivatalos lapjában történt kihirdetésétől fogva van hatályban, vagyis 1998. december 31. óta.
A tagállamokra nézve közvetlen kötőerővel nem rendelkezik, kötelező erejét egyes tagállamok elismerik, míg mások vitatják. A 8. cikk tartalmaz kívánalmat arra nézve, hogy a tagállamok a hatálybalépéstől számított kettő éven belül megfelelő javaslatokat fogadjanak el, amelyek a hatáskörrel rendelkező hatóságik elé terjesztve alkalmasak az említett dokumentum rendelkezéseinek a belső jogba való beépítésére. A Tanács a hatályba lépést követő három éven belül felméri, hogy a tagállamok hogyan teljesítették vállalt faladataikat.
Az együttes fellépés 1. cikkében határozza meg a speciális elkövetői kört, a jogi személy és a kötelességszegés fogalmát.
A passzív oldalon elkövető lehet a magánszektorban működő természetes vagy jogi személy alkalmazottja, vagy más személy, aki irányító feladatot lát el, illetve aki bármilyen minőségben ezen szervezeteknek vagy ezek megbízásából dolgozik.
Jogi személy alatt kell érteni bármilyen entitást, amely a tagállamok nemzeti joga szerint jogi személynek tekintendő - kivéve az állami szerveket és az olyan köztestületeket, amelyek mint az állam hatóságai járnak el, illetve a nemzetközi szervezeteket.
- 113/114 -
A kötelességszegés tartalmát ugyancsak a nemzeti jogokban adott meghatározás tölti ki. Azonban e fogalom minimálisan le kell fedje az üzleti tevékenységre vonatkozó, jogszabályon alapuló kötelezettségek megszegését, illetve a körülményektől függően az üzleti tevékenység során a fent említett személyek által betartandó szakmai szabályok és előírások megszegését.
A dokumentum alapján a passzív vesztegetés szándékos bűncselekmény. Az elkövető üzleti tevékenysége során közvetlenül vagy közvetítő útján a maga vagy más számára azért kér, fogad el, bármilyen jogtalan előnyt, illetve ennek ígéretét, hogy kötelességét megszegve eljárjon, vagy az eljárástól tartózkodjon.
A tagállamok e vonatkozásban hozott intézkedései minimálisan le kell fedjék az olyan magatartásokat, amelyek a verseny, mint a közös piac alapvető követelménye, torzulásához vezetnek, vagy vezethetnek, és másoknak gazdasági hátrányt okoznak vagy okozhatnak jogellenes szerződéses jutalék kikötése vagy a szerződés jogellenes teljesítése útján.
Az aktív forma ugyancsak szándékos bűncselekmény lehet. Itt az elkövetői kör tágabb, hiszen a cselekmény alanya bárki lehet. A modellezett elkövetési magatartás bármilyen jogtalan előny ígérése, felajánlása vagy adása. Ez történhet a megvesztegetendő személy, vagy rá tekintettel harmadik személy felé közvetlenül, vagy közvetítő igénybevételével. Az elkövető célja, hogy az előnyért üzleti tevékenysége során az érintett kötelességét megszegve eljárjon, vagy az eljárástól tartózkodjon.
A tagállamok erre vonatkozó jogi szabályozásának is vannak minimálkövetelményei, jelesül le kell fedniük az olyan magatartásokat, amelyek fentebb már kifejtésre kerültek.
A büntetések tekintetében az együttes fellépés alapján minden tagállamnak biztosítania kell, mind az aktív, mind a passzív gazdasági vesztegetés tekintetében, hogy a tettesekre és a részesekre hatékony és arányos büntetést helyez kilátásba. Ugyanakkor legalább a legsúlyosabb cselekmények esetére biztosítják a szabadságelvonással járó büntetés kiszabásának lehetőségét, amely kiadatás alapjául szolgálhat.
Az együttes fellépés modellt tartalmaz a jogi személyek felelősségére nézve is.
Aktív vesztegetés esetében felelős a jogi személy, amennyiben azt a javára tevékenykedve követi el bárki, aki akár, egyénileg, akár, mint a jogi személy részét képező testület tagja jár el. A felelősségrevonás feltétele, hogy ezen személy vezető pozícióban legyen és ez a jogi személy képviseletére való jogosultságon, a jogi személy nevében döntéshozatalra vagy a jogi személy ellenőrzésére való felhatalmazáson alapuljon.
- 114/115 -
Ezen felül a felelősséget megalapítja az is, amennyiben a fent említett személy azáltal tette lehetővé a jogi személy javára a vezetése alá tartozó személy által elkövetett aktív vesztegetési cselekményt, hogy a felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettségét elmulasztotta.
Mindazonáltal a jogi személy az előbbiekben kifejtett felelősségének megállapítását nem zárja ki az aktív vesztegetés természetes személy elkövetője ellen (akár tettesi, akár részesi minőségben) indult büntetőeljárás.
Az elsőként ismertetett felelősségi forma vonatkozásában a tagállamoknak hatékony és arányos szankciókat kell kilátásba helyezniük, melyek tartalmazzák a büntetőjogi értelemben vett pénzbüntetést vagy az egyéb jogágakban alkalmazott pénzbírságot, de ezen felül egyéb szankciókkal is fenyegethetnek, mint például kizárás az állami támogatásra való jogosultságból, a kereskedelmi tevékenységtől részleges vagy végleges eltiltás, hatósági ellenőrzés alá helyezés vagy a cég felszámolása.
A második esetben is megfelelő, arányos és kellő visszatartó hatású büntetéseket kell a tagállamoknak kilátásba helyezniük.
A joghatósági kérdések rendezése körében a tagállamoknak meg kell hozniuk a szükséges intézkedéseket, hogy joghatóságuk a gazdasági vesztegetés mindkét formájára kiterjedjen,
- ha a bűncselekményt részben, vagy egészben a területükön követték el (területi elv),
- valamely állampolgáruk követte e, de a tagállam megkívánhatja, hogy a cselekmény az elkövetés helyének joga szerint is büntetendő legyen (kettős inkrimináció elve) vagy
- ha a jogi személy székhelye az érintett tagállamban van (aktív személyi elv).
Bármely tagállam határozhat úgy, hogy e két utóbbi joghatósági elvet nem, vagy csak speciális esetekben, illetve körülmények között alkalmazza. A speciális esetek és körülmények köréről a Tanács Főtitkárát tájékoztatni kell.
Azon tagállamoknak, amelyek saját állampolgárukat nem adják ki, meg kell állapítaniuk a joghatóságukat mind az aktív, mind a passzív vesztegetési cselekményekre nézve, amennyiben azt saját állampolgáruk külföldön követi el.
Az Európa Tanács keretében elkészült korrupció elleni egyezmény 7. és 8. cikke határozza meg a magánszektorban elkövetett vesztegetés aktív és passzív formáját.
A szerződő felek kötelezettséget vállaltak arra, hogy megteszik mindazokat a jogalkotási és egyéb intézkedéseket, melyek ahhoz szükségesek, hogy nemzeti joguk szerint a magánszektorban elkövetett vesztegetés
- 115/116 -
mindkét formája bűncselekményt képezzen. Közös vonás, hogy csak a szándékos elkövetés esetén büntetendőek, az elkövetési magatartást az üzleti tevékenység során kell kifejteni, és a kötelességszegés célzata a felelősségrevonás feltétele egyik oldalon, míg a másik oldalon a tevékenység a kötelességszegéshez kötődik. Emellett az előnnyel kapcsolatos magatarás kifejtésre kerülhet akár közvetlen, akár közvetett módon, történhet azon személy irányába, aki irányítja, a gazdasági társaságot, vagy bármilyen minőségben annak dolgozik, illetve ilyen személyre tekintettel bárki más irányába is.
Aktív oldalon kriminalizálni kell bármely jogtalan előny ígérését, felajánlását, vagy adását, passzív oldalon pedig az ilyen előny kérését vagy elfogadását, vagy ilyen előny ígéretének elfogadását.
Az egyezmény 37. cikke alapján a szerződő felek a 8. cikk tekintetében - passzív gazdasági vesztegetés - olyan fenntartással élhetnek, hogy azt egészben vagy részben nem nyilvánítják bűncselekménnyé.
Mindkét nemzetközi dokumentum mintegy egymás tükörképeként fogalmazza meg az elkövetési magatartásokat, melyekből világosan nyomon követhető a vesztegetési cselekmények "kifejlődési" útja. Vagyis első lépcsőben az ajánlat (előny felajánlása, illetve kérése), második szinten a megegyezés (ígéret és annak elfogadása), majd végül maga a végrehajtás (ad-kap).
A direkt vagy közvetítő útján való megvalósítás szabályozásának a szervezett bűnözés elleni harcban is fontos szerepe van, hiszen a megvesztegetett személy fantom céget hozhat létre, amely az előnyt megbízási szerződés leple alatt, díjként kérheti a potenciális partnertől.
Hasonlóság az együttes fellépés és az ET Egyezmény között, hogy mindkettő a kötelességszegési koncepció talaján áll. Ez részben az ET Egyezmény vonatkozásában megkülönbözteti a gazdasági korrupciót a hivatali vesztegetéstől, ahol a kötelességszegés egyáltalán nem szükséges a felelősség megállapításához. Végül a magánszektorba tartozó korrupciós cselekményeket úgy tűnik, csak az üzleti élet területén kell az államoknak kriminalizálni, s e körön a non-profit orientált tevékenységek kívül esnek. Az "üzleti tevékenység során" kifejezés e vonatkozásban azonban értelmezési gondokat okozhat, mivel vannak olyan országok, amelyek joga szerint az üzleti tevékenység nem feltétlenül jelent profit-orientált tevékenységet.[53]
- 116/117 -
"A köznyelvben ez »kijárás«-ként ismeretes, ami ... közelebb áll a protekcióhoz, mint a korrupcióhoz. A befolyással üzérkedés azonban nem protekció, hanem vesztegetéssel kapcsolt protekció. (...) A befolyással üzérkedő szinte tipikusan pénzért cselekszik, e magatartás vesztegetéses (korrupciós) jellege aligha vitatható."[54]
A befolyással üzérkedést kizárólag a büntetőjog érdekköréből szemlélve kijelenthető, hogy annak korrupciós vonásai bírnak döntő jelentőséggel. E bűncselekménynek ugyancsak két fő formáját lehet megkülönböztetni, a hivatali és a gazdasági befolyással üzérkedést. A fenti elhatároláson túl azután szét kell választani - csakúgy, mint a vesztegetésnél - az aktív és a passzív oldalt.
Az említett nemzetközi egyezmények többsége - mint az már korábban kimutatásra került - nem, vagy nem ilyen cím alatt (OECD Egyezmény) foglalkozik a befolyással üzérkedéssel, csupán az ET Egyezmény 12. cikke tartalmaz rendelkezéseket e tárgykörben.
A szerződő felek, kötelezettséget vállaltak arra nézve, hogy bűncselekménnyé nyilvánítják szándékos elkövetés esetén, ha valaki közvetlenül, vagy közvetett formában jogtalan előnyt ígér, ad, vagy ajánl olyan személynek, aki kijelenti, vagy megerősíti, hogy képes jogtalan befolyást gyakorolni a 2., 4-6., 9. és 11. cikkben meghatározott személyek döntéshozó eljárására, függetlenül attól, hogy az előnyt neki, vagy más személynek ígérik, és tekintet nélkül arra, hogy a befolyás valóban létezik-e, illetve a feltételezett befolyás a szándékolt eredményt elérte-e vagy sem.
Az egyezmény a befolyással üzérkedés passzív formájára is kiterjed, vagyis arra az esetre, mikor a befolyással üzérkedő kér, fogad el jogtalan előnyt, vagy ilyen előny ígéretét vagy ajánlatát elfogadja.
A szóban forgó magatartások bűncselekménnyé nyilvánítása teljes egészében átfogná a befolyással üzérkedés hivatali megnyilvánulásait, azonban az egyezmény 37. cikke kimondja, hogy bármely állam fenntartással élhet e cikk tekintetében, miszerint a fentebb részletezett cselekményeket nem kriminalizálja.
- 117/118 -
A magyar jog a belföldi (hazai) hivatali és gazdasági vesztegetés kriminalizálása tekintetében megfelel az ET Egyezménynek. Az előny a gazdasági élet természetes velejárója, ezért a törvényben jelző nélküli használata nem teljesíti a határozott büntetőtörvény (a nullum crimen sine lege certa) követelményét.[55]
Az újdonságok a nemzetközi szintű korrupció kriminalizálásában lelhetők fel. Az ET Egyezményt a 67/2000 (IX. 13.) OGY határozat erősítette meg. A ratifikálásra 2000. november 22-én került sor. Magyarország a határozat mellékletében az 5. és 6. cikk (külföldi hivatalos személyek vesztegetése, illetve külföldi közgyűlések tagjainak megvesztegetése) tekintetében fenntartotta azt a jogot, hogy e magatartások közül a passzív korrupciós cselekményeket ne nyilvánítsa bűncselekménnyé. Ezen kívül ugyancsak fenntartást tett a 8. cikkre nézve (passzív vesztegetés a magánszektorban) olyan tartalommal, hogy amennyiben azt külföldi állampolgár külföldi magánszférába tartozó gazdasági alakulat tekintetében követi el, az a magyar jog szerint nem bűncselekmény.
Az OECD egyezményt 2000. május 26-án, a 2000. évi XXXVII. törvénnyel hirdették ki, a megerősítő okirat letétbehelyezése 1998. december 14-én megtörtént. A Büntető Törvénykönyv megfelelő módosítására 1998-ban került sor. Bár az ET Egyezmény ekkor még csak tervezetként létezett, a jogalkotó megkísérelte a hazai jogot ezzel is összhangba hozni.
Az OECD egyezményben vállalt kriminalizálási kötelezettséget az 1998. évi LXXXVII. törvény vonatkozó rendelkezései útján teljesítette a magyar állam. Az általános indokolás is kitér arra hogy: "A törvény több rendelkezésének hátterében nemzetközi elvárások állnak. 1997. december 17-én hazánk aláírta az OECD »Egyezmény a külföldi hivatalos személyek megvesztegetéséről a nemzetközi üzleti tranzakciókban« című egyezményt. Az Egyezmény fő célja a külföldi köztisztviselők aktív megvesztegetése büntethetőségének megteremtése. Az Egyezmény alapján erre azért van szükség, mivel a nemzetközi korrupció súlyos erkölcsi és politikai következményekkel jár, károsan hat a gazdasági fejlődésre, zavarja a nemzetközi verseny feltételeit. E jelenséggel szembeni hatékony fellépéshez elengedhetetlen az ilyen jellegű vesztegetés nemzetközi, összehangolt kriminalizációja. A törvény a Magyar Köztársaság részéről ez ehhez szükséges Btk. módosítást tartalmazza." Az általános indokolás szóhasználata egy ponton korrekcióra szorul, mivel az aktív
- 118/119 -
vesztegetés, mint cselekmény büntetendőségéről van szó, a büntethetőség az elkövetőkre vonatkozó ismérv, itt nyilvánvalóan nem erről van szó.[56]
A részletes indokolás utal - az akkor még az aláírásra nyitva nem álló - ET Egyezmény 5. cikkére is, mikor kitér arra, hogy a külföldi hivatalos személlyel kapcsolatos vesztegetési cselekmény büntetendővé nyilvánítására a hazai hivatalos személyek megvesztegetéséhez hasonlóan került sor. A Btk. értelmező rendelkezésben határozza meg, kit tekint a nemzeti jog külföldi hivatalos személynek illetve, mit tekint külföldi gazdálkodó szervezetnek. Ezzel kiküszöböli, hogy más állam nemzeti jogának a büntetőjogban használatos "hivatalos" személy definícióját vizsgálni kelljen.
A gazdasági vesztegetésre nézve a magyar jog csak részben harmonizál az ET Egyezmény előírásaival, mivel a nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekmények cím alatt a gazdasági vesztegetés passzív formája még nem szabályozott.
Az említett törvényhez fűzött indokolás azzal érvel, hogy "az ET egyezmény-tervezete szankcionálni rendeli a külföldi hivatalos személyek passzív vesztegetését is, azonban fenntartási lehetőséget biztosít az erre vonatkozó rendelkezések vonatkozásában. A fenntartási lehetőséggel Magyarország élni kíván a külföldi államok hivatalos személyei, illetve gazdálkodó szervezeteinek alkalmazottai, vezetői vonatkozásában, mivel ezen bűncselekmény vonatkozásában minden részes államnak megvannak a saját büntetőjogszabályai, amelyek alapján el tud járni az elkövetővel szemben, így a passzív oldali elkövető sem marad büntetlenül. Ez a probléma kiadatási és nem büntető-jogalkotási kérdés." Ez az érvelés azért nem támadhatatlan, mert jelenleg is vannak olyan országok, hogy messzebb ne menjünk, az EU-n belül, ahol a gazdasági vesztegetés még nem bűncselekmény. Másrészt pedig a bűnügyi jogsegély - így a kiadatás - teljesítésének feltétele a kettős inkrimináció. A módosítás óta Magyarország ratifikálta az egyezményt, fenntartást pedig a gazdasági vesztegetés tekintetében csak a külföldi állampolgár külföldi magánszférába tartozó gazdasági alakulat tekintetében elkövetett cselekményére nézve tett.
A vizsgált dokumentumok közül az ET Egyezmény 12. cikke tartalmazza a befolyással üzérkedés modell tényállását, amely a belföldi hivatalos személy, a belföldi közgyűlés tagja, a külföldi hivatalos személy, a külföldi közgyűlések tagja, a nemzetközi szervezetek tisztviselője, ilyen szervezetek
- 119/120 -
közgyűléseinek tagja, valamint a nemzetközi bíróságok bírája és tisztviselője jogtalan befolyásolásával kapcsolatos. Az egyezmény mind az aktív, mind a passzív oldal pönalizálását előírja. Hazai jogunk ezt a kérdést sajátosan oldja meg. A 256. § (1) bekezdésének, tehát az alapeseti befolyással üzérkedés aktív oldalán álló magatartás sem befolyással üzérkedést, sem más közélet tisztasága elleni bűncselekményt sem valósít meg. A (2) bekezdés a) pontja esetében pedig az aktív oldal hivatali vesztegetésként nyer értékelést.[57]
Mivel a nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekmények között a "Befolyással üzérkedés nemzetközi kapcsolatokban" tényállásának alapesete is ugyanúgy szövegezett, mint a hazai, párjáé nyílván értelmezésük is - a természetszerű eltérésekkel - azonos. A miniszteri indokolás sem tér ki arra, hogy e tényállás eltérő értelmezést kívánna meg. E szerint a befolyással üzérkedő ügyfele itt sem követ el bűncselekményt. Amennyiben viszont a befolyással üzérkedő azt állítja, vagy azt a látszatot kelti, hogy külföldi hivatalos személyt megveszteget - bár az említett tényállásnak minősített esete nincs -, ügyfele a 258/B § alapján aktív vesztegetésért felelősségre vonható. Az ET Egyezmény a "jogtalan befolyás" alatt a befolyással üzérkedő oldaláról korrupt szándékot kíván meg. Az bizonyos, hogy a lobbizás ismert formái kívül esnek ezen a fogalmon. A magyarázat nem részletezi ugyan a jogtalan befolyás fogalmának tartalmát, de az nyilvánvalóan nem, vagy nem kizárólag vesztegetési cselekményt takar, hiszen arra rendelkezésre állnak az aktív és passzív vesztegetés tényállásai. Mivel az aktív oldal hazai jogunk szerint büntetlen marad mindazon esetekben, ha a befolyással üzérkedő nem kelti azt a látszatot stb., hogy hivatalos személyt veszteget meg, ezért úgy tűnik, a Btk. ezen szabálya jelenleg még nem felel meg a most már ténylegesen vállalt nemzetközi kötelezettségnek, annak ellenére, sem, hogy az indokolás úgy szól: "az Európa Tanács egyezmény-tervezetének 12. Cikke tartalmaz rendelkezéseket a befolyással üzérkedésről. A hatályos Btk. ismeri ezt a bűncselekményt, a hazai hivatalos személyek vonatkozásában. Az egyezmény-tervezet értelmében e bűncselekményt a külföldi hivatalos személy vesztegetésének esetére is ki kell terjeszteni. Ebben az esetben azonban az egyezmény-tervezet fenntartási lehetőséget is biztosít. Ennek oka az, hogy több európai ország büntető törvénykönyve nem tartalmazza ezt a bűncselekményt.
Mivel a magyar Btk-ban megtalálható, ezért a leendő egyezménynek való minél jobb megfelelés érdekében a törvény megteremti a befolyással üzér-
- 120/121 -
kedés büntetendőségét abban az esetben is, ha az előnyt arra hivatkozással kérik, vagy fogadják el, hogy külföldi hivatalos személyt befolyásolnak."
Az egyezmény hatálybalépése esetén a törvényhozásnak a hiányosságokat pótolnia kell.
* * *
by Réka Végvári
As a result of the efforts of the international organizations considerable international conventions were drawn up by the second half of the 90s. This essay deals with the problem of the fight against corruption in international relations. It analyses and compares the provisions of the international conventions concerning this field. Besides, the paper examines how the Hungarian criminal law harmonises with international instruments. Finally tries to point out what kind of tasks should be solved by the legistlator in Hungary.■
JEGYZETEK
* A tanulmány az OTKA T 37446. sz. támogatásával készült.
[1] WIENER A. I.: A hivatali bűntettek. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1972. 83.
[2] FEROLA L.: The Action of the European Union against corruption. Legal Issues of European Integration, Vol. 26. (1999) No. 1-2. 123-156.
[3] Inter-American Convention against Corruption (1996).
[4] Convention drawn up on the basis of Article K.3.(2) c. of the Treaty on European Union on the fight against corruption involving officials of the European Communities or officials of Member States of the European Union. OJ C 195, 25/06/1997.
[5] Organisation for Economic Co-operation and Development (OECD), Convention on combating bribery of foreign public officials in international business transactions.
[6] Joint Action of 22 December 1998 adopted by the Council on the basis of Article K.3. of the Treaty on European Union, on corruption in privat sector. OJ L 358, 31/12/1998.
[7] Criminal Law Convention on Corruption Strasbourg, 27/1/1999. European Treaty Series No. 173.
[8] Foreign Corrupt Practices Act (FCPA) 1977.
[9] Ezen törekvések végül eredményt is produkáltak. 2000 végére az ENSZ megszövegezte a Transznacionális Szervezett Bűnözésről szóló Egyezményt: The Unuted Nations Convention Against Transnational Organized Crime. International Review of Penal Law, Vol. 71. (2000) No. 3-4.
[10] Explanatory Report on the Criminal Law Convention on Corruption Strasbourg. 1/12/1998 GMC (98) 40.
[11] 1994, Valetta.
[12] Multidisciplinary Group on Corruption (GMC).
[13] Multidisciplinary Group on Corruption, under the responsibility of the European Committee on Crime Problems (CDPC) and the European Committee on Legal Co-operation (CDC).
[14] Ezek között szerepelt pl: a nemzetközi és a nemzeti korrupció kriminalizálásának harmonizálásának biztosítása, megfelelő intézkedések foganatosítása a lefoglalással és a korrupciós bűncseleményekkel összefüggő bevételek befagyasztása körében, a nemzetközi együttmüködés lehető legnagyobb kiszélesítése a témában.
[15] Group of States Against Corruption.
[16] Az egyezmény tervezet kidolgozását a GMC Büntetőjog Munkacsoportja 1996 elején kezdte meg. 1998-ig az eredeti szöveg több változtatáson ment keresztül.
[17] Recommendation of the OECD on tax deductibility for bribes to foreign Public Officials Doc. C. (96) 27 final, 11 sept 1996.
[18] Explanatory Report on the Convention on the fight against corruption involving officials of the European Communities or officials of Member States of the European Union. OJ C 391, 15/12/1998.
[19] Protocol drawn up on the basis of Article K.3 of the Treaty on Eoropean Union to the Convention on the protection of the European Commumities' financial interests. OJ C 313, 23/10/1996.
[20] Convention drawn up on the basis of Article K.3 of zhe Treaty of the European Union, on the protection of the European Communities' financial interests (PIF Convention). OJ C 316/49, 27/11/1995.
[21] Ld. a 4. lábjegyzetet.
[22] SENTURIA, J. J. In.: International Criminal Law. Vol. 1. Crimes (ed.: Cherif Bassiouni, M.). Second Edition. Transnational Publishers (Ardsley), New York, 1999.
[23] Dictionary of Law. Oxford University Press, Oxford, 1996.
[24] Ld. SENTURIA: i. m.
[25] Kairo, 1998. április 29-május 8. Explanatory Report on the Criminal Law Convention on Corruption Strasbourg, 1/12/1998. GMC(98) 40.
[26] Explanatory Report on the Convention of COE. i. m.
[27] STESSENS, G.: General Report International Association of Penal Law First International Congress of the Young Penalists Section, Contemporary problems of International Criminal Law, Topic 4: Corruption. [A Nemzetközi Büntetőjogi Társaság Fiatal Büntetőjogászok Szekciója, 2001. június 14-től 20-ig, Notoban (Olaszország) tartotta első kongresszusát a Nemzetközi Büntetőjog Aktuális Problémái címmel.]
[28] Ld. később a korrupciós cselekmények osztályozásának tárgyalásánál.
[29] QUELOZ, N. and BORGHI, M. 50 Proprsals towards an integrated strategy to prevent and counter corruption, Agon, No. 33 (2001) 4. idézi STESSENS: i. m.
[30] Ld. ZIOUVAS, D. által a 27. lábjegyzetben szereplő kongresszus korrupcióval foglalkozó témájához készített vitaanyagot.
[31] ISCOE, C.: A közszolgálati korrupció üldözése az Egyesült Államokban. "A csalás és a gazdasági bűncselekmények nyomozása és az e cselekményekkel szembeni eljárás" címmel az USA Igazságügy Minisztériumának támogatásával 2001. február 27. és márc. 1. között Budapesten szervezett szeminárium munkaanyaga.
[32] SENTURIA: i. m. 891.
[33] 2001 júniusáig 23 állam ratifikálta az egyezményt.
[34] Az egyezmény hatályba lépéséhez 14. ratifikáció szükséges. 2001. június 30-ig a dokumentumot 38 állam írta alá, és 9 állam (Horvátország, Ciprus, Csehország, Magyarország, Latvia, Szlovákia, Szlovénia Jugoszlávia és Németország) ratifikálta.
[35] A bűnügyi együttműködés az EU harmadik pillérébe tartozik. Az említett egyezmény még nem lépett ugyan hatályba, de a tagállamok az ún. előzetes alkalmazás keretében realizálják.
[36] Az egyezmény 1999. február 15. napján lépett hatályba.
[37] WIENER: i. m. 292.
[38] Részletesen ld. később, a magánszektorban előforduló vesztegetési cselekményeknél.
[39] Explanatory report on the Convention of EU. i. m.
[40] Ezzel kapcsolatban ld. a hivatalos személy minőséggel foglalkozó pontot.
[41] Explanatory report on the Convention of CoE. i. m.
[42] Explanatory report on the Convention of EU. i. m.
[43] Explanatory report on the Convention of CoE. i. m.
[44] FEROLA: i m.
[45] Ld. ZIOUVAS: i. m.
[46] Explanatory report on the Convention of EU. i. m.
[47] Uo.
[48] Ld. az egyezmény 4. cikkét.
[49] Azt azonban meg kell jegyezni, hogy ennek rendelkezéseihez fűzhető a legtöbb fenntartás.
[50] Britain's Prevention of Corruption Act.
[51] STESSENS: i. m.
[52] A 27. jegyzetben szereplő kongresszus korrupcióval foglalkozó témájához a T. WALTER által benyújtott vitaanyag.
[53] WALTER: i. m.
[54] SZAMEL L.: A korrupció, a protekció és a többi. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1989.
[55] Ld. erről bővebben WIENER A. I.: A büntetőjog forrásairól. Jogtudományi Közlöny, 1999.
[56] Vö.: WIENER A. I.: Büntetendőség, büntethetőség. In.: Büntetendőség, büntethetőség. Büntetőjogi tanulmányok (szerk.: Wiener A. I.). "Jog és Jogtudomány 13." KJK-MTA ÁJI, Budapest, 1997.
[57] BK. 31. szám.
Lábjegyzetek:
[1] Végvári Réka, tudományos munkatárs, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest. E-mail: rvegvari@yahoo.com
Visszaugrás
