"Ami történik: vízre hulló hópehely: van is és nincs is" (Fodor Ákos)
A büntetőeljárás alapelvei folyamatos változásban vannak. Időről időre más és más tartalommal tölti meg őket a jogalkotó. Az új büntetőeljárási kódex megalkotásakor is több sarkalatos kérdésben kellett állást foglalnia a jogalkotónak, és ennek nyomán valódi strukturális újításokat láthatunk. Az egyik legmeghatározóbb talán - ahogy azt a későbbiekben látni fogjuk - az officialitás terének szűkítése.
A bírósági gyakorlat során sokféle elképzeléssel találkozhatunk arra vonatkozóan, hogy mi az, ami a bíróságok (hivatalbóli) feladatát jelenti. Kezdve az ügyfélsegítő napra érkezett idős nénivel, aki az előző rendszerben elvesztett földjeit szeretné visszakapni, mondván "a bíróság dolga, hogy igazságot szolgáltasson, vegyük elő az ügyét és adjuk vissza ami őt illeti", egészen a tárgyaláson felszólaló terhelteken vagy éppen sértetteken át, akik a saját igazságuk megállapítását kérik, a médiában mantrázott hangzatos diszciplínákon keresztül, a bv-intézetből író elítéltig, aki a tanácselnökön kéri számon, hogy "miért nem vizsgálta felül az egész eljárás jogosságát hivatalból", hiszen ez a bíróság kötelessége.
Nyilvánvalónak látszik, hogy a fenti, életből vett példák helytelenül értelmezik a bíróság igazságszolgáltatásban betöltött szerepét és officialitással kapcsolatos garanciális kötelezettségeit. Felmerül azonban a kérdés: Mi lehet akkor a végső garancia egy jogállami büntetőeljárásban? A válasz előrevetítve valószínűleg az, hogy maga a tisztességes eljárás, és annak részgaranciái olyan alapelvek, amelyek érvényesülése nem múlhat a felek indítványán, afelett a bíróságnak mindig, hivatalból is őrködnie kell.
A büntetőeljárásban az alapelvekre tekinthetünk olyan alapkövekként, építőelemekként, amelyek egyenként vizsgálva is összetettek, de együtt, egy egésszé összeállva tud felépülni maga a jogállami büntetőeljárás.
Úgy is tekinthetünk rájuk, mint sok apró hópehelyre, amelyek önmagukban nézve is lenyűgözőek, összetettek és egyediek, de igazán nagy dolog akkor válik belőlük, amikor egymásra épülve összeállnak és együtt egy egészet alkotnak. Ehhez megfelelő környezetre és körülményekre, leginkább egyensúlyra van szükség. Olyan egyensúlyra, amelyben minden hópehely a megfelelő helyre kerülhet és ott meg is maradhat. Így tudnak egy erős vázat, elvi alapot biztosítani a részletszabályoknak. Azonban, ha ez az egyensúly valahol megbomlik, akármennyire is jól megkonstruált maga az alapelv vagy jogintézmény, akármilyen különleges is a hópehely, vízre hullik és erejét veszti.
Azt látjuk tehát, hogy a jogállami büntetőeljárás vázát, keretét az alapelvek adják, melyek sok-sok hópehelyként összekapaszkodva alkotnak egy olyan monumentális egészet, mint maga a jogállami büntetőeljárás.
Azt is rögzíthetjük, hogy egy-egy alapelv tartalma komplex és soha nem abszolút, hiszen a mindenkori társadalmi és jogpolitikai felfogás kifejezői, és mint ilyenek, változók.[1] Az új büntetőeljárási kódex[2] (a továbbiakban: Be.) megalkotásakor is több sarkalatos kérdésben kellett állást foglalnia a jogalkotónak, és ennek nyomán valódi strukturális újításokat láthatunk. Alapvetően elmondható, hogy a Be. sokszor célszerűségi szempontokat szem előtt tartva az officialitás helyett inkább az opportunitás, illetve az ügyféli rendelkezési jog erősítése felé fordul, ami egyben azt is jelenti, hogy az európai-kontinentális jogfelfogással szemben az angolszász jogi gondolkodás meghatározó eleme irányába mozdul.[3]
Azt mondtuk azonban, hogy egy jogállami büntetőeljárásban a tisztességes eljárás olyan követelmény, ami - az officialitás terének szűkítése ellenére is - nem múlhat pusztán a feleken, annak biztosítása a bíróságnak hivatalból is kötelessége.
Az eljárási törvény egyik fontos alapelvi változása a tisztességes eljáráshoz való jog részeként deklarált hatékony védelem követelményének rögzítése. Ez a megállapítás még akkor is igaz, ha eddig is alapvető elvárás volt, hogy a védelem hatékonyan működjön.[4] Így első ránézésre ez az egyetlen szó formális változtatásnak tűnik, de ahogy látni fogjuk, azzal, hogy változott a hatóságok hivatalbóli kötelezettségének a köre, a hatékony védelemmel kapcsolatos elvárás is változhatott, azáltal, hogy bizonyos értelemben a Be. ezzel összefüggésben is "újra osztotta a lapokat".[5]
Fontos ezért megtalálni az új egyensúlyt, és megvizsgálni azt, hogy a bíróságoknak milyen eszközök állnak rendelkezésére a védelem joga érvényesülése feletti őrködéshez, hogy az a gyakorlatban valóban hatékonyan érvényesüljön, és ne csak vízre hulló hópehely legyen.
A tisztességes eljárás ún. vezérelvnek tekinthető, vagyis olyan egyetemes alapelvnek, ami tulajdonképpen egy
- 471/472 -
"alapelvcsomag", alapelvek gyűjteménye és lényegében a büntetőjogi felelősségre vonás európai standardját, minimumát határozza meg.[6]
A Be. megalkotása során követelmény volt, hogy a felek eljárási cselekményeinek irányát a tisztességes eljárás elve jelölje ki, amely követelmény a kódexben expressis verbis a Preambulumban került rögzítésre,[7] emellett pedig jogpolitikai célként fogalmazódott meg a büntetőeljárások eredményesebbé tétele. Az eredményesség egy büntetőeljárás tekintetében nagyon sok síkon értelmezhető.[8] A Be. kodifikációs irányelvei pedig a következő címszavakban összegezhetők: hatékonyság, gyorsaság, egyszerűség, korszerűség, koherencia és célszerűség. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy - a tisztességes eljárás biztosítására irányuló jogpolitikai célra tekintettel is - az eljárás gyorsabbá tételére irányuló törekvéseknek a tényleges eljárási garanciák nem eshetnek áldozatul.[9] Ennek fényében kellett a büntetőeljárási garanciákat felülvizsgálni, és a tisztességes eljáráshoz való jog következetes érvényesítése érdekében a valós garanciális tartalmat hordozó jogintézményeket erősíteni.
Erre tekintettel a következőkben a Be. tisztességes eljárás követelményéből fakadó, és így annak részgaranciáihoz is kapcsolódó legfontosabb, és a témánk szempontjából is releváns alapelvi változásait fogjuk röviden áttekinteni, elsősorban a hatékony védelem érvényesülésének tükrében.
Azzal, hogy a Be. sok esetben az opportunitás irányába fordul, a büntetőeljárás az ügyféli felfogás felé mozdul, ahol ügyfélnek a vád és a védelem alanyai tekinthetők. Ha megnézzük a bizonyítás szabályainak változásait, ebbe az irányba mutat, amikor azt rögzíti a törvény, hogy a bíróság a tényállás tisztázása során bizonyítékot indítvány alapján szerez be, és annak hiányában a bíróság bizonyíték beszerzésére és megvizsgálására nem köteles.[10]
Emellett viszont a védelem joga körében rögzíti a Be., hogy a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság köteles a terheltet mentő és a büntetőjogi felelősségét enyhítő körülményeket hivatalból figyelembe venni,[11] vagyis a bizonyítás terhe nem a terheltre, hanem a hatóságokra hárul. Ez a bizonyítási teher pedig nem merül ki a bűnösségre vonatkozó tények értékelésében, a bizonyítási kötelezettség minden oldalú, így a terhelt javára szóló körülményeket is fel kell tárni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
