Kelemen Bálint Csaba[1]: Garancia vagy túlzott óvatosság? - A szűk körű felülbírálat hivatalból kiterjesztése a felülvizsgálat során a büntetőeljárásban* (MJ, 2026/1., 1-11. o.)

https://doi.org/10.59851/mj.73.01.1

Tanulmányomban megvizsgáltam, hogy a revízió terjedelmének hivatalbóli kiterjesztéséhez a felülvizsgálati eljárásban kapcsolódik-e olyan garanciális ok, amely indokként szolgál a funkciómegosztás korlátozásához. Ennek során elsőként feltártam, hogy milyen elvi keretek határozzák meg a felülvizsgálati revízió terjedelmét, és hogy a revíziós jogkör kiterjesztése betölt-e garanciális szerepet. Ezt követően feldolgoztam a Kúria joggyakorlatát a hivatalból figyelembe veendő eljárási felülvizsgálati okokra vonatkozóan, és megkíséreltem választ adni arra a kérdésre is, hogy a dogmatika mellett a joggyakorlati tapasztalatok is indokolják-e szabályozást.

Kulcsszavak: felülbírálat terjedelme; felülvizsgálat; hatályon kívül helyezés; jogerő; Kúria; rendkívüli perorvoslat

Summary - Guarantee or over-caution? - extending the scope of review during revision in criminal proceedings

In my study, I have examined whether there is a safeguard reason linked to the extension of the scope of the review by the office in the review procedure which serves as a justification for limiting the division of functions. In doing so, I first explored the conceptual framework that determines the scope of the review and whether the extension of the power of review plays a guaranteeing role. I then examined the case-law of the Curia on the grounds for ex officio review and attempted to answer the question whether, in addition to doctrine, case-law experience justifies a rule.

Keywords: Curia; extraordinary remedy; revision; res judicata; scope of review; setting aside

1. Problémafelvetés

A felülvizsgálat annak ellenére kiemelkedő jelentőségű rendkívüli perorvoslati forma, hogy megalkotásakor csupán átmeneti megoldásnak szánták.[1] Szabályozását nem érintette a büntetőeljárás rendszerét sújtó jogalkotási dömping, főbb vonalai bevezetése óta változatlanok. Ekként az egyes büntetőeljárási kódexek a felülvizsgálati kérelem elbírálása során egységesen előírták a szűk körű revízió főszabályát, azzal, hogy garanciális okokból hivatalból vizsgálni rendelték bizonyos jogsértések megvalósulását, és az indítvány irányától független lehetővé tették a vádlott javára a döntést.

E modell állandósága meglepő, hiszen nehezen illeszthető a jogalkotónak az elmúlt évtized második felében a büntető igazságszolgáltatás átalakítására vonatkozó koncepciójába: a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) megalkotása során a funkciómegosztás még következetesebb érvényesítése csakúgy célként fogalmazódott meg, mint a konszenzuális elemek erősítése.[2] Ennek révén erősödött meg minden korábbinál jobban a perfelek eljárásalakítási joga az elsőfokú bírósági eljárás során, és vált lehetővé a korlátozott fellebbezés. A hivatalbóli felülbírálat ellenére hat ennek az elképzelésnek, hiszen látszólag nem csupán a felek rendelkezési jogát szűkíti, de a funkciómegosztást is korlátozza.[3]

Jelen tanulmánnyal célom, hogy megvizsgáljam, kapcsolódik-e olyan garancia a felülbírálat hivatalbóli kiterjesztéséhez a felülvizsgálat során, amely indokként szolgálhat a felek eljárásalakítási joga és a funkciómegosztás korlátozásához. Ennek során egyrészt a rendelkezésre álló szakirodalom feldolgozásával és a jogértelmezés módszereinek vegyítésével fel kívánom tárni, hogy milyen elvi keretek határozzák meg a felülvizsgálati revízió terjedelmét, és hogy a revíziós jogkör kiterjesztésének vajon van-e benne garanciális szerepe. E körben meg kell jegyezzem, hogy munkámat nehezíti a körülmény, hogy a rendkívüli perorvoslatok témájában az elmúlt évtizedekben igen kevés írás született. A felülvizsgálatot, csakúgy, mint a társjogintézményeit, elsősorban a praxis formálta, a mögöttes dogmatikai kérdéseket jószerivel csak a tankönyvirodalom érintette felszínesen. Ezen erős joggyakorlati beágyazottság miatt a dogmatikai vizsgálatot fontosnak tartom kiegészíteni a Kúria joggyakorlatának vizsgálatával a hivatalból "is" figyelembe veendő eljárási felülvizsgálati okokra vonatkozóan, és megkísérelni választ adni arra a kérdésre is, hogy a praxis tapasztalatai indokolják-e a szabályozás fenntartását.

2. A felülvizsgálati revízió hivatalból történő kiterjesztésének funkciója

A felülvizsgálati eljárás története 1992 januárjában kezdődött, amikor az Alkotmánybíróság 9/1992. (I. 30.) számú AB határozatával (a továbbiakban: AB Határozat) 1992. december 31. napjával megsemmisítette előd jogintézményét, a törvényességi óvást, ezzel sürgető feladat elé állítva a törvényhozót: kevesebb mint egy év alatt ki kellett dolgoznia, és az Országgyűlés elé terjesztenie egy új rendkívüli perorvoslat szabályozását, amely nem csupán alkalmas

- 1/2 -

a jogerős bírósági határozatok jogi hibáinak orvoslására, de a jogorvoslatokra vonatkozó alkotmányos követelményeknek is eleget tesz.[4] E helyzetben a jogalkotó - érthető módon - a törvényességi óvás által biztosított jogorvoslási lehetőségeket kívánta pótolni, amíg a büntetőeljárási jog újrakodifikálásának személyi és tárgyi feltételei nem állnak rendelkezésre. Célkitűzésének teljesítését a Legfelsőbb Bíróság e kérdéskörre létrehozott bizottsága segítette, azzal, hogy állást foglalt több koncepcionális kérdésben, és megfogalmazta az igazságszolgáltatás igényeit, egy széles jogosulti kör által, de szűk körben benyújtható perorvoslatot felvázolva, amely mindazon törvénysértések orvoslására alkalmas, mint elődje.[5]

Mindezek alapján kijelenthető, hogy a felülvizsgálati eljárás kodifikálásakor a jogalkotó célja és a gyakorlat igénye a törvényességi óvás alkotmányos változatának megteremtése volt.[6] Ennek tükrében a törvényességi óvást meghatározó princípiumok rendszere szükségszerűen komoly hatást gyakorolt a felülvizsgálat elvi hátterére. Tanulmányom első részében így e két rendkívüli perorvoslatot meghatározó elvi keretrendszert kívánom vizsgálni és összevetni, majd következtetést levonni arra, hogy húzódik-e alkotmányos vagy büntetőeljárási garancia a revízió terjedelmének hivatalból történő kiterjesztése mögött.

2.1. Óváshoz kötöttség a törvényességi óvás során

2.1.1. A törvényességi óvás perorvoslati funkciója

A törvényességi óvás 1949-től vált a magyar büntetőeljárási jog részévé. Az Alkotmánybíróság eljárása során felmerült kérdés, miszerint az rendkívüli perorvoslatnak tekinthető-e, a korabeli jogirodalom számára sem volt egyértelmű: Rácz György a büntetőeljárásról szóló 1962. évi 8. tvr. (a továbbiakban: 1962-es Be.) kommentárjában nem jogorvoslatként, hanem a jogerős határozatok hivatalból történő felülvizsgálatának sajátos intézményeként írta le, amelynek célja a szocialista törvényesség és az objektív igazság biztosítása.[7] Hasonló álláspontra helyezkedett egyébként a büntető perrendtartásról szóló 1951. évi III. törvény (a továbbiakban: 1951-es Bp.) harmadik novellájának indokolása, amely kimondta, a törvényességi óvás nem tulajdonképpeni perorvoslat, hanem a Legfelsőbb Bíróság Elnökének vagy a Legfőbb Ügyésznek a Legfelsőbb Bíróság elé terjesztett indítványa a jogerős bírósági határozat törvényességének felülvizsgálatára.[8] Ellentétes nézetet képviselt Nagy Lajos, aki tanulmányában arról írt, hogy a törvényességi óvás jogvita, amelynek tárgyát a támadott határozat törvényessége képezi, és mint ilyen a tágabb értelemben vett jogorvoslatok közé sorolható. De lege ferenda javasolta az 1951-es Bp. novellájában foglaltak módosítását és az elmélet által alátámasztott perorvoslati jelleg a tételes jogban való kifejezésre juttatását.[9] Hasonlóan a perorvoslati jelleg mellett érvelt Cséka Ervin is, aki a jogorvoslatok alapkérdéseiről szóló monográfiájában a jogerős bírósági határozat túlnyomórészt jogi hibáit orvosolni hivatott rendkívüli perorvoslatként írja le.[10]

A törvényességi óvás funkciójáról kialakuló elméleti vita alapját a szocializmus jogtudományának jogorvoslatokról alkotott képe adta. Fundamentumát azon megkérdőjelezhetetlen dogma jelentette, amely szerint a büntetőeljárás célja a szocialista törvényesség érvényesítése. Eszerint az eljárás során arról kell döntést hozni, hogy vád tárgyává tett cselekmény büntetendő módon sérti-e a jogrendet, ezzel veszélyeztetve a szocialista társadalmat.[11]

E tétel a büntetőeljárás teljes arculatát - így a jogorvoslati rendszer funkcióját is - meghatározta: ha az eljárás minden szereplőjének a feladata a legalitás egy speciális változatának érvényesítése, akkor tevékenységüket szükségképpen az officialitás is jellemezni fogja, tekintettel arra, hogy a két alapelv egymástól nem elválasztható.[12] Ezért tekinthetett a korabeli jogirodalom Szabóné Nagy Teréz nyomán a bíróságokra is bűnüldöző hatóságokként, amelyek a vádemelést követően átveszik a nyomozó hatóság kötelezettségeit, és kontradiktórius eljárásban döntenek arról, hogy a cselekmény megsértette-e a jogrendet.[13] A törvényesség érvényesítésének bírósági feladattá tétele szükségképpen hatást gyakorolt valamennyi perorvoslatra: amennyiben a perorvoslati fórum feladata a törvényesség érvényesítése, úgy nem az elsőfokú ítélet alapján keletkező igény megalapozottságáról dönt, hanem hivatalból az ítélet és az azt megelőző eljárás törvényességét vizsgálja. Nem csoda így, hogy Cséka Ervin a jogorvoslati eljárásokat az ellenőrzési típusú eljárások közé sorolja, céljukként a tévedések és szabálytalanságok orvoslását megjelölve. Amíg egy per fundamentumát az igényjogosult - aki lehet az állam csakúgy, mint egy magánszemély - aktusa adja, addig egy ellenőrzés hivatalból indul, azt megelőzően bármilyen nyilatkozat csupán adalék.[14] Így lehet, hogy szemben a ma elfogadott - alkotmányos követelményeknek megfelelő - nézettel a szocialista kor jogirodalma csakúgy per-

- 2/3 -

orvoslati formának tekinthetett egy, a legfőbb igazságszolgáltatási hatóságok vezetői által kezdeményezett törvényességi vizsgálatot, mint a perfelek aktusai révén folytatott perorvoslati eljárást.

2.1.2. Az óváshoz kötöttség bevezetése

A gyakorlati tapasztalatok és a jogtudományos vélemények révén a jogalkotó az 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: 1973-as Be.) kodifikálása során változtatott a korábbiakban kifejtett nézőpontján, és a szocialista büntetőeljárás elvi keretrendszere adta lehetőséget kihasználva a törvényességi óvás rendkívüli perorvoslati funkciója mellett foglalt állást.[15] Ezzel együtt átalakította a revízió szabályait is: bevezette az ún. "óváshoz kötöttséget", amely értelmében a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozat törvényességi óvással megtámadott részének megváltoztatásán túl nem terjeszkedhetett, azt csak a törvényességi óvás iránya szerint és az abban meghatározott terjedelemben bírálhatta el [1973-as Be. 287. § (2) bekezdés].

Az óváshoz kötöttség e formájának bevezetése szükségszerű következménye volt a fenti paradigmaváltásnak. A korszellem elismerte a jogerő jelentőségét a jogbiztonság biztosításában, de azt másodlagosnak tartotta az ítélet szocialista törvényességet biztosító szerepével szemben, kijelentve, hogy a megtámadhatatlanság és a megváltoztathatatlanság csak addig tarthat, míg a határozat nem ellenkezik az igazság és a törvényesség követelményeivel.[16] Így biztosítottak viszonylag széles alkalmazási kört a korabeli kódexek a rendkívüli perorvoslatok számára, felismerve azt is, hogy amennyiben a jogerő túl könnyen és teljes terjedelemben áttörhetővé válik, elmosódik a határ a rendes és rendkívüli perorvoslatok között, csakúgy ellentétesen hatva az elérni kívánt - szocialista - törvényességgel, mint a hibás ítélet.[17]

A jogalkotó így szigorúbb keretek közé kívánta szorítani a jogerő áttörésének körét az 1973-as Be. kodifikálásakor, akként, hogy megtartja eljáró bírói tanács széles eszköztárát, de bevezeti az óváshoz kötöttséget. Így az 1973-as Be. - azonos módon az 1951-es Bp.-vel és az 1962-es Be.-vel - csupán szűk körben, az eljáró bíróság törvénytelen megalakítása vagy a joghatóság hiánya esetén tette kötelezővé az egész határozat hatályon kívül helyezését és az új eljárásra utasítást [1973-as Be. 290. § (2) bekezdés a)-c) pontok]. Egyéb esetekben az eljáró fórum belátása szerint biztosított lehetőséget a határozat egy részének vagy egészének kasszációjára, illetve megváltoztatására [1973-as Be. 290. § (3) bekezdés]. Mindez alkalmas eszköz volt a jogerő védelmére: az ítélet hatályon kívül helyezése esetén a jogerő részbeni áttöréséről nem beszélhetünk, az a lezárt jogviszonyt teljes terjedelmében újra megnyitja. A kasszáció széles körben kötelezővé tétele így szükségképpen a hibátlan jogerős rendelkezések tömeges megsemmisítéséhez vezetett volna. Helyes volt így a jogalkotó döntése, amely csak azokban az esetekben kötelezte a Legfelsőbb Bíróságot az ítélet egészének hatályon kívül helyezésére, amennyiben az alapeljárás jogalapja teljes egészében hiányzott.

Ez a szűk körű kötelező kasszáció azonban önmagában nem biztosított kellően szilárd kereteket a rendkívüli perorvoslatnak, hiszen a minden egyéb esetben legfőbb bírói fórum mintegy harmadfokú bíróságként eljárva, belátása szerint bírálhatta felül az ítéletet, és dönthetett a törvényességi óvásról. Ezt ismerte fel a jogalkotó az 1973-as Be. megalkotása során, és határozott akként, hogy - mintegy mederben tartva a jogorvoslatot - a törvényességi óvás rendkívüli perorvoslati funkciója következetesen érvényesüljön. Elegáns módon nem a bíróság döntési jogkörét szűkítette azonban - mondván annak mindig képesnek kell lennie a szocialista jogrenden esett sérelem orvoslására -, hanem felülbírálati jogkörét, ezzel keretek közé szorítva a jogvitát és egyben a jogerő feloldásának lehetőségét. Mindez teljesen összeegyeztethető volt a szocialista korszak eljárási rendszerével: a törvényességi óvás emelésére a legfőbb igazságügyi szervek vezetői voltak jogosultak, akik rendelkeztek a kellő jogismerettel ahhoz, hogy tudják, mely esetekben szükséges a törvényességi óvás emelése, és képesek voltak, hogy megjelöljék a sérelmezett ítéleti rendelkezést. Másrészt a törvény lehetővé tette az óvás kiterjesztését és módosítását, amennyiben más törvénysértés is felismerhetővé vált.[18]

2.2. A revízió keretei a felülvizsgálati eljárás során

A törvényességi óvás fenti kereteit megsemmisítő alkotmánybírósági határozat jelentőségét Paczolay Péter abban látta, hogy rámutatott a magyar jogszemlélet változására, amely során a - szocialista - törvényességet központba helyező gondolkodást felváltotta az alkotmányos nézőpont.[19] A tételesjog szabályozását áttekintve azonban az látható, hogy a felülvizsgálati revízió terjedelmére, csakúgy, mint az eljárás során hozható határozatok körére vonatkozó rendelkezések mind a mai napig korrelálnak a törvényességi óvás megfelelő szabályaival.

1. táblázat. A felülvizsgálat elbírálásának szabályai

Forrás: Saját szerkesztés.

Az 1992. évi LXIX. törvénnyel módosított 1973-as Be., valamint a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: 1998-as Be.) 2003. július 1. napján hatályba lépett változata és a Be. egységesen előírták, hogy a határozatot szűk körben, vagyis a támadott részében, a megjelölt felülvizsgálati ok alapján az indítványozott irányban és a megjelölt terhelt vonatkozásában kell felülbírálni [lásd

- 3/4 -

1973-as Be. 289. § (2) bekezdés; 1998-as Be. 420. § (4) bekezdés; és Be. 659. § (5) bekezdés]. A törvényességi óvástól eltérően azonban a jogalkotó több esetben kiterjesztette a felülbírálatot a főszabályhoz képest: az egyes kódexek kötelezték az eljáró fórumot a megjelölt felülvizsgálati ok mellett a feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértések vizsgálatára is, és az indítvány irányától függetlenül lehetővé tették a terhelt javára történő megváltoztatást [lásd 1973-as Be. 289. § (2) és (4) bekezdés; 1998-as Be. 420. § (4)-(5) bekezdés és Be. 659. § (6) bekezdés, 662. § (4) bekezdés]. Az 1973-as Be. előírta továbbá, hogy amennyiben az indítványt anyagi jogi felülvizsgálati okra alapították, azok mindegyikének megvalósulását vizsgálni kell [1973-as Be. 289. § (3) bekezdés].

Az eljárásban hozható határozatok körében a felülvizsgálati kérelem alapossága esetére az egyes kódexek kezdetben főszabályként előírták a hatályon kívül helyezést és az új eljárásra utasítást [1973-as Be. 291. § (1) bekezdés; valamint 1998-as Be. 425. §], azzal, hogy kivételesen lehetővé tették a támadott határozat megváltoztatását az anyagi jog megsértése esetén [1973-as Be. 291. § (3) bekezdés; 1998-as Be. 426. §]. E helyzet az 1998-as Be. 2006. július 1. napján hatályba lépett módosításával változott: az előző törvény ettől kezdve megváltoztatást írt elő az anyagi jog és a súlyosítási tilalom megsértése esetére [1998-as Be. 427. § (1) bekezdés], míg a további eljárási szabálysértések esetére fenntartotta a kasszációt [1998-as Be. 428. § (1) bekezdés]. E rendszert vette át a jogalkotó a Be. kodifikálása során, azzal, hogy hatályon kívül helyezést írt elő akkor is, ha a megváltoztató döntés meghozatalára nincs lehetőség az ügyiratok alapján [Be. 663. § (1) bekezdés b) pont].

2.2.1. A felülvizsgálati okok szerepe

Figyelembe véve azt, hogy a felülvizsgálat szabályait igen szűk határidőn belül dolgozták ki, érthető a bemutatott tételesjogi rendelkezések előd jogintézményhez való hasonlósága. Ahhoz, hogy megállapíthassuk, garanciális okokból maradt-e szükséges a felülbírálat terjedelmének a korábbiakhoz hasonló kiterjesztése, a tételesjog mögött meghúzódó elvi keretrendszert kell feltárni. Ennek során a kiindulópontot a rendkívüli perorvoslatok alapdilemmájánál kell keresni: a jogalkotónak úgy kellett szabályoznia a felülvizsgálatot, hogy biztosítsa a jogbiztonsághoz, illetve az ítélet hibátlanságához fűződő érdekek egyensúlyát.[20] E balanszot akként kellett megteremtenie, hogy orvosolja az Alkotmánybíróság által törvényességi óvásnak felrótt hiányosságokat, és megszünteti a Legfőbb Ügyész és a Legfelsőbb Bíróság Elnöke diszkrecionális eljárásindítási joga révén kialakuló jogbizonytalanságot (AB Határozat 5. pont). Elérhetővé kellett tenni a felülvizsgálatot a jogerős határozattal érintettek számára, úgy, hogy nem sérti a jogbiztonságot azzal sem, hogy bizonytalanná teszi a jogerő jogintézményét. Így magától értetődött, hogy a törvényességi óváshoz hasonlóan a felülvizsgálati eljárásban is olyan korlátozásokat kell bevezetni, amelyek révén a jogerő csak szükséges mértékben törhető át.[21]

Az egyes kódexek így kizárták a nem ügydöntő határozatok felülvizsgálatát [1973-as Be. 284. § (1) bekezdés; 1998-as Be. 416. § (1) bekezdés; Be. 648. §], hiszen e döntéseknek vagy nincsen kihatása az eljárást lezáró döntésre, vagy annak megtámadása keretében sérelmezhetők. Ilyen praktikus okok mentén korlátozták továbbá a felülvizsgálati indítvány benyújtására jogosultak körét a büntetőjogi főkérdésekkel érintettekre [1973-as Be. 284/A. § (1) bekezdés; 1998-as Be. 417. § (1) bekezdés; Be. 651. § (1)-(2) bekezdés] azzal, hogy egyéb jogorvoslati lehetőségeket biztosítottak a további eljárási szereplőknek.[22] Végül a jogalkotó minden esetben meghatározta, hogy a támadott határozat mely hibái kellően súlyosak ahhoz, hogy alapot adjanak a jogerő áttörésére: korábban, a tör-

- 4/5 -

vényességi óvás emelésére jogosultak belátására volt bízva, hogy egy jogsértést kellő súlyúnak ítélnek-e meg az eljárás megindításához, és az eljáró fórum - a kötelező hatályon kívül helyezés eseteit leszámítva - szabadon értékelhette, hogy az alapján indokolt-e a jogerő feltörése. Erre azonban a jogállami keretek között nincs lehetőség, mind a jogerő, mind a bírósági döntések hibátlansága alapjogi beágyazottságú követelmények, amelyek a törvényi szabályozottság garanciája mellett kerekedhetnek csak felül egymáson. Szemben az előző korlátokkal, a felülvizsgálati okok [1973-as Be. 284. § (1), 284/A. § (2) bekezdés; 1998-as Be. 416. § (1) bekezdés; Be. 649. §] taxációja mögött nem csupán praktikus szempontok állnak, hanem egy jogalkotói mérlegelés eredményeként önmagukban garanciát jelentenek arra, hogy a jogerő csak szükséges okból lehessen áttörhető.

2.2.2. A felülbírálat terjedelmének funkciója és garanciális jellege

Miután a jogalkotó biztosította, hogy a felülvizsgálat - szemben elődjével - ne csupán funkciójában legyen jogorvoslat, észszerűnek látszott a törvényességi óvás felülbírálati szabályai és a döntési jogkörök által biztosított garanciák átvétele, hogy a jogerőt ne csupán a szükséges okból, de a szükséges terjedelmében törjék fel az eljárás során. Ekként vette át a jogalkotó a szűk körű revízió főszabályát, hogy meggátolja az eljárás - előbb harmad, majd -negyedfokú fellebbezési eljárássá alakulását, biztosítva a rendkívüli perorvoslati jelleg következetes érvényesülését.

E döntésével egyben a funkciómegosztás - alkotmányos keretek között elvárt - érvényesülését is biztosította: a perorvoslati eljárás célja, hogy a bíróság határozzon a perbe vitt, jogerős bírósági döntés révén keletkező vélt vagy valós jogsérelem tárgyában.[23] Ekként ha a törvény előírja a bíróság számára, hogy lépjen ki a jogvita - felülvizsgálati kérelemben megjelölt - kereteiből, és más törvénysértéseket is vizsgáljon, azzal tevékenységének részévé teszi az officialitás vádhatóság munkájához kötődő elvét, elmosva a határt a két funkció között. Ez persze kérdésként veti fel, mi szükség a hivatalból kiterjesztett revízióra, hiszen az értelemszerűen korlátozza a funkciómegosztást.

E körben a kiindulópontot az jelenti, hogy a felülvizsgálati eljárás 1993. január 1. napján hatályba lépett eredeti szabályrendszere nem írta elő a kötelező védelmet, csupán rögzítette az ügyvéd vagy ügyvédi iroda kirendelésének lehetőségét a kérelem megfogalmazására [1973-as Be. 287/A. § (1)-(2) bekezdés]. Így in abstracto előfordulhatott olyan eset, amikor a felülvizsgálati ok megjelölése, csakúgy, mint megvalósulásának alátámasztása a laikus eljárási szereplők - így például a terhelt vagy a törvényes képviselő - kötelezettsége volt. Ezen alanyok jogismeretének hiánya azonban természetszerűen hátrányba hozza őket a vádlói oldalon megjelenő hatósági apparátussal szemben, kiüresítve a fegyveregyenlőség alkotmányos követelményét. Minden bizonnyal ezt a helyzetet kívánta ellensúlyozni a jogalkotó azzal, hogy a felülbírálat terjedelmének kiterjesztésével "becsempészte" az officialitás elvét az eljáró bírói fórum tevékenységébe.

Azért, hogy ezen alapelv-korlátozás észszerű keretek között maradjon, a jogalkotó a felülbírálat kereteit csak két elemében terjesztette ki: egyrészt megszüntette a bíróság indítvány irányához kötöttségét a terhelt javára, másrészt előírta bizonyos felülvizsgálati okok mentén a felülbírálatot az indítvány tartalmától függetlenül.

A terhelt javára történő megváltoztatás általános lehetővé tétele mögötti indok, hogy a laikus eljárási résztvevők nem feltétlen képesek felismerni az egyes felülvizsgálati okok megvalósulását. Az efféle ismeretek hiánya miatti jogorvoslattól tartózkodás nem igazolhatja azonban, hogy a terhelt joghelyzete vádlói indítvány esetén csak nehezedhessen. Ezt kívánta a törvény megelőzni e szabály beépítésével.

Indítványtól függetlenül a jogalkotó az eljárási felülvizsgálati okokra terjesztette ki a felülbírálatot, ami 2003-ig az anyagi jogi jogsértések komplex vizsgálatának kötelezettségével egészült ki. Előbbi vizsgálati kör meghatározása magától értetődött, hiszen olyan jogsértésekről van szó, amelyekben az eljárás semmisségéhez kétség sem fér. Ilyen, garanciáktól mentes eljárásban született, horribile dictu nem létező határozat egyetlen rendelkezését sem védheti a jogerő, független attól, hogy a jogorvoslatra jogosult képes-e a sérelmes helyzet felismerésére és a jogorvoslat alapjának megjelölésére. Végül szintén a laikus eljárási alanyok ismereteinek hiányát volt hivatott ellensúlyozni az 1973-as Be. azon rendelkezése, miszerint anyagi jogi felülvizsgálati ok megjelölése esetén a bíróság az indítványban nem hivatkozott esetekre is kiterjeszti vizsgálatát, még ha az 1992. évi LXIX. törvény indokolása a törvénysértések szoros összefüggésére is hivatkozott.[24] Az e körbe tartozó kauzák elhatárolása olyan jogi ismereteket igényel, amelyek nem kell, hogy a laikus számára rendelkezésre álljanak.

Mindezek alapján kijelenthető, hogy a szűk körű revízió a felülvizsgálat eredeti formájában képes volt garantálni az eljárási funkciók elkülönítését, és erősíteni a perorvoslat dogmatikai tisztaságát, kiterjesztése pedig favor defensionis rendelkezésként előmozdította az ügyfelek esélyegyenlőségét.

Némiképp megváltozott a helyzet az 1998-as Be. hatálybalépésével, mikor a jogalkotó bevezette a kötelező védelmet a felülvizsgálati eljárásban [1998-as Be. 420. § (2) bekezdés; Be. 655. § (3) bekezdés], alapelvi szinten pedig előírta a materiális védelem követelményét [1998-as Be. 28. § (1) bekezdés; Be. 3. § (6) bekezdés]. Az új szabályrendszerben a védő részvétele a felülvizsgálati kérelem beadásakor továbbra sem szükséges, a kirendelést követően azonban bíróság felhívhatja a védőt a kérelem megfogalmazására, amennyiben a felülvizsgálati ok nem azonosítható [1998-as Be. 420. § (2) bekezdés; Be. 655. § (4) bekezdés]. E szabály

- 5/6 -

mentén az alaki védelem garantálni képes a felülvizsgálati ok helyes megjelölését, azon esetekben is, ha az indítványozó ismeretei azt nem teszik lehetővé. A materiális védelem révén pedig az ügyész köteles előterjeszteni a felülvizsgálati indítványt a - védővel nem rendelkező - vádlott javára, akkor is, ha az a jogerős döntést tudomásul vette, így annak passzivitása sem lehet gátja a javára bejelentett rendkívüli perorvoslatnak. Tekintettel azonban arra, hogy a materiális védelem szintén elmossa a vonalat a vád és a védelem között, e jogi megoldás sem képes az ügyfelek esélyegyenlőségét a funkciómegosztás korlátozása nélkül biztosítani. Így ezen utóbbi a szabályok inkább hatnak párhuzamos garanciaként, bár kétségtelen, hogy szerencsésebb lenne, ha a jogalkotó választana az azonos cél elérésére alkalmas jogi megoldások közül. Ilyenre azonban a büntetőeljárás újrakodifikálásai során nem került sor, csupán az anyagi felülvizsgálati okokra vonatkozó kiterjesztési kötelezettség szűnt meg az 1998-as Be. hatálybalépésével.

2.2.3. A felülvizsgálati eljárásban hozható határozatok

Ahogy a törvényességi óvásnál, úgy a felülvizsgálati eljárásban is a jogerő szükséges terjedelmű áttörését hivatottak biztosítani az eljárás során hozott határozatokra vonatkozó szabályok is. Szemben azonban az előd jogintézménnyel, a jogalkotó kezdetben a kasszációt tette főszabállyá, azzal, hogy lehetőséget kívánt biztosítani a megváltoztatásra azokban az esetekben, ahol azzal az ítélet hibái ekként orvosolhatók. E döntése álláspontom szerint igazolható: a hatályon kívül helyezés fő szabállyá tétele a korábban ismertetettek mellett szintén hozzájárul a rendkívüli perorvoslati jelleg tisztaságának megőrzéséhez. A megváltoztató ítélet meghozatala során a fellebbviteli fórum nem csupán a perorvoslati kérelem alaposságáról dönt, hanem a büntetőigényt is elbírálja, ezzel átvéve az elsőfok feladatát.[25] Így az általánossá vagy túl széles körben lehetővé tett megváltoztatás csakúgy elmossa a határt a rendes és rendkívüli perorvoslatok között, ahogyan a felülbírálat terjedelmének kiterjesztése.[26] Helyes módon azonban csak azokban az esetekben kívánta kötelezővé tenni a hatályon kívül helyezést a jogalkotó, ahol a jogerő részbeni feltörése nem elegendő a jogsértő állapot megszüntetéséhez, vagyis az eljárási jogsértések megállapítása esetére.

Mindezzel 1993-ban egy komplex rendszer jött létre, amelyben a jogerős ítélet hibái akként orvosolhatók az érintettek széles körének indítványára, hogy lehető legszűkebb körben sérüljön a jogbiztonság követelménye:

1) Így elsőként a felülvizsgálati kauzák biztosították, hogy csak olyan esetekben merülhessen fel a jogerő feltörése, amikor a hibák orvoslásához fűződő érdek erősebb, mint a jogviszonyok lezártságához fűződő.

2) Ezt követően, ha az eljárás eredményeként az eljáró fórum arra a következtetésre jutott, hogy valamely eljárási garancia hiánya miatt az ítélet semmis, lehetősége volt a jogerő teljes terjedelmű feltörésére és a procedúra megismétlésének előírására. Ugyanakkor, ha ilyen súlyú jogsértés nem volt, akkor biztosított volt a hibátlanul jogerőre emelkedett rendelkezések védelme, hiszen a szűk körű revízió biztosította, hogy a bíróság csak a vélt vagy valós jogsérelemmel érintett rendelkezéseket bírálhassa felül, azzal, hogy garanciát épített be arra az esetre, ha valamely laikus eljárási alany azért kerülne hátrányba, mert nincs tudatában a kellő ismereteknek.

3) Végül a megváltoztató jogkörökkel biztosította a jogalkotó, hogy a bíróság képes legyen a jogerő részbeni feltörésével orvosolni a hibákat utóbbi esetkörben is.

E rendszer helyes korrekciójának hat az 1998-as Be. 2006. évi LI. törvénnyel bevezetett és a Be. által átvett módosítása, amely a súlyosítási tilalom megsértése esetére lehetővé tette a megváltoztatást [1998-as Be. 427. § (1) bekezdés c) pont; Be. 662. § (2) bekezdés d) pont]. A törvény indokolása helyesen rámutat arra, hogy e törvénysértések bizonyítás felvétele nélkül orvosolhatók, ezért a hatályon kívül helyezés indokolatlan.[27] Szintén e törvényhez kapcsolódik a döntési jogkörök Be. által is átvett szabályozásának bevezetése, amely megszüntette a reformatórius döntések szubszidiáris jellegét, és taxálta, mely esetekben kell hatályon kívül helyezni, és mikor kell megváltoztatni a sérelmezett határozatot [1998-as Be. 426-428. §; Be. 662-663. §]. Mindez azonban a fenti garanciarendszert nem érintette, sőt az 1998-as Be. eredeti változatánál sokkal következetesebb szerkezeti rendszert vezetett be.[28] Egyetlen hiányosságaként talán az róható fel, hogy csökkent a rendkívüli perorvoslat dogmatikai tisztasága a főszabályként rögzített kasszáció megszűnésével.

1. ábra. A jogerő feltörésének keretei a felülvizsgálati eljárásban

Forrás: Saját szerkesztés

- 6/7 -

2. táblázat. Eljárási szabálysértést megállapító határozatok éves bontásban

Forrás: Saját szerkesztés

3. A felülvizsgálati revízió kiterjesztése a Kúria gyakorlatában

A jogalkotó a Be. megalkotása során változatlan formában átvette a felülvizsgálat szabályait az 1998-as Be.-ből, ezzel hitet téve a felülbírálat terjedelmének szabályozása mögötti garanciarendszer mellett. Kérdés azonban, hogy igazolható-e óvatossága, és a joggyakorlat tapasztalatai indokolják-e a szűk körű revízió terjedelmének kiterjesztését a hatályos kódexben.

Kutatásom során kísérletet tettem e kérdés megválaszolására is. Tekintettel arra, hogy a garanciarendszer jelen joghelyzet melletti szükségességét kívántam vizsgálni, munkám azon ügyekre szűkítettem, amelyekben az alapeljárás csakúgy, mint a felülvizsgálati eljárás, a Be. hatálya alatt folyt. A hivatalból kiterjesztett felülbírálatra alapított határozatok külön nem voltak kereshetők a Bírósági Határozatok Gyűjteményében, ezért azonosításuk csak a döntésből visszakövetkeztetve volt lehetséges: a hivatalból vizsgált kauzák közé az eljárási jogsértések tartoznak, amelyek főszabály szerint hatályon kívül helyezést és új eljárásra utasítást vonnak maguk után [Be. 663. § (2) bekezdés]. Ez alól a súlyosítási tilalom megsértése képez kivételt, amely megállapítása esetén megváltoztató döntést kell hoznia az eljáró bírói fórumnak [Be. 662. § (2) bekezdés d) pont]. Mindezek alapján a Kúria 2021. január 1. napja és 2024. december 31. napja között meghozott, eljárási szabálysértést megállapító határozatait vizsgáltam meg.[29]

Ezek között 78 darab hatályon kívül helyező és új eljárásra utasító végzést, valamint 3 darab súlyosítási tilalom megsértése miatti megváltoztató ítéletet azonosítottam, és dolgoztam fel. Ezen ügyek a legfőbb bírói fórum ügyterhének csekély részét - átlagosan évi 2 százalékát - jelentették a vizsgált időszakban. Magasabb darabszámok csupán a 2021-es és 2022-es években érkezett ügyekhez tartoztak.[30]

E kiugró számok azonban - a Be. általános szabályaira vonatkoztatva - némi torzítást is tartalmaznak: ezen években számos olyan gyorsan változó veszélyhelyzeti norma is érvényesült, amelyek megsértése révén közvetve vagy közvetlenül eljárási szabálysértést realizált. Így például a Bfv.438/2021., a Bfv.498/2022. és a Bfv.1196/2021. hivatkozási számú eljárásokban[31] egyaránt azért került sor az abszolút hatályon kívül helyezés miatti kasszációra, mert az alapügyben eljáró bíróság a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020. (III. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Veir.) felhatalmazása alapján egyesbíróként járt el az ügyben (Veir. 45. §), noha az elbíráláskor e norma már nem volt hatályban, és más törvény sem tette lehetővé. Ezzel szemben a Bfv. 1394/2022. számú ügyben elmulasztotta figyelembe venni a másodfokú bíróság a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: Vmt.) azon rendelkezését, amely nyolc naptól eltérően tizenöt napban állapította meg a Be. 598. § (4) bekezdése szerinti észrevétel megtételének határidejét, ezzel eljárási szabályt sértve [Vmt. 211. § (6) bekezdés].[32]

3. táblázat. Hatályon kívül helyezés, illetve megváltoztatás alapja a vizsgált ügyekben

Forrás: Saját szerkesztés

Az eljárási szabálysértés miatti hatályon kívül helyező és megváltoztató határozatok alacsony száma már önmagában azt sejteti, hogy nem sok ügyben szükséges hivatalból kiterjeszteni a felülbírálat terjedelmét. E felvetést az esetek teljes körű vizsgálata igazolta is, csupán kilenc olyan ügy volt azonosítható, amelyben a szűk körű revízió kizárólagos előírása mellett nem lett volna mód a jogsértések orvoslására: ez az összes hatályon kívül helyező határozat tizenkét százaléka. Az azonban, hogy a vizsgált ügyeknek csupán ilyen kis részében tette lehetővé a Be. 659. § (6) bekezdése a hatályon kívül helyezést, nem jelenti szükségszerűen azt, hogy a kiterjesztett revízió adta garanciára csupán túlzott óvatosságból lenne

- 7/8 -

szükség: ahhoz, hogy egy ilyen kijelentés igazolható legyen, a joggyakorlat teljes körű elemzése szükséges, amely magában foglalja a vizsgált ügyek rendszerbe foglalását csakúgy, mint a hivatkozott kilenc ügy elemzését.

3.1. A vizsgált ügyek rendszere

A feldolgozott ügyek rendszerezésére nyitva álló lehetőségek közül a felülvizsgálat alapjául szolgáló hibára esett a választásom: egyrészt ezek alapján szemléltethető leginkább, milyen jogsértések miatt töri fel a Kúria a jogerőt; másrészt e rendszerbe könnyen elhelyezhetők azok az ügyek, amelyekben hivatalból vette figyelembe az eljáró fórum a felülvizsgálati kauzákat. Ennek alapján öt csoport volt azonosítható: (i) a legtöbb ügyben (39 db) azért került sor hatályon kívül helyezésre, mert valamely eljárási szereplő kötelező jelenléte akadályba ütközött az alapügyben. Jelentős a mennyisége azon eseteknek is, amelyekben (ii) az eljáró bíróság eljárási képessége hiányzott (18 db) vagy (iii) a jogerőre emelkedő ügydöntő határozat indokolása szenvedett súlyos fogyatékosságban (13 db). Végül csekély számú ügyben állapította meg a bíróság (iv) a súlyosítási tilalom megsértését (3 db) vagy (v) helyezett hatályon kívül bármely más okból (7 db).

ad (i) A vizsgált ügyek közel felében a hatályon kívül helyezés jogalapját az adta, hogy a tárgyalást olyan személy távollétében tartották meg, akinek a jelenléte a törvény értelmében kötelező [Be. 608. § (1) bekezdés d) pont]. Ezen abszolút hatályon kívül helyezési okot az eljáró bírói fórumok változatos hibái valósították meg. Közös azonban valamennyi ilyen esetben, hogy a hiba kihatásában akadályozta valamely eljárási szereplő hatékony joggyakorlását.

Ezek közül talán a legkevésbé összetett esetek azok, amikor a kézbesítési szabályok megsértésére visszavezethetően szenvedett csorbát valamely eljárási szereplő jelenléti joga. Így például a Bfv.1351/2022. számú ügyben a harmadfokú bíróság bejelentett lakcímén, és nem a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka útján értesítette a fogva lévő terheltet a nyilvános ülésről, amelyen így az nem tudott részt venni. Postai hiba ellenére állapította meg a kézbesítési vélelem beállását a másodfokú bíróság a Bfv.1038/2022. számú esetben, majd tartotta meg a nyilvános ülést a vádlott jelenléte nélkül. Az I. rendű vádlott esetén a tértivevény nem állt rendelkezésre, míg a II. rendű vádlott vonatkozásában az rossz címet jelölt meg a másodfokú tanácsülés vonatkozásában a Bfv.1266/2020. hivatkozási szám alatt folyó eljárásban, ezzel szabályszerűtlenné téve a kézbesítést. Végül a Bfv.125/2022. esetben a vádlott kérte a nyilvános ülés tartását, amit követően kórházba kellett szállítani. Ezen akadály tudatában is megtartotta azonban a nyilvános ülést a bíróság, ezzel elzárva a terheltet a nyilatkozattételtől. E körben nem szabad szó nélkül hagyni a tényt, hogy a vizsgált ügyek jelentős részében a felsőbíróságok eljárása során merült fel kézbesítési hiba, noha a Kúria gyakorlata következetes abban, hogy ezek szabályszerűsége előfeltétele az eljárás lefolytatásának (BH 2015.152.): a kézbesítéshez kapcsolódó ügyviteli feladatokat e fórumokon a legtöbb esetben a bírósági ügyintézők végzik, akik vonatkozásában évek óta komoly emberierőforrás-hiány mutatkozik. E helyzetben a rendszerben lévő bírósági ügyintézők olyan leterheltsége figyelhető meg, amely természetszerűleg vezet a hibák számának növekedéséhez. A hibák mögött megjelenhetnek adott esetben az egyes hatóságok rendszerei közötti adatátvitel nehézségei is, amely problémák megoldása szintén csökkenthetné az ilyen eljárási jogsértések számát.

A Kúria következetes joggyakorlata szerint szintén a Be. 608. § (1) bekezdés d) pontja szerinti hatályon kívül helyezési ok hatálya alá tartoznak azon esetek is, amikor a terhelttel szemben valamely in absentia eljárást a törvényi feltételek hiányában folytatták le. A Bfv.518/2022. hivatkozási szám alatti eljárásban a terhelt elérhetővé vált a másodfokú eljárásra, új tartózkodási helyet és telefonszámot közölt a fellebbviteli fórummal, az azonban továbbra is csupán hirdetményi úton kézbesítette az ügyiratokat. A Bfv.247/2023. ügyben a távollévő terhelttel szembeni eljárást úgy folytatták le, hogy az valójában jogerős szabadságvesztés-büntetését töltötte a büntetés-végrehajtási intézetben, a Bfv.1499/2021. ügyben pedig a hirdetményi kézbesítést akkor is tovább alkalmazta az eljáró bíróság, amikor a terheltet európai elfogatóparancs alapján már előállították.

4. táblázat. Hatályon kívül helyezés alapja a szűk körű felülbírálat kiterjesztése révén megsemmisített ítéletek között

Forrás: Saját szerkesztés

Végül e körbe tartoznak azok az esetek is, amikor az eljárás valamely résztvevőjével szemben merült fel kizá-

- 8/9 -

ró ok vagy összeférhetetlenség. Így állapította meg a Kúria a Bfv.1409/2022. számú ügyben, hogy a megismételt eljárásban ugyanaz az ügyész járt el, aki a hatályon kívül helyezett alapeljárásban is képviselte a vádat. A terhelt gondnokának teljes mellőzése miatt került sor a hatályon kívül helyezésre a Bfv.686/2022. esetben, noha a terhelt anyagi jogsértés miatt nyújtotta be indítványát. A kötelező védelem megsértése miatt helyezte hatályon kívül a legfelső bírói fórum a másodfokú bíróság eljárását a Bfv.306/2022. ügyben, tekintettel arra, hogy a törvényszék tanácsülésen - a védő jelenléte nélkül - küszöbölte ki a megalapozatlanságot [lásd Be. 599. § (2) bekezdés a) pont]. Szintén a kötelező védelem hiányát állapította meg a Kúria a Bfv.450/2021. és a Bfv.47/2022. ügyekben, tekintettel arra, hogy egymás érdekével ellentétes magatartás tanúsítása miatt akadályba ütközött, hogy több vádlott érdekében ugyanaz a védő járjon el [lásd Be. 43. § (2) bekezdés].

ad (ii) Az indokolás és a rendelkező rész Be. 608. § (1) bekezdés f) pontja szerinti teljes ellentétességéhez szintén változatos okok vezettek. A Bfv.1370/2022. és a Bfv.188/2023. hivatkozási szám alatt folyt ügyekben a Kúria azért határozott a hatályon kívül helyezés mellett, mert az elsőfokú ítéletek nem tartalmazták a próbára bocsátás megszüntetése révén egyesített ügyek tényállását. Több ügyben maradt ki olyan vádpontok tényállása, amelyekben az elsőfokú bíróság a rendelkező részben megállapította a bűnösséget.[33] Végül a Bfv.283/2022. és a Bfv.1434/2021. számú esetekben egyszerűen elmaradt az ítélet írásba foglalása.

ad (iii) Külön csoportot képeznek azok az esetek, amikor a bíróság eljárási képessége hiányzott az alapeljárásban. E körbe tartoznak azok az ügyek, amelyekben az Országos Bírósági Hivatal Elnökének kijelölése nélkül jártak el a fiatalkorúak ügyeiben a bírák,[34] vagy egyesbíróként bírálták el a tanács elé tartozó ügyet.[35] Egyaránt a téves anyagi jogi minősítésre visszavezethetően hatáskör hiányában bírálta el az ügyet a járásbíróság a Bfv.640/2022. és a Bfv.1013/2023. számú ügyekben. A kizárt bíró által hozott határozatok vonatkozásában szinte kivétel nélkül akként realizálódott a felülvizsgálati ok, hogy a másodfokú tanács tagjaként olyan bíró is eljárt, aki nyomozási bíróként vagy a kényszerintézkedés elrendelése elleni jogorvoslat elbírálásában korábban is részt vett az eljárásban [lásd Be. 14. § (3) bekezdés a) pont].[36] Emellett egy esetben, a Bfv.281/2023. számú ügyben azért volt szükséges a hatályon kívül helyezésre, mert a másodfokon eljáró tanács tagja és az elsőfok egy részében és a nyomozás során eljárt egyik védő házasok [lásd Be. 14. § (1) bekezdés b) pont].

ad (iv) A súlyosítási tilalom megsértése miatti megváltoztató ítéletek között egy-egy esetben került sor a szabadságvesztés és a pénzbüntetés enyhítésére, míg egy ügyben a foglalkozástól eltiltás mellőzésére volt szükség.[37]

ad (v) Az egyéb esetek között eljárási és anyagi jogi hiba miatti hatályon kívül helyezések egyaránt azonosíthatók. Több esetben hibás volt a terhelt beismerő nyilatkozatának elfogadása: így például a Bfv.383/2021. számú ügyben az elsőfokú tárgyalásról készített jegyzőkönyv nem tartalmazta a terhelt beismerő nyilatkozatát az azt elfogadó végzést megelőzően; a Bfv.310/2022. számú ügyben pedig az ügy iratai alapján észszerű kétség merült fel a terhelt beszámítási képességének megléte felől [Be. 504. § (2) bekezdés b) pont]. E körben több olyan határozat is előfordult, amelyekben anyagi jogsértés miatt került sor hatá-

- 9/10 -

lyon kívül helyezésre. A Bfv.1342/2020. és Bfv.1452/2022. számú eljárásokban egyaránt azért került sor a hatályon kívül helyezésre, mert a bíróság kizáró ok ellenére függesztette fel a szabadságvesztést. Végül olyan ügyek is előfordultak, amelyekben katonai büntetőeljárás hatálya alá tartozó ügyet bíráltak el rendes eljárásban,[38] vagy mentességet sértett az eljáró bíróság.[39]

5. táblázat. Eljárási szabálysértést megállapító határozatok éves bontásban

Forrás: Saját szerkesztés

3.2. Hivatalbóli felülbírálat a vizsgált ügyekben

A hivatalból kiterjesztett revízió révén orvosolt jogsértések között a legtöbb fenti csoportba tartozó eset azonosítható, azzal, hogy hivatalból figyelembe vett legtöbb felülvizsgálati ok az eljárási szereplők mellőzéséhez kapcsolódik.

Az időbeli eloszlást tekintve stagnáló tendencia figyelhető meg, az utóbbi időszakban évenként átlagosan két eljárásban kellett a Kúriának garanciális okból kiterjeszteni a felülbírálat terjedelmét.

Az ügyek jellemzőire rátérve megállapítható, hogy a felülvizsgálati indítványt többségében a terheltek terjesztették elő, csupán egy esetben került sor védői,[40] és egy esetben ügyészi[41] kérelemre. E beadványok alapjukként nem, vagy tévesen anyagi jogi jogsértést jelöltek meg. Ezeket aztán a Legfőbb Ügyészség hol alaptalannak, hol más okból alaposnak tartotta. Így például a 146/2024. számú ügyben a terhelt arra hivatkozott, hogy a bíróság döntése jogszerűtlen és megalapozatlan, a kiszabott büntetés pedig eltúlzottan súlyos. Ezen indítványra tett észrevételben a vádhatóság kifejtette a beadvány alaptalanságát, majd kifejezetten kérte az eljáró tanácsot, hogy hivatalból vegyék figyelembe, hogy a másodfokon kizárt bíró járt el. A bűncselekmény téves minősítését, és ezen keresztül az eljáró bíróság hatáskörét támadta az elítélt indítványa a Bfv.827/2021. ügyben, amelyre válaszként a Legfőbb Ügyész a határozat hatályban fenntartását indítványozta, kifejtve, nem elég konkrét a felülvizsgálati ok megjelölése. A bűncselekmény elévülésére hivatkozott a terhelt a Bfv.383/2021. eljárásban, amelyre érkezett észrevételben kifejtették a hivatkozott elévült és a vádirati tényállásban szereplő cselekmények különbözőségét, majd kérték a határozat hatályában fenntartását. Előfordult olyan terhelti indítvány is, amelyben a terhelt kifejtette, nem felülvizsgálati indítványt nyújt be, hanem arra kéri a Kúriát, mondja ki, hogy nem történt bűncselekmény.[42] Az észrevétel ezen kérelem alaptalanságát állította. A Bfv.653/2022. ügyben a védői indítvány az anyagi jog szabályainak megsértésére hivatkozva a bizonyítás helytelenségét - így az ítélet megalapozottságát - vitatta, és kérte a Kúriától az ítélet hatályon kívül helyezését, amelyre válaszként a vádhatóság - hosszú anyagi jogi jogfejtést követően - kérte a határozat hatályban fenntartását. Végül az egyetlen ügyészi indítvány a büntetéskiszabás helytelenségére hivatkozott, és a mellékbüntetés mellőzését kérte a Kúriától, amelyre tett észrevételben a felettes ügyészség eltérő okból, de ugyanezen mellékbüntetés hatályon kívül helyezését kérte.[43]

Ilyen előzmények mellett döntött hivatalból a Kúria minden esetben a hatályon kívül helyezés és - négy esetben az elsőfok, négy esetben pedig a másodfok - új eljárásra utasítása mellett, indokolásában ismertetve a felülbírálat terjedelmének kereteit.

A laikus elem általi eljáráskezdeményezések száma és a beadványok jellege egyaránt alátámasztani látszik a felvetést, hogy a revízió terjedelmének Be. szerinti kibővítésére igenis szükség van a terhelt jogi ismereteinek hiányát kompenzálandó. A képet árnyalja, hogy a Kúria egyetlen esetben sem kérte - az addig is eljárásban részt vevő vagy a kérelem benyújtását követően belépő - védőt arra, hogy fogalmazza meg a felülvizsgálati indítványt, vagy hogy egészítse ki azt a befogadhatóság érdekében [Be. 655. § (4)-(5) bekezdés]. Helyette a legfőbb bírói fórum eljáró tanácsa több esetben a BH 2003.355. döntésre és az alkotmánybíróság gyakorlatára alapítva a tartalmi elbírálás mellett tett hitet, és maga állapította meg a felülvizsgálati okot a beadvány alapján.[44]

3.3. A joggyakorlatból levonható következtetések

A feldolgozott joggyakorlatból látható, hogy a Kúria alapvetően az érintett ügyek kis részében, a laikus elem jogi

- 10/11 -

ismereteinek hiánya és ügyészi figyelmetlenség miatt kell, hogy hivatalból vegyen figyelembe felülvizsgálati okot. Ebből alapvetően az a következtetés vonható le, hogy a tárgyalt szabályozás a jogalkotói célnak megfelelően funkcionál. A szabályozás létét, amennyiben a konkrét ügyek leleteit nézzük, nyomatékosan alátámasztja az is, hogy a hivatalból kiterjesztett revízióra a legtöbb esetben fél mellőzése miatt került sor: az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata következetes atekintetben, hogy a fegyveregyenlőség csupán akkor valósulhat meg valamely bírósági eljárásban, ha az érintetteknek lehetősége van álláspontjuk kifejtésére, a nyilatkozattételhez való jog nem szenved csorbát.[45] Az eljárás tisztességét biztosító követelményként jelenik meg a terhelt jelenléte az eljárásban az Alkotmánybíróság gyakorlatában is, amelyet a fegyveregyenlőség egyik központi elemeként határoz meg.[46] Ennek alapján, kijelenthető, hogy a felülbírálat szabályai jelen joggyakorlat mellett nem csupán büntetőeljárási garancia, de a fegyveregyenlőség alkotmányos követelményének érvényesülését is szolgálja.

Problémának tartom azonban azt, hogy a felülvizsgálati eljárás során az eljáró tanácsok nem kívánják meg a beadványokban a perorvoslat alapjának pontos megjelölését, hanem a tartalmi elbírálás elve mentén maguk jelölik meg azt. A szűk körű revízió kereteit a kérelem jelöli ki, így kulcsfontosságú, hogy annak tartalma az eljáró bírói tanács számára pontosan behatárolható legyen. Ennek garantálására írja elő a törvény az indítványozó felhívását kérelme kiegészítésére, amennyiben nem állapítható meg, hogy a támadott határozatot az indítványozó miért tartja sérelmesnek [Be. 656. § (1) bekezdés]. Az e módon történő kiegészítés kikényszerítésére a törvény garanciákat is állít: egyik oldalról azt a felülvizsgálati eljárásban kirendelt védő külön nevesített kötelezettségévé teszi, és lehetővé teszi az eljárás rendjét biztosító intézkedés alkalmazását mulasztása esetére [Be. 655. § (4)-(5) bekezdés]. Másik oldalról eljárási szankcióval sújtja a további perfeleket, és előírja az indítvány elutasítását, amennyiben azok nem, vagy újból hiányosan terjesztik elő [Be. 656. § (2) bekezdés d) pont].

Mindezek alapján a jogalkotó a felülvizsgálati eljárás során a polgári perhez hasonló professzionális pervitelt vár el a felektől: az ügyészi és a meghatalmazott védővel eljáró terhelt oldaláról megkívánja a felülvizsgálati ok pontos megjelölését és a megvalósulásának megfelelő alátámasztását. Ennek elmulasztása esetére egyszeri alkalommal teszi lehetővé a beadvány kiegészítését, azzal, hogy előírja az elutasítást sikertelensége esetére. A laikus elemek eljáráskezdeményezése esetére pedig speciális kötelezettségként előírja a kirendelt védő számára a beadvány érdemi elbírálásra alkalmassá tételét; ennek elmulasztása esetére rendbírságot helyez kilátásba számára. Álláspontom szerint így szerencsésebb volna, ha az eljáró bíróság a hiányos beadványok esetén élne a törvény adta lehetőséggel, és megkísérelné rákényszeríteni a perfeleket annak kiegészítésére, még akkor is, ha észleli, hogy a támadott határozat törvénysértő. Mindez egyébként összeegyeztethető BH 2003.355. ratiójával is, hiszen a bemutatott quasi perelőkészítő szakaszt követően a hiánytalan beadványt a bíróság nemcsak, hogy tartalma szerint vizsgálhatja, hanem annak eredményeként a hivatalból kiterjesztett revízió révén ahhoz újabb felülvizsgálati okokat is társíthat.

4. Összegzés

A fentiekben a büntetőeljárási jog elmélete és a joggyakorlat oldaláról egyaránt azt vizsgáltam, hogy kapcsolódik-e olyan garancia a hivatalból kiterjesztett revízióhoz a felülvizsgálat során, amely indokként szolgálhat a felek eljárásalakítási jogának és a funkciómegosztásnak a korlátozásához. Ennek során megállapítottam, hogy míg a szűk körű revízió főszabálya biztosítja a funkciómegosztást, és a felülvizsgálat rendkívüli perorvoslati jellegének dogmatikai tisztaságát, addig a kiterjesztés ellensúlyozza az eljárás laikus résztvevői hátrányát a hatóságok apparátusával szemben. Ezt követően megvizsgáltam a Kúria gyakorlatát e kérdéskörben, amely során megállapítottam, hogy az érintett ügyek ugyan az ügyforgalom igen csekély részét adják, de mégis indokolt a hatékony jogorvosláshoz a funkciómegosztás e korlátozása. A jövőre nézve azonban mégis fontosnak tartom hangsúlyozni a jogászi professziók - polgári perhez hasonló - professzionális pervitelre való rákényszerítését, annak érdekében, hogy a törvény rendelkezései teljesen a jogalkotói akaratnak és a dogmatikai funkcióknak megfelelően tudjanak érvényesülni. ■

JEGYZETEK

* A tanulmány a Kulturális és Innovációs Minisztérium Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Programjának a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.

[1] Nattán Sarolta: A felülvizsgálat a bírói gyakorlat tükrében. Ügyészek Lapja, 2002. (3), 21.

[2] A 2017. évi XC. törvény indokolása.

[3] Kelemen Bálint Csaba: A kevesebb néha több? A másodfokú felülbírálat terjedelmének garanciális szerepe a bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. törvénycikkben. Pro Futuro, 2023. (2), 102. DOI: https://doi.org/10.26521/profuturo/2023/2/15111.

[4] Berkes György: Hogyan módosuljon a Be. a törvényességi óvás intézményének megszüntetése után? Magyar Jog, 1992. (7), 385.

[5] Berkes: Hogyan módosuljon a Be. a törvényességi óvás intézményének megszüntetése után? 385.

[6] Vaskuti András: Néhány gondolat egy új perorvoslatról. Magyar Jog, 1992. (7), 411.

[7] Rácz György: Perújítás. Törvényességi Óvás. In: Jászai Dezső (szerk.): A büntetőeljárás kommentárja. Budapest, KJK, 1967. 1268.

[8] Rácz: Perújítás. Törvényességi Óvás. 1269.

[9] Nagy Lajos: A törvényességi óvás jellege és alapja büntető ügyekben. Jogtudományi Közlöny, 1959. (9), 448.

[10] Cséka Ervin: A büntető jogorvoslatok alaptanai. Budapest, KJK, 1985. 89.

[11] Móra Mihály: Büntető eljárásunk alapelvei. In: Móra Mihály (szerk.): A magyar büntető eljárási jog. Budapest, Tankönyvkiadó, 1961. 102.

[12] Erdei Árpád: Tanok és tévtanok a büntető eljárásjog tudományából. Budapest, Eötvös Kiadó, 2011. 181.

[13] Szabóné Nagy Teréz: A büntető eljárási rendszer alapjai. Budapest, KJK, 1966. 267.

[14] Cséka: A büntető jogorvoslatok alaptanai. 16-17.

[15] Cséka: A büntető jogorvoslatok alaptanai. 40.

[16] Móra Mihály: A bíróság határozatai a tárgyalás alapján. In: Móra Mihály (szerk.): A magyar büntető eljárási jog. Budapest, Tankönyvkiadó, 1961. 395.

[17] Cséka: A büntető jogorvoslatok alaptanai. 234-235.

[18] Cséka: A büntető jogorvoslatok alaptanai. 234-235.

[19] Paczolay Péter: Törvényesség és alkotmányosság: a törvényességi óvás az Alkotmánybíróság előtt. In: Tóth Károly (szerk.): Emlékkönyv Dr. Kemenes Béla egyetemi tanár 65. születésnapjára. Szeged, 1993. 385.

[20] Róth Erika: Rendkívüli jogorvoslatok. In: Farkas Ákos - Róth Erika: A büntetőeljárás. Negyedik, átdolgozott kiadás. Budapest, Wolters Kluwer Hungary, 2018. 495.

[21] Berkes: Hogyan módosuljon a Be. a törvényességi óvás intézményének megszüntetése után? 387.

[22] Berkes: Hogyan módosuljon a Be. a törvényességi óvás intézményének megszüntetése után? 387.

[23] Vargha Ferenc: Perorvoslatok. In: Balogh Jenő - Edvi Illés Károly - Vargha Ferenc: A bűnvádi perrendtartás magyarázata. III. kötet. Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 1900. 2.

[24] Az 1992. évi LXIX. törvény indokolása.

[25] Erdei Árpád - Erdei-Király Eszter: A Be. fellebbezési rendszere. In: Hack Péter (szerk.): Büntetőeljárási jog II. Budapest, Eötvös Kiadó, 2024. 155-156.

[26] Cséka: A büntető jogorvoslatok alaptanai. 234-235.

[27] A 2006. évi LI. törvény indokolása.

[28] A 2006. évi LI. törvény indokolása.

[29] A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 161. § (1) bekezdése 2021. január 1. napjától írja elő a Kúria hatályon kívül helyező határozatainak közzétételét, a korábbiak vizsgálatára nem volt lehetőségem.

[30] Az adatok forrása a Kúria Elnökének éves országgyűlési beszámolója (https://kuria-birosag.hu/hu/a-kuria-elnokenek-beszamoloi).

[31] Tekintettel arra, hogy a felülvizsgálat elbírálására kizárólag a Kúria rendelkezik joghatósággal, az ügyszámok megnevezésekor a bíróságra utalást mellőztem.

[32] A Bfv.1394/2022. számú ügyben abszolút hatályon kívül helyezési okot egyébként nem ez képzett, hanem az, hogy az említett tájékoztatást is tartalmazó értesítést, amely a nyilvános ülés kérésének lehetőségét is megjelölte [Be. 594. § (5) bekezdés], nem fordították le a török állampolgár terheltnek az anyanyelvére.

[33] Bfv.293/2023.; Bfv.339/2022.; Bfv.624/2021.; Bfv.886/2022. és Bfv.1121/2022. sz. ügyek.

[34] Bfv.640/2022.; Bfv.192/2022. és Bfv.182/2022. sz. ügyek.

[35] Bfv.598/2021.; 1226/2023; 842/2020.; 438/2021.; Bfv.498/2022. és Bfv.1196/2021. sz. ügyek.

[36] Bfv.146/2024.; Bfv.152/2021.; Bfv.292/2023.; Bfv.1141/2022.; Bfv.827/2021. és Bfv.1061/2020. sz. ügyek.

[37] Bfv.476/2024.; Bfv.1219/2023. és Bfv.826/2023. sz. ügyek.

[38] Bfv.441/2022. sz. ügy.

[39] Bfv.310/2022. sz. ügy.

[40] Bfv.391/2021. és Bfv.653/2022. sz. ügyek.

[41] Bfv.293/2023. sz. ügy.

[42] Bfv.1461/2023. sz. ügy.

[43] Bfv.293/2023. sz. ügy.

[44] Például Bfv.1461/2023. sz. ügy.

[45] F. Rozsnyai Krisztina - Koósné Mohácsi Barbara: Tisztességes tárgyaláshoz való jog. In: Sonnevend Pál - Bodnár Eszter (szerk.): Az Emberi Jogok Európai Egyezményének kommentárja. Budapest, HVG-ORAC, 2021. 130-131.

[46] Hollán Miklós - Lőrik József - Osztovits András - Varga István - Végvári Réka: Bírósági eljárási garanciák. In: Jakab András (szerk.): Az Alkotmány kommentárja. II. kötet. Budapest, Századvég, 2009. 2022.