"Hát nem tehetek azt a javaimmal, amit akarok?"
Máté 20,15
A szerző egy vélhetően sokak által ismert bibliai példázat kapcsán elemzi a munka díjazásának alapvető kérdéseit, melynek során megvizsgálja az alapbér szerződéses meghatározásával összefüggő tartalmi és alaki feltételeket. Ezen túlmenően elemzi a munkabér összegének megállapítását befolyásoló magánjogi szabályokat, így különösen az értékarányosságra vonatkozó előírásokat és a munkajog generálklauzuláit. Végül kitér az igazságosság és szolidaritás etikai összefüggéseire, de nem mellőzi a példázat biblikus magyarázatát sem.
1. Bevezetés
2. A munkajogviszony és a munkaszerződés
3. A munkabér fogalma
4. A munkabér szerződéses kikötése
5. A munkabérre vonatkozó megállapodás alakszerűsége
6. A munkabér összege
7. Az értékarányosság kérdése
8. Az egyenlő bánásmód követelménye és az egyenlő munkáért egyenlő bér elve
9. A joggal való visszaélés tilalma, a jóhiszeműség és tisztesség követelménye és a jóerkölcsbe ütköző megállapodás tilalma
10. Befejezés
1. Bizonyosan nem ez a legismertebb, de vélhetően mégis sokak által ismert az a példabeszéd, amelyet Máté evangéliumának 20. fejezetében olvashatunk:
"1Hasonló a mennyek országa ahhoz a gazdához, aki korán reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe. 2Miután megegyezett a munkásokkal napi egy dénárban, elküldte őket a szőlőjébe. 3Amikor kiment kilenc óra tájban, látta, hogy mások is állnak a piacon tétlenül, 4és ezt mondta nekik: Menjetek el ti is a szőlőmbe, és ami jogos, megadom nektek. 5Azok pedig elmentek. Ismét kiment tizenkét óra körül és délután három óra tájban, és ugyanígy tett. 6Amikor pedig délután öt óra tájban is kiment, talált újabb embereket, akik ott álldogáltak, és megkérdezte tőlük: Miért álltok itt egész nap tétlenül? 7Azok pedig így válaszoltak: Mert senki sem fogadott fel bennünket. Erre ezt mondta nekik: Menjetek el ti is a szőlőmbe!
8Miután pedig beesteledett, ezt mondta a szőlő gazdája a munkások vezetőjének: Hívd ide a munkásokat, és fizesd ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig. 9Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt. 10Amikor az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de egy-egy dénárt kaptak ők is. 11Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, 12és ezt mondták: Ezek az utolsók egyetlen órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől. 13Ő pedig egyiküknek így felelt: Barátom, nem bánok veled igazságtalanul. Vajon nem egy dénárban egyeztél meg velem? 14Vedd, ami a tied, és menj! Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. 15Hát nem tehetek azt a javaimmal, amit akarok? Vagy azért vagy irigy, mert én jó vagyok hozzájuk? 16Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók."[3]
Engedjünk most a kétségkívül profán, ám reményeim szerint senkit meg nem botránkoztató csábításnak, és az egész napot végigdolgozó, majd "zúgolódó" szőlőmunkások "igazát" a hatályos magyar munkajog mércéje szerint vizsgáljuk meg. El nem feledve, de egyelőre mellőzve a példázat biblikus magyarázatát. Úgyszintén tekintsünk el most annak taglalásától is, hogy a szó köznapi értelmében a szőlősgazda eljárása valóban igazságos volt-e, igaza volt-e, amikor kijelentette: "Barátom, nem bánok veled igazságtalanul. Vajon nem egy
- 11/12 -
dénárban egyeztél meg velem?". Szorítkozzunk egyelőre kizárólag annak vizsgálatára, hogy a példabeszédben előadott történetben a munkabér meghatározása a jogszerűség keretei között maradt-e, és tegyük fel azt a kérdést: valóban joggal mondható-e munkáltatóként: "Hát nem tehetek azt a javaimmal, amit akarok?", vagy ennek határt szab(hat) a tételes jog?
2. A munkajogviszony létesítésének jogügyleti célja az a szándék, hogy az ellenérdekű[4] szerződő felek közül az egyik (munkavállaló) munkaerejét a másik (munkáltató) rendelkezésére bocsátva, számára rendszeresen (ismétlődően) valamilyen munkatevékenységet végezzen és ezért a másik féltől ellenértékben részesüljön.[5] Ennek alapján jól látható, a munkajogviszony olyan szinallagmatikus kötelem, melyben a két, egymástól függő szolgáltatás mint egyenrangú kötelmi tárgyak jelennek meg. A munkajogviszony közvetlen tárgya a munkavállaló tevékenységében (munkavégzésében), míg közvetett tárgya a munkáltató adásban (munkabérfizetés) kifejezésre jutó szolgáltatása. A munkajogviszony tehát egy egyidejűleg dare és facere szolgáltatást magában foglaló jogviszony, amelynek jellegét - kétségkívül - a facere szolgáltatás adja meg.[6]
3. A munkajogviszony egyetlen lehetséges (kizárólagos) jogalapja a munkaszerződés[7], ebben "kell kifejeződnie a jogügyleti kauzának, azaz annak a célnak, amelynek az elérése érdekében a felek munkajogviszonyt kívánnak létesíteni".[8] Épp ezért határozza meg a törvény a munkaszerződés szükséges tartalmi elemeit, előírva, hogy az ezekben való megállapodás hiánya esetén a szerződéshez joghatásként nem fűződhet a munkajogviszony létrejötte. A felek akaratszabadsága tehát ennyiben korlátozott, ha ugyanis munkajogviszonyt kívánnak létre hozni, a szükséges tartalmi elemekben meg kell állapodniuk.[9] A törvény szerint a munkaszerződés szükséges tartalmi elemei: a munkakör és az alapbér.[10] Ezek lényeges, mégpedig objektíve lényeges szerződési tartalomnak (essentialia negotii) minősülnek, esetükben közömbös, hogy ezek szerződéses rendezéséhez a feleknek vagy a felek bármelyikének fűződik-e valamilyen érdeke.[11] Az említett szerződéses feltételek egyébiránt azért is esszenciálisak, mert hangsúlyozottan ezekben nyilvánul meg a munkaszerződés jogügyleti célja, miszerint a munkavállaló munkavégzésre köteles és az elvégzett munkáért ellenértékként munkabérben részesül.[12]
A szükséges (esszenciális) tartalmi elemekben való megállapodás hiánya kizárja, hogy a felek jogügyletét munkaszerződésnek tekintsük, így tehát ez a helyzet nem a munkaszerződés érvényességének, hanem létezésének problémája. Ez a tétel egyébként a "modern" munkajogunk "ősdogmája" is, hiszen már a korábbi Munka Törvénykönyve, az 1967. évi II. törvény is ezt a felfogást tartalmazta, míg az 1945 előtti munkajogi felfogás a "szükséges" tartalmi elemek létét nem ismerte el.[13] Az, hogy valamely lényeges tartalmi elemben való megállapodás hiánya kizárja a szerződés (jogviszony) létrejöttét, teljességgel megfelel az általános magánjogi felfogásnak is: "A szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges [...] kérdésekben való megállapodása szükséges".[14]
4. A munkabérnek legáldefiníciója a hazai munkajogi szabályozásban - hagyományosan - nincsen. Az Mt. az egyenlő bánásmód követelményével összefüggésben ugyan megállapít egy munkabérfogalmat[15], miszerint munkabérnek minősül minden, a munkaviszony alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli és természetbeni juttatás. Ez azonban csupán e jogintézmény tekintetében alkalmazható.[16] A szakirodalomban többen, többféle általános munkabérfogalom-meghatározással próbálkoztak már[17], ám ezek közül
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
