Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk markáns befolyást gyakorolt a hazai nemzetközi magánjogi szabályozásra, mivel az Európai Unió az Amszterdami Szerződéssel eszközölt módosítás alapján, az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 65. cikkében - jelenleg: az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 81. cikke - megjelölt területeken rendeletek útján egységesítette a tagállamok vonatkozó belső szabályozását.[1] Az uniós joggal, valamint a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Kódex) hatálybalépése óta elfogadott nemzetközi egyezményekkel, a megváltozott életviszonyokkal, a közelmúltban életbe lépett Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénnyel (a továbbiakban: Ptk.) és a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvénnyel (a továbbiakban: új Pp.) való összhang megteremtése érdekében igény merült fel a törvényhozás részéről a Kódex felülvizsgálata iránt. Ennek eredményeként született meg a nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Nmjtv.), mely 2018. január 1-jén lép hatályba. Jelen tanulmányban az új törvény megcélzott eredményeit és leglényegesebb nóvumait kíséreljük meg bemutatni, némi uniós jogi kitekintéssel.
A kollíziós jogi tárgyú uniós rendeletek az univerzális alkalmazás igényével kerültek megalkotásra, ennélfogva ezek az adott területet felölelő körben egységes jogként (loi uniforme) érvényesülnek, mind uniós, mind harmadik államokat érintő tényállások tekintetében teljesen kiváltva a létező hazai szabályokat, a magyar jog kollíziós szabályaivá lényegülve át. Ilyen módon megelőzhető a kollíziós jogi szabályozás indokolatlan megkettőződése, és elérhető, hogy az ugyanolyan tényállásokra uniós és Unión kívüli relációban ugyanazon kollíziós szabály legyen irányadó. Ezzel szemben egyes uniós eljárásjogi normák csupán a tényállás uniós kapcsolatát követelik meg az uniós rendeletek alkalmazásához, ami egy párhuzamos nemzeti eljárásjogi szabályozást tesz lehetővé, illetve szükségessé; így más joghatósági, valamint elismerési és végrehajtási szabályok érvényesülhetnek az Unión belüli, illetve azon kívüli relációban. Egyes rendeletek a joghatóságot csak uniós kapcsolódású ügyekre nézve állapítják meg, ilyen például a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12-i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: Brüsszel IA rendelet), illetve a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27-i 2201/2003/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: Brüsszel IIA rendelet). Más rendeletek azonban nemcsak uniós tagállamok viszonylatában, hanem szintén univerzális jelleggel állapítják meg a joghatósági szabályokat, így például a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló, 2008. december 18-i 4/2009/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: tartási rendelet) vagy az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4-i 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: öröklési rendelet).
Az uniós jog által nem rendezett kérdések meghatározása korántsem egyszerű, hiszen az egyes rendeletek nem körvonalazzák egyértelműen saját tárgyi-személyi hatályukat. E körben értelemszerűen az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) jogértelmező tevékenységének, folyamatosan fejlődő joggyakorlatának is szerepe van.
Bizonyos nemzetközi szerződések, mint például a 2005. évi CXL. törvénnyel kihirdetett, a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló, Hágában, 1996. október 19-én kelt Egyezmény (a továbbiakban: 1996. évi hágai gyermekvédelmi egyezmény) szintén univerzális hatállyal (az egyezményben részes államokon kívüli körben is) szabályozzák az alkalmazandó jogot; e kérdéskörökre a törvény szintén nem ad szabályozást.
Az uniós nemzetközi magánjog jelenleg nem alkot teljes és koherens rendszert; a vonatkozó szabályok szinte egyik vonatkozó részterületet sem fedik le teljesen. Az Nmjtv. célja a nemzetközi magánjog uniós (és nemzetközi) jogforrások által le nem fedett aspektusainak egységes
- 23/24 -
szabályokba foglalása. A törvény általános jelleggel kimondja, hogy szabályait csak az olyan jogviszonyokra kell alkalmazni, amelyekre az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa vagy nemzetközi megállapodás hatálya nem terjed ki. Ami az uniós jog és az azonos tárgykörű nemzetközi megállapodások kollíziós szabályainak viszonyrendszerét illeti, ez magukból az uniós normákból vezethető le.
Az uniós jog által nem rendezett kérdések meghatározása korántsem egyszerű, hiszen az egyes rendeletek nem körvonalazzák egyértelműen saját tárgyi-személyi hatályukat, holott a hazai kollíziós jogi jogalkotás csupán az uniós jog időbeli és tárgyi hatálya által át nem fogott aspektusok tekintetében hézagpótló jelleggel kaphat teret. E körben értelemszerűen az EUB jogértelmező tevékenységének, folyamatosan fejlődő joggyakorlatának is szerepe van. Bizonyos esetekben viszont maga az uniós jogforrás ad felhatalmazást vagy teszi szükségessé, hogy alkalmazásához a belső jog állapítson meg rendelkezéseket. Az Európai Parlament és a Tanács 2008. június 17-i 593/2008/EK rendelete a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról (a továbbiakban: Róma I. rendelet) 1. cikkének (2) bekezdése például a)-tól j)-ig terjedő felsorolást tartalmaz azokról a területekről, amelyekre a rendelet hatálya nem terjed ki. Ugyanígy, Az Európai Parlament és a Tanács 2007. július 11-i 864/2007/EK rendelete a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról (a továbbiakban: Róma II. rendelet) 1. cikkének (2) bekezdése a)-tól g)-ig nevesíti azokat a tárgyköröket, melyek kívül esnek a rendelet szabályozási körén, míg a Tanács 2010. december 20-i 1259/2010/EU rendelete a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról (a továbbiakban: Róma III. rendelet) esetében ugyancsak az 1. cikk (2) bekezdése tartalmazza a tárgyi hatály alóli kivételeket. Utóbbi rendelet csak az ún. "megerősített együttműködésben"[2] részt vevő tagállamokban - köztük hazánkban - van hatályban, így csak ezen államokban kötelező teljes egészében és alkalmazandó közvetlenül.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
