Kijelenthető, hogy a rendészettudomány magányossága 2018-ban véget ért. Finszter Géza "A rendészettudomány magányossága" címmel megjelent korábbi közleményében kiemelte: "A rendészettudományra vár az a feladat, hogy a rendészet jogát, a rendészet szervezetét és annak működését interdiszciplináris megközelítéssel tárja fel, vegye birtokba a rendészeti igazgatásnak azokat a területeit, amelyek eddig tudományos kontrollt nem kaphattak, alakítsa ki a nemzetközi szintű kutatásokhoz nélkülözhetetlen fogalmi apparátusát, végül teremtse meg azokat a hazai és nemzetközi fórumokat, amelyek alkalmasak a tudományos teljesítmények mérésére."[2] A szerző most megjelent tankönyv-monográfiája ismeretében pedig leszögezhetjük, az a feladat pedig Finszter Gézára várt, hogy összegezze és egységes rendszerbe foglalja azokat az ismereteket, amelyeket a rendészet elméletéről és gyakorlatáról tudnunk érdemes. A feladat arra az iskolateremtő szerzőre várt, akinek tollából az utóbbi közel három évtizedben mindig első kézből és hitelesen értesülhettünk a tudományterület legújabb tendenciáról,[3] hiszen valljuk be azt jelentős mértékben ő maga alakította, formálta.
A jogtudományi-, vagy rendészettudományi monográfiák terén szerencsésnek mondhatjuk magunkat, az utóbbi években a jogtudomány, az államtudomány és a legifjabb testvérük a rendészettudomány is számos új művel gazdagodott. Sok megjelent műről azt olvashatjuk, hogy az hiánypótló újdonság - miközben persze tudjuk, hogy a valóban új megközelítésű, új tudományos eredményeket közlő munka
- 179/180 -
természetszerűleg csak ritkán születhet meg. Esetünkben azonban kétség sem fér ahhoz, hogy valóban hiánypótló, új, összegző munkáról van szó. Kijelenthetjük, hasonló kötet hazánkban még nem jelent meg. A rendészettudomány fiatal tudomány - bár előképei[4] évszázados gyökerűek[5] Magyarországon az első rendészeti tárgyú munkákat a 19. század végén tették közzé - tudományterületileg szervezett, önálló megjelenése alig két évtizedes múltra nyúlik vissza.[6]
"A rendészetről, különösen pedig annak legnagyobb intézményéről, a rendőrségről elméleti igényességgel sokáig csak a jogi stúdiumok emlékeztek meg. Az állam és jogtudományok művelői azonban zavarban voltak, ha rendészeti igazgatás jelenségeivel találkoztak."[7] (A kötet elolvasása után ehhez hozzátehetjük: ezidáig minden okunk meg is volt arra, hogy "zavarban" legyünk, hiszen nem volt olyan útmutató, amely fellapozása magabiztosságot adhatott volna egy ilyen összetett szervezetrendszer megismeréséhez.) Holott, a bűnözés növekedésével együtt a rendészet a közigazgatás egyik legérzékenyebb ágazatává fejlődött, és a rendőrségek nemzetközi együttműködése ugyancsak sürgeti a közös elméleti alapok kidolgozását. Azaz a körülöttünk zajló folyamatok sürgették ennek a rendkívül összetett rendszernek az önállósodását, illetve felélesztését. Vagy, ahogy Korinek László rögzítette: "A bűnügyi tudományok és közigazgatás-tudomány közös határterülete a több mint száz éves múlttal rendelkező, de most újra felfedezett rendészettudomány..."[8]
Természetesen már a rendszerváltozást követően megindult a terület önállósodása, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy a rendészet tárgykörének összetettsége túlmutat a befogadó tudományterület, az állam- és jogtudomány keretein. Sürgető feladatként jelentkezett a korszerű rendészeti közjog megteremtése, a rendészeti igazgatás integrálása az alkotmányos jogállam szervezetébe, az emberi jogok érvényre juttatása a közrend megóvása és a közbiztonság oltalmazása során. A Magyar Tudományos Akadémia IX. Gazdaság és Jogtudományok Osztályán belül 2008-ban jött létre a rendészeti albizottság Korinek László akadémikus vezetésével, e tisztséget jelenleg éppen a kötet szerzője, Finszter Géza látja el. A rendészet tudományának formálódása mellett, azzal párhuzamosan a rendészeti felsőoktatás átalakulásának, megújulásának és kiteljesedésének is tanúi lehettünk.[9] Utóbbi pedig egyértelmű és sürgető igényt formált egy olyan tankönyvre, amelyből a hallgatók a megfelelő tudásanyagot, és ami talán még ennél is sokkal fontosabb, a megfelelő szemléletet elsajátítják. Belovics Ervin és Tóth Mihály Büntető eljárásjog könyvének előszavában olvashatjuk azt a nagyon igaz megállapítást, hogy egyszerre írni oktatási segédanyagot és a gyakorló
- 180/181 -
jogászok által is sikerrel forgatható kézikönyvet nehéz vállalkozás, mert "e két műfaj sikerrel nehezen gyúrható össze".[10] A Rendészettan előszavában pedig ezt olvashatjuk: "De tananyag-e egyáltalán ez a kötet? A szerzője annak szánta." A könyv átolvasása után nyugodtan kijelenthetjük, Finszter Géza elérte a kitűzött célt, hiszen a könyv törzsanyaga tartalmazza mindazt, ami fontos lehet az egyetemi szintű rendészeti szakemberképzésben. Azonban ennél sokkal többet ad: jó szemléletet. Az egyetemi oktatásban átadott lexikális ismeretanyag, mint tudjuk, tartalmában is, és sajnos a hallgató emlékezetében is múlékony. Fundamentumot kell átadni, amely időtállóbb mint a tételes jog. A joganyag gyorsan változik, a sok adat pedig feledésbe merül. Ugyanakkor a jó szemlélet és a tananyaggal közvetített kritikus, egyúttal rendszerszemléletű gondolkodás, amely felhívja a figyelmet az összefüggések állandó vizsgálatára - örök útravaló. Valójában ebben látom a kötet egyik legnagyobb érdemét. Ettől újszerű, és ettől hiánypótló a Rendészettan mint tankönyv. Ezen felül, az átadott ismeretanyaga rendkívül bőséges, felépítése tananyagszerűen tematizált, és fejezetenként nyomon követhető, hogy mit szánt a szerző az alapvető ismeretek körébe és mit a magasabb ismeretekhez.
A kötet a rendészet egészét a társtudományok - és a társadalmi folyamatok - kontextusába helyezve írja le, mivel "Aki arra vállalkozik, hogy a rendőrséget tanulmányozza, nem kerülheti meg az egész rendszer vizsgálatát."[11] Ezt az egészet, és az egészet összetartó összefüggéseket, a mögöttes társadalmi folyamatokat, illetve azok dinamikáját, valamint a jogra és rendészetre gyakorolt hatását, a joganyag változását, és a változáshoz vezető folyamatot együtt ismerhetjük meg valamennyi tárgyalt fejezetben. Ez a komplex interpretáció azonban már nem csak az oktatást segíti, azon túlmutat, így a témakör kutatói, oktatói és az érdeklődő szakemberek előtt is új, eddig nem, vagy nem feltétlenül ismert összefüggések mutatkoznak meg. Mint korábban utaltam rá, a szerző (elsősorban) tankönyvnek szánta a művet, azonban már a címe is ennél sokkal többet sejtet. A "tan" fogalma alatt egymással összefüggő tudományos elvek, elképzelések teljes rendszerét értjük, amelyeket igaznak és helyesnek tekintünk. A műben valóban tanokkal találkozunk, logikus rendszerbe foglalva, mindvégig következetesen és egyenletesen magas színvonalon kimunkálva. Tananyaggá formálva ismerhetjük meg azokat a gondolatokat, amelyek valójában tudományos elvek egységes rendszerét jelentik. Tanokká formálva, tanokká érve ismerkedhetünk meg a közrend, a közbiztonság és a jogbiztonság rendészeti aspektusainak gyakorta törékeny egyensúlyával, ahogy itt olvashatjuk (útravalóként): "Alkotmányos demokráciában a bűnüldözésnek egyensúlyt kell találnia a törvényesség és az eredményesség között. Jogállami értékeket nem lehet jogtiprással megvédelmezni. Terjedőben van azonban egy másik felfogás, amely a kockázatoknak olyan korábban soha nem tapasztalt tömegéről szól, ami hagyományos eszközökkel már nem
- 181/182 -
kezelhető".[12] Mennyire igaz, hiszen ma már közismert tény, hogy az USA-ban a 2001-es terrorcselekményt követően éppen a kockázatok eddig soha nem tapasztalt megjelenésére hivatkozva számtalan olyan korlátozást vezettek be, amely később már nem állta ki a jogállamiság próbáját.[13] "A nemzetközi terrorizmus semmivel sem okozhatna nagyobb károkat, mint azzal, ha az alkotmányos jogállamok - védettséget és sérthetetlenséget remélve - megsemmisítenék magát a szabadságot" - olvashatjuk.[14]
Meggyőződésem szerint a kitűzött cél teljesült, hiszen a Rendészettan alkalmas arra, hogy a hallgatókat a legújabb ismeretekkel és talán még fontosabb, jó szemlélettel oktassa, de ezen felül valamennyi fejezetében szintézisbe foglalja a terület kapcsolódásait a társtudományokkal. Nézetem szerint ezzel nemcsak a rendészettudomány önállósodását segíti, hanem annak szerves összekapcsolódását is a társtudományokkal. Egyúttal a társtudományok művelőit is segíti abban, hogy megértsék ezt az összetett és érzékeny rendszert. Így bízom benne, hogy a jövőben már nem beszélhetünk a rendészettudomány Finszter Géza által leírt "magányosságáról" és talán a rendészettudós magányosságáról sem.
• Belovics Ervin - Tóth Mihály (2017): Büntető eljárásjog. HVG-ORAC, Budapest.
• Finszter Géza (1994): Rendőrségi modellek. Belügyi Szemle, 32. évf. 3. szám, 3-17.
• Finszter Géza (1995): Közbiztonsági Stratégia, kriminálpolitika, rendőrség. Belügyi Szemle 1995/ 33. évf. 6. szám, 13-17.
• Finszter Géza (1998): Kriminálpolitika és rendvédelem. Új Rendészeti Tanulmányok
• Finszter Géza (2003): A rendészet elmélete. KJK Kiadó, Budapest.
• Finszter Géza (2012a): A rendészet joga. Tanulmány a rendészeti igazgatásról. ORFK, Budapest.
• Finszter Géza (2012b): Az önkormányzati rendészet lehetőségei. Fundamentum 16. évf. 2. szám,
• Finszter Géza (2016): Közrend-közbiztonság-jogbiztonság. In: Finszter-Sabjanics (szerk): Biztonsági kihívások a 21. században. Dialóg Campus, Budapest, 139-175.
• Finszter Géza (2017): A rendészettudomány magányossága. Pécsi Határőr Közlemények, XIX. kötet, 5-25.
• Finszter Géza (2018): Rendészettan. Dialóg Campus, Budapest, 387 p.
• Grünwald Béla (1884): A közigazgatás és a személyi élet. Budapest.
• Korinek László (2002): A kriminológiai kutatási módszerek. In: Fenyvesi Csaba - Herke Csongor (szerk.): Tanulmányok Erdősy Emil professzor tiszteletére. PTE ÁJK Pécs, 6-20.
• Pauler Tivadar (1865): Jog és államtudományok encyclopediája. Pest.
• Sallai János (2008): Néhány rendészeti fogalom a múltból. Pécsi Határőr Periodika. Pécs, 387-391. ■
JEGYZETEK
[1] Finszter Géza: Rendészettan. Dialóg Campus Kiadó, Budapest, (Studia universitatis communia), 495 p.
[2] Finszter, 2017, 5-25.
[3] Felsorolni is nehéz azokat a mérföldkőnek számító tudományos közleményeket, melyeket a rendészettudomány témakörében Finszter Géza publikált. Csak a legfontosabbakat kiemelve: Rendőrségi modellek. Belügyi Szemle 1994, 32. évf. 3. szám, 3-14.; Kriminálpolitika és rendvédelem. Új Rendészeti Tanulmányok, 1998, 1.; A rendészet elmélete. KJK Kiadó, Budapest, 2003.; Közbiztonsági stratégia, kriminálpolitika, rendőrség. Belügyi Szemle 1995. 6. szám 13-17.; A rendészet joga. Tanulmány a rendészeti igazgatásról. ORFK, Budapest, 2012. 521 p.; Az önkormányzati rendészet lehetőségei. Fundamentum 2012, 16. évf. 2. szám, 45-49., Közrend-közbiztonság-jogbiztonság. In: Biztonsági kihívások a 21. században. Szerk. Finszter Géza, Sabjanics István, Dialóg Campus, Budapest, 2016.
[4] Grünwald, 1884.
[5] Vö.: Pauler, 1865.
[6] Bővebben: Sallai, 2008.
[7] Finszter, 2018, 387.
[8] Korinek, 2002.
[9] 2016-ban alakult meg az NKE Rendészettudományi Doktori Iskolája.
[10] Belovics - Tóth, 2017, 15.
[11] Finszter, 2018, 23.
[12] Finszter, 2018, 66.
[13] Vö.: A and Others v. UK Application No. 3455/05, Judgement, 19 February 2009.
[14] Finszter, 2018, 416-417.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, DE Állam- és Jogtudományi Kar.
Visszaugrás
