Leszkoven László teszi fel ezt a kérdést a Gazdaság és Jog 2011. évi 5. számában megjelent írásában.
A kérdésfeltevés azért vált szükségessé, mert ellentétes bírósági döntések születtek a polgári jog egyik alapfogalmának értelmezése kapcsán. A szerző kiindulópontját az illetéktörvény (Itv.) 80. § (1) bekezdésének c) pontja és egy ahhoz kötődő APEH utasítás képezi.
Az Itv. ezen joghelye szerint a kiszabott, de meg nem fizetett illeték törlésének, vagy a megfizetett illeték visszafizetésének van helye, ha a jogügyletet a felek közös megegyezéssel, az eredeti állapot helyreállításával megszüntetik, vagy az erre jogosult az ügylettől eláll, és ezt ingatlan esetén az ingatlanügyi hatóság határozata igazolja, más esetben a közös megegyezésről, illetve az elállásról szóló okirattal igazolják. A 1024/B/2010. APEH utasítás 29. §-a pedig előírja, hogy amennyiben az eredeti szerződés nem tartalmazott bontó feltételt, és az alapján a földhivatal a szerzett jogokat átvezette, a szerződés a rendeltetését betöltötte (a felek a vállalt kötelezettségeiket teljes mértékben teljesítették), de a felek a szerződést megelőző állapot visszaállítására irányuló megállapodást kötnek, nem alkalmazható az Itv. 80. § (1) bekezdésének c) pontja, hanem a megállapodás önálló (az adásvételt tartalmazótól elkülönülő) jogügyletnek minősül, így arra az öröklési, ajándékozási és visszterhes vagyonátruházási illeték előírásának rendjéről szóló mindenkor hatályos utasításban foglalt szabályok irányadók. Mint Leszkoven megállapítja, a rendelkezés mögött az a "jogelv" fedezhető fel, amely szerint a rendeltetését betöltött szerződés ipso iure megszűnik, ezért a megszűnt szerződéstől elállni vagy a szerződést felbontani már nem lehet. Az adóhatóság több ügyben is ezen előírásra hivatkozva utasította el az illeték törlése iránti kérelmeket, a megyei bíróság azonban ellentétesen járt el: az egyik közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti perben a felperesi keresetet elutasította, míg a másikban új eljárásra kötelezte a hatóságot.
Az adóhatóság abból a jogi köznyelvben széles körben elterjedt - túlzottan leegyszerűsítő - "szólásból" indulhatott ki, ami szerint "szerződésszerű teljesítéssel a szerződés megszűnik" A szerző szerint bár szerződésszerű teljesítéssel a szerződés valóban betölti rendeltetését, de az távolról sem jelenthető ki, hogy meg is szűnne. Mint fogalmaz, az itt idézett "szólás" olyan meggyökeresedett szaknyelvi fordulat, amelynek merev, átgondolás nélküli alkalmazása számos probléma forrása.
A Polgári Törvénykönyv nem mondja ki, hogy a teljesítéssel a szerződés megszűnik. A teljesítés szabályait a hatályos Ptk. XXIV. fejezete, míg a szerződés megszűnésének eseteit annak XXVI. fejezete tartalmazza, tehát külön tárgyalja őket a polgári anyagi jogi kódex. Nincs arra vonatkozóan sem korlátozás, hogy a szerződés csak a teljesítés előtt lenne felbontható, és nem tartalmaz utalást arra sem, hogy ne lenne helye elállásnak a szolgáltatás teljesítése után. [A Ptk. 320. § (3) bekezdése csupán annyit mond ki, hogy nem gyakorolhatja szerződésen alapuló elállási jogát a fél, ha a már megkapott szolgáltatást nem, vagy csak tetemesen csökkent értékben tudja visszaszolgáltatni. Itt sem követeli meg a jogalkotó, hogy a szerződés még nyitva legyen, azaz teljesítésre várjon.]
Leszkoven a fentieket sorra véve arra a következtetésre jut, hogy a szerződésszerű teljesítés a teljesítési kötelezettséget szünteti meg, oldja fel, de nem magát a szerződést. Erre a Ptk.-kommentárban (KJK-Kerszöv, Budapest, 2007.) Harmathy Attila is rámutat, amikor megfogalmazza, hogy a teljesítéssel a kötelezettség szűnik meg, de a kötelezettség teljesítése számos okból nem vonja maga után az egész szerződéses jogviszony megszűnését. Nincs tehát olyan tételes jogi rendelkezés, amely kimondaná, hogy a szerződés a teljesítéssel megszűnik, és nincs olyan szabály sem, amely úgy szólna, hogy a teljesítés után a szerződéstől nem lehet elállni vagy a szerződést nem lehet felbontani.
A szerződésnek alaphatása a teljesítésre kötelezés, az adóst terhelő szolgáltatási kötelezettség; a szerző által mindig kedvtelve idézett két világháború közötti szerzők munkái is a teljesítés kötelmet "felolvasztó", "felemésztő" hatását hangsúlyozzák - elsősorban a szerződés gazdasági rendeltetésére hivatkozva. Megszűnésről ugyanakkor csak ebben a megközelítésben helytálló beszélni, a szerződéshez ugyanis a teljesítési parancson felül egyéb kötelmi joghatások is fűződnek. Ezek egy részét a jogi irodalom a "kötelem továbbhatásaként" említi.
Bár a "szerződéses kötelezettség" hallatán elsőként a szerződésszerű teljesítés követelménye és a teljesítési kényszer jut eszünkbe, a szerződés mégsem egyenlő a teljesítéssel, de még a teljesítési kötelezettséggel sem. A szerződésben sokkal több van, mint maga a teljesítésre kötelezés, az a teljesítést követően - azaz rendeltetését betöltve - is joghatásokat vált ki. Példaként említhető, hogy a már teljesített szolgáltatást a hitelező megtarthatja. Aztán azt sem szabad elfelejteni, hogy a teljesítés után is maga a szerződés szolgáltatja a jogi alapot a vevő tulajdonjogához egy adásvételi szerződés esetében: a vevő az érvényes szerződésen alapuló átadásra hivatkozva tudja igazolni a tulajdonjog megszerzését [Ptk. 117. § (2)]. A Ptk. 677. § (2) bekezdése is felhívható: a hagyatéki tartozások e minőségén nem változtat, hogy a tartozás az örökös, mint hitelező javára keletkezett. A követelés confusio útján megszűnhet ugyan az alanyok "egyesülése" folytán, de a kötelem e megszűnés után is továbbhat. Ezen ún. reflektív joghatások adnak magyarázatot arra is, hogy miért kötelem egyáltalán a naturális obligáció teljesítési kényszer és bírói kikényszeríthetőség nélkül is.
Nem példa nélküli továbbá az sem, hogy jogszabály rendelkezik a teljesített szerződés továbbhatásáról, akár közvetve is. Példaként hozható fel az ajándék visszakövetelése a Ptk. 582. §-ának rendelkezéseit megvizsgálva: az ajándékozó visszakövetelheti az ajándékot, vagy akár a helyébe lépett értéket, ha a megajándékozott vagy a vele együtt élő hozzátartozója az ajándékozó rovására súlyos jogsértést követ el. E jogi helyzet - erkölcsi kötelezettség előírása a megajándékozott részére - tekinthető speciális (utólagos) bontó okként is; a lényeg ugyanakkor, hogy a szerződéses viszony teljesítés utáni továbbélése ebben az esetben sem tehető vitássá, hiszen a szerző alaptétele szerint a teljesítés csak a teljesítésre irányuló kötelmi kötelezettséget szünteti meg, és nem magát a szerződést.
Kézenfekvő példaként említi Leszkoven a kötelem továbbhatására a szerződés megtámadásának Ptk.-ban foglalt lehetőségét is. A megtámadásig a szerződést érvényesnek kell tekinteni, a joghatások beállnak, a szerződés a rendeltetését betölti, de a sikeres megtámadás következtében visszaható hatállyal, visszamenőleg érvénytelenné válik.
Felbontható-e a szerződés a teljesítés után? Természetesen igennel kell válaszolni a címben is feltett kérdésre, az eddigiekből már következik, hogy mivel a teljesítés önmaga a szerződést nem szünteti meg, a szerződés felszámolása nem kizárt a teljesítést követő időszakban sem. Számos közzétett bírósági eset is foglalkozik azzal, hogy a teljesedésbe ment szerződéstől való elállás esetében milyen módon kell az elszámolási vitákat rendezni.
A felek szerződéskötési szabadságából ered, hogy az általuk létesített kötelmi viszonyt újabb, ellenkező értelmű szerződéses megegyezéssel ("kontra konszenzussal") megszüntethetik. A megszüntető szerződés kapcsán maguk állapíthatják meg a megszűnő szerződés hatályának időpontját is. A felbontó szerződés olyan kétoldalú jognyilatkozat, amellyel a felek szerződésüket annak keletkezésére visszaható hatállyal számolják fel. Ilyenkor a szerződés nem csupán megszűnik, hanem olyan helyzetet kell teremteni, mintha a szerződést meg sem kötötték volna: további szolgáltatásokkal a felek nem tartoznak, a már teljesített szolgáltatások pedig visszajárnak. "Ezért is érthetetlen a jogerős ítéletet hozó bíróság okfejtése[1], amely szerint a szerződésszerű teljesítés után a szerződő felek már nem bonthatják fel az ajándékozási szerződést." - állapítja meg a szerző, aki a cikk további részében a hivatkozott APEH utasítás Ptk.-ba ütközését fejti ki.
Az utasítás szerint amennyiben az eredeti szerződés nem tartalmazott bontó feltételt, és az alapján a földhivatal a szerzett jogokat átvezette, a feleknek az eredeti állapot helyreállítására irányuló megállapodása nem minősül felbontásnak, hanem azt önálló, új tulajdonátruházó ügyletnek kell tekinteni. Ezzel kapcsolatban rögzítendő, hogy a polgári szerződéses jog széles körben biztosít a felek számára elállási vagy felbontási lehetőséget. Ismeretesek a jogszabályon alapuló elállási jogosultságok (késedelem, hibás teljesítés esetei), és a szerződés alapján fennálló elállási jogosultságok. A felbontás lehetősége a szerződési szabadság elvéből ered, a szerződő feleknek lehetőségük van a jogviszony ex nunc és ex tunc felszámolására is. A felbontó szerződés megkötésének lehetősége mind az elmélet, mind a bírósági gyakorlat által széles körben elismert. A felbontó szerződés is a két fél joghatás kiváltását célzó, arra alkalmas egybehangzó akaratnyilatkozata; sajátossága csak annyi, hogy nem vagyonmozgást céloz, hanem egy megkötött, akár teljesedésbe is ment szerződést kíván meg nem történtté tenni; olyan helyzetet teremteni, mintha az eredeti szerződést meg sem kötötték volna. Ez az eredeti állapot helyreállításának lényege. Rögzítendő az is - az utasítás logikájával szemben -, a szerződés felbonthatóságának nem előfeltétele, hogy maga szerződés bontó feltételt tartalmazzon, vagy akár csak utaljon arra, hogy a felek a szerződést a jövőben esetleg fel kívánnák bontani.
A fentiekből kitűnően "sem jogi alapja, sem elfogadható indoka nincs annak, hogy az APEH utasítás szellemét tükröző gyakorlat alakuljon ki. Amennyiben a szerződő felek a megállapodásukat akarategységben felbontják (vagy az erre jogosult fél a szerződéstől eláll), a szerződéskötés előtti állapot áll helyre. Ez a megállapodás nem új tulajdonátruházó ügylet: egyáltalán nem átruházás, hanem in integrum restitutio, a korábban létrejött átruházó szerződés jogi hatályainak teljes egészében való felszámolása. Ezt képezi le helyesen az Itv. 80. § (1) bekezdésének c) pontja és a felbontás (elállás) jogi természetének megértése esetén tetten érhető és nyilvánvalóvá válik az utasításban foglalt okfejtés hibája? - állapítja meg Leszkoven.
Leszögezhető tehát, hogy ha a felbontás a felek valódi akaratából következik be, helye van az Itv. 80. § (1) bekezdésének c) pontja alapján az illeték visszatérítésének, mert az ilyen tartalmú megállapodás megfelel a jogügylet közös megegyezéssel, eredeti állapot helyreállítása melletti megszüntetésének, és semmiképp nem tekinthető tulajdonjogot átruházó új szerződésnek. Fontos látni, hogy az Itv. 80. §-a alkalmazása szempontjából a felbontás vagy elállás oka közömbös. Az adóhatóság vizsgálhatja a jogügyletek valós tartalmát, de bizonyítási kötelezettség terheli a felbontó szerződés színlelt jellegére vagy jogszabályba ütköző voltára nézve.
E szakkönyv nem friss munka, azonban a közjegyzőség számára a 2010 nyara óta hatáskörébe utalt új munkaterületén haszonnal forgatható. A szerző neve már ismert mindazok számára, akik a bírósági végrehajtás elméleti jogirodalmát forgatják, más műve is jelent meg e tárgykörben.[2]
A bírósági végrehajtás szerepe és jelentősége a mai magyar társadalom életében közismerten egyre nagyobb. A monográfia témája a hitelezők érdekeit védő jogintézmények vizsgálata a pénzkövetelés kielégítésére irányuló bírósági végrehajtásban, ambiciózus célja egyidejűleg jogelméleti elemzés és a joggyakorlat, valamint a jogalkotás számára is hasznosítható következtetések levonása.[3]
Kijelenthető, hogy a fenti célkitűzést rendkívül izgalmas szerkezeti felépítéssel kívánja a szerző elérni, amit a következőkben ismertetünk.
A mű három nagyobb szerkezeti egységre tagolódik. Az Alapvető megfontolások című részben Kapa a bírósági végrehajtás fogalmát járja körül, majd kitér az adósvédelem kontra hitelezővédelem probléma vizsgálatára, és a hitelezővédelmet biztosító jogi eszközök csoportosítására. A második rész A hitelezővédelem eszközei címet viseli, és olyan témákat jár körül, mint az adós személyében rejlő veszélyektől védő jogintézmények (a sikeres végrehajtáshoz szükséges adatok beszerzése, a fedezet csorbítása, a közreműködés megtagadása, a teljesítési képesség hiánya), a végrehajtásban közreműködő szervek személyében, működésében rejlő veszélyektől védő jogintézmények (általános problémák - költséges, lassú, nem elég hatékony eljárás, a bírósági végrehajtó, a végrehajtó felelőssége), kívülálló harmadik személyekben rejlő veszélyek (munkáltató, rendőrség, földhivatal, az adós számláit vezető pénzügyi intézmény, az árverező, az adós javait birtokló harmadik személyek, a lefoglalt vagyontárgyra ajánlatot tevő személyek), a több hitelező érdekeinek ütközését rendező szabályok (a zálogjogosult jogi helyzete, több végrehajtást kérő esete), és végül az egyéb hitelezővédelmi eszközök (amelyek konkrét személyekhez nem szorosan kötődő veszélyektől védik a végrehajtást kérőt; külföldi határozat végrehajtása, az európai végrehajtható okirat, észszerű időn belül történő kielégítés, a követelés értékállandóságának biztosítása, végrehajtási eljárások nyilvántartása és az adósnyilvántartás). A harmadik rész a Záró gondolatok, amelyben három külön alcímben kaptak helyet a jogelméleti vonatkozású felvetések, a jogalkotás figyelmébe ajánlott és a jogalkalmazás figyelmébe ajánlott felvetések.
A fenti gazdag tartalom ellenére a mű kétségtelen előnye, hogy nem terjengős. Rövid, velős fejezeteket, címeket tartalmaz mindössze 190 oldalon. Ez mindenképp olvasmányossá teszi, de a lényegre törő terjedelemmel gördülékeny fogalmazási stílus is együtt jár.
A szerző minden egyes tárgyon belül néhány bevezető szóval felvezeti a témakört (alapvetés), majd nemzetközi kitekintést nyújt, külön taglalja a nemzetközi megoldásokat, példákat, adott esetben jogeseteket, ezt követően tér át a hazai szabályozás ismertetésére, esetleges hiányosságaira, a felvetődő kérdések, megoldások taglalására, végezetül következtetéseket von le az ismertetettekből. A kötet a végén természetesen tartalmaz rövid angol nyelvű összefoglalót, és részletes irodalomjegyzéket is.
Kiemelendő, hogy a lábjegyzetek csak forrás-megjelölésekre, igen rövid hozzáfűzött gondolatokra szolgálnak, amit külön üdvözlünk, mert ezáltal a szerző nem követi el azt a hibát, hogy az olvasót folytonos csapongásra, egy oldalon belüli fel-le szemmozgásra kényszerítse, amely jelenségen más szakmunkák esetében gyakran bosszankodhatunk, és amely jelenséget - csakúgy, mint a több száz oldalas terjedelmet - a magunk részéről az alkotó tevékenységgel szükségképpeni kényszerként együtt járó önkorlátozási képesség hiányának szoktunk betudni.
Bátran ajánlható a kollégák figyelmébe e szakmunka annál is inkább, mivel maga a közjegyzői okiratszerkesztői tevékenység is számos esetben e könyv szemüvegével nézve sajátos hitelezővédelmi eszköz.
A Gazdaság és Jog folyóirat július-augusztusi összevont száma közli a társasági és szövetkezeti jogi munkacsoportnak a társasági jog Ptk.-ba történő beillesztésére irányuló javaslatát. A munkacsoport a 2010 szeptemberében megkezdett munka lezárásaként 2011. április 1-jén adta át javaslatát a Kodifikációs Főbizottságot vezető Vékás Lajos professzornak. Ezután a szintén Vékás professzor által vezetett ún. Operatív Bizottság megtárgyalta és észrevételezte az anyagot. Az észrevételek figyelembevételével a munkacsoport 2011 júniusában véglegesítette javaslatát. A munkacsoport vezetője Sárközy Tamás professzor, aki egyben a Gazdaság és Jog főszerkesztője, és a lapjában teszi közzé az elkészült javaslatot. A dupla lapszám a javaslat mellett kommentáló cikkeket tartalmaz, melyek a gazdasági társaságok közös szabályait, a négy gazdasági társaság (közkereseti és betéti társaság, korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság) szabályozását, valamint a konszern-rendelkezéseket és a vállalatcsoportra irányadó szabályozást tárgyalják. A szövetkezetekkel kapcsolatos javaslatot és annak kommentárját a folyóirat szeptemberi száma közli majd. ■
JEGYZETEK
[1]Sajnos a többször hivatkozott bírósági esetről semmi közelebbit nem tartalmaz a cikk, így az nem beazonosítható.
[2] Ha az adós nem fizet - A hitelezőt segítő jogi eszközök a pénzkövetelések érvényesítésére irányuló eljárásokban, HVG-ORAC Kiadó, 2006.; A bírósági végrehajtásról szóló törvény magyarázata, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2008.
[3] A kötet alapját a szerző 2005-ben, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán azonos címmel megvédett PhD-értekezése képezi.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Székely Erika, közjegyzőhelyettes
Visszaugrás
