Vida Sándor, az MTA doktora és a védjegyjog óriási tapasztalattal rendelkező szakértője tollából 2015-ben jelent meg az Európai Bíróság 2011 és 2015 közötti védjegyjogi gyakorlatát bemutató kötet. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a mű immár a hagyománnyá vált sorozatot folytatja tovább, hiszen Vida Sándor 2006-ban és 2010-ben is közreadott egy-egy monográfiát, amelyek a korábbi időszakok esetjogát vették vizsgálat alá. Ezt a megkezdett utat folytatta a szerző, és tette ezt okkal, hiszen a jogalkalmazó az elmúlt időszakban sem pihent, és számos olyan döntése született, amelyek nagy jelentőségűek az uniós védjegyjogi gyakorlat szempontjából.
A mű csakúgy, mint a korábbiak, a miskolci Novotni Alapítvány gondozásában jelent meg, ugyanazzal a letisztult külső kialakítással. A borító csokoládébarna színű, amelynek jelentése - akár tudatos választás eredménye, akár csak a véletlen műve - jól illeszkedik a mű sajátosságához. A barna a szilárdságot, megbízhatóságot, szorgalmat, józanságot tükrözi. Vida Sándor a sok évtizedes tapasztalatával a védjegyjogban olyan megbízható, racionális és hiteles forrás, akinek munkája szilárd támpontot ad a tájékozódni vágyó olvasó számára. Emellett pedig kétségtelenül nagy szorgalom és kitartás kell ahhoz, hogy egy ehhez hasonló esetjogi gyűjtemény elkészülhessen.
A könyv 14 jogesetet tartalmaz, 7 témakör szerint csoportosítva. A megkülönböztetőképességen, az árujegyzéken, a jóhírűségen, a védjegyhasználaton és a bitorláson mint klasszikus védjegyjogi területeken túl e kötetben két, a korábbiakban nem szereplő témakörrel is találkozhatunk: a doménnévvel valamint a formatervezési mintával. A jogeseteket követően három tanulmány is helyett kapott, amelyek az Európai Bíróság jogalkalmazásának sajátosságait vizsgálják. Ezek a precedensekkel, az analógia alkalmazásával valamint a teleologikus jogértelmezéssel kapcsolatos értekezések.
A kiválasztott esetek bemutatása - néhány ügy specialitásából adódó többletelemtől eltekintve - ugyanarra a logikus sémára épül. Az alapul fekvő tényállást követően a korábbi eljárási szakaszok és hivatali/bírósági döntések ismertetése, majd, ahol a főtanácsos perösszefoglalót készített, ezek bemutatása következik. Ezek elemzése mindenképpen indokolt, hiszen a főtanácsosok rendszerint magas szintű elvi megállapításokat tesznek, és kiemelt szerepük van a jogértelmezésben. A főtanácsosok összefoglalói sokszor mélyrehatóbb vizsgálatot tárnak a jogkeresők elé, mint maguk az ítéletek, ezért a tudományos kutatások számára is értékes gondolatokat fogalmaznak meg. A jogesetelemzések legterjedelmesebb részét - helyesen - az ítéletek teszik ki, amelyek rendelkező részeit és az indokolásainak fontosabb részleteit emeli ki a szerző. Ezt követően "kommentárok" címszó alatt kerülnek bemutatásra a neves külföldi - elsősorban, német, francia és angol - védjegyjogászok által megfogalmazott vélemények és kritikák. Végül pedig Vida Sándor saját megjegyzéseivel egészíti ki a korábban leírtakat, amelyben rendre határozott álláspontot képvisel az ítélet erősségeiről és hiányosságairól, és kifejezésre juttatja saját meglátásait az ítélet helyességéről. Mindezt olvasmányos és közérthető, ugyanakkor kellően szakmai stílusban teszi.
A szerző a kötet végén található három értékezésben a védjegyjogi gyakorlatból merített példák sorba állításával olyan általánosabb kérdéseket vizsgál meg, amelyek az Európai Bíróság jogalkalmazása és az uniós joggyakorlat alakulása szempontjából kiemelkedő jelentőségűek. Az igazságszolgáltatással szemben támasztott legalapvetőbb követelmény a kiszámítható és következetes joggyakorlat, amely alapján az azonos tényállásokat azonosan kell elbírálni. A jogbiztonság princípiumából fakadó követelményt azonban még egy-egy országon belül sem könnyű - ha egyáltalán lehetséges - fenntartani, nemhogy egy olyan komplex entitás esetében, mint az EU, amely több jogrendszert, jogi kultúrát és jogfelfogást tömörít. Az egységes ítélkezési gyakorlat megteremtéséhez elengedhetetlenek bizonyos eszközök, amelyek közül kiemelkedőek a precedensek és az analógia, valamint a jogértelmezés módozatai. Mindegyik némileg sajátosan jelenik meg az Európai Bíróság gyakorlatában, hiszen egészen más típusú jogi keretrendszerben létezik és ítélkezik, mint egy nemzetállami bíróság.
Vida Sándor helyesen mutat rá arra, hogy az angol jog felől szemlélve az uniós jog nem precedensjog, mivel az Európai Bíróság nincsen kötve saját ítéleteihez, így a formális kötőerő szempontjából nincs precedensértéke, ugyanakkor - és ahogy az az elemzett jogesetekből is jól kivehetően tükröződik - számos olyan ítélet született, amelyek hivatkozási alappá váltak, és a Bíróság előszeretettel alapozza későbbi döntéseit e korábbi precedensértékű ítéletekre. Ezek a döntések a jogkeresők számára olyan iránymutatást nyújtanak, amelyek ismeretében
- 46/47 -
nagyobb bizonyossággal számítható ki előre egy ítélet, és a Bíróság is következetesen alkalmazhatja addigi gyakorlatát. Annak a lehetősége ugyanakkor fennáll, hogy a Bíróság eltérjen e korábbi judikatúrájától, ahogyan az történt a HAG II. ügy esetében is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
