"[A] jog tagozódásánál (...) a tisztán elsődleges, homogén jogágképzéssel nem lehet beérni, elsősorban éppen a külső társadalmi követelményeknél fogva, mint ahogy ténylegesen ma egyetlen országban sem csak jogi alapon tagoznak. A politikai-társadalmi érdekek, ideológiák, a gazdaság gazdálkodási mechanizmusának felépítése, bonyolultsága stb. egyéb kiemelést is kíván, ez pedig az alapjogágazatok, az elsődleges jogágak vegyítésére, keresztülfekvő jogágak létrejöttére vezet."
Sárközy Tamás[2]
Azok a jelenségek, amelyek egy mára túlhaladott társadalmi és gazdasági rendszer alapjait képezték, Sárközy Tamás idézett gondolatait negyven év elteltével még aktuálisabbá teszik. Ami a múlt században megvalósult tömegtermelés és fogyasztó mint vásárlótípus megjelenése és annak a jogra, különösen a magánjogra, azon belül a szerződési jogra gyakorolt hatása volt, azt a XXI. században felválthatja a robotika, a mesterséges intelligencia és a számítástechnika összefonódó fejlődéséből megszülető intelligens, önvezető, öntanító eszközök, megközelítően emberi értelemmel felruházott androidok megjelenése és az eszközök használatának, illetve önálló cselekedeteinek a jog eszközeivel való szabályozásának szükségessége.
A jog, a jog alkotója és alkalmazója ezeket a változásokat a jogszabályok újraértelmezésével, vagy új szabályok alkotásával tudja kezelni. Miközben az új impulzusokra reagál, szükségszerűen a korábban fennállt szabályrendszeren belül is változtatások megtételére kényszerül. A jogterületek diverzifikációja, vegyülése, új jogterületek, jogágak megszületése éppen úgy rejthet veszélyeket is magában, mint ahogyan olyan kérdések megválaszolását is lehetővé teheti, amelyek a jogrendszer korábbi, a jogterületek egységesebb rendszerét mutató rendszerében megválaszolhatatlannak tűnhettek.
A jogi válaszok azonban sokfélék lehetnek. A jogot érő minden külsőnek nevezett, például társadalmi, gazdasági, technológiai behatás viszont végső soron azon a belső berendezkedésen képeződik le, aminek a legfőbb jellemzője a közjog és a magánjog, mindenkori határaik mentén történő, elkülönülése. Azok a változások, amelyeket a külső hatások a jogrendszer belső berendezkedésére is kihatóan generálnak, a külső ingereket, kihívásokat, kényszereket belső reakciókká alakítva át, a hagyományos jogterületek alkalmazkodóképességét erősen próbára tehetik. Ahogyan a jogrendszer hagyományos berendezkedésén is lényeges változtatásokat eredményezhetnek.
Mind a magánjog, mind a közjog olyan sajátos, csak rájuk jellemző lényegi elemekkel, jellemzőkkel rendelkeznek, amelyekből a külső körülmények hatására olykor engedni kényszerülnek. A magánjog, a privátautonómia alapján álló jogág szempontjából az alkalmazkodóképességet az méri, hogy a privátautonómia érvényesítését közvetítő jellemzőiből mikor mennyit kész, illetve kényszerül engedni, meghatározott jogviszonycsoport szabályozása érdekében. Azonban kérdésként merülhet fel, hogy ez az alkalmazkodóképesség mikor kényszerül akkora engedményeket tenni a jogág immanens jellemzőinek rovására, amelyek már a magánjog jellemzőit is veszélyezteti.
Beér János (1905-1966) szavait némi éllel, mégis azok teljes igazságtartalmának megkérdőjelezése nélkül, fogadva "[a] burzsoá jogtudomány képviselői általában keveset foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy az egymás mellett létező "közjogi" és "magánjogi" szabályoknak mi az egymáshoz való kapcsolata. Ennek oka, hogy végső fokon nem sikerült a közjog-magánjog megkülönböztető jegyeit félreérthetetlenül kimunkálniuk"[3], mindazonáltal nem vonható meg Szladits Károlytól (1871-1956) az az érdem sem, hogy az általa szerkesztett Magyar Magánjog című sorozat első kötetében több mint nyolc évtizeddel ezelőtt a magánjogra jellemző egyes immanens sajátosságok összegyűjtését napjainkban is használható eredménnyel kísérelte meg.[4] Az egyes jellemzők részletes ismertetésére itt nem kerülhet sor, de a magánjog sajátosságaiként meghatározott egyes elemeket, összefoglalóan a következőképpen rendszerezhetjük.
1. A magánjog a jogrendszeren belüli önállósult jogterület. Bár valóban voltak olyan elképzelések a jogelméletben, a legjelesebb ezek közül a Hans Kelsen-féle tiszta jogtan iskolája (most a common law jogának térségeitől tekintsünk el), amelyek a közjog és a magánjog hagyomá-
- 677/678 -
nyos elválasztása helyett, a két főágazat önállóságát elvetve, azokat egységbe foglalni törekedtek. A közjog és a magánjog dichotómiájára épülő jogi berendezkedés Magyarországon Werbőczy Tripartituma óta paradigmaként kezelt kiindulópontja a (magán)jogi elméletnek, tudománynak és gyakorlatnak.
2. Tartalmi szempontból a magánjog szabályai végső soron a magánérdekek védelmét szolgálják. Habár a megközelítés önmagában nem lehet kielégítő, hiszen nem lehet egyértelmű határt húzni köz- és magánérdek közé, hiszen végső soron a magánérdek védelme a köz javát is szolgálja és a magánszemélyeknek is érdekében áll az, hogy a köz érdekei kielégítést nyerjenek, azonban egy attribútumként elfogadható.
3. Szladits szerint "minden magánjogi szabály jogosító"[5], vagyis attributív. Ez úgy foglalható össze, hogy míg közjogi szabály esetében egy jogi norma címzettjének, például egy adóalanynak, nem áll módjában a jogi normába foglalt paranccsal szembeszegülni, azt teljesítenie kell (a közhatalom végső birtokosa, az állam irányába), ugyanakkor, ha a parancs hatásában nem az állammal szemben kötelez, hanem egy magánszemélynek, magánjogosultnak biztosít egy magánkötelezettel szemben (ez is lehet egyébként magánjogi jogviszonyokban az állam) valamilyen jogosítványt, vagyis, ha a parancs érvényesítése a magánszemély diszkrecionális választására van bízva, akkor magánjogi szabályról beszélünk. Ezt Szladits úgy foglalja össze, hogy "[m]agánjogi (...) minden jogszabály, amely magánost más magános érdekében, ennek akaratától függően kötelez. Minden más jogszabály közjogi."[6]
4. A magánjog által szabályozott jogviszonyokban a mellérendeltség elve érvényesül. Napjainkban már a magánjog alapelveként tartjuk számon az egyenjogúság mellett a mellérendeltséget is, vagyis a magánjog-történetben gyakran emlegetett példákat, sem a szülő és gyermek, sem a gyám és gyámolt viszonyát nem tekinthetjük már alárendeltségi, szubordinációs viszonynak.
5. A magánjog "ama szabályok összessége, amelyeket a jogrend a magánosok közti érdekösszeütközések kiegyenlítésére zsinórmértékül rendel." Vagyis "a közjog az állami élet szabályzata, a magánjog pedig a társadalmi (gazdasági, családi) élet jogi szabályzata," amelyek "elsősorban nem arra rendelvék, hogy azokat az állam szervei (bíróságok) alkalmazzák; hanem arra, hogy a társadalomban rendező és kiegyenlítő funkciójukat önműködően érvényesítsék. Csak ha ez nem sikerült, válnak e szabályok - másodsorban - a magánosok egymás iránti viselkedésének zsinórmértékéből az államhatalmi kényszer alkalmazásának zsinórmértékévé."[7] Vagyis a magánjogi jogszabályok nem közvetlenül az állami kényszer alkalmazását célozzák, hanem a magánosok közötti viszonyokat "látatlanul", az állami kényszer közvetlen fenyegetésének "lebegtetése" nélkül rendezik, önműködően törekedve az egyéni érdekek kiegyenlítésére.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
