Előttem fekszik a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyve tervezete, T/5949. számú törvényjavaslat formájában, az ahhoz 2008. december 31-ig benyújtott módosító javaslatokkal kiegészítve, közel 500 oldal jogszabálytervezet. Szóljak hozzá, mint a szerkesztőbizottság volt tagja.
Lehetőleg gyorsan, mert sürgős a dolog.
Megkísérlem a lehetetlent, mert fontosnak tartom az Ügyet! Fontosnak tartom, én kiérdemesült öreg jogász, hogy a jogállam egyik szabályozási területe, a szabad méltósággal és személyiséggel rendelkező polgárok autonómiája alá eső magánszféra, jól, alkalmasan legyen rendezve. Hogy békében és biztonságban, jogot követve és jogaink tiszteletben tartását mind a többiektől, mind az általunk meghatalmazott hatalom tisztségviselőitől elvárva, teljesíthessük ki életünket, járjuk utunkat, valósítsuk meg céljainkat.
Nem mindegy ám, jó-e a társadalom rendjét meghatározó törvény, vagy nem. Bár a legfontosabb, hogy az emberek legyenek jók, akik alkotják az öntörvényű, szuverén közösséget - jó polgárok gyengébben sikerült törvény mellett is megtalálhatják az együttműködés célra vezető módozatait -, mégis fontos, hogy az út egyes előre nem látott göröngyein elakadva, egyes kanyarjait be nem látva, elbizonytalanodva azon, hogy mi is a jó valójában, legyen részükre formalizált, előre meghatározott módja a viták eldöntésének, nézeteltérések rendezésének, a béke megóvásának vagy helyreállításának. Legyen jó, alkalmas törvényünk - jogállami jogrendünk.
Megteszem észrevételeimet több részletkérdésben, legjobb lelkiismeretem szerint. Vannak köztük olyanok, amelyekre a jogalkotók a parlamentben nem fognak különösebben felfigyelni, és vannak olyanok is, amelyekre felkaphatják fejüket, politikai jelentőséget tulajdonítva azok elfogadásának vagy elvetésének. Nem kétséges, megjegyzéseim többnyire értéktartalmúak. A jó törvény szükségszerűn értékszemléletű. Nem a könnyebb utat keresi, nem az alkalmi sikert célozza, hanem a tisztességes együttműködés során, igazságos módon keresi a jót. Megkeresi, és nem nyugszik, amíg meg nem találja. Ki-ki javát, mindenki javában a közjót.
Ahogy olvasom a már többször is átdolgozott, de most a Parlament számára újra módosítgatott szöveget, szinte tudat alatt állok meg egy elrejtett kis részmondatnál: 3. cím. A házasság megszűnése - olvasom, és mintegy természetes módon tovább akarok haladni, izgalmasabb tárgyak felé, ám megakad a szemem az (1) d) ponton: (A házasság megszűnik) az egyik házastárs nemének megváltoztatásával.
Változott volna az alapfogalom? Visszalapozok. 3:5 §: Házasság akkor jön létre, ha az együttesen jelen lévő férfi és nő … egymással házasságot köt.
Férfi és nő közössége a házasság. Kettejük, és a közösségükből születő gyermekek, közössége a család.
Az Alkotmány 16. §-a védi a házasság és a család intézményét. A 67. § ezt külön kihangsúlyozza és tovább kibontva, a gyermek és a szülők számára a társadalommal szembeni igényként is megfogalmazza.
Egy férfi és egy nő köt, köthet házasságot. Egy házasságot köthet férfi is, nő is. Célos, életre szóló közösség keletkezik a kötéssel, közösség, amely élet, életek forrása lehet - családdá válhat. Ám férfi és nő életközössége, szeretetközössége, ha nem is sarjad abból új élet, az egymás számára adott kiteljesedéssel, egymás hozzátartozóinak elfogadásával, család lesz, család lehet, ha úgy akarják, és jól valósítják meg.
A jog rendje a valóságon, annak helyes meglátásán, az igaz fogalmakon, igaz szemléleten alapul. A jog az igazság származéka, tanították téves etimológiával, de helyes meglátással Európa tanító mesterei, Róma jogászai. A jog a jónak és igazságosnak művészi megvalósulása - ars boni et aequi - állapították meg találón.
Az emberi méltóságon, a személyi szabadságon alapuló jogterület szabályozására született a Polgári Törvénykönyv. Nevezhetnők Magánjogi Törvénykönyvnek is, nekem történészi szemlélettel jobban tetszenék. De ebbe most nem kívánok belebonyolódni. Azt rögzítem, hogy az egész jogterület sarkalatos pontja a személy önállósága, egyedisége, méltósága - ebből folyó öntörvényűsége, belső világának sérthetetlensége, vállalásainak kötelező volta, társadalmi állásának, közügyekben való részvételi jogának elismerése.
Az ember - minden egyes ember - személy. A hatalom számára egyenlők (a törvény előtt), valóságban különbözők és megkülönböztethetők, egyediek. Értelmük képes a valóságot megragadni, értékelni, akaratuk képes állást foglalni, célra törni, érzelemviláguk a rajtuk kívül álló más emberekkel, tárgyakkal, értékekkel azonosulni. Minthogy dönteni tudnak érték mellett és ellen, érték valóságáról és hamisságáról, felelősek döntéseik helyes voltáért. Értékmegragadásuk, ismétlem, szabad, és ez adja, alapozza meg személyes méltóságukat.
Az ember azonban nem egyminőségű, hanem kettős. Neme van: férfi vagy nő. Egyik vagy másik. E kettősség az emberi lét sajátos viszonylatának eredője: férfi és nő kiegészíteni képes egymást, együtt képes az életet továbbadni, a házaspár, illetve a család sajátos emberi közösségét létrehozni és megélni.
A közösség tisztelettel tartozik megállni e kapcsolat bensősége előtt. A két ember közötti kapcsolat előtt is, az életet továbbadó kapcsolat előtt is. A társadalom e területen nem jogosult előírásokra, parancsok megfogalmazására: csak a teljes szabadság biztosításához szükséges védelmet nyújtja. Mindazonáltal a keresztény értékek rendjén felépülő európai hagyomány bizonyos követelményeket tartalmaz éppen e terület értékeinek védelmére. Az egyik: házasság = férfi és nő tartósnak szánt életközössége. Nem kell házasságot kötni, tartós életközösséget más nemű egyénnel létesíteni, de csak egyet lehet azonos időben létesíteni: annak fennállása akadálya minden további házas kapcsolatnak. A másik: nem kell vállalni élet tovább adását, de ha létesült a két fél kapcsolatából új élet, úgy azt feltétlen védelem illeti meg. Védelem alkotmányos értékelés alapján, az anyán keresztül, a gyermek érdekében, még pedig szülés előtt és után egyaránt, tehát már a magzati életszakaszban is. [Alk. 66. § (2)]
Az emberi méltóságból folyik, hogy a társadalom az egyes embert adottságaival együtt fogadja el, tiszteli. Minthogy vagy férfi vagy nő, e minőségében is elfogadja, tiszteli. Minthogy az élet továbbvitelében a két nemnek azonos fontosságú, de egymástól különböző, egymást kiegészítő szerepe van, és ennek során a létrejött új élet befogadásában, növelésében és világra hozatalában a nő szerepe elsődleges, az Alkotmány éppen az egyenlő elbánás elvének gyakorlati megvalósulásáért a nőnek e minőségében kiemelt védelmet kíván nyújtani: védelmet az anyának a gyermek születése előtt és után, valamint védelmet a nőknek a munka végzése során (Alk. 66. §)
Polgári, politikai, gazdasági, szociális és kulturális jogok tekintetében - tehát a közéletben - a nemek egyenjogúak, szabadságaikat személyesen gyakorolhatják. E szabadságuk és egyenjogúságuk előfeltétele azonban önmaguk, emberi méltóságuk vállalása, elfogadása, életük kibontakoztatásának erkölcsi felelősséggel való megvalósítása. Mind a társadalmi közösségi létben, mind a személyes viszonylatban értékválasztásuk, megragadásuk szabad. A társadalom csak az egymás melletti békés lét megvalósításához szükséges minimális korlátokat állítja elébük, közmegegyezés alapján. Viszont éppen személyes szabadságuk következménye, hogy kötelezhetik magukat tevésre, tartózkodásra, adásra, elfogadásra, és akkor e személyes akaratukon nyugvó kötelezés épp úgy köti őket, mint a közösségben elfogadott norma: akaratnyilvánításuk számukra törvényes kötelezettséggé válik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
