A mediációt napjainkban egy új, bírósági eljárást kiváltó konfliktuskezelési módszernek tekintjük, pedig gyökerei az ősi, tradicionális közösségekből erednek, ahol a konfliktusok feloldásának mindennapi eszközeként használták. A "mediare" szó eredeti jelentése: középen állni, egyeztetni, közbenjárni, közvetíteni, békíteni. Az az elképzelés, hogy az ellenséges és antagonisztikus kétoldalú kapcsolatok megoldásához egy "harmadik felet" hívnak segítségül, egyáltalán nem új keletű. A különféle törzsi és más etnikai vagy kulturális csoportok között, az egész világon mindig is igénybe vették a család vagy a közösség bölcs öregjeit, hogy békítő, közvetítő szerepet vállaljanak a konfliktushelyzetekben. »A tradicionális társadalmakban a "döntőbírói" és a mediátori funkciók gyakran összekeveredtek. Ez azzal magyarázható, hogy tekintélyelvű társadalmakról volt szó. A katolikus közösségek papjai, a zsidó közösségek rabbijai, a cigány közösségek vajdái, később az ipartelepek telepfelügyelői ilyen vegyes funkciókat töltöttek be.«1
A polgári társadalmak jogrendszereinek alkalmazkodniuk kellett ehhez a nagyarányú változáshoz, s fokozatosan átvették a "szabályozás" szerepét. Az informális szabályok formalizálódása azonban csak az egyik oka volt annak, hogy az egyén, illetve a szervezetek egyre inkább bírósághoz fordultak, a másik ok kétségkívül abban rejlik, hogy a polgári társadalmak individualizálódtak. Ez egyfelől azt jelenti, hogy a közösségek magukra hagyták az embereket, szervezeteket konfliktusaikkal, másfelől az egyének és a szervezetek önállóságuk megteremtése és hangsúlyozása érdekében kivonták magukat a közösség és a közösség által éltetett szabályok alól. Ugyanakkor a jogrendszereknek alkalmazkodniuk kellett az egyének, a társadalom elvárásaihoz. A gazdasági- és családszerkezet látványos átalakulásával más elvárást támasztottak az emberek közösségei például a különélések megítélésénél a jogrendszerrel szemben. Az embereket legszemélyesebben érintő kérdésekben a békítés eszközeit soha nem "tette félre" az igazságszolgáltatás, még azokban a korokban sem, ahol erre a törvényalkotás nem reflektált.
Az alternatív konfliktusmegoldás, mint fogalom a múlt század '20-30-as éveiben kezdett meghonosodni az Egyesült Államokban a szakszervezetek és a munkaadók csoportjai közti vitás kérdések megoldásának jellemzőjeként. Az alternatív vitarendezés gondolata a '60-as években az amerikai modellel párhuzamosan több európai demokráciában is felmerült, összekapcsolódva a '60-as évek gyökeres társadalmi átalakulást követelő mozgalmaival, amelyeket a modern jogrendszerekből való komoly kiábrándulás jellemzett. Az angolszász területeken (Egyesült Királyság, Ausztrália) rohamosan fejlődött az intézményes igazságszolgáltatás igénybevétele nélküli eljárás. Nem véletlen, hogy elsődlegesen a precedens jogon alapuló igazságszolgáltatási rendszerekben "fedezték fel" újra az ősi technikákat, hiszen itt maradhatott meg az élő és igazán kölcsönös kapcsolat a bírói gyakorlat és a társadalom között. A formális, merev, írott kódexek alapján felépülő jogrendszerekben, így hazánkban is, sokkal később, sokkal áttételesebben, s nagyobb közegellenállást leküzdve lehetett bevezetni a modern alternatív vitarendezési eljárást (AVR) mint módszert.
A '70-es, '80-as években a gyakorlat rohamosan terjedt, egyre több kézikönyv, módszertani útmutató látott napvilágot, miközben elméleti viták is folytak a módszer fejlesztéséről, bővítéséről. Miután a bírósági rendszer korlátai Európában is egyre inkább zavarták a társadalomkutatókat, jogtudósokat, jogalkalmazókat, az Európa Tanács, az Európai Bizottság is kijelölte a fejlődés irányait. A kutatások az angolszász jogrendszerekben már jól bevált szisztéma megismerésére, átvételére irányultak, a sajátosan európai, sokszínű nemzeti gyakorlathoz idomítottan. Nagy segítséget jelentett uniós szinten a 2002-ben Brüsszelben kiadott "Zöld Könyv" megjelenése, amely a polgári- és kereskedelmi jog területén alkalmazható alternatív vitarendezési eljárásokról, szűkebben a mediációról szól. Bevezetőjében olvasható, hogy a vitás ügyek alternatív rendezése az Európai Unió intézményei számára elsődleges politikai jelentőséggel bír, mert ez saját fejlődéséhez is kedvező feltételeket teremt. Politikai jelentősége az információs társadalom kialakulásával tovább erősödik. Az új, online békítő rendszerek (Online Dispute Resolution) jelentőségét mindenütt elismerik ugyanis a nemzetközi viták rendezésében. A vitás ügyek konszenzusos megegyezésének a gyakorlati jelentősége is megnőtt azzal az unió területén, hogy az érintettek számára könnyebb hozzáférést biztosít a joghoz, mely az uniós igazságszolgáltatás egyik alapelve. Másrészt az egyéni szabadságjogok és személyiségi jogok előtérbe kerülésével egyre nagyobb jelentősége van annak is, hogy az emberek ügyeik intézését ismét saját kezükbe vegyék, ennek mindenki számára megnyugtató és a közösség érdekeit is szolgáló formában.2
A közép- és kelet-európai politikai változások hatására átalakulóban levő európai társadalmakban, így Magyarországon is csak lassan alakulnak ki azok az új formális és informális szabályozó rendszerek, illetve ezek széles körű elfogadottsága, amely az új értékek, érdekek alapján álló konfliktusoknak a hagyományostól eltérő kezeléséhez vezethet. Sok átmeneti jelenség formálja az újonnan alakult közösségeket, az egyének individuális érdekeinek érvényesítése is sok esetben szélsőséges formában jelenik meg, tehát nehéz megtalálni a megfelelő érdekérvényesítő formákat. Ezzel a bizonytalansággal magyarázható, hogy nagy általánosságban a mediáció bevezetésével és alkalmazásával e régió országai, ha nem is a törvényalkotás, de a gyakorlat szintjén még adósak.
A hagyományos értelemben vett mediáció a pert megelőzően folytatható. A felek egy szabadon választott, képzett harmadik személyhez is fordulhatnak (ez a mediátor) annak érdekében, hogy közeledjenek egymáshoz álláspontjaik. A mediáció lehetőséget ad arra, hogy a felek enyhítsék a konfliktust azáltal, hogy megfogalmazzák érzéseiket, magyarázatot adnak cselekedeteikre. A mediáció a párbeszéd helyreállítását is elősegíti és a felek jövőbeni kapcsolatát megalapozza. A mediáció fokozza a felek felelősségérzetét azzal, hogy lehetővé teszi számukra, hogy saját maguk találják meg a legmegfelelőbb megoldást a jogvitájukra. A megegyezés gyorsan létrejön, s a felek jogainak és kötelezettségeinek tiszteletben tartása mellett a felek érdekeinek megfelelőbb megegyezés lehetőségét teremti meg. A megállapodás tartós és könnyebben végrehajtható lesz, tekintettel arra, hogy a felek egyetértésével jött létre.3
A bírósági eljárásban alkalmazott bírósági mediáció alapelvei a következők:
- a felek közös egyetértésével indul az eljárás;
- a bírótól független mediátor jár el titoktartási kötelezettség hatálya alatt;
- a mediációs eljárást a bíró abból a szempontból ellenőrzi, hogy a kölcsönös megegyezés tartalma alkalmas legyen a bírósági jóváhagyásra;
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
