1/ A nemzetközi környezetvédelmi jog dinamikus fejlődése nyitányának tekintett 1972. évi környezetvédelmi konferencián elfogadott nyilatkozat 21. elve kimondja:
"Az Egyesült Nemzetek Alapokmányával és a nemzetközi jog elveivel összhangban az államok szuverén joga természeti erőforrásaik környezeti politikájuk szerinti kiaknázása, és kötelesek olyan módon eljárni, hogy a joghatóságuk határain belüli vagy ellenőrzésük alatt folytatott tevékenységek ne okozzanak kárt a környezetnek más államokban vagy nemzeti joghatóságon kívüli térségekben."[1]
Az idézett mondat bonyolultsága, valamint az angol és a francia szöveg közötti különbség ellenére[2] nyilvánvaló az, hogy e formula expressis verbis tartalmazza a határon túli környezeti károk előidézésének tilalmát, melyet a Nemzetközi Bíróság a nemzetközi jog de iure condito szabályának minősített.[3]
A környezeti károkozás tilalma elsősorban e károk bekövetkezésének megakadályozását jelenti, mely prevenciós kötelezettség pontosításához és gyakorlati megvalósításához nemzetközi jogalkotásra, főleg nemzetközi szerződések megkötésére van szükség. Ha a releváns nemzetközi kötelezettségek megsértése miatt vagy egyéb okokból mégis határon túli károk keletkeznének, ebben az esetben - a károk mérséklésére és a következmények ellenőrzésére vonatkozó kötelezettségen túl - szükségszerűen felmerül a károkozó felelősségének és az okozott károk jóvátételének problémája is.
2/ A határon túli környezeti károk jóvátételének több - egymást nem kizáró - orvoslása lehetséges: megvalósítható államközi síkon, azaz az államok nemzetközi felelősségének eszközével, de létezik nemzetközi magánjogi megoldás is. Ezenkívül megemlíthető a nemzetközi büntetőjog környezetvédelmi aspektusa,[4] továbbá a nemzetközi környezetvédelmi jog lato sensu emberi jogi dimenziójában bekövetkezett jogsértések miatti felelősség[5] is.
a/ Államközi szinten a kibocsátó állam (State of origin/État d'origine) nemzetközi jogi felelőssége merülhet fel, mely - a Nemzetközi Jogi Bizottság /NJB/ megkülönböztetése szerint[6] - lehet nemzetközi jogsértés miatti felelősség,[7] illetve jogszerű magatartások káros eredményei miatti felelősség.[8] A határon túli környezeti károk szempontjából mindkét felelősségi alakzatnak számos problematikus eleme van, melyek közül ebben az összefüggésben csak arra utalunk, hogy az ilyen kár bekövetkezhet más állam vagy államok területén vagy az államok területi szuverenitása alatt nem álló térségekben, amelyeket res communis omnium usus-nak tekintünk. Ez utóbbi vonatkozásban került előtérbe a kilencvenes években a közös, de differenciált felelősség gondolata,[9] amelyet aligha lehet a nemzetközi jogi felelősség kategóriáiba beleilleszteni. A nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy az államok vonakodnak a kibocsátó állam nemzetközi felelősségének felvetésétől,[10] lehetnek de facto felelősségtől mentes területek,[11] nem indokolatlan puha felelősségről (soft responsability) beszélni,[12] sőt indokoltnak tűnik az a kérdés is, hogy az államok ténylegesen elfogadják-e nemzetközi felelősségüket a környezeti károkért.[13]
b/ Az előzőekben említett tények, továbbá a "szennyező fizet" elv megszilárdulása[14] következtében került előtérbe a határon túli környezeti károk orvoslásának nemzetközi magánjogi útja. A tényleges károkozónak tekintendő magánszemély felelőssége és jóvátételi kötelezettsége, továbbá a tényleges károsult vagy károsultak jogorvoslati lehetőségei megtalálhatók már a nemzetközi magánjog kollíziós normáiban is, még ha azok alkalmazását joggal lehet "jogi akadályversenynek" minősíteni.[15] E tényező és más okok indokolták azt, hogy az államok különböző környezeti károk eseteiben nemzetközi magánjogi tárgyú nemzetközi egyezményeket kötöttek.
3/ Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága egyik szakértői bizottságának jelentése[16] szerint több mint 30 ilyen nemzetközi egyezmény jött létre, mely a dolog természete szerint kiegészítendő az azóta kötött, illetve in statu nascendi nemzetközi egyezményekkel.
E tanulmány először összefoglalja a határon túli környezeti károk különböző területeire vonatkozó legfontosabb magánjogi egyezményeket, melyeket a szakirodalom[17] civil liability egyezményként is említ. A határon túli környezeti károkkal foglalkozó nemzetközi magánjogi rezsim fő elemeinek bemutatása után lehet megválaszolni azt a kérdést, hogy a nemzetközi magánjogi felelősség mennyiben lehet reális alternatívája a kibocsátó állam nemzetközi jogi felelősségének e felelősség mindkét értelmében, vagy pedig ez az alternatíva hamis.[18]
- 48/49 -
Az 1950-es évek második felében megkezdődött a nukleáris energia békés felhasználásának korszaka is.[19] Megépültek az első atomerőművek,[20] és - meglepő módon - atomerőmű-balesetek nélkül is fontolóra vették az ebből származó károk miatti felelősséget. Másképpen fogalmazva: az e tárgyú nemzetközi magánjogi felelősséget szabályozó nemzetközi szerződések nem induktív megközelítés alapján születtek meg, nem konkrét események és azok lehetséges következményeinek fontolóra vételével fogalmazták meg a szerződéses rendelkezéseket, hanem látszólag in abstracto megoldást alakítottak ki, melyben meghatározó szerepet játszott az akkor uralkodó optimizmus az atomenergia jövőjéről,[21] illetve a nukleáris energiaipar fejlődése támogatásának célja is.[22]
Az első atomkár-felelősségi egyezmények így a belső jogi megoldások mutatis mutandis alkalmazásával jöttek létre, különösen erősen hatott rájuk az 1957. évi amerikai atomtörvény.[23] Úgy is fogalmazhatunk, hogy e szerződések a veszélyes tevékenységekre vonatkozó - a torts law-ban és a polgári törvénykönyvekben alkalmazott - objektív felelősség általános jogelvére építve fogalmazták meg a szerződéses rendelkezéseket.
A nemzetközi atomjog[24] gazdag tartalmának[25] fontos elemei az atomkárok eseteiben keletkező nemzetközi magánjogi felelősséget szabályozó nemzetközi szerződések. Két fő szerződésről kell említést tenni.
i/ A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) égisze alatt kötötték meg az 1960. évi párizsi egyezményt a nukleáris energia területén a polgári jogi felelősség tárgyában.[26] Ezt az egyezményt l962-ben és l982-ben módosították, továbbá az alapegyezményhez kapcsolódik az 1963. évi brüsszeli kiegészítő egyezmény is.[27] Ezekben az egyezményben a nyugat-európai államok vesznek részt, amelyek között még kétoldalú szerződések is hatályban vannak.[28]
ii/ A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) égisze alatt kötötték meg 1963-ban Bécsben az atomkárokért való polgári jogi felelősségről szóló egyezményt,[29] mely a dolog természete szerint univerzális jellegűként jött létre, bár a kelet-közép-európai államok csak 1990 után váltak az egyezmény részeseivé.
iii/ A teljesség kedvéért meg kell említeni a nukleáris hajók üzemeltetőinek felelősségéről szóló - hatályba nem lépett - 1962. évi brüsszeli egyezményt,[30] továbbá a nukleáris anyagok tengeri szállításának területén a polgári jogi felelősségről szóló 1971. évi bécsi egyezményt.[31]
Az atomkár-felelősségi egyezmények gyakorlati alkalmazására nem került sor.[32] A csernobili katasztrófa (1986)[33] ugyan súlyos határon túli károkat okozott Skandináviában és Közép-Európában, és az érintett országok némelyike fontolóra vette, de azután mégis eltekintett a Szovjetunió nemzetközi felelősségének felvetésétől.[34] E döntés elsősorban a szükséges jogalap hiányával magyarázható, miután a kibocsátó állam nem volt részese egyetlen releváns nemzetközi szerződésnek sem, de nyilvánvalóan belejátszottak politikai megfontolások is. Osztrák magánszemélyek pedig eredménytelen pert kezdeményeztek a csernobili atomerőmű, illetve a szovjet állam ellen.[35]
A csernobili katasztrófának a nemzetközi jogalkotás fejlődésére gyakorolt hatását mégsem lehet alábecsülni: az azonnali értesítési egyezmény és a segítségnyújtási egyezmény[36] mellett előrelépés történt az atomkárok miatti nemzetközi felelősség területén is. A szovjet diplomácia sikeres taktikája abban összegezhető, hogy egyrészt elismerte a nemzetközi felelősség fontosságát ezen a területen, másrészt hangsúlyozta azt, hogy effektív alkalmazása feltételezi ezen jogintézmény fejlesztését.[37] Ez utóbbi felvetés tökéletes összhangban állt az 1972. évi stockholmi nyilatkozat[38] 22. elvével.
A NAÜ keretében folytatott tárgyalások - a vezető nukleáris hatalmak ellenállása miatt - nem hoztak eredményt az államok nemzetközi felelősségének vonatkozásában,[39] de jelentős előrelépés következett be a nemzetközi magánjogi felelősség tökéletesítésében.
i/ Az 1988. évi NAÜ-OECD közös jegyzőkönyv[40] kiterjeszti az 1960. évi párizsi egyezmény rendelkezéseit az 1963. évi bécsi egyezmény szerződő feleire és vica versa, azaz a ratione personae szintjén összeköti a két egyezményt.
ii/ Az 1997. évi bécsi jegyzőkönyv[41] lényegesen módosítja az 1963. évi egyezményt, ezenkívül létrejön a nukleáris károk jóvátételének kiegészítő egyezménye[42] is.
A nukleáris károk miatti nemzetközi magánjogi felelőséget szabályozó egyezményekkel ellentétben a tengerszennyezésre vonatkozó szabályozást konk-
- 49/50 -
rét eset indukálta. 1967-ben Cornwall partjainál zátonyra futott a Torrey Canyon nevű libériai szívességi lobogó alatt hajózó tankhajó, és több tízezer tonna kőolaj ömlött a tengerbe, súlyos károkat okozva a brit partokon.[43] E katasztrófára a nemzetközi közösség nemzetközi szerződések megkötésével gyorsan válaszolt. A Kormányközi Tengerészeti Tanácsadó Szervezet (1977 óta Nemzetközi Tengerészeti Szervezet), az ENSZ szakosított intézményeinek egyike, diplomáciai konferenciát hívott össze Brüsszelbe a tengeri jogban ilyen katasztrófák vonatkozásában fennálló joghézag kitöltésére. E konferencián fogadták el a tankhajóbalesetekről szóló 1969. évi egyezményeket: az egyik a kőolajszennyezésnek köszönhető károk miatti polgári jogi felelősséget szabályozza,[44] a második pedig a kőolajszennyezéssel járó vagy ezzel fenyegető baleset esetében a nyílt tengeri intervenció jogát biztosítja.[45] Az előbbi egyezményhez kapcsolódik a nemzetközi kártérítési alap létrehozásáról szóló 1971. évi brüsszeli egyezmény.[46]
Bár nyilvánvalóan gyakorlati eset adott impulzust az e tárgyú nemzetközi jogalkotásnak, az 1969. évi brüsszeli egyezmény a korai atomkár-felelősségi egyezmények modelljére, annak megoldásaira építve jött létre,[47] mely vélhetően úgy értelmezhető, hogy a nemzetközi közösség csak ilyen módon tudja vagy kívánja megoldani a határon túli károkkal kapcsolatos nemzetközi magánjogi kérdéseket.
A brüsszeli egyezményekből kiindulva jött létre a tengerszennyezéssel okozott károk miatti nemzetközi magánjogi felelősség átfogó rendszere.[48] Mégis meg kell említeni azt, hogy - minden látványossága ellenére - a tankhajóbalesetek nem a legfontosabb okozói a tengerek szennyezésének.
A szerződéses rendszer fejlesztése fő motorjának a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (NTSZ) bizonyult, mely így megtalálta valódi feladatát, sőt annak megerősítésére és kiterjesztésére is képes volt.[49] A rendszeresen bekövetkező tankhajóbalesetekre válaszolva többször (1976-ban, 1984-ben és 1992-ben) módosították az 1969. évi brüsszeli egyezményt, melyekben a kár fogalmának pontosításával és kiterjesztésével, a felelősség határának megemelésével e rezsimet továbbfejlesztették, sőt - a tengerjogban bekövetkezett változások figyelembevételével - relevánsnak minősítették a kizárólagos gazdasági övezetben bekövetkezett károkat is. Az 1992. évi jegyzőkönyv egységes szerkezetbe foglalta a brüsszeli egyezményt és módosításait.[50]
Ezenkívül új egyezmények is létrejöttek: a veszélyes anyagok tengeri szállításából keletkező károk miatti polgári jogi felelősségről szóló l996. évi londoni egyezmény[51] (a továbbiakban: HNS-egyezmény) és a tartályban tárolt üzemanyag (bunker oil/hydrocarbures de soute) kiömlése miatti polgári jogi felelősségről szóló 2001. évi londoni egyezmény[52] (a továbbiakban: üzemanyag-egyezmény). A kép teljessége érdekében megemlítendő az, hogy NTSZ keretén kívül kötötték meg az Északi-tenger parti államai a kontinentális talapzatban található kőolaj kutatásából és kitermeléséből keletkező károkkal kapcsolatos 1977. évi londoni egyezményt,[53] melyet egyetlen állam sem ratifikált.[54]
Az előzőekben sommásan említett egyezmények jelentik a határon túli környezeti károk miatti nemzetközi magánjogi felelősség leghatékonyabb megoldását,[55] melyet különösen az alábbi tények igazolhatnak:
i/ Az 1969. évi brüsszeli egyezményben a részes államok száma megközelíti a százat.[56]
ii/ A szerződő felek - mint a módosítások mutatják - képesek voltak az egyezményt hozzáigazítani a változó körülményekhez, illetve megfelelő modellt jelentett más tengerszennyezési károk eseteiben.
iii/ Az egyezmények és különösen a Nemzetközi Olajszennyezés Kompenzációs Alap keretében több mint 100 esetet oldottak meg,[57] köztük olyan jeles, különös figyelmet keltő ügyeket, mint a Patmos - (1985),[58] a Haven - (1991),[59] a Braer - (1993),[60] vagy újabban az Erika - (1999)[61] és a Prestige (2002)[62] ügyeket.
Az 1969. évi brüsszeli egyezménnyel megalkotott rezsim hatékonyságát ugyanakkor bizonyos körülmények gyengítik, melyek közül különösen az alábbiakat kell kiemelni:
i/ Az Amoco Cadiz tankhajó Bretagne partjain zátonyra futva súlyos olajszennyezést okozott, ebben az ügyben (1978) Franciaország, mint szerződő fél nem az 1969. évi brüsszeli egyezmény és az 1971. évi nemzetközi kártérítési alapról szóló egyezmény által biztosított lehetőségekkel élt, hanem amerikai bírósághoz fordulva az amerikai jog szerint követelt és kapott kártérítést.[63]
ii/ A szerződéses rezsim területi hatálya (ratione loci) nem öleli fel a res communis omnium usus státusú Antarktisz területén okozott szennyezést,[64] illetve a nyílt tengernek pl. a radioaktív anyagok tengerbe süllyesztésével, vagy a mélytengeri bányászattal okozott károk orvoslását.[65]
iii/ A szerződések univerzalitását meghiúsítja az, hogy az Egyesült Államok nem csatlakozott az 1969/1992. évi egyezmények rezsimjéhez, helyette az Exxon Valdez katasztrófa (1989) hatására született 1990. évi - több vonatkozásban szigorúbb (abszolút felelősség, a releváns, azaz megtérítendő károk hosszabb listája stb.) amerikai törvényt alkalmazza a tankhajó-balesetek eseteiben.[66]
- 50/51 -
Az Európa Tanács nemzetközi jogalkotásra irányuló törekvését is konkrét környezeti katasztrófa indította el. 1986. október 31-én éjjel tűz ütött ki a Sandoz vegyipari konszern bázeli telepén. A tűzvész és az oltás következtében a Rajnát súlyos szennyezés érte,[67] melynek több következménye lett. A Rajna-parti államai ugyan elkerülték Svájc nemzetközi jogsértés miatti felelősségének felvetését,[68] de válaszként létrehozták a Rajna cselekvési programot,[69] illetve megkötötték a Rajna védelméről szóló 1999. évi berni egyezményt.[70] Ezenkívül az Európa Tanács keretében megkezdődött egy nemzetközi szerződés szövegének kidolgozása,[71] mely az 1993. évi luganói egyezmény[72] létrejöttével fejeződött be.
A luganói egyezmény - még ha preambulumában nincs is visszautalás korábbi egyezményekre - lényegében követi a határon túli károk esetében alkalmazandó felelősségi modellt, ugyanakkor egyes részleteiben merész, az eddigieken bizonyos mértékig túlmenő, újító szellemű megoldásokat is bevezet. Szakítva a szektorális megközelítéssel, általában kívánja szabályozni a környezetre veszélyes tevékenységekkel (és ebbe beleérti a mikroorganizmusok és genetikailag módosított szervezetek felhasználását is) okozott okozott károk miatti felelősséget.[73] Ezenkívül kiterjeszti a releváns kár fogalmát, belevonva a szélesen értelmezett környezet helyreállításának és megóvásának költségeit, a "szennyező fizet" elv következetes érvényesítése miatt nem állapítja meg a felelősség felső határát,[74] elismeri a a környezeti információkhoz való hozzájutás jogát, (13-17. cikkek) vagy a környezetvédelmi szervezetek (NGO) különleges jogosítványait. (18. cikk) Az előzőek fényében és egyéb okok (bonyolult rendszere, a veszélyes tevékenység határainak bizonytalansága)[75] miatt a luganói egyezményt az Európa Tanács tagállamai közül csak 9 ország írta alá és az azóta eltelt időben egyetlen ratifikáció sem történt.[76]
A kifogások között szerepel az is, hogy a luganói egyezmény elmossa a különbséget a határon túli és az országon belüli károk között, azaz csak részlegesen nemzetközi magánjogi tárgyú.[77] Ezen értelmezéssel nemcsak a preambulum utalásai (az ilyen kár nemzetközi jellegű, továbbá figyelembe kell venni az 1992. évi riói nyilatkozat 13. elvét), hanem elsősorban a kártérítési perekre vonatkozó konkrét rendelkezések (az eljáró bíróság meghatározása, az ítéletek végrehajtásának kötelezettsége és a környezetvédelmi szervezetek korlátozott perindítási joga, melyek szabályai a 19., 23. és 18. cikkekben találhatók) nincsenek teljesen összhangban.
A hetvenes években a nemzetközi környezetvédelmi együttműködésbe intenzíven bekapcsolódó EGB a határon túli környezeti károk orvoslásának problémáját is napirendre tűzte. Égisze alatt 1989-ben kötötték meg a veszélyes áruk közúti, vasúti és folyami szállítása során okozott károk miatti polgári jogi felelősségről szóló egyezményt (a továbbiakban CRTD-egyezmény),[78] mely grosso modo a korábbi felelősségi tárgyú egyezmények elveit veszi át.[79] Ezen egyezmény hatályba lépésére, úgy tűnik, semmilyen remény sincs. Ezenkívül az EGB tanulmányozta a nemzetközi folyók szennyezése miatti nemzetközi felelősség különböző alakzatait.[80] Égisze alatt létrejött a határt átlépő folyók és nemzetközi tavak védelméről és hasznosításáról szóló 1992. évi helsinki egyezmény,[81] illetve az ipari balesetek országhatáron túli hatásaira vonatkozó 1992. évi helsinki egyezmény,[82] melyeknek a nemzetközi felelősségi rendszer fejlesztésére vonatkozó pactum de contrahendo jellegű rendelkezései (7. cikk, illetve a 13. cikk) új szerződés vagy szerződések létrejöttét ígérték.
A Tiszán 2000 januárjában és februárjában bekövetkezett cián- és nehézfémszennyezés[83] környezeti katasztrófát okozott. A vízügyi egyezmény - és az ipari baleset egyezmény szerződő feleinek közös rendkívüli ülése (2001. július 2-3.) úgy döntött,[84] hogy kormányközi tárgyalásokat kell kezdeni olyan jogilag kötelező dokumentum kidolgozására, mely e két egyezmény hatálya alá eső veszélyes tevékenységekből származó károk esetében polgári jogi felelősséget létesít. A szerződésszöveg kidolgozásával foglalkozó munkabizottság ülésein be nem vallottan - a pensez y toujours n'en parlez jamais maxima jegyében - végig jelen volt a ciánügy, mégis a tárgyalás a svájci tervezet[85] alapján kezdődött és lényegében e keretből a későbbiekben sem lépett ki. A svájci javaslat az 1999. évi bázeli jegyzőkönyv rendelkezéseit kívánta adaptálni a két 1992. évi egyezmény érintkezési felületén keletkező nemzetközi magánjogi problémák megoldására, melyet ezért interface approach-nak nevezhetünk. Így jött létre "a határt átlépő folyók ipari balesetekből származó szennyezésével okozott károk miatti polgári jogi felelősségről és kártérítésről" szóló 2003. évi kijevi jegyzőkönyv,[86] melyet 2003. május 21-én írt alá Kijevben az V. Páneurópai Környezetvédelmi Konferencián 22 miniszter, köztük a magyar környezetvédelmi és vízügyi miniszter is.
- 51/52 -
A UNEP sokoldalú környezetvédelmi tevékenységéből e tanulmány tárgyához a veszélyes hulladékok országhatárokat átlépő szállításáról és ellenőrzéséről szóló 1989. évi bázeli egyezmény[87] folytatása kapcsolódik. A bázeli egyezmény által előírt pactum de contrahendo /12. cikk/ megvalósítására hosszadalmas és nehéz tárgyalások kezdődtek, melyek a veszélyes hulladékok országhatárokat átlépő szállításából és ártalmatlanításából keletkező károk miatti felelősségről és kártérítésről szóló 1999. évi bázeli jegyzőkönyv[88] aláírásával fejeződtek be.
A bázeli jegyzőkönyvhöz vezető tárgyalások során a létrehozandó nemzetközi magánjogi felelősség tipikus problémáit olyan körülmények súlyosbították, mint a veszélyes tevékenység ab ovo többszereplős jellege, a veszélyes hulladékok exportjának részleges tilalma, mely egyrészt azt jelenti, hogy egyes országok nemzetközi kötelezettséget vállaltak az import betiltására,[89] másrészt az alapegyezmény maga is fontolóra veszi az illegális kereskedelmet, azaz a szigorú ellenőrzési rendszer kijátszásának lehetőségét, mely utóbbi tényezők miatt az alapvetően nemzetközi magánjogi tényállásban az államok különleges súlyát nehéz volt figyelmen kívül hagyni.
Két területen folynak tárgyalások környezeti károk miatti nemzetközi magánjogi felelősségi rendszer kialakítására.
Miután az 1991. évi madridi jegyzőkönyv[90] átmentette az antarktiszi ásványvagyonnal kapcsolatos tevékenység szabályairól szóló meghiúsult 1988. évi wellingtoni egyezmény[91] környezetvédelmi rendelkezéseit,[92] a jegyzőkönyv hatályba lépése után megkezdődött egy kiegészítő felelősségi melléklet ki-dolgozása.[93]
Az 1992. évi biológiai sokféleség egyezmény[94] égisze alatt kötötték meg a 2000. évi cartagenai biobiztonsági jegyzőkönyvet,[95] melynek a felelősségre és kártérítésre vonatkozó aspektusának kidolgozása folyamatban van.[96]
A szerződések autonómiájának elve, a felekben, az egyezmények céljában és tárgyában meglevő különbségek nem zárják ki a civil liability egyezmények összehasonlítását. Nem hagyható figyelmen kívül az, hogy ezen egyezmények a belső jogból vették át a felelősségi rezsimet,[97] céljuk a határon túli környezeti károkkal kapcsolatos magánjogi felelősségi szabályok egységesítése,[98] és minden egyezmény a korábbi egyezményekre építve, azokat mint quasiprecedenseket felhasználva jött létre.[99]
A nemzetközi szerződések joga különbséget tesz az egyezmények személyi - (ratione personae), területi -(ratione loci) és tárgyi hatálya (ratione materiae) között.
9.1 A nemzetközi szerződések jogáról szóló 1969. évi bécsi egyezmény[100] szerint a szerződések személyi hatálya a szerződő felekre korlátozódik (34. cikk), azaz főszabályként harmadik államok számára sem jogokat, sem kötelezettségeket nem létesíthet. A szerződések jogának e szabálya áthatja a civil liability egyezményeket is, szorosan összekapcsolódva a területi hatályra vonatkozó szabállyal: a nemzetközi magánjogi felelősségi rezsim az egyik szerződő fél területén bekövetkező baleset vagy esemény határon túli, azaz más szerződő fél vagy felek területén bekövetkező károkra alkalmazandó.[101]
A vizsgált egyezményekben a főszabálytól eltérő megoldásokkal is találkozunk:
- Az 1988. évi bécsi jegyzőkönyv összekötötte az 1960. évi párizsi - és az 1963. évi bécsi atomkáregyezményt olyan módon, hogy az atomerőmű üzemeltetőjének az előbbi szerinti felelőssége alkalmazandó az utóbbi feleinek területén bekövetkezett károkra és vica versa.
- Az 1969. évi brüsszeli egyezményt a személyi hatály szempontjából féloldalasnak lehet tekinteni: csak azt a szerződő felet nevesíti, amelynek területén tankhajóbaleset következtében károk keletkeznek (II. cikk). (A másik oldalon a dolog természete szerint a tankhajókat lajstromozó szerződő országok állnak.) Ugyanakkor a kőolaj nemzetközi tengeri szállításában részt vevő valamennyi hajóra kiterjeszti hatályát azzal, hogy megköveteli a biztosítás vagy más pénzügyi garancia létezését tanúsító okiratot (VII. cikk 2. és 11. pontok).[102] E megoldás az egyezmény hatályát
- 52/53 -
de facto a nem szerződő felekre is kiterjeszti.[103]
- Ebbe az irányba mutat az 1993. évi luganói egyezmény is, mely szerint rendelkezéseit alkalmazni kell bármely szerződő fél területén bekövetkező eseményre, függetlenül a kár bekövetkeztének helyétől (3. cikk a/pont). Ugyanakkor lehetővé teszi azt, hogy e rendelkezést a felek harmadik államok vonatkozásában egyoldalú nyilatkozattal kizárják, illetve a viszonosság elve alapján alkalmazzák (35. cikk 1/a pont).
- Az 1999. évi bázeli jegyzőkönyv espressis verbis kimondja alkalmazását - a mellékletben felsorolt - nem szerződő fél tranzitországokra (3. cikk 3/d pont).
- Végül az 1963. évi bécsi atomkáregyezményt módosító 1997. évi bécsi jegyzőkönyv még tovább megy: kimondja alkalmazását minden nukleáris kárra, függetlenül annak helyétől, de annak az államnak a belső joga, ahol van nukleáris létesítmény, kizárhatja nem szerződő állam területén bekövetkező károkra, feltéve, hogy ez utóbbinak a területén működik nukleáris létesítmény (3. cikk I/A cikk).
9.2 A nemzetközi szerződések jogáról szóló 1969. évi bécsi egyezmény szerint a szerződés minden részes felet teljes területére nézve kötelezi (29. cikk). E szabály fényében és figyelembe véve az előző pontban foglaltakat, csak három megjegyzést kell tenni:
i/ Bár nyilvánvaló az, hogy a balesetből vagy eseményből következő szennyezés nem feltétlenül okoz kárt a szerződő fél egész területén, pl. az olajszennyezés nyilván csak a tengerpartot és a part előtti tengerrészeket éri el, vagy a veszélyes áruk és hulladékok fuvarozása következtében is korlátozott kiterjedésű lehet az érintett terület nagysága, csak a 2003. évi kijevi jegyzőkönyv korlátozza területi hatályát a részes államok nemzetközi folyóira (transboundary watercourses/cours d'eau transfrontieres), azaz - ki nem mondottan - a hidrológiai egységet alkotó vízrendszerre, melyen a kibocsátó állam és az érintett állam (esetleg más országok is) osztoznak. (ld. 1992. évi helsinki vízügyi egyezmény 1. cikkét) . Ebből következik az, hogy az egyezmény magyar fordításában található "határvíz" kifejezés nem pontos, ugyanis a magyar gyakorlat ez utóbbi fogalmat a határt alkotó folyókra és a határ által metszett folyók határszelvényére korlátozza. A kijevi jegyzőkönyv területi hatálya következtében pl. az ipari baleset által előidézett légszennyezés irreleváns.
ii/ Az "államterület" kifejezést az újabb egyezmények[104] kiterjesztik a kizárólagos gazdasági övezetre is, holott e fölött a parti állam csak szuverén jogokat és joghatóságot gyakorol.[105]
iii/ A területi hatály felölelheti a res communis omnium usus-hoz tartozó nyílt tengert is: a releváns kár fogalmát kiterjesztik a károk elkerülése vagy csökkentése érdekében foganatosított intézkedések költségeire, függetlenül azok foganatosításának helyszínétől, tehát ebben az értelemben a nyílt tengeren okozott károk is az egyezmény hatálya alá tartoznak.[106] Az 1997. évi bécsi módosító jegyzőkönyv szerint pedig helyszíntől függetlenül minden atomkárra alkalmazni kell a felelősségi szabályokat. (3. cikk I/A cikk)
9.3 A különböző egyezmények tárgyi tárgyát grosso modo az egyes egyezmények címe meghatározza, melyek közös nevezője valamilyen veszélyes tevékenység következményeinek rendezése. Ez utóbbi alatt minden olyan tevékenység értendő, melyben egy vagy több veszélyes anyag van vagy lehet jelen meghatározott mennyiségben.[107] Bár egyes egyezmények a "baleset",[108] mások pedig az "esemény"[109] kifejezéseket használják, melyek kárt okoznak vagy súlyos és közvetlen veszélyt hordoznak, közös jellemzőjük az, hogy rendkívüli szennyezésekre vonatkoznak, vagyis a folyamatos, nem pontszerű, kumulálódó szennyezések irrelevánsak. A rendkívüli szennyezések kategóriájában viszont lényegtelen az a megkülönböztetés, hogy kevéssé vagy erősen valószínű a kár realizálódásának veszélye.[110]
A létrehozott nemzetközi magánjogi felelősségi rezsim a békés célú veszélyes tevékenységekre korlátozódik, mely következik abból, hogy nem vonatkozik a hadihajókra[111] és a nukleáris energia nem békés célú felhasználására.[112]
Miután civil liability egyezmények sorozata jött létre, hálót vonva a veszélyes tevékenységek köré, nem lehet kizárt a rendelkezéseik közötti részleges átfedés és esetlegesen összeütközés. Ennek kiküszöbölésére az egyezmények különböző megoldásokat alkalmaznak:
- Expressis verbis kizárják az egyezmény hatályából a nukleáris anyagokkal okozott károkat.[113]
- Az egyezmény összeütközés esetén kimondja elsőbbségét más egyezményekkel szemben.[114]
- Az egyezménytől csak akkor lehet eltérni, ha a másik szigorúbb felelősséget hoz létre vagy többletjogokat biztosít.[115]
- Az egyezmény önmagát szubszidiáriusnak nyilvánítja, azaz megengedi rendelkezéseitől való eltérést meglevő vagy újonnan kötött egyezményekkel.[116]
- A dolog természete szerint olyan egyezmények is vannak, melyekből hiányzik a más egyezményekhez való viszonyát meghatározó rendelkezés.[117]
Az előzőekből következik az, hogy ezen egyezmények területén is vissza kell nyúlni a nemzetközi szerződések jogáról szóló bécsi egyezménynek az azonos tárgyú szerződésekre vonatkozó szabályaihoz (30. cikk).
- 53/54 -
A tanulmány e pontja az alábbi kérdésekre tér ki: a felelősség kanalizációja, a kiválasztott felelősségi rendszer és ennek korolláriumai, valamint a releváns kár meghatározása az egyes egyezményekben. E felsorolásból következik az, hogy nem foglalkozunk sem a szerződő felek általi végrehajtás biztosítását szolgáló intézményesítéssel, azaz a felek meghatározott időközönként összeülő értekezletének vagy konferenciájának létrehozásával és valamilyen adminisztráció felállításával, melyek megjelennek egyes egyezményekben,[118] sem a szerződés értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatos viták rendezésével, különösen a Nemzetközi Bíróság vagy valamely választott bíróság kötelező joghatóságának előírásával,[119] végül mellőzzük az egyes egyezmények hatálya alá eső kártérítési perekre vonatkozó szerződési rendelkezéseket (perindítási határidők, joghatósággal rendelkező bíróság vagy bíróságok megállapítása, külföldi bírói ítéletek végrehajtásának kötelezettsége, a lex fori alkalmazhatósága stb.), bár ezen a területen is találkozhatunk több érdekes megoldással, melyek közül per tangentem említhető az okozati összefüggés bizonyításának megkönnyítése,[120] vagy az 1899. és 1907. évi hágai egyezménnyel[121] létrehozott Állandó Választott Bíróság igénybevétele lehetőségének biztosítása a 2003. évi kijevi jegyzőkönyvben (14. cikk) a 2001. évi "A természeti erőforrásokkal és/vagy a környezettel kapcsolatos viták esetén igénybe vehető választott bíráskodás" c. szabályzat[122] szerint.
Tekintettel arra, hogy nemzetközi magánjogi tárgyú egyezményekről van szó, a felelős mindig magánszemély. Ebben az összefüggésben az állam is magánszemélynek tekintendő és nem hivatkozhat immunitására, ha a kárt okozó létesítmény állami tulajdonban van, vagy az állam valamely alkotórésze üzemelteti,[123] illetve állami tulajdonú hajót kereskedelmi célokra használnak.[124]
Minden egyes egyezmény meghatározott személyre irányítja a felelősséget, konkrétan meghatározza a felelős személyt. Ezt nevezik kanalizációnak (chanelling/canalisation). Különféle megoldások alakultak ki:
- Felelős lehet az üzemeltető,[125] melynek fogalmát nem minden egyezmény határozza meg.[126]
- Felelős lehet a hajótulajdonos.[127]
- Felelős lehet a fuvarozó, aki egyben üzemeltető is.[128]
- Végül - a veszélyes és más hulladékok határon keresztül történő mozgatásának sajátosságaira tekintettel - találkozunk többes kanalizációval is, azaz az 1999. évi bázeli jegyzőkönyv több személyre hárítja a felelősséget: aki lehet az értesítést küldő személy, ha ez az exportáló állam vagy ilyen személy nincs, akkor az exportáló, egyes hulladékok esetében az importáló, reimport vagy illegális import esetében pedig a reimportáló.[129]
Valamennyi civil liability egyezmény kivétel nélkül objektív felelősséget (strict liability/responsabilité objective) ír elő. Ez akkor is igaz, ha - mint pl. az 1963. évi bécsi atomkáregyezményben (IV. cikk) - abszolút felelősség szerepel, mert az atomerőmű üzemeltetője is mentesülhet a felelősség alól, tehát felelőssége nem lehet abszolút. Az objektív felelősség rezsimjében a felelős személy felelőssége és kártérítési kötelezettsége a határon túli kár bekövetkeztével - esetleg már kárveszély előidézésével - létrejön.[130] Másképpen fogalmazva: a károkozó vétkessége, azaz magatartásának szándékossága vagy gondatlansága irreleváns, legfeljebb - bizonyos feltételek mellett - a felelősség korlátozása, a fizetendő kártérítés maximalizálása ebben az esetben nem érvényesül.
Az objektív felelősségi rezsim egyik korolláriuma kimentési okok létezése, azaz a kár bekövetkezte ellenére a felelősnek kijelölt személynek nem kell kártérítést fizetnie. A felelősséget kizáró okok közé tartoznak az ún. tradicionális kimentési okok, mint a lato sensu háborús cselekmények, a vis maior, harmadik személy szándékos jogellenes magatartása és a károsult vétkes magatartása.[131] E kimentési okok kiegészülhetnek olyan speciális körülményekkel, mint a felelős hatóságoknak a hajózó útvonalak jelzéseivel kapcsolatos mulasztásai,[132] ha a feladó nem informálja a fuvarozót a szállítmány veszélyes természetéről,[133] vagy ha teljesíteni kell a hatóság kötelező intézkedését.[134]
Az objektív felelősség rezsimjének fontos eleme a felelősség korlátozása, azaz a fizetendő kártérítés felső határának meghatározása. E szabály alól csak az 1993. évi luganói egyezmény jelent kivételt. Ma már valamennyi egyezmény egységesen "különleges lehívási jogban" (SDR) határozza meg a fizetendő kártérítést, melynek nagyságát a kezdetek óta többszörösére emelték. Ezenkívül a körülményekhez való folyamatos hozzáigazítás lehetőségét úgy biztosítják, hogy - kiküszöbölve a szerződésmódosítás immanens nehézségeit - a kártérítési plafonokat a mellékletekbe helyezik el, melyeket többségi döntéssel minden szerződő félre kötelező módon meg lehet változtatni.
- 54/55 -
A civil liability egyezmények a felelősség korlátozásának többféle módját alkalmazzák:
- Az egyezmény rögzíti a fizetendő kártérítés felső határát, akár a veszélyes tevékenység természete,[135] azaz a tevékenységben felhasznált anyagok figyelembevételével, akár a hajók tonnatartalmának függvényeként,[136] akár az okozott károk fajtája szerint[137] differenciálva. Az atomkáregyezményekben viszont nincs megkülönböztetés.
- Az egyezmény a területi állam jogára bízza a felelősség korlátozását.[138]
- Olyan megoldással is találkozunk, mely szerint a felelős korlátozhatja saját felelősségét azzal az elengedhetetlen feltétellel, hogy a kártérítési per megindulásakor a joghatósággal rendelkező bíróságnál letétbe helyezi a szükséges összeget vagy bankgaranciát mutat be.[139]
A kártérítés megfizetésének realizálhatósága érdekében az egyezmények a felelős személy számára kötelező biztosítást vagy más pénzügyi garanciát írnak elő.[140] E rendelkezéssel kapcsolatban kérdéses lehet az, hogy ez az előírás egyrészt self-executing rendelkezésnek tekinthető-e, azaz olyannak, mely közvetlenül magánszemély számára létesít kötelezettséget, másrészt felmerül az is, hogy a szerződő feleket terheli-e valamilyen kötelezettség, pl. biztosítás hiányában megtagadhatja-e a veszélyes tevékenység engedélyezését. Az egyezmények hallgatása úgy értelmezhető, hogy ennek eldöntését a szerződő felek belső jogára bízták.
A felelős személy kártérítési kötelezettségének maximálása azzal a következménnyel járhat, hogy a károsult által elszenvedett kár és a ténylegesen megkapott kártérítés között jelentős különbség lehet, mely nincs összhangban a "szennyező fizet" elv érvényre juttatásával. E probléma részleges orvoslása valósul meg különbözőképpen finanszírozott nemzetközi kártérítési alapok létrehozatalával. E gyakorlatot az 1960. évi atomkáregyezményhez kapcsolódó 1963. évi brüsszeli kiegészítő egyezmény vezette be: az okozott kárért először az atomerőmű üzemeltetője felel, a második lépcsőben a területi állam által létrehozott alap nyújt kártérítést, a harmadik lépcső pedig a szerződő felek által közösen finanszírozott alap által biztosítandó kártérítés. (3. cikk) E megoldást vette át az 1997. évi bécsi kiegészítő kártérítési egyezmény.[141] Az államok által működtetett alapokkal szemben a hajótulajdonosok felelősségét a kőolaj- és más veszélyes anyagok tengeri szállításában érdekeltek hozzájárulásával létrehozott alap egészíti ki.[142] Magától értetődik az, hogy kiegészítő kártérítési alap létezése nem szükségszerű eleme a felelős személyekre vonatkozó objektív felelősség rezsimjének.[143]
Az objektív felelősség rezsimjének archimedeszi pontja annak eldöntése, hogy a felelős személy milyen károk jóvátételére kötelezett. A korai civil liability egyezmények a felelősséget és a kártérítési kötelezettséget a baleset vagy esemény során bekövetkezett halál, testi sérülés és a vagyoni károk, azaz az un. tradicionális károk eseteire korlátozták.[144]
Az újabb egyezményekben a releváns károk körének bővítésére irányuló tendencia nyilvánul meg: a felelős személy kártérítési kötelezettsége kiterjed a környezet helyreállítására irányuló intézkedések, továbbá a károk megelőzésének vagy csökkentésének költségeire is.[145] E megoldás kettős következménnyel jár: egyrészt nem kizárólag az individuális károk lehetnek relevánsak, mert a helyreállítási és megelőzési intézkedéseket általában állami szervek foganatosítják, másrészt a környezet helyreállításának fogalma közvetve magába foglalja bizonyos környezeti károk relevanciájának elismerését, hiszen az esetleges kártérítésnek fedeznie kell a környezet megsemmisült vagy károsodott összetevőinek rehabilitációját, eredeti állapotának visszaállítását, vagy ezen összetevőkkel egyenértékű elemek bevitelét a környezetbe.[146]
Az előzőekkel kapcsolatban az egyezmények fontos korlátot is állítanak azzal, hogy a helyreállítási és megelőzési intézkedések költségeinek elismerését összekötik azok ésszerűségének követelményével, azaz a nyilvánvalóan aránytalan intézkedések költségei nem relevánsak. Annak eldöntése, hogy melyik intézkedés tekinthető ésszerűnek, a károsult vagy károsultak és a felelős személy közötti kártérítési per során az eljáró bíróság feladata.
A kártérítési kötelezettség hatálya alá eső károk körének kiterjesztése nem jutott és nem juthatott el a per se környezeti károk relevánssá minősítéséig, a környezet önértékének, önmagában vett értékének elismeréséig. Ennek elmaradása különböző okoknak tudható be: figyelembe kellett venni a biztosíthatóság szempontjait, a per se környezeti károk (pl. a vadon élő állat és növényfajok egyedeinek pusztulása, a táj esztétikuma) pénzbeli értékelésének nehézségeit, a balesetet okozó vagy eseményt előidéző veszélyes tevékenység gazdasági hasznosságát és ennek következtében fenntartásának szükségességét, továbbá azt a körülményt, hogy a felelősség és a kártérítés megállapítására nemzetközi magánjogi keretben bírói eljárás során kerülhet sor. E gyakorlati szempontok tökéletesen beleilleszkednek a nemzetközi környezetvédelmi jogot uraló antropocentrikus megközelítésbe.[147]
- 55/56 -
A nemzetközi magánjogi felelősséget szabályozó nemzetközi egyezmények keretében prima facie nehezen értelmezhető az államok nemzetközi felelőssége. Ennek megfelelően vannak olyan egyezmények, melyek hallgatnak a szerződő felek, azaz az államok nemzetközi felelősségéről.[148] Más egyezményekben ún. jogfenntartó klauzula található, mely azt tartalmazza, hogy az egyezmény nem érinti az államoknak a nemzetközi felelősséggel kapcsolatos, az általános nemzetközi jog szerinti jogait és kötelezettségeit.[149] Bizonyos mértékű összefüggés megállapítható a szennyezéssel járó balesetet vagy eseményt előidéző veszélyes tevékenység és az e fölötti állami ellenőrzés között: minél effektívebb ez utóbbi (pl. atomerőműveknél, veszélyes hulladékok határon keresztül történő mozgatásánál), annál nagyobb jelentőséget kaphat a jogfenntartó klauzula. Ugyanakkor a lényegében azonos megfogalmazású jogfenntartó klauzulák értelmezése nem mentes bizonyos problémáktól. Mit jelent az utalás az államoknak az általános nemzetközi jog szerinti felelősségére, tekintettel arra, hogy két nemzetközi felelősségi alakzat létezik?[150] Ezenkívül e formulák értelmezését befolyásolhatja-e a mögöttük álló travaux préparatoires különbözősége, ami eltérő jelentést adhat azonos szövegeknek. Pl. az 1999. évi bázeli jegyzőkönyv kidolgozása során felmerült az, hogy rendelkezni kellene azon ország szubszidiárius nemzetközi felelősségéről, ahonnan a veszélyes hulladékok származnak.[151] A jegyzőkönyv jogfenntartó záradéka tehát egy vita kompromisszumos lezárásaként értékelhető. A 2003. évi kijevi jegyzőkönyv tárgyalása során ilyen javaslat nem merült fel, mit jelent akkor az azonos szövegű jogfenntartó klauzula? Egyszerűen az adaptációs módszer következménye, vagy - "az előkészítő anyagok" fényében - más jelentése van?
A civil liability egyezmények és az államok nemzetközi felelőssége esetleges összefüggésének vizsgálatánál nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy a szerződő felek - a pacta sunt servanda elv[152] alapján kötelesek az egyezmények végrehajtását biztosítani, melyet egyes esetekben expressis verbis rögzítenek is.[153] Ezenkívül konkrét kötelezettségvállalásokkal is találkozunk, pl. kötelesek a felelős személyek számára biztosítási kötelezettséget előírni,[154] sőt - némileg meglepő módon - a szerződő felek szerepet vállalnak a magánszemélyek közötti kártérítési perekben.[155] Ezen általános vagy konkrét kötelezettségeknek az államnak beszámítható módon történő megszegése nemzetközi jogsértés, mely a szerződő fél nemzetközi jogi felelősségét keletkezteti. E felelősség érvényre juttatásának módjai a nemzetközi felelősség szabályaiban és a viták békés rendezése körében találhatók, melyek bemutatása már túlmegy e tanulmány keretein.
A különböző civil liability egyezmények sommás áttekintése után megengedhető az a következtetés, hogy immanens és egyéb fogyatékosságaik ellenére aligha alábecsülhető szerepet játszanak a nemzetközi relevanciájú környezeti károk jóvátételében. Uniformizált modelljük ellenére több vonatkozásban továbbfejlődtek és a részletekben új megoldások is megjelentek.
A nemzetközi magánjogi tárgyú egyezmények létrehozatala ugyanakkor nem hozott átütő sikert, több egyezményt már meghiúsultnak lehet tekinteni, mások hatályba lépése még nem történt meg, vagy a részes felek száma alacsony. Ennél is fontosabbnak tartható az, hogy nem helyettesítheti, nem válthatja ki a környezeti károk miatti nemzetközi felelősséget. Szükség van a nemzetközi magánjogi felelősség és az államok nemzetközi felelőssége közötti koegzisztenciára, így az érdekelt államok számára többféle lehetőség kínálkozik a határon túli környezeti károk problémájának orvoslására.
Az előzőekben vázolt lehetőségeket tovább bővítette az Európai Unió jogalkotásának új eredménye: a környezeti felelősségről szóló 2004. évi irányelv.[156] ■
JEGYZETEK
* A tanulmány az OTKA T/043369. sz. téma keretében készült.
[1] Ann. de la Comm. du droit int. 1974, vol. II, Deuxième partie, 358. o., 330.§, melyet megismétel az 1992. évi riói nyilatkozat 2. elve. (Rapport de la Conf. des Nations Unies sur l'environnement et le developpement. (Doc. NU A/CONF. 151/26, vol. I. annexe I. és RGDIP 1992. 975. o.)
[2] "States have...the responsability c. les Etats...ont le devoir".
[3] Ld. a Nemzetközi Bíróságnak a nukleáris fegyverek legalitása ügyben adott tanácsadó véleményét. (CIJ. Rec. 1996. 29. §)
[4] Ld. az Európa Tanács égisze alatt megkötött 1998. évi strasbourgi egyezményt a környezet büntetőjogi védelméről. (RGDIP 1998. 1102. o.) Az Egyesült Nemzetek Környezeti Programja (UNEP) is foglalkozik az ózonkárosító anyagok, mérgező vegyületek, veszélyes hulladékok és veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelmének témájával, mint környezetkárosító bűncselekményekkel (ld. EPL 33 (2003) no. 5). Különösen fontos megemlíteni azt, hogy a NJB által 1991-ben első olvasatban elfogadott "Az emberiség békéje és biztonsága elleni bűncselekmények kódexe" 26. cikkében szabályozza a szándékos és súlyos környezetszennyezés bűntettét. (Yearbook of ILC 1991, Vol. II, Part Two 107. o.) E bűncselekmény elismerése Doudou Thiam különelőadó 7. jelentésében fogalmazódott meg. (Yearbook. 1989, Vol. II, Part One 64-65. o., 199-209. §§) Az emberiség békéje és biztonsága elleni bűncselekmények kódexének végleges tervezetéből már abból a megfontolásból
- 56/57 -
kimaradt, hogy 20. cikke szerint (Yearbook... 1994, Vol. II, Part Two 38. o.) iunctim létesült ezen bűncselekmények és a leendő Nemzetközi Büntetőbíróság tárgyi joghatósága között, így jogfenntartó klauzulával csökkenteni kellett a bűncselekmények számát az ún. "crimes of crimes" körére. (uo. 100. §)
[5] Összefoglalását ld. a "Transnational Enforcement of International Law" c. jelentésben (ILA New Delhi Conference /2002/ 824-851. o.)
[6] R. Ago, a NJB különelőadója 2. jelentése vezette be (Ann. de la Comm. du droit int. 1970, vol. II. 190. o. 6. és 7. §§), melyet a Bizottság elfogadott. (Ann... 1970, vol. II. 327. o., 66/c §.)
[7] Ennek szabályait kodifikálta a 2001. évi végleges tervezet. (Rapport de la Comm. du droit int. Cinquante-troisième session, AGDO, Supplément no. 10. /A/56/10/ 29-393. o.) Ld. Bruhács János: Az államok felelősségéről szóló végleges tervezet. in Nagy Károly Emlékkönyv. (Acta Universitatis Szegediensis Acta Juridica et Politica, T. LXI. Fasc. 8. 117-132. o.)
[8] Ennek szabályait részlegesen kodifikálta a 2001. évi tervezet. (Rapport i.m. 393-479. o.)
[9] D. Frenck: Developping States and International Environmental Law. The Importance of Differenciated Responsability. (ICLQ 2000. 35-60. o.)
[10] P. M. Dupuy: L'État et la réparation des dommages catastrophiques. in International Responsability for Environmental Harm. F. Francioni - T. Scovazzi /ed./ Graham and Trotman 1991. 141-144. o. és A. Boyle: Making the Polluter Pay? Alternatives to State Responsability in the Allocation of Transboundary Environmental Costs. (uo. 363-366. o.)
[11] Ld. a környezeti hadviselés tilalmáról szóló 1976. évi New York-i egyezményt (1978. 29. tvr.)
[12] A. Kiss: Present Limits to the Enforcement of State Responsability for Environmental Damage. (in Francioni -Scovazzi: i.m . 13. o.)
[13] B. Conforti: Do States Really Accept Responsability for Environmental Damage? (uo. 179. o.)
[14] Boyle: i.m. 363. o.
[15] A. Ch. Kiss: L'état du droit de l'environnement en 1981: Problèmes et solutions. JDI. 1981. 518. o.
[16] Responsability and liability in relation to accidental water pollution /Responsabilité et obligation de réparer en cas de pollution accidentelle des eaux (MP.WAT/2001/1/ Add. 1- CP.TEIA /2001/1/ Add. 111. §. A táblázatban már csak 16 egyezmény található, melyek között vannak a téma szempontjából nem releváns egyezmények is, pl. az 1972. évi űrkárfelelősségi vagy az 1991. évi környezeti hatásvizsgálat egyezmény, illetve egyértelműen meghiúsultnak tekinthető egyezmények is, pl. az Európai Gazdasági Bizottság (EGB) égisze alatt kötött 1989. évi genfi egyezmény a veszélyes árúk vasúti, közúti és folyami szállításával okozott károk miatti polgári jogi felelősségről.
[17] R.R. Churchill: Facilitating /Transnational/ Civil Liability Litigation for Environmental Damage by Means of Treaties: Progress, Problems and Prospects. 12 YIEL (2001) 7. o. A. Daniel: Civil Liability Regimes as a Complement to Multilateral Environmental Agreements: Sound International Policy or False Comfort. RECIEL 12/3 (2003) 228-238. o. M. Fitzmaurice: International Protection of the Environment. RCADI, T. 293 (2001) 294-304. o. G. Hafner: Le contexte particulier de la responsabilité dans le droit international de l'environnement. Pédone, Paris 2001. 45-71. o. R. Wolfrum - Ch. Langenfeld: Environmental Protection by Means of International Responsability. E. Schmidt Verlag, Berlin 2000. 3-102. o.
[18] Boyle: i.m. 378-379. o.
[19] A nukleáris fegyverekkel kapcsolatos nemzetközi szerződéseket is csak a hatvanas években kötötték meg, mely jelentősen befolyásolta a NAU feladatkörét. Részleteit ld. Lamm Vanda: A nukleáris energia hasznosításának nemzetközi jogi kérdése. Bp. KJK. 1983.
[20] Jelenleg több mint 450 atomerőmű müködik. P. Birnie - A. Boyle: International Law and the Environment. Ed. Oxford University Press 2002. 452. o.
[21] Az atomerőművek immanens veszélyeinek hivatalos megfogalmazása csak az első balesetek, különösen Csernobil után történt meg. Ld. uo. 454. o.
[22] Uo. 451. o.
[23] OECD Environment Committee: Compensation for Nuclear Damage. Nuclear Law Bulletin, Vol. 20. (1977) 50. o.
[24] E kifejezés elfogadottnak tűnik. Ld. pl. a RECIEL különszámát. (1996, Vol. 5, Issue 3.)
[25] Tartalma felöleli - a nukleáris fegyverekre vonatkozó szerződéseken túl - a nukleáris anyagok felhasználására, tárolására és szállítására vonatkozó biztonsági szabályokról szóló 1980. évi bécsi egyezményt (1987. 8. tvr.), a nukleáris biztonságról szóló 1994. évi bécsi egyezményt (1997. I. tv.), az elhasznált fűtőelemek és a radioaktív hulladékok kezelésének biztonságáról szóló 1997. évi bécsi egyezményt (21/1998. (III. 6.) Korm. r.). A nukleáris kockázatok ellenőrzésén kívül ide tartozik még az 1986-ban kötött két bécsi egyezmény nukleáris baleset esetén az azonnali értesítésről és a kölcsönös segítségnyújtásról (28 és 29/1987. (VIII. 9.) MT. r.), továbbá a nukleáris károk miatti felelősségre vonatkozó nemzetközi jogi normák.
[26] UNTS, 956. kötet, 251. o. Részletesebben ld. G. Arangio-Ruiz: Some international legal problems of the civil uses of nuclear energy. RCADI T. 107. (1962-II.) 497-638. o.
[27] 2 ILM (1963) 685. o.
[28] Birnie - Boyle : i.m. 469. o.
[30] RGDIP 1962. 894-904. o.
[31] UN Juridical Yearbook 1971. 100. o.
[32] Az első, az Egyesült Államokban 1979-ben történt balesetnek (Three Miles Island) nem volt határon átterjedő hatása.
[33] A csernobili balesetről ld. 28 Bulletin de l'AIEA (1986), jogi aspektusairól ld. J. Barron: After Chernobyl: Liabiliy for Nuclear Accidents under International Law. Columbia Journal of Transnational Law, 1987. 647. o., H. Blix: The Post-Chernobyl Practitioners'Outlook for Nuclear Power. Bulletin de l'AIEA (1987), G. Handl: Apres Tchernobyl: Quelques réflexions sur le programme législatif multilateral a l'ordre du jour. RGDIP, 1988. 5. o., A. Ch. Kiss: L'accident de Tchernobyl et ses conséquences au point de vue du droit international. AFDI, 1986. 139. o.
[34] Birnie-Boyle: i.m. 474. o., P.M. Dupuy: L'État et la réparation des dommages catastrophiques. In Francioni -Scovazzi: i.m. 138. o., és különösen a G 7 csúcstalálkozó 1986. évi tokiói nyilatkozata (XXV ILM /1986/ 1005-1006. o.)
[35] T. Scovazzi: Industrial Accidents and the Veil of Transnational Corporations. In Francioni - Scovazzi: i.m. 397. o.
[36] Ld. 25. sz. jegyzetet.
[37] M. Politi: The Impact of the Chernobyl Accident on States' Perception of International Responsability for Nuclear Damage. In Francioni - Scovazzi: i.m. 485. o.
[38] Ld. 1. sz. jegyzetet.
[39] Birnie - Boyle: i.m. 475. o.
[40] 42 Nuclear Law Bulletin (1988) 56. o.
[41] 36 ILM (1997) 1462. o.
[42] Uo. 1473. o.
[43] J. P. Queneudec: L'incidence de l'affaire du Torrey Canyon sur le droit de la mer. AFDI 1968. 701. o.
[44] UNTS vol. 973. 3. o. Irodalom: L. Lucchini: La pollution de la mer par les hydrocarbures. Les conventions de Bruxelles de novembre 1969 ou les fissures du droit international classique. Journal du droit int. 1970. 795. o., M. Remond-Gouilloud: Droit maritime. Pédone, Paris 1988.
[45] 9 ILM (1970) 25. o., Journal du droit int. 1970. 836. o., NU Ann. juridique 1969. 173. o. Ezenkívül létezik más tengeri balesetek esetén intervenciós jogot biztosító 1973. évi jegyzőkönyv. (NU Ann. juridique 1973. 100. o.)
[46] 11 ILM (1972) 284. o., UNTS 1110. kötet 57. o. Irodalom: R. M. Malkassian: Le Fonds international d'indemnisation pour les dommages dus a la pollution par les hydrocarbures et le calcul des répartions. Revue belge de droit int. 1981. 429. o. E nemzetközi Alap mellett a hajótulajdonosok közötti szerződés létrehozta a TOVALOP, illetve az olajtársaságok a CRISTAL elnevezésű finanszírozási rendszert. Ld. P. S. Rao: Premier rapport sur le régime juridique de la prise en charge de la perte en cas de dommages transfrontieres découlant d'activités dangereuses. (A/CN.4/531, 2. o. 47. §, 80. sz. lábjegyzet) Ezek az intézmények azóta megszűntek. (M. Faure - Wang Hui: The International Regimes for the Compensation of Oil - Pollution Damage: Are they Effective? RECIEL 12 (3) 2003. 246-247. o.)
- 57/58 -
[47] Birnie - Boyle: i.m. 385. o.
[48] Daniel: i.m. 226. o., Rao: i.m. 29. o. 65. §
[49] E. Roucounas: Facteurs privés et droit international public, RCADI, T. 299. (2002) 189. o.
[50] L. Boisson de Chazournes - et al.: Protection internationale de l' environnement. Pédone, Paris 1998. 952. o. és 996. o.
[51] 35 ILM (1996) 1415. o. Irodalom: R.H. Ganten: HNS and Oil Pollution, Developments in the Field of Compensation for Damage to the Marine Environment. EPL 1997. 310. o.
[52] JOCE L 256/7 (25. 9. 2002.)
[53] 16 ILM (1977) 1450. o., Rao: i.m. 23. o. 47. §
[54] Helyette létezik az olajtársaságok által finanszírozott Offshore Pollution Liability Agreement (OPLA). 13 ILM (1974) 1409. o.
[55] Daniel: i.m. 227. o., Hafner: i.m. 62. o.
[56] Boisson de Chazournes: i.m. 952. o.
[57] Birnie - Boyle: i.m. 388. o. Az IOPC gyakorlatára vonatkozó információkat az éves jelentések tartalmazzák.
[58] M. C. Maffei: The Compensation for Ecological Damage in the "Patmos" Case. In Francioni - Scovazzi: i.m. 381. o., A. Bianchi: Harm to the Environment in Italian Practice: The Interaction of International Law and Domestic Law. In P. Wetterstein /ed./: Harm to the Environment: The Right to Compensation and the Assessment of Damages. (Oxford 1997) 113. és k. o.
[59] E. Brans: Liability and Compensation for Natural Resource Damage under the International Oil Pollution Conventions. RECIEL, Vol. 5, Issue 4 (1996) 300. o., Chypre et Italie. - Pollution maritime a la suite de l'explosion survenue le 11 avril 1991 au large de Gênes a bord du pétrolier chypriote Haven. RGDIP 1991. 930. o.
[60] E. Brans: The Braer and the Admissibility of Claims for Pollution Damage under 1992 Protocol to the Civil Liability Convention and the Fund Convention. 3 International Liability, Issue 4, (1995) 61-69. o.
[61] F. Odier: L'Erika ou la naissance d'une nouvelle conception de la sécurité maritime. Espaces et ressources maritimes 2000. 32. és. köv. o., S. Robert: Erika. Responsabilité pour un désastre écologique. (Paris, Pédone, 2003.)
[62] Communication from the Commission to the European Parliament and to the Council of 20 December 2002 on improving safety at sea in reponse to the Prestige Incident. / COM (2002) 681 final/ és Report to the action to deal with the effects of the Prestige disaster /COM (2003) 105 final/
[63] A. Kiss-C. Beurrier: Droit international de l'environnement. (Paris, Pédone 2000.) 147. és köv. o., F. Bonnieux - P. Rainelli: L'affaire Amoco-Cadiz: Problèmes de mesure et de réparation des dommages. Espaces et ressources maritimes. 1990. 4. sz. 85-101. o.
[64] J. I. Charney: Third State Remedies for Environmental Damage to the World's Common Spaces. In Francioni -Scovazzi: i.m. 149-150. o.
[65] Ld. a Nemzetközi Tengerfenék Hatóság szabályzatát a mélytengeri rögök kutatásáról és kiaknázásáról. (ISBA/6/A/18, Annex)
[66] Az 1989. évi Exxon Valdez katasztrófa (RGDIP 1990. 785. o.) hatására született meg az 1990. évi amerikai törvény. Ld. Rao: i.m. 26-28. o. 55-61. §§
[67] H.U. Jessurun d'Oliveira: The Sandoz Blaze: The Damage and the Public and Private Liability. In Francioni -Scovazzi. i.m. 429-430. o., A. Ch. Kiss: "Tchernobale" ou la pollution accidentelle du Rhin par des produits chimiques. AFDI 1987. 719. o.
[68] Jessurun d'Oliveira: i.m. 430-434. o.
[69] A. Nollkaemper: The River Rhine: from Equal Apportionment to Ecosystem Protection. RECIEL Vol. 5. Issue 2 (1996) 152-160. o.
[70] JOCE L 289/31 (16. 11. 2000.)
[71] Jessurun d'Oliveira: i.m. 444. o.
[72] 32 ILM (1993) 128. o., CE Série des traités européens, no. 150. Kommentár: CE Explanatory Report on the Convention on Civil Liability for Damage Resulting from Activities Dangerous to the Environment (Strasbourg, 1992)
[73] Birnie - Boyle: i.m. 281. o. és R.R. Churchill: i.m. 27. o.
[74] Rao: i.m. 38. o. 93. §
[75] MP.WAT/2001/1 - CP.TEIA/2001/1/Add.1, Annex III. 3. §, 10. o.
[76] Responses to the questionnaire ont he Convention on civil liability for damage resulting from activities dangerous to the evironment. (Lugano Convention) MP.WAT/2001/2 - CP.TEIA/2001/2 (2001. május 1.)
[77] J. Lammers: International Responsability and Liability for Damage Caused by Environmental Interferencies. EPL, 33/1 (2001) 49. o.
[78] ECE/TRANS/79 (1989)
[79] Rao: i.m. 37. o. 92. §, 112. sz. lábjegyzet
[80] Responsability and liability regarding water pollution: 1988. Draft Report (ENVWA/WP.3/R.5) és 1990. Final Report (ENVWA/WP.3/R.5., továbbá Code of conduct on accidental pollution of transboundary inland water. (New York 1990.)
[81] 130/2000. (VII. 11.) Korm. r.
[82] 128/2001. (VII. 13.) Korm. r.
[83] Report of the International Task Force for Assessing the Baia Mare Accident. (December 2000.) http://europa.eu.int/comm/environment/enlarg/baiamare.htm (2000. 12. 18.)
[84] Ld. a 2001. október 11. jelentést. (MP.WAT/7-CP.TEIA/5
[85] MP.WAT/2001/3 - CP.TEIA/2001/3 (2001. április 3.)
[86] MP.WAT/2003/1 - CP.TEIA/2003/1.
[87] 101/ 1996. (VII. 12.) Korm. r.
[88] UNEP /CHW./5/29. Részleteit ld. G.F.S. Soares-E.V. Vargas: The Basel Liability Protocol on Liability and Compensation for Damage Resulting from Transboundary Movements of Hazardous Wastes and Their Disposal. YIEL 2001. 70-104. o.
[89] 30 ILM (1991) 773. o.
[90] RGDIP, 1992. 207. o.
[91] 27 ILM (1988) 859. o.
[92] Wolfrum - Langenfeld: i.m. 92. o.
[93] L. Lefeber: The Prospect for an Antarctic Environmental Liability Regime. in D. Vidas (ed.): Implementing the Environmental Protection Regime for Antarctica. /Kluwer Academics Publisher, 2000.) 119. o., M. Skare: Liability Annex or Annexes to the Environmental Protocol: A Review of the Process within the Antarctic Treatx System. (uo. 63. o.)
[94] 1995. LXXXII. tv.
[95] 39 ILM (2000) 1027. o., S. Maljean-Dubois: Biodiversité, biotechnologies, biosécurité: Le droit international désarticulé. Journ. de droit int. 2000. 949. o.
[96] UNEP/CBD/WS - L and R/3. (2001. junius 3.) Ld. Daniel: i.m. 233-234. o.
[97] Dupuy: i.m. 126. o.
[98] M. Spinedi: Les conséquences juridiques d'un fait internationalement illicite causant un dommage a l'environnement. in Francioni - Scovazzi: i.m. 76. o.
- 58/59 -
[99] Soares - Vargas: i.m. 72. o.
[100] 1987. 12. tvr.
[101] Az 1960. évi párizsi atomkáregyezmény 2. cikke, a 2003. évi kijevi jegyzőkönyv 3. cikk 2. pontja.
[102] Ui. 2001. évi üzemanyag-egyezmény 7. cikk 2. pontja, HNS-egyezmény 12. cikk 7. pontja.
[103] Wofrum-Lagenfeld: i.m. 11. és 28. o.
[104] Az 1969. évi brüsszeli egyezmény II. cikk a/pont, az 1971, évi Nemzetközi Kártérítési Alap egyezmény 3. cikk, a HNS-egyezmény 3. cikk b/ pont, a 2001. évi üzemanyagegyezmény 2. cikk a/pont.
[105] Az 1982. évi ENSZ tengerjogi egyezmény 56. cikke.
[106] Az 1969. évi brüsszeli egyezmény II. cikk b/ pontja, a HNS-egyezmény 3. cikk c/ pontja, a 2001. évi üzemanyagegyezmény 2. cikkének b/ pontja.
[107] MP.WAT/2001/1 - CP.TEIA/2001/1 Add. I., 17. §
[108] Az 1960. évi párizsi egyezmény I. cikk a/pont, az 1963. évi atomkáregyezmény I. cikk l. pont, az 1962. évi atommeghajtású hajó egyezmény 1. cikk 8. pont, a 2003. évi kijevi jegyzőkönyv 2. cikk e/pont.
[109] Az 1969. évi brüsszeli egyezmény 1. cikk 8. pont, az 1993. évi luganói egyezmény 2. cikk 11. pont, az 1999. évi bázeli jegyzőkönyv 2. cikk 2/h pont.
[110] A Nemzetközi Jogi Bizottságnak a jogszerű magatartások káros eredményei miatti felelősségről szóló tervezete 2. cikk a/pont. Rapport i.m. 399. o.
[111] Az 1969. évi brüsszeli egyezmény XI. cikk 1. pont, a HNS-egyezmény 4. cikk 5. pont, a 2001. évi üzemanyag-egyezmény 4. cikk 2. pont.
[112] Az 1997. évi módosító jegyzőkönyv 3. cikk B/ cikk.
[113] Az 1993. évi luganói egyezmény 4. cikk 2. pont, HNS-egyezmény 4. cikk 3/b pont, valamint mellékleteikben felsorolt veszélyes anyagok listája alapján az 1999. évi bázeli jegyzőkönyv és a 2003. évi kijevi jegyzőkönyv.
[114] Az 1962. évi atommeghajtású hajó egyezmény XIV. cikk, az 1969. évi brüsszeli egyezmény XII. cikk.
[115] Az 1993. évi luganói egyezmény 25. cikk 1. pont.
[116] Az 1963. évi bécsi atomkáregyezmény XVII. cikk, a 2003. évi kijevi jegyzőkönyv 19. cikk.
[117] Az 1960. évi párizsi atomkáregyezmény, a 2001. évi üzemanyag-egyezmény. Felmerülhet az 1996. évi HNS-egyezmény és a tengeri szállításért való felelősség korlátozásáról szóló 1976. évi londoni egyezmény kollíziója, mely utóbbi csak a kőolajszállítást veszi ki az egyezmény hatálya alól. (Wolfrum - Langenfeld: i.m. 27. o.)
[118] A kiegészítő kártérítési alapokat létrehozó egyezmények mellett az 1993. évi luganói egyezmény (26-28. cikkek), az l999. évi bázeli jegyzőkönyv (24-25. cikkek), a 2003. évi kijevi jegyzőkönyv (21-22. cikkek)
[119] Az 1960. évi párizsi atomkáregyezmény (17. cikk), a 2003. évi kijevi jegyzőkönyv (26. cikk) szerint akkor, ha a felek egyoldalú nyilatkozattal elfogadják, az 1997. évi bécsi módosító jegyzőkönyv (17. cikk) szerint pedig a kötelező joghatóságot kizárhatják.
[120] Az 1993. évi luganói egyezmény 10. cikke.
[121] 1913: XLIII. tc.
[122] International Bureau of the Permanent Court of Arbitration. (Peace Palace, The Hague 2001.) PCA Proposals for article 13 /bis/ és a PCA Clarifications of Proposals for article 13 /bis/ (MP.WAT/AC.3/ 2002/WP.9 és 16 CP. TEIA/AC.1/2002/WP.9 és 16/2002. május 6. és szeptember 3.
[123] Az 1963. évi bécsi atomkáregyezmény 1. cikk 1/a pont, az 1969. évi brüsszeli egyezmény I. cikk 3. pont.
[124] Az 1996. évi HNS-egyezmény 4. cikk 6. pont, a 2001. évi üzemanyag-egyezmény 4. cikk 4. pont.
[125] Az 1960. évi párizsi atomkáregyezmény 6/b. cikk, az l963. évi bécsi atomkáregyezmény II. cikk 5 pont, az 1997. évi módosító jegyzőkönyv IV. cikk 5. pont, az 1993. évi luganoi egyezmény 6. és 7. cikkek 1. pontjai, a 2003. évi kijevi jegyzőkönyv 4. cikk 1. pontja.
[126] Pl. az 1963. atomkáregyezmény I. cikk 1/c pontja. Ilyen meghatározás hiányzik pl. a 2003. évi kijevi jegyzőkönyvből, mely esetben a res ipsa loquitur maxima nyújthat eligazítást.
[127] Az 1969. évi brüsszeli egyezmény III. cikke, az 1996. évi HNS-egyezmény 7. cikke, a 2001. évi üzemanyag-egyezmény 3. cikke.
[128] Az 1989. évi CRTD-egyezmény 5. cikkének 1. pontja és 1. cikkének 8. pontja.
[129] Az 1999. évi bázeli jegyzőkönyv 4. cikke.
[130] Az 1960. évi párizsi atomkáregyezmény 4. cikke, az 1963. évi bécsi atomkáregyezmény IV. cikke, az 1969. évi brüsszeli egyezmény III. cikkének 1. pontja, az 1993. évi luganói egyezmény 6. cikkének 1. pontja, az 1999. évi bázeli jegyzőkönyv 4. cikke, a 2003. évi kijevi jegyzőkönyv 4. cikkének 1. pontja.
[131] Az 1963. évi bécsi atomkáregyezmény IV. cikkének 2. és 3. pontja, az 1969. évi brüsszeli egyezmény III. cikkének 2. és 3. pontja, az 1993. évi luganói egyezmény 8. és 9. cikke, az 1996. évi HNS-egyezmény 7. cikkének 2. és 3. pontja, az 1999. évi bázeli jegyzőkönyv 9. cikkének 3. és 4. pontja, a 2001. évi üzemanyag-egyezmény 3. cikkének 3. pontja, a 2003. évi kijevi jegyzőkönyv 4. cikkének 2. pontja.
[132] Az 1969. évi brüsszeli egyezmény III. cikkének 2/c pontja, az 1996. évi HNS-egyezmény 7. cikkének 2/c pontja, a 2001. évi üzemanyag-egyezmény 3. cikkének 3/c pontja.
[133] Az 1989. évi CRTD-egyezmény 7. cikkének 2/d pontja, az 1996. évi HNS-egyezmény 7. cikkének 2/d pontja.
[134] Az 1993. évi luganói egyezmény 8. cikkének c/ pontja, az 1999. évi bázeli jegyzőkönyv 5. cikkének c/ pontja, a 2003. évi kijevi jegyzőkönyv 4. cikkének 2. pontja. E rendelkezés értelmezéséről ld. Hafner: i.m. 52. o.
[135] Pl. az 1999. évi bázeli jegyzőkönyv 12. cikkének 1. pontja, a 2003. évi kijevi jegyzőkönyv 8. cikkének 1. pontja.
[136] Pl. az 1969. évi brüsszeli egyezmény V. cikkének 1. pontja, az 1996. évi HNS-egyezmény 9. cikke, a 2001. évi üzemanyag egyezmény 6. cikke.
[137] Az 1989. évi CRTD-egyezmény 9. cikkének 1. pontja.
[138] Az 1963. évi bécsi atomkáregyezmény V. cikke, az 1997. évi módosító jegyzőkönyv 7. cikke.
[139] Az 1969. évi brüsszeli egyezmény V. cikkének 1. és 3. pontja, az 1996. évi HNS-egyezmény 9. cikkének 1. és 3. pontja.
[140] Az 1960. évi párizsi atomkáregyezmény 10. cikke, az 1963. évi bécsi atomkáregyezmény VII. cikke, az 1969. évi brüsszeli egyezmény VII. cikke, az 1993. évi luganói egyezmény 12. cikke, az 1996. évi HNS-egyezmény 12. cikke, az 1999. évi bázeli jegyzőkönyv 14. cikke, a 2001. évi üzemanyag- egyezmény 7. cikkének 1. pontja, a 2003. évi kijevi jegyzőkönyv 11. cikkének 1. pontja.
[141] Soares - Vargas: i.m. 78. o.
[142] Pl. az 1971. évi brüsszeli egyezmény, az 1996. évi HNS- egyezmény III. fejezete, az 1997. évi bécsi kiegészítő kártérítési egyezmény.
[143] Nem hozott létre kiegészítő kártérítési alapot az 1993. évi luganói egyezmény, az 1999. évi bázeli jegyzőkönyv és a 2001. évi kijevi jegyzőkönyv.
[144] Az 1963. évi bécsi atomkáregyezmény I. cikk 1/k pont, az 1993. évi luganói egyezmény 2. cikk 7/a és b/ pontok, az 1996. évi HNS-egyezmény 1. cikk 6/ a és b/ pontok, az 1999. évi bázeli jegyzőkönyv 2. cikk c/i-ii/ pontok, a 2003. évi kijevi jegyzőkönyv 2. cikk 2/b/ i-ii pontok. Érdekes módon az 1969. évi brüsszeli egyezmény eredeti szövege mellőzte a kár részletezését. (Ld. I. cikk 6. pont).
[145] Az 1989. évi CRTD-egyezmény 5. cikkének 1. pontja, az 1992. évi londoni jegyzőkönyvvel módosított 1969. évi brüsszeli egyezmény I. cikkének 6/a-b pontjai, az 1993. évi luganói egyezmény 2. cikkének 7/c-d pontjai, az 1997. évi bécsi kiegészítő jegyzőkönyv 2. cikkének 2/k pontja, az 1999. évi bázeli jegyzőkönyv 2. cikkének 2/c/iv-v pontjai, a 2003. évi kijevi jegyzőkönyv 2. cikkének 2/d/iii-iv pontjai.
- 59/60 -
[146] Az 1969. évi brüsszeli egyezmény I. cikkének 6/a és 7. pontjai, az 1993. évi luganói egyezmény 2. cikkének 8. és 9. pontjai, a 2003. évi kijevi jegyzőkönyv 2. cikkének 2/g-h pontjai.
[147] Kiss - Beurrier: i.m. 14. o.
[148] Pl. az 1969. évi brüsszeli egyezmény, az 1996. évi HNS egyezmény, a 2001. évi üzemanyag-egyezmény, és e körön kívül: az 1993. évi luganói egyezmény.
[149] Az 1960. évi párizsi atomkáregyezmény II. melléklete, az 1963. évi bécsi atomkáregyezmény XVIII. cikke (ui. az 1997. évi módosító jegyzőkönyv 16. cikke), az 1999. évi bázeli jegyzőkönyv 16. cikke, a 2003. évi kijevi jegyzőkönyv 12. cikke.
[150] Ld. 6. sz. jegyzetet.
[151] UNEP/CHW/1/5 (1997. május 23.)
[152] A nemzetközi szerződések jogáról szóló 1969. évi bécsi egyezmény 26. cikke.
[153] Az 1996. évi HNS-egyezmény 6. cikke, a 2003. évi kijevi jegyzőkönyv 8. cikkének 1. pontja.
[154] Ld. a 139. sz. jegyzetben.
[155] 2003. évi kijevi jegyzőkönyv 8. cikkének 3. pontja.
[156] OJ L 143. Volume 47 30 April 2004, p. 56. Az előzményeket ld. OJ C 277 E, 18/11/2003. Ld. továbbá White Paper on environmental liability. (COM(2000) 66 final 9 February 2000.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár.
Visszaugrás
