Megrendelés

Trócsányi László: Miniszteri beköszöntő (Fontes, 2017/2., 3-4. o.)

Miniszteri kinevezésem után nem sokkal, 2014 júliusában az egyik első nyilvános szereplésem a Kúria aulájában, a Bíróságok Napja ünnepi rendezvényén volt. Az általam akkor megfogalmazott elvi alapvetéseket, kitűzött célokat továbbra is érvényesnek tartom. Különösen azt, amit a bírói függetlenségről, a hatalmi ágak elválasztásáról és együttműködéséről, a köztük folytatandó alkotmányos párbeszédről mondtam. Az igazságügyi tárca vezetőjeként elengedhetetlennek tartottam hangsúlyozni, hogy az ítélkezési gyakorlat hatással van a jogfejlődésre, és visszahat a jogalkotó munkájára. Ezért szükséges a jurisdictio alapos és intézményesített elemzése.

Ezen eszmeiség jegyében rendeztünk szakmai konferenciát az Alkotmánybíróság és a Kúria elnökével az idei év áprilisában "Alaptörvény - Jogalkotás - Bírói Joggyakorlat" címmel, az Alkotmánybíróság dísztermében. A konferencia - az Alkotmánybíróság belépésével - a 2016 februárjában megkezdett, a joggyakorlat és a jogalkalmazás kölcsönhatását intézmények közötti, szakmai párbeszéd formájában feldolgozó rendezvény folytatása - szándékaim szerint hagyományt teremtve ezzel a jogalkotó és a jogalkalmazók szakmai tanácskozásának.

A konferencia alaptémája a bírói és alkotmánybírói joggyakorlat jogalkotásra és egymásra kifejtett hatása volt. Az Alkotmánybíróság, a Kúria, valamint a tárca előadóinak színvonalas, esetenként komoly szakmai polémiákat bemutató értekezései e téma köré szerveződtek. A rendezvény vezérgondolata az egymás iránti szakmai nyitottság szükségességének hangsúlyozása volt. Ez a konferencia tehát nem az intézmények közötti hivatalos együttműködésről szólt elsősorban, hanem egy szakmai dialógusról, amelyben a jogalkotó és a jogalkalmazók szakmai kérdéseket beszéltek meg, nyitottak voltak egymás álláspontjára.

A Kúria elnöke, Darák Péter szemléletesen fogalmazta meg a rendezvény szakmai eszenciáját azzal, hogy rámutatott arra, a módszereket, a nézőpontokat közösen is át kell tekinteni, hogy tanulhassunk egymástól és a saját hibáinkból is. Az Alkotmánybíróság elnöke, Sulyok Tamás pedig kiemelte, hogy hatékony alapjogvédő munka kizárólag sokoldalú és egymás hatáskörét tiszteletben tartó párbeszéddel lehetséges. Előadásomban magam is amellett érveltem, hogy a jogalkotás és a jogalkalmazás intézményei "nem légüres térben" működnek, a jogszabályok aktuális társadalmi kihívásokra reagálnak, az intézmények között pedig nem lehet vasfüggöny. Párbeszédre kell törekedni, mert ez javítja a jogalkotás és jogalkalmazás alkotmányosságát.

A minisztériumban 2014-ben létrehoztuk az Igazságügyi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságot, melynek - elnevezéséből is adódóan - egyik kiemelt feladata a kapcsolattartás. Az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom erősítése érdekében az elmúlt években szakmai együttműködés alakult ki a bírói, ügyészi szervezet és a jogászi hivatásrendek kamaráinak vezetőivel. Ennek keretében az Országos Bírósági Hivatal elnökével, a legfőbb ügyésszel, a Magyar Ügyvédi Kamara és a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökével folytatott konzultációkat a szakmaiságon alapuló párbeszéd jellemzi.

Az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat csak akkor tudjuk erősíteni, ha ezt a közbizalmat az igazságszolgáltatásban szereplők: bírák, ügyvédek, ügyészek meg is kapják. Bármilyen, a közbeszédre meghatározó befolyást gyakorlók részéről érkező fenyegetés, vagy más, illegitim befolyásolási kísérlet tekintélyüket csorbítja. Ez pedig függetlenségük elleni megengedhetetlen támadásnak minősül.

Az Igazságügyi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság keretein belül az Igazságszolgáltatási Kapcsolatok Főosztályának Szakmai Elemző Osztálya tudományos igényű empirikus kutatásokat folytat, elsősorban a minisztérium feladatkörébe tartozó jogszabályok hatályosulásának szakmai elemzése érdekében. Meggyőződésem, hogy a minisztériumban folytatott műhelymunka eredményei a jogalkotó tájékoztatását segíthetik elő azzal, hogy szakmai támpontokat nyújtanak a tulajdonképpeni jogalkotás számára. A tudományos módszerek alkalmazása az objektivitást, a megalapozottságot erősíti. Az elemzések általában egy-egy kisebb részproblémára, egy-egy jogintézményre fókuszálnak. E tanulmányok segítségével a kodifikátor könnyebben dönthet arról, hogy egyáltalán szükség van-e jogalkotásra egy konkrét probléma

- 3/4 -

kapcsán, illetve arról, hogy milyen megoldást választ a több lehetséges közül.

Nagy örömömre szolgált, hogy az idei évben Vladár Gábor jogszabály-előkészítő munkássága előtt tisztelegve közreadhattuk a minisztérium munkatársai által készített szakmai elemzéseket tartalmazó kötetet. Meglátásom szerint az elemzések "szellemi nyersanyagként" hozzájárulhatnak a folyamatos szakmai fejlődéshez.

Bízom abban, hogy az igazságszolgáltatás és a jogalkotó közötti szakmai-tudományos együttműködés, párbeszéd a jövőben is folytatódni fog.

Végül, de nem utolsósorban az olvasó figyelmébe ajánlom az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára benyújtott dolgozatokat, amelyek az állam- és jogtudományok szinte valamennyi területével foglalkoznak, a tradicionális jogintézmények bemutatásától kezdve, a különböző összehasonlító elemzéseken keresztül, a legújabb - még alig kutatott - problémák analizálásáig. Minden egyes tanulmány címe jelzi szándékuk komolyságát és felelősségtudatukat. A fiatal joghallgatók szakmai törekvései bizakodással töltenek el a jövőt illetően. ■

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére