Megrendelés

Schmitt Pál, Magyarország volt köztársasági elnökének ünnepi beszéde (Fontes, 2016/2., 21-22. o.)

Az Alaptörvény elfogadásának 5. évfordulója alkalmából tartott ünnepi ülés az Országház Felsőházi Termében

2016. április 25.

Az Alaptörvény és Európa

Tisztelt Ünnepi Gyülekezet!

"Mivel megértem s mélyen átérzem, hogy amit csak Isten akarata megteremtett s nyilvánvaló eleve elrendelése elrendezett mind a kiterjedt égboltozaton, mind az egybefüggő földi tájakon, azt törvény élteti s tartja fenn." - hagyta örökül Szent István király fiára.

Ilyen törvénynek gondolom, az 5 évvel ezelőtt megszületett Alaptörvényünket. Hálát adok a sorsnak, hogy engem részesített abban a kiváltságban, hogy azt, a köztársaság elnökeként én láthattam el kézjegyemmel.

A 2011-es év emlékezetes marad a magyar történelemben. Első alkalommal került sor arra, hogy hazánk töltötte be az Európai Unió soros elnöki tisztjét és elfogadta Magyarország új alkotmányát, az Alaptörvényt.

Hallottuk néhány helyről a bírálatot, miszerint nem volt szerencsés dolog az EU-elnökség ideje alatt alkotmányozni. Minket, magyarokat azonban különös érzés hatott át ezzel kapcsolatban.

Kétségtelen, hogy nem volt alkotmányozási kényszer, viszont adott volt egy lehetőség, egy Európában példa nélküli felhatalmazás egyetlen pártszövetségnek, amely viszont hatalmas elvárással és felelősséggel járt.

Az akkor hatályos alaptörvényt ugyanis 1949-ben, a legvéresebb szovjet elnyomás alatt erőszakolták hazánkra. Éppen ezért volt sajátos kicsengése és erkölcsi jelentősége annak, hogy az új Alkotmányt nemzetünk - önként - akkor véglegesítette, amikor az EU-elnökségnek köszönhetően mi vezettük Európát.

Az Alkotmány legfontosabb kérdéseit (kissé sommás megközelítésben) két csoportra tudnám osztani. Az első körbe tartoznak azok a témák, melyek a szakavatott személyeknek, így politikusoknak és jogászoknak szólnak.

A második körbe sorolhatjuk azokat a témákat, melyek nem csupán jogi jellegűek, hanem az emberek mindennapi életét szabályozzák. Az állampolgár elsősorban olyan jellegű dolgokra gondol egy ilyen történelmi dokumentum kapcsán, hogy "vajon az új Alaptörvénytől lesz-e munkám?", "elősegíti-e az alkotmány a családom jövőjét", "a hivatalok a bürokrácia útvesztői helyett az erkölcsöt fogják-e képviselni?".

Én köztársasági elnökként az utóbbi kérdéskörre szegeztem elsősorban tekintetemet.

Az új Alaptörvénynek végre van morális töltete, a korábbi semmitmondó preambulum helyére egy erénytükörnek tekinthető Nemzeti Hitvallás került, amely megemlékezik a magyar történelem valamennyiünknek erőt adó korszakairól, kiemeli a kereszténység elévülhetetlen érdemeit.

Örömtelinek tartom, hogy a család mint érték jóval nagyobb hangsúlyt kapott a korábbi Alkotmányhoz képest.

Történelmi hagyományainkhoz méltó a kereszténység kiemelt szerepének méltatása is, mindamellett, hogy az Alaptörvény továbbra is hitet tesz a vallásszabadság, és diszkrimináció-tilalom mellett.

Nem igazolódtak azon vádak, miszerint a parlament gyökeresen felforgatta az alkotmányos berendezkedést. Kijelenthetjük, sem a kormányzati rendszer, sem az alapjogvédelem rendszere nem ment át számottevő módosításon. Megállapítható, hogy saját nemzeti elkötelezettségünk mellett az Európai Unió Alapjogi Chartája is zsinórmértéket jelentett az alkotmányozás során.

Az új alaptörvény végre értéktartalommal rendelkezik: felmutatja azokat az eseményeket, kategóriákat, amelyek miatt büszkék lehetünk hazánkra, melyek miatt jó magyarnak lenni. Az elesettek és szegények megsegítésének kötelezettsége, a munka alapú társadalom bármely európai államban közkincsek lehetnek, és ma már nem korlátozhatók jobb- vagy baloldalra.

Az emberi méltóságnak az emberi lét alapjaként való deklarálása, ezáltal kiemelt alapjogként történő kezelése több párt kezdeményezésének tett eleget.

Figyelemre méltó, hogy a hatalommegosztás tétele eddig szövegszerűen nem szerepelt az Alkotmányban, azt csupán az Alkotmánybíróság vezette le többek között a Montesquieu-i jogfilozófia alapján. Az új Alaptörvény tehát kifejezetten előrelépést jelent e tekintetben, egyben megnyugtatta a túlzott hatalomtól rettegőket.

Az Alaptörvény egyes kérdéseit vitatók között egy dologban egész biztosan egyetértenek: a szöveg megfogalmazása jól értelmezhető, korszerű, magyar és egyben európai, sehol sem hagy kétséget maga után.

Sajnálatosnak tartom, hogy az ellenzék pártjai saját rövidtávú érdekeiket szem előtt tartva távol maradtak az alkotmányozástól. Szomorú, hogy épp akkor nem éltek a választóktól kapott felhatalmazással, amikor a következő generációk jogairól, biztonságáról és méltóságáról születtek nagy horderejű döntések.

- 21/22 -

A kétharmados túlsúlynak ugyanis csak a szavazás pillanatában volt jelentősége, az előkészítő vitákban azonban minden érv, hozzászólás egyenértékű volt.

A távolmaradásukkal tüntető képviselőknek arra kellett volna gondolniuk, hogy az emberek négy évre azért választották meg őket képviselőnek, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt az ország sorsának jobbra fordításáért, amely felelősségteljes munkához mindegyikükre szükség lett volna. Örömmel láttam, hogy a sarkalatos törvények tárgyalásakor már teljes volt a Tisztelt Ház létszáma.

Tisztelt Ünnepi Gyülekezet!

A közösen, felelősséggel végzett értékteremtő munka során, mindannyian átéltünk egy-egy személyes, emlékezetes pillanatot. Számomra ilyen volt államfői látogatásom 2010 szeptemberében a Vatikánban, XVI. Benedek pápánál.

Az audiencia során tájékoztattam Őszentségét, hogy készül Magyarország új alkotmánya és tanácsát kértem, milyen módon szerepeljen a kereszténységre történő utalás.

Ő rendkívüli tájékozottságot mutatott történelmünkről és megemlítette, hogy Szent István király fiához, mint leendő királyhoz intézett intelmeiben milyen kiemelkedő szerepet kap a hit, a vallás és az egyház szerepe.

Amikor megemlítettem neki, hogy terveink között szerepel egy preambulum - amelyet nemzeti hitvallásnak nevezünk majd -, amely konkrét utalást tesz a kereszténység nemzetmegtartó szerepére, és hogy alkotmányunkat egy további preambulummal egészítjük ki, amely a Himnuszunk első sorát idézi, amely úgy szól, hogy "Isten, áldd meg a magyart...", felderült az arca és azt mondta: "Ha csak ez az egy mondat kerül be az Alaptörvénybe a kereszténységgel kapcsolatban, az is több lesz, mint ami az európai alkotmányok többségében szerepel".

Beszélgetésünk során egyetértettünk abban, hogy sajnálatos, hogy annak ellenére, hogy az Európai Unió létrejöttének alapjait a keresztény hit, a római jog és a görög kultúra és filozófia jelentették, az Európai Unió alapszerződésében mégsem történik utalás a kereszténységre, és az csupán 8 állam alkotmányában szerepel.

A Szentatya felhívta a figyelmemet a lengyel alkotmányra, amelynek preambuluma szerint a lengyelek "...hisznek Istenben, mint az Igazság, a Jóság és a Szépség forrásában, mindazokkal, akik nem osztoznak ebben a hitben, de tiszteletben tartanak más forrásokból származó egyetemes értékeket".

Az Alaptörvény aláírására 2011. április 25-én került sor, déli 12 órakor, amikor elcsendesedtek a Mátyás-templom harangjai. Húsvét hétfő volt, a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe.

A Húsvéti Alkotmány lehetőséget teremtett a magyarság megújhodására, a nemzet egyesítésére, és ahogyan a Nemzeti Hitvallás fogalmaz: "... szerződés a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között. Élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk."

Akkor is és most is úgy éreztem, hogy a feltámadás ünnepe egybeesett a magyarság újjászületésével, és hogy az Alaptörvény méltán viseli majd a Húsvéti Alkotmány elnevezést, nem az időpont, hanem az Alaptörvény tartalma és szellemisége okán. ■

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére