Ma már nem vitatott, hogy uniós csatlakozásunk befolyásolja a földjogi viszonyokat. Legfőbb kérdés e téren, hogy kell-e a magyar Termőfödtörvényt változtatni, s ha igen, milyen mértékben. Bevezethetők-e a nyugat-európai államokban is ismert önvédelmi eszközök, melyek biztosíthatnák, hogy uniós tagállamként nemzeti földpolitikát folytassunk.
A Közösségekhez való csatlakozásunk agrárpolitikai mérlegének egyik oldalán a "működő piacgazdaság", az egységes belső piac és a Közös Agrárpolitika áll, míg a mérleg másik oldalán a magyar érdekek, a hazai földtulajdonlás szerepel. A különböző érdekek összecsapásakor mindkét oldalnak engednie kell. Az Unió derogációval, késleltetéssel engedett; a csatlakozni kívánók pedig nemzeti földpolitikájuk részleges feladásával, eddigi szabályozások módosításával igyekeznek a Közösségek számára elfogadható szabályokat kialakítani.
A mérleg egyensúlyához vezető eszközök: a derogáció átmeneti lehetősége, illetve olyan nemzeti szabályok kialakítása, melyek tagfelvétel után is köteleznek. Alapvető szempont azon tény figyelembevétele, hogy az EU-ban a termőföld szabályozása a tagállamok nemzeti szuverenitásának alkotóeleme, hogy a földjogi viszonyok rendezése az acquis communautaire-ben közvetlenül nem jelenik meg, hanem a tagállamok saját hatáskörükben szabályozzák.
A csatlakozást követően Magyarországnak minden területen követnie kell a közösségi joganyagot. A termőföld tulajdonlás témájával kapcsolatban a közösségi jog ún. elsődleges joganyagában vizsgálatunk szempontjából: a letelepedés, a tőke szabadsága és a diszkrimináció tilalma jelentősek. A Közös Agrárpolitikára vonatkozó alapszerződési cikkekben a földkérdés nem jelenik meg.
Az Európai Közösség Alapító Szerződése letelepedési szabályai között nem jelenik meg az ingatlan, termőföld és a letelepedés szabadságának kapcsolata. Ezt a kapcsolatot az Unióval kötött Európai Megállapodásunk (1994. I. tv.) 44. cikke, illetve az ott szereplő kivételi lista veti fel, amikor közvetve érinti a közösségi vállalatok és állampolgárok letelepedése körében a földtulajdon-vásárlás, - szerzés kérdéseit. Társulási Szerződésünkben a letelepedésre vonatkozó szabályok körében, a nemzeti elbánás elvét hangoztatva jelenik meg az ingatlanokra vonatkozó szabályozás. Két vonatkozásban enged kivételt: tízéves és örökös listába csoportosítva. A tízéves kivételi lista elemei közt szerepel, hogy legfeljebb tíz évi átmeneti idő végeztével nemzeti elbánást kell biztosítanunk. E körbe tartoznak például az ingatlanok, természeti erőforrások terén az adásvételi, ügynöki tevékenység (1994. I. tv. XlI.a, XlI.b mellékletek). Az örökös kivételi lista területei vonatkozásában pedig a kivétel oldására csak akkor kerül sor, ha Magyarország a Közösség tagja lesz. Ezt a XII.c melléklet sorolja fel, ide tartozik többek között a mezőgazdasággal, az erdőgazdasággal és a halászattal, valamint azok termékeivel kapcsolatos szolgáltatások; az ingatlan, a föld és a természeti erőforrások tulajdona, eladása, hosszú lejáratú bérlete, vagy arra vonatkozó bérleti jog; valamint a jogi szolgáltatások.
A Társulási Megállapodás tehát figyelembe vette, hogy Magyarország a tízéves átmeneti idő során nem kíván termőföld-tulajdoni jogot biztosítani a külföldieknek. Ellentételezésként viszont a 44. cikk 8. pontjában Magyarország terhére nemzetközi kötelezettségként írta elő az ország területén letelepedett közösségi vállalatok azon jogát, hogy a Megállapodás hatályba lépésétől kezdve ingatlant szerezhetnek, használhatnak, bérelhetnek, illetve természeti erőforrásokat, a mezőgazdasági és erdőgazdasági földet bérelhetnek, ha ez gazdasági tevékenységük folytatásához szükséges.
Szintén a letelepedés szabadságához kapcsolódik a ingatlantulajdonra, illetve termőföldre vonatkozó másodlagos közösségi joganyag és az Európai Bíróság gyakorlata. E téren két tanácsi irányelv emelendő ki: a 63/261./EGK sz. irányelv az alapvető szabadságjogok mezőgazdasági megvalósításáról és a 63/262./EGK sz. irányelv, mely szerint nem kell speciális gazdálkodási engedély a legalább két éve elhagyott és nem művelt birtokon. Az irányelvek alapja a letelepedés szabadságát taglaló 1962-ben keletkezett Általános Program. Az általuk előírt külföldi földtulajdon-szerzés támogatását a bérmunkásszükséglet és az elhagyott föld művelése indokolta. Azonban az elmúlt évtizedekben felesleges lett a nagy létszámú mezőgazdasági munkaerő és a földek művelésből való kivonására külön támogatási rendszer alakult ki.
Az Európai Bíróság ítéletei közt kiemelendő a C/305/87. sz. eset. Az Európai Bizottság keresettel fordult a Bírósághoz, annak megállapítását kérve, hogy Görögország az EGK-Szerződésbe ütköző módon olyan nemzeti szabályokat alkalmaz, melyek a határok mentén fekvő ingatlanok megszerzését külföldi állampolgárok számára tilalmazzák. A Bizottság szintén az Alapító Szerződésbe ütköző szabályozásnak vélte a görög mezőgazdasági ingatlanok külföldiek általi bérletének, haszonbérletének tilalmazását, mely tilalmat a belügyminiszter, mezőgazdasági és a védelmi miniszter együttes döntése alapján lehet csak esetenként felfüggeszteni. A Bíróság megállapította, hogy a korlátozó görög szabályok, az ország területének kb. 55%-át érintik. Kimondta, hogy a nemzeti szabályok, melyek ingatlanok megvásárlását, használatát egy másik tagállam állampolgárai számára úgy tilalmazzák, hogy a tilalom nem érvényesül a hazai állampolgárokkal szemben, a letelepedés szabadságával ellentétesek; a közösségi jog speciális diszkrimináció-tilalmi szabályába ütköznek.
Mind a Társulási Megállapodásból, az irányelvekből, mind pedig az Európai Bíróság döntéséből megállapítható, hogy az Alapító Szerződés letelepedési szabályai csak a nemzeti alapon történő diszkriminációt tiltják meg. A nemzeti elbánás követelménye értelmében nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek, ha a tulajdonszerzés vagy a földbérlet feltételeit az állam úgy változtatja meg, hogy új, szigorúbb szabályozást vezet be saját állampolgáraival szemben, mely a letelepedő külföldiekre is kiterjed.
Az Alapító Szerződés negyedik "Tőke és fizetések" c. fejezete egyáltalán nem szól a termőföldről. Az első mérföldkő e téren a 88/361./EGK sz. irányelv, mely általánosságban előírja a tagállamok számára a tőkemozgások teljes felszabadítását. Az irányelv I. számú melléklete a tőkemozgások tucatnyi csoportját különbözteti meg, s többek között ide sorolja az ingatlan-befektetéseket. Az Európai Bíróság az irányelv értelmezését illetően a Bordessa-ügyben (C-358/93. és C-416193. sz. ügyek) megállapította az irányelv közvetlen hatályát, illetve más jogesetekben is hivatkozási alap lett az I. sz. melléklet felsorolása. Maastricht a tőkemozgások mindennemű korlátozását megtiltotta, de kivétel volt a közrend, közbiztonság védelme, illetve a tagállamok differenciálhatnak az adóalanyok lakóhelye szerint és lehetőségük van a pénzintézetek és tőkemozgások felügyeletére. A tagállamok a korlátozó intézkedéseket előszeretettel alkalmazták. Ennek megakadályozásra a Bizottság 1997-ben Közleményt adott ki: az EU-n belüli befektetések jogi aspektusairól címmel (97/C1220/06). E bizottsági állásfoglalást tekintik a szabad tőkeáramlás új aspektusának, mely szerint a szabad tőkeáramlás követelménye minden egyéb érdeket megelőző jogi kategóriává lépett elő.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
