1. A kérdés, hogy a jogrendszer "tagolódik", vagy "tagoljuk", örök dilemmája - és persze kockázatmentesen kutatható, mert megválaszolhatatlan kérdése - marad a jogtudománynak. Az egyetemi oktatásban is oly sok problémát okozó - hiszen tanszékek létét, sorsát eldöntő - kérdés nemcsak a közjog-magánjog dichotómiájának több, mint százéves bomlásával[1] adott lerágnivaló, ám szemmel láthatóan lerághatatlan csontot a jogtudósoknak, hanem az egykori és ma újra feltámadt, bár kontúrjaiban elmosódott magánjog szétesésével is polgári, szövetkezeti, agrár, környezetvédelmi stb. jogokra, hogy csak a legeklatánsabb példákat említsük. És ha mindez nem lenne elég, ehhez jött - a rendszerváltozás okozta általános megrázkódtatás mellé - az európai jog (ráadásul a magyar joghoz képest elsődleges alkalmazás igényével fellépő joganyag) jogági-rendszertani szempontból ezidőszerint definiálatlan (ahogyan EU-beli kollégák nevezni szokták) "monstruma". Most pedig a legújabb "csapás": Sárközy Tamás a gazdasági civiljog fogalmának bevezetésével határolta körül műfajilag nehezen körülhatárolható - jogtörténeti, tudománytörténeti vonásoktól a személyes visszaemlékezésig terjedő -spektrumban a civilisztika gazdasági vonatkozású fejlődéstörténetét 1945-től 2005-ig.[2]
2. Már az időtartam megválasztása is indokolást kíván és ezt mindjárt a mű elején meg is kapjuk: logikus az 1945-ös impériumváltozáshoz kötni a kezdetet, és az EU-tagság elnyerését követő évvel zárni. Ez az időszak Magyarország történelme szempontjából is jól körülhatárolható történések periódusa, ami persze mechanikusan nem vihető át a jogra, azonban a szerző ezt a buktatót el is kerüli.[3] A "gazdasági jog sajátosságaihoz igazodva" a munka a bevezetőben öt szakaszra osztja a magyar gazdasági civiljog fejlődését: átmenet a szovjet típusú népi demokráciába (1945-1950), a direkt szocialista tervgazdálkodás joga (1951-1967), a gazdasági reform joga (1968-1987), a rendszerváltozás joga (1988-1996), végül a "modern magyar polgári gazdasági civiljog" teljes kiépülése (1997-2005). Ez utóbbit ugyan a szerző a kötet e szakaszt elemző fejezetében (II. rész V. fejezet) már nem ilyen tapintatosan-finoman fogalmazza meg, hanem egyértelműbben az "újkapitalizmus" gazdasági civiljogáról beszél. Amikor egyfelől kétségkívül találó rendszertani újdonság a két utóbbi szakasz elkülönítése (hiszen a rendszerváltozás számos átmeneti, az átalakulás által szükségessé tett és annak megtörténtével idejétmúlt intézmény kialakítását követelte meg - ld. pl. a kárpótlás problematikáját), másfelől a szóhasználat alternativítása (gazdasági jog, gazdasági civiljog, polgári gazdasági civiljog) jól mutatja, hogy a jogrendszer tagozódása, tagolása - mesterségessége, erősen szubjektív volta mellett is - annak a feltétlen szükségességét mutatja fel, hogy kell valamiféle rendszertani-rendszerezési fogódzó (hacsak egy diffúz fogalom erejéig is) akkor, amikor a - különösen nem-jogász - külső szemlélő a jogrendszerrel érintkezésbe kerül.
A jog léte, a jogi szabályozás ugyanis az életviszonyoknak nem természetes állapota: nem az a "normális", hogy a jog - azokat szabályozva - beleavatkozik az életviszonyoknak (társadalmi és gazdasági viszonyoknak) a természetes és jogi személyek által (saját maguk által is) lebonyolítható kapcsolatrendszerébe. A jognak mindig indokolnia kell(ene) azt, hogy a felek viszonyába "beleszól", beleavatkozik és azt szabályozva e viszonyokat jogviszonyokká alakítja. Ez ugyanis minőségileg más világ: az állami kényszer igénybe vétele lehetőségének világa, ezért a jog beavatkozásának minden esetben a beavatkozás elkerülhetetlen szükségessége kritériumán kell(ene) alapulnia - ha a jogalkotó ezt az indokolási kötelezettségét komolyan is venné.
3. Mindenesetre a jogász-olvasó megnyugvással veszi tudomásul, hogy a szerző szembenéz a monográfia tárgya körülhatárolásának nehézségeivel, ugyanakkor elkerül-
- 140/141 -
hetetlenségével, ha meg akarja írni ennek az 50 évnek a történetét. Mert Sárközy kétségkívül jogtörténetet ír, ami azonban bátran nevezhető az elmúlt 50 év jogi történetének is (így szól az alcím is), hiszen bevallottan szubjektív tudósítást[4] ígér a bevezetés: nem történetírásról van szó, hanem a tételes jog és a jogi elmélet fejlődéstörténetének bemutatásáról - úgy, ahogyan a szerző, mint e történések egyik meghatározó szereplője látta. A gazdasági civiljog-kifejezést a szerző joggal használja a gazdasági jog helyett, mert annak jelentése az elmúlt évtizedekben sokféle tartalommal telítődött (ezt elemzi az I. rész I. fejezet) és így félreérthető. A gazdasági civiljog alatt értendő szerinte a vállalkozások státusjoga (a piacgazdaság statikája: mindenekelőtt a pl. társasági jog, cégjog, csődjog) és az üzleti, gazdasági forgalom joga (a piacgazdaság dinamikája: a versenyjog, iparjogvédelem, gazdasági szerződések). A szerző -érzékelve a feladatkitűzés-lehatárolás nehézségeit - jelzi, hogy a témához persze szorosan kapcsolódik a gazdasági alkotmányjog, valamint a problematika nemzetközi szintre transzponálása (mely a hazai vonatkozásoktól ma már egyáltalán nem szakítható el).[5]
4. A műfajra vissza kell azonban egy megjegyzés erejéig térni: a szerző a tételes jog és a jogi elmélet fejlődéstörténetét ígéri bevezetésében, valójában azonban e történetet személyesen megélve tulajdonképpen memoárt is ír: a fejlődéstörténet gyakran vegyül - egyébként a mű javára írható módon, vagyis kerülve a publicisztika csapdáit - személyes élményekkel, anekdotaszámba menő történetekkel, melyek színessé teszik az amúgyis olvasmányos kötetet. A szerző magát olyan "öreg ember"-ként határozza meg, mint aki[6] szeretné megérteni, hogy milyen környezetben mivel foglalkozott élete elmúlt 40 évében. Nos, ami az "öreg ember"-t illeti, ez vitatható, a megértésre törekvés viszont stimmel.
A múlt feldolgozása (a németeknél : "Vergangenheitsbewältigung") érthető igény és feladat: Magyarországot 1945 óta sokan - ahogyan azt az 1956 utáni hivatalos propaganda perfid módon esetenként magyarázta: "kalandvágyból" - elhagyták, míg sokan "kalandvágyból" itthon maradtunk (pestiesen szólva: ez sem volt "semmi"). Ennek a bevallottan szubjektív feldolgozása: mit miért csináltunk és hogyan, "mint szem a láncban" (Illyés Gy.), érdekes elszánásra utaló döntést takar, ugyanakkor tanulságos a mai és az utánunk következő nemzedékek számára is.
5. A jog(i) történet megírása során sorra lépnek elénk e negyven év - személyesen vagy a jogirodalomból - ismert alakjai, a dolog természetéből adódóan gyakran a Magyar Tudományos Akadémia egykori Állam- és Jogtudományi Intézetének, a mai Jogtudományi Intézetnek egykori és mai munkatársai is. A monográfia így a fentiekben exponált műfaji sokszínűség mellett a Jogtudományi Intézet tevékenysége jelentős hányadának egyfajta történeteként is megjelenik, hiszen a szerző voltaképpen az Intézet krónikása szerepét is -nolens volens - felvállalja.
A gazdasági civiljog négy évtizedes fejlődésének az azt megelőző évtizedekkel való kontinuitása, a fejlődés evolutív jellege[7] ugyanis jórészt a Jogtudományi Intézet tevékenységéhez - és emellett természetszerűleg az ebben a korban működő és alkotó egyetemi jogtudományi karok - tevékenységéhez kötődik. Éppen ez a széleskörű, személyi és intézményi tekintetben egyaránt példaként szolgáló együttműködés, amely különösen a hetvenes-nyolcvanas években ért csúcspontjára, tette lehetővé, hogy a tervezett új Ptk. megalkotására egy nemzetközi tekintéllyel bíró - kormányhatározattal létrehozott - csapat (Kodifikációs Főbizottság) álljon fel a '90-es években, részben állami beosztásukból adódóan hivatalbóli tagokkal, részben szakmai tekintélyüknél fogva állami felkérés-kinevezés alapján résztvevő személyiségekkel. Hogy melyik Ptk-koncepcióról szólván értékeli a szerző pozitívumként az evo-lutívitást, az egyértelmű (és értékelése a Főbizottságnak az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium általi, jogszabályt súlyosan sértő, 2007. szeptemberi szélnek eresztésével túlhaladottá is vált). A Főbizottság ismeretes módon be sem tudta fejezni 2007. december végére vállalt munkáját, így a szerző nyilván a 2007. elején közzétett tervezet koncepciójára gondol; méltatja annak a '30-as-'40-es évek liberális ideológiájára, ugyanakkor - szerintem ez eléggé érthető, hiszen a ma élő és alkotó jogászgenerációk ezen nőttek fel - szövegezésében az 1959-es Ptk.-ra emlékeztető jellegét. Ma még csak jóslásokba sem lehet bocsátkozni arról, hogy a 2007 őszétől folyó, gyakorlatilag az államapparátus magánügyeként kezelt kodifikációra Sárközy majd annak eredményét látva felvállalná-e az evolutív jelleget, mint pozitív értékelést.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
