A 2014. március 15-én hatályba lépett, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) a korábbi, a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvényhez (a továbbiakban: Csjt.) képest lényegesen kibővítette a házassági vagyonjogi szerződésekre[2] vonatkozó rendelkezéseket.
A tanulmány keretében a házassági vagyonjogi szerződések körében felkínált két konkrét rendszer ismertetésén, valamint történeti és nemzetközi kontextusba helyezésén keresztül kívánok komplex képet adni a házassági vagyonközösségtől mint törvényes vagyonjogi rendszertől való eltérésre vonatkozó rendelkezések erényeiről, esetleges hátrányairól és arról, hogy véleményem szerint mennyiben tekinthető a Ptk. által megvalósított változás előremutatónak.
Mielőtt erre sor kerülne, kiindulópontként rá kívánok mutatni arra, hogy a házastársak vagyoni viszonyainak rendszerbe foglalása a különböző jogrendszerekben jellemzően a vagyonközösségi, illetve a vagyonelkülönítő rendszer dimenziójában valósul meg, avagy a két szélsőség vegyítésére kerülhet még sor a szerzeményi közösség, vagy más néven közszerzeményi rendszer szabályainak kidolgozásával.[3] Ennek megfelelően hazánkban a Ptk. törvényes vagyonjogi rendszerként a vagyonközösséget nevezi meg, emellett immáron alternatívaként a közszerzeményi és a vagyonelkülönítési rendszert vázolja fel, mint lehetséges, de igény szerint variálható mintákat.
Már korán felismerésre került, hogy a házasság által változás áll be a házastársak jogi, és azon belül vagyonjogi helyzetében. E helyzet jogi leképeződése értelemszerűen más és más formában ment végbe Európa egyes államberendezkedéseiben,[4] a magyar jogra pedig jellemző volt, hogy merített a különböző rendszerek megoldásaiból, de összességében - amellett, hogy végig illeszkedett a kontinentális jogi kultúrába - mégis eltérő karaktert hordozott, többek között azáltal, hogy kezdettől fogva elismerte a férjezett nő személyi és vagyoni önállóságát.[5]
A magyar házassági vagyonjog mindemellett a vagyonközösség és a vagyonelkülönítés koordináta-rendszerében elhelyezve vegyes képet mutatott és mutat a mai napig is.
Meghatározott társadalmi körökben ugyanis, tudniillik a jobbágyok, földművesek, köznép körében közszerzeményi rendszer valósult meg, méghozzá törvényes vagyonjogi rendszerként. A közszerzeményi igény a házasság megszűnésével vált esedékessé, hasonlóan a ma hatályos rendszerhez. Megosztotta azonban a kor bíráit, miként ítélendő meg az igény tartalma. Egyes határozatokból azon felfogás tűnik ki, miszerint a házasság tartama alatt visszterhesen szerzett vagyontárgyak felett tulajdonjog keletkezett (reálszerzésen alapuló közszerzeményi rendszer), míg mások akként tekintettek erre a konstrukcióra, hogy az a vagyonszaporulatnak csupán a követelésére biztosít jogot (értéktöbbleti elven nyugvó közszerzeményi rendszer).[6]
Más társadalmi csoportoknál, így a nemesek és az úgynevezett honoráciorok, valamint a jászkunok körében a házastársak megtartották a vagyoni önállóságukat, nem következett be a vagyonok összeolvadása a házasság által sem visszamenőleg, sem a jövőre nézve, körükben tehát vagyonelkülönítés érvényesült,[7] mindazonáltal
- 21/22 -
szerződésben ők is kiköthették a közszerzeményi rendszert.[8]
Az 1928-as Magánjogi törvénykönyv javaslat (a továbbiakban: Mtj.) kidolgozásáig - az Mtj. ugyan végül nem került elfogadásra, de hatással volt a bírói gyakorlatra - a közszerzeményi rendszer a reálszerzés elvét juttatta inkább érvényre, ezt követően viszont uralkodóvá vált az értéktöbbleti elvet követő jogalkalmazás.
A fent bemutatott többféle házassági vagyonjogi rendszert az 1946. évi XII. törvénycikk egységesítette akképpen, hogy eltörölte a nemesek, honoráciorok, illetve a jászkunok körében a megkülönböztetést, ezáltal általánossá téve az értéktöbbleti elven alapuló közszerzeményi rendszert. A házastársaknak emellett jogában állt házassági szerződéssel eltérni a jogszabályban lefektetett rendszertől.[9]
Az 1953. január 1-jén hatályba lépett Csjt. viszont, szemben az értéktöbbleti elven nyugvó közszerzeményi rendszerrel, ismételten a reálszerzésen alapuló szerzeményi közösség rendszerét - a gyakorlatban vagyonközösségi rendszert - valósított meg. Emellett szakított a korábbi megengedő rezsimmel, annyiban, hogy kifejezetten megtiltotta a vagyonközösség szabályaitól való eltérést, elismerni szándékozván a házasfelek egyenjogúságát, várva emellett és ezzel összefüggésben a férj és feleség eltérő társadalmi szerepeiből fakadó különbségek kiegyensúlyozottabbá válását. A szabályozás és annak egyébként meglehetősen rövid terjedelme mögött meghúzódott természetesen a szocialista berendezkedés is, mint a jogalkotást alapjaiban meghatározó tényező.[10] A szocialista ideológia irányvonala mentén kidolgozott jogszabályban ugyanis nem igen látszódhatott szükségesnek egyéni vagyoni viszonyok részletekbe bocsátkozó kifejtése, és a társadalmi valóság is a szűkszavúság mellett szólt, nem volt ugyanis jellemző, hogy a házasulandók felhalmoztak volna olyan mennyiségű vagyont, amelyről érdemes lett volna bővebben rendelkezni. A törvény mindazonáltal lehetőséget biztosított arra ebben az időszakban is, hogy a vagyonközösséget a bíróság bármelyik házastárs kérelmére megszüntesse, az ilyen határozat pedig a gyakorlatban azt jelentette, hogy a határozat jogerőre emelkedésétől a felek között a vagyonelkülönítés elve érvényesült.[11]
1986-ban változás állt be e körben, az 1986. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjtn.) ugyanis ismételten lehetőséget biztosított rá, hogy el lehessen térni a Csjt.-ben lefektetett vagyonközösségi rendszertől. A Csjtn. azonban csak általános keretet biztosított, a szerződés alakisága tekintetében megfogalmazott követelményeken és a harmadik személyek felé fennálló tájékoztatási kötelezettségen túl összességében nem adott további támpontot arra nézve, miképpen is valósulhatna meg a gyakorlatban a szerződésben való eltérés.[12]
Az említett okok, illetve az 1990 után a gazdasági-társadalmi berendezkedésben bekövetkező gyökeres változás miatt egyértelmű igény jelentkezett arra, hogy immáron részletesebben kidolgozott alapokon nyugodjon a vagyonjogi rendszerek szabályozása, ahogy erre Weiss Emilia is rámutatott a Ptk. kodifikációjához készült tanulmányában.[13]
A közszerzeményi rendszer hatályos szabályozásának részletes kifejtése előtt fontosnak tartom bemutatni a közszerzeménnyel kapcsolatos rendszerszintű koncepciókat. E körben a történeti kitekintésnél már többször hivatkozott szerzeményi közösségi rendszeren belül megkülönböztethető értéktöbbleti elvről, illetve reálszerzési elvről kívánok képet adni.
Elsőként az értéktöbbleti elven alapuló közszerzeményi rendszer mibenlétét fejteném ki, mert ennek a megítélése tekinthető a leginkább egységesnek. Az értéktöbblet ebben a kontextusban azt a jelentést hordozza, és hordozta már a történeti kitekintés során vizsgált közszerzeményi rendszereknél is 1928 után, miszerint a házastársak között az együttélés alatt vagyonelkülönítés valósul meg, majd a házasság megszűnésekor kerül sor a vagyonszaporulat megosztására. A vagyontömegek a házassági életközösség fennállása során ennek megfelelően nem válnak külön dologi jogilag három alvagyonná, tudniillik a feleség és a férj különvagyonára, illetve a közös vagyonra, hanem a férj és a feleség vagyona mint két különálló egység jelenik meg, és a különvagyon valamint a szerzemény szétválasztására csak az életközösség megszűnésekor kerül sor. A közszerzeményen alapuló követelés ez esetben kötelmi igényt keletkeztet, amely tehát a házasság megszűnésével nyílik meg. Ebben az esetben a házastárs a másik vagyonszaporulatán nem szerez tulajdont, dologi jogi igénye nem keletkezik. Ez a konstrukció megítélésem szerint közelebb áll a vagyonelkülönítés rendszeréhez, hiszen amennyiben a kapcsolat tartós, és nem végződik a házasság felbontásával, abban az esetben az életközösség fennállása alatt vagyonelkülönítés érvényesül. Ez a rendszer - noha egyáltalán nem tekinthető újonnan kreáltnak - jól illeszkedhet a XXI. század igényeihez, tekintve, hogy kellő önállóságot biztosít a feleknek, egyúttal viszont mégis hordozza a házastársak közti közösségvállalás attitűdjét. A Ptk. által felkínált minták közül ez az egyik, amelyet közszerzeményi rendszer néven találhatunk meg a kódexben.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
