Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Bemutatjuk a Heves megyei Visonta községet (Jegyző, 2018/6., 42-44. o.)

Visonta község a Mátra lábánál, a Bene-patak és az ezzel párhuzamosan futó mátrai patak mentén elterülő település, pár száz méterre a 3-as számú főúttól és alig 10 km-re Gyöngyös városától. Közúton személygépkocsival, illetve autóbusszal könnyen megközelíthető.

Visonta történetileg legősibb épített emléke a falu központjában álló római katolikus templom, melyről első ízben egy 1323-ban kelt oklevél tesz említést, és amely mai alakját az 1800-as évek végén nyerte el. 2014-ben fejeződött be a templom legutóbbi felújítása, melynek keretében új padlóburkolatot kapott, ami alá padlófűtést építettek, restaurálták a padokat, és a falak egy részét is. Megújultak a templomi szobrok és a stáció képei is. A híveket új oltár, miséző-, illetve felolvasó asztal várja. A karzaton a régi orgona sípjai a helyükön maradtak, de a manuál helyére új elektromos koncertorgona került. A fehér falakat Takács István szekkói és ornamentikái díszítik.

A restaurálást megelőzte egy régészeti feltárás. Ennek során számos értékes lelet, valamint az Árpád-kori templom alapjának egy része is előkerült. A restaurálás után ezek a tárgyak remélhetőleg visszakerülnek a községbe, hogy minden idelátogató megcsodálhassa őket.

A templomot a Szent Kereszt felmagasztalásának tiszteletére szentelték. Ezt ábrázolja az oltárkép is, mely szintén Takács István munkája és 1960 óta díszíti a templom oltárát. A 2006-ban készült festett üvegablakok különböző szentek és egyházi személyiségek képét örökítik meg. A falakon látható stációs képek a mezőkövesdi templom ajándékai. Érdekességük, hogy római számozásukban a negyedik stáció a IV helyett IIII-vel van megjelölve.

A templomtól alig pár lépésre található a falu másik látványossága a homokdomb oldalában, az 1800-as évek közepén kialakított lyukpincék sora, melyet a mostani gazdák napjainkban is használnak és amik a II. világháború idején óvóhelyként is szolgáltak.

- 42/43 -

A faluba érve az ide látogatók láthatják az újonnan kialakított parkot, ahol legnagyobb nemzeti ünnepeinknek (államalapítás, 1848, 1956) állítottunk emléket. Tovább haladva bárki megcsodálhatja a rendezett, virágos utcákat, tereket, gondozott parkokat, illetve a patakon átívelő faragott fahidat is.

A községben a legkisebbek számára bölcsőde működik, a nagyobbak nevelését-oktatását pedig színvonalas óvoda és iskola látja el. Az egészségházban a háziorvos mellett helyet kapott a fogorvos, a védőnő és a gyógyszertár is, de ezek mellett sószoba és rekreációs helyiség is várja a gyógyulni vágyókat. A művelődési ház, a könyvtár, az ifjúsági- és a nyugdíjas klub pedig a községben élők kikapcsolódását hivatott biztosítani.

A településtől nyugatra a Mátraaljai Szénbányák régi külfejtésének helyén - a rekultivációnak köszönhetően - gyönyörű tó és pihenőerdő alakult ki. A felhagyott bánya területén kialakításra került egy motocross pálya a motorsport és a kvadozás kedvelőinek. A falutól délre fekvő úgynevezett Brezova tanyán pedig egy nagyméretű gokart pálya várja az érdeklődőket.

2004-ben létrejött a Visontai Kulturális Egyesület, ennek keretein belül működik az országos arany minősítéssel rendelkező és kétszeres Arany Páva díjjal kitüntetett népdalkör, mely a minősítő versenyek mellett népzenei találkozók és falurendezvények rendszeres résztvevője. Az ő szervezésükben kerül kétévenként megrendezésre a "Száll a madár ágrul ágra" elnevezésű népzenei találkozó, melyen szűkebb és tágabb környezetünk népdalkörei mutatják be tudásukat.

A falu sportélete is színes. A sportegyesületek a labdarúgás, az asztalitenisz, illetve a lövészet kedvelőit tömörítik. A hölgyek körében népszerű az aerobic és a zumba. Az idősebbek számára gyógytorna, a gyerekeknek pedig a különböző szakkörök biztosítanak lehetőséget a mozgásra. Az uszoda és a konditerem sok helyi lakosnak jelenti a testedzés lehetőségét. Rendszeresen megrendezzük a Községi Sport és Gyermeknapot is, ahol különböző szórakozási lehetőségek mellett a falu apraját-nagyját egyaránt sikerül megmozgatni.

A község vezetése saját forrásait és a pályázatok nyújtotta lehetőségeket kihasználva folyamatosan építi, szépíti a környezetet és fejleszti a települést. Ezt a munkát a különböző környezetszépítő versenyeken országosan is elismerték és számos díjjal jutalmazták.

- 43/44 -

Hegedűs Hajnalka jegyző

Az Államigazgatási Főiskolán szereztem meg igazgatásszervezői diplomámat. Közigazgatási pályámat 1998-ban a Hatvani Körzeti Földhivatalban kezdtem ingatlan-nyilvántartási ügyintézőként. Ez a munkakör jó alapokat adott későbbi munkámhoz úgy elméleti, mind gyakorlati oldalról.

2000-ben kaptam meg jegyzői kinevezésemet a Visontai Polgármesteri Hivatalban, ahol most is dolgozom. A pályám során a szervezet 2013-ban változott meg jelentősen, a közös hivatal megalakulásával - Visonta központtal - négy településre (Visonta, Atkár, Detk, Pálosvörösmart) kiterjedően működő hivatal jegyzője lettem.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére