A felderítés az ismeretlen tettes kilétének és hollétének megállapítására, valamint a bűncselekmény körülményeinek tisztázására irányuló nyomozási cselekmények láncolata. E perszakasznak a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvényben (a továbbiakban: Be.) történő önálló nevesítése mindenképpen indokoltnak mutatkozott, különösen azért, mert a korábbi eljárási kódex (1998. évi XIX. törvény) nem volt tekintettel a nyomozás struktúrájában meglévő alapvető eltérésekre, a felderítés és a vizsgálat karakterében rejlő differenciákra. A felderítés lényegében "a [...] bizonyítás feltételeinek megteremtése és előkészítése érdekében végzett megismerő tevékenység; adatok gyűjtése, rendezése, értelmezése és értékelése atekintetben, hogy hol és miféle bizonyításra alkalmas adatok lehetségesek, és hogy ezekhez miként lehet hozzáférni."[1] Ehhez képest a vizsgálat inkább az ismertté vált elkövető személyi körülményeinek, valamint az ismertté vált adatoknak, tényeknek, információknak az értékelésére irányuló eljárási cselekmények összességét jelenti.
A nyomozás felderítési szakasza feljelentés, vagy hivatalos hatósági tudomásszerzés alapján (pl. az előkészítő eljárás eredményeként) indulhat meg. A nyomozást az ügyészség, vagy a nyomozó hatóság rendeli el.[2]
A Be.-ben szabályozott felderítés különös szabályai látszólag kevés kérdéskört érintenek, így az eljárási cselekményeken való jelenléttel, a gyanúsítotti kihallgatással, valamint a nyomozás ügyiratainak megküldésével kapcsolatos normákat tartalmaznak.[3] Ennek ellenére természetesen számos olyan eljárási cselekmény, illetőleg jogintézmény létezik, amelyek a felderítésnek immanens részét képezik (pl. a feljelentések elintézése), valamint egyes - a felderítési szakra jellemző - bizonyítási eszközök és bizonyítási cselekmények sajátosságainak bemutatása sem mellőzhető ebben a tekintetben.
A feljelentés definíciója a szakirodalomban nem egységes, annak ellenére, hogy a Btk.-ban és a Be.-ben is szerepel e kifejezés. Álláspontom szerint a feljelentés a nyomozó hatósághoz, az ügyészséghez, vagy a bírósághoz beérkezett, bűncselekmény elkövetésére utaló, büntetőeljárás megindítását célzó, szóbeli, vagy írásbeli akaratkijelentés. Tóth Mihály szerint a feljelentés a nyomozó hatósághoz vagy az ügyészhez eljuttatott olyan, alakszerű formához nem kötött tényközlés, amely bűncselekmény elkövetésére utal és amelyből kitűnik, hogy a feljelentő szándéka büntetőeljárás megindítása.[4]
A feljelentések esetében fontos néhány elhatárolási kérdést tisztázni, amelynek körében különösen a panasz és a közérdekű bejelentés fogalmának meghatározása szükséges. A panasz olyan kérelem, amely egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul, és elintézése nem tartozik más - így különösen bírósági, közigazgatási - eljárás hatálya alá (javaslatot is tartalmazhat). A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása vagy megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja (szintén tartalmazhat javaslatot).
Ezzel szemben a feljelentés minden olyan - a nyomozó hatóság, vagy az ügyészség tudomására hozott - formához nem kötött közlés, amely meghatározott vagy ismeretlen személy által elkövetett bűncselekményt, szabálysértés gyanújára utaló tényállást, illetve adatot tartalmaz. A feljelentés bárkit megillető jogosultság, amelyet megtehet jogi és természetes, ismert és "ismeretlen, névtelen" személy is.
A Be. alapján a feljelentés köz-és magánvádas bűncselekményekhez is kapcsolódhat. Közvádas bűncselekmények esetén bárki tehet feljelentést, ugyanakkor ez - főszabály szerint - továbbra sem törvényi kötelezettség. Mindez az irányadó jogi norma grammatikai értelmezéséből következik.[5]
Büntető anyagi és eljárási jogunkban ugyanakkor fellelhető a feljelentési kötelezettség fogalma. Az anyagi jogban mindez a Btk. egyes törvényi tényállásaiban érhető tetten, amennyiben a jogalkotó külön büntetendővé nyilvánítja a feljelentési kötelezettség elmulasztását.[6] Ezzel szemben a Be. nem bűncselekményekhez, hanem különböző jogalanyokhoz kötötten jeleníti meg a feljelentési kötelezettséget, amennyiben előírja, hogy a hatóság tagja és a hivatalos személy, továbbá, ha törvény előírja, a köztestület köteles a hatáskörében tudomására jutott, közvádra üldözendő bűncselekményt feljelenteni.[7]
Külön szólni kell a védői titoktartás és a feljelentési kötelezettség kollíziójáról. Mint ismeretes, ha a feljelentési kötelezettség elmulasztása a Btk. alapján bűncselekmény, a törvény nem a védő, hanem csak az elkövető
- 425/426 -
hozzátartozója vonatkozásában tartalmaz - büntetlenséget biztosító - kivételes szabályokat.[8] Nézetem szerint ugyanakkor indokolt lenne, ha a Btk. azon személyekre is kiterjesztené e büntethetőséget megszüntető okot, akik foglalkozásuknál fogva titoktartásra kötelesek (pl. ügyvéd, közjegyző). A megoldás az lehetne, ha a "lex specialis derogat generali" elvet követjük, és az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvényt speciális jogszabálynak tekintve megállapítjuk, hogy a feljelentési kötelezettség elmulasztásával megvalósuló bűncselekményeknek az ügyvédek - az ügyvédi titokra vonatkozó speciális szabályok miatt - szintén nem lehetnek alanyai, esetükben tehát a Btk.-n kívül szabályozott büntethetőséget kizáró ok áll fenn.[9]
Brunner Tamás szintén az ügyvédi titok primátusa mellett foglal állást: "A titok azért titok hogy megismerhető ne legyen. Ha nem ismerjük el az ügyvéd kivett helyzetét minden esetre alkalmazva, akkor mindig lesz jogszabályi lehetőség az ügyvédi titok megismerésére, így a titok mindig csak relatív titok lesz, és ezáltal éppen lényege veszik el (...) ebből következik, hogy a titoktartás kötelezettsége előrébb való érdek, mint a bűnüldözés, a bűncselekmények felderítésének igénye, bármilyen cselekményről is van szó."[10]
A feljelentések elintézésével kapcsolatban utalni kell a feljelentés hiányára is, mint a büntetőjogi felelősségre vonás esetleges eljárási akadályára. A Btk. alapján a büntetőjogi felelősségre vonás egyéb (eljárási) akadályának tekintendő a feljelentés hiánya, amennyiben annak megtételére csak meghatározott személy (szervezet) jogosult.[11] E szabályozás szükségessége ugyanakkor vitatható, mivel ezen esetekben is közvádas bűncselekmények képezik az eljárások tárgyát, ráadásul ezek társadalomra veszélyessége ugyanúgy fennáll, mint a többi deliktum esetében. A feljelentésre jogosult hatóságok "személyes érintettsége" természetesen nem kérdőjelezhető meg, ugyanakkor álláspontom szerint mindez nem kellő indoka annak, hogy a jogalkotó csak e meghatározott szervezeteket, illetőleg személyeket ruházza fel a feljelentés megtételének jogával. A releváns törvényi szabályok az alábbiak: 1. Ha a hamis vád folytán eljárás indult, ennek az alapügynek a befejezéséig hamis vád miatt büntetőeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható.[12] Hamis tanúzás miatt mindaddig, amíg az az alapügy, amelyben a hamis tanúzást elkövették, nem fejeződik be, büntetőeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható.[13] A feljelentés joga tehát mindig azt a hatóságot illeti meg, amely előtt az adott büntetőeljárás folyamatban van, azaz amelyik az adott ügyben ügydöntő jogkörrel rendelkezik.[14] Ennek alapján, ha az ügy felderítési szakban van, akkor a nyomozó hatóság vagy az ügyészség jogosult a feljelentés megtételére.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
