[2010] tavaszán a magyar Országgyűlés úgy döntött, hogy - alkotmányozó hatalmával élve - új alaptörvényt alkot, új alapokra helyezi Magyarország közjogi felépítését, működésének alapvető elveit. Az Alaptörvény számos ponton hozott változást a fennálló közjogi berendezkedés tekintetében, amelyek közül e helyütt a közigazgatási bíráskodás rendszeréről kívánunk értekezni.
Mindenekelőtt arra a kérdésre indokolt választ adni, hogy mi alapozza meg egy jogállamban a közigazgatás feletti bírósági kontroll kiépítésének szükségességét. A vizsgálódást alapvetően két tényező indokolja: egyrészt ama tendencia, hogy korunk nemzetállamainak többsége jogállamként definiálja önmagát, másrészt pedig az a tény, hogy a 2012. január 1-jén hatályba lépett Alaptörvény szerint "Magyarország független, demokratikus jogállam".[1] A fentebb írtak alapján megállapítható, hogy egy önmagát jogállamként definiáló nemzetállam nem nélkülözheti a közigazgatás közhatalmi tevékenysége feletti bírói kontrollt realizáló közigazgatási bíráskodás - valamely szervezeti rend szerinti - kiépítését, így az Alaptörvény indokoltan szabályozza a témakört.
Indokoltnak mutatkozik annak körvonalazása, hogy Magyarországon a kiegyezés után kezdett kialakulni a közigazgatási bíráskodás, szervezeti elhelyezkedése az államszervezetben azonban permanens változásban van napjainkban is. A történeti előzmények összefoglalásaként elmondható, hogy hosszú utat járt be a közigazgatási bíráskodás hazánkban a kiegyezéstől napjainkig, sőt - az elmúlt húsz évben - csupán az út feléig jutott el. A kiegyezés utáni önálló, szervezetileg is elkülönült teljes hatáskörű Közigazgatási Bíróságtól - a korlátozott hatáskörű, majd elsorvasztott grémiumon keresztül - e hatáskörében teljes körű, de szervezetileg a rendes bírósági rendszerbe integrált közigazgatási bíráskodásig jutott el a magyar közjogi berendezkedés. A tavalyi év végén fejeződött be a témakörrel összefüggő rekodifikációs tevékenység, amelynek eredményeképpen az Országgyűlés elfogadta az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvényt, valamint a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvényt. E két jogalkotási produktum alapvető újratervezést hajt végre a "közigazgatási bíráskodás" hazai rendszerében, így - a kiépülő új rendszer értékelése érdekében - szükséges szót ejteni a hazai előzményekről és - nemzetközi összehasonlítást alkalmazva - az egyes államokban érvényesülő szervezeti modellekről.
A közigazgatási bíráskodás kiépítése iránti társadalmi igény megjelenése a polgári társadalmak kialakulásához köthető. A polgári átalakulás azonban nem ragadható meg azonos módon a különböző államokban. Ahogy a történelmi fejlemények különböző időkben és módokon alakultak Európa-, és világszerte, úgy a közigazgatási bíráskodás szervezeti és működési modelljei is jelentős pontokon mutatnak eltéréseket egymáshoz képest.[2] Kiemelendő azonban, hogy a különbségek mellett hasonlóságokat, sőt akár részbeni azonosságokat is felfedezhetünk az egyes modellek között.
Toldi Ferenc irányadónak tekinthető felosztása több szempontot[3] is figyelembe véve, de a legnagyobb hangsúlyt a szervezeti vonatkozásokra fektetve alkotta meg. Eszerint megkülönböztetünk a) a közigazgatási szervezeti rendszeren belül funkcionáló külön közigazgatási bírósági rendszert (francia modell), b) a közigazgatási különbírósági rendszert (német modell) c) a rendes bíróságok által ellátott közigazgatási bíráskodást (angolszász modell), valamint d) vegyes modellt.[4]
Megjegyzendő azonban, hogy ezeknek a hagyományos szervezeti megoldásoknak a határvonalai folyamatosan elhalványodtak azáltal, hogy az államok a máshol már sikeresen alkalmazott, és eredményesen használt megoldásokat igyekeznek átültetni saját jogukba. Alan Watson skót jogász és jogtörténész jogtranszplantációs elmélete[5] boncolgatja azt a kérdéskört, amely szerint a "jogátültetés", (legal transplant) vagyis a jogtranszplantáció egyetemes jogfejlesztő tényezőként miként mű-
- 288/289 -
ködhetett és működhet jelenünkben.[6] Így máshol már felfedezett, kialakított joggyakorlatot az átvevőnek már csak a saját igényei szerint kell kis mértékben alakítania. Mindezek előrebocsátását követően az egyes államokban érvényesülő (és bevált) szervezeti megoldásokat tekintjük át, ezzel horizontális kontextusba helyezve a kialakuló hazai bírósági rendszer értékelését.
A francia bírósági rendszeren belül szervezetileg (is) elkülönül a rendes bírósági szervezet (jurisdiction de l'ordre judiciarire), amely ellátja a polgári, büntető és egyéb bírósági feladatokat, illetve a közigazgatási jogszolgáltatási (bírósági) szervezet (juridiction de l'ordre administratif). A struktúra kialakulása egészen Napóleon koráig vezethető vissza, aki 1790-ben a közigazgatási jogviták eldöntését az Államtanácsra bízta. 1872-ben (a harmadik köztársaság idején) az Államtanács feladatai bővülést mutattak, miszerint köteles volt dönteni azokról a panaszokról, amelyeket a közigazgatási aktusok hatályon kívül helyezése iránt nyújtottak be. Az Államtanács azóta is a francia közigazgatási jogszolgáltató szervezet hierarchiájának az élén áll, a struktúra azonban lényegesen differenciáltabb lett az évszázadok folyamán.[7]
1953-ra az Államtanács túlzott leterheltsége miatt szükséges volt létrehozni az elsőfokú hatáskört ellátó közigazgatási bíráskodási szintet. Hatáskörébe kerültek azok az ügyek, amelyek nem az Államtanács hatáskörébe tartoznak, továbbá az úgynevezett szakosított, speciális közigazgatási szervek hatáskörébe tartozó ügyek is (nyugdíj, fegyelmi stb.). A sokszorosára nőtt fellebbezések miatt az Államtanács már a másodfok szerepét sem volt képes eredményesen betölteni a továbbiakban, így jöttek létre 1989-ben a közigazgatási fellebbviteli bíróságok (Párizs, Bordeaux, Lyon, Nancy, Nantes) amelyek általános másodfokú hatáskört gyakoroltak.[8]
A közigazgatási bírósági szervezet felépítése a következőképpen néz ki Franciaországban. A szervezet csúcsán áll, a már említett Államtanács, majd következnek a szervezetben alacsonyabb szinten elhelyezkedő fórumok: a közigazgatási bíróságok, a közigazgatási fellebbviteli bíróságok, és végül a speciális jogvitákban szerephez jutó közigazgatási jogszolgáltató szervek.
Az Államtanács egy óriási szervezet (kb. 260 fő), amely egy hierarchikus testületként fogható fel. A tényleges vezetője az elnökhelyettes, elnöke pedig a miniszterelnök (ám ez a cím csupán formális). A szervezetnek része továbbá a hat szekció szekcióelnöke, az államtanácsosok (les conseillers d'État), a vizsgálók (maitre des requetes) valamint a hallgatók (les auditeurs).[9]
A feladatkörök tekintetében szólni indokolt a korábban említett hat szekciókról. Közülük négy (belügyi, közmunkával kapcsolatos, szociális és pénzügyi) konzultatív funkciókat lát el és a törvények és rendeletek tervezetéről alkotnak véleményt. Egy szekció irányítja a tudományos tevékenységet, és egy szekció kompetenciájába tartozik a legfelsőbb szintű közigazgatási jogszolgáltatás (a szekciók alszekciókra[10] tagozódnak).[11]
A közigazgatási bíráskodás hatásköri kérdéseiről elmondható, hogy főszabályként minden olyan esetben eljárhatnak a közigazgatási bíróságok, ahol az egyik fél közigazgatási szerv és a per során a közjog szabályait kell alkalmazni.[12] Trócsányi László szavaival élve ez az elv azonban nem átüthetetlen, mivel a rendes bíróságok is bírnak hatáskörrel egyes közjogi ügyekben folytatandó eljárások tekintetében.[13]
A germán modellről mint a kontinentális jogrendszer számára irányadó struktúráról kell említést tenni. Ahogy az a fentebb citált Toldi-féle felosztásból is látható, a német közigazgatási bíróságok teljesen elkülönült szervezeti rendben működnek más bíróságoktól és magától a közigazgatástól is, míg a francia modellben csak a többi bírói fórumtól különül el a közigazgatási bíráskodás rendszere.
A jogalkotó 1941-ben hozta létre a Szövetségi Közigazgatási Legfelsőbb Bíróságot, majd a II. világháború után megszervezte a kétfokozatú tartományi bíróságot, amit különböző szakbíróságok (pénzügyi, menekültügyi, társadalombiztosítási stb.) létrehozatala követett. A két állam megoldásai közötti nagyfokú hasonlóság miatt indokolt őket egy gondolati egységben tárgyalni, ám meg kell említeni az államszerkezeti tagoltságból fakadó eltéréseket is. Ennek keretében szükséges szólni arról, hogy Németországban háromfokozatú önálló közigazgatási rendszer alakult ki, míg Ausztriában a Bécsben székelő közigazgatási bíróság működik egyfokú bírói fórumként.[14]
A német bírósági szervezet öt elkülönült alrendszerből áll: a rendes-, a közigazgatási-, a pénzügyi-, a munkaügyi- és a társadalombiztosítási bíráskodásból. Fontos megvizsgálni, hogy ezek a bíróságok egymással milyen kapcsolatban állnak. Fontos rögzíteni, hogy mindegyik bíróság saját Legfelsőbb Bírósággal rendelkezik szövetségi szin-
- 289/290 -
ten, így a szervezeti különállás teljes körűen érvényesül. Létezik azonban egy kapcsolódási pont is a jelzett bírói fórumok között, ez pedig az 1968-ban felállított, a Legfelsőbb Bíróságok Közös Tanácsa, amelynek feladata a jogegyesítés realizálása. Az esetleges hatásköri összeütközések feloldása is érdekes sajátosságokat mutat, mivel abban az esetben, ha egy bíróság megállapítja a hatáskörét és ítéletet hoz, akkor másik bíróságnak már nincs lehetősége a hatáskörének a megállapítására.[15]
Visszatérve a szorosan vett közigazgatási bírósági rendszerhez. Minden Land-ban[16] működik közigazgatási (elsőfokú) bíróság és közigazgatási felsőbíróság. Ahogy erről már esett szó 1941 óta a szövetségi közigazgatási bíróság is működik. A bírák jogviszonya eltérő: vannak élethosszra kinevezett bírák, próbaidőre kinevezettek és másodállású bírák (jogi karok professzorai és más bíróságokról kinevezett bírák).
Az osztrák rendszer ehhez képest kevésbé tagolt. Az osztrák alkotmány értelmében a Közigazgatási Bíróság független más bíróságoktól és a Legfelsőbb Bíróságtól is. A Közigazgatási Bíróság és más bíróságok között kialakult hatásköri vitákban szintén az alkotmány ad eligazítást, amely szerint az esetleges hatásköri viták eldöntésében az Alkotmánybíróság rendelkezik kompetenciával. Szervezeti szempontból a Bécsben működő Közigazgatási Bíróság elnökből, alelnökből és szükséges számú egyéb tagból áll. Az elnököt, alelnököt és a bírákat a kormány javaslatára a szövetségi elnök nevezi ki. A bírói összetétel a következőképpen alakul: legalább 1/3-ának bírói képesítéssel kell rendelkeznie, legalább 1/4-ét pedig tartományi hivatali állásokból, lehetőleg közigazgatási szolgálatból kell kiválasztani (biztosítva a speciális közigazgatási ismereteket és a bírói jelenlétet is).[17]
Anglia tekinthető a közigazgatás feletti bírósági kontroll szülőhazájának, azonban az angol rendszer magába foglal számos olyan sajátosságot is, amelyet a kontinentális jog nem ismer. Ezek az egyedi jegyek megtalálhatóak az Amerikai Egyesült Államok közigazgatási bírósági rendszerében is - az államszervezetben rejlő eltérésektől eltekintve - lévén a common law-ra épül (leszámítva Luisiana államot) mind a két rendszer.
Az angol polgári forradalmat követően az államhatalom két alapköve a parlament és a bíróságok lettek, ellensúlyozandó a királyi végrehajtó hatalom önkényét. Ebben az időben támadt fel a bírói állam eszméje, amely magába foglalta a rule of law, a supremacy of law és a supremacy of Parlaiment elveket.[18] Ezek az elvek akadályozták meg a common law rendszerével kiegészítve azt, hogy a kontinentális értelemben vett közigazgatás kialakulhasson, mivel a végrehajtó hatalom csupán korlátozott jogkörrel rendelkezett ebben az időszakban.[19]
A XIX. században változás következett be a közigazgatási bíráskodás vonatkozásában. A gazdasági és társadalmi átalakulásnak köszönhetően a bírói közigazgatás és a formalizált common law szerinti eljárások meghaladottá váltak, azok költségessége és merevsége miatt. Így a megnövekedett állami funkciók miatt létrehoztak ún. specializált közigazgatási szerveket.[20]
Ezek felett a közigazgatási aktusok felett a kontrollt elsősorban a rendes bíróságok,[21] másodrészről az úgynevezett adminisztratív tribunalok és más specializált jogszolgáltató szervek látják el.[22] Kiemelkedő szerep jut a High Courtnak és a Court of Appeal-nek, amelyek a közigazgatási aktusokat a common law és az equity szabályai szerint ellenőrzik (külön szabályok szerint a House of Lords bírálja el a fellebbezéseket). Nagy-Britanniában ebből fakadóan a közigazgatási aktusok felülvizsgálatát a legmagasabb szintű bíróságok látják el a common law és az equity szabályai alapján.[23]
Az Amerikai Egyesült Államokban, a rendes bíróságoknak a közigazgatási határozatok felülvizsgálatára vonatkozó hatásköre, mind szövetségi, mind tagállami szinten viszonylag komplexnek tekinthető. Az Alkotmány határozza meg a szövetségi bíráskodás hatáskörét, az ügy jellegére és a felek személyére tekintettel. Első fokon a helyi szintű szövetségi bíróság, másod fokon a fellebbezési bíróság jár el. Megjegyzendő továbbá az is, hogy a szövetségi és tagállami legfelsőbb bíróságok másodfokú és felülvizsgálati jogkörrel egyaránt rendelkeznek.[24]
Mind a két állam vonatkozásában meg kell említeni az adminisztratív tribunalokat. A második világháborút követően az adminisztratív tribunalok kiépítése felgyorsult és ezek a szervek egyre nagyobb jelentőséggel bírnak. A gyors és olcsó eljárásnak köszönhetően megmutatkozott alkalmasságuk az olyan mindennapos közigazgatási határozatok felülvizsgálatában, mint például a vámügyek, iparügyek területén hozott döntések. Ezeknek a tribunaloknak a száma folyamatosan nőtt mind Nagy-Britanniában, mind az Egyesült Államokban, köszönhetően az előbb felsorolt okoknak, illetve a már korábban említett rendes
- 290/291 -
bíróságok által nyújtott jogvédelem lassúságának és költséghatékonyatlanságának.[25] Az Egyesült Királyságban komoly reformtörekvések indultak be a tribunálok rendszerével kapcsolatban. 2001-ben kelt Legatt jelentés alapján számuk 70-ben került megállapításra, továbbá a tribunálok kétfokozatúvá fejlesztésére is javaslat fogalmazódott meg.[26] Mivel a közigazgatási ügyek nagy része a tribunáloknál lezárul, gyakran a "the minor judiciary" névvel is illetik őket.[27]
Számos országban megtalálható az úgynevezett vegyes közigazgatási bíráskodási rendszer, amely ötvözi a fent említett szervezeti megoldások egyes elemeit. Bár nagyvonalúan kijelenthető, hogy lényegében vegytiszta formában a klasszikus modellek már nem értelmezhetők, így valójában valamennyi ország vegyíti a szervezeti megoldásokat, rögzíthető, hogy leginkább Olaszországra és Belgiumra jellemző ez a modell. Ezeken a területeken erős a francia hatás, mégis azt ellensúlyozandó, fontosnak tartottak az érintett államok a közigazgatás esetleges túlkapásaival szemben felállítani egy erős és független bírósági struktúrát. Emellett azonban az Államtanácsnak mégis meghatározó a szerepe hasonlóan Franciaországhoz.
Különbség azonban, hogy a francia modell esetében a rendes bíróságtól elválasztott, külön szervezeti keretek között történik a közigazgatási bíráskodás, addig a belga és olasz igazságszolgáltatás igyekszik az egységet erősíteni azáltal, hogy az Államtanács is része a rendes bírósági szisztémának.[28] Eme sajátosságok alapján megállapítható, hogy az angolszász és francia modell sajátos ötvözete alakult ki ebben az esetben.
Olaszországban közigazgatási különbíróságok felállítására is sor került tartományi szinten. Ezek első fokon járnak el, és a jogkörük teljes, tehát nincs az Államtanácsnak úgynevezett "Első és végső fokú" hatásköre. Belgiumban ilyen rendszer eddig még nem alakult ki, bár már megjelentek ilyen irányú kezdeményezések. Mindemellett működnek olyan speciális jogszolgáltató szervek is, amelyekkel az angolszász modellben is találkoztunk.[29] Tehát ebben az esetben az angolszász, a francia és a germán sajátosságok egyaránt jelen vannak a szervezeti modellben.
Hazánkban a közigazgatási bíráskodás kiépítése nagyjából egy időre tehető ez európai és amerikai közigazgatási bíráskodás kialakulásával. A hazai jogfejlődés ebben a tekintetben semmiképp sem nevezhető késeinek, megjelenése ugyanúgy a polgári átalakulás idejére tehető, a jogintézményre vonatkozóan már a XIX. század végén létezett részletes törvényi szabályozás.
A magyar jogtudományban is felbukkant a germán és az angolszász szervezeti modell közötti választás kérdése: az angolszász struktúra támogatói Concha Győző, Gruber Lajos és Kuncz Ignác voltak. Már Concha és kollégái témáról szóló értékezései előtt is volt kísérlet arra, hogy a közigazgatási határozatok felülbírálata a rendes bíróságok hatáskörébe kerüljön. 1871-ben Tisza István nyújtott be indítványt a fent nevezett rendszer létrehozására, de a képviselőház végül 119:116 arányban elvetette azt.[30]
Concha példásnak tartotta az angol modellt, ám tisztában volt azzal, hogy a magyar és angol jogrendszerek különbségei nem teszik lehetővé az ottani megoldások teljes, vagy akár formális átültetetését a hazai viszonyok közepette. Azt azonban követendő példának tartotta, hogy a közigazgatási jogviták elbírálását a rendes bíróságokra kell bízni.[31]
Ezzel ellentétes az a megközelítés, amely különbírósági szervezetet hozott volna létre a jelzett jogalkalmazási feladat ellátására. Ezt az álláspontot képviselte Lánczy Gyula, akinek javaslatát a Magyar Jogászgyűlés 1881-ben - Concha Győző javaslatával[32] szemben - elfogadta. Ebben a struktúrában első fokú hatáskörrel bírtak volna a közigazgatási törvényszékek és a közigazgatási főtörvényszékek. Ezek a törvényszékek valamennyi közigazgatási jogviszonyból adódó vitás kérdésben hatáskörrel rendelkeztek volna, és nem csak semmítő jellegűek, hanem ügydöntőek lettek volna a döntéseik.[33]
Már a közigazgatási bíróság felállítása előtt igény fogalmazódott meg a magyar politikai és pénzügyi életben arra, hogy kiépüljön az önálló pénzügyi bíráskodás. Bár a rendszer kiépítése már folyamatban volt, sürgetett az igény, amely az adók kivetése és kezelése, valamint az illetékek kivetése miatti panaszok megoldásával összefüggésben felmerült. A képviselőház 1880-ban utasí-
- 291/292 -
totta a Kormányt arra, hogy bár az általános hatáskörű közigazgatási bíráskodás megteremtésére még nem megfelelőek a körülmények, minél hamarabb jöjjön létre a pénzügyi közigazgatási bíróság.[34]
A 1883. évi XLIII. törvénycikk 1. §-a értelmében "[a] Budapesten felállitandó pénzügyi közigazgatási biróság utolsó fokon és véglegesen itél azon felebbezések felett, melyek a közigazgatási hatóságok által egyenes adó- és illetékügyekben hozott a fennálló törvények értelmében ezen biróságnak itélete alá bocsátható határozatok ellen beadatnak"[35] Ebből a megfogalmazásból látható, hogy a bíróság hatásköre kiterjed az összes adó- és illetékkel kapcsolatos ügyre.[36]
A Pénzügyi Közigazgatási Bíróság felállítását követően egy általános hatáskörű bíróság létrehozásával kezdtek foglalkozni a magyar honatyák, méghozzá oly módon, hogy a bíróság szervezetével és hatáskörével kapcsolatos viták több kormányon is átíveltek.
1886-ban került újra napirendre a közigazgatási bíráskodás szabályozása (a törvényhatóságokról szóló törvényjavaslat tárgyalásakor). A képviselőház a tárgyalást követően határozattal utasította a Kormányt arra, hogy dolgozzon ki egy "kielégítő" javaslatot. A Tisza-kormány ennek már nem tett eleget, az 1890-ben hivatalba lépett Szapáry Gyula vezette Kormány azonban komoly feladatként tekintett a közigazgatási bíróság megszervezésére. 1891-ben született egy javaslat, amely két fokozatú bírósági rendszer bevezetését vizionálta,[37] a reformterveket azonban nem sikerült megvalósítani. A következő törvényjavaslattal már az első Wekerle-kormány hozakodott elő, mivel már a kormányprogram is prioritásként kezelte a közigazgatási bíróság felállítását. 1893-ban elő is terjesztette a Kormány a tervezetet, amely egy német mintára felállított kétfokozatú különbíróság kialakítására vonatkozott.[38] Azonban ez a kormány sem tudta végig vinni elképzeléseit és következett a Bánffy Dezső vezette kabinet. 1896-ban "helyezte újra asztalára" a Képviselőház a sokat látott és megélt törvényjavaslatot. Hosszas szakmai, de inkább politikai vitákat követően az eddig kétfokú bírósági struktúra helyett, az egyszintű rendszer felállítása kezdett körvonalazódni. Megjegyzendő, hogy ugyanakkor többen elismerték mind az elméleti, mind a gyakorlati megfontolást a kétfokú szervezet kiépítése mellett,[39] ebből is kitűnik, hogy inkább volt politikai, mintsem szakmai szükséghelyzet az egyszintű rendszer életre hívása.[40] 10 évet, 4 kormányt és megannyi módosítást követően a tervezetet elfogadta a Képviselőház, jóváhagyta a Főrendiház, s végül az uralkodó szentesítette a magyar királyi közigazgatási bíróságról szóló 1896. évi XXVI. törvénycikket.
A jogszabály első része a szervezeti kérdéseket tisztázza, ennek keretében szól a bírákról. A közigazgatási bíróság elnöke (és másodelnöke), és bírái a Kúria (Curia) elnökével és bíráival azonos "ranggal és jelleggel" bírtak, azaz jogállásuk megegyezett. Az elnök (és másodelnök) a Főrendiház tagjai voltak, a bírákat pedig a miniszter javaslatára az uralkodó nevezte ki. A bírák felének magasabb ítélőbírói állások viselésére megfelelő képesítéssel és legalább 10 éves bírói gyakorlattal kellett rendelkeznie.[41] A bírói kar másik felének pedig olyan szakembereknek kellett lennie, akik valamely közigazgatási ágazat fogalmazói szakában 5 évig, ebből legalább 3 évig magasabb hivatali beosztásban teljesítettek szolgálatot. A törvénycikk 11. §-nak értelmében: "A közigazgatási biróság két osztályban müködik." Ezek az osztályok az általános közigazgatási osztály, (amelynek hatáskörébe tartoztak a törvényben felsorolt összes ügy, kivéve az adó- és illeték ügyeket), valamint a pénzügyi osztály (adó- és illeték ügyek) voltak. Mindkét osztályban működött több tanács is, amelyekben az elnök mellett átlagosan 8, felerészt bírói végzettségű, felerészt az adott területen gyakorlati tapasztalataik alapján szakértőnek számító tag működött.[42]
A bíróság hatásköri szabályozásával kapcsolatban kiemelhető, hogy a jogalkotó a pozitív taxációval élt, azaz felsorolta mindazokat az ügytípusokat[43], amelyekre kiterjedt a bíróság hatásköre.[44] Azonban a hatáskör kiterjesztésére is volt lehetőség a jogszabály 16.§-ában foglaltak alapján.[45] Az elkövetkező években számos jogszabály született, amelyek a bíróság hatáskörét még tovább szélesítették, így szépen lassan lazították a pozitív taxációs rendszert.[46]
Ezután fontos megemlíteni a felülbírálati jogkör terjedelmének kérdéskörét, a cassatio és reformatio problematikáját. Ezzel áll összefüggésben a jogszabály 1. §-a, mégpedig a "végérvényes" jelzővel, amelynek megfelelően a jogalkotó reformatorius hatáskört állapított meg, ami a közigazgatási hatósági határozat érdemi megváltozathatásának jogával ruházta fel a bíróságot.
Itt szükséges megemlíteni az 1907. évi LX. törvénycikket, amely kiterjesztette a Közigazgatási Bíróság hatáskörét és létrehozta a garanciális pa-
- 292/293 -
nasz intézményét.[47] A törvénycikk 1.§-a az alábbi módon rendelkezik: "A magyar királyi közigazgatási biróságról szóló 1896:XXVI. tc. második részének II. fejezetében felsorolt eseteken felül, amennyiben a kérdés nincs a rendes biróság hatásköréve utalva, a közigazgatási biróság előtti eljárásnak van helye: a ministernek (kormánynak), vagy a minister (kormány) bármely közegének a törvényhatóságra sérelmes rendelete, határozata és intézkedése ellen azon az alapon, hogy azzal a minister (kormány), vagy a ministernek (kormánynak) közege a törvényhatóságnak, a törvényhatóság szerveinek vagy közegeinek törvényes hatáskörét sérti, a törvényhatósággal szemben valamely hatósági jogot törvényellenesen gyakorol, törvényt vagy más törvényes szabályt sért."
Az idézett szakasz csupán cassatorius, azaz megsemmisítő hatáskört biztosított a bíróságnak, mivel egy közigazgatási határozattal ellentétben egy kormányrendelet, vagy miniszteri rendelet újraalkotására a bíróság nem rendelkezik felhatalmazással, csak megsemmisítheti azok rendelkezéseit, ha bebizonyosodik a jogsértő jelleg. Az említett törvénycikk mellett született számos más jogszabály is, amelyek tovább bővítve a hatáskört a választói jogosultság és a választások érvényessége iránti ítélkezést is a közigazgatási bíróságra ruházták.[48]
A bíróság több mint 50 éves működése alatt arra is kísérletet tett a jogalkotó 1924-ben, hogy a korábban politikai szükségszerűségből létrehozott egy fokú bíróságot kétfokú rendszerré alakítsa. Erre végül nem került sor, a tervezet "elvérzett" a hosszas politikai és törvényalkotási folyamatban. Működését a II. világháború alatt rövid időre szüneteltetni is kellett, majd 1945. június 5-én kezdte meg azt újra tevékenységét. Ezt követően hatáskörének folyamatos csökkentése következett be.[49] A politikai berendezésben fellépő változások (államszocializmus) is súlyos hatással voltak a bíróság működésére. Egyik legszembetűnőbb megnyilvánulása volt ennek az 1946. évi IX. tc. és 1947. évi V. tc., amelyek a földreformmal kapcsolatban teljesen kizárták a bírói felülvizsgálatot, majd a Kormány akaratától tették azt függővé. Hiába emelték fel hangjukat a szakma és a tudomány képviselői, hogy milyen elemi fontosságú a bíróság fennmaradása és fejlesztése, ez az akkori politikai vezetésre a legkisebb mértékben sem hatott. Az 1949. évi II. törvény vetett véget a Magyar Közigazgatási Bíróságnak. Az 52 évig működő és fejlődő közigazgatási bírósági rendszer egyik napról a másikra eltűnt.[50]
A közigazgatási bíráskodás - 1867-ig visszatekintő - hazai előzményeinek részletes tárgyalását követően annyit rögzítünk, hogy 1990 után újra kellett rakni a közigazgatás feletti általános bírói kontroll alkotmányos alapjait, amely folyamat elindításában kiemelkedő jelentősége volt az Alkotmánybíróság határozatának, amely rávilágított arra, hogy a közigazgatási határozatok törvényességi felülvizsgálata szabályozásának elmaradásában megnyilvánuló jogalkotói mulasztás alkotmányellenes helyzetet idézett elő.
Az 1981. évi I. törvény (a továbbiakban: Áe.), amely az 1957. évi IV. törvényt (a továbbiakban: Et.) módosította, a rendszerváltás után már nem felelt meg az alkotmányos, immár jogállami követelményeknek. A közigazgatási határozatok törvényességi ellenőrzésének kiterjesztéséről szóló törvény megszületését megelőzte és indukálta az Alkotmánybíróság alábbi határozata.
Az indítványozó alkotmányellenesnek tekintette a közigazgatási határozatok bírói felülvizsgálatának a 63/1981. (XII. 5.) MT rendelet általi korlátozását. Itt csak utalok rá, hogy ez a norma azáltal szorította korlátok közé a közigazgatási határozatok felülvizsgálatát, hogy meghatározta azokat az eseteket, amelyekben megengedett volt a bírósági kontroll.[51] Az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy a norma nem volt alkotmányellenes megalkotása idején, azzá vált azonban az 1989. évi XXXI. törvény 30. §-a folytán, amely megállapította az alaptörvény 50. §-ának ma is hatályos szövegét, amely értelmében a bíróság - korlátozás nélkül - ellenőrzi a közigazgatási határozatok törvényességét.[52] A testület azt is leszögezte, hogy ez az - általános és átmeneti - helyzet csak akkor szűnik meg, ha megszületik az alkotmányossági követelményeknek megfelelő törvény a közigazgatási határozatok felülvizsgálatáról. Erre tekintettel a testület határidő tűzésével - ameddig az új törvényt meg kell alkotni - felhívta az Országgyűlés figyelmét, hogy az új szabályozás megszületéséig - tekintettel az Alkotmány 70/K. §-ra - a bírósági felülvizsgálat teljes körű lesz a közigazgatási határozatokkal összefüggésben.
A testület arra is rámutatott, hogy az Áe. 72. § (1) bekezdése szintén alkotmányellenes, mivel a polgári, büntető és államigazgatási eljárásra vonatkozó szabályokat csak törvény állapíthatja meg, elfogadhatatlan tehát az olyan törvényi szakasz, amely ennél alacsonyabb szintű jogszabály megalkotására ad felhatalmazást adott tárgykörben.
- 293/294 -
A közigazgatási bíráskodásra vonatkozó kodifikációs munka már a rendszerváltást megelőzően - 1988-ban - megkezdődött az Igazságügyi Minisztériumban. A törvénytervezetet azonban nem az a - Kilényi Géza vezette - közjogi főosztály készítette elő, amely megbízása esetén a tervezetbe beépítette volna a magyar jogi szakirodalomban és a gyakorlatban érvényesülő szempontokat,[53] amelyek egy jogállami, korszerű szabályozást eredményezhettek volna. A rendszerváltás hajnalán a Nemzeti Kerekasztal sem foglalkozott a kérdéskörrel, így a - jogállami forradalomhoz egyébként hozzá tartozó jogalkotói - tárgykör késedelmet szenvedett. Mindezt csupán azért tartjuk fontosnak előre vetíteni, mert - mint a fentebb idézett alkotmánybírósági határozat vonatkozásában már említettük - 1990-ben a Testület határidő tűzésével felhívta az Országgyűlést az alaptörvénynek megfelelő törvényi szabályozás megalkotására, amellyel azonban időzavarba került a jogalkotó. Az alkotmányi alapok meghatározása és az Alkotmánybíróság határozata után a Kormány beterjesztette az 1988/89-ben született tervezetet az Országgyűlés elé, amelynek eredményeképpen megszületett az 1991. évi XXVI. törvény.
A törvény preambuluma rögzítette, hogy maga a jogalkotó is csupán átmeneti jelleggel alkotta meg a szabályozást, ez az átmeneti állapot pedig addig tart, amíg nem születik meg a végleges, új törvény a közigazgatási bíráskodásról. A jogszabály az eljárási törvények - így a Pp. és az Áe. - több rendelkezését is módosította, amely által az Alkotmánybíróság kifogásolta korlátozás felszámolására törekedett a jogalkotó. Anélkül, hogy a szabályozás részletes ismertetésére e helyütt kitérnénk, indokoltnak tartunk pár - a szakirodalom által megfogalmazott - kritikai észrevételt citálni a fent említett szabályozással összefüggésben.
Elsőként fontos kiemelni, hogy a törvény nem sui generis bíráskodásként határozta meg a közigazgatási határozatok törvényességének bírói biztosítását, hanem a rendes bírósági szervezetbe integrálva építette ki a bírói kontrollt. Ezzel összefüggésben csupán utalunk arra, hogy a klasszikusan angolszász jogrendszerrel rendelkező Nagy Britanniában találunk hasonló szervezeti megoldást, amely alapvetően különbözik a kontinentális jogrendszerek által akceptálható szabályozásoktól.
Ugyancsak kritikával illette megszületését követően a szakirodalom a szabályozás sajátosságát, miszerint a "közigazgatás hallgatása" esetén nem volt lehetőség a bíróságok igénybevételére a törvényesség helyreállítása érdekében. Elnevezésével ellentétben ugyancsak a bírói út igénybevételének korlátozásaként fogható fel, hogy a törvény több kizárt tárgykört is tartalmazott, amely ügyfajták esetében nem volt lehetőség a törvényességi felülvizsgálat kezdeményezésére a közigazgatási határozatokkal összefüggésben.
Végezetül megemlítendő, hogy - illeszkedve a szabályozás átmeneti jellegéhez - dogmatikai hiányosságokat is tartalmazott az érintett jogalkotási produktum. Egyrészt kidolgozatlan perjogi megoldásokat alkalmazott, mivel - illően ahhoz, hogy a rendes bíróságok hatáskörébe utalta a törvényhozó az említett jogvitákat - alapvetően a Pp. szabályait és logikáját rendelte alkalmazni egy a polgári pertől alapjaiban eltérő processusra, másrészt pedig - a bírósági eljárás eredményét tekintve - nem vetette meg határozottan a kasszáció és a reformatórius jogkör elvi alapjait.[54]
Az Alkotmánybíróság által 1990-ben megkívánt - a jogállami követelményeknek megfelelő - átfogó szabályozással közel két évtizedig volt adós a törvényhozó, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) hatálybalépésével azonban módosultak a közigazgatási határozatok bíróság általi felülvizsgálatának szabályai.[55] Az időközben bekövetkezett törvénymódosítások tekintetében (ismét) fontos szerepet töltött be az Alkotmánybíróság e tárgykörben kifejtett ítélkezési gyakorlata, amely azonban - részbeni következetlenségéből kifolyólag - továbbra sem eredményezett átfogó törvényhozási produktumot.
A fentebb írtak alapján megállapítható, hogy egy önmagát jogállamként definiáló nemzetállam nem nélkülözheti a közigazgatás közhatalmi tevékenysége feletti bírói kontrollt realizáló közigazgatási bíráskodás - valamely szervezeti rend szerinti - kiépítését. Ezt a törvényhozó (alkotmányozó) hatalom is felismerte, így Magyarország Alaptörvénye, illetve a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) - újra - szabályozás tárgyává tette a "közigazgatási bíráskodást".
A korábbi Alkotmány - a szakirodalom jeles képviselői által (is) kifogásoltan - szűkszavú szabályozásával ellentétben, amely csupán (túlzottan) általánosan megfogalmazott hatásköri szabály által érintette a vizsgált jogintézményt, az Alaptörvény megfogalmazása szerint a bíróság dönt a közigazgatási határozatok törvényességéről, az önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközéséről és megsemmisítéséről, valamint a helyi önkormány-
- 294/295 -
zat törvényen alapuló jogalkotási kötelezettsége elmulasztásának megállapításáról.[56] Ezen túlmenően rögzíti a normaszöveg, miszerint "az ügyek meghatározott csoportjaira - különösen a közigazgatási és munkaügyi jogvitákra - külön bíróságok létesíthetők".[57]
Az ugyancsak nagyvonalúan megfogalmazott alaptörvényi reguláció alapvetően két vonatkozásban tartalmaz rendelkezést a közigazgatási bíróságok tekintetében. Az idézett szakasz (2) bekezdése a hatáskör körülírására vállalkozik, amely alapján három megközelítésben jutnak szerepkörhöz a 2012-ben felállított közigazgatási bíróságok: egyrészt a közigazgatási határozatok törvényességi szempontú felülvizsgálata, másrészt az önkormányzati rendeletek jogszabályba ütközésének vizsgálata, harmadrészt pedig a helyi önkormányzatok jogszabályon alapuló jogalkotási kötelezettségének elmulasztása esetén.
A vizsgált normaszöveg (4) bekezdése pedig szervezeti szempontból kívánja kijelölni - e sorok szerzőinek álláspontja szerint kevés sikerrel - a közigazgatási bíróságok helyét a bírósági szervezetben. Az Alaptörvény szóhasználata a közigazgatási és a munkaügyi jogviták elbírálása tekintetében utal a különbíróságok létesítésének lehetőségére. Ezt részletezendő kiemelésre érdemes azonban a Bszi. indokolása, amely szerint a jogalkotó - a járási szinten létrehozott "közigazgatási és munkaügyi bíróságok" által - a bírósági szervezetrendszeren belül különbíróságként hozta létre a közigazgatási bíróságokat a rendes bírósági szervezetbe tagozódva. Ezzel összefüggésben csupán utalunk arra, hogy a "különbírósági" jogállás fogalmi eleme éppen az a sajátosság, hogy az érintett bírói fórum nem épül be a rendes bírói szervezetbe, hanem attól elkülönült keretek között működik, így ebben a tekintetben a jogalkotói indokolás első fordulatával ellentétben nem épült ki "valódi" különbírósági rendszer.
Ahogy arra korábban már utaltunk Magyarországon a kiegyezés után kezdett kialakulni a közigazgatási bíráskodás, szervezeti elhelyezkedése az államszervezetben azonban permanens változásban van napjainkban is. A történeti előzmények összefoglalásaként elmondható, hogy hosszú utat járt be a közigazgatási bíráskodás hazánkban a kiegyezéstől napjainkig, az elmúlt években zajlott előkészítési munkálatok, s az annak eredményeképpen elfogadott, a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény a jelzett evolúció legújabb állomásának tekinthető.
Látható, hogy az önálló, szervezetileg is elkülönült teljes hatáskörű Közigazgatási Bíróságtól - a korlátozott hatáskörű, majd elsorvasztott grémiumon keresztül - e hatáskörében teljes körű, de szervezetileg a rendes bírósági rendszerbe integrált közigazgatási bíráskodásig jutott el a magyar közjogi berendezkedés. Vitán felüli, hogy a közigazgatási bíráskodás szervezeti, hatásköri és eljárási alapkérdései folyamatosan "lázban tartják" a jogalkotót, jól illusztrálja ezt a Közigazgatási Perjogi Kodifikációs Bizottság által kialakított tervezet és az elfogadott törvény közötti szignifikáns eltérés. Ez éppúgy visszavezethető a korábban átmeneti megoldásnak szánt struktúra tökéletesítésére irányuló jogalkotói szándékra, valamint az Alkotmánybíróság kapcsolódó határozata miatti szükségszerű "újratervezésre". Annyi azonban bizonyos, hogy alapvető változás előtt áll a közigazgatás működése felett érvényesülő bíróság által végzett kontroll hazai rendszere, az új struktúra az Ákr. és a Kp. 2018. január 1-jén történő hatályba lépésével éreztetni fogja a hatását. Ennek részletes vizsgálata azonban már egy másik tanulmány megírásához adhat muníciót. ■
JEGYZETEK
* E tanulmány az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai keretében valósult meg.
[1] Alaptörvény B) cikk (1) bek.
[2] Ezek az eltérések hűen tükrözték az adott ország sajátosságait, az addigi jogi és politikai gondolkodást és gyakorlatot.
[3] Toldi figyelembe vette a vizsgált államok történeti vívmányait, elméleti- és gyakorlati kérdéseit, illetve a kialakult szervezeti sajátosságokat.
[4] Toldi Ferenc: A közigazgatási határozatok bírói felülvizsgálata. Akadémiai Kiadó, Budapest 1988. 18-19. o.
[5] A. Watson az 1974-ben megjelent "Legal Transplants" című művében fejti ki elméletét és az évek során több publikációja és tanulmánya készült az elmélet továbbfejlesztéséről és részletezéséről.
[6] Visegrády Antal: Jog- és állambölcselet. Menedzser Praxis Szakkiadó és Gazdasági Tanácsadó Kft., Budapest 2016. 12. o.
[7] Imre Miklós: Közigazgatási bíráskodás. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest 2007. 16. o.
[8] Imre Miklós: i. m. 17. o.
[9] A hallgatók sajátos elnevezése a munkavégzésük módjára utal. Azaz ők még hallgatva tanulják a szakmát. Azonban tényleges aktív feladatokat is ellátnak. 2 csoportra oszthatók, a 2. csoport az ENA (École national d'administration) végzős diákjaiból választják versenyeztetés alapján, az 1. csoportba pedig a 2. csoportból kerülnek. Ld. Roger Perrot: Institutions judiciaires. Montchrestein, Paris 1988. 493-494. o.
[10] Az alszekciók hatásköre néhány egyszerűbb ügyben való ítélethozatalra korlátozódik. Az érdemi ítélethozatal az egyesített alszekciók ülésén történik.
[11] Trócsányi László: Milyen közigazgatási bíráskodást? Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1992. 48. o.
[12] Trócsányi László: i. m. 44. o.
[13] Különösen a felelősségi ügyek, egyes választójogi jogviták, valamint egyes pénzügyi jogviták tartoznak ebbe a körbe.
[14] Imre Miklós i. m. 18. o.
[15] Trócsányi László: i. m. 60. o.
[16] Németország tartományai. Németországi Szövetségi Köztársaságot alkotó félszuverén államok, saját parlamenttel,
- 295/296 -
kormánnyal és kormányfővel. 1990 óta 13 ilyen tartományra tagolódik az ország.
[17] Trócsányi László: i. m. 59-64. o.
[18] Ezek az elvek abban testesültek meg, hogy olyan ügyekben, amely az egyén jogosítványait érinti csak bíróság hozhat végrehajtható határozatot, más szerv nem. Így a bíróság kizárólagos hatásköre lévén az igazgatási tevékenységek nagy része is bírósági feladat volt. A közigazgatási szervnek nem volt több hatásköre, mint a magánszemélyeknek. Ezt az időszakot a bírói kormányzat, vagy a bírói közigazgatás időszakának is szokták nevezni. Ld. A. V. Dicey: An Introduction to the Study of the Law of the Constitution. Macmillan, Londres 1967. 193. o.
[19] Trócsányi László: i. m. 66. o.
[20] Michael Distel: Aspects de l'évolution du controle jurisdictionnel de l' administration en Grande- Bretagne. Revue internationale de droit comparé. 1982. 1. sz. 53-60. o. Megjegyzendő, hogy a század második felétől a közigazgatási szervek közigazgatási aktusok kibocsátására is jogosultságot kaptak.
[21] A rendes bíróságok járnak el, ha a jogszabály nevesíti, hogy az adott aktus megtámadása a rendes bíróság előtt történik. A common law szabályai még mindig megnehezíti az eligazodást, hiszen a közigazgatási határozatok a rendes bíróság előtt is megtámadhatóak.
[22] Imre Miklós: i. m. 19. o.
[23] Trócsányi László: i. m. 69. o.
[24] Imre Miklós: i. m. 20. o.
[25] Rácz Attila: Az igazságszolgáltatási szervezet egysége és differenciálódása. Akadémia Kiadó, Budapest 1972. 29-30. o.
[26] Sir Andrew Legatt: Tribunals for Users- One System, One Service. Report of the Rewiev of Tribunals 2001
[27] Darák Péter: A magyar közigazgatási bíráskodás európai integrációja. PhD értekezés. Pécs 2007. 79. o.
[28] Imre Miklós: i. m. 20. o.
[29] Trócsányi László: i. m. 59. o.
[30] Concha Győző: A közigazgatási bíráskodás az alkotmányosság és az egyéni joghoz való viszonyában. Athaeneum Nyomda, Budapest 1877. 120. o.
[31] Concha Győző: i. m. 112. o.
[32] "A közigazgatási bíráskodás szabályozásánál mely elvek legyenek irányadók a bírói szervezet, a hatáskör és az eljárás tekintetében" címmel jelent meg Concha tervezete, amely hatásköri és eljárási szempontokat számba véve készült és így egy kétfokú bírói szervezetet felállítva a rendes bíróságokon belül képzelte el a közigazgatási bíráskodást.
[33] Lánczy Gyula: A közigazgatási bíráskodás szervezetéről Magyarországon. Zilahy, Budapest 1883. 36. o.
[34] Erre 1884. januárt 1-jén került sor az 1883. évi XLIII. törvénycikkel. Vö. Patyi András: Közigazgatási bíráskodásunk modelljei. Tanulmány a magyar közigazgatási bíráskodásról. Logod Bt., Budapest 2002. 23-24. o.
[35] 1883.évi XLIII. tc. 1.§.
[36] A felállítását követő 7 évben, több mint 20 000 fellebbezés érkezett a bíróságra, ez is bizonyítja, hogy felállítása szükséges volt, még ha nem is váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket.
[37] 1. fokon a vármegye főispánjának elnöklete alatt működő osztályt hoztak volna létre a közigazgatási bizottságon belül, felsőfokon pedig, egy a Pénzügyi Közigazgatási Bírósággal szervezetileg összeolvadt új bíróság jött volna létre.
[38] Patyi András: i. m. 32. o.
[39] Petrik Ferenc: Közigazgatási bíróság - közigazgatási jogviszony. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest 2011. 195. o.
[40] Sokan úgy látták, hogy a kétfokozatú rendszert majd csak egy általános közigazgatási reformot követően lehetne kiépíteni s csak így lehetett megszerezni a javaslat elfogadására a képviselőházi többséget.
[41] 1869:IV. tc. 6-7. §-ai és 1891:XVII. tc. II. fejezete.
[42] 1896. évi XXVI. tc. 8. §-a.
[43] 1896. évi XXVI. tc 1. § "(...) m. kir. közigazgatási biróság végérvényesen dönt a jelen törvény Második Részében felsorolt közigazgatási jogviták felett."
[44] Csak pár példát említve: községi ügyek, törvényhatósági ügyek, közegészségi ügyek mellett ilyenek a vallási és népoktatási ügyek, vízjogi ügyek, közúti és vámügyek, vasúti ügyek, mezőgazdasági és mezőrendőrségi ügyek, állategészségi ügyek, erdészeti ügyek, vadászati ügyek, halászati ügyek, cseléd-, munkás- és napszámos ügyek, házközösségi ügyek, adó- és illetékügyek, állami alkalmazottak illetményi- és nyugdíj ügyei. (1896. évi XXVI. tc. III.-XVI. CZIM)
[45] 1896. évi XXVI. tc. 16. § "A közigazgatási biróság hatásköre, a törvényben felsorolt ügyeken kivül ministertanácsi felhatalmazás alapján kiadott ministeri rendelet utján, kiterjeszthető a ministeri rendeleteken és a szabályrendeleteken (vármegyei, törvényhatósági és rendezett tanácsu városi szabályrendeleteken) alapuló vitás kérdéseknek végérvényes elbirálására. A hatáskör ezen kiterjesztése azonban nem módositható, a mig az alapjául szolgáló ministeri rendelet vagy szabályrendelet érvénye fennáll."
[46] Patyi András: i. m. 35. o.
[47] Alacsonyabb szintű törvényhatóságok is panasszal élhettek a felettes szerv, vagy a Kormány intézkedése, határozata, vagy rendelete ellen.
[48] 1913. évi XIC. tc., 1926. évi XXVI. tc., 1938. évi XIX. tc.
[49] A legmarkánsabb hatásköri elvonást az 1945. évi VIII. tc. okozta, amely megfosztotta a testületet a nemzetgyűlési választások feletti bíráskodástól.
[50] A Közigazgatási Bíróság szervezeti önállóságát tekintve teljesen megszűnt. A közigazgatási döntések megtámadására lehetőség volt, ám ez a gyakorlatban kevésbé valósult meg. Az 1957. évi IV. törvény (Et.) rendkívüli jogorvoslati formaként megjelölte az államigazgatási határozatok bíróság előtti megtámadhatóságát, ez azonban nagyon szűk körben valósult csak meg. A Polgári perrendtartást módosító 1972. évi 26. törvényerejű rendeletet követően, 1973-tól, a Pp. XX. fejezetében kerültek lefektetésre az államigazgatási határozatok bíróság előtti megtámadhatóságának eljárásjogi szabályai.
[51] A rendelet megszületésére az 1981. évi I. törvény adott felhatalmazást, amelyben kimondta, hogy bíróság előtt megtámadhatók az állampolgárok jogait és kötelezettségeit érintő határozatok is, de azt a fenti rendelet határozta meg, hogy mely döntések tartoznak bele ebbe a körbe.
[52] 32/1990. (XII. 22.) AB határozat. ABH 1990. 145, 145 és köv.
[53] Vö. Trócsányi László: A közigazgatási bíráskodás hatásköri és szervezeti kérdései. Magyar Jog 1993. 9. sz. 543. o.
[54] Vö. Trócsányi László: i. m. 543. o.
[55] Megjegyzendő, hogy a Kormány által létrehozott Közigazgatási Perjogi Kodifikációs Bizottság feladata volt a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény kidolgozása, amely új alapokra helyi a közigazgatási bíráskodás szervezeti és működési kereteit.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző adjunktus, PTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék.
[2] A szerző joghallgató, PTE ÁJK.
Visszaugrás
