Folytatva a francishe-szerződés szabályainak ismertetését, megállapítható, hogy egy vállalkozás akkor franchise, ha egymástól jogilag és gazdaságilag egyaránt független vállalkozó, illetőleg vállalkozás, mint üzletfél áll kapcsolatban egymással: azaz egy franchise-átadó és egy franchise-átvevő. Ha ez utóbbi cég a franchise-átadó cégére alatt működik, annak sikeres üzletének a megismétlését produkálva - minthogy franchise átadása csakis sikeresen működő rendszer átadás lehet - és annak know-how-ját alkalmazva, akkor az valóban franchise.
Korántsem franchise-rendszerben működtetik viszont azokat az üzleteket (boltokat), ahol a megkötött franchise-szerződéshez ténylegesen nem kapcsolódik know-how, közös hirdetés, továbbképzés, illetőleg egyéb rendszerelem. Franchise-szerződést általában öt évnél rövidebb időre nem szokás kötni, mert az átvevő számára is biztosítani kell azt, hogy meg tudja keresni a rendszerbelépéskor fizetendő összeget és üzleti számításait is meg tudja találni.
A franchise-szerződés specifikus lényege szerint a franchise-átadó alapvető kötelessége a franchise-hálózatba tartozó vállalkozók részére az azonos minőségű és választékú termékek zavartalan, folyamatos ellátását biztosítani (lásd az alább hivatkozott eseti döntés indokolási részében).
A franchise-szerződésben célszerű azt is kikötni, hogy a szerződés a tartamának lejártát követően milyen feltételekkel hosszabbítható meg. Ellenkező esetben az átvevőnek "mindent el kell felejtenie".
E jogviszonyban tehát fokozott jelentősége van a felek együttműködési kötelezettségének, amelyet kellő részletezettséggel (az átvevő betanítása és betanulása; továbbképzése; szakmai támogatása; tájékoztatási- és adatszolgáltatási kötelezettsége az átadók irányába; az átadó részéről való rendszeres vagy eseti ellenőrzés és annak tűrése) a szerződésben is kifejezésre kell juttatni.
A szerződés egyéb kikötéseinek megfogalmazásához irányadó jogszabály hiányában kellő támpontul szolgál az Európai Közösség által elfogadott Franchising Európai Etikai Kódex. Esetleges hazai jogvitában pedig (lásd a BH 2000/458. sz., a franchise-szerződés felmondása esetén alkalmazandó szabályokat taglaló eseti döntésben) a Magyar Franchise Szövetségnek, mint a nemzetközi franchising rendszert és működésének alapvető szabályait ismerő, s azok magyarországi érvényesítésére hivatott szakmai-érdekvédelmi szervezetnek a vita tárgyát képező szerződésre, illetőleg valamely kikötésére vonatkozó szakmai álláspontja; különös tekintettel a szabad bizonyítás és a bizonyítékok szabad értékelésének a Pp. 166. §-ának (1) és 206. §-ának (1) bekezdésbeli eljárási elvre.
Tömör megfogalmazásban a lízing a részletvétel és a dologbérlet elemeit tartalmazó atipikus szerződés; ennek ellenére a gazdasági életben hosszú évek óta önálló szerződéstípusként funkcionál. Minden bizonnyal e ténynek tudható be, hogy az ítélkezési gyakorlatot tükrözően a legtöbb ítélet ezzel kapcsolatban került közzétételre a BH-ban. Tartalmilag olyan szerződés, amelynek alapján valamely vagyontárgyat rendszeresen fizetendő díj ellenében adnak határozott idejű használatba azzal, hogy vételi jog (opció) kikötésével lehetőséget biztosítanak a futamidő lejártakor a megvásárlására. Ennélfogva a lízingszerződéssel a felek között tartós jogviszony jön létre azzal, hogy a lízingdíj összegének meghatározása nélkül nem jöhet létre lízingszerződés.
A lízingdíj valamely dolog meghatározott időre szóló használatának, majd a maradványérték ellenében a tulajdonjogának átengedése fejében együttesen járó ellenérték. (BH 1996/5.)
Ha a lízingbevevő a teljes lízingdíjat még a lízingtárgy átadása előtt kifizeti, lízingszerződésről nem lehet beszélni. (BH 1994/97.)
A lízingszerződés lízingdíjra vonatkozó kikötése tévedés címén való megtámadására irányuló kereset elbírálásánál irányadó szempontok. (BH 1995/721.)
A gyakorlatban tehát lízingszerződés megkötésére általában akkor kerül sor, ha a lízingbevevőnek nincs elegendő pénze az egyes berendezések megvásárlására, vagy anyagi eszközeit nem kívánja beruházásra fordítani.
A lízingügyletek két alaptípusa ismeretes: a pénzügyi- és az operatív lízing.
A pénzügyi lízing az a tevékenység, amelynek során a lízingbeadó ingatlan vagy ingó dolog tulajdonjogát, illetve vagyoni értékű jogot a lízingbevevő megbízása szerint abból a célból szerzi meg, hogy azt a lízingbevevő határozott idejű használatába adja oly módon, hogy az a lízingbevevő könyveiben kerül kimutatásra. A használatba adással a lízingbevevő
• viseli a kárveszély átszállásából származó kockázatot,
• a hasznok szedésére jogosulttá válik,
• viseli a közvetlen terheket (ideértve a fenntartási-és amortizációs költségeket is),
• jogosultságot szerez arra, hogy a szerződésben kikötött időtartam lejártával a lízingdíj teljes tőketörlesztő és kamattörlesztő részének, valamint a szerződésben kikötött maradványérték megfizetésével a dolgon ő vagy az általa megjelölt személy tulajdonjogot szerezzen. Ha a lízingbevevő nem él e jogával, a lízing tárgya visszakerül a lízingbeadó birtokába és könyveibe. A felek a szerződésben kötik ki a lízingdíj tőkerészét - amely a lízingbe adott vagyontárgy, vagyoni értékű jog szerződés szerinti árával azonos -, valamint kamatrészt és a törlesztésének ütemezését. Nem minősül pénzügyi lízingnek az anyavállalat és a leányvállalata közötti lízing, ide nem értve a pénzügyi intézmény által kötött ilyen ügyletet (lásd az 1996: CXII. tv. 2. sz. mellékletének CXII. tv. pontjában).
Más megfogalmazásban a pénzügyi lízing olyan szerződés alapján valósul meg, amely szerződés értelmében a lízingbeadó a lízingbevevő igényei szerint beszerzett és a lízingbeadó tulajdonát képező eszközt lízingdíj ellenében, a szerződésben rögzített időtartamra a lízingbevevő használatába, birtokába adja azzal, hogy a lízingbevevőt terheli a használatból következően minden költség és kockázat, a lízingbevevő jogosult a hasznok szedésére, a szerződés időtartamának végén a lízingelt eszköz tulajdonjogát a lízingbevevő vagy az általa megjelölt megszerzi (vagy megszerezheti), a maradványérték megfizetésével vagy anélkül, illetve a lízingbevevőt elővételi jog illeti meg. A lízingbevevő azonban ezen jogairól a szerződés megszűnése előtt le is mondhat.
Pénzügyi lízing esetén hitelnyújtásról van szó; ha erre nem kerül sor, akkor színlelt szerződés miatt a semmisség következményeit kell alkalmazni. (BH 1994/97.)
A pénzügyi lízing lehet
• Zárt végű; azaz a részletre vásárlásnak egy olyan formája, amikor az ingatlan vagy ingóság a lízingcég tulajdonában van, de a futamidő végén a lízingelő - vásárló - egy utolsó, úgynevezett maradványértéken megvásárolja a lízingelt eszközt (ingatlant vagy ingóságot).
• Nyílt végű; amikoris az eszköz (ingó vagy ingatlan) nem feltétlenül kerül a lízingelő tulajdonába, csupán opciós jogot biztosítanak a megvásárlására.
Ezzel szemben az operatív lízing esetében a lízingelt tárgy (ingatlan, autó, gép stb.) mindvégig a lízingbeadó tulajdonában marad, a lízingbe vevő csak használja azt és fenntarthatja magának a szerződés felbontásának jogát; így ugyanaz a berendezés többször is bérbe adható. Gyakran társul különböző kiegészítő, a lízingelt eszköz fenntartásával, karbantartásával kapcsolatos szolgáltatásokkal. A Legfelsőbb Bíróság BH 1997/85. sz. határozata szerinti megfogalmazásban "...az operatív lízing a lízingbeadó részéről a lízingelt termék átadását jelenti olyan szerződés alapján, amely a termék határozott időre szóló bérletéről azzal a kikötéssel rendelkezik, hogy a bérlő a tulajdonjogot legkésőbb az utolsó bérleti díj kiegyenlítésével, illetőleg a szerződés lejártával megszerzi. Ez esetben a lízing tárgya vagy már a lízingbeadó tulajdonában van, vagy mint szállító ő maga lesz a lízingbeadó."
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
