Hatályos szerzői jogi törvényünket érintő egyik leglényegesebb változás volt a szankciórendszer felülvizsgálata. A törvény módosításának apropóját sajnos inkább az uniós előírásoknak való megfelelés - a 2004/48/EK irányelv szabályainak átültetése - szolgáltatta, mintsem az érdekeltek iránt megnyilvánuló nagyobb figyelem. Mindazonáltal elmondható, hogy a megszületett szabályozás kibővítette, cizellálta a jogkövetkezmények körét, a kérdés napjainkban az lehet, hogy mennyiben sikerült a lefektetett szabályokat érvényre juttatni, hogyan érvényesülnek azok.
A szerzői jogi szankciórendszer mindig is központi eleme volt a szabályozásnak, hiszen az mutatja meg, hogyan lehet érvényre juttatni az igényeket. A szankciórendszert időről időre felül kell vizsgálni, mert a szellemi alkotások hasznosításának technikai környezete egyre gyorsuló ütemben változik, újabb és újabb megoldások látnak napvilágot, melyek védelmet igényelnek, illetve veszélyt jelenhetnek a jogosult számára. Különösen a szerzői művek felhasználásának dimenziói változtak meg az utóbbi időben, mely folyamat kontrollálása egyre nehezebbé, követhetetlenné válik. A szerzőknek alapesetben nincsen sem elég technikai, sem elég humánerőforrás-hátterük a felhasználások ellenőrzésére, arról nem is beszélve, hogy ez nem is feltétlenül az ő feladatuk kell legyen. Ezen a ponton lépnek be a folyamatba a közös jogkezelő szervezetek, melyek küldetése a szerzői érdekek hatékony érvényesítése. Mivel ezekben az esetekben nem személyesen lép fel a szerző, vizsgálni szükséges azt, hogy egy-egy közös jogkezelő milyen jogkörben járhat el. További kérdés az, hogy a szerzői jogi szankciók alkalmazását hagyományosan a személyhez fűződő jogok megsértésének következményeként értelmezzük. A szankciók közül több azonban elsősorban a szerzők vagyoni érdekeit védik, szolgálják, így a közös jogkezelő eljárásának jogalapját keresve választ kell adni arra, hogy meddig terjedhet a jogkezelő szervezet mozgásköre.
A továbbiakban számba véve az egyes szankciókat, azt vizsgálom, hogy milyen környezetben született a szabályozás, milyen irányelvi javaslat nyomán, illetve milyen gyakorlata alakult ki, ki lehet igényérvényesítő, mi a jogkövetkezmény által célzott joghatás, sikerül-e ezt megvalósítani.
A jogkövetkezmények körében elsőként szerepel a jogsértés tényének megállapítása, nem véletlenül, hiszen olyan minimumigény, mely kiindulási alapot biztosít minden további igény érvényesítéséhez. A 2004/48/EK rendelet nem említi külön, talán annyit lehet megemlíteni, hogy az igényérvényesítéshez ez a jogforrás is megjelöli, hogy az igényérvényesítő az, aki igényének kielégítő megalapozásához az összes észszerűen rendelkezésre álló bizonyítékot bemutatta, és megjelölte az igényeinek alátámasztását szolgáló bizonyítékokat. Az irányelvi szabályozás kapcsán hangsúlyozandó, hogy sok eljárási jellegű iránymutatást tartalmaz,
- 16/17 -
szemlélete elsősorban a hatékony jogérvényesítésre irányul.
A jogsértés tényének megállapítása kapcsán le kell szögezni, hogy ez önmagában szankció, annak megállapítása, hogy az adott magatartás jogellenes. Mint szankciónak elsősorban erkölcsi visszatartó ereje van, érzékelteti a jogsértővel, hogy hol van a határ és előrevetíti magatartása folytatásának esetleges következményeit. E szankció alkalmazásának a jogérvényesítő célja a jogbiztonság tudatosítása, a tisztességes üzleti magatartás betartatása, a jogsértő felé annak kinyilvánítása lehet, hogy tevékenysége nem felel meg a jogszabályi szintre emelt társadalmi normáknak.
A bírósági gyakorlat konkrétumokat tartalmaz ezen igény megítélésével kapcsolatban, így értékelni kell a jogsértés tartalmát, jellegét, egyszeri vagy ismétlődő voltát, súlyát. A jogsértés ténye a szerzői jogvédelem esetén megkerülhetetlen, akkor is ki kell térni rá, ha a felperes ilyen igényt nem támasztott.
A jogsértés kapcsán tisztázandó a szerzői státusz. Egy vonatkozó jogeset szerint az alperes nem bizonyította a perben, hogy a külföldi dal jogosultjától engedéllyel vagy felhatalmazással rendelkezett volna arra, hogy a dalt magyar fordítással lássa el. Végképp nem bizonyította az alperes, hogy olyan engedéllyel rendelkezett, amely kizárta, hogy más a külföldi dalhoz magyar szöveget írjon és azt nyilvánosan felhasználja. Miután az alperes mint alkotó a magyar szöveg létrehozásában nem vett részt, nem is volt olyan szerzői jogi védelem alatt álló alkotása, amely után az Szjt. szabályai szerint bárkinek felhasználási engedélyt adhatott volna (Kúria Pfv. IV. 22.060/2007/4. szám).
A leírtakból látható, hogy ezen szankció alkalmazásának köre enyhébb fokú jogsértésekre korlátozódik, amikor a jogsértő gondatlan, vagy egyszeri magatartást tanúsít, másképpen fogalmazva az ítélet, mely kimondja a jogsértést, jelzés értékű az elkövető felé. Ebben az esetben a jogosult úgy ítéli meg, komolyabb hátrány hiányában, hogy elegendő figyelmeztetni a jogsértőt magatartásának negatív jellegére.
Jövőbe mutató és visszatekintő jellege van a korábbi jogsértéstől és a további jogsértéstől való eltiltásnak. Ez egyszerre két jogkövetkezmény, melyet a bírói gyakorlat ritkán választ ketté, általában együtt alkalmazzák. Különválasztani talán annyiban szükséges, hogy az abbahagyásra kötelezés csak és kizárólag abban az esetben alkalmazható, ha a jogsértés folyamatos jellegű, és a jogsértés még a határozat meghozatala idején is fennáll.
Figyelemmel kell lenni a jogvitában a jogkezelő szervezetek szerepkörére. a hangfelvétel-előállító, valamint a multimédia mű létrehozója és az elektronikus adatbázis összeállítója követelheti, hogy a már nyilvánosságra hozott nem színpadi zeneműveknek és zeneszövegeknek, valamint az ilyen színpadi zeneművekből vett részleteknek hangfelvételen, videofelvételen, digitális hordozón terjesztett multimédia műben vagy elektronikus adatbázisban való újabb többszörözését és példányonkénti terjesztését megfelelő díjazás ellenében számára is engedélyezzék. A felhasználási szerződést az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezettel kell megkötni.
Szerencsés lenne annak jogszabályi szintű szabályozása, hogy az objektív jogkövetkezmények személyhez fűződő és vagyoni jogok megsértése esetén egyaránt alkalmazandók. Ehhez kapcsolódva a jogérvényesítők körét tágabban és pontosabban kellene a szabályozásban meghatározni úgy, hogy a szerző, a szerző jogutódja valamint a szerző javára fellépő közös jogkezelő szervezet az őt megillető személyhez fűződő vagy vagyoni jogainak megsértése esetén - az eset körülményei szerint - az objektív igényeket támaszthassa.
A következő szankció viszont kifejezetten a múltban elszenvedett joghátrány miatt keletkezett anyagi és még inkább erkölcsi kár kompenzálását szolgálja. A jogaiban sértett szerző alappal tarthat igényt arra, hogy a jogsértő elégtételt adjon úgy, hogy az elkövetett jogsértésért elnézést kérjen kifejezett, a jogaiban sértett félhez címzett nyilatkozatával. A nyilatkozat lehet írásbeli és szóbeli is, lényege a jogsértő részéről a sajnálkozás kifejezése.
A bíróság gyakorlat nagy hangsúlyt fektet a nyilatkozat tartalmára, ezért az ítéletek azt pontosan tartalmazzák, nem változtatható tehát az elégtétel módja és tartalma sem. A Legfelsőbb Bíróság sajtó-helyreigazítási perekre vonatkozó idevágó 15. számú polgári kollégiumi állásfoglalását valamennyi személyhez fűződő jog megsértésének megállapítására irányuló perre alkalmazandónak tekinti, így az elégtételadó nyilatkozatra nézve is - akkor is, ha az helyreigazító nyilatkozat - irányadónak tekinthetjük ezen állásfoglalásban megfogalmazottakat. A kollégiumi állásfoglalás szerint az elégtételadó nyilatkozatnak a szövegét a bíróság a belátása szerint állapítja meg, és abból ki kell tűnnie, hogy mely cselekményért kér elnézést a bitorló fél. A nyilvánosság biztosításának pedig oly módon kell megfelelőnek lennie, hogy az igazodjék a jogsértés jellegéhez, súlyához és egyéb körülményeihez, különös tekintettel a jogsértés nyilvánosságára is. A kifejtettekből következik, hogy bár az elégtételadásnak prevenciós hatása is van, alapvetően az elszenvedett nem vagyoni hátrányok kompenzálására irányul. Ez a kompenzáció azonban hangsúlyozottan a szerző személyhez fűződő és vagyoni jogai megsértése esetén a szerzőt esetlegesen ért károk, illetőleg vagyoni hátrányok reparációjára nem alkalmas. A szerzői jogi szankciórendszer reformjának eredménye a jogsértés tárgyában hozott bírósági határozat országos napilapban vagy internetes formában közzétételének lehetősége. Mindez a jogsértő költségére történhet.
A szerzői jogi törvény a tárgyalt irányelv nyomán adatszolgáltatási kötelezettséget telepít a jogsértőre. Az irányelv szerint a tagállamok biztosítják, hogy azon fél kérelmére, aki igényének kielégítő megalapozásához az összes észszerűen rendelkezésre álló bizonyítékot bemutatta, és megjelölte az igényeinek alátámasztását szolgáló bizonyítékokat, amelyek felett az ellenérdekű fél rendelkezik, e bizonyítékoknak az ellenérdekű fél általi bemutatását az illetékes bíróságok elrendelhetik, feltéve hogy az a bizalmas információk védelmét nem sérti.
- 17/18 -
A hazai szabályozás szerint a jogsértő, a következő adatok szolgáltatására kötelezhető:
a) a jogsértéssel érintett dolgok, illetve szolgáltatások előállításában, forgalmazásában, illetve teljesítésében részt vevők, a jogsértéssel érintett dolgokat birtoklók, valamint a forgalmazásba bevonni kívánt vagy bevont nagy- és kiskereskedők neve és címe;
b) a jogsértéssel érintett dolgok, illetve szolgáltatások előállított, forgalmazott, illetve igénybe vett, valamint megrendelt mennyisége, továbbá az azokért adott, illetve kapott ellenérték.
Az adatszolgáltatási (más néven: tájékoztatási) kötelezettséget a bíróság egyrészt a jogsértővel, másrészt azzal a személlyel szemben írhatja elő, aki kereskedelmi mértékben: birtokolta a jogsértéssel érintett dolgokat, vette igénybe a jogsértéssel érintett szolgáltatásokat, nyújtott szolgáltatást a jogsértés elkövetéséhez, továbbá azzal szemben is, aki ezen személyek állítása szerint közreműködött a jogsértéssel érintett dolgok előállításában és terjesztésében, illetőleg a jogsértéssel érintett szolgáltatások nyújtásában.
A szabályozás célja a jogsértés körülményeinek minél körültekintőbb feltárása. Azonban ha gyakorlati szempontból közelítjük meg a kérdést, hamar rájövünk, hogy a cél nem minden esetben érhető el. A mai körülmények között a jogsértők legtöbb esetben csak közzéteszik, hozzáférhetővé teszik a szerzői műveket elektronikus formában, arról azonban, hogy azt kik, hányan és hányszor töltötték le, vagy használták, nincs nyilvántartása, már csak saját védelme érdekében sem. Mindez azt jelenti, hogy a jogsértők vonatkozásában legtöbb esetben nem érhető el az az eredmény, melyet a szerzői jogi szabályozás megcélzott.
A szabályozást életre hívó rendelkezések a 2004/48/EK irányelvszerint üzletszerűen elkövetett jogsértés esetén a tagállamok az illetékes bíróságok számára azonos feltételek mellett lehetővé teszik, hogy megfelelő esetben valamely fél kérelmére elrendelhessék azon banki, pénzügyi vagy kereskedelmi iratok átadását, amelyek felett az ellenérdekű fél rendelkezik, feltéve hogy az a bizalmas információk védelmét nem sérti.
Azt azonban le kell szögezni, hogy a szerzőt megilleti a felhasználás után a díjazás. Ebben a hatályos szabályozás értelmében benne foglaltatik a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítésére vonatkozó igény. A törvény ezen rendelkezéséhez fűzött miniszteri indokolás szerint a jogsértéssel elért gazdagodás minimuma a jogszerű felhasználás esetén a szerzőt megillető szerzői díj összege. A gazdagodás mértékének meghatározásánál a jogsértőnek a jogsértéssel összefüggésben elért teljes bevételéből kell kiindulni, és abból lehet levonni a tényleges, igazolt költségeket, melyek között a jogdíj nem szerepelhet. A bírói gyakorlat szerint továbbá a gazdagodás mértékének megállapításához elengedhetetlenül szükséges a bevétel összegének meghatározása, amihez pedig a jogsértéssel összefüggő üzleti kapcsolatokra vonatkozó adatszolgáltatási igény érvényesítése és a hozzá tartozó bizonyítás szükséges.
A szankció erkölcsi jellege háttérbe szorul, és elsődlegessé a reparációs funkció válik. Azáltal, hogy a jogsértőt a jogsértés következtében a nála jelentkező vagyoni előny visszatérítésére kötelezi felróhatóságtól függetlenül is, a generális és speciális prevenció célját is egyaránt hatékonyan képes szolgálni ezen jogkövetkezmény, amely az eddig tárgyalt objektív szankciókhoz képest jelentős eltérést mutat mind célját, mind jellegét tekintve.
A jogsértéssel elért gazdagodás tekintetében üdvözlendő lenne azon értelmezés meghonosítása, hogy ez az igény legalább az egyébként járó díjazást jelenti. Ezen igény tekintetében a fellelhető irodalmi álláspontok, és a törvény miniszteri indokolása is teljesen egybehangzó véleményt állít: a "jogsértéssel elért gazdagodás" legalább az egyébként járódíjazást jelenti - mindazokban az esetekben, ahol az összes körülmény ismeretében e második fogalom értelmezhető. (Vannak ugyanis olyan esetek, ahol a jogosult egyáltalán nem járult volna hozzá a felhasználáshoz, így nem is beszélhetünk "jogszerű felhasználás fejében járó" vagy "egyébként járó" díjazásról.)
Beszélnünk kell a kártérítésről, mint felróhatóságon alapuló, azaz szubjektív szankcióról. A felróhatóság megítélésénél az általában elvárható magatartás lesz a mérce, vagyis az adott viszonyok között azt kell vizsgálni, hogy az adott személy szerződés-, vagy egyszerűen csak szabályszerűen járt-e el. Az eljáró bíróságnak nincsen könnyű dolga a kártérítés megítélése kapcsán, hiszen a szerzői jogi jogosult oldalán viszonylag ritkán mutatható ki vagyoni hátrány, így nem kompenzációról, hanem reparációról beszélhetünk, mely a fentebb tárgyalt objektív szankciók alkalmazásával elérhető.
A szerzői jogot sértő, bitorló magatartásokkal összefüggésben keletkező károk meghatározása leggyakrabban a büntetőeljárásban merül fel, amikor az adott büntető tényállással összefüggésben a szerzői jogi jogosultat ért vagyoni hátrányt kell meghatározni. Ez a vagyoni hátrány pedig a büntetőjogi fogalmak szerint is a vagyonban bekövetkezett tényleges kárt (damnum emergens), illetőleg az elmaradt vagyoni előnyt (lucrum cessans) jelenti, utóbbi esetében a jogosulatlan felhasználás esetén a szerzőnek a jogszerű felhasználás esetén járó jogdíjával egyenlő mértékben.
A gyakorlatban sokkal több esetben ítélhető meg sérelemdíj. Az szerzői jogi törvény értelmében a szerzői jogi védelem alapján a szerzőnek kizárólagos joga van a mű egészének vagy valamely azonosítható részének anyagi formában és nem anyagi formában történő bármilyen felhasználására és minden egyes felhasználás engedélyezésére. E törvény eltérő rendelkezése hiányában a felhasználási engedély felhasználási szerződéssel szerezhető. Ha a törvény másképp nem rendelkezik, a szerzőt a mű felhasználására adott engedély fejében díjazás illeti meg, amelynek - eltérő megállapodás hiányában - a felhasználáshoz kapcsolódó bevétellel kell arányban állnia. A díjazásról a jogosult csak kifejezett nyilatkozattal mondhat le. Ha a törvény a felhasználási szerződés érvényességét megszabott alakhoz köti, a díjazásról való lemondás is csak megszabott alakban érvényes. A mű egyéb olyan megváltoztatása vagy megcsorbítása, amely a szerző becsületét vagy hírnevét is sérti, ugyancsak a mű integritásához fűződő jog megsértésének minősül. Téves az az álláspont, hogy
- 18/19 -
a szerzői műnek a becsület vagy hírnév sérelmével járó megváltoztatása vagy megcsorbítása a felhasználás módjától független, önmagában értékelendő folyamat és ekként kell eredményeznie az egyéb sérelem bekövetkezését. A mű tartalmi és formai egységének kérdése és a művön engedély nélkül végrehajtott változtatás megítélése ugyanis a felhasználás módjától nem különíthető el. Önmagában - a mű felhasználása, azaz a nyilvánossághoz való közvetítése nélkül - ezért általában nem is értelmezhető a szerzői jogsértés. Ebből következően a felhasználás módja is jelentheti a mű olyan mértékű eltorzítását vagy megcsorbítását, amely a becsület vagy hírnév sérelmét eredményezi. Ezért jogszabálysértés nélkül állapította meg a jogerős ítélet, hogy a perbeli műnek a szándékolt mondanivalójától, szellemiségétől eltérő műsorban való, engedély nélküli felhasználása, mint a mű tartalmi ismérveinek csorbítása, sértette a szerző hírnevét is. A műve jogosulatlan megváltoztatása és igen nagy gyakoriságú felhasználása miatt szerzői minőségében hátrány érte. Ezért - függetlenül attól, hogy a felperes zenei karrierje törést kifejezetten nem szenvedett - a jogerős ítélet jogszabálysértés nélkül marasztalta az alperest nem vagyoni kártérítésben.
A szerzői jogi jogsértések tárgykörében bár a vagyoni sérelmek a jogsértés megállapítása után viszonylag könnyebben bizonyíthatóak, mint jeleztem, nem szoktak előfordulni. A szerző személye is megfelelő védelemben részesül azonban, ne feledjük a nem vagyoni kártérítés - illetve a helyébe lépett sérelemdíj - a személyhez fűződő jogok megsértése esetére alkalmazható jogkövetkezmény, a kárigény alapjául a szerző személyhez fűződő jogai körébe tartozóan elsősorban a mű integritásának a sérelme merülhet fel. Eszerint a szerző személyhez fűződő jogát sérti művének mindenfajta eltorzítása, megcsonkítása vagy más olyan megváltoztatása vagy megcsorbítása, amely a szerző becsületére vagy hírnevére sérelmes.
A hatályos Polgári Törvénykönyv előtt problémát jelentett, hogy a nem vagyoni kártérítést a polgári jogi felelősség általános rendszerében helyezte el a bírói gyakorlat, aminek azzal a következménnyel kellett volna járnia, hogy a polgári jogi felelősség megállapításához szükséges valamennyi feltétel fennálltát a bíróság vizsgálja. Ez azonban nem volt elmondható, mert a bírói gyakorlat a hátrányok bizonyítását nem tartotta szükségesnek, helyette - többszöri szemléletbeli fordulatot követően - a köztudomású tény eljárásjogi fogalmát beemelve, dogmatikai "bukfencet vetve" próbált úrrá lenni a gyakorlat igényeinek megfelelve, de a jogszabályi rendelkezések következetlen alkalmazásával. Ezen okból érzékelhető, hogy témánk szempontjából különösen üdvözlendő a sérelemdíj intézmény és szabályozása.
A bíróság adott esetben a felperes által sérelmezett "módosítottam a fordítást" kifejezés, vagy az adott módon történt megváltoztatás a másodfokú bíróság megítélése szerint nem elegendő ehhez. A szavak általánosan elfogadott jelentése szerint e kifejezés nem hordoz olyan bántó többlettartalmat, ami alapján személyiségi jogi sérelem megállapítható és így nem vagyoni kártérítés jogalapját jelenthetné. Jogellenes magatartás hiányában ezért a másodfokú bíróság a felperes nem vagyoni kárigényét megalapozatlannak találta, és az elsőfokú bíróság ítéletét e tekintetben is megváltoztatta és a keresetet e részben is elutasította.
Segítette a szerzői jogi törvény módosítása a jogérvényesítést, amikor kimondta, hogy az igény azzal a személlyel szemben is támasztható, aki kereskedelmi mértékben birtokolta a jogsértéssel érintett dolgokat, vette igénybe a jogsértéssel érintett szolgáltatásokat, nyújtott szolgáltatást a jogsértés elkövetéséhez, közreműködött a jogsértéssel érintett dolgok előállításában és terjesztésében, illetve a jogsértéssel érintett szolgáltatások nyújtásában.
A szankciórendszer módosításának célja a fentiekből láthatóan a jogsértésből eredő hátrányok minél szélesebb körű feltárás és kompenzációja. Mindezek érdekében szankciórendszerünk a tárgyalt jogkövetkezményen túl, azok érvényesülését szolgálandó számos eljárásjogi szabályt ír elő, melyek segíthetik az anyagi jogi szankciók érvényre jutását.
Ezek közül az első az adatszolgáltatásra kötelezés, melynek keretében a jogsértő adatszolgáltatásra kötelezhető a jogsértéssel érintett dolgok, illetve szolgáltatások előállításában, forgalmazásában, illetve teljesítésében részt vevők, a jogsértéssel érintett dolgokat birtoklók, valamint a forgalmazásba bevonni kívánt vagy bevont nagy- és kiskereskedők neve és címe, a jogsértéssel érintett dolgok, illetve szolgáltatások előállított, forgalmazott, illetve igénybe vett, valamint megrendelt mennyisége, továbbá az azokért adott, illetve kapott ellenérték tekintetében.
A probléma abból adódik, hogy a jogsértők - saját maguk védelme érdekében - nem vezetnek írásos nyilvántartást a kívánt adatokról, illetve az is előfordulhat, hogy legjobb szándékuk ellenére sem tudnak segítséget nyújtani, hiszen csak láncszemek voltak a felhasználók sorában, vagy a jogsértés elektronikus úton történt anonim résztvevőkkel.
Irányelvi szintű követelmény volt, hogy az ügy érdemében lefolytatandó eljárás megindítása előtt valamely fél kérelmére, aki az összes észszerűen rendelkezésre álló bizonyítékokat bemutatta azon igényének alátámasztására, hogy szellemi tulajdonjogát megsértették vagy ilyen jogsértés veszélye fennáll, az illetékes bíróságok azonnali és hatékony ideiglenes intézkedéseket rendelhessenek el a feltételezett jogsértésre vonatkozó releváns bizonyítékok biztosítása érdekében. Az intézkedések magukban foglalhatják a jogsértő áruk, illetve adott esetben az ilyen áruk előállításához és/vagy terjesztéséhez használt anyagok és eszközök, valamint az ahhoz tartozó dokumentumok részletes leírását - mintavétellel vagy anélkül - vagy fizikai lefoglalását. Ezen intézkedéseket szükség esetén az ellenérdekű fél meghallgatása nélkül kell meghozni, különösen akkor, ha a késedelem valószínűleg helyrehozhatatlan kárt okozna a jogosultnak vagy bizonyíthatóan fennáll a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye.
Amennyiben a bizonyítékok biztosítását szolgáló intézkedéseket az ellenérdekű fél meghallgatása nélkül hozták meg, az érintett feleket legkésőbb az intézkedé-
- 19/20 -
sek végrehajtását követően haladéktalanul értesíteni kell. Az érintett felek kérelmére vizsgálatot kell lefolytatni, amely a véleménynyilvánítás jogát is magában foglalja annak érdekében, hogy az intézkedésekről szóló értesítést követő észszerű időn belül dönteni lehessen az intézkedések módosításáról, visszavonásáról vagy megerősítéséről.
A hatályos szabályozás ideiglenes intézkedések bevezetésével tett eleget az előírásoknak. Így ideiglenes intézkedés kérhető, különösen ha a kártérítés, illetve a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítése iránti követelésének későbbi kielégítése veszélyben van, és a jogsértés kereskedelmi mértékű, a jogsértő kötelezését banki, pénzügyi és kereskedelmi adatainak és iratainak közlésére, illetve bemutatására biztosítási intézkedés elrendelése céljából, biztosíték adása, ha ennek fejében - a jogsértés abbahagyásának követelése helyett - hozzájárul a feltételezett jogsértő cselekmények jogsértő általi folytatásához. Az ideiglenes intézkedés azonban határidőhöz kötött, nem korlátlanul alkalmazható eszköz. Az esetek jellege nyomán megfontolandó nemcsak az egyszeri, egy összegű biztosíték lehetővé tétele, hanem annak folyamatos szolgáltatása a bitorló részéről az eljárás jogerős befejezéséig, igazodva a bitorlás volumenéhez. Az ilyen jellegű "járadékszerű" biztosíték mértéke felülvizsgálatának bírósági kezdeményezését az eljárás alá vont személy részére is biztosítani lehetne.
Problémát jelent ugyanakkor, hogy kik a szabályozás címzettjei, a közös jogkezelőt, álláspontunk szerint a szerzővel azonos igényérvényesítési pozíció illeti meg a magyar törvény alapján. Szükséges lenne, hogy a szabályozás a jelenleginél egyértelműbben utaljon arra, hogy minden szerzői és kapcsolódó jogi jogosult egyaránt élhet a szankciók teljes körével. Ennek talán a legkézenfekvőbb megoldása az lenne, hogy az Szjt. 94. § (1) bekezdésének bevezető mondatát egészítené ki a jogalkotó, pl. a következőképpen: "A szerző, a szerző jogutódja, valamint a szerző javára fellépő közös jogkezelő szervezet jogainak megsértése esetén - az eset körülményei szerint - a következő polgári jogi igényeket támaszthatja:" Ezzel a megoldással a kapcsolódó jogi visszautalás (Szjt. 99. §) is teljes körűvé válna, és lefedné az elsődleges jogosultakon túl azok örököseit, a vagyoni jogokat átruházás útján megszerző személyeket (mint speciális jogutódokat), és a jogosultak javára fellépő közös jogkezelő szervezeteket. Rendezni kellene a kapcsolódó vagyoni jogokat nem teljes egészében megszerző, hanem csak felhasználási engedélyt szerző személy igényérvényesítési jogállását. A jogalkotó döntése lehetne, hogy a szerzőkhöz hasonlóan nem adnak automatikusan fellépési jogosultságot számukra, vagy az ő esetükben szélesebb fellépési jogot biztosítanak.
A jogalkotó különbséget kívánt tenni a kereskedelmi forgalomból való visszahívás és az onnan való végleges kivonás között. A különbség abban jelölhető meg, hogy az előbbi egy ideiglenes, míg az utóbbi egy végleges jelleggel alkalmazott szankció. Az adott termék a visszahívást követően még visszakerülhet a kereskedelmi forgalomba. Erre nyilvánvalóan akkor kerülhet sor, ha a jogsértő mivolttól megfosztható az adott dolog, ilyenkor a jogsértő jellegtől való megfosztás idejére lehet a kereskedelmi forgalomból visszahívni a terméket. Abban az esetben, ha a jogsértő mivolttól való megfosztás fizikailag nem lehetséges, akkor nyilvánvalóan a megsemmisítés jöhet csak szóba, a megsemmisítés érdekében pedig a forgalomból való végleges kivonást kell elrendelni. A kereskedelmi forgalomból való visszahívás ideiglenes intézkedésként is alkalmazható arra az időre, amíg az adott peres eljárás jogerősen be nem fejeződik. Nem elhanyagolható szempont ugyanakkor az sem, hogy ezen rendelkezések végrehajtása komoly költségekkel jár, amelynek megfizetésére ugyancsak az alperest kell kötelezni főszabály szerint. Ideiglenes intézkedésként azonban a megsemmisítés, mint végleges eredménnyel járó aktus, nyilvánvalóan nem rendelhető el, de akár a lefoglalás, akár - ahogy arra az előbbiekben hivatkoztunk - a kereskedelmi forgalomból való visszahívás igen, illetőleg e körben nem lehet kizárni az ideiglenes intézkedésként történő, a jogsértő mivolttól való megfosztást sem. A megsemmisítésnek abban az esetben lehet helye, ha például durva plágiumról van szó, míg kisebb jellegű jogsértés esetén más megfelelő szankciót kell alkalmazni, így például egy torzító idézés esetén elegendő lehet egy adott irodalmi mű vonatkozásában a jogsértéssel érintett rész korrigált szöveggel való kiegészítése. A mérlegelés során nagy szerep juthat az adott mű műfaji sajátosságainak, illetőleg az adott szakmai szokásoknak, továbbá a felhasználási módoknak. Azt, hogy e körben mik lehetnek az általánosan irányadó szempontok, a bírói gyakorlatnak kell kidolgoznia. Ha a jogsértés abból áll, hogy valamely mű sajátos címét jogosulatlanul használják fel, vagy más mű címeként, akkor nyilvánvalóan nem indokolt az egész mű megsemmisítése, hiszen a jogsértő állapot megszüntethető a cím megváltoztatásával is, azaz ilyen módon történhet meg a jogsértő mivolttól történő megfosztás. Ugyanez a helyzet akkor, ha nem a tényleges szerző, hanem más nevét tüntetik fel szerzőként az adott művön..
A jövőre nézve célszerű megfontolás tárgyává tenni a közösségi irányelv azon ajánlását, mely szerint a tagállamok ösztönzik olyan közösségi szintű magatartási kódexek kidolgozását a kereskedelmi és szakmai egyesületek és szervezetek által, amelyek hozzájárulnak a szellemi tulajdonjogok védelméhez, különösen azáltal, hogy ajánlják az optikai lemezeken a gyártás helyét azonosító kódok használatát, tagállami vagy közösségi szintű magatartási kódexek tervezeteinek valamint az azok alkalmazására vonatkozó értékeléseknek a megküldését a Bizottság részére. Álláspontom szerint ezen etikai kódexek lefektetése több szempontból pozitív, azon túl, hogy írásba foglalják a jogsértésekkel kapcsolatos álláspontot, minősítve azokat, útmutatóul szolgálnak a szakma számára az egyes vitás kérdések megítélése tekintetében. Nem feledhető el az ítélkezésre gyakorolt közvetett hatása sem, hiszen a bíróságok számára is támpontul szolgál, amelyek egyébként is előszeretettel veszik igénybe a szerzői szakértői testület véleményeit. A közösségi előírás éppen ezért csak támogatandó lehet.
A piaci szereplőknek is tevékenyen részt kell venniük
- 20/21 -
a kalózkodás és hamisítás elleni küzdelemben. Az irányelv (2004/48/EK rendelet) is hangsúlyozza: magatartási kódexek kidolgozása a közvetlenül érintett körökben a jogi keretet kiegészítő eszközként szolgál. A tagállamoknak a Bizottsággal együttműködve általában ösztönözniük kell a magatartási kódexek kidolgozását. Az optikai lemezek előállításának nyomon követése - különösen a Közösségben előállított lemezekben elhelyezett azonosító kód útján - segíti a szellemi tulajdonjogok megsértésének visszaszorítását ebben a gazdasági ágazatban, amelyet súlyosan érint a kalózkodás. Ezekkel a műszaki intézkedésekkel azonban nem lehet visszaélni a piacok védelme vagy a párhuzamos import megelőzése érdekében. Ajánlatos egyrészről együttműködési rendszerek, másrészről a tagállamok közötti, illetve a tagállamok és a Bizottság közötti információcsere biztosítása, különösen a tagállamok által kijelölt kapcsolattartó szervek hálózatának kialakítása, illetve az irányelv alkalmazását és a tagállami szervek által hozott különböző intézkedések hatékonyságát értékelő rendszeres jelentések készítése által.
A leírtak alapján általánosságban elmondhatjuk, hogy szerzői jogi szankciórendszerünk teljesen kompatibilis az uniós követelményekkel, azonban a gyakorlat rámutat arra, hogy vannak még hiányosságok. Így az időbeliség továbbra is komoly gondokat okoz, azaz a jogsértések és az ítéletek meghozatala, a jogkövetkezmények alkalmazása közötti időt csökkenteni szükséges a kellő visszatartó hatás elérése érdekében. E téren nagyobb szerephez kell juttatni az ideiglenes intézkedéseket, melyek alkalmazásától a bírói gyakorlat sokszor ódzkodik. Az ideiglenes intézkedés tárgyában rögzített törvényi határidőknek a bíróságok számára megkerülhetetlen, feltétlen érvényesülésre érdemes szabályokként kell érvényesülniük, nem engedhető meg, hogy a bíróságok túlzott munkaterhére hivatkozással figyelmen kívül hagyásra kerüljenek kógens törvényi rendelkezések.
A 2004/48/EK rendeletnek való megfelelés eredményeként a szankciórendszer szabályozásába beépítésre került egy sor eljárásjogi rendelkezés, melyek szétválasztása az anyagi szabályoktól egyértelművé tenné a szabályozás jellegét.■
- 21 -
Visszaugrás
