A közösségi jog közvetlen hatályának kérdése időről-időre vitákat kavar, amióta csak az Európai Bíróság a van Gend en Loos ügyben megvetette az elmélet elvi alapjait. A jelen munkában én a közvetlen hatály kérdését egy viszonylag szűk keresztmetszetben vizsgálom: csak az irányelvek, irányelvi rendelkezések tekintetében, és horizontális belső jogvitákban. A szokásoknak megfelelően horizontális jogviták vagy jogviszonyok alatt azon jogvitákat vagy jogviszonyokat értem, mely magánfelek között áll fenn, míg ezzel szemben vertikális jogvitában vagy jogviszonyban az egyik fél állam, állami szerv, vagy annak ellenőrzése alatt álló szervezet.
Az irányelvek hatályára vonatkozó alaptételeket a Bíróság a nyolcvanas-kilencvenes években alakította ki. Ezek a következők szerint összegezhetők.
Az EK-Szerződés 249. cikke alapján az irányelvek keretjogszabályok, melyeket a tagállamoknak címez a közösségi jogalkotó, így ez kötelezettséget csak a címzett tagállam irányába keletkeztet. Ebből következően magánfélre nem róhat kötelezettséget, és nem is hívható fel ebből a célból. Tekintettel arra, hogy az irányelv kötelező jogszabály, kötőerejénél fogva, a címzett tagállammal, annak szervével, vagy ellenőrzése alá tartozó szervvel szemben kivételesen felhívható belső jogvitában is. Ez akkor lehetséges, ha az állam az irányelvet nem, vagy nem megfelelően ültette át az előírt határideig, és a közvetlen hatály feltételei egyébként fennállnak (kellően világos és pontos, valamint feltétel nélküli rendelkezés legyen). Irányelvnek azért nem lehet horizontális közvetlen hatálya, mivel a Közösség túllépné a hatáskörét, ha nem rendeletben vagy határozatban, hanem irányelvben írna elő kötelezettséget magánfeleknek, és ilyen körülmények között ez sértené a jogbiztonság elvét is. E tételeket a Bíróság alapvetően a Marshall (I) és a Faccini Dori ügyekben írta körül és erősítette meg (bár számtalanszor megismételte és finomította más ügyekben is), így a továbbiakban Marshall (I) - Faccini Dori tételeknek nevezem e megállapításokat.1
Kiemelendő, hogy a Bíróság emellett az irányelveknek bizonyos egyéb, a közvetlen hatályt el nem érő joghatásokat is tulajdonított horizontális jogviszonyokban. Ilyen, hogy egy irányelv, a tárgyánál fogva ahhoz kapcsolódó belső jogszabály értelmezésének alapja és mércéje (a közösségi joggal való összhangban történő értelmezés kötelezettsége, mint közvetett hatály). Idesorolható az is, hogy egy irányelv átültetésének hiányából, vagy a helytelen átültetésből kárigény keletkezhet az állammal szemben magánfél részéről is - bizonyos feltételek esetén.
A Marshall (I) - Faccini Dori tételek a kilencvenes évek közepétől látszólag komoly kihívással néznek szembe.
A fenti, első pillantásra szilárdnak és egységesnek tűnő konstrukció ellentmondásait, a gyakorlat lassan a felszínre hozta. A kommentátorok, ezen alaptételek eróziójának megindulását, alapvetően a CIA Security ügyhöz2 kötik azzal, hogy más ügyekben ez a folyamat kiteljesedett. Ez annyiból téves, hogy ezt az ügyet (1996. április 30.) megelőzte két másik ügy, a Pafitis ügy (1996. március 12.) és a Bernáldez ügy (1996. március 28.), ahol már ugyancsak az irányelvek sajátos alkalmazása figyelhető meg horizontális jogvitákban.3
A CIA Security ügy közismert a magyar irodalomban, sokrétűen elemezték, így részletesebb ismertetést nem kíván. Egy szempontból mégis szükséges visszanyúlni hozzá. Álláspontom szerint, ez az ügy, a későbbi ügyekkel szemben, tényállásának sajátosságai folytán, a legtisztábban hozta felszínre azt, hogy mennyire kétséges lehet fenntartani a vertikális és horizontális jogviszonyok kettősségét az irányelvek joghatásainak megállapításánál.
Biztonsági riasztórendszereket forgalmazó cégek közötti perben, belga bíróság előtt, a felperes tisztességtelen verseny miatt perelte az alpereseket. Ezek ugyanis azt terjesztették, hogy a felperes jogellenesen forgalmazta biztonsági riasztórendszerét, mert azt nem engedélyezték a belga jogszabályoknak megfelelően a belga hatóságok. Ez ugyan igaz volt, de a felperes szerint a vonatkozó belső műszaki előírások ellentétesek voltak a közösségi joggal, mert ezeket nem jelentették be a Bizottságnak, ahogy azt a műszaki szabványok és szabályok terén történő információ-szolgáltatási eljárás megállapításáról szóló 83/189/EGK irányelv 8. és 9. cikke megkívánta. Így az engedélyeztetés hiánya nem volt jogszerűtlen.
A legfontosabb kérdés az volt, hogy a perben a belga bíróság alkalmazhatja-e azon belső jogszabályokat, melyekről, az irányelvben foglalt kötelezettséget megszegve, a belga hatóságok nem tájékoztatták a Bizottságot. A válasz igen, amennyiben a Bíróság követi azt a tételt, hogy az irányelveket nem lehet alkalmazni horizontális jogvitákban. A nem válasz, a 83/189/EGK irányelvet gyanúsan közvetlen hatállyal ruházza fel.
A jogszabályba foglalt műszaki előírások betartása és betartatása, elsősorban egy gazdasági szereplő és az állam kapcsolatában nyilvánulhat meg, tehát vertikális jogviszony. A tényállás furcsasága az, ahogy ez az eredendően, és tartalmilag vertikális kapcsolat átfordul magánfelek közötti jogviszonnyá és jogvitává. A perbeli kérdés azon dől el, miszerint alperesek kellő alappal állították-e, hogy felperes jogszerűtlenül forgalmazza a termékét. A jogszerűtlenség mércéje viszont egy vertikális jogviszony tartalmi elemét adó belső jogszabály, és a jogszerűtlenség kérdését az dönti el, hogy ezen jogszabállyal szembeszegezhetőek-e az irányelv szabályai. A magánfelek közötti jogvita csak a dió héja. A magva azonban olyan probléma, mely jellegében vertikális, azaz közjogi jellegű.
Ugyanakkor az irányelv joghatásánál, a horizontális és vertikális megközelítés kettősségének tarthatatlanságára az mutat rá, hogy egy közigazgatási eljárásban a felperes cég a Marshall (I) döntés nyomán gond nélkül felhívhatta volna az irányelvet, hogy kivédje a belső szabályozás rá kedvezőtlen hatását. Ezt viszont, a Faccini Dori döntés alapján, elvileg nem teheti meg ebben a jogvitában, mert magánfelekkel áll szemben.
Mindez elég-e ahhoz, hogy a Bíróság tágítsa az irányelvek horizontális joghatását? Az Európai Bíróság következtetése szerint, a 83/189/EGK irányelv 8. és 9. cikkére magánszemélyek nemzeti bíróság előtt hivatkozhatnak, és e cikkek kizárják egy olyan tagállami műszaki szabály alkalmazását, amelyet nem közöltek a Bizottság felé (55. pont). Az indokolás nem teljeskörű, és elsősorban az irányelv sajátosságaira fókuszált. Eszerint az irányelv célja az, hogy a megelőző ellenőrzéssel védje az áruk szabad mozgását, és a közlési kötelezettség ennek fontos jogi eszköze. A közlési kötelezettség megfogalmazása feltétel nélküli és kellően pontos, és ennek elmulasztása így olyan lényegi eljárási hibát jelent, amely a nem közölt műszaki szabályok alkalmazhatatlanságát eredményezi a magánszemélyek vonatkozásában. A Bíróság külön megjegyzés nélkül ment el amellett, hogy horizontális jogvitáról van szó, és láthatóan nem érezte szükségét annak, hogy a következtetéseit megpróbálja összhangba hozni a Marshall (I) - Faccini Dori tételekkel. A Bíróság azzal, hogy a kellően pontos és feltétel nélküli irányelvi rendelkezésre hivatkozott, a közvetlen hatály szokásos ismérveit emelte ki, tehát joggal következtethető, a rendelkezések ilyetén alkalmazása, egyben azok közvetlen hatályát jelenti.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
