https://doi.org/10.59851/mj.73.04.8
Ebben az írásban egy internetes ügyekben eljáró magyar különbíróság felállítására teszek javaslatot, amely főként a nagy platformokkal kapcsolatos felhasználói panaszokat tárgyalná. Az ötletet két tényező inspirálta. Egyfelől a digitális szolgáltatásokról szóló rendelettel létrehozott peren kívüli vitarendezés (out-of-court dispute settlement, ODS) hazai és európai hatástalansága, másfelől az internetes platformok növekvő szerepe az életünkben. Ez az internetes különbíróság könnyített eljárásrenddel, adott esetben teljesen online formában tartott tárgyaláson hozhatna a rendesbírósági ügybefejezési határidőkhöz képest jóval rövidebb idő alatt ítéletet, amelyet a marasztalt felek (és különösen a platformok) kötelesek lennének végrehajtani, szemben az ODS-ek döntéseivel, amelyek jelenleg nem kötelezik őket.[1]
Kulcsszavak: internetbíróság; online bíróság; óriásplatformok; DSA
In this paper, I propose the establishment of a Hungarian special court for internet cases, which would mainly hear user complaints related to large platforms. The court could issue a judgment in a simplified procedure, possibly in a hearing held entirely online, in a much shorter time than the deadlines for completing cases in ordinary courts.
Keywords: Internet court; online court; very large online platforms; DSA
Az Európai Parlament 2022. október 4-én fogadta el a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet (a továbbiakban: DSA),[2] az online világ "alkotmányát", ahogy azt néhányan - talán kis túlzással - nevezték.[3] A rendelet részben az E-kereskedelmi irányelv[4] helyébe lépett, és a "közvetítő szolgáltatók" kötelezettségeinek átfogó szabályozására tesz kísérletet. A közvetítő szolgáltató - leegyszerűsítve - olyan online szolgáltató, amely valamilyen műveletet végez felhasználói információkkal, tartalmakkal, azaz nemcsak egy irányban szolgáltat, mint mondjuk egy online bank. Ez jelentheti azt, hogy csak egyszerűen továbbítja az információkat, vagy tárolja, de azt is, hogy "nyilvánosan terjeszti". A "tartalom" pedig lehet egy egyszerű szöveges poszt, kép, hangfájl vagy videó, de lehet egy termék vagy egy szolgáltatás bemutatása is. Sőt a "művelet a felhasználói tartalommal" lehet egy felhasználói csoport kommunikációjának infrastrukturális kiszolgálása (mint egy Facebook- vagy Messenger-csoportban), esetleg adásvételi vagy megbízási szerződések ajánlatainak és elfogadásának összepárosítása, a szerződés létrejöttének facilitálása, mint egy piactér-, szállás- vagy taxiplatformon. A "közvetítő szolgáltatók" legismertebb, legnagyobb és legbefolyásosabb variánsai a platformok, és ezek közül is a rendelet által "óriásplatformoknak" nevezett szolgáltatások, mint a Facebook, a Google, a TikTok vagy az Amazon.
Hogy ezek a közvetítő szolgáltatók, és ezen belül a felhasználói tartalmak "nyilvános terjesztését" végző platformok mennyire fontos szerepet játszanak az életünkben, aligha kell bizonyítani. A Facebooknak Magyarországon hétmillió regisztrált felhasználója van, és mára az informálódás elsődleges forrása lett. A fiatalabb korosztály már lényegében alig néz lineáris televíziót, viszont naponta órákat tölt a TikTokon és a YouTube-on. Külön meg kell említeni, hogy rengeteg felhasználó anyagilag is függ a platformoktól; vagy úgy, hogy a fő bevételi forrása tartalmak előállítása révén reklámbevételek realizálása, vagy úgy, hogy valamilyen piactér- vagy munkaplatformon árulja a termékeit, szolgáltatásait, illetve munkáját.
Ennyi ember és ilyen intenzív használat elképesztő mennyiségű vitát és panaszt generál.[5] Csak a Facebookon
- 267/268 -
évente nagyjából 7 milliárd "intézkedés" történik.[6] Az intézkedések kiváltó okai vagy jogellenes cselekmények (például gyermekpornográfia vagy tiltott anyagokkal való kereskedés), vagy csak a platform belső szabályaiba ütköző magatartások (például felnőtt pornográfia vagy gyűlöletbeszéd terjesztése).
Maga az "intézkedés" (korlátozás, szankció) pedig lehet egy poszt terjedésének korlátozása, letiltása vagy a felhasználói fiók korlátozása, esetleg törlése, azaz "kitiltás" a platformról. "Intézkedés" lehet továbbá a monetizálás, azaz a fiókhoz tartozó pénzkeresési lehetőség felfüggesztése vagy korlátozása is. Ezek közül az "intézkedések" közül nagyjából 50 milliót megfellebbeznek, azaz a belső panaszkezelési rendszerben keresnek valamiféle jogorvoslatot.
Az "intézkedések" több mint 98 százalékát mesterséges intelligencia, azaz gépek hozzák.[7] Bizonyos kategóriák esetén (például gyűlöletbeszéd) egészen nagy részét, akár 20 százalékát is megfellebbezik, más kategóriákat viszont egyáltalán nem, például a gyermekbántalmazást ábrázoló videók levételét. Így adódik a nagyjából 50 millió fellebbezés (belső panaszkezelési rendszerben előterjesztett panasz) évente. Fontos azt is hozzátenni, hogy a fellebbezések döntő részét is mesterséges intelligencia bírálja el, amely valószínűleg annyiban különbözik az eredeti intézkedést hozó mesterséges intelligenciától, hogy a statisztikai mintaillesztést végző rendszere egy magasabb százalékos toleranciára van beállítva. (Hasonlóan ahhoz, mint amikor a VÉDA-rendszer csak 10 százalékos sebességtúllépés esetén küld bírságot.)
A gépi döntés az oka annak, hogy az intézkedéseket a platformok nem tudják korrektül megindokolni, holott ez kötelességük lenne, hanem általában csak az adott jogellenes vagy szabályzatellenes főkategóriára utalnak, például "gyermekek szexuális kizsákmányolása". Az indokolás hiányáról később még szólok.
Az "intézkedések" természetesen nem egyformán súlyosan érintik a felhasználókat. Egy tartalom terjedésének lassítása vagy a láthatóságának korlátozása[8] nem azonos súlyú, mondjuk egy végleges fióktörléssel vagy adott esetben egy végleges platformról való kitiltással, mint ami magyar felhasználókkal is gyakorta megtörténik.[9] Igen komoly károkat tud okozni a fiók monetizálási korlátozása is, hiszen van, akinek az egzisztenciája múlik ezen.
Ilyen mennyiségek mellett azoknak a száma is elég nagy, akik a platform panaszkezelő mechanizmusának a döntésébe sem hajlandók beletörődni. Különösen két kategória emelkedik ki ezek közül. Az első azon felhasználók csoportja, akik valamilyen, a személyes szórakozáson túlmutató célra használják a fiókjukat, miközben a platform a fiókjukat korlátozza vagy törli. Olyan felhasználókról van szó, akik például a vállalkozásukat népszerűsítik, vagy csoportokat adminisztrálnak. A másik kategória, amikor a felhasználó más felhasználók tartalmainak eltávolítását kéri, például azért, mert az a személyére nézve sértő. Később majd bemutatom az ODS-ek működése kapcsán, hogy csakugyan ezek az esetek teszik ki a legnagyobb részét azoknak az ügyeknek, amelyek a belső vitarendezésből továbbmennek, és az ODS-eknél kötnek ki.
A platformokon generálódó jogviták igazodnak a platformok általános jellegzetességeihez: az események (a tartalom megjelenése, ennek akár százezrekhez történő eljutása, a platform gépekkel hozott döntése, és így tovább) nagyon gyorsan követik egymást, és a bizonyítékok kizárólag digitális formában állnak rendelkezésre, sőt hagyományos, papír formában elő sem állíthatók a terjedelmük vagy a formátumuk miatt. Ha a tartalom más érdekeit sérti, akkor a sérelem gyors orvoslása is nyomós érdek, hiszen egy jogsértő tartalom, amennyiben kikerült az internetre, onnét már csak üggyel-bajjal távolítható el. Akinek az egzisztenciája épül egy fiókra, szintén nem várhat hónapokig vagy évekig a fiók helyreállítására, és így tovább.
Nem csoda hát, hogy a DSA a 21. cikkében egy sajátos, gyorsnak és hatékonynak szánt vitarendezési módszert vezetett be az európai jogrendbe: a peren kívüli vitarendezés és a peren kívüli vitarendező testületek intézményét. Az intézmény célja az, hogy azok, akik a belső panaszkezelési mechanizmus döntésével (amely, még egyszer hangsúlyozzuk, a legtöbb esetben nem is emberi, hanem gépi döntés) elégedetlenek, a bírói útnál gyorsabb és egyszerűbb felülvizsgálatot kaphassanak. A vitarendező testületeket a DSA a bíróságon, sőt a hivatalos állami intézményrendszeren kívüli, alternatív vitarendezési fórumként, afféle választottbíróságként képzelte el, amelyet ugyanakkor bárki létrehozhat, ha megfelel a DSA-ban leírt, egyébként elég szigorú feltételeknek. Ilyen feltétel a
- 268/269 -
pártatlanság, a platformoktól való függetlenség, a szakértelem, a könnyű hozzáférhetőség és a gyors eljárás. A testületeket a nemzeti digitális szolgáltatási koordinátorok tanúsítják, a tanúsítás után kezdhetik meg a munkát.
A mondandónk szempontjából igen fontos jellegzetessége a vitarendezőknek, hogy a döntésük a platformokra nézve nem kötelező, csak ha előzetesen alávetik magukat a döntésnek, amely - tudomásunk szerint - eddig egyetlen esetben sem történt meg. A DSA 21. cikk (2) bekezdésének harmadik mondata ugyanis így fogalmaz: "A tanúsított peren kívüli vitarendezési testület nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a vita kötelező erejű rendezését írja elő a felek számára". A platform csak "jóhiszemű együttműködésre" kötelezett.
Itt fontos megemlíteni, hogy a DSA eredeti szövegverziójában[10] még más szöveget olvashattunk: "Az online platformok - jóhiszeműen - együttműködnek a választott testülettel a vita rendezése céljából, és köti őket a testület döntése". Valószínűleg részben a platformok lobbizásának hatására, részben teljesen megalapozott alkotmányjogi aggodalmak miatt is, ez a rendelkezés kikerült a végleges szövegből. Daniel Holznagel német bíró Verfassungsblogon írt bejegyzése hívta fel ugyanis a figyelmet arra, hogy ezek a kvázi-bíróságok inkompatibilisek az európai joggal: "[a]z Európai Uniónak nincsen hatásköre egy új, de facto bírósági szintet bevezetni tagállami szinten"[11] - írta.
Így hát maradt a "fogatlan" vitarendező koncepciója, és a DSA hatálybalépését követően eddig kilenc ilyen testület jött létre.[12] A vitarendező testületeket a jogalkotó tipikusan nem állami alapításúnak képzelte, és a kilenc európai testület közül hét valóban magánalapítású. (A két kivétel az osztrák[13] és a magyar.[14]) Az első vitarendező testületek - így a magyar is - még 2024 augusztusában elkezdték a működésüket, és másfél év elteltével már összegyűlt egy sor tapasztalat.
Az ügyek száma a vitarendezőknél az évi több ezres nagyságrendtől (Appeals Center,[15] Írország), a százas nagyságrendig (magyar OPVT) szóródik. Elsöprő többségük a Meta cég valamelyik platformjához (Facebook, Instagram) köthető. A tartalommoderálással kapcsolatos ügyekből is sok van, de nagyon nagy a fiókfelfüggesztések aránya. (Nem csoda, hiszen ez "fáj" a legjobban a felhasználónak.)
A magyar OPVT csonka éves (2024-es) jelentéséből[16] és a legnagyobb ügyforgalommal rendelkező Appeals Center Europe (Írországban tanúsított vitarendező) első éves jelentéséből[17] az a kép rajzolódik ki a testületek működéséről, hogy - némi eufémizmussal - a platformok nem minden esetben tartják be a jóhiszemű együttműködés elvét, és a vitarendezés nem zökkenőmentes. Persze ez platformonként változik, főleg a kisebbek együttműködőbbek, a nagyobbak, különösen a Meta pedig kevésbé, de ez az összkép. Hogy néz ki ez a gyakorlatban?
Először is, eleinte nagyon gyakori volt, hogy a platformok a vitarendezők által küldött eljárásindító dokumentumra egyáltalán nem is reagáltak, nem védekeztek és nem is adtak át semmilyen adatot az üggyel kapcsolatban - tulajdonképpen úgy tettek, mintha a DSA 21. cikke nem is létezne. Ma már ez ritkább, de még mindig előfordul.
Másodszor, gyakorinak mondható, hogy a platform vitatja, hogy egyáltalán a DSA 20. cikkében megfogalmazott "vitáról" van szó, mert - mint mondja - nem "a szolgáltatás igénybe vevői [a felhasználók] által rendelkezésre bocsátott információ" miatt sújtja korlátozással a felhasználót, hanem - állítása szerint - a "viselkedése" (behaviour) miatt. Általában erre hivatkoznak a platformok, amikor ismétlődő szabályzatellenes cselekményeket tanúsít a felhasználó, például, amikor a fiók tömegesen - gépi segítséggel - tölt le adatokat más fiókokból. Ez csakugyan nem a felhasználó által szolgáltatott információval függ össze.
Harmadszor, mindkét esetben jellemző, és ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a platformok a DSA 17. cikk szerinti indokolási kötelezettségüknek nem tesznek eleget. Ez a helyzet akkor is, ha arra hivatkoznak, hogy "viselkedés" miatt szankcionáltak, és nem "információ" miatt, és akkor is, amikor valóban a 20. cikk szerinti jogvitáról van szó. A DSA 17. cikke ugyanis alapvetően valami hasonló indokolási kötelezettséget ír elő, mint amilyen egy jogi döntést kísér: a tényállás leírását, hivatkozást a megsértett jogszabályokra vagy belső szabályzatokra, és annak magyarázatát, hogy "miért minősül összeegyeztethetetlennek az adott információ" a jogszabályokkal és/vagy a belső szabályokkal (jogi indokolás). Ez a szerkezet nagyon hasonlít egy jogi döntés indokolására. De sajnos az eddigi tapasztalatok alapján ilyet egyetlen platform sem produkál.
A platformok tehát nem együttműködők. (Miért is lennének azok, ha a vitarendezők döntése nem kötelező?)
- 269/270 -
Mivel nem szolgáltatnak bizonyítékot, vagy egyáltalán nem védekeznek, nem indokolnak, a vitarendező testületek - szinte mindegyik - további vizsgálat nélkül helyt adnak a kérelmező kérelmének és kibocsátanak egy - nem kötelező - ajánlást, akárcsak egy indefensus alperes esetén a bíróság. [Az Appeals Center esetében az ügyek kétharmad része (!) ilyen - ahogy ők nevezik - "default" döntés, az OPVT-nél pedig ennél még nagyobb az arány.]
A folytatást ezek után sejthetjük: mivel a platformok nem kötelesek ezeket az ajánlásokat végrehajtani, a legtöbb esetben valóban nem is hajtják végre. A fióktiltások esetén például a leggyakoribb eset az, hogy a platform egyszerűen közli, hogy nem ért egyet továbbra sem a döntéssel, és fenntartja hatályában a saját intézkedését.
A fióktiltás egyébként a leggyakoribb ügytípus a vitarendezők előtt, hiszen ez sokkal kellemetlenebb a felhasználónak, mint mondjuk az, hogy egy posztját letiltják. De vannak persze más ügyek is, és ezek közül még két tipikusat érdemes megemlíteni. A második "legfájóbb" típus az, amikor valakiről ránézve sérelmes tartalmat raknak ki, és ezt szeretné letiltatni vagy korlátozni. Ez esetben a gyors és hatékony eljárás még fontosabb. A harmadik pedig, amikor a fiókhoz kapcsolódó pénzkeresési lehetőségből zárják ki a felhasználót. Az eljárások eredményessége ezekben az ügytípusokban sem túl jó.
A háttér megértéséhez, a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a platformok részéről a vonakodó magatartás részben annak is köszönhető, hogy a vitarendező testületek többsége forprofit vállalkozás, és azon az üzleti modellen alapszik, hogy a platformoktól szeretné a költségeit beszedni. A DSA 21. cikk (5) bekezdése szerint ugyanis "[h]a a peren kívüli vitarendezési testület a jogvitát a szolgáltatás igénybe vevője, ezen belül a bejelentéssel élő magánszemély vagy szervezet javára dönti el, az online platformot üzemeltető szolgáltatónak kell viselnie a peren kívüli vitarendezési testület által felszámított valamennyi díjat". Ebben a konstrukcióban tehát nyilvánvaló, hogy a platform minél több esetben ismeri el a "vereségét", annál többet kell fizetnie. A platformok tehát anyagilag is ellenérdekeltek az együttműködésben. Az állami alapítású vitarendezőknél ez a probléma részben megszűnik - nem ebből tartják fent magukat -, de ilyenből Európában csak kettő van.
Eddig azt szerettem volna bizonyítani, hogy a platformokon keletkező viták száma és jelentősége is nagy, és az online vitarendező testületek konstrukciója ezt a problémát nem kezeli megfelelően. Olyan vitarendezőkre lenne szükség, amelyek kötelező döntést tudnak hozni, és a platformok kötelesek egyedi ügyekben együttműködni velük. Ha erre az Unió szintjén nincsen mód, akkor ezt tagállami szinten kell létrehozni, méghozzá a legkézenfekvőbb módon, egy speciális bíróság formájában.
Az itt bemutatott javaslat nem minden részletében átgondolt, és a kollégákat ezzel kapcsolatban együttgondolkodásra hívom. Amikor a korábban már hivatkozott blogbejegyzésben[18] a szerző megállapítja, hogy a kötelező döntést hozó vitarendezők ellentétesek az EU alapszerződéseivel, sürgeti a bíróságokra vonatkozó szabályok - beleértve az eljárási szabályok - oly módon történő módosítását, hogy azok alkalmassá váljanak az ilyen típusú jogviták kezelésére. Három területet tart javítandónak: egyrészt az EU-n kívüli platformok jogi képviselőinek jogosítványait javasolja kiterjeszteni abból a célból, hogy a bíróságok felszólítására válaszolhassanak, és kötelesek legyenek végrehajtani az ítéleteket. Másrészt a bíróságok ideiglenes intézkedési jogosultságát javasolja kiterjeszteni. Harmadrészt pedig az ezekben az ügyekben fizetendő költségeket javasolja alacsonyan tartani.
Ami miatt én ennél továbbmennék, az egyszerűen az, hogy véleményem szerint ez a három változtatás nem lenne elegendő. Egy speciális eljárásrenddel rendelkező, gyors, hatékony, a modern informatikai megoldásokat széles körben alkalmazó, digitális bizonyítékokat használó igazán "modern" bíróságra lenne szükség.[19] Ez a bíróság a jövőbeli online bíróságok[20] előhírnökeként kifejezetten az online térben keletkező jogviták elbírálását végezné, tehát nem csak a DSA 20. cikke szerintieket. Milyen is lenne ez a bíróság? Ahogy említettem, a részletek még kidolgozásra várnak, de nagy vonalakban az alábbiakkal jellemezhető.
Először is az eljárásának gyorsnak és hatékonynak kellene lennie. Az eljárási határidőknek radikálisan szorosabbnak kellene lenniük, mint a jelenlegi polgári vagy közigazgatási eljárásokban, a költségeket pedig minimálisra kellene szorítani.
A bíróság hatásköre az online térben - elsősorban a platformokon - keletkező viták egy csoportjára terjedne ki. Nem minden DSA 20. cikk szerinti esetre (mint a jelenlegi vitarendezők esetében), ugyanakkor nemcsak a DSA-val kapcsolatos jogvitákra. Alapvetően a felhasználók érdekeit súlyosan sértő esetekre, mint amilyen a fióktiltás, a személyiségi jogokat sértő tartalom vagy a monetizálás korlátozása bizonyos összeghatárok felett. Ez alapján ugyanakkor ide kerülhetnének például az ún. P2B rendelet[21] alapján indult (a vállalkozóknak a nagy platformok szembeni) jogvitái is, illetve a jelenleg a platformok által "viselkedésen és nem információn alapuló", ezért elutasított jogviták is. Általában a hatásköri vonalat a "platform" és a "felhasználó" ("a szolgáltatás igénybe vevője") közötti jogviták körül lenne érdemes meghúzni.
- 270/271 -
Nem tartoznának tehát ide a platformok DSA-ban foglalt megfelelési kötelezettségeivel kapcsolatos jogviták, amelyek egy része a Digitális Szolgáltatási Koordinátor, másik része pedig az EU Bizottság hatáskörébe tartozik.
A megfelelő szűrés érdekében meg lehetne fontolni, hogy az eljárás előfeltétele legyen valamelyik vitarendező testület előtt lefolytatott eljárás. Ez esetben érdemes megfontolni a jelenlegi 90 + 90 napos vitarendezői eljárási határidő rövidítését.
A bíróság teljesen online működne, és széles körben alkalmazná a legkorszerűbb informatikai eszközöket, mesterséges intelligenciát, korszerű ügymenedzsment-rendszereket. Az eljárás kizárólag online űrlapon keresztül indulhatna meg, és alapvetően elektronikus bizonyítékok alapján zajlana, hiszen lényegében kizárólag ilyen bizonyítékok állnak ezekben a jogvitákban rendelkezésre. Akár közvetlen adatkapcsolat (API) is kiépülhetne a nagy platformokkal, amelyen keresztül a bíróság ráláthatna a vita részleteire. A platformoknak nagyon szűk határidőkkel kellene reagálniuk a kérelmező panaszára és bemutatniuk (hozzáférhetővé tenni) a bizonyítékaikat, az ügy részleteit érthető és áttekinthető formában.
Az eljárás részleteit persze ezeken kívül is alaposan végig kellene gondolni, és arra törekedni, hogy a lehető leggyorsabb és leghatékonyabb módon folyjék le, de ugyanakkor a legfontosabb garanciális elemek megmaradjanak, és az eljárás egésze tisztességes legyen.
Persze ahhoz, hogy az egyes döntések valódi hátterét meg lehessen ismerni, ki kellene kényszeríteni a DSA indokolásra vonatkozó 17. cikkét, amelynek hiánya a jelenlegi ODS-eljárások egyik legnagyobb problémája, és le kellene küzdeni az adatvédelmi problémákat is. Az online térben ugyanis folyamatos probléma, hogy egy "ügyben" lehetetlen úgy bizonyítékot szolgáltatni, hogy az ügyben nem közvetlenül érintett magánszemélyek személyes adatai ne látszódjanak. (A platformok jelenleg gyakran ezzel utasítják vissza az ügyek elektronikus bizonyítékainak kiszolgáltatását, amellett, hogy olykor lehetetlen okiratként - például képernyőfotók formájában - azokat előállítani.) Ugyanígy az ügyfélnek is szűk határidőkkel kellene reagálnia a platform válaszára, és a bíróság szűk határidőkkel hozhatna végleges döntést úgy, hogy közben akármikor hozhatna ideiglenes intézkedést is.
Mindezekhez a platformoknak abban a néhány ezer - jelenleg kb. 15 000 - ügyben, amely Európa-szerte keletkezik, a gépi döntéseket megfelelő (emberi) indokolással is el kellene látni.
Az eljárás a magánszemélyek számára költségmentes lenne, de a jogi személyeknek is igen méltányos eljárási költségeket kellene csak fizetniük. Ahhoz, hogy a platformok belemenjenek egy ilyen konstrukcióba, számukra is kiszámítható és méltányos eljárási díjakat kellene megállapítani.
Ami pedig a szervezeti és személyi részét illeti a kérdésnek, a jelenlegi százas nagyságrendű (magyar) ügy, még ha folyamatos emelkedéssel is számolunk, valójában néhány (2-3) országos illetékességgel rendelkező és az online világban otthonosan mozgó bírónak az online bíróságra történő átcsoportosítását jelentené, és persze a megfelelő informatikai fejlesztések végrehajtását. A bíróság törvényszéki szinten működhetne, és a másodfoka az ítélőtábla lenne. Meg kellene fontolni, hogy ezekben az esetekben szükséges-e fenntartani a rendkívüli perorvoslati utakat. Ha igen, a szoros eljárási határidőket itt is fenn kellene tartani.
Természetesen mindezek mind csak első ötletek, és a részletek még kidolgozásra várnak. Ezeket a jogászközösség kell, hogy kiérlelje. Én ezzel az írással csak a kezdőlökést szerettem volna megadni. Úgy vélem, hogy a speciális internetbíróság létrehozásával nemcsak egy hatékony és - ami fontosabb - végrehajtható ítéletet hozó szervezetet állíthatnánk fel, amely az internet és a platformok világához alkalmazkodva igazán hatékony vitarendező fórum lehetne, hanem ezzel valójában világelsők is lehetnénk, és tesztelhetnénk azt is, hogy hogyan is működik egy valódi online bíróság. Ez később nagyon értékes tapasztalatokkal szolgálna arra az időre, amikor egyre több területen ez lesz majd az új sztenderd. ■
JEGYZETEK
[1] A cikkhez, bár a benne leírtakkal sok ponton nem értett egyet, mégis igen hasznos visszajelzéseket adott Gosztonyi Gergely, Koltay András és Osztovits András. Mindhármuknak hálásan köszönöm, és egyúttal hozzászólásra buzdítom őket.
[2] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2022/2065 rendelete (2022. október 19.) a digitális szolgáltatások egységes piacáról és a 2000/31/EK irányelv módosításáról (digitális szolgáltatásokról szóló rendelet).
[3] Így például Giancarlo Florio a Verfassungsblogon, https://verfassungsblog.de/towards-a-digital-constitution/ vagy Alexandra Geese Európai Parlamenti képviselő. A magyar szakirodalomban Koltay András, Török Bernát és Klein Tamás közelítenek alkotmányjogi szempontból a DSA-hoz. [Vö. Koltay András: Az új média és a szólásszabadság - A nyilvánosság alkotmányos alapjainak újragondolása. Budapest, Wolters Kluwer, 2019.; Török Bernát: A szólásszabadság a közösségi platformokon és a Digital Services Act. In: Török Bernát - Ződi Zsolt (szerk.): Az internetes platformok kora. Budapest, Ludovika, 2022.; Klein Tamás: A DSA alapjogvédelmi mechanizmusa mint alkotmányjogi nóvum. In: Koltay András - Szikora Tamás - Lapsánszky András (szerk.): A vadnyugat vége? Tanulmányok az Európai Unió platformszabályozásáról. ORAC, Budapest, 2024. 260-294. DOI: https://doi.org/10.59851/9789632586328_13]
[4] Az Európai Parlament és a Tanács 2000/31/EK irányelve (2000. június 8.) a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól (Elektronikus kereskedelemről szóló irányelv).
[5] Ződi Zsolt: Az óriásplatformok tartalomtörlési, fiókfelfüggesztési, fióktörlési és shadow banning gyakorlata. Az NMHH részére végzett kutatás összefoglalója. https://onlineplatformok.hu/cikk/az-oriasplatformok-tartalomtorlesi-fiokfelfuggesztesi-fioktorlesi-es-shadow-banning-gyakorlata
[6] A legfrissebb adatokhoz az EU transzparencia-adatbázisában lehet hozzáférni. https://transparency.dsa.ec.europa.eu/dashboard A grafikon mindig az utolsó 30 nap európai felhasználókat érintő korlátozásait tartalmazza, és jelen sorok írásakor (2026. március 31.) a számláló a következő értékeket mutatta az egyes platformokon, millióra kerekítve: Facebook 146 millió, Google Shopping 946 millió, Instagram 28 millió, Pinterest 95 millió, Temu 115 millió, TikTok 253 millió, YouTube 20 millió korlátozás.
[7] Ződi: Az óriásplatformok... 15.
[8] A tartalomlassításról és korlátozásról lásd Gosztonyi Gergely: Cenzúra Arisztotelésztől a Facebookig. Budapest, Gondolat, 2022.
[9] Nevezetes eset Toroczkai Lászlónak, a Mi Hazánk elnökének végleges kitiltása a Facebookról vagy a Pesti Srácok médiavállalkozás örökre történő kitiltása a YouTube-ról. A közelmúltban Vámos Miklós írót tiltotta ki a Facebook teljesen indokolatlanul. Az NKE Információs Társadalom Kutatóintézete már háromszor végzett reprezentatív kutatást a magyar Facebook-felhasználók körében, és nagyjából a 15 százalékuk (azaz, több mint 1 millió ember) számolt be arról, hogy valamilyen korlátozást már elszenvedett a Facebookon.. Nagyjából 1/3-uk megfellebbezte a döntést, de a fellebbezés nyomán ennek a csoportnak nagyjából a 2/3-a vagy nem kapott semmilyen választ, vagy a válasz negatív volt. Lásd Ződi: Az óriásplatformok... 16-19.
[10] Javaslat Az Európai Parlament és a Tanács rendelete a digitális szolgáltatások egységes piacáról (digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály) és a 2000/31/EK irányelv módosításáról, COM(2020)825 final.
[11] Daniel Holznagel: The Digital Services Act wants you to "sue" Facebook over content decisions in private de facto courts. Verfassungsblog, 2021.06.24., https://verfassungsblog.de/dsa-art-21/
[12] European Commission: Out-of-court dispute settlement bodies under the Digital Services Act (DSA), https://digital-strategy.ec.europa.eu/en/policies/dsa-out-court-dispute-settlement
[13] Az RTR és a KommAustria, weboldala: https://www.rtr.at/beschwerdeportal
[14] Az Online Platform Vitarendező Tanács, weboldala: https://opvt.hu/opvt
[15] Az Appeals Centre Europe honlapja: https://www.appealscentre.eu/
[16] Az OPVT jelentése a 2024. évről: https://opvt.hu/dokumentum/251672/OPVT_eves_jelentes_2024.pdf
[17] Appeals Centre Europe Transparency Report. November 2024 to August 2025, https://www.appealscentre.eu/wp-content/uploads/2025/09/Appeals-Centre-Europe-Transparency-Report.pdf
[18] Holznagel: The Digital Services Act wants you to "sue" Facebook over content decisions in private de facto courts.
[19] Vö. András Osztovits: Right to a modern trial: A new principle on the horizon of the digital age. Hungarian Journal of Legal Studies, 2023. (3), 377-390. DOI: https://doi.org/10.1556/2052.2023.00467
[20] Vö. Richard Susskind: Online bíróságok és az igazságszolgáltatás jövője. Budapest, ORAC, 2023.
[21] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/1150 rendelete az online közvetítő szolgáltatások üzleti felhasználói tekintetében alkalmazandó tisztességes és átlátható feltételek előmozdításáról.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző DSc., kutatóprofesszor, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézet. https://orcid.org/0000-0003-3978-5493.
Visszaugrás
