A humanitárius intervenció - emberi jogi, valamint hadijogi jellegét egyaránt figyelembe véve - a nemzetközi jog egyik alapvető jelentőségű intézményének tekinthető. Ezen kijelentést a közelmúltban valamint napjainkban megjelenő fegyveres konfliktusok - s az ebből esetlegesen adódó emberi jogi jogsértések - számának szignifikáns növekedése is alátámasztja.
A humanitárius intervenció sajátságos jellegét legjobban definíciójának elemzésével érthetjük meg: intervenciónak nevezzük azt a cselekményt, melynek keretében egy állam a másik állam felett - annak engedélye nélkül - hatalmat gyakorol. Fegyveresnek tekinthetjük az intervenciót, amennyiben azt az állam katonai eszközökkel hajtja végre. Humanitárius intervencióról pedig abban az esetben beszélhetünk, ha célja olyan ártatlan emberek megmentése a célállam által tanúsított erőszakkal szemben, akik nem állampolgárai a beavatkozó államnak.[1]
A humanitárius intervenció előbbiekben felvázolt természete azonban egy nagy problémát rejt magában, ami egyben a diszciplína - jogi és erkölcsi vetületű - vizsgálatát is indokolja. Nevezetesen, hogy a humanitárius intervenció a be nem avatkozás elvébe ütközik, amely elv az állami szuverenitás nemzetközi jogi védelmét szolgálja. Másrészt viszont a konfliktusok során sérülhetnek az emberi jogok, melyek védelme és érvényesítése - nemzetközi szinten is - legalább annyira fontos, mint a szuverenitás tiszteletben tartása. Természetesen ezen ellentétesnek tekinthető helyzet számos kérdést vet fel, melyek mind a mai napig aktuálisak, megválaszolásuk pedig még a szakemberek számára is több-kevesebb nehézséggel jár.[2]
Az előbb elmondottakból világosan kitűnik, hogy a humanitárius intervencióval foglalkozó szakemberek legfontosabb célkitűzésének, s az általuk írt művek vezérmotívumának azon törekvés tekinthető, hogy egzakt szabályok lefektetésével, az alkalmazhatóság kérdéskörének részletes vizsgálatával megteremtsék - s később megszilárdítsák - a humanitárius intervenció alkalmazása és az állami szuverenitás tiszteletben tartása közti megfelelő egyensúlyt.
A fentebb rögzített kritériumoknak maradéktalanul megfelel a Terry Nardin és Melissa S. Williams által szerkesztett, Humanitarian Intervention címet viselő, 11 tanulmányt tartalmazó kötet. A két síkon történő elemzésnek megfelelően a mű első, alapelveket tárgyaló része tisztán erkölcsi természetű kérdéseket vizsgál, míg a második rész - három tanulmánytól eltekintve - a humanitárius intervenció jogi vetületeit elemzi.
Az első rész tulajdonképpen két fontos kérdéskörrel foglalkozik: az egyik a humanitárius intervenció történelmi alapjául szolgáló "jogszerű háború elmélete", a másik pedig a védelem kötelezettsége. Az első tanulmány a jogos hadviselés teoretikus kérdését az Aquinói Tamás által kidolgozott kritériumok (megfelelő politikai főhatalom jogszerű ok, és helyes szándék) figyelembevételével dolgozza föl, leszögezve azonban azt, hogy ezen alapelvek szervesen összefüggenek az emberi jogok védelmével, s bizonyos mértékben még a mai helyzetekben is igen jól alkalmazhatóak. A jogszerű okkal kapcsolatban a tanulmány írója, Dr. Joseph Boyle leszögezi, hogy a jogsértések eredményeképpen bekövetkező humanitárius intervenció legfőbb célja jobbára az emberi jogok védelme és - megsértésük esetén - helyreállítása, mint a megtorlás. A helyes szándék és a megfelelő politikai főhatalom a szerző szerint mind az egyes államok, mind pedig az államközösségek szintjén meglehetősen problematikusnak tekinthető. Az első azért, mert nehezíti annak megállapítását, hogy hogyan határoljuk el az ennek alapján végrehajtható cselekményeket az egyéb, igazolható háborús cselekményektől. A másik tényező problémája az ENSZ Alapokmányával való összhang megteremtésének nehézségében rejlik. A két utóbbi tényező összehangolását nagyban segítheti az ENSZ Biztonsági Tanácsának való
- 193/194 -
megfelelést szolgáló elvek kidolgozása.
Ezzel szemben Anthony Coates hasonló témájú tanulmánya szerint nem minden esetben célszerű túlzott mértékben általánosítani a jogszerű háború hagyományos történelmi koncepcióját, ugyanis ezen változat jóval összetettebb; sőt a jogszerű háborúk változatai sem egyformán érintik a kérdés etikai oldalát, így célszerű a koncepciót mind állami, mind egyetemes szinten tökéletesen kidolgozni az erkölcsi elvek figyelembevételével.
A fentebb felvázolt - az államszuverenitás és emberi jogi védelem közti egyensúlyra törekvő - koncepcióktól meglehetősen eltérő azon elképzelés, mely nemhogy megengedi, hanem egyenesen kötelezővé is teszi a humanitárius intervenció végrehajtását az állam számára. Ezen elképzelést a kötetben Kok-Chor-Tan és Carla Bagnoli tanulmányaiban fedezhetjük föl. A két esszé közös jellemzője,[3] hogy a humanitárius intervenció nemcsak megengedhető, hanem szükséges, sőt kötelező is olyan esetekben, mikor egy országban az emberi jogokat oly kirívó mértékben sértik meg, amely "lelkileg sokkolja az emberiséget". Ilyen jogsértés például: a tömeges rabszolgaság, népirtás, tömegmészárlás, tömeges elűzés stb. Ebből adódóan nyilvánvaló, hogy a tevőleges és nagymértékű jogsértések esetenként felülírhatják a be nem avatkozás elvét, és néha még az állam szuverenitását is. Ilyenkor tehát a fegyveres erő alkalmazása kötelező, ha nyilvánvaló, hogy e nélkül csak csekély mértékben, vagy egyáltalán nem érvényesíthető az emberi jogok védelme.
Bagnoli szerint fontos felismernünk azon tényt, hogy az emberi jogok védelmét szolgáló humanitárius intervenció sokkal inkább kötelesség, mint engedély, amely jobbára az emberiesség, mint a jótékonyság alapján értelmezhető. Ahhoz, azonban hogy kötelességnek is tekinthessük ezen fontos institúciót, szükség van a megfelelő autoritás fogalmának újragondolására, valamint az erkölcsi felelősség intézményesítésére is. Ebből logikusan következik, hogy az emberi jogok [súlyos] megsértése esetén a nemzetközi közösség egészének kell kifejtenie az adott helyzet megoldására irányuló válaszcselekményt, s pusztán egy intézményesített nemzetközi szervezet rendelkezhet az erre megfelelő autoritással.
A humanitárius intervenció jogi vetületeit tárgyaló tanulmányok a kötet második részében kapnak helyet, ezeket kívánom az alábbiakban elemezni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
