Egy új jogszabály tervezetének rendelkezései bírósági gyakorlat nélkül még holt betűk csupán, ezért lehetetlen előrelátni a gyakorlatban felmerülő alkalmazási nehézségeket. Tovább rontja a tisztánlátást, ha a tervezet olyan jogintézményt foglal magában, amely (majdnem) teljesen előzmény nélküli a jogrendszerben. Ilyenkor bizonytalanságot jelent annak felbecslése is, hogy a jogintézmény mennyire lesz képes betagozódni a már meglévő intézmények és alapelvek közé, és a társadalom mennyire tudja azt elfogadni.
Tipikusan ilyen új jogintézmény a bizalmi vagyonkezelés, amely azonban - figyelembe véve a nemzetközi tapasztalatokat - a Kodifikációs Főbizottság Ptk.-javaslatának ("Javaslat") egyik sikertörténete lehet. A jogirodalmi igényfelvetést követően a bizalmi vagyonkezelés először a hatályba nem lépett új Ptk.-ban öltött testet. A törvényszöveg lefektette ugyan a jogintézmény alapjait és főbb jellemvonásait, tömörsége azonban nem tette lehetővé egyes kritikus részletszabályok rögzítését. A rendelkezések között maradtak ezért homályos pontok, melyek nehézségeket okoztak volna a jogalkalmazás számára. Kétségtelen előnye volt ugyanakkor, hogy felrázta a jogtudomány művelőit, és lehetőséget adott egy kiforrottabb tervezet elkészítésére. Így született meg a Javaslatban a bizalmi vagyonkezelés (régi-)új, jelentősen továbbfejlesztett koncepciója.
A Javaslat bizalmi vagyonkezelését a már említett jogalkalmazói tapasztalatok híján nehéz értékelni a korábbi tervezet fényében. A nemzetközi - azon belül is a kimeríthetetlennek tűnő angolszász - tapasztaltok azonban tálcán kínálnak egy jog-összehasonlító szemszögű elemzést. A rendelkezésre álló eszközök megragadásával ezért megkísérlem nagyító alá venni a Javaslat szövegét, és ahol lehet, előrevetítem az esetleges alkalmazási nehézségeket, valamint törekszem újabb megfontolásokat is a jogalkotó figyelmébe ajánlani.
A kontinentális jogokban megszokott gyakorlatnak megfelelően,[1] és a hatályba nem lépett Ptk.-hoz hasonlóan a Javaslat is a kötelmi jog keretén belül szabályozza a bizalmi vagyonkezelést. A 6:311. § szerint a bizalmi vagyonkezelés egy visszterhes vagy ingyenes szerződés, amely alapján a vagyonkezelő a vagyonrendelésben meghatározottak szerint köteles egy harmadik fél, a kedvezményezett javára kezelni a tulajdonába adott forgalomképes dolgokat, jogokat, követeléseket és más forgalomképes javakat (kezelt vagyon). A 6:331. § (3) bekezdés alapján az egyoldalú jogügylettel alapított bizalmi vagyonkezelésre is a bizalmi vagyonkezelési szerződésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
A Javaslat definíciója hasonló tartalommal szabályozza a bizalmi vagyonkezelést a hatályba nem lépett Ptk.-hoz képest. Jelentős eltérés azonban, hogy az utóbbi - az angolszász jogok klasszikus trust-felfogását követve[2] - az egyoldalú jogügyletek közé helyezte azt el, míg a Javaslat már önálló szerződéstípusként nevesíti. Az egyoldalú jogügyleti forma így visszaszorul a főszabály alóli kivételek közé. A szemléletváltás mindenképpen üdvözölhető, hiszen az élők között, szerződéses alapon létrejövő bizalmi vagyonkezelés várhatóan nagyobb számban fog előfordulni, mint a végrendeleti úton tett vagy az a forma, amikor a vagyonrendelő saját magát nevezi vagyonkezelővé (ez az ún. self-declaration trust, melynek egyoldalú jogügyletként történő szabályozása az önszerződés elkerülése érdekében szükséges). A szerződéses forma azonban a dogmatikai háttéren túl gyakorlati kihatással van a vagyonkezelő tisztségére, valamint a bizalmi vagyonkezelés megszűnésének egyes eseteire is. Erre a későbbiekben még visszatérek.
A hatályba nem lépett Ptk.-hoz képest a Javaslat enyhít az alakszerűségi követelményeken.[3] Bizalmi vagyonkezelési szerződés érvényes létrejöttéhez immár elégséges az egyszerű írásba foglalás [6:311. § (2) bek.], míg a végrendeletben történő alapításhoz a végrendelet alakszerűségei az irányadók, a self-declaration trust esetében pedig közokirati forma szükséges [6:331. § (1)-(2) bek.] Ez utóbbival kapcsolatban érdekes, hogy a Javaslat a hatályba nem lépett Ptk.-tól eltérően mellőzi az ügyvéd által ellenjegyzett magánokirati formát, holott külföldön (az angolszász és a kontinentális jogrendszerekben egyaránt) az ügyvédek komoly szerepet játszanak a trustok és más hasonló intézmények alapítása (pl. Treuhand)[4] terén.
A definíció alapján a bizalmi vagyonkezelés egy hárompólusú jogviszony, amelynek alanyai a vagyonrendelő, a vagyonkezelő és a kedvezményezett. A vagyonrendelő az a természetes vagy jogi személy, aki a kedvezményezettet vagy saját magát (ha magát jelöli meg kedvezményezettként) kívánja vagyoni juttatásban részesíteni. A juttatás útja a vagyonkezelőn keresztül vezet, aki a jogviszony egyik kulcsszemélye. A vagyonkezelő személye azért megkülönböztetett, mert önállóan, kizárólag a jogszabályokban és a vagyonrendelésben foglaltaknak megfelelően gyakorolja a kezelt vagyon feletti tulajdonosi jogokat [6:313. § (2) bek.],[5] egészen addig, amíg a vagyonrendelésben foglaltak szerint nem kell kiadnia azt a kedvezményezett(ek)nek. A vagyonkezelő pozíciója a szerződő fél minőségéből elmozdult a tisztségviselő (officer) irányába.[6] Ennek megfelelően a Javaslat lényeges újdonságként mondja ki, hogy a vagyonkezelő sem a vagyonrendelő, sem a kedvezményezett által nem utasítható (6:318. §), azonban bármikor visszahívható és helyette új személy nevezhető ki (6:327. §). Úgyszintén ebbe az irányba mutat, hogy a bizalmi vagyonkezelés nem szűnik meg a vagyonkezelő megszűnésével [6:328. § (5) bek.], de ilyenkor köteles a megszűnő vagyonkezelő kiadni a kezelt vagyont a további vagy új vagyonkezelőnek [6:330. § (1) bek.] Bár szokatlan egy szerződéses jogviszonyban, hogy a szerződő felek halála/megszűnése ne érintse magát a jogviszonyt, a bizalmi vagyonkezelés természetéből fakadóan szükséges kivételt tenni.[7] Az elméleti konstrukcióba azonban nehezen illeszthető be a vagyonkezelőnek a megbízási szerződésekből fakadó felmondási joga [6:328. § (1) bek. b) pont]. A gondot nem is a vagyonkezelői minőség megszűnése jelenti, hiszen a vagyonkezelő a felmondása esetén is a kedvezményezett érdekeinek elsődleges figyelembevétele mellett köteles eljárni [6:328. § (2) bek.], hanem a bizalmi vagyonkezelési jogviszony megszűnésének jogkövetkezménye, amely adott esetben ellentétes lehet a vagyonrendelő és/vagy a kedvezményezett akaratával. Megfontolandó lenne ezért a vagyonrendelő és/vagy a kedvezményezett számára moratóriumot biztosítani (például három hónap), amely alatt új vagyonkezelő kijelöléséről gondoskodhatnak az őket egyébként megillető vagyonkezelő kijelölési jog gyakorlásának megfelelően, elkerülve ezáltal a bizalmi vagyonkezelés idő előtti megszűnését.
A bizalmi vagyonkezelés harmadik alanya a kedvezményezett, aki szintén lehet természetes és jogi személy, azonban nem lehet egyben vagyonkezelő is [6:312. § (3) bekezdés].[8] A legfontosabb, hogy a kedvezményezett a bizalmi vagyonkezelés definíciója szerint szükségszerű fogalmi eleme a jogintézménynek, vagyis nélküle nincs bizalmi vagyonkezelés sem. Ezt azért fontos kiemelni, mert a bizalmi vagyonkezelés fő mintájául szolgáló angolszász trustok bizonyos országokban, illetve körülmények között alapíthatók úgy is, hogy a vagyonkezelés nem egy meghatározott személy, hanem egy adott cél érdekében történik [például ha a testator (végrendeleti vagyonrendelő) végrendeletében tízezer fontot ad vagyonkezelésbe a rák kutatásának fejlesztésére vagy az örökhagyó számára szobor emelésére]. Angliában ezek az ún. purpose trustok, amelyek általában tiltottak, bizonyos - például jótékonysági - célok esetében viszont megengedettek.[9] A Javaslat elsajátította ezt a tilalmat, ami az ún. beneficiary principleként ismeretes, és szintén megköveteli kedvezményezettek nevezését.[10] A szabályozás azonban lényegesen liberálisabb a hatályba nem lépett Ptk.-hoz képest. A Javaslat 6:312. § (1)-(2) bekezdései ugyanis lehetővé teszik, hogy a kedvezményezettek egy meghatározott személyi körre utalással is meghatározhatók legyenek, sőt a vagyonkezelő feljogosítást kaphat arra is, hogy önállóan határozza meg a kedvezményezett személyét. Ez az angolszász fogalomrendszerben nem más, mint az ún. discretionally trust, amely alapján elképzelhető például olyan bizalmi vagyonkezelés, melyben a vagyonrendelő meghagyja a vagyonkezelőnek, hogy a gyermekei között belátása szerint ossza szét a kezelt vagyont (lehetséges, hogy valamelyik kedvezményezett nem is kap részesedést).[11] Ilyen esetekben természetesen a kedvezményezettek személye és/vagy részesedésük mértéke a vagyonkezelő döntéséig nem határozható meg (vagy nem teljes bizonyossággal), ezért ennek kihatása lesz a kedvez ményezetti jogok, illetve a kedvezményezett hitelezőit a kezelt vagyonra megillető végrehajtási jog gyakorlására is (6:316. §).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
