Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Dr. Kovács Zoltán: Önkormányzatok és ügyfelek szolgálatában (Jegyző, 2011/3., 27-28. o.)

Az év elején elkezdődött és javában zajlik a közigazgatás reformja, amelynek eredményeként hatékony, pontos és barátságos államot szeretnénk létrehozni. A kormányhivatalok létrejöttével egy olyan integrált középszintű, területi közigazgatási szervezetet alakítottunk ki, amelyik megyei szinten ellátja és koordinálja az állami feladatokat.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal a törvény szerint a korábbi megyei közigazgatási hivatal jogutódaként jött létre 2011. január 1-jével. A kormányhivatal részeként, szakigazgatási szerveként működik tovább Veszprém megyében 15 szervezet úgy, mint pl. a Veszprém Megyei Kormányhivatal Földhivatala, Szociális- és Gyámhivatala; Erdészeti Igazgatósága, Földművelésügyi Igazgatósága, Munkaügyi Központja, Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága, Egészségbiztosítási Igazgatósága, Fogyasztóvédelmi Felügyelősége vagy Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, a korábbi ÁNTSZ.

Vannak olyan szervezetek, amelyek nem részei a kormányhivatalnak (pl. Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Központi Statisztikai Hivatal és Magyar Államkincstár megyei szervei); ezek esetében koordinációs feladata és bizonyos kérdésekben véleményezési joga van a kormányhivatalnak.

A szakigazgatási szervek esetében szakmai kérdésekben az illetékes minisztériumoknak van irányítási joga, a működés pedig a kormányhivatalhoz tartozik.

Az egységes hivatalnak köszönhetően minden remény megvan arra, hogy gyorsabb, pontosabb legyen a munka, másrészt nem kell a korábbi létszámú közigazgatást megyei szinten fenntartani. Vannak olyan funkcionális feladatok, amiket elég egy helyen, a kormányhivatalban ellátni. Ilyen például a pénzügyek intézése, amit a 15 eddigi szervezet helyett egyetlen főosztály végez, a szakigazgatási szerveknél ilyen jellegű szolgáltatás alig maradt. Hasonló elven működtetjük a humán erőforrással való gazdálkodást valamint az informatikai hátteret is. Már önmagában az is jelentős megtakarítást eredményezhet, hogy a beszerzéseket a jövőben egy egységként végezzük. Számításaink szerint ez az integráció és koncentráció a béreknél, működési kiadásoknál megtakarítást eredményezhet.

A hozzánk forduló ügyfelek szolgálatára szegődtünk, ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a hivatal hatóságként is működik, a hatóság pedig a jogszabályoknak van alárendelve.

Az önkormányzatok világában is mást szeretnénk, mint ami eddig volt. Ha a polgármesterek és a jegyzők partnereink lesznek, a kormányhivatal nem a törvényességi felhívások garmadáját zúdítja rájuk, hanem a partnerség és a megbeszélés elvén kíván közelíteni a különféle ügyekben. Ügyfélbarát, hatékony ügyintézést szeretnénk megvalósítani, hiszen ha az ügy-

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére