Ma Magyarországon adottak a tanú fizikai és eljárásjogi védelmének alapvető szabályai, melyeket azonban a közeljövőben bővíteni, cizellálni kellene oly módon, hogy az új szabályok egyidejűleg garantálják a védelemhez és a fair eljáráshoz való jog érvényesülését. Ezért úgy vélem, hogy érdemes közelebbről megvizsgálni - már csak a tradicionális kapcsolat miatt is -, hogy Németországban hogyan használják ki a videotechnikai eszközök alkalmazásában rejlő lehetőségeket, melyek közül de lege ferenda csak támogatható lenne hasonló megoldásoknak a hazai büntetőeljárási jogunkba való átvétele.
1986-ban Sielaff még a következőket írta a Kriminalistik c. folyóirat hasábjain: "a tanúért szinte senki nem aggódik, kivéve az elkövetőt".[1] Azóta a helyzet megváltozott és a tanúvédelem egyre hatékonyabb büntetőeljárásjogi és rendészeti eszközei kerültek bevetésre Németországban is.
Ennek egyik alappillére a tanúvédelemről szóló törvény melynek bonyolult és ellentmondásos a keletkezési története és az elfogadásra került szöveg lényeges részeire nézve a kompromisszum csak a parlamenti egyeztetőbizottságban jött létre.[2] Az 1998. IV. 30-i tanúvédelmi törvény tette lehetővé 1998. dec. 1-től az audiovizuális segédeszközök használatát a német büntetőeljárási jogban.
Németországban a Mainzi Törvényszék 1995. májusában alkalmazta először a gyermekkorú tanúk kihallgatásánál. Az ún. Mainzi-modell alapján a bírósági tanács elnöke és a kihallgatandó gyermek egy szomszédos helyiségben tartózkodtak és a kihallgatást egy kétszer két méter nagyságú vetítővászonra vetítették ki a tárgyalóteremben. A tárgyalóterem és a kihallgató helyiség között telefonösszeköttetés volt. Ez a Mainz-ban alkalmazott ún. szimultán kihallgatás számos elvi vita forrása lett, melyek során a legádázabb vita az eljárás megengedhetősége körül folyt, nevezetesen, hogy ezek alkalmazása sértette-e a közvetlenség alapelvét.[3] A kérdés az volt, hogy a kihallgatásnak szemtől-szemben, a személyes közvetlenség alapján kell-e történnie. Másik vitatott pont volt, hogy a tanács elnöke a kihallgatás során nem tartózkodik a tárgyalóteremben (helyettesítik) és ezzel egyik fő feladatát, a tárgyalás vezetését nem tudja ellátni. Végül a Mainzi Törvényszék határozata nyomán kirobbant viták eredményeként 1996 májusában a Szövetségi Tanács egy törvényjavaslatot terjesztett elő, amely a Mainzi-modellt törvényesnek ismerte el és részletesen szabályozni kívánta azt.[4] A Szövetségi Parlament hosszú huzavona után 1998. március 4-én elfogadta a törvényt, mely 1998. december 1-jén lépett hatályba.
A tanúvédelemről szóló törvény a maga összesen kilenc Bp.-t módosító jogszabályhelyével terjedelmét tekintve rövid és majdnem kizárólag csak a Bp.-t érintő módosító törvény. A törvény különböző jelentőségű kérdéseket szabályoz:
- audiovizuális eszközök alkalmazása a büntetőeljárásban szimultán kihallgatás (közvetítőeszközként) illetve a kihallgatásról kép- és hangfelvétel készítése formájában, azzal a céllal, hogy az eljárás későbbi fázisában felhasználható legyen (Bild-Ton-Aufzeichnung, videotaped evidence);
- a tanú segítőjére vonatkozó szabályok;
- mellékmagánvádló segítőjeként kirendelt ügyvédek díjazásáról.
A fentebb írtakból kitűnően a videotechnika közvetítőeszközként való alkalmazásának Németországban a büntetőeljárásokban két útja van. A tanú tárgyalótermen kívül egyidejűleg tetszés szerinti helyen tartózkodik. A kapcsolat a tanú tartózkodási helye és a tárgyalóterem között lehet egyirányúan (Ein-Weg-Übertragung) vagy kétirányúan (Zwei-Weg-Übertragung) kialakítva. Az első esetben a tárgyalóteremben jelenlévő személyek közvetlen bepillantást nyerhetnek a kihallgatásba, de a kihallgatáson folyó eseményekre nincsenek közvetlen hatással. Az optikai kép a tárgyalóteremben vetítővásznon vagy monitoron jelenik meg. A tárgyalóteremben ülő személyek ezzel ellentétben a tanú számára sem nem láthatók, sem nem hallhatók, tehát ilyen irányú összeköttetés nincs. Kétirányú kapcsolat esetén a videoberendezés "konferenciakap-
- 321/322 -
csolatként" működik, a tárgyalóteremben ülő személyek aktívan, időveszteség nélkül tudnak közreműködni a kihallgatásban. Ebből a célból a kihallgatás helyszínén is monitorokat és hangszórókat helyeznek el, így a kérdés feltevésére jogosultak is kérdezhetnek.
Ahhoz, hogy valakit különösen védett tanúvá lehessen nyilvánítani nem elegendő az, hogy a tanú befolyásolásának fennáll a veszélye, hanem ennek a veszélynek jelentősnek kell lennie.
A német büntető perrendtartási törvény 68. § (2) bekezdése szerint a tanú akkor nyilvánítható védetté, ha azzal kell számolnia, hogy vallomástétele esetén élete, testi épsége, személyes szabadsága, tulajdona vagy egyéb alkotmányosan védett érdekei ellen jogtalan támadást intéznek vagy a tanúhoz közelálló személyeket fenyeget ez a veszély.
A védett személyek körébe tartoznak a fedett nyomozók, a bizalmi személyek (V-Personen), informátorok és a "közönséges tanúk".
A fedett nyomozó intézménye a német büntető eljárásjogba az 1992. VII. 15-i szervezett bűnözés elleni törvénnyel került bevezetésre. A fedett nyomozó és a V-Person közti különbség abban áll, hogy míg a fedett nyomozó a nyomozóhatóság tagja, nyomozati tevékenysége egy meghatározott bűnügyhöz kapcsolódik és tartósan új személyazonossággal van felruházva (Legende), addig a V-Person nem a bűnüldöző hatóság tagja, hanem pl. vendéglős, taxis, prostituált vagy maga is a "kriminális környezethez" tartozik és csak alkalmanként segíti megfigyeléseivel a nyomozóhatóságok felderítő munkáját.[5]
Az informátor tanúként szerepel a büntetőeljárásban, aki egyes konkrét esetekben információkat szállít a bűnüldöző hatóságoknak, a neve titokban tartása mellett.
Az előbb felsorolt személyekben az a közös, hogy bizalmi jellegű viszonyokról van szó. A negyedik személyi kör a "hagyományos tanúk", akiknek az üggyel kapcsolatos valamilyen tény jutott tudomásukra.
Erre több fogalom is használatos: live-link, Closed Circuit Television (CCTV), Vernehmung via Bildschirm, Simultanbefragung.
Ezt a módszert először az Amerikai Egyesült Államokban, Texas-ban vezették be 1983-ban. Időközben 32 államban engedik meg a használatát, bár nem túl gyakran élnek ezzel a lehetőséggel. Ez a tény mindenekelőtt alkotmányjogi megfontolásokra vezethető vissza. Az Amerikai Szövetségi Alkotmány hatodik Alkotmánykiegészítése, illetve az egyes államok alkotmányai ugyanis külön is rögzítik az ún. "confrontation rule-t", amely szerint a vádlottnak joga van ahhoz, hogy "szembesüljön" a rá terhelő vallomást tevő tanúkkal. A norma tartalmának precíz értelmezése vitatott, amelyből adódóan egy sor Legfelsőbb Bírósági döntés foglalkozott a kérdéssel, melyekben úgy foglalt állást, hogy a szemtől-szemben történő konfrontációtól való bármilyen eltérés alkotmányellenes. Kivételes esetben, nevezetesen a gyermekkorú személy és az állam érdekeinek a védelmében azonban elismeri az olyan megoldások alkotmányosságát, ahol a "confrontation rule" lényegi elemét megőrzik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
