Csapláros Diána[1]: "Az eltűnt fedezet nyomában" Gondolatok a Ptk. 203. szakaszáról (JURA, 2009/2., 7-16. o.)

Az ember találékonysága határtalan, kiváltképp, ha valamilyen vagyoni előnyről van szó. Ezt mutatja az a számtalan jogeset, melyekben a csalárd adósok különböző agyafúrt technikákkal igyekeznek a hitelezőik kielégítési alapjául szolgáló fedezetet elvonni a végrehajtás alól. A hitelezőt károsító ezen cselekmények orvoslására már a római jogban is sor került. Az ezekkel szembeni fellépést eleinte praetori jogsegélyekkel biztosították, majd később önálló kereset fejlődött ki actio Pauliana néven.[1]

Fedezetelvonónak minősült ekkor még minden olyan cselekmény, amelynek célja a hitelezők kijátszása volt.[2] Így tehát alkalmazták az ehhez fűződő jogkövetkezményeket olyan esetekre, mint tulajdonnal való felhagyás, szándékos pervesztés, tartozáselengedés, zálogjogról való lemondás. Ugyanígy abban az esetben is, amikor az adós szándékosan tűrte, hogy valaki a csődvagyonba tartozó dolgot elbirtokolja, vagy ha hagyta, hogy egy követelése elévüljön.[3] Ezzel szemben a modern jogban már nem ilyen széles a paletta, a szabályozás főképp a kötelmi ügyletekre terjed ki. A magyar Polgári törvénykönyv (az 1959. évi IV. törvény, továbbiakban Ptk.) kifejezetten a kétoldalú ügyletek kötésére szorítja a fedezetelvonónak minősíthető jogcselekmények körét. Ezáltal nem nyújt védelmet például az előbb említett esetekben, amelyek közül a szándékos pervesztés stratégiája az, ami talán rendkívüli figyelmet érdemelne.[4]

Nagy eltérés még, hogy a magyar Ptk. relatív hatálytalanságot állapít meg jogkövetkezményként, míg a római jogi szabályozás által biztosított in rem hatályú actio az eredeti állapot helyreállítására irányult. Van azonban ma is olyan szabályozás (például a holland polgári jogban),[5] ahol a fedezetelvonó ügylet semmisnek tekintendő. Amint azt a későbbiekben bemutatom, a magyar jogban a relatív hatálytalanság jogkövetkezményéből egy olyan lehetőség adódik, hogy kialakulhat egy fedezetelvonó szerződésláncolat.

A fedezetelvonás magyar szabályozásával kapcsolatban még kevés tanulmány készült, kétségtelen azonban, hogy a téma átgondolást és figyelmet igényel, főképp, hogy a jogalkalmazók is megoldást keresnek néhány, ezzel kapcsolatos problémára. A Győri és a Pécsi Ítélőtábla is foglalkozott a kérdéssel, az előbbi nemrég adott ki kollégiumi véleményt[6] a hitelezőt károsító ügyletekkel kapcsolatban.[7]

I. A fedezetelvonás következtében kialakuló jogviszonyrendszer

A hatályos Ptk. a 203. § (1) bekezdésben a következőképpen határozza meg a fedezetelvonás tényállását:

"Az a szerződés, amellyel harmadik személy igényének kielégítési alapját részben vagy egészben elvonták, e harmadik személy irányában hatálytalan, ha a másik fél rosszhiszemű volt, vagy reá nézve a szerződésből ingyenes előny származott."

A fedezetelvonás megállapításával egy háromalanyú jogviszonyrendszer jön létre, amelynek alanyai a következők:

Hitelező: akinek a kielégítési alapját a perben kifogásolt, a további két szereplő (adós és szerző fél) között létrejött ügylet részben vagy egészben elvonja. A Ptk. 203. § (1) bekezdése őt harmadik személyként nevesíti, mert ő a támadott ügyletnek nem alanya.[8]

Adós: akinek a hitelezővel szemben (jellemzően) fizetési kötelezettsége áll fenn, és aki a támadott ügylettel helytállási kötelezettségének fedezetét - egy végrehajtás során megragadható vagyontárgyát - elidegeníti.[9]

Szerző fél: aki e vagyontárgyat az adóstól megszerzi.[10]

A hitelező és az adós közötti jogviszony lehet olyan polgári jogi, de más jogágba tartozó jogviszony is (pl.: munkaügyi, közigazgatási, pénzügyi jogi jogviszony), amelyből a hitelezőt valamilyen alanyi jog illeti meg az adóssal szemben.[11] Az adós és a szerző fél között fennálló jogviszony kizárólag polgári jogi, azon belül is kötelmi jogi jogviszony lehet.[12]

Az ügylet tárgya (a fedezet) jellemzően valamely dolog, főként ingatlan, vagy valamely nagyobb értékű ingóság. Azonban ide tartozhat bármely a hitelező kielégítésére alkalmas követelés vagy jog (például társasági részesedés).[13]

II. A hitelező igénye?

A joggyakorlatban felmerült egy értelmezési probléma, mely az alábbi kérdésben fogalmazható meg: Minősülhet-e az a szerződés is fedezetelvonónak, amelyet az adós azelőtt kötött, hogy a hitelezőnek a vele szemben fennálló alanyi joga az igény állapotába került volna? (Ld. 1. ábra)

- 7/8 -

1. ábra

A bírósági döntések és tanulmányok nem mindenütt használják következetesen a következő fogalmakat, így hasznosnak látom tisztázni a jelentésüket.

A jogirodalom szerint az alanyi jog végső soron jogi kényszerrel biztosított lehetőség valamely jogi kötelesség teljesítésének a követelésére.[14]

Követelési jogok vagy relatív alanyi jogok azok az alanyi jogok, amelyekben a jogosulttal szemben személy szerint meghatározott kötelezett áll.[15]

Az igény az alanyi jog abban az állapotában, amelyben az államilag biztosított kényszer útján érvényesíthető.[16]

Egyes vélemények szerint csak abban az esetben minősíthető az adós és a szerző fél közötti szerződés fedezetelvonónak, ha az a hitelezői követelés igénnyé válása után jött létre, míg mások akkor is megállapíthatónak találják a fedezetelvonás tényállását, ha a szerződés az igénnyé válás előtt keletkezett:

a) A Complex Jogtárban található Ptk. kommentár szerint a kívülálló harmadik személy a szerződés relatív hatálytalanságára csak akkor hivatkozhat, ha a szerződés megkötésének időpontjában fennállott - érvényesített - igényének kielégítésére, a szerződés tárgya fedezetül szolgált volna, és annak elvonása miatt az átruházóval szembeni követelésének teljesítése részben vagy egészben lehetetlenné vált.[17]

A kommentár ezt azonban minden indokolás nélkül egyszerűen leszögezi és evidenciának tekinti. Azt, hogy az álláspont milyen alapokon áll, nem ismerteti.

b) Török Tamás tanulmányában kifejti, hogy az alanyi jogosultság keletkezése és annak igénnyé válása közötti időszakban létrejött ügylet nem minősíthető fedezetelvonónak. Emellett egyfelől azzal érvel, hogy amíg az alanyi jog nem válik igénnyé, addig az adóssal visszterhes jogügyletet kötő harmadik személy tudomással sem bírhat semmiféle adóst terhelő kötelezettség fennállásáról, és így fogalmilag is kizárt az, hogy rosszhiszemű módon eljárva létesítsen ügyletet az adóssal.[18] Ez azonban álláspontom szerint nem helytálló érv, hiszen a harmadik személy tudhat arról, hogy az adós például kölcsönt vett fel, aminek teljesítési határideje még nem járt le, ám az adós bizonyosan nem tudja, vagy nem akarja majd visszafizetni. Ezért a követelés kielégítési alapjául szolgáló vagyontárgyat már a lejárat előtt átruházza az adós a harmadik személyre.

Másfelől azzal támasztja alá véleményét a szerző, hogy azoknál az alanyi jogoknál, amelyek elévülnek, az igény állapot csak meghatározott ideig áll fenn, és ezek az elévült alanyi jogok már csak csökkent értékű jogok, melyeknek a fedezetelvonó ügylettel szembeni védelemben részesítése indokolatlan. Tény, hogy az ilyen "legyengített" alanyi jogok (melyek már nincsenek az igény állapotában) védelme szükségtelen, csakhogy amennyire ezek védelme szükségtelen, annyira fontos volna számos esetben az olyan alanyi jogok védelme, melyek még nem léptek az igény állapotába. Ezzel a kérdéskörrel a későbbiekben még foglalkozom, a fedezetelvonónak állított szerződéssel szembeni fellépéssel kapcsolatban.

c) Magát a törvényszöveget is vizsgálva észrevehető, hogy a Ptk. fogalomhasználata nem egyértelmű. "Az a szerződés, amellyel harmadik személy igényének kielégítési alapját részben vagy egészben elvonták, e harmadik személy irányában hatálytalan, ha..." - Ennek a mondatnak két értelmezése lehetséges.

1/ Az a szerződés, amellyel harmadik személy a szerződés megkötésekor fennálló igényének kielégítési alapját részben vagy egészben elvonták, e harmadik személy irányában hatálytalan.

2/ Az a szerződés, amellyel harmadik személy jelenleg fennálló (azaz abban az időpontban, amikor a bíróság a jogszabályt alkalmazza, vagyis a hatálytalanság megállapítása iránti per idején) igényének kielégítési alapját részben vagy egészben elvonták, e harmadik személy irányában hatálytalan.

Ha a második értelmezést fogadjuk el, akkor az a szerződés is fedezetelvonónak minősülhet, amely

- 8/9 -

még a hitelezői követelés igénnyé válása előtt jött létre, amennyiben a hatálytalanság megállapítása iránti per megindításakor már a hitelezői követelés az igény stádiumába lépett.

d) A Győri Ítélőtábla elé került ügyben a bíróság megítélése szerint téves az alperes álláspontja, mely szerint a Ptk. 203. §-a csak a követelés lejárta, esedékessé válása után kötött szerződések hatálytalanságának megállapítására ad lehetőséget. Ennek az álláspontnak az elfogadása kizárná azon szerződés hatálytalanságának a megállapítását, mellyel pl. a kölcsönszerződés megkötését követően, de a kölcsöntartozás esedékessége előtt a kölcsönvevő, illetőleg az adós rosszhiszemű harmadik személynek ad túl a vagyonán. Mindez pedig ellentétes lenne a Ptk. 203. §-a mögött húzódó jogalkotói szándékkal. A felperes igénye a megkötött szerződésen alapul, és az igényt a szerződéskötés keletkeztette. Ez alapján nem releváns az alperesnek az a hivatkozása, hogy a határidőt a felek meghosszabbították.[19]

e) Hasonló megállapításra jutott a Legfelsőbb Bíróság is egy felülvizsgálati eljárásban hozott határozatban: A szerződés fedezetelvonó jellegének és harmadik személlyel szembeni viszonylagos (relatív) hatálytalanságának megállapítása feltételezi a harmadik személy igényének a támadott szerződés megkötésekori fennállását, továbbá az igény kielégítési alapjának a támadott szerződéssel való részbeni vagy egészbeni elvonását. A jogszabály azonban további megszorító rendelkezést nem tartalmaz. Nem feltétele tehát a fedezetelvonás megállapításának sem az "igény"[20] esedékessége, lejárt volta, sem pedig annak a szerződés megkötését megelőző érvényesítettsége (peres vagy peren kívüli eljárás útján). A kielégítési alap elvonása akkor is megállapítható, ha a követelés még nem esedékes.[21]

f) A Győri Ítélőtábla Polgári Kollégiuma az említett Győri Ítélőtáblai és Legfelsőbb Bírósági döntés alapján kollégiumi véleményt alkotott a tárgyalt probléma megoldására:

A fedezetelvonó szerződés azon törvényi tényállási elemét, miszerint a kifogásolt szerződésnek harmadik személy igénye kielégítési alapját kell részben vagy egészben elvonnia, akként kell értelmezni, hogy a harmadik személyt (hitelezőt) megillető követelésnek a fedezetelvonó ügylet megkötésének időpontjában már léteznie kell, és a perindításkor - nem pedig a fedezetelvonónak állított szerződés megkötésekor - kell az igény (a bíróság előtti érvényesíthetőség) stádiumában lennie.[22]

g) Az EBH 2004.1040. is megállapítja, hogy a jogszerzővel szembeni, a Ptk. 203. §-ára alapított fellépéshez szükséges, hogy a hitelező és az adós közötti jogviszonyból származó kötelezettség az igény állapotába kerüljön, tehát bírói úton kikényszeríthető legyen.[23]

Ez összhangban van a Pp. 122. § (1) bekezdésbe foglalt azon rendelkezéssel, miszerint marasztalásra irányuló kereseti kérelemnek csak lejárt követelés érvényesítése végett van helye.[24]

A fedezetelvonó szerződéssel szembeni fellépéshez már elengedhetetlen, hogy a hitelezői követelés igény állapotban legyen. Ugyanis az esedékességig még elképzelhető, hogy ismét lesz fedezet, mindaddig pedig annak állítása, hogy a kielégítési alapot a hitelező elől elvonták, pusztán feltételezés. (A kielégítési alap elvonása, nem pedig annak veszélyeztetése az, amit a jogalkotó a szabályozással védelemben részesít. [25])

Egybevetve a felsorakoztatott álláspontokat, nyilvánvalóvá válik, hogy az a megoldás tekinthető a legelfogadhatóbbnak, mely szerint fedezetelvonónak minősülhet az a szerződés is, amelyet az adós azelőtt kötött, hogy a hitelező alanyi joga az igény állapotába került volna. Viszont a jogszerző fél elleni fellépéshez már szükséges az igény fennállása.

Emellett szólnak a Győri Ítélőtábla, valamint a Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseiben kifejtett indoklások, a Győri Ítélőtábla Kollégiuma által megfogalmazott vélemény, valamint a 2004. évi 1040. számú Elvi Bírósági Határozat. Megfelel a törvényszöveg azon értelmezésének is, miszerint a hitelező adóssal szembeni igényének a fedezetelvonó szerződés hatálytalanságának megállapítása iránti per megindításakor kell fennállnia.

Mindez Török Tamás azon érvelésével is összeegyeztethető, hogy a csökkent értékű jogoknak - amelyek már nincsenek az igény állapotában - a fedezetelvonó ügylettel szembeni védelemben részesítése indokolatlan. Hiába jött létre az adós és egy másik fél között szerződés akkor, amikor a hitelezői követelés már csak csökkent értékű jognak minősül, hiszen a szerződés fedezetelvonónak való minősítése szempontjából ugyan nem, de a bíróság előtti érvényesítéshez megkívánjuk azt, hogy a hitelezői követelés az igény állapotában legyen.

Álláspontom szerint a feltett kérdésekben adott végkövetkeztetések alapján született bírói döntések szolgálják leginkább a sérelmet szenvedett hitelezők érdekeit az adósok gyakorlatban előforduló csalárd ügyeskedéseivel szemben.

III. A fedezetelvonó szerződések láncolata

1. A további szerződések fedezetelvonónak való minősítésének feltételei

A gyakorlatban előfordulhat, hogy a fedezet tárgyára vonatkozóan egymást követően több tulajdonátruhá-

- 9/10 -

zó szerződés megkötésére kerül sor. A vagyontárgyat a szerző felek újból elidegenítik, bízva abban, hogy a hitelezők nem bukkannak az ügyesen eltüntetett előny nyomára. Érdemes ezért megvizsgálni, hogy a további átruházások meddig minősülnek fedezetelvonónak, meddig "fűzhető tovább a lánc", melynek végén ott található az a vagyontárgy, amely a kielégítés alapja lenne. Melyik átruházás az, amelyikre még alkalmazható a relatív hatálytalanság jogkövetkezménye?

Ahhoz, hogy egy szerződésről megállapíthassuk, hogy fedezetelvonó, meg kell felelnie a Ptk. 203. § (1) bekezdésében foglalt törvényi tényállásnak, azaz az alábbi feltételeknek:

A törvényi tényállás elemeiből megállapítható, hogy a hitelező (harmadik személy) irányában hatálytalan az a szerződés, amellyel (1) a hitelező igényének (2) kielégítési alapját (3) részben vagy egészben elvonták, (4) ha a másik fél rosszhiszemű volt, vagy reá nézve a szerződésből ingyenes előny származott.

Ahhoz, hogy az első és a második szerző közötti ügyletet is fedezetelvonónak nyilváníthassuk, ugyanúgy teljesülnie kell mind a négy feltételnek, mint az adós és az első jogszerző fél közötti szerződés esetében.

Az első feltételnek mindenképp megfelel a második szerződés, hiszen előfeltétele egy már meglévő fedezetelvonó ügylet, ehhez képest pedig időben később jött létre. Ha az elsőnél teljesült a feltétel, akkor a másodiknál is. (Mind az ügylet fedezetelvonónak minősíthetősége, mind az ügylettel szembeni fellépés szempontjából.[26])

A második kritériummal kapcsolatban megállapíthatjuk a következőt: a teljesíteni képtelen adós által az első szerzőnek juttatott előnyből a hitelező kielégítést nyerhetett volna, amennyiben azt az adós nem ruházta volna át. Azzal, hogy ezt megtette, az igény kielégítési alapját vonta el. Mivel az adós és az első szerző fél közti ügylet fedezetelvonó, a relatív hatálytalanság jogkövetkezményeként a szerződés tárgyának fedezeti jellege fennmarad, továbbra is az a hitelezői követelés kielégítési alapja. A bíróság eszerint az első szerző felet kötelezte volna a végrehajtás tűrésére, ha a szerződés tárgya az első szerzőnél maradt volna. Ő azonban továbbruházta a második szerző félnek. Ezzel a jogügylettel tehát (amennyiben a többi feltétel is teljesül) az első szerző fél is a hitelező fedezetét vonta el.

A harmadik feltétel a hitelezőnek az átruházóval (ez esetben az első szerző féllel) szembeni követelés teljesítésének részben vagy egészben történő elvonásáról rendelkezik. Ehhez tisztázni kell, milyen jogviszony áll fenn kettőjük között. Gellén Klára és Török Tamás is kifejti, hogy a fedezetelvonó szerződésnél a jogviszony háromalanyú jogviszonyrendszerré alakul át azáltal, hogy az adóstól szerző személy tényleges jogszerzővé, tulajdonossá válik. Ennek következtében kialakul egy új harmadik jogviszony az új tulajdonos és a hitelező között. Gellén álláspontja szerint amennyiben a fedezetelvonás ténye megállapításra kerül, a relatív hatálytalanság következtében két kötelezettje lesz az ügyletnek. Marad az eredeti adós tényleges személyi kötelezett, ugyanakkor tűrési kötelezettség terheli az új tulajdonos dologi kötelezettet arra vonatkozólag, hogy a dolgán a hitelező végrehajtással kielégítést keressen.[27] A hitelező ezen követelésének teljesítése azonban lehetetlen, hiszen a vagyontárgy már nincs a szerző fél tulajdonában, mivel azt egy újabb ügylettel ő is átruházta (elvonta).

A negyedik feltétel szerint a második szerződésben szereplő szerző félnek (második szerző fél) is rosszhiszeműen és visszterhesen, vagy ingyenesen kell a vagyontárgyhoz hozzájutnia. Rosszhiszemű, ha a szerződés megkötésekor a szerző fél az átruházóval szembeni végrehajtás lehetőségéről, a szerződés kielégítési alapot elvonó vagy csökkentő voltáról tudott (vagy arról tudnia kellett).[28]

Mindezek után elmondható, hogy az első három feltétel a vagyontárgy átruházásával automatikusan teljesül abból következően, hogy a második szerződés egy már meglévő fedezetelvonó szerződésre épül. Így ha az első szerző fél a fedezetül szolgáló vagyontárgyat rosszhiszeműen és visszterhesen vagy ingyenesen szerzőnek átruházza, akkor ez az újabb ügylet is fedezetelvonónak minősül. Ugyanígy elmondható ez a második, harmadik stb. szerző féllel kapcsolatban. (Ld. 2. ábra)

2. ábra

Jelmagyarázat (a további ábrákhoz is): H = hitelező, A = adós, Sz1 = első szerző fél, Sz2 = második szerző fél, V = visszterhes, I = ingyenes R = rosszhiszemű, J = jóhiszemű

2. A vagyontárgytól történő elesés

2.1 A vagyontárgytól történő elesés mibenléte

A relatív hatálytalanság jogkövetkezményeként a szerző fél annak tűrésére kötelezhető, hogy a követelés behajthatatlanná vált részét a hitelező a szerződéssel átruházott vagyonból behajthassa, ha pedig ez

- 10/11 -

a vagyontárgy már nincs meg (vagyis ettől elesett), ennek értéke erejéig a szerző fél (bizonyos esetekben) felelőssé tehető.[29] Ekkor tűrési kötelezettsége tevési kötelezettséggé alakul át.

Akkor mondhatjuk, hogy valaki elesett az előnytől vagy a vagyontárgytól, ha az nála már nincs meg.

Az "elesett" kifejezés a Ptk.-ban négy helyen szerepel: a fedezetelvonásnál (203. § (3) bekezdésben), a jogalap nélküli gazdagodásnál (361. § (2) bekezdésben), a kötelesrésznél (669. § (3) bekezdésben), illetve a hagyatéki tartozásokért való felelősségnél (679. § (2) bekezdésben).

A jogalap nélküli gazdagodás tekintetében nem minősül "elesésnek" az, ha a vagyontöbblet akár átalakultan is, de még megvan, vagyis ha a gazdagodó fél azt visszterhesen átruházta, hiszen ettől még a gazdagodás nála kimutatható. "Elesésnek" számít, ha a vagyoni előny elveszett, megsemmisült, vagy azt elajándékozták.[30]

A kötelesrészért való felelősség alóli mentesülésnél a kommentár szerint a juttatástól való elesésnek minősül, ha az elpusztult, megsemmisült. Nem tekinthető viszont a juttatástól elesettnek akkor, ha azt felélte, elcserélte, értékesítette, az árán valamit vásárolt, mert ennek értéke változatlanul az ő hasznára szolgált, úgyszintén akkor sem, ha a juttatástól neki felróható okból esett el.[31]

Az örökös hagyatéki tartozásokért való felelőssége nem állapítható meg, ha a kellő gondos eljárása ellenére a hagyatéki vagyontárgy birtokba vétele azért maradt el, mert az neki fel nem róható okból megsemmisült, ellopták, széthordták, vagy sikertelenül kísérelte meg valamely követelés, illetőleg jog érvényesítését, vagy a hasznok beszedését. Amennyiben az örökösnek e körben akár szándékos, akár gondatlan magatartása megállapítható, e vagyontárgyak, illetve követelések értéke erejéig saját vagyonával köteles helytállni a hagyatéki hitelező követeléséért.[32]

Ebben a három esetben egy vagyoni értéktől, gazdagodástól való elesésről van szó. A szerző itt mindig ingyenesen jut az előnyhöz. A dologtól elesettnek minősül a szerző, ha ez az előny, vagyon-többlet kikerül a tulajdonából, azaz, ha nála már nincs meg. Mivel itt nem a konkrét vagyontárgyon, hanem annak értékén van a hangsúly, valamint azon, hogy az értéktöbblet hol található meg, a visszterhes átruházás nem minősül elesésnek. Ezzel szemben a fedezetelvonás tekintetében egy konkrét vagyontárgyra tevődik a hangsúly (a relatív hatálytalanság jogkövetkezménye, hogy ennek a fedezeti jellege fennmarad). Ehhez ingyenesen vagy visszterhesen is hozzájuthat a szerző, tehát értéktöbblet nála nem is biztos, hogy van. A vagyontárgytól elesettnek akkor minősül a szerző, ha az kikerül a tulajdonából (akár visszterhes átruházással), vagyis ha nála a vagyontárgy már nincs meg.

Így álláspontom szerint fedezetelvonás tekintetében nem csak akkor tekinthető a szerző fél a vagyontárgytól elesettnek, ha az megsemmisül, felhasználásra kerül, elajándékozta, hanem akkor is, ha visszterhesen átruházta.

A kommentárok a következőképpen értelmezik a vagyontárgytól való elesést:

a) A Complex Jogtár kommentárja szerint az a körülmény, hogy az ingyenes szerző a dolgot felhasználta, másnak elajándékozta vagy a megszerzett vagyontárgy megsemmisült, csak akkor vonja maga után a szerző fél mentesülését, ha jóhiszemű volt.

b) A Közlönykiadó-féle Ptk. magyarázat[33] és a Complex Kft. Kommentárja[34] kifejti, hogy fel nem róható módon történő elesés tipikusan, ha a dolog megsemmisült, illetőleg megszerzője felhasználta vagy időközben jóhiszeműen másra átruházta.

A Complex Jogtár nem sorolja ide a visszterhesen elidegenítő felet, azonban a másik két kommentár összhangban van a korábban megállapítottakkal.

2.2. Felróhatóság az elesés tekintetében

Miután maga az "elesés" fogalma már egyértelmű, lássuk, hogyan rendelkezik maga a törvény:

Ptk. 203. § (3): Az a fél, aki a szerződésből származó ingyenes előnytől fel nem róható módon elesett, a harmadik személy irányában nem felel.

Adott tehát egy ingyenesen szerző fél, aki szerzéskor lehetett akár jóhiszemű, akár rosszhiszemű, emellett az elesés tekintetében nem állapítható meg a felróhatóság. Látható, hogy a szerző félnél el kell különíteni a szerzéskori jó- vagy rosszhiszeműséget, és az elesés tekintetében fennálló felróhatóságot. Ez a két fogalom részben fedi egymást, hiszen a felróhatóság[35] három részből áll:[36] vétkesség, különleges védekezés elmulasztása és rosszhiszeműség.

Rosszhiszeműnek szerzéskor a fél akkor minősül, ha tudott, vagy a körülmények szerint tudnia kellett a hitelezői követelés fennállásáról és arról, hogy a szerződés a követelésnek a kielégítési alapját részben vagy egészben elvonta.[37] Mit jelent azonban a felróhatóság a vagyontárgytól való elesés tekintetében?

Jelentése alapvetően attól függ, hogy az elesés a szerző fél elhatározásából történt-e. Ha a vagyontárgytól való elesés nem a fél elhatározásán alapult, a vagyontárgy megsemmisült, akkor a felróhatóság kérdésében azt kell vizsgálnunk, hogy terheli-e a felet vétkesség, vagy fennáll-e objektív felelősség.

A másik eset, amikor a szerző fél saját elhatározásán alapul az, hogy a vagyontárgy nála már nincs meg, tehát a vagyontárgyat megsemmisítette, felhasználta vagy átruházta (akár ingyenesen, akár visszterhesen). Itt már a tudati elemek játszanak

- 11/12 -

szerepet, fontos, hogy milyen tények ismeretében cselekedett. Ekkor a felróhatóság abban áll, hogy eleséskor a fél jóhiszemű vagy rosszhiszemű volt-e. Aki szerzéskor rosszhiszemű volt, az mindenképp rosszhiszemű (és ezáltal felróható) az elesés tekintetében.[38] Aki szerzéskor jóhiszemű volt, válhat még időközben rosszhiszeművé, és ekkor a vagyontárgytól történő elesése felróhatónak számít. Ha jóhiszemű maradt, akkor nem felróhatóan esett el a vagyontárgytól.

A törvény értelmezésével nem egyeztethető össze a Complex Jogtár kommentárjának az a kitétele, mely szerint az a körülmény, hogy az ingyenes szerző a dolgot felhasználta, másnak elajándékozta vagy a megszerzett vagyontárgy megsemmisült, csak akkor vonja maga után a szerző fél mentesülését, ha az jóhiszemű volt az ingyenes szerzéskor.

Ezáltal a kommentár kiegészíti a törvényi tényállást azzal, hogy feltételként határozza meg a mentesüléshez az ingyenesen szerző félnek a szerzéskori jóhiszeműségét. A (3) bekezdés csupán azt szabja meg, hogy az előnytől való elesés körülményeit tekintve ne legyen felróhatóság megállapítható az ingyenesen szerzőnél. A kommentár erről a fordulatról azonban említést sem tesz. A Ptk. magyarázata itt nincs összhangban magával a törvény szövegével, hiszen egyfelől a felróhatósággal kapcsolatban hallgat, másfelől a szerzéskori jóhiszeműség kritériumként való kikötésével új feltételt is szab.

2.3 Az új Ptk. Tervezetben módosított "kimentési tétel"

5:92. § (5) Ha a szerző fél a fedezetelvonó szerződéssel megszerzett vagyontárgytól rosszhiszeműen esett el, a harmadik személlyel szemben a megszerzett vagyontárgy értékéig felelősséggel tartozik.[39]

A Tervezet nem azt fogalmazza meg, hogy ki nem felel, hanem azt, hogy ki felel.[40] Az elesés körülményei tekintetében pedig már nem felróhatóságnak, hanem rosszhiszeműségnek kell fennállnia ahhoz, hogy a szerző fél felelősséggel tartozzon saját vagyonával.

Érdemes egy táblázatban (ld. 1. táblázat) feltüntetni ezeknek a szabályrendszereknek a viszonyát, sorra véve a lehetőségeket:

A főbb különbségek tehát:

a) A jelenleg hatályos Ptk. 203. § (3) bekezdésének értelme szerint az, aki rosszhiszeműen és ingyenesen szerzett, de az előnytől nem felróhatóan esett el, ugyanúgy nem felel a hitelező irányában, mint aki jóhiszeműen és ingyenesen szerzett és nem felróhatóan esett el az előnytől. A Complex Jogtár kommentárja szerint azonban ez a rosszhiszeműen szerző személy saját vagyonával az előny értékéig felel, mivel szerzéskor nem volt jóhiszemű.

(Például az adósnak 20 millió forintos tartozása van, az egyetlen tulajdonát - egy Tisza-parti házat - odaajándékozza az unokatestvérének, aki tud a vele szemben fennálló követelésről. Az épületet azonban elmossa egy árvíz. Ekkor az unokatestvérnek saját vagyonával kellene helyt állnia, adott esetben azzal a házzal, ahol családjával lakik? A törvény szerint nem.)

Az új Ptk. Tervezet szerint nemcsak az a rosszhiszeműen szerző nem felel, aki az ingyenes előnytől nem felróhatóan esett el, hanem az sem, aki a visszterhesen szerzett vagyontárgytól ugyanígy esett el. (Ha a rosszhiszemű ingyenes szerzőt ebben az esetben nem terheli felelősség, akkor méltánytalan volna helytállásra kötelezni azt a szintén rosszhiszemű szerzőt, aki még ráadásul ellenértéket is szolgáltatott a vagyontárgyért.)

b) Az új Ptk. Tervezet szerint nem csak azok nem felelnek saját vagyonukkal, akik az előnytől nem felróhatóan estek el, hanem azok sem, akik felróhatóan estek el a megszerzett vagyontárgytól, de nem rosszhiszeműen.

(Így, ha a szerző fél úgy megy el a fedezetül szolgáló házból, hogy akaratlanul égve hagy egy gyertyát és az épület leég, akkor saját vagyonával nem tartozik felelősséggel.) Igazságtalan volna a helytállás ilyenkor, főleg a jóhiszeműen és ingyenesen szerzővel szemben, aki a mostani szabályok szerint helyt kell, hogy álljon vagyonával ilyen esetben.

Teljes mértékben egyet lehet érteni az új Ptk. Tervezetével. A szerző fél a vagyontárgyat tulajdonosként birtokolja (a kérdéses esetekben olyan is van, aki jóhiszeműen) és a jelenleg hatályos szabályozás értelmében a fedezetül szolgáló vagyontárgyra jobban kellene vigyáznia, mint arra, amelyik eredetileg

1. táblázat

- 12/13 -

is sajátja volt, hiszen ha saját elhatározásán kívüli okból elesik tőle, nem elég ezt a kárt viselnie, még másik vagyontárgyával is helyt kell állnia.

A relatív hatálytalanság lényege egyébként is az, hogy az adott vagyontárgy fedezeti jellege fennmaradjon. Méltányosnak és életszerűnek tartom, hogy a helytállásra csak rosszhiszemű módon történő elesés esetén kerüljön sor.

3. Ki áll helyt a követelésért a "láncban"?

Az 1) pontban kifejtettek alapján, amikor az adóstól szerző fél a kielégítés alapjául szolgáló vagyontárgyat a visszterhesen és rosszhiszeműen vagy ingyenesen szerzőnek átruházza, akkor ez az újabb ügylet is fedezetelvonónak minősül. Eszerint a folyamatban utolsó szerző félnek tűrnie kellene a vagyontárgyból történő kielégítést.

A Ptk. 203. § (3) bekezdésében meghatározott felelősségi szabály azonban gátat szab e láncolat lefutásának azzal, hogy kimondja a hitelezővel szemben annak a felelősségét, aki nem ingyenesen szerzett, vagy ingyenesen szerzett, de felróhatóan esett el a vagyontárgytól. Az ő esetükben a cum viribus felelősség, miszerint csak az érintett vagyontárggyal felelnek, átfordul pro viribus felelősségbe, tehát a vagyontárgy értékéig saját vagyonukkal kell helytállniuk a hitelezővel szemben.

A láncolat kialakulásának szempontjából a vagyontárgytól történő elesés esetei közül az átruházásnak van jelentősége. Mivel az átruházás mindig a fél elhatározásán alapul, az elidegenítéskori jóhiszeműséget kell vizsgálni.

Ha rosszhiszemű volt, felróható az elesés tekintetében, és a (3) bekezdés alapján a felelőssége megállapítható. Amennyiben ez a helyzet előáll, a saját vagyonával helytállni köteles szerző féllel a vagyontárgyra kötött szerződés mindaddig nem minősülhet fedezetelvonónak, amíg ez a személy képes helyt állni a hitelezővel szemben, hiszen ekkor a hitelezői követelésnek van kielégítési alapja. Amennyiben saját vagyona nem elegendő vagy nincs, ismét az a helyzet áll elő, hogy a követelés behajthatatlan. Ha a kielégítési alapul szolgáló vagyontárgyat nem ruházta volna át, akkor lenne fedezet annak ellenére is, hogy saját vagyona nincs (vagy nem elég), azonban azzal, hogy ezt elidegenítette, a kielégítési alapot elvonta. Ekkor már a vagyontárgyat elidegenítő szerződés fedezetelvonónak minősülhet, ha a többi törvényi feltétel is fennáll (végeredményben, ha nem jóhiszeműen visszterhesen szerzőnek idegeníti el). Ha az újabb szerzőnél a vagyontárgy megtalálható, akkor tűrési kötelezettsége áll fenn, ha nem, akkor ismét az elesés szabályait alkalmazva kell megállapítani, hogy fennáll-e a felelőssége. (Ld. 3. ábra)

3. ábra

A jóhiszeműen átruházó fél esetében más a helyzet. Mivel pro viribus felelőssége nincs, a vagyontárgy további ingyenes átruházásával a kielégítési alapot elvonja, és így a szerző fél a vagyontárgyból történő kielégítést tűrni köteles. Ugyanez történik, ha ő is ingyenesen és jóhiszeműen elidegeníti, és így tovább. A folyamat végén annak van cum viribus felelőssége, akinél a vagyontárgy van. (Ld. 4. ábra)

4. ábra

A könnyebb átláthatóság kedvéért a táblázat (ld. 2. táblázat) megmutatja, hogy milyen szerző fél (ebben a jogügyletben már ő az átruházó) milyen második szerzőnek adhatja tovább a vagyontárgyat:

Ha szerző fél a vagyontárgyat jóhiszeműen és visszterhesen szerzőnek ruházza át, ez a szerződés már nem minősülhet fedezetelvonónak. Amennyiben az elidegenítő fél rosszhiszemű volt az átruházás tekintetében, saját vagyonával helyt kell állnia a hitelezővel szemben. Abban az esetben viszont, ha az ingyenesen szerző fél jóhiszeműen ruházza át a vagyontárgyat (vagyis attól nem felróhatóan esik el) a jóhiszeműen és visszterhesen szerzőnek, akkor ő a (3) bekezdés alapján nem felel a hitelezővel szemben. Csakhogy mivel a jóhiszeműen és visszterhesen szerző féllel kötött szerződés nem fedezetelvonó, a relatív hatálytalanság jogkövet-

- 13/14 -

2. táblázat

kezménye sem alkalmazható. A hitelező ekkor nem nyer kielégítést.

Török Tamás erre az esetre a következő javaslattal él: felróható módon történő elesésnek kellene minősíteni, ha a jogszerző ellenérték fejében elidegeníti a vagyontárgyat, ugyanis ebben az esetben az ingyenes szerző az érintett vagyontárgyért kapott ellenértékkel jogalap nélkül gazdagodik a hitelező rovására.[41]

Eszerint amikor a szerző jóhiszeműen idegeníti el a vagyontárgyat, az ugyanúgy felróható módon történő elesésnek minősülne mint az, amikor az ingyenes vagy visszterhes szerző teszi ugyanezt rosszhiszeműen. Arra, hogy a felróhatóság a jóhiszemű elidegenítő esetében miben áll, nem kapunk választ. Álláspontom szerint felróhatóság ebben az esetben nem állapítható meg a felróhatóság mibenléténél kifejtett érveim alapján. Jogalap nélküli gazdagodásról pedig azért nem beszélhetünk, mert a szerzés jogalapja az érvényes ajándékozási szerződés volt.

Vajon az új Ptk. módosított (3) bekezdése változtató hatással lesz ezekre a szabályokra? Ugyanolyan mértékben és ugyanott szab gátat a "láncnak"?

Láttuk, hogy a vagyontárgytól való elesés összes esetét vizsgálva az új Ptk. sok esetben nem állapít meg felelősséget ott, ahol a jelenlegi Ptk. A "lánc" szempontjából azonban azokat az eseteket kell csak vizsgálni, amikor a vagyontárgytól való elesés annak átruházásában áll.

A hatályos Ptk.-nál megállapítottuk, hogy ha az ingyenesen szerző jóhiszeműen idegenítette el a vagyontárgyat, akkor ő saját vagyonával nem felel. Ekkor a jogügyletben szerző félnek van tűrési kötelezettsége. Minden más esetben (lásd: 2. táblázat) tehát, amikor az átruházó rosszhiszeműen ad túl a dolgon, az átruházó fél saját vagyonával köteles helyt állni.

Az új Ptk. szerint, ha a szerző fél rosszhiszeműen esett el, a vagyontárgy értékéig felelősséggel tartozik. Ebből következően, ha jóhiszeműen esett el, akkor nem felel. Jóhiszemű ekkor csak ingyenes szerző lehet, hiszen ha a jóhiszemű visszterhesen szerző idegeníti el a vagyontárgyat, akkor a fedezetelvonás szabályai már nem alkalmazhatók, mert már az az ügylet sem volt fedezetelvonó, amivel a jóhiszemű visszterhesen szerző a dologhoz hozzájutott.

Látható tehát, hogy a jelenlegi Ptk. és az új Ptk. Tervezete is ugyanolyan megoldást ad a "lánc" továbbvitelével kapcsolatban.

Nézzük meg, hogy mindez a kommentárok értelmezésével összhangban van-e!

a) A Közlönykiadó-féle Ptk. magyarázat a következőképpen fogalmaz: "A Ptk. 203. § (3) bekezdése szerint nem felel a harmadik személy irányában a vagyontárgy megszerzője, ha a szerződésből származó ingyenes előnytől neki fel nem róható módon elesett. Így tipikusan, ha a dolog megsemmisült, illetve a megszerzője felhasználta, vagy időközben jóhiszeműen másra átruházta. A törvény ugyan a fel nem róható módon kifejezést használja, ami nem esik egybe teljesen a jóhiszeműséggel, hiszen két különböző polgári jogi alapelvről van szó. Mégis álláspontom szerint ezt a szabályt csak úgy lehet értelmezni, hogy a vagyontárgytól jóhiszeműen eleső szerző fél nem felel a hitelező irányában. A szabály célja az, hogy azt a szerző felet védje, aki nem tudott, és nem is kellett tudnia a hitelező követeléséről és annak behajthatatlanságáról, ez pedig a jóhiszeműséget jelenti."[42]

- 14/15 -

A kommentár meglátása a kifejtetteknek megfelel, rámutat a felróhatóság és a rosszhiszeműség értelmezésére, bár azt mindössze az átruházás esetében tárgyalja, és nem indokolja. A legpontosabb megfogalmazás úgy szólna, hogy nem állapítható meg az ingyenesen szerző felelőssége, ha a dolog a szerző fél hibáján kívüli okból megsemmisül, vagy a szerző fél azt jóhiszeműen felhasználta, esetleg időközben jóhiszeműen másra átruházta.

b) A Complex Kft. kommentárja megállapítja, hogy ha az elajándékozott vagy más ingyenes szerződéssel átruházott vagyontárgy megsemmisül, továbbá, ha azt a tulajdonjog megszerzője már korábban másra jóhiszeműen átruházta, illetve felhasználta, a harmadik személlyel szembeni felelőssége nem állapítható meg. A tulajdonjog megszerzőjét akkor lehet jóhiszeműnek tekinteni, ha nem tudott, de nem is tudhatott a hitelező követelésének fennállásáról és behajthatatlanságáról. Ha a tulajdonjog megszerzője rosszhiszeműen használja fel a dolgot, vagy átruházza másra, a szerződésből származó ingyenes előnytől felróható módon esett el.[43]

Ez a Ptk. magyarázat már az átruházáshoz és a felhasználáshoz is kiköti feltételként a szerző fél jóhiszeműségét, a megsemmisüléshez azonban ez a kommentár sem fűz kitételt.

c) A Complex Jogtár kommentárja szerint az a körülmény, hogy az ingyenes szerző a dolgot felhasználta, másnak elajándékozta vagy a megszerzett vagyontárgy megsemmisült, csak akkor vonja maga után a szerző fél mentesülését, ha a vagyontárgy megszerzésekor jóhiszemű volt.

A vagyontárgy megszerzésekori jóhiszeműséget határozza meg feltételként ahelyett, hogy az elesés tekintetében felmerülő jóhiszeműséget szabná meg kritériumként. Ezzel pedig, ahogy arra már korábban rávilágítottam, előáll egy olyan helyzet, ahol a Ptk. és a kommentár alapján különböző megoldásra lehet jutni. (ld. 1. táblázat). Ezenkívül ez a Ptk. magyarázat nem tekinti vagyontárgytól való elesésnek, ha azt visszterhesen átruházza a szerző fél. (Valószínűleg úgy juthatott a kommentár szerzője erre az álláspontra, hogy a törvényben máshol szereplő előnytől való elesés értelmezéseiből indult ki.) Ezzel viszont felvet egy újabb problémát abban az esetben, amikor egy rosszhiszemű, visszterhesen szerző fél egy szintén rosszhiszeműen és visszterhesen szerzőnek idegeníti el a vagyontárgyat. A kommentár szerint ekkor a szerző fél nem esett el a vagyontárgytól. A kérdés az, hogy ilyenkor az átruházó felel-e a saját vagyonával, vagy a második szerzőnek van-e tűrési kötelezettsége?

A kommentárok egymástól eltérnek, nem mindenhol fogalmaznak pontosan. Érdemes inkább a törvényszövegből kiindulni, és a nyelvtani, logikai értelmezést segítségül hívni. Fedezetelvonás esetén a hitelezővel szemben tűrési kötelezettsége folytán helytáll az a szerző fél, akinél a vagyontárgy még megvan, valamint a Ptk. 203. § (3) bekezdés alapján megállapított felelőssége folytán az a szerző fél, akinél a dolog már nincs meg. A hitelező nem nyer kielégítést semmilyen formában, ha a vagyontárgy az ingyenes szerzőnél (akár jóhiszemű vagy rosszhiszemű) fel nem róható módon megsemmisült, illetve ha az ingyenes szerző jóhiszeműen felhasználta, vagy (szintén jóhiszeműen) jóhiszemű szerzőnek visszterhesen átruházta.

IV. Összegzés

A relatív hatálytalanság azon következményéből, hogy az átruházott vagyontárgy fedezeti jellege fennmarad, az a lehetőség adódik, hogy kialakulhat egy fedezetelvonó szerződésláncolat, ha a szerző fél, akire az adós a fedezetet átruházta, szintén elidegeníti a vagyontárgyat. A hitelezői követeléssel szembeni helytállást befolyásolja az is, ha a szerző fél elesik a szerződésből származó előnytől, hiszen ekkor cum viribus felelőssége pro viribus felelősségbe fordul át, kivéve a Ptk. 203. § (3) bekezdésében foglalt eseteket. Mivel az átruházás vagyontárgytól történő elesésnek minősül, a (3) bekezdés rendelkezése befolyással van a láncolatra.

A fedezetelvonó szerződések láncolatában az átruházó és a szerző fél körülményei a következőképpen határozzák meg a láncolat továbbvitelét: ha a szerző fél ingyenesen vagy rosszhiszeműen szerzett, akkor ez az újabb szerződés is fedezetelvonónak minősül; az pedig, hogy az átruházó elidegenítéskor jó- vagy rosszhiszemű volt, eldönti, hogy neki kell-e helytállnia a hitelezővel szemben, vagy ezt a helytállást "továbbgördíti" a következő szerző félre.

Arra a kérdésre tehát, hogy meddig fűzhető tovább a lánc, az a válasz adható, hogy állhat akármennyi újabb szerző félből egészen addig, amíg nem kerül be egy jóhiszeműen és visszterhesen szerző, vagy egy olyan fél, aki a (3) bekezdés szerinti felelőssége alapján a saját vagyonával köteles és képes helytállni.

A fedezetelvonással kapcsolatos kérdések tisztázása elengedhetetlen. Fontos, hogy olyan törvényi szabályozás szülessen, amely feloldja az értelmezési ellentéteket, közös nevezőre hozza az eltérő véleményeket. Már eddig is számos, a jogalkalmazói gyakorlatot egységesítő eseti döntés született, és a jogalkalmazók kezdeményezéseiből láthatóan még több várható. Csak remélni lehet, hogy az új Ptk. és az ahhoz készülő kommentár(ok) egy egységes értelmezéssel a problémákat megoldják, és létrehoznak egy egyszerűbb, tisztább "magyar actio Pauliana-t".■

- 15/16 -

JEGYZETEK

[1] Lásd Földi András - Hamza Gábor: A római jog története és institúciói. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 2000. 196. p.

[2] Albert Theodor C.: The insolvency law of ancient rome. http://www.ancientworlds.net/aw/Post/690127

[3] Albert Theodor C.: i. m.

[4] Az adós harmadik személlyel összejátszva szerződést köt, amit - mivel ebből eredő kötelezettségét nem teljesíti - a harmadik személy bírói úton érvényesít. Az adós az eljárás során a felperes követelését nem vitatja, és hagyja, hogy a vagyonára a vele összejátszó harmadik személy javára vezessenek végrehajtást. Mire a korábbi hitelezői az igényük érvényesítése érdekében fellépnének, a követelésük alapjául szolgáló fedezet már a harmadik személynél - (az adós szempontjából) "biztonságban" - van.

[5] Nieuw Nederlands Burgerlijk Wetboek Het Vermogensrecht III: 45 Art. 1.

[6] A Győri Ítélőtábla (továbbiakban: Győri ÍT.) Polgári Kollégiumának 1/2007. (XII. 7.) sz. kollégiumi véleménye a fedezetelvonó szerződés néhány kérdéséről. ÍH 2008.31. Ítélőtáblai Határozatok, 5. évfolyam I. sz. 54. p.

[7] A Pécsi Ítélőtábla 2008. október 10-i kollégiumi ülésén a kialakult vita során nem sikerült egységes álláspontra jutni, az ülés véleményt nem fogadott el a kérdésben.

[8] Győri ÍT. 1/2007. (XII. 7.) sz. koll. véleménye

[9] Győri ÍT l/2007. (XII. 7.) sz. koll. véleménye

[10] Győri ÍT 1/2007. (XII. 7.) sz. koll. véleménye

[11] Török Tamás: A fedezetelvonó szerződés és annak új szabályai a Ptk.-ban. Gazdaság és Jog 2002. 3. sz., 3. p.

[12] Török: i.m. 3. p.

[13] A továbbiakban a fedezetelvonó szerződés tárgyának megfelelőjeként használom a vagyon, vagyontárgy, előny kifejezéseket, a jogirodalom szóhasználatához igazodva.

[14] Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 1998. 256. p.

[15] Lábady: i. m. 270. p.

[16] Lábady: i. m. 280. p.

[17] Complex Dvd Jogtár - Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz

[18] Török: i. m. 7-8. pp.

[19] Győri ÍT, Gf.IV.20.139/2006/5.

[20] Itt az igény kifejezést értelemszerűen követelésként, alanyi jogként kell értelmezni.

[21] LB.Pfv.II.21.825./2002/5.

[22] Győri ÍT 1/2007. (XII. 7.) sz. koll. véleménye

[23] EBH 2004.1040, BH 2004.510.

[24] Előfordult olyan eset, amikor a Legfelsőbb Bíróság jövőben lejáró tartásdíj kielégítési alapját elvonó szerződést minősített fedezetelvonónak. (PJD. I. 81.) Ebben a döntésben a Pp. azon rendelkezése is szerepet játszott, hogy tartásdíj, járadék és más időszakos szolgáltatás iránt indított perben a marasztalásra irányuló kereseti kérelem a le nem járt szolgáltatásokra is előterjeszthető. (Pp. 122. § (2))

[25] EBH 2004.1144., BH 2005.111.

[26] Lásd: az első feltétellel foglalkozó rész

[27] Gellén Klára: A fedezetelvonó és a fedezetelvonás céljából kötött színlelt szerződés elhatárolása. In: Jogelméleti Szemle 2005. 4. sz., http://jesz.ajk.elte.hu/gellen24.html

[28] BH 2001.62. Rosszhiszeműnek az adóssal szerződő másik fél akkor minősül, ha tudott, vagy a körülmények szerint tudnia kellett a hitelezői követelés fennállásáról és arról, hogy a szerződés a követelésnek a kielégítési alapját részben vagy egészben elvonta.

[29] BH 1980.340.

[30] A Polgári törvénykönyv Magyarázata. Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest 2007. 1399. p.

[31] Complex DVD Jogtár

[32] Complex DVD Jogtár

[33] A Polgári Törvénykönyv Magyarázata III. Kötelmi jog, Általános rész. (szerk. Török Gábor) Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest 2005. 84. p.

[34] A Polgári törvénykönyv Magyarázata. (felelős szerk. Kőhegyes Anikó, Czimbalmos Csaba), Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest 2007. 794-795. pp.

[35] Felróhatóság alatt az adott helyzetben általában elvárható magatartással ellentétes magatartást értjük; vétkesség pedig a jogi értelemben a cselekvő személynek olyan akarati fogyatékossága, amelynél fogva őt felelősség terheli. A vétkesség két fő alakzata a szándékosság és a gondatlanság. (Lábady: i. m. 308. p.)

Az adott helyzetben általában elvárhatóság kritériuma a Ptk.-ban két jelentéssel bír. Megjelenik egyszer az alapelveknél Ptk. 4. § (4) bek. meghatározva ezzel a felróhatóság fogalmát, majd a vétkesség alóli mentesség definíciójaként a Ptk. 339. §-ban.

A Ptk. 1977. évi módosítása során a törvényhozó azért helyezte a Ptk. alapelvei közé a fordulatot, hogy ezt a mércét, amit ez a szövegrész megszab, a deliktuális felelősségen kívülre, a polgári jog egészére kiterjesszék.

[36] A hazai jogirodalomban a vétkesség hagyományos magánjogi fogalma helyére Eörsi Gyula a felróhatóság felelősségi alapját vezeti be, amely a vétkesség és a rosszhiszeműség mellett a törvény által meghatározott specifikus kárforrások esetében az ezek elleni sajátos védekezés elmulasztását is felöleli. A felróhatóság alakzatainak közös eleme a magatartás társadalmi elítélése, és szankcióval való befolyásolhatóságának kedvező kilátásai. Eörsi tehát funkcionális (és nem elvont filozófiai) közös alapot ad a felelősségnek. A felróhatóság mint egyéb emberi körülmény ezek szerint szubjektív és objektív alapú részekből áll. (Lábady: i. m. 309. p.)

[37] BH 2001.62.

[38] Életidegen szituáció az, hogy valaki, aki rosszhiszemű volt, később ugyanazon ténnyel kapcsolatban jóhiszeművé váljon.

[39] Az új Polgári Törvénykönyv Tervezete, Ötödik rész, Kötelmi jog. 32. p. http://www.irm.gov.hu/download/otodik_konyv-080325.pdf/otodik_konyv-080325.pdf (2008. 11. 20.)

[40] A bizonyítási kötelezettség itt már a hitelezőt terheli. Pp 164. § (1) bekezdése szerint, míg a jelenlegi szabályozásnál az ingyenesen szerző érdekében áll, hogy a (3) bekezdés jogkövetkezményeit alkalmazzák.

[41] Török: i. m. 7. p.

[42] A Polgári Törvénykönyv Magyarázata III. Kötelmi jog, Általános rész. (szerk. Török Gábor) Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest 2005. 84. p.

[43] A Polgári törvénykönyv Magyarázata. (felelős szerk.: Kőhegyes Anikó, Czimbalmos Csaba), Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest 2007. 794-795. pp.