2020 novemberében az egészségügyi ágazatban foglalkoztatottak tekintetében az eddigi közalkalmazotti státuszt egy - sok elemében - markánsabb, bizonyos alapvetéseket több esetben újradefiniáló jogszabály váltotta fel. A munkaviszony teljesítése kapcsán a munka- és pihenőidő, valamint az ezzel koherens díjazással összefüggésben a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) rendelkezései az irányadóak az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvényben (a továbbiakban: Eszjtv.) foglalt eltérésekkel. Ez összességében megtartotta az ellátásban dolgozók jogviszonyára vonatkozó szabályozás fragmentált jellegét, sőt a releváns jogforrási hierarchia egy új szinttel, az országos kórházi főigazgató által kiadott utasítással egészült ki.
Az orvosok és velük egy tekintet alá eső felsőfokú végzettségű munkavállalók díjazásának 2021-től érvényes jelentős mértékű emelésével több évtizedes problémát kívánt megoldani a jogalkotó, melyet 2024 márciusában a szakdolgozók és az egyes egészségügyben dolgozók javadalmazására vonatkozó jogi környezet átalakítása követett. Ezzel párhuzamosan az éves szabadságokat illetően is általános jellegű változások léptek életbe. A tanulmány 2. része a szabadságok meghatározása és kiadása körüli problémákat, valamint a díjazást érintő változásokat járja körbe.
1. A szabadság és kiadása körüli problémák
2. A munka díjazására vonatkozó szabályok átalakulása
2.1. Markáns béremelés - az új orvosi bértábla és egyes, munkavégzéssel összefüggő díjazások változásai
2.2. Egészségügyi szakdolgozók - szabad alku korlátozott mozgástérben
2.3. Az egészségügyben dolgozók helyzete
3. Összefoglalás, konklúzió
Ugyan a munkaidő megszervezésének tekintetében az általános szabályok vonatkoznak az Eszjtv. hatálya alá tartozó egészségügyi tevékenységet[1] végző minden munkavállalóra, azonban a tényleges pihenőidő, vagyis az éves szabadság mennyiségének meghatározásakor differenciálódás ment végbe a törvény hatálybalépésével. A törvény ugyanis a szabadságra vonatkozó rendelkezéseknél[2] az illetményre vonatkozó elhatárolásokat[3] veszi alapul. Ez alapján az orvosok, szakorvosok és a velük egy tekintet alá eső munkavállalók[4] az új besorolási bértábla 1-5 fokozata szerint húsz munkanap, a 6-10 fokozatban szereplők, és az oktatási-kutatói tevékenységet is végzők pedig huszonegy munkanap alapszabadsággal rendelkeznek. Esetükben néhány pótszabadság jogcímet ugyan külön is nevesít a törvény, azonban a korábbiakhoz képest markáns változást az hozott, hogy az Mt. életkor szerint megállapított pótszabadság jogcímét szükséges alkalmazni, az eddigi fizetési fokozat szerint járó pótszabadságok alkalmazása helyett.
Azon egészségügyi tevékenységet végző munkavállalók, akik nem tartoznak az előbbiekben részletezett csoportba (szakdolgozók, például ápolók), továbbra is a törvény mellékletét képző bérbesorolási tábla fokozatai szerint jogosultak pótszabadságra. Az alapszabadság mértéke ebben a körben viszont a magasabb iskolai végzettséghez és a nagyobb felelősséggel járó munkakörhöz rendeli az évi egynapos megkülönböztetést.[5]
A legtöbb állami fenntartású egészségügyi intézetet érintő probléma, hogy még az új ágazati törvény életbelépése előtt is komoly szervezési nehézségekbe ütközött az éves szabadságok maradéktalan, előírásoknak megfelelő kiadása.
- 73/74 -
A szabadság kiadásáról alapvetően az Mt. 115-125. §-a rendelkezik. Az Mt. 122. § (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy ez a munkáltató feladata. Bár a jogszabály nem szankcionálja azt, ha a kiadás során a munkáltató nem a törvényi kötelezettségeknek megfelelően jár el [azaz például eltér a Mt. 123. § (1) bekezdésében foglalt fő szabálytól: az esedékesség évében való kiadásra vonatkozó előírástól], azonban tekintettel arra, hogy munkáltatói kötelezettségről van szó, a szabadság kiadásának munkáltató általi esetleges elmulasztása a munkavállalónak hátrányt nem okozhat. Az esedékesség évére vonatkozó rendelkezés tehát nem értelmezhető úgy, hogy a munkáltató által ezen időszakban ki nem adott szabadsága elveszik.
Az Mt. egyértelmű szabálya az is, hogy a szabadságot pénzzel megváltani - a jogviszony megszűnésének kivételével - nem lehet.
A hazai állami egészségügyi intézetek zöme a jogértelmezés alapján azt a szükségszerű gyakorlatot igyekezett megvalósítani, hogy az esedékesség évében ki nem adott szabadságot a jogviszony fennállása alatt az esedékességet követő időszakban a lehető leghamarabb, természetben igyekezett kiadni. Az utólagos kiadás során természetesen figyelembevételre kerültek az Mt. 122-125. §-ában foglalt, esedékesség évétől való eltérésre vonatkozó részletszabályok is (például a felek megállapodásának lehetősége az életkor szerinti pótszabadság tekintetében).
A világjárvány ideje alatt az azt megelőző időszakban halmozódott szabadságok mellett az esedékes éves szabadságok munkaszervezési okok miatt nem voltak maradéktalanul érvényesíthetők. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az Eszjtv. 19. § (6) bekezdése alapján az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személynek a 2020. december 31-én meglévő szabadságát 2023. december 31-ig ki kell adni. (Egészen 2023. május 31-ig a munkavállaló a szabadságot "kiveheti" volt a szövege a törvénynek.)
A törvény hatálybalépésekor nem volt biztosan tudható az, hogy a világjárvány lecsengése mikorra várható. A jogalkotó az egészségügyben dolgozó munkavállalók pandémia alatti extra terhelésének elismerése okán a veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról szóló 2021. évi XCIX. törvény 154. §-ában megállapított egy további pótszabadság jogcímet az ágazati dolgozók részére. A munkáltatónak kötelessége volt ezen pótszabadság (mértéke tíz munkanap) kiadását biztosítani, azzal a megkötéssel, hogy ez az esedékesség évét követő két éven belül kiadható (azaz 2023. december 31-ig) Ugyanakkor figyelemmel kell arra is lenni, hogy a törvény szövege szerint a "pótszabadság kiadásának rendjére a foglalkoztatott jogviszonyára irányadó szabályokat kell alkalmazni".
Ugyanezen törvény 153. §-ában rendelkezik arról, hogy a "2021. évben esedékes szabadságnak - ideértve az alap- és a pótszabadságot is - a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet[6] szerinti veszélyhelyzet megszűnéséig arányos része az esedékesség évét követő 3 éven belül is kiadható". Mivel a veszélyhelyzet egész 2021-es évben érvényben volt, így akár az összes 2021. évben ki nem adott alap- és pótszabadság, átvihető, kiadható 2024. december 31-ig.
A jogalkotó tehát a 2021. évet kiemelt időszakként kezelte, azonban a járvány nem fejeződött be az esztendő végén, ezért a fentiekben részletezett okok miatt a 2020-as évet is, de a 2022-es évet munkáltatói oldalról hatványozottan terhelte a lecsengő, de még létező áthúzódó járványidőszakban a szabadságok kiadásának kötelezettsége. Ezt kifejezetten nehezítette az Eszjtv. 6. § (13) bekezdésének 2021. március 1-től életbe lépett rendelkezése, mely szerint "a szabadság nem halmozódhat".
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
