Huszonhét éve, hogy az Egyesült Államokban elfogadták az internetre vonatkozó jogszabályokat, de azóta az internet jelentősen megváltozott. Így az egyik megválaszolandó kérdés az, hogy a bírósági gyakorlatnak kell-e kitöltenie az 1996. évi Communications Decency Act 230. szakaszának tág megfogalmazásában lévő hézagokat vagy a jogalkotó tisztázza a szabályokat. Megregulázta-e végre az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága (SCOTUS) az internetet? Vajon a Twitter kontra Taamneh és a Gonzalez kontra Google ügyekben 2023 közepén mindent megváltoztató precedens született? Felhasználhatók-e az algoritmusok terrorcselekmények támogatására? Ezekben a kérdésekben a SCOTUS egyértelmű állásfoglalását mutatja be a tanulmány, amely kimondta, hogy nem a bíróságok feladata meghatározni a CDA230 által biztosított internetes felelősség alóli mentesség mértékét.
"Nem igazán értünk ezekhez a dolgokhoz. Tudja,
nem az internet kilenc legnagyobb szakértője vagyunk."[1]
(Elena Kagan, az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának[2] bírája, 2023)
Az éppen csak megszülető, formálódó internet kapcsán a kilencvenes években az Amerikai Egyesült Államokban a korai bírósági gyakorlat alapján[3] sok szolgáltató feltette a kérdés, hogy érdemes-e moderálni a rájuk feltöltött tartalmakat, hiszen amennyiben az internetes cég nem tesz ilyet, akkor nem kiadónak, hanem csupán terjesztőnek minősül, és mentesül a felelősség alól. Ez azonban ellentmondott annak, hogy az interneten terjedő problémás tartalmakat vissza kellett valahogy szorítani, hiszen a jognélküliség, a felelősségnélküliség továbbra is fenntartotta volna a vadnyugati (vagy Alfred C. Yen megfogalmazásában "nyugati határvidéki"[4]) állapotokat. E dilemmát oldotta fel az amerikai Telekommunikációs törvény módosítása, és a republikánus Chris Cox és a demokrata Ron Wyden által benyújtott módosító javaslat,[5] amely új szabályozást jelentett az immár jelentősen megváltozott kommunikációs környezetben. Az angolul huszonhat rövid szó teljes mértékben átírta az internet történetét.[6] A törvény V. fejezetébe (közkeletű nevén a kommunikációs tisztességről szóló törvény, Communications Decency Act, a továbbiakban: CDA) 230(c)(1)-ként beillesztett paragrafus (a továbbiakban: CDA230)[7] kimondta, hogy "az interaktív számítógépes szolgáltatás egyetlen szolgáltatóját vagy felhasználóját sem lehet más információtartalom-szolgáltató által nyújtott információk kiadójaként vagy előadójaként kezelni".
Alapvetően a CDA230 tette lehetővé az internet fejlődését, és mindazt az exponenciális növekedést, amit az elmúlt két évtizedben láthattunk, hiszen "lehetőséget adott az internetes startupoknak és befektetőiknek abban, hogy feltöltsék platformjaikat a hétköznapi felhasználók tartalmával, anélkül hogy jogi felelősséget kellene vállalniuk a felhasználók által írt tartalomért."[8] Ezzel a jogalkotó jelentős mértékben hozzájárult az internet fejlődéséhez is, de ugyanígy napjaink fő problémáinak is megágyazott. Hiszen amennyiben a szolgáltatók úgy ítélték meg, hogy egy felhasználó vagy egy tartalom nem szolgálja az érdekeiket, a jogi lehetőségük adott volt, hogy eltávolítsák.[9] Nem nevezték cenzúrának, ám a valóságban
- 587/588 -
ez történt. Hiába fejlődtek ezek a cégek ma már elképzelhetetlen gazdasági erejűvé,[10] a CDA230 szinte korlátlan kibújási lehetőséget biztosít számukra - akár ők korlátozzák a tartalmakat, akár a felhasználók töltenek fel vállalhatatlan tartalmakat.[11]
Ezen immunitást számos bírósági ítélet kérdőjelezte meg az elmúlt években,[12] ami magával hozta a közbeszédben a CDA230 módosításának igényét is. Ennek egyik példája volt a Donald Trump akkori elnök által aláírt, az online szexkereskedelem elleni küzdelmet lehetővé tevő törvény (FOSTA),[13] amely a CDA230 alóli kivételszabályt teremtett. A törvény alapján nem lehet hivatkozni az érintett szakaszra, amennyiben a kérdéses tartalom polgári vagy büntetőjogi felelősséget vet fel a szexkereskedelem vagy a prostitúciót elősegítő, illetve megkönnyítő magatartások esetén, ám a törvényt sokan kritizálták azzal, hogy "felvizezi" a CDA230 alapvető szabályait.
A platformok ráadásul saját bíróságoknak tűnő szervezeteket is felállítottak (például a Facebook Oversight Boardja[14]) vagy egyéb módon próbáltak a helyzet megoldásához önerőből hozzájárulni (például a Twitter BlueSky iniciatívája[15]). Egy 2020-as amerikai igazságügyi miniszteri levélben az állami tisztségviselők javaslatot tettek arra, hogy egyértelműsíteni kellene az immunitás kereteit, hogy a szolgáltatók "a CDA230-at pajzsként maguk előtt tartva ne cenzúrázhassák a törvényes beszédet rosszhiszeműen, a saját felhasználói szabályrendszerükkel is összeegyeztethetetlen módon".[16] A helyzet így egyértelműnek tűnik, hiszen ahogy Csáki-Hatalovics Gyula Balázs megfogalmazta: "mindkét politikai oldal (demokraták és republikánusok) több képviselője fogalmazott meg elvárásokat (vagy konkrét javaslatokat)"[17] a CDA230 módosítása kapcsán. De hogy pontosan merre tovább, az még számos kérdést felvet.[18]
Immár huszonhét év telt el a jogszabály elfogadása óta, és ebben az időben az internet jelentősen megváltozott. Más a belépési küszöb, más a felhasználók száma, más a feltöltött tartalom mennyisége és a technológiai környezet követte mindezeket. A jogszabályok azonban nem. Így az egyik kérdés, amire választ kell adni, hogy vajon a bírósági gyakorlatnak kell a CDA230 tág megfogalmazásainak hiátusait betölteni vagy a jogalkotó lesz az, aki pontosítja a szabályokat.
A kérdés kapcsán 2023-ban a SCOTUS egyértelmű álláspontot foglalt el: nem a bíróságok dolga a CDA230-ban foglalt immunitás mértékének megállapítása. Minderre két olyan ügyben jutott a SCOTUS, amely kapcsán sokan várták - főleg az ügyek a certiorari típusú befogadásával -, hogy az internet szabályozásában új utakat fog megfogalmazni és alapjaiban változtatja meg azt a felelősségi rendszert, amelyet napjainkra jellemzőnek tartunk a világ demokratikus részén. A CDA230 újragondolásáért küzdők nagy várakozásokkal néztek a Bíróság döntése elé, míg a tamáskodók attól tartottak, hogy egy túlzottan radikális döntés az online platformokat a rájuk feltöltött tartalom túlzó eltávolításához (over-removal),[19] azaz cenzori pozíció elfoglalásához fogja vezetni.[20] Az ügyeket övező jelentős médianyilvánosság egy új narratívának is teret engedett, amely szerint ha a felperesek mellett dönt a SCOTUS, gyakorlatilag "összetörheti" az internetet és véget vethet az internetes szólásszabadságnak.[21] Ez utóbbi kapcsán Halimah DeLaine Prado, a Google általános
- 588/589 -
képviselője egy rövid, de annál hevesebb hangvételű véleménycikkben külön kihangsúlyozza, hogy "amennyiben a SCOTUS megváltoztatná a CDA230 széles körben elfogadott alkalmazását, akadályozná az információhoz való hozzáférést, korlátozná a szabad véleménynyilvánítást, ártana a gazdaságnak, és a fogyasztókat kiszolgáltatottabbá tenné a káros online tartalmaknak".[22]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
