Az Internet jelentőségének az elmúlt évtizedben bekövetkezett rendkívüli növekedése nemcsak pozitív vívmányokat hozott magával: az elektronikus levelezés ugyan megteremtette a majdhogynem időveszteség és költségek[1] nélküli kommunikáció lehetőségét, azonban az elmúlt években az Internetet használók jelentős részének az e-mailek egy kevésbé kívánatos típusa okoz bosszúságot: a kéretlen reklámlevelek, azaz az ún. spam jelensége. Amíg azonban az ilyen üzenetek a magánfelhasználók részére csupán terhesek, a vállalkozások oldalán a naponta érkező jelentős mennyiségű reklámlevél kezelése nem elhanyagolható nagyságú többlet-munkaráfordítást igényel, ami pedig nemcsak a vállalkozásoknál jelentkezik kárként, hanem összgazdasági szempontból is káros.[2]
A növekvő gazdasági károk ellenére nem minden reklámlevél minősül automatikusan tilalmazottnak, legalábbis az európai uniós adatvédelmi irányelv[3] szerint, amely meghatározza a jogi kereteket e területen. Egyes tagállamok ugyanis megengedhetik a reklámlevelek küldését. Az adatvédelmi irányelv 13. cikke szerint a tagállamok alkothatnak olyan (törvényi szintű) szabályokat, amelyek alapján, ha a közvetlen reklámüzenet feladója elektronikus levelezés céljából megszerzi ügyfeleitől elektronikus elérhetőségi adataikat (címeiket) egy termék vagy szolgáltatás értékesítése során, akkor külön, előzetes hozzájárulás nélkül felhasználhatja ezeket saját, hasonló termékeivel vagy szolgáltatásaival kapcsolatos közvetlen üzletszerzési céljára. Ennek további feltétele, hogy a szolgáltató az ügyfelek számára - az adatok gyűjtésekor és minden egyes üzenet küldésekor, amennyiben az ügyfél az ilyen felhasználást első alkalommal nem tagadta meg - egyértelműen és kifejezetten lehetőséget biztosít arra, hogy az elektronikus elérhetőségi adatok ilyen célú felhasználása ellen díjmentes és egyszerű módon kifogással élhessenek.[4]
Az osztrák jogalkotó a fenti rendelkezést első ízben nem megfelelően ültette át a nemzeti jogba, amiért az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett Ausztria ellen. Csak ezen eljárás megindítása után került sor az osztrák távközlési törvény (a továbbiakban TKG) 107. §-ának[5] módosítására, mégpedig olyan módon, hogy a vállalatok és a fogyasztók is ugyanolyan védelmet élvezzenek a reklámlevelekkel szemben.[6] A reklámlevelekre vonatkozó új törvényi szabályozás 2006. március 1. napján lépett hatályba, és a következő előírásokat tartalmazza:
Az elektronikus levelek[7] - ideértve az SMS-t is - küldése a TKG 107. § (2) bekezdése alapján
- 54/55 -
a címzett előzetes beleegyezése hiányában tilalmazott, amennyiben a levél továbbításának célja közvetlen reklám, vagy a címzettek száma meghaladja az 50-t. A TKG 107. § (3) bekezdése ugyanakkor - tulajdonképpen a fenti általános szabály alóli kivételként - tartalmaz egy átfogó feltételrendszert, amely lehetővé teszi reklámlevelek "előzetes engedély nélküli" küldését is: ha a feladó egy termék vagy szolgáltatás értékesítése során szerezte meg az ügyfelétől az elérhetőségét (1. feltétel), és az üzenetet saját hasonló termékeivel vagy szolgáltatásaival kapcsolatos közvetlen üzletszerzési célra kívánja felhasználni (2. feltétel), valamint az ügyfelek számára biztosított annak az egyértelmű és kifejezett lehetősége, hogy adatainak ilyen célú felhasználását akár azok gyűjtésekor, akár később, bármely üzenet kézhezvételekor díjmentesen és egyszerűen megtilthassa (3. feltétel), illetve végül, ha a címzett nem vetette fel magát az elektronikus kereskedelmi törvény 7. §-ának (2) bekezdésében szabályozott listára[8] (4. feltétel). A TKG 107. §-ának (5) bekezdése alapján azonban minden esetben tilos elektronikus levelek közvetlenül reklám céljára történő küldése akkor, ha a feladó (azaz akinek megbízásából kerül sor az üzenet továbbítására) azonossága leplezett vagy titkosított, vagy amikor nincs olyan valódi cím megadva, amelyre a címzett az üzenetek küldésének abbahagyására irányuló felszólítását elküldheti.[9]
Előzetes hozzájárulás hiányában a reklámlevelek mellett a TKG 107. §-ának (1) bekezdése a törvény a reklámcélú hívásokat (ideértve a faxüzeneteket is) is tiltja.[10]
A meg nem engedett reklámlevelek küldésének következményei sokrétűek, és a címzett által előterjesztett abbahagyás és a kártérítés iránti igényektől jelentős mértékű közigazgatási bírság (37.000 euro) kiszabásáig terjedhetnek a TKG 109. §-ának (3) bekezdése alapján.[11] A jogszabályellenesen küldött reklámlevelek feladóinak a fentieken túl adott esetben a versenytársak által indított, vagy a jogszabályok által keresetindítási jogosultsággal felhatalmazott szervezetek igényeivel is számolniuk kell, a versenyjogba ütköző magatartásuk miatt.
A TKG 107. §-ának alkalmazása során - bizonytalan megfogalmazása miatt - számos kérdés vetődik fel.
Mindenekelőtt tisztázandó a "közvetlen reklám" fogalma. A TKG 107. §-a nem definiálja ezt, és semmilyen más segítséget sem ad az értelmezéshez. A joggyakorlat szerint ezen alapvetően egy szélesebb reklámfogalmat kell érteni. Így ez nemcsak azokat a hagyományos reklám-emaileket foglalja magában, amelyek bizonyos termékek megvásárlására (pl. autóvásárlás, online-könyvértékesítés) vagy szolgáltatások igénybevételére buzdítanak (pl. például egyéni vállalkozó által végzett futárszolgáltatás; ugyanakkor semmiképpen sem lehet ilyennek tekinteni egy egyedi levelet, amely egy adott szolgáltatás igénybevételére irányuló szándékot tartalmaz), hanem akár azokat a leveleket is ide lehet érteni, amelyek pl. egy koncert elmaradását tudatják a jegyvásárlókkal, meghívót tartalmaznak egy kiállításra, vagy egyszerű információs anyagokat továbbítanak.
Újabb jogértelmezési kérdést vet fel a "hasonló termékekkel vagy szolgáltatásokkal"_kap-csolatos reklám fogalma is, amely az előzetes hozzájárulás nélkül küldhető közvetlen reklám egyik előfeltételeként jelenik meg a TKG 107. §-ának (3) bekezdésében. Hogy pontosan mit is jelent a "hasonlóság" a korábban vásárolt termékkel vagy igénybevett szolgáltatással, a TKG 107. §-ának (3) bekezdéséből nem derül ki közvetlenül. Figyelembe véve azonban a fogyasztóvédelemi szempontokat, amelyek megjelennek az európai uniós adatvédelmi irányelvben, itt valószínűleg az elektronikus reklámlevél fogadója, azaz a fogyasztó által értett "hasonlóságból" kell kiindulni.[12] Azt, hogy ez a megközelítés számos problémát vetett fel a gyakorlatban, mutatja az alábbi példa: a vevő vásárol egy autókereskedőtől egy használt autót. Egy hónappal később a kereskedő emailen egy reklámot küld a vevőnek, amelyben egy új autót ajánl megvételre. Felmerül a kérdés, hogy a használt és az új autó a fogyasztó szempontjából "hasonló" terméknek minősül-e. Még ennél a teljesen köznapi példánál sem lehet egyértelműen meghatározni, hogy a fent említett rendelkezés szempontjából hasonló termékről van-e szó. Álláspontunk szerint kétség esetén az új és használt áruk közötti különbség meghatározásakor mégis inkább maguknak a termékeknek a "hasonlóságából" kell kiindulni. Azonban olyan bírósági joggyakorlat, amely a TKG 107. §-ának (3) bekezdésében megjelenő "hasonlóság" fogalom ilyen irányú értelmezését támogatná, egyelőre nincs.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
