(Az alábbiakban ismertetett vitaanyagot a civilisztikai kollégiumvezető 2012. október 18-19-i tanácskozása tárgyalta meg. Az ott elfogadott többségi határozatokat is közöljük)
A gazdasági társaságokról rendelkező 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) új jogintézményekkel is gazdagította a régi Gt. (1997. évi CXLIV. törvény) egyes rendelkezéseit és bevezette a vezető tisztségviselő felelőségével kapcsolatos, az angolszász jogban már ismert ún. wrongful trading (jogszerűen gazdálkodás) jogintézményét.
A Gt. 30. § (3) bekezdése előírja, hogy a gazdasági társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a vezető tisztségviselő ügyvezetési feladataikat a társaság hitelező érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. Külön törvény e követelmény felróható megszegése esetére - ha a gazdasági társaság fizetésképtelenné vált, vagy külön jogszabály szerint, a fizetésképtelenség vizsgálata nélkül, jogutód nélkül megszüntették - előírhatja a vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni helytállási kötelezettségét.
Az egyik külön törvény a csődeljárásról és felszámolási eljárásról rendelkező 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.), amelyben a vezető felelősséggel kapcsolatos új szabályokat a Cstv. 2006. évi VI. törvény 14. §-ával módosított rendelkezései vezették be, és amelyeket azóta a 2009. évi LI. törvény, illetve a 2011. évi XCXVII. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.) is módosítottak. A 2009. évi módosítás két jelentős újítást hozott: egyrészt a vagyoni biztosíték nyújtására kötelezés lehetőségét, valamint a közbenső mérleg alapján megindítható marasztalási per lehetőségét. Azokkal a problémákkal, amelyeket az egyes módosítások megoldottak, jelen vitaanyag nem foglalkozik (például a 2006. évi eredeti koncepció szerint a felszámoló és a hitelező indíthatott megállapítási pert, 2009. szeptember 1-jétől a Cstv. 33/A. §-a e vonatkozásban pontosításra került, illetve a közbenső mérleg alapján megindítható marasztalási perre vonatkozó rendelkezések hatályon kívül helyezésre kerültek), a problémák felvetésekor elsősorban a hatályos jogszabályi rendelkezések jelentenek kiindulópontot. Ennek során a nem egységes bírósági gyakorlatot célszerű megvizsgálni.
A Módtv. 35. §-ával módosított Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerint a hitelező, vagy az adós nevében - a felszámoló - a felszámolási eljárás ideje alatt keresettel kérheti a bíróságtól (6. §) annak megállapítását, hogy azok, akik a gazdálkodó szervezet vezetői voltak a felszámolás kezdő időpontját megelőző 3 évben, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, és ezáltal a gazdálkodó szervezet vagyona csökkent, vagy a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítését meghiúsították, vagy elmulasztották a környezeti terhek rendezését. A gazdálkodó szervezet vezetőjének minősül az a személy is, aki a gazdálkodó szervezet döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt. Ha többen közösen okoztak kárt, felelősségük egyetemleges.
Eltérő a bírói gyakorlat a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján indított megállapítás iránti perekben a pertárgy értékének meghatározásánál annak ellenére, hogy a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján kizárólag a Pp. 123. §-a szerinti megállapítás iránti per indítható, a Cstv. 33/A. § (6) bekezdése - korábban 63. § (3) bekezdése - szerinti feltételek fennállása esetén terjeszthető elő marasztalásra irányuló kereseti kérelem.
Bár a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján indított perekben a keresetnek való helyt adás esetén is csak a felelősséget és az ezzel okozati összefüggésben álló vagyoncsökkenés mértékét, vagy a hitelezői követelések kielégítésének meghiúsítását megállapító ítéletet hozhat a bíróság, a pertárgy értékének megállapításánál nem egységes a joggyakorlat.
Az egyik álláspont szerint a megállapítási perben a pertárgy értékének megállapításánál a Pp. 24. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni és a pertárgy értékeként azt az összeget kell figyelembe venni, amellyel a kereset szerint az adós vagyona csökkent, vagy a hitelezői igények kielégítését meghiúsították. A Pp. 24. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt rendelkezések alapján ilyenkor a szerződésben kikötött szolgáltatás értékét, illetve a 24. § (2) bekezdés f) pontjában említett esetben az ott meghatározott értéket kell figyelembe venni. Ezt a jogértelmezést tartalmazza például a Fővárosi Ítélőtábla Gf. 13.40.249/2010/2. számú határozata, amely szerint ha a megállapítási kereset valamely összegű tartozás fennállására, vagy fenn nem állására irányul, a pertárgy értékét ilyen esetben a tartozás összegében kell megállapítani.
A Kúria Gfv. IX. 30.294/2010/4. és a Gfv. IX. 30.432/2010/4. számú határozataiban a felülvizsgálati perköltséget nem a meg nem határozható pertárgy érték figyelembevételével állapította meg (ezekben az ügyekben nem a pertárgy értéke volt a felülvizsgálati kérdés tárgya).
A Szegedi Ítélőtábla Pf. I. 20.498/2010/5. számú határozatában (megjelent: BDT 2012/11.) az eljárási illeték összegét nem a meg nem határozható pertárgy érték figyelembevételével határozta meg. E határozatot a Kúria Gfv. X. 30.047/2011/3. sorszámú ítéletével a Szegedi Ítélőtábla ítéletét hatályában fenntartotta.
Ez a jogértelmezés jelent meg más ügy kapcsán a Fővárosi Ítélőtábla BH 2005/58. szám alatt közzétett 6. Pf. 20.660/2004. számú határozatában is.
A Pécsi Ítélőtábla Gf. IV. 30.140/2012/2. sorszámú határozatában is akként foglalt állást, hogy a Cstv. 33/A. §-ára alapított per nem a meg nem határozható pertárgy értékű perekhez tartozik. A határozat indokolása szerint a Cstv. 6. § (3) bekezdése folytán a Pp. általános szabályai, így a Pp. 3. § (3) bekezdése és a Pp. 215. §-a is irányadó, amely szerint a döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetőleg az ellenkérelmen. E rendelkezésekből következően a felperesnek a keresetlevélben meg kell jelölni azt, hogy a vezető tisztségviselő tényállásszerű magatartásával összefüggésben milyen mértékű vagyoncsökkenés megállapítását kéri a bíróságtól, mert csak az ennek megfelelő tartalmú kereset felel meg a Pp. 121. § (1) bekezdés e) pontjának, azaz a határozott kereseti kérelem követelményének. A fentiekből pedig az következik, hogy a pertárgy értéke a Pp. 24. § (1) bekezdése szerint - a (2) bekezdés külön rendelkezése hiányában - az az összeg, amely összegben a felperes a megállapítani kért vagyoncsökkenést megjelöli, és az illetékfizetési kötelezettség is ennek megfelelően terheli a felperest.
Megjegyezte még a másodfokú bíróság, hogy annak a kérdésnek a pertárgy érték megállapítása szempontjából nem lehet jogi relevanciája, hogy a pertárgy-értéknek megfelelő illetékfizetési kötelezettség méltányos-e a fél számára, de nem vehető figyelembe az sem, hogy a törvényi rendelkezés specialitása folytán kétszeri perindítás szükséges, hogy a megállapítási perben a felperes lényegében a többi hitelező érdekében is eljár, és bár lehet, hogy saját hitelezői igénye töredéke a vezető tisztségviselő által okozott vagyoncsökkenésnek, mégis érdekében áll a felelősség megállapítását magasabb összegre kérni, mert a marasztalási perben a megállapított összegen osztoznia kell a megállapítási pert nem indító hitelezőkkel. E szempontok mérlegelése nem a jogalkalmazó, hanem a jogalkotó joga és lehetősége, ahogy erre az Itv. 39. §-ához fűzött előterjesztői indokolás is utal.
A másik álláspontot képviselők szerint ezek a perek a felszámolási eljárás során meg nem térülő tartozás összességének ismerete hiányában, - a meg nem határozható pertárgy értékű eljárások közé tartoznak, ezért az illeték alap számításánál az Itv. 39. § (3) bekezdésében írtak az irányadóak (Fővárosi Ítélőtábla 12. Gf. 40.281/2006/2., IH 2006/4/168., Debreceni Ítélőtábla Gf. III. 30.011/2010/4., Fővárosi Ítélőtábla Gf. 14. 40.070/2011/2., Gpkf. 14. 44.520/2010/2., Pécsi Ítélőtábla Gf. IV. 30.248/2010/5.).
Megállapításra irányuló perek esetében a bírói gyakorlat csak azokban az esetekben tekinti a per tárgyának értékét meghatározhatónak, amelyekben a felperes kereshetőségi jogának korlátai, vagy az érvényesített igény jogi természete a peres felek közötti jogviszonyban kizárja a marasztalási kereset előterjesztését. Ilyen például a negatív megállapítási kereset, vagy az az eset, amikor harmadik személy indít a más személyek között létrejött szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt anélkül, hogy jogosult lenne a szerződő felek között a szerződéskötés előtt fennállott helyzet visszaállítását kérni. A Cstv. 33/A. §-ában szabályozott eljárás esetében azonban az ugyanazon felek között az (1) bekezdésben foglalt szabályok szerint lefolytatott eljárás tárgya kizárólag a vezető tisztségviselő felelősségének a megállapítása és ebből a szempontból az összegszerűség meghatározása csupán a megállapított felelősség korlátját (pro viribus felelősség) jelenti (Debreceni Ítélőtábla Gf. II. 30.182/2011/2.).
A hatásköri szabályozások alkalmazása szempontjából a pertárgy értéke megállapításának nincs jelentősége, a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése a 6. § (1) bekezdésére utal vissza, amely alapján az adós - eljárás lefolytatására irányuló kérelem benyújtásának napján bejegyzett, illetve az (1a) bekezdésben meghatározott - székhelye szerint illetékes törvényszék hatásköre és illetékessége áll fenn.
Nem szerencsés, hogy ilyen eltérés tapasztalható az egyes bíróságok jogalkalmazása során a Cstv. 33/A. §-a alapján indított perekben. Az egyértelmű megoldást az illeték jogszabályok módosítása jelentené, annak megtörténtéig azonban helyes lenne e kérdésben országosan egységes gyakorlat kialakítása.
A Tanácskozás résztvevőinek többsége azt az álláspontot támogatta, amely szerint a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján indított perekben az eljárási illeték összegét a meg nem határozható pertárgy érték figyelembevételével kell megállapítani. A Kúria kollégiumvezető-helyettese tájékoztatta a résztvevőket, hogy jogegységi határozatot fognak hozni ebben a kérdésben, a Pécsi Ítélőtábla Gf. IV. 30.140/2012/2. számú határozatát ezért nem tették közé elvi döntésként.
Az előterjesztésben kifejtett álláspontokon túlmenően további érvként hangzott el az is, hogy bár a Pp. 123. §-a a megállapítási per általános feltételeit tartalmazza, kivételesen anyagi-jogi jogszabály is tartalmaz olyan rendelkezéseket szűk körben, amely alapján peres eljárásban megállapítási per indítható [ilyen jogszabály a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése]. A jogalkotónak a kétlépcsős perindítással nem az volt a célja, hogy az illetéket a felperesnek kétszer kelljen megfizetnie, hanem az, hogy az igény érvényesítését megkönnyítse. Ha például a Ptk. 239/A. § (1) bekezdése alapján a szerződés érvénytelenségének megállapítása iránti pert indít valaki és nem kéri az érvénytelenség jogkövetkezményének a levonását, abban az esetben sem a szerződésben megjelölt érték alapján kell az illetéket megfizetnie.
A 2009. évi LI. törvény 19. §-ával módosított Cstv. 33/A. § (2) bekezdése szerint a keresetben vagyoni biztosíték nyújtása is kérhető a hitelezők követelésének kielégítése céljából. A biztosíték a bíróság gazdasági hivatalában letéti számlára befizetendő pénzösszeg, vagy hitelintézetnél lekötött és elkülönítetten kezelt pénzösszeg (pénzbeli letét), EGT állam, vagy hitelintézet által kibocsátott, vagy garantált, a letétbe helyezéstől számított 180 napnál hosszabb hátralévő futamidejű, azonnal beváltható, vagy értékesíthető, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, bankgarancia, biztosítói garancia, biztosító által kiállított, készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvény lehet.
A vagyoni biztosíték nyújtását bevezető törvény indokolása hangsúlyozta, hogy a biztosíték célja az, hogy marasztaló bírósági döntés alapján a felszámolási eljárásnak már ezen szakaszában fedezet keletkezzék a hitelezők kielégítésére.
E jogintézmény bevezetése egyben a korábbi szabályozás kritikájával kapcsolatos problémákat kívánta orvosolni, mivel a megállapítási pertől elkülönített marasztalási per befejezéséig általában nem marad végrehajtható vagyon, ezen a helyzeten kívánt változtatni a 2009. évi LI. törvénnyel bevezetett vagyoni biztosíték.
A Módtv. 35. §-ával módosított Cstv. 33/A. § (2) bekezdésének hatályba lépését megelőzően [ez a jogszabályi módosítás a vagyoni biztosíték nyújtására vonatkozó rendelkezéseket a 33/A. § (2) bekezdésében helyezte el és kimondja, hogy a biztosíték nyújtásra kötelező végzés ellen külön fellebbezésnek van helye] volt olyan álláspont, amely szerint a Cstv. 33/A. § (1) bekezdés szerinti megállapítási pert indító keresetben kért biztosítékadási kötelezés nem különülhet el a megállapítás iránti kereseti kérelem tárgyában való érdemi döntéstől, mivel eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában csak az kötelezhető biztosíték nyújtására, akinek a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti felelősségét, mulasztását a perben a felszámoló bizonyítani tudta és aki nem tudta magát a felelősség alól eredményesen kimenteni. A felperesnek az alperes vagyoni biztosíték nyújtására kötelezés iránti kérelme nem választható el a megállapítás iránti kereseti kérelemtől, önálló végzésben az alperes Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti felelőssége megállapítása nélkül a bíróság nem rendelkezhet az alperes biztosíték nyújtására kötelezéséről (Debreceni Ítélőtábla Gf. III. 30.020/2012/2., Gf. III. 30.846/2011/4.).
A Módtv. 67. § (4) bekezdése alapján a Cstv. 33/A. §-ának módosítására vonatkozó rendelkezéseit azokban a folyamatban lévő felszámolási eljárásokban kell alkalmazni, amelyekben még nem került sor a felszámolás elrendelésére, nem tartom szükségesnek a véleménynyilvánítást ebben a kérdésben, mivel a Cstv. 33/A. § (2) bekezdése már egyértelmű rendelkezést tartalmaz, illetve a Debreceni Ítélőtábla 1/2012. (V. 18.) számú ajánlása sem ezt a jogértelmezést tartalmazza.
Ennél sokkal fontosabb probléma az, hogy a jogszabály nem határozza meg, hogy a vagyoni biztosíték nyújtásáról rendelkező határozathozatalhoz a bíróságnak mit kell vizsgálnia. (E hiányosság jogi indoka sem ismert, csak találgatásokba bocsátkozhatunk: azért nem rendelkezik róla a jogalkotó, mert szabad "kezet" akart adni a bírónak, vagy csak elfelejtette szabályozni, vagy maga sem tudta, mihez is kellene kötni stb.).
Van olyan vélemény, amely szerint a biztosítékra vonatkozó általános elvárások alapján azt kell a bíróságnak vizsgálnia, hogy a követelés kielégítése a későbbiekben veszélyeztetve van. Ekkor viszont vizsgálható a követelés összege (a vagyon csökkenése, a kielégítetlen hitelezői követelések összege) és a vezető vagyona. (Dr. Juhász László: A vezetői felelősséggel kapcsolatos perek néhány kérdése, Gazdaság és Jog - 2011. május, 8. oldal).
A Debreceni Ítélőtábla 1/2012. (V. 18.) számú ajánlása szerint a Cstv. 33/A. § (1) és (2) bekezdése alapján a gazdálkodó szervezet vezetője felelősségének megállapítása iránti perben a felperes biztosíték adására is kérheti kötelezni az alperest a per befejezését megelőzően, amelyről külön végzésben határoz a bíróság. Az ilyen végzés a Polgári perrendtartásban szabályozott egyetlen jogintézménnyel sem azonosítható. Minthogy azonban az eljárás a Pp. rendjében történik, e végzés eljárási szabályait a jogalkotónak meg kell határoznia. Amíg ez meg nem történik, a Pp. 156. §-ában szabályozott ideiglenes intézkedés szabályait a jogintézmény sajátossága szerinti eltérésekkel kell alkalmazni, így az eljárást befejező határozatban rendelkezni kell a végzés hatályban tartásáról, hatályon kívül helyezéséről, illetve a biztosíték mértékének szükség szerinti felemeléséről vagy leszállításáról.
Találkozni lehet olyan véleménnyel is, amely szerint a vagyoni biztosíték nyújtására kötelezés a Vht.-ban szabályozott biztosítási intézkedéshez hasonlóan feltételezi, hogy ha a felperes a keresetlevelében, vagy a per alatt ha olyan tartalmú bizonyítékokat terjesztett elő, amelyek valószínűsítik a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében meghatározott, a felelősség megállapításához szükséges feltételeket, elrendelhető a vagyoni biztosíték nyújtása.
Véleményem szerint szükségtelen, hogy a bíróság külön vizsgálja, hogy a követelés kielégítése a későbbiekben veszélyeztetve van. Egyrészt mivel ilyen kritériumot a Cstv. 33/A. § (2) bekezdése nem tartalmaz, másrészt ezekben a perekben szerzett tapasztalataim alapján a tényállások éppen arra utalnak, hogy a volt vezető tisztségviselő "eltüntette" a cég vagyonát, e magatartásával meghiúsítva a hitelezői igények kielégítését.
Indokolt közös álláspont kialakítása abban a kérdésben, hogy elegendő-e valószínűsíteni a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti feltételeket, vagy bizonyítani is kell az alperes felelősségét a vagyoni biztosíték nyújtására kötelezéshez, illetve valószínűsítenie kell a felperesnek azt, hogy a követelés kielégítése a későbbiekben veszélyeztetve van?
A közös álláspont kialakításához célszerű az e perekben is alkalmazandó, a feleket terhelő bizonyítási kötelezettségeket áttekinteni.
A Tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy a vagyoni biztosíték nyújtására kötelezéshez elegendő valószínűsíteni a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében foglalt feltételeket, hasonlóan a Pp. 156. §-ában szabályozott rendelkezéshez, amely szerint a kérelmet megalapozó tényeket valószínűsíteni kell. A Cstv. olyan feltételt, hogy azt is valószínűsíteni kell, hogy a követelés kielégítése a későbbiekben veszélyeztetve van, nem tartalmaz, ezért ilyen feltételt a bíróságnak sem kell vizsgálnia.
A vezetői felelősség megállapítása körében a felperest terheli a bizonyítás:
- a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte időpontját illetően,
- az alperesi magatartás és a vagyoncsökkenés mértéke közötti okozati összefüggés tekintetében. Az okozati összefüggés megállapíthatóságát a (3) bekezdésben található vélelem segíti;
- a felperesnek kell bizonyítania az állított vagyoncsökkenés mértékét is.
Ez a vagyoncsökkenés nem a ki nem elégített hitelezői igények összességét jelenti, hanem az az összeg, amely az alperes mulasztása miatt jelenik meg vagyoncsökkenésként az adós társaságnál (Kúria Gfv. X. 30.047/2011/3.).
Az alperesnek ezzel szemben azt kell bizonyítania, hogy a Cstv. 33/A. § (3) bekezdése szerinti feltételek fennállnak, azaz, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően az adott helyzetben az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése, továbbá az adós gazdálkodó szervezet legfőbb szerve intézkedésének kezdeményezése érdekében.
A felperest terhelő bizonyítási kötelezettség közül a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet időpontját a Cstv. 33/A. § (1) bekezdés utolsó mondata határozza meg: az az időpont, amelytől kezdve a gazdálkodó szervezet vezetői előre látták, vagy ésszerűen előre láthatták, hogy a gazdálkodó szervezet nem lesz képes esedékességkor kielégíteni a vele szemben fennálló követeléseket.
Van olyan nézet, hogy a jogalkotó ezzel a törvényi meghatározással valójában egy hasznavehetetlen "mankót" adott a gazdasági társaság, a vezető tisztségviselők, a hitelezők és valamennyi jogalkalmazó kezébe. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet fogalmának törvényi megfogalmazása látszólag tesz csak eleget a norma-világosság alkotmányos követelményének, valójában irreális, teljesíthetetlen követelményt támaszt a vezető tisztségviselővel szemben (ugyanis a jövőbe látás képességét várja el tőle. - Török Tamás: A módosult felelősségátvételi szabályok társasági jogunkban, Gazdaság és Jog 2012. június, 8. oldal).
E nézettel szemben a bírósági határozatokat áttekintve véleményem szerint a bírói gyakorlat számára a fenyegető fizetésképtelenség fogalmának értelmezése nem okozott ilyen problémát.
A Szegedi Ítélőtábla Gf. I. 30.276/2011/6. számú közbenső ítéletében a következő iránymutatást adta e fogalomra:
A fenyegető fizetésképtelenség nem azonos a Cstv. 27. § (2) bekezdésében szabályozott fizetésképtelenséggel. Az utóbbi pénzforgalmi szemléleten alapul: ha az ott szabályozott bármely feltétel megvalósul, akkor az adós függetlenül a fizetési szándékától, képességétől, tényleges vagyonától, fizetésképtelennek minősül, ellene a felszámolási eljárás megindítható. Fenyegető fizetésképtelenség esetén nem az a döntő, hogy van-e az adósnak olyan tartozása, amely alapján a Cstv. 27. § (2) bekezdése értelmében - erre irányuló kérelem esetén fizetésképtelennek minősülne. A lényeges az, hogy az adós a tartozását az esedékességkor képes-e megfizetni... Ha a tartozás megfizetésére az esedékességkor nem képes, mert nincs elegendő pénzeszköze, akkor bekövetkezik a fenyegető fizetésképtelenség. A tartozás esedékességkor történő kielégítésének "képessége" likvid pénzeszközök meglétét feltételezi, vagyis nem elegendő, hogy az adós teljes vagyona - készpénzé konvertálása esetén - egyébként fedezetet nyújtana a tartozások kielégítésére. A hangsúly e vonatkozásban az esedékességkor történő kielégítésen van: az adós képviselőinek folyamatosan figyelemmel kell követniük a cég esedékes, lejárt tartozásait és a cashflow kimutatását. Döntési szabadságuk kiterjed arra, hogy a lejárt tartozásokat milyen sorrendben elégítik ki, ezt azonban csak addig az időpontig tehetik meg, amíg előrelátható, hogy az adós készpénzvagyona az összes lejárt és lejáró követelésre fedezetet nyújt. ■
Visszaugrás
